Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-12 / 188. szám

4 NÉPÜJSAG 1962. augusztus 12., vasárnap /r>é — TEGNAP kettős KlSZ-es- küvő volt a Mátravidéki Fém­művek kultúrtermében. Ez volt a huszonhatodik KlSZ-esküvő a járásban, ahol az elmúlt év­ben, a mai napig, 53 társadal­mi esküvőt tartottak. — AZ SZMT agitációs és propaganda bizottsága au­gusztus 13-án 9 órakor Eger­ben, az SZMT székház kis ta­nácstermében tartja alakuló ülését, amelynek keretében a bizottság 1962 második fél­éves munkatervét tárgyalják meg. — A KÖZELJÖVŐBEN Bu­dapesten bemutatkozik a világ­hírű Krämer teniszcsoport. A világ legjobbjainak számító, hivatásos teniszjátékosok lát­ványosnak ígérkező bemutatóit az egri érdeklődők is megte­kinthetik. A jegyigényléseket Jánossi Imrénél, a teniszedző­nél lehet leadni. Itt említjük még meg, hogy ma délelőtt és délután Egerben vendégszere­pei a BM Dózsa férfi és női te­niszcsapata. — A MÄTRAVIDÉKI Szén- bányászati Tröszt évi ver- senyvállalása 5 millió 650 ezer forint. Ebből az első fél­évben 2 millió 418 ezer fo­rintot teljesítettek. Robbanó­anyagban és bányafában a felajánlásokat nem teljesítet­ték az üzemek. — MA ESTE fél kilenckor a pétervásári sörkertben — amit épven most építettek újjá — műsoros estet rendez a földmü- vesszövetke'zet, amelyen fővá­rosi művészek — Gencsi Sári, Pálfy Zsuzsa, Marian bűvész, Szuhai Balázs és Lelkes Péter szórakoztatják majd a meg­jelenteket. — A BÉLAPATFALVI Ce­mentgyár kőbányájában au­gusztus 8-án üzembe helyez­ték a végtelen szalagot. Ló vontatású csillék helyett mo­dern megoldással, üzembiz­tosán szállítják a követ és egészségesebb körülmények között, bűzmentes levegőben dolgozhatnak a munkások. AUGUSZTUS 20-án, az al­kotmány ünnepén nagy napja lesz a Málraderecskei Általá­nos Iskola úttörőinek. Ezen a napon találkoznak ugyanis azokkal az úttörőkkel, akik tíz évvel ezelőtt alapító tagok — az elsők — voltak ebben a községben. Összejönnek a köz­ségből, a megyéből, de az or­szág minden tájáról is, hogy elbeszélgessenek a legfiatalab- bakkal, a mai kék és vörös nyakkendősökkel. — A MÄTRA1 Ásványbá­nya felnémeti üzemének Ber- va-völgyi kötélpálya építésé­hez felvonult a Duclos Bá­nyagépgyár. Az alkatrészeket, gépeket leszállították, a sze­relést megkezdték. Egy év után ismét a pótmama-kérdésről AZ EMBER, ha problémája van, megkeresi a legületéke- sebbet, megkérdezi a legoko­sabbat, igyekszik választ kap­ni, vagy megoldást találni. Sok közérdekű kérdésben köz­érdekű intézkedést várnak az emberek és a végén jó, ha közmegelégedésre talál a fo­ganatosított intézkedés. Vannak ám olyan esetek is, amikor hiába a jó tanács, hiá­ba a probléma többoldali meg­világítása, mégisem sikerül eredményre jutni, mert nincs aki kezébe fogja, nincs aki megszervezze, nincs aki ébren- tartsa valami iránt az érdek­lődést. Ilyen eset a pótmama kérdése is. Egy évvel ezelőtt sok — szinte egyszerre beérkezett — levél nyomán írtam arról, ho­gyan lehetne segíteni a fiatal házasoknak abban, hogy néha­napján kiszabaduljanak az életbe, színházba, vagy moziba mehessenek, vagy éppen a vál­lalatuk rendezvényén vehesse­nek részt. Felhívtam a figyel­met akkor arra is, hogy a fia­tal, dolgozó édesanyának mennyire felőrll a kedvességét, a mosolyát, az életkedvét, ha teljesen magára utalva kény­telen egyik műszakból, a má­ikba, sőt a harmadikba lohol­ni, mert a fizetett munka után ott a család, amelynek minden gondja napról napra, évről év­re a nyakában marad. Aztán jön a vállalati ünnepség, a szakszervezeti bizalmi össze­írja, kik jönnek el. Hozzá is odamegy. „Ja, Klárika! Persze maga nem jön, ott a két kicsi! Igaz, igaz!” — mondja és Klá­rika hazamegy, elkeseredetten becsapja az ajtót, nem csináltat gálaruhát: „minek, úgysem me­gyek soha sehová”, összevesz a férjével, csapkod és a végén kibírhatatlan lesz. nének, hogy vigyázzon a gye­rekre, akkor a Klárikák, — ta­lán túlzók egy kicsit, de értsék jól — dalolva teregetnék a ruhát, nevetve tennék rendbe a lakást és csillogó szemmel tálalnák férjük, gyermekük elé a vacsorát. Hiszen a varró­nőnél utolsó próbára vár a kisestélyi, s a barátnőjénél mi­lyen jó is lesz azon a születés- napi vacsorán. Utána talán még táncolni is elmennek, s a hét­köznapok egyformaságából egy estére kiléphetnének a Klári­kák is a forgatagba. Akkor azt írtam, hogy igen alkalmasak lennének a pót­mama tisztének betöltésére azok a nyugdíjas pedagógusok, akiknek havi jövedelmét szé­pen emelhetné egy ilyenfajta mellékes. Legtöbbjük hosszú, munkás évei alatt szép lakást rendezett be magának, s ta­lán elférne ott játszadozni egy mozi, egy színház ideje alatt 2—3 apróság. Nem véletlenül ötlött eszem­be ismét ez a dolog, hanem úgy, hogy M. KárolynétóL, aki Gyöngyösön lakik és a Váltó- gyárban dolgozik, levelet kap­tam. Egy rövid idézet a levél­ből: „... Magam is és még so­kan az üzemben örömmel, együtt olvastuk cikkét akkor a pótmama kérdésről. Re­ménykedtünk is abban, hogy majd csak csinálnak valamit Telefonon nem egyszer felhív­tuk a nőtanácsot, van-e már eredmény. „Semmi” — kaptuk mindig a választ, S hogy nem intézkedett senki, magunk vet­tük kezünkbe a magunk dol­gát. öten dolgozunk fiatal, egy-két gyermekes anyák egy műszakban és sehol sincs nagymama. Minden héten egy­szer előre megbeszéljük és aki a férjével valahová el akar menni, egyikünkhöz elhozza a gyereket és az ott is alszik reggelig. Olyan jól összeszok­tak már ötünk gyermekei, hogy ők várják legjobban azt az egy hónapban előforduló két—három estét.. Irt még másról is M. Ká- rolyné, de e pillantaban ez a lényeges — egy kis közösség öntevékenyen megoldott vala­mit, amihez ötletet kapott. A nőtanácsok feladata e té­ren elsősorban a nem dolgozó édesanyák pótmama-kérdésé­nek megoldása lenne, hiszen ők jobban el vannak szigetelve a társadalomtól, birodalmuk a szoba, a konyha és közös meg­oldást azoktól várnak, akik értenek a neveléshez, akik sok­kal nehezebb feladatot is vég­rehajtottak már sikeresen. IGAZUK VAN azoknak, akik mindenre azt mondják: „vannak komolyabb feladata­ink, nagyobb problémáink is a pótmama-ügynél.” Vannak. De a családi élet biztonsága, szi­lárdsága, a családok kiegyen­súlyozottsága egymagában is képes egy sor megoldásra váró kérdést egyszerűen megszün­tetni, hogy mást ne mondjak: az otthontalan gyermekeit szá­ma, de az összeférhetetlenség címén kimondott válások szá­ma Is csökkenne. Az egyformaságba belecsil­lanó változatosság egyszerű emberi óhajtás és mint ilyen: meghallgatásra vár! Cs. Ádám Éva Nincs egy kis csatomla az ilyen Klárikák életében, amely a mindennapok földjeire! ösz- szekötné őt a szabad szárnya- lásd élettel. Nincs levezetés, nincs megnyugtatás. DE HA LENNE valaki, akit egy héten egyszer, vagy egy hónapban kétszer megkérhet­Hatvan város Születtek: Berki György, Orosz Szilvia, Kovács Zsolt Béla, Kuik Erika, Molnár Gábor, Molnár Já­nos, Strausz Mária, Zsíros István, Lummer Ferenc, Nagy Mária, Ludányi Andre, Gotten Gabriella, Szappan Erika, Tóth Éva, Nagy Árpád, Hordós Gábor, Takács At­EGHI VÖRÖS CSILLAG 12- én: Mai lányok 13- án: önfeláldozás EGRI BRÖDY ia-én: Hamupipőke EGRI KERTMOZI 12- én: Amerika egy francia szemével 13- án; En és a tábornok GYÖNGYÖSI PUSKIN 12—13: Carmen Jones GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 12- én: Az elmaradt találkozó 13- án: A szultán fogságában HATVANI VÖRÖS CSILLAG 12- én: A torpedó visszalő 13- án: Egy évig tartó út HATVANI KOSSUTH 12-én: Therese Raguin EGRI BÉKE 12—13: Megbilincseltek HEVES 12- én: Házasságból elégséges 13- án: A fehér csat FÉTERVASARA 12- én: Két szoba összkomfort FÜZESABONY 13- én: Kővlrág 13-án: A szép Inker! anyakönyvéből tlla, Nosza János, Szénásl Erika, Zsámbokl Gábor, Kristyán József, Katona Erika, Marton Sándor, Pető Károly, Vakll Pál, Farkas Gyula, Csonka Aranka, Ködre László, Deme Ferenc, Püspöki József. Házasságot kötöttek: Molnár József—Gyurkó Erzsébet Edit, Varga Flórián—Drabos Magdolna, Zsámbokl Ferenc—Nagy Mária Beatrix, Garami Pál—Kovács Ilo­na, Palotásl Mózes—Berkó Márta, Balogh István—Turuczkai Katalin, Szentlrmai István Béla—Bartos Gyöngyi, Kiss Béla—Püspöki Er­zsébet. Meghaltak: Drabos Attila István, özv. Rékasi Jánosné (Zachar Pau­la), Danyl József, özv. Kovács Já­nosné (Szóke Verona), özv. Túri Ferencné (Földi Róza), Király Ist­vánná (Csányi Mária), Konkoly István, Kiss Jánosné (Fülöp Valé­ria), Orosz Istvánná (Szrna Má­ria), Tóth József, Nagy Jánosné (Fain Julianna), Dohányos János­né (Juhász Julianna), Mislnszki Pálné (Kékkő Mária), Szántó 3án- dorné (Szántó Julianna), Szántó Margit, Kovács Sándor, Horváth Erzsébet, Fehér Jánosné (Csont Ida). 1962. AUGUSZTUS 12., VASÁRNAP KLÁRA 150 évvel ezelőtt, 1812 augusztu­sában született ,NYIKOLAJ ZI- NYIN orosz kémikus, aki 1841-ben feltalálta a nitrobenzolból az ani- lín előállításának módszerét. Ad­dig az aniünt az indigó nevű fes­tékből állították elő és Zinyin re­akciója ezt a folyamatot jelentő­sen olcsóbbá tette. Módszerét nemcsak a festékgyártásban, ha­nem a gyógyszer-, a robbanó­anyag- és az illatszeriparban is bevezették, ö alapította meg a kazanyl szerves kémiai iskolát, ahonnan sok jelentős orosz tudós (Butlerov, Zajcev) került ki. 200 évvel ezelőtt, 1762-ben ezen a napon született CHRISTOPH HUFELAND német orvos, akinek Nyikolaj Zinyin élete és tevékenysége a modern egészségtan terén úttörő jellegű volt. ö vezette be a himlőoltást, kezdeményezte a hullaházak berendezését. Foglalkozott az emberi élet meghoszabbításának problémájával (Makroblotika, vagy az élet meghosszabbításának tudománya — 1796.) Müveiben szorgalmazta az állam felelősségét és feladatát a népegészségügy terén. 75 évvel .ezelőtt, 1887. augusztus 12-én született ERWIN SCHRÖDIGER osztrák fizikus, akinek az anyagi hullámokra vo­natkozó, 1926-ban megalkotott elmélete a hullámmechanika alap­ját képezi. Tőle származik továbbá a hullámmechanika alap­egyenlete és a nevét viselő differenciálegyenlet. Munkásságáért 1933-ban Nóbel-díjat kapott. FILM: Önfeláldozás A film a jugoszláv ellenállási mozgalomból meríti témá­ját, de a szokványostól eltérő módon. Hőse egy fiatal férfi, aki életében először lesz szerelmes, majd feláldozza életét bajtársaiért. A filmet az egri Vörös Csillag Filmszínház mutatja be, augusztus 13—15-ig. Egyszerű öntözöcsatornák műanyagból Igein, most már egész öntö­zőcsa torna-rendszert építenek műanyagok felhasználásával. A. csatomét kiássák, majd fene­két és rézsútos oldalait egy­máshoz ragasztott műanyagle- mezdkkel borítják és erre föld­réteget hánynak. Az eljárás gyakorlatilag nagyszerűen be* vált, mert ebből az aránylag olcsó csatornából nem szivárog el a víz. Az egyik dél-kazah­sztáni gazdaságban most Ily módon harminc kilométer hosszú öntözőcsa torna-rend­szert építenek. 31. Horváth csodálkozva, a meg­lepetéstől csaknem tátott száj­jal nézte a lányt. Szinte hinni sem akart szemének. Rose lenne hát? Ugyanaz a Rose, aki a „szanatóriumban” olyan kéjes vágyakozással szorítot­ta meg az asztal alatt kezét, hogy majd felszisszent tőle és az agyába futott a vére. „S én ... én ... le akartam róla vetni azon az estén a tüll ru­hát. En ... én ... én akartam levetkőztetni Rosét. Könnyű­vérű szeretőnek néztem a ta­pasztalt kémnőt. Az ezredes babájának, vagy mit tudom én kinek.” Milyen nyugodtan beszél, milyen határozott, mintha nem is ezer veszély között, ellensé­ges területen, hanem valahol a Stax-vendéglő teraszán ül­nénk. Meg kellene kérdezni, Elzával találkozott-e de nem.., ez lehetetlen. Rose nem találkozhat itt Elzá­val és én sem. — Tudom, hogy fáradt vagy — mondta a lány, aki nem olvasta ki a férfi gondo­latait —, de mégis utaznod kell. Nincs vesztegetni való időnk. Mi már csak akkor pi­henünk meg, ha visszamen­tünk, mert addig... addig Magyarországon folyamatos izgalomban leszünk. Félsz? — Nem! — felelte meggyő­ződéssel az orvos. Meglátod, ügyes leszek, magam robban­tom fel azt a nagy kohót... Rose azonban leintette: — Ekkora buzgósógot nem kérünk. Még otthagynád a fo­gad. Jó lesz arra más is. Rád még számítanak odaát: Kör­ner és Mr. Rogger egy hónap múlva veled akar vacsorázni... s könnyen lehet, hogy lesz Ott még valaki... — Elza? — kérdezte idege­sen és meglepetve az orvos. Rose tekintete elborult. De csak egy másodpercig tartott, a másik nem vette észre. Hang­jában valami sajnálkozásféle vegyült. — Nem tudom ... Lehet... csak gondolom. Mr. Rogger nagyon zárkózott természetű, nem szereti, a nagy társaságot. Elzát csak látásból Ismeri, egyszer én mutattam be neki... — Mit gondolsz, itt vám még Magyarországon? — kockáz­tatta meg mégis Horváth. — Aligha! Már visszament azóta, s te meg se kíséreld, hogy utána érdeklődjél. Elzá­nak sohasem szabad megtud­nia, hogy mire vállalkoztál. Fél ettől a veszélyes foglalko­zástól... Utólag sem nyugodna meg soha. — Pedig... érte teszem! — mondta leplezetlen őszinteség­gel az orvos. Rose hozzá ugrott, haragosan tapasztotta a szájára a kezét. — Csitt! Ilyet sose mondj Köm érék előtt, de még előt­tem sem többet. — Bocsáss meg, Rose! De- hét... tényleg így van. Nékem már nem számított az életem, én már valahogy kiábrándul­taim mindenből, az öngyilkos­ság gondolatával foglalkoztam, amikor megismerkedtem vele. S azóta ... minden másként van ... azóta ... élni akarok. Már teljesen besötétedett, Rose felkattintotta a villanyt. — Nem! Oltsd le! — kérte az orvos-. — Jobb így. Bántja a Sízememet. Álmos vagyok. Rose a rekamiéra telepedett, s elméi ázott. — Szereted? — Art hiszem... igen! Sóhajtott, mintha csalódást okozott volna neki ez a kije­lentés, Horváth észrevette, megsajnálta egy kicsit. — Bocsáss meg, Rose. Té­ged is szeretlek. Mindig jóba­rátod leszek, mert valahogy úgy érzem, hogy hozzád is húz valami de ugye, megérted? ... — Megértelek — mondta halkan Rose — és igazad is van. De azért azt, amit az imént mondtál, ne mondd többet. Elza is alighanem ... szeret téged... egyszer mesélt nekem rólad, s láttam a sze­mén, megéreztem a hangján, egyszóval: tudom én art. Meg- érdemlitek, hogy egymásé le­gyetek; hát akkor... vigyázz magadra nagyon. Nehezen kezdett hozzá, mint* ha fájnának neki ezek az em­lékek. — Tudod, egy este nálam va­csorázott. Sű­rűn meglátoga­tott, mert nincs más barátnője. S beszélget­tünk ... szere­lemről, min­denféléről. Ak­kor mondta, hogy ismer egy Horváth Károly nevű magyar orvost. Elmond­ta, hogy, s mint éltél Nickels- dorfban, aztán Bécsben, ahol szintén talál­koztatok. — Folyton te­rád gondol, és amikor kará­csonykor csak éjfél után ért oda a megbe­szélt rande­vúra, sírva ke­resett az utcá­kon és a laká­sodon. — Ne mondd! — így van — mondta Rose — nekem elmondta. En tudom biztosan, hogy szeret. Horváth kimondhatatlanul boldog volt. (Folytatjuk.) ügy kapaszkodott Rose sza­vaiba, mint a zuhanó ember a mentőkötélbe. — Mesélj róla, kérlek, me­sélj róla, Rose. Hiszen most már tudod, hogy szeretem!... mondd él, hogy mit mondott néked. Rose sokáig gondolkodott.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents