Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-08 / 184. szám

1962. augusztus 8., RÍPCISAO 3 PATAKY DEZSŐ: Karcsú üvegek között Látogatás ax egri borpalackozóban Nem kivétel — példái berendezésekkel felszerelt or­vosi rendelő; sőt, külön gyógytorna-pavilon is épült a szanatórium területén. A sza­natórium 2—3 személyes szo­báiban 400 bányásznak bizto­sít helyet; a szobák erkélye- sek, tengerre nyüók; a bányá­szok egészségére 20 orvos és 30 ápolónővér vigyáz, de igen sok specialista is dolgozik a gyógyvárosban. Az Ordzsonyilkidie bányász- szanatórium parkja ugyancsak felmérhetetlen szépségű. Ren­geteg a virág, a délszaki nö­vény. A főépület, s a keleti és nyugati épületszárnyak által határolt négyszög alakú teret gyönyörű, arányaiban is mo­numentális szökőkút díszíti; A Honvédelmi Minisztérium központi szanatóriumában sikló­saiét szállítja tengerpartra az üdiilővendégeket, bogy a 300 méter­nyi távolságot se tegyék meg gyalogosan, s ez se kerüljön fárad­ságba. Minden lehetőség tökéletesen biztosított a pihenéshez és gyógyuláshoz. hőmérséklet uralkodik, s a le­vegő nedvességtartalma is kü­lönböző. (Szocsiban a levegő nedvességtartalma eléri a 80 százalékot; ottlétünkkor a hő­mérők 42 fok „meleget” mu­tattak — árnyékban!) A Mamajika folyótól a Ku- depszta folyóig sűrűn emel­kednek fák és parkok fölé a szanatórium-paloták. Négy éve nyitották meg a 150 férőhe­lyes Pravda szanatóriumot, s ugyanebben az évben adták át rendeltetésének a 275, 325, 280 férőhelyes Arany Kalász (Zolotoj Koloc), a Kirov és a Rogyina szanatóriumokat. Az utóbbi években alakultak ki olyan hatalmas szanatóriu­mok, mint a usajka, Sirály, Maceszta Dolina, Kudepszta, Dzserzsinszkij, Üj-Szocsi, Szű­csi és a Metallurg. Hihetetlen gyors ütemben fejlődött Szocsi a szovjethata­lom éveinek kezdetén. Érde­kes, elgondolkoztató számokat jegyeztem fel arról, hogyan alakult Szocsi város szanató­riumainak befogadóképessé­ge: 1921-ben még csak 5000 ember fért el a szanatóriu­mokban; 1933-ban már 50 ezer ember gvógyíttatta itt magát, 1939-ben pedig már' 110 ezer. A háború előtti hét évben több mint 700 millió rubelt fordítottak Szocsi fej­lesztési költségeire, s az utol­só ötéves terv éveiben már több mint egymdlliárd rubelt használtak fel erre a célra. S az egészség-paloták városa, Szoesi, ma is állandóan nö­vekszik; a szanatóriumok vi­lágos szobáiban 1959-ben még csak 13 ezer ember szá­mára volt hely; ma ez a szám már túlhaladta a 17 ezret. Általában az egész város a harmincas években létesült, ekkor nőttek ki a földből egy­más után a hatalmas épületek és vált ez a vidék a legszebb és legnagyobb üdülőteleppé, gyógyvárossá a szovjet embe­rek munkája révén. Nagyhírű specialisták hatalmas appará­tusa vezette, irányította az építés munkáit. Zsoltovszkij, Scsuszev, Csernopjatov pro­fesszor, Scsukó és Vesznyin alkották me° az üdülők, utak, parkok és terek terveit. És közöttük volt egy fiatal, tett­erős, tehetséges orvos, Maksz Avgyejevics Vatojan profesz- szor, aki ma a Kavkazszkaja Rivjera szanatórium igazgató­főorvosa ... (Következik; 4. Prof. Vatojan) tisztaságára, Farkas Flóriánná is csak ennyit mond a nagy hangzavarban: — Bizony, itt járnia kell a szemnek, kéznek, mert a gép pontosan, ütemesen adagolja az üveget! Aztán, már egy pillanat múl­va tele is a palack, gyors asz- szonykezek ráragasztják a cím­kéket, Harangozó Józsefné „nyakazza”, majd Kiss István­ná tüneményes gyorsasággal becsomagolja. Máris mehet a ládába, máris kész a szállít­mány, hogy a teherautók sora elvüiesse a bel- és külföldi megrendelőknek. Még egyszer visszamegyek a pincébe, mert ott érzem legkö­zelebb a munkát. Ott látom, hogy Bornemissza Sándorné mósodmagával hogyan továb­bítja az üvegeket, hogy Deme­ter Béla hogyan végzi a bor fejtését és fölfejtését a padlás­ra — és főleg — olyan jó hűs a pince, hogy élvezet benne járkálni. Am a borpalackozás nem ilyen egyszerű mesterség, mint ahogyan azt leírtam. Sok apró munka egybevetése, pontos irá­nyítás szükséges ahhoz, hogy a magyar bor ne valljon szé­gyent, hogy a gazdák, akik a kitűnően megtermelt bort át­adják a palackozónak, ha meg­kóstolják, maguk is csak di­csérni tudják az üveg tartal­mát. De a látogató körülbelül csak azt látja, amit magam is végigjártam, vagyis hogyan megy a pincéből a padlásra, padlásról a földszintre, s on­nan szerte az országba, és a vi­lág minden tájára az Éger- Gyöngyös környéki hegyék les ve! (á) Hetvenhét autót sorsolnak vasárnap Balatonfüreden A gépkocsi nyereménybetét­könyvek ötödik sorsolását augusztus 12-én, vasárnap dél­előtt tíz órakor Balatonfüreden rendezi az Országos Takarék- pénztár. A húzáson az április 30-ig váltott és július 31-én még ér­vényben volt tízezer és ötezer forintos betétkönyvek vesznek részt. A tízezer forintos betét­könyvek között ötvenhat, az öt­ezer forintos könyvek tulajdo­nosai között pedig huszonegy autót sorsolnak ki. A húzáson tehát összesen hetvenhét autó, Skoda, Trabant, Hillman, Sim- ca, Renault, Moszkvics, Wart­burg és Zasztawa gépkocsi ta­lál majd gazdára. (MTI) Alig telt el egy hét augusz­tusból. s ez alatt a pár nap alatt máris egy „egész hónapra való” tűz pusztított a megyé­ben. Augusztus elsején Hatvan­ban, a Vöröshadsereg úti üveg­boltban 800 forint értékű kárt okozott a tűz, 3-án Tamamé- rán, a Zrínyi utcában egy fé­szer égett le. Ezen a napon gyújtotta meg a kéményből ki­pattanó szikra Besenyőtelken a Vöröshadsereg út 152. szám alatti házat, s 80 négyzetméter­nyi nádtető leégett. Augusztus 3-án kigyulladt a horti Petőfi Termelőszövetkezet tanyáján egy 1400 mázsa takarmányszal­mát tartalmazó kazal. A kazal körül nem alkalmaztak védő­szántást, s a mozdonyszikra tü­zet okozott Mozdonyszikra okozta a Nyu­gat-Bükki Állami Erdőgazda­ság Almár-völgyi erdőjében is a tüzet. Egerben, a Mindszen­thy G. utca 6. szám alatt 8 négyzetméternyi tetőfelület pusztult el, mert tüzet fogott a kéménybe épített gerenda. Augusztus 5-én Egerben, a Kisvölgy utca 22. sz. alatt fel­robbant a petróleumfőző, s gaz­dája, Cserven Lajosné, első fokú égési sebeket szenvedett. A zivataros napon két helyen okozott tüzet a villámcsapás. Besenyőtelken (Vöröshadsereg u. 138.) tetőtűz, Feldebrőn pe­dig fészertűz keletkezett. Fiatal írók találkozója Lillafüreden 1933-ban Lillafüreden talál­koztak az írók Gazdasági Egye­sületének tagjai. A baráti összejövetelen töb­bek között részt vett József Attila, Nagy Lajos, Szabó Lő­rinc és Kodolányi János. Mó­ricz Zsigmond tartott elő­adást „Nép és irodalom” cím­mel. 1942-ben az írók még egy találkozót rendeztek Lillafüre­den. A haladó hagyományok ápo­lására a Miskolci Városi Ta­nács művelődésügyi osztálya elhatározta, hogy az idén — s azt követően minden eszten­dőben — Lillafüreden meg­rendezi a fiatal írók országos találkozóját. Az első ilyen ba­ráti összejövetel augusztus 25 —26-án lesz, amikor az ország különböző vidékeiről érkező mintegy ötven fiatal író a szocialista emberábrázolás kérdéseit vitatja meg. (MTI) \\\\\\\\\\\\\\\\^^^^ minden mérgelődés nélkül azt mondja: — Elvégre ez még csak kí­sérlet. Nem lehet teljesen tö­kéletes mű mindjárt az első alkalommal. Mi, a magunk ré­széről azonban már ennek is nagyon örülünk, mert hibái mellett is rendkívül meggyor­sítja munkánkat a légifotó alapján történő felmérés. Itt a mi képünkön még a sok elté­rés miellett iis van számos olyan terület, amelyek fény­képe teljesen egyezik a ka­taszteri térkép vonalaival, s sz azt jelenti, hogy ezek fel­mérése nagyon könnyűvé és gyorssá válik, tulajdonképpen a régi adatok ellenőérzésére szorul csupán. Ahol viszont még hibás a kép, ott alapos munkát végez­lek, Ma még így szükséges'. De nem sokáig. Az első kot .kísérleti” községben minden apró észrevételt feljegyeznek, uni a nagy fényképpel kap- :solat©s, aztán a munka vé­geztével tanácskozás követke­zik arról: hogyan lehet a jö­vőben a hibákat elkerülni. Mert el lehet — ez a véle- nény — és el is kell, mert ez ^megoldás: a .jövő, amely fe- ére csökkenti a belterület mém ■ések munkáját és idejét. Weidinger László 3. Szocsi: a világ leghosszabb városa; 145 km hosszúságban húzódik a tengerparton. S amerre csak jársz, ameddig csak elláthat a szem, egyfor­mán park az egész partsze­gély és beleolvad a Kaukázus hegyeinek végtelen erdeibe. A fák lomberdője közül itt-ott hatalmas hófehér épületek bontakoznak ki, szanatóriu­mok, gyermekotthonok, poli- klinikáik és más efféle létesít­mények: a dolgozók egészsé­gét és üdülését, a jövő nem­zedék boldogságát szolgálják. Említettem, hogy a Kavkaz­szkaja Rivjera szanatórium­ban, amely 400 ember számá­ra biztosít gyógyulást, pihe­Márciusban elég mostohán bánt a külföldi turistákkal az dő. Télikabátban, vastag sál- -a burkolózva ismerkedtünk, 24 magyar a thüringiai táj szép­ségeivel. Estére elfáradtunk, s vezetőnk, látva a nagy elesett- séget, bejelentette, hogy ma­gyaros vacsorát kapunk. Az igyekezet megvolt a kedves né­met szakácsban, csak éppen a magyar íz nem nagyon a va­csorában. Hanem, egy pillanat­ra még a szemünk is elfelhősö- dött, mert a pincérek az aszta­lunkra tették az üvegeket, ame­lyen ez állt: Eger—Gyöngyös vidéki Állami Pincegazdaság! A címkén pedig: Egri leányka. Egyszeriben eltűnt a távol­ság köztem és városom között, — hiszen hallottam már, hogy mindenhol nagyon keresett cikk a magyar bor, de hogy ép­pen az én asztalomra is egri bort rakjanak, az meglepett, és ezzel el is volt felejtve a „magyar vacsora” nem egé­szen magyaros kivitele, hiszen láttuk, hogy valóban kedves­kedni akartak nekünk. No, nem olyan árban van ott, mint nálunk ez a kitűnő bor, de akkor, abban az esti mélabús vacsorázásban minden cseppje aranyat ért, az otthont hozta néhány száz kilométerrel közelebb. S most, itt állok az Eger— Gyöngyös vidéki Állami Pince- gazdaságban, és az autómata- sor csattogásában azon tűnő­döm, vajon honnarf jön a bor, mert itt csak azt látom, hogy egy gép tölti, Molnár János gépkezelő meg felügyel rá. — Kezdem hát az elején — gondoltam, s lementem a pin­cébe, Kecskeméti László tech­nikus kíséretében. — Nagyon megtetszett nekem ez az üzem. Filmhíradóban lát- tam, de akkor még csak máso­dikos technikumi hallgató vol­tam. S amikor végeztem, ide­jöttem, ahogyan terveztem ... Tessék. Ez a pince. Itt tároljuk az üvegeket, itt van a bor, ín­nem nyomjuk a padlásra, hogy megfelelő esése legyen, mire az automatába kerül. Itt — mutat egy rekeszes láncsorra — megy fel az üveg a mosóba... Mi is felmentünk, s attól kezdve csak fürge ujjakat és gyorsan rebbenő teldnteteket láttam, mert mindent eltakart előlem a gép. Gróman Józsefné három éve ügyel az üvegek Hol vannak már Csáti Józsi bácsi mérőbotjai...! Légifotó segítségével mérik két község belterületét A fotóra ráfényképezett, ré- ; gebbi kataszteri térkép vonalai ; azonban nem mindig azonosak . a felvételen látható vonalak- : kai, Eltérés van például a falut . átszelő út fénykép- és térkép- ; vonala között. Másutt a térkép egyik telekhatárt jelző fehér vonása hosszában éppen ketté­szelj a fényképen látható há­zat. — Igen, ezek a hibák •— mondja a csoportvezető mér­nök és a brigádvezető. —■ Ma­gunk is mindjárt észrevettük mindegyiket, s igyekeztünk megfejteni a „rejtvényt”, mi­ért van ez így. De arra a meggyőződésre jutottunk, hogy csak a nem teljesen pontos összefényképezés okozhatta a bajt, az eltérést. Később az újlőrincfalvi ta­nácsházánál dolgozó brigád nagy fényképfelvételén is lát­tunk ilyen hibákat. Itt ráadá­sul még az is nehezíti a jó munkát, hogy a légifotó ko- : rántsem 'olyan éles, mint a tamabodi. Mester László, az itteni brigád vezetője azon- 1 ban, mini tamabodi kollégái, légifotós felmérési eljárás — fűzik aztán magyarázatként tovább a szót — nálunk még egészen új dolog. Bene And­rásnak, budapesti központunk egyik munkatársának ' újítása az alapja. Az elképzelést itt nálunk, Tarnabodom és Üjlő- rincfalván kísérletezzük ki. Az elgondolás lényege a kö­vetkező: meghatározott magas­ságból légifelvétel készül a községről, amelyet ugyancsak meghatározott nagyságúra na­gyítanak fel később. A légifo­tót összefényképezik az új fel­mérés előtt hitelesnek elfoga­dott kataszteri térképpel, s ha ez megvan, akkor kezdődik a mi munkánk. Nagyon részlete­sen kell vizsgálni ezt a képet, amelyen, ha jó a felvétel, min­den apró változás felfedezhető. Míg ezeket mondják, elő is szedik a Tamabodról készült hatalmas fotót. A kép valóban rendkívül éles, még a távíró­oszlopok árnyékai is meglátsza­nak rajta. A kép alsó részében pedig könnyen felfedezhető apró pontok alakjában a köz­ség határában legelő tehéncsor­da. ze meg, még most is megvan­nak a botjaim. A fiatalember csak mosoly­gott a régi eszközök láttán. Va. jón mit szólna Józsi bácsi, ha ő most azt mondaná, hogy ezeknek a mérőeszközöknek lassan lejár az idejük? Mert így van. Az idők folya­mán ezeket ki lehet majd von­ni a „forgalomból”. Hogyan válik ez lehetségessé? — Ép­pen most kísérleteznek, még­hozzá megyénkben és — nem titok —, Tamabodon, valamint Üjlőrinc falván. — Eddig az volt a gyakorlat — mondja Tóth Rafael csoport- vezető és Juhász György, a tamabodi brigád vezetője —■, hogy egy brigád letelepedett valamelyik községben, munká­hoz látott, s hetekig el sem tudott mozdulni onnan. Itt, Tamabodon például a hagyo­mányos, eddig használt mérési módszerrel nyilvántartott 1200 beltelek felmérése legalább négy hetet venne igénybe. Mi viszont ezúttal két hét alatt végzünk a munkával. — A légifotó segítségével — teszik mindjárt hozzá. — A Több mint két hete,az Álla­mi Földmérési és Térképészeti Hivatal néhány megyei szak­embere „birtokába vette” a tamabodi tanácsháza nagyter­mét, s azóta naponta hol a köz- ség egyik végén, hol a mari­ikon tűnnek fel piros-fehérre I festett mérőbotokkal, különbö- iző műszerekkel. : Az egyik technikus Winkler J Péter, a napokban eljutott Csá- jti Józsi bácsi portájára is, s (mindjárt egy kérdésire kellett \ válaszolnia: \ — Mit csinálnak itt maguk, > édes fiam? ... ! — A község belterületét mér- íjük — válaszolta a fiatalem- íber. — Minden telket egyen- ! ként végigjárunk, lemérjük ! nagyságát, a házak terjedel­emét, felírjuk, milyen művelési jágak alapján hasznosítják a (kerteket, egyszóval semmit se i hagyunk ki, hogy így aztán el- í készülhessen az új kataszteri : térkép. — Az bizony jó lesz — bó­logatott Józsi bácsi —mert már nagyon régen készült ilyen. Utoljára 1910-ben jártak itta földmérők. Magam is a szolgálatukba szegődtem. „Fi­gurán»” voltam, vittem és ki­tűztem a mérőbotokat, — emlé­kezett az öreg. — Jöjjön, néz­az épületektől a városi főút­vonalhoz széles kőlépcső fut le oleanderektől, díszbokrok­tól övezetien ... A Honvédelmi Minisztérium köziponti szanatóriuma szebb annál, amit az ember valaha álmában is elképzelhet A Bitha hegy oldalában emelke­dő, két sorban elhelyezkedő,' messziről világító 7 hófehér épület — tengerparti lesikló- val — a szovjet délszaki táj legszebb szanatóriuma. Park­jában, amely a fekete-tengeri partvidék leggazdagabb szub- trópíkus parkja, több mint 20 ezer különböző rózsa pompá­zik; flórája gazdagabb, mint Szocsi város botanikus kertjé­nek, a „Dendrárij”-mak. S egyedülálló, mikroklimati- kus éghajlattal rendelkezik — éppúgy, mint az Ordzsonyi- kidze. E két szanatórium te­rületén egy és ugyanazon na­pon, órában és percben a kü­lönböző pontokon különböző nést, s amely még csak nem is sorolható a „nagy” szana­tóriumok közé, 15 orvos és 200 ápoló munkálkodik az élet vé­delmében. Senki se gondolja, hogy a Kavkazszkaja szanató­rium kivétel. Nem kivétel, ha­nem példa; egyetlen kiraga­dott példa a hasonló példák erdejéből. Csak emlékezetből hadd idézzék néhány számot: 60 szanatórium rejtőzködik a pálmák és cédrusok között, s ezekben a szanatóriumokban 2000 orvos és több mint tíz­ezer ápolónő dolgozik, nem is szólva az'egészségügyi segéd- személyzetről. Különösen az „Ordzsonyi­kidze” és a „Honvédelmi Mi­nisztérium” központi szanató­riuma vésődött be felejthetet­lenül emlékezetembe... Az Ordzsomyikidze szanató­rium a bányászok birodalma; a Szovjetunió minden részé­ből, minden köztársaságból ér­keznek ide pihenő, gyógyuló bányászok. Vannak szanató-, riumok, amelyeknek nincs ; uszodájuk, mert közvetlenül aj tengerparton emelkednek, j mint a Kavkazszkaja, a Szvet- i lana, vagy az Üj Szocsi; és: ugyancsak vannak szanatóriu-j mok, amelyeknek nem sikló-: vasútjuk, hanem föld alatti \ liftjük van... Az Ordzsonyi-j kidze szanatórium úszómé- \ denoével büszkélkedhet; de nem ám akármilyen — hanem tengervízzel töltött — úszó­medencével; s ez aligha ne­vezhető hétköiznapi dolognak a tengerszint fölött 85 méternyi magasságban. A Bitha hegy déli oldalán, 1937-ben épült fel az Ordzso- nylkidze. Keleti és nyugati szárnyból áll, amelyek hom­lokzatukkal egymásra néznek; a főépület, homlokzatával a tengerre tekint. Az egész épü­let-komplexum leginkább az orosz ábécé cirill „p” betűjé­hez hasonlít! Természetesen, az Ordzsonyikidze szanatóriu­mot nem csupán e három épület alkotja; az Ordzsonyi­kidze szanatórium egy egész gyógyváros, magyar szemmel j vizsgálva: tekintélyes város-: rész, amelyben üzletek, óvo-i dák, bölcsődék, klubok, i könyvtárak találhatók. A j szanatórium főépülete mellett: — külön épülettömbben — j kapott elhelyezést a korszerű; és modern gyógyeszközökkel, í Gondatlanság — nagyobb tűzkárok

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents