Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)
1962-08-07 / 183. szám
NBPÜJ8AO 3 1962. augusztus 7. odd Derekasan helytállnak a cséplőcsapatok a besenyőtelki Lenin Termelőszövetkezetben J ZOG A CSÉPLŐGÉP | Úiabb tolongás, de most mindenkinek jókedve van a sorbaálláshoz még Egerben is! a besenyőtelki Lenin Termelő- szövetkezet tanyaközpontjában, hangja messzire betölti a környéket. Az elmúlt hónap 26-a óta mindennap, reggeltől estig folyamatosan halad itt a csép- iés és nap nap után szaporodik a zsákokban és a magtárakban a szövetkezet gabonája. — Igen sok a csépelnivalónk —■ mondja az egyik brigádvezető — pedig az aratást két kombájn is segítette. Ennek ellenére mégis, mintegy 1200 holdnyi területen az aratógépek és részben kézi aratópárok segítségével vágtuk le a gabonát és ezt most mind el kell csépelni. — Sok tehát a csépel- nivaló és éppen ezért, a Füzesabonyi Gépállomás három cséplőgépe látott hozzá a munkához a múlt hónap végén. A munka egyik érdekessége, hogy a tavasa árpát nem kazalból, hanem egyenesen a lovasfogatokról rakják a cséplőgép dobjába. Ennek magyarázata, hogy a közelből kell csak összehordani a kévéket, és a hét lovasfogat munkáját úgy szervezték meg, hogy ne legyen fennakadás, állandóan ott álljon a . kévékkel megrakott fogat a cséplő mellett. Vass István, a 13 tagú szövetkezeti cséplőcsapat vezetője elmondja, hogy az első öt nap alatt mintegy 700 mázsa terményt csépeltek el. A cséplőgép napi normája 10 órás üzemeltetés esetén 90 mázsa, de volt olyan nap, amikor 180 mázsát is elcsépeltek. A cséplőgép és a Zetor kezelője Szabó Imre bácsi, aki már harmincegy éve foglalkozik csépléssel minden nyáron. Ez a Zetcur és ez a szürke 1070-e® cséplő már a hatodik éve dolgozik a keze alatt, s tegyük hozzá, igen jól és üzembiztosán. Igaz, az első napokban itt is akadt egy kis hiba. A cséplőgép dobjának leszakadt a verőléce, de nem késett a segítség. Gépkocsival azonnal bevitték a hibás alkatrészt a gépállomásra, ahol Imre bácsi a szerelőkkel együtt hajnali fél háromig dolgozott rajta és a reggeli órákban már ismét üzemelt. Heteként 10—12 vagon terményt tudnak elcsépelni, annál is inkább, mivel a tavaszi árpa elég jól fizet — holdanként a húsz mázsát is megadja. A CSÉPLOCSAPAT dolgozói mindannyian szövetkezeti tagok. Vezetőjük elmondta azt is, hogy nem folyamatosan dolgozik a csapat egyfolytában, hanem egy másikkal — Úri Mátyás csapatával, kétnaponként Váltja egymást, így nem lesz számukra unalmas, egyhangú a munka, és a váltás idején jobban ki is pihenhetik magukat. Régi cséplőmunkások már a gép etetői is. Rausz János és Ficsor Sándor egyaránt gyakorlott, jó etetők, gondosan ügyelnek a kévék egyenletes adagolására, és a két kévevágó lány — , Szabó Dóra és Krision Teréz — jól a kezük alá dolgozik. Amint a cséplőgép 12 zsák búzát lead, a két etető váltja egymást, de nemcsak ők, hanem a többi cséplőmunkások is váltó rendszerrel dolgoznak. Négy ember rakja és igazítja a hatalmas szalmakazlat. Czakó Árpád, Kriston János és két társuk, jó munkáját dicséri a szakszerűen rakott, büszkén magasló szalmakazal. Hasonló szorgalommal és igyekezettel dolgozik a munkacsapat minden tagja. A szövetkezet vezetősége természetesen méltányolja munkájukat, és napi fáradozásukért átlag két munkaegységet írnak a javukra. A cséplőcsapatról való gondoskodást mutatja az is, hogy állandóan friss ivóvíz áll rendelkezésükre, mert a szövetkezet vezetősége egy fogatot külön erre a célra állított be. A déli pihenők alkalmával a családtagok hozzák ki a cséplőmunkásoknak az ebédet, mivel itt a közelben ' a falu szélén dolgoznak. Megtudjuk azt is, hogy később majd, ha a tepélyi határban akad munkájuk, a szövetkezet teherautója, vagy lovasfogata viszi ki utánuk mindennap a meleg ebédet. A cséplőgéptől nem messze, hatalmas búzakazal magasodik. A környékbeli földekről most hordják össze a lovasfogatok a kereszteket, s egy-egy kazalba mintegy 1000 csomót raknak be. Most még csak az első kazal látható, de amint az emberek elmondják, még öt ilyen kazlat raknak búzából ezen a szérűn. S természetesen, ha itt végeznek, akkor a távolabbi határrészekben ütik fel sátorfájukat, és ott csépelnek. SZAPORÁN TELNEK a zsákok az új terménnyel és a lovasfogatok folyamatosan szállítják azt a magtárakba, s a szövetkezeti tagok házához. Most éppen a tagság részére szállítják haza az árpát, munkaegységenként 1 kiló 60 dekát. A munkát addig folytatják, amíg az utolsó szem gabona is a zsákba kerül, és minden biztosíték megvan arra, hogy augusztus 20-ra a magtárba kerüljön a besenyőtelki Lenin Tsz tagságának minden terménye. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítások régi hagyománya, hogy az új módszerek, a jó eredmények ismertetése mellett a látogatók szórakozásáról is gondoskodnak a rendezők. A szeptember elsején megnyíló 64. kiállításra is igyekeztek gazdag programot összeállítani. A kiállítás szabadtéri színpadán rendszeresen divatbemutatót tartanak, s emellett mindennap az ország más-más tájáról érkező népi együttesek adnak műsort. Ugyanitt rendezik meg a televízió soron következő Ki mit tud? vetélkedőjét. A bemutató-pályán — Nem tudom én, nem úgy lesz-e, mint tavaly is, hogy csak annak az árát vették le a kiárusításra, amit már senki se vett volna meg különben! — mondja az Állami Aruház előtt egy asszony, s hiába szeretnék vele beszélgetni, ez teljesen lehetetlen, olyan sűrűn állnak a várakozók az ajtók előtt, mintha valamit ingyen osztanának. — Nézze már, édesanyám! Minek is vettem én szandált szombaton? Látja? Ahol van e! Éppen 54 forinttal lett olcsóbb — kesereg Kameniczky Marika, s gondolom, az édesanyja meg bosszankodik. — Mert neked mindig a legelsők között kell minden! Nem tudtál várni máig? — Nyitnak! — hangzik elölről, közvetlen az ajtó elől, s megnéztem az órámat, éppen 9 perc, 36 másodpercig tartott, míg minden várakozó befért. Az elegáns áruházban új szint és hangulatos otthonosságot teremt a különböző részlegek árusítóinak változatos színű, élénk munkaköpenye. De most, ebben a pillanatban senki sem ezt nézi. A pultok perceken belül megtelnek áruval, az asszonyok vá120 lovas részvételével nemzetközi lovasverseny lesz, s megtartják a hagyományos fogatbemutatókat és a különböző lovasjátékokat is. A Bábolnai Állami Gazdaság lo- vasharsonásai és a legszebb négyes-ötösfogatok a főváros utcáin is felvonulnak. Az Országos Mezőgazdasági Kiállítás területén hat állami és hét földművesszövetkezeti vendéglőt nyitnak. A termelőszövetkezetek 16 borkóstolót is nyitnak, de csak az a szövetkezet kap meghívást, amelynek borai az országos, illetve a nemzetközi borversenyen díjat nyertek. lógatnak, keresgélnek, számolnak, a férjek meg valahol hátul nézelődnek, és várakoznak az asszonyokra. — Én bizony kivettem egy kis pénzt a takarékkönyvemből, mert nem biztos, hogy még lesz nekem ilyen jó alkalmam a gyerekeknek bevásárolni, pedig még sokáig hordhatják ezt a holmit! — fordul hozzám Sztregova Istvánná, miközben én is nézelődöm a szebbnél szebb áruféleségek között. Aztán továbbálltam, mert hiszen az egész város tele van emberekkel, s mindehki csomagot szorongat a hóna alatt. — Soha jobbkor! Éppen most volt egy hármas találatom, s ezt mind elköltőm a gyerekekre! — lelkendezik Tóth Józsefné, aki a Bervá- ban dolgozik, s egy nap szabadságot vett ki, hogy mindjárt, melegiben megvegye, amit akar. — Tetszik tudni, elfogy a java, jobb előbb mint később — mondja nekem. — Meg a gyerekek is itt nyúznak, táborba mennek, és én is voltam gyerek, tudom mit jelent valami szép új holmi! A takarékos emberek most nagyon jól járnak — mondja az Állami Aruház főkönyvelője. — Aki egész évben gondosan ügyel a pénzére, aki megtakarítja a mutatkozó fölösleget, az ilyenkor minden bizonnyal, áldja az OTP-t. Mert van-e könnyebb dolog, mint ilyen esetben biztos pénzhez nyúlni! — A divat nem nagyon hullámzik már egy néhány esztendeje, s ha hullámzik is?! Egy nylonfehémemű garnitúrán behozni egy félnek az árát — talán ez a legjobb új divat — kapcsolódik a beszélgetésbe Török Anna tanítónő. — Édesanyám! Vegyen már egy új szoknyát nekem! — húzza a férfiingek között keresgélő édesanyját Kalo Kati. — Igazán, olyan régen vett már, és most nézze milyen szépek és olcsók vannak! — Válassz ki egyet, lányom, aztán majd meglátom, marad-e rávaló?! — s a tizennégy év körüli kislány csak úgy repül az akasztósor közé, ahol rögtön pártfogásukba veszik őt a kedves eladók. Aztán azon áll meg egy pillanatra a figyelmem, hogy milyen tüneményes gyorsasággal cserélődnek a vevők a pultok előtt. Már azt hittem, ezek nem is vásárolnak, hiszen ilyen nagy tolongásban ilyen gyorsan kiszolgálni? — Csak egy pillanatra, Erzsiké! — lépek közelebb az egyik eladóhoz. — Minden be van árazva? — Nem. Csak a rendes ára van rajta, s mi vonjuk le a 20—30—40 százalékokat. — Nem fél, hogy téved — a maga kárára? — kérdem. — Nem. Megszoktuk, hogy az emberek kérdezősködése közben számoljunk. Tovább nem akarom, de nem is lehet feltartani, mert mint az áradat, jön a nép, mindenki legalább „mozizni* akar, hogy megtudja, mit a legérdekesebb venni. Az első reggel forgalma hihetetlenül nagy volt, s ennek nem elsősorban a kiárusítás, hanem az időben megrendezett kiárusítás az oka. Mindenki úgy van azzal, hogy hiába olcsó nekem a fürdőruha októberben, majd veszek a jövő nyáron, amit még meg is kell érni. De augusztus első napjaiban? Amikor lassan borszeszes hőmérő kell ebben a nagy melegben? Bizony, csak megveszi az ember, mert még tart á nyár! Még van idő, és bőven van áru is. Egerben, Hatvanban, Gyöngyösön, de mindenütt, ahol állami és földművesszövetkezeti áruházak vannak, boldogan válogatnak az asszonyok, mert mind azt szeretnék, hogy a családnak a legjobbat, a legszebbet vegyék, £ természetesen — minél kevesebb pénzért! (A. £.) Császár István Csak az országos borversenyen díjnyertes szövetkezetek nyithatnak borkóstolót a mezőgazdasági kiállításon PATAKY DEZSŐ: M 2. Kavkazszkaja Rivjera t* „Jó lehet itt élni, jó! Fény, lomb, ringó víz, hajó.. Szocsi tartózkodásunk alatt a forró város romantikus szépségű tengerpartján hosszan elnyúló, csodálatosan egyszerű és precízen tiszta, gondozott, háromemeletes szanatóriumban, név szerint a „Kavkazszkaja Rivjera” — Kaukázusi Riviéra szanatóriumban laktunk. A Kavkazszkaja Rivjera szanatórium egyike a város régi épületeinek; sőt, pontosabban: Szocsi legrégibb szanatóriuma ez! Barátságos, szerény, nyugalmat kínáló. Egy moszkvai kereskedő, Tarnopolszkij építtette, s 1909-ben nyílt meg. Nemrégen ünnepelték fennállásának fél évszázados jubileumát. Nagy kiterjedésű, sűrűn Másított park fogja körül, a szárazföld felől. Homlokzatá — világossárga falaival, nagy ablakokkal, nyitott erkélyekkel — a tengerre néz. Mi a második emeleti 25-ös szobában kaptunk elhelyezést. A tenger alig húsz lépésnyire, szinte a „szánkban volt”, az embernek a kezét sem kellett kinyújtania érte. Kikönyökölni forró, s enyhülő délutánokon a szanatóriumi szoba erkélyének mellvédjére és hosszasan elnézni a lenyugvó nap kilobbanását, ahogy az uszályhajók, vontatógőzösök, gyors ócenjárók húznak át — hullámbarázdát hagyva maguk után — a vízre fes+«H =>>’any hídon”: egyik kedi ütésünk volt az első sápok an. Hányszor, és milyen izgalommal vártam — míg ezrek és ezrek készülődtek a vacsorához — egy úszódaru elhaladását; mindig megszokott időben tűnt fel a kikötő betongátja irányából; kis hajó vontatta, partközeiben, s még az emberek apró pontjait is látni lehetett a fedélzeten ... Nem lehetett betelni azzal a gyönyörűséggel, amit a „Kavkazszkaja” parkjában való kószálások nyújtottak. Minden szanatóriumnak külön kertje, vagy parkja van, nagy fákkal, padokkal, asztalokkal, sétányokkal. Óriási, nagy lombú, vastag törzsű, százados fák alatt kanyarognak a sétányok aszfaltútjai, virágerdők között. Hatalmas virággruppokat látni mindenfelé, lép ten-nyomon; el sem képzelhető annyi virág, amennyit Szocsiban elültettek, felneveltek és ápolnak gondos emberkezek. Akárcsak bent a szanatórium épületében, a körülötte elterülő parkban is nyugalmas csend; az ember óvakodik a hangos beszédtől is. Én eddig a hortenziát csak virágüzletek kirakataiban, meleg-párás üvegházakban láttam, s nagyobbaknak el sem képzelhettem, mint amilyenek a májusi kosarakban pompáznak kéken, és rózsaszínűn. A „Kavkazszkaja" parkjában olykor két méternél is magasabb hortenziákat láttam. S nemcsak kéket, meg rózsaszínűt, de koromfekete színű hortenziákat is. Nem volt meglepő a bársonyos feketén csillogó gladió- lusz sem. Leginkább a pálmákat csodáltam. Volt bőven minden fajtából elég: datolya-, kókusz-, legyező-, és mézespálmák, Ügy álltak a sétányok két oldalán, az utak mentén, mint nálunk az akácok, vagy az országúti eperfák. (De hát össze lehetne-e számlálni annyi eperfát itthon, mint amennyi pálmát láttunk Szocsiban?) Jól ismert nevet is kibetűztem nemegyszer a pálmák törzsére erősített táblácskákról: „Kitaibelpálma”. Akármilyen meglepő is, a nagy hírű magyar botanikus, Kitaibel Pállal rokonítottam ezt az elnevezést. Lehet, hogy képtelenség, bizarr melléfogás részemről ez a rokonítás — én ma sem érzem annak. A felfedezés boldog öröme maradt meg bennem ezekről a pálmákról... Am, nemcsak a pálmák voltak ... „Tulipánfalomb susog, zsongnak juniperuszok, s a lépcsők fölött üde zöldben pompáz a füge.” Négyszáz embernek biztosít kényelmes otthont, gyógyulásra lehetőséget a Kavkazszkaja Rivjera, Szocsi „legöregebb” szanatóriuma. S mennyire érthető volt, hogyan vigyáznak itt az ember egészségére, jókedvére. Mert az ember egészsége és jókedve az, amiért itt minden történik. A Kavkazszkaja Rivjera szanatórium 400 lakójára 15 orvos, és 200 ápolónő ügyel! Gyógyszert nemigen, s csak a legritkább esetekben használnak; mert gyógyít itt az éghajlat, a tenger és a napsütés. Az orvosok hatszor tartanak előadást közvetlenül a szanatóriumba beutaltaknak, s rádión keresztül 12 előadást közvetítenek. Állandóan és mindig arról magyaráznak az orvosok, hogy az itteni, egyedül álló és páratlan éghajlatot, a tengert, a napfényt hogyan használják fel egészségükre az emberek. A Kavkazszkaja Rivjera szanatóriumnak több pontból álló „házirendje”, szabálya van, És szigorúan tartják magukat a szabályokhoz; a rendbontókkal a leghatározottabban és legszigorúbban eljárnak. (Mi is megkaptuk azt a kis könyvecskét, amelyben a szabályok rögzítve vannak, s amelybe a kezeléseket jegyzik!) Említettem, hogy a szanatórium épületében nyugalmas csend uralkodik: ha akarna som tudna nagy zajt csapni az ember: az ajtókon nincs kilincs, nem csattanhat a zár; ehelyett olyan álumíniumfogantyúk vannak az ajtókra szerelve, mint nálunk a csapóajtókon látható. Kik a Kavkazszkaja Rivjera lakói? Nagyobbrészt szellemi munkások, festők, írók, újságírók, zenészek; kis számmal akadnak mezőgazdasági munkások is (részükre több olyan szanatórium van Szocsiban, ahol csak mezőgazdasági dolgozók pihennek, gyógyulnak), sőt, diplomaták családtagjai. A legnagyobb „kiváltságot” talán a festők élvezik. Nyugodtan dolgozhatnak, ülhetnek vásznaik előtt, festhetnek a délelőtti és délutáni, kevés napsütés nélküli órákban. S a tűző napsütés óráiban is — árnyékba húzódva. Az írók és újságírók bizony tétlenségre kényszerülnek. Nekik „tabu” a munka! Éber figyelemmel vigyáznak az ápolók arra, nehogy valaki megszegje a „tilalmat”, s a gyógyuláshoz szükséges teljes káA tengerpart több kilométeres szakaszán fehér kőből készült széles lépcsők és sétányok vannak, s ilyen félgömbtetős, görög stílusban épült pihenőhelyek. Ez a sétány reggeltől estig a fotósok kedvenc helye. kapcsolódást írásban keresse. Egy valakinek mégis sikerült az orvosi, ápolói „éberséget” kijátszania — mesélte Vatojan professzor, a szanatórium igazgató főorvosa, több órás beszélgetésünk során, derűsen csillogó szemmel — operaszövegkönyvet írt, vasl«}s librettót. Senki sem vette észre, mikor dolgozott, nem tudtunk róla, úgy elrejtőzött a kíváncsi szemek elől. Csak később derült ki a turpisság. S kicsit büszkén is teszi hozzá végül: az operát két éve játszották a leningrádi Kirov Operában, nem kerül le a műsorról, állandó repertoár-darab. Ki volt az „ügyes” ír<5, s mi volt az, opera címe — erre a professzor már nem emlékezik. S hiába a faggatás, mosolyogva tér ki a válasz elől. És szeme, mintha azt mondaná: „ej, ez a túlzott újságírói kíváncsisko- dás! Mit kell tudni mindent!? Egy érdekes sztori, nem több annál. Meg kell írni!...” (Következik: 3. Nem kivétel — példa!)
