Népújság, 1962. augusztus (13. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-25 / 198. szám

196". augusztus 25., szombat NÉPÚJSÁG 3 Őszinte beszélgetések A PÁRT DOKUMENTUMÁRÓL.. Néhány napja láttak napvi­lágot a párt kongresszusi irány­elvei, sokan ismerik már első olvasásban. S jóllehet, Éger- csehiben is csak olyan embe­rek élnek, dolgoznak, mint másutt — itt voltam részese egy-két beszélgetésnek. Ott voltam a VII. kongresszuson... Több mint negyven eszten­dőn át dolgozott a föld alatt Garamszögi József, aki mint az üzemi pártbizottság szervező titkári posztján hasznosítja ta­pasztalatait — Ott voltam a VII. kong­resszuson — mondja —, részt vettem a tanácskozás munká­jában, s nem kis öröm, hogy azokat a határozatokat, ame­lyeket a kongresszus hozott, lé­nyegében végrehajtottuk. Nem­csak országszerte, de itt Egercsehi-bányatelepen is. Nem kis feladatokat hajtot­tunk végre az előző kongresz- szus óta, s nem kis jelentősé­gű sikereket, eredményeket kellett számba venni a VIII. kongresszus irányelveinek el­készítésekor. S mégis, oly ter­mészetes, oly egyszerű az a hang, ahogyan a Központi Bi­zottság ezeket az eredményeket összefoglalva, mindnyájunkat tájékoztat. Nem fellengős, nem lelkendező ez a dokumentum, s mégis az emelkedettség érzé­sét kelti az emberben. Ügy gondolom azért, mert reálisan, valóságosan ítéli meg helyze­tűnket, méri fel lehetőségein­ket, s adottságainkat, feltárva a fogyatékosságokat, hiányossá­gokat is. Nem szab meg magas százalékokat, amiket megköze­lítően sem tudnánk teljesíteni, csupán egyszerű, érthető és reális követelményeket tá­maszt: nem túlteljesíteni, csak teljesíteni a terveket; annyit kér a párt a munkásoktól, amennyire szükség mutatkozik, de értékben, minőségben job­bat. Helyeslem a személyi kul­tuszra vonatkozó megálapításo- kat, s ezekkel csak egyetérteni lehet. Véleményem szerint, ha kifogást emelek, az csupán azért van, hogy nem előbb tet­ték közzé ezeket a téziseket. Ki az ellenség?! — Az a furcsa nálunk — ál­lapította meg Orbán Pál, a ja­vítóműhely vezetője —, hogy kevés az összetartó erő, kevés a megértés. Egyetértek azzal, hogy az előrehaladás ütemét gyorsabbá kell tenni, s a ma­ga területén mindenki azon van, hogy valóban előbbre jus- sunk. De sok még a fogyaté­kosság a vezetés módszereiben, a termelésben, s ez megköti az emberek kezét, csak akadályo­zója, s nem elősegítője a fejlő­désnek. És mit tapasztal az az ember, aki a hibák valamelyi­két szóváteszi, a hibák kijaví­tását sürgeti? Azt, hogy nem jó szemmel néznek rá, taná­csát „piszkálódásnak” könyve­lik el, személyes támadásnak. S legtöbbször, ahelyett, hogy a hibák csökkennének, még sze­mélyi ellentétek támadnak. S mire jó ez? Véleményem sze­rint az ilyen állapotok csak a hibáknak készítenek meleg­ágyat. Azt hiszem, nemcsak Eger- csehiben, de másutt is „divat” lett az önmosdatás, a felelős­ség másokra való átruházása. Sok bosszúságot okoz nekünk, hogy egy-egy üzemzavar, ter­meléskiesés esetén helytelen, s nem a valóságnak megfelelő jelentéseket készítenek, s to­vábbítanak felettes szerveink­nek. Miért nem lehet egyene­sen, becsületesen és őszintén megvallani: én vagyok az oka, mert ezt, meg ezt nem tet­tem, ezt, meg ezt elmulasztot­tam?! Tanulhat az irányelvekből mindenki. Különösen tanulni- ok kell azoknak, akik elnéző­ek, joválisalk a hibákkal szemben. Lám, a párt Köz­ponti Bizottsága őszintén fel­sorolja hiányosságainkat, be­ismeri a vétett hibákat is. Kö­telessége minden kommunistá­nak, hogy ő se cselekedjék másként. Reálisabb kollektív vezetést az alsóbb szervekben is Gubán Gyula, az üzemi pártbizottság titkára, legin­kább az ideológiai nevelés, a politikai oktatás elégtelensé­géről beszélt: — A kongresszusi irányel­vek rögzítik az ideológiai ne­velés fontosságát, de eddig in­kább csak beszéltünk erről, minthogy cselekedtünk volna. Hiába a mi jó szervezésünk, ha a kezdeti lelkesedés után a közöny lesz úrrá az embe­reken, s tömegesen maradoz- nak el az előadásokról. Elő­fordul az is, hogy valaki fel­vételét kéri a pártba, s míg az ügye véglegesen el nem dől, szorgalmasan részt vesz az oktatásokon, megbízatásokat vállal; később már alig törő­dik valamivel. A szervezeti szabályzat előírja a párttagok kötelességeinél a tanulás, az ideológiai képzés fontosságát; megfelelő megoldást kellene találnunk arra, hogy a meg- győziés mellett felelősségre- vonást is alkalmazzunk a ta­nulást és ideológiai képzést elmulasztó párttagokkal szem­ben. No és a kollektív vezetés...! örömmel nyugtázhatjuk, hogy a személyi kultusz maradvá­nyainak szétzúzása után megszilárdult pártunk élén a kollektív vezetés. De ez még kevésbé érezhető az alsóbb, kisebb pártszerveknél. S leg­inkább áll ez a kollektív fe- lelősségrevonásnál. A mi párt- bizottságunknál is felosztot­tuk a munkaterületeket, meg­van szabva minden vezetőnek a maga feladata, a maga re­szortja. Mégis, ha valami hiá­nyosság mutatkozik, nem az illető reszortfelelőst vonják felelősségre. Miért ne lehetne azt tenni, hogy akik a felada­tok teljesítését elmulasztják, elsősorban azokat vonják fe­lelősségre, a hibák mértéke szerint — mindenkit egyfor­mán. így nagyon könnyen azt gondolják egyesek: minek tör­jem magam, úgysem engem szidnak meg érte... Én csak egyszerű bányász vagyok... — Én csak egyszerű bá­nyász vagyok — így véleke­dett N. N. frontvájár. —Párt­tag vagyok, s nem is tegnap léptem a pártba. Ügy érzem, egy kissé még mindig baj van az őszinteség­gel, a bizalommal. Az alap- szervi titkárunk azt mondta, tájékoztatáskor, nem nagyon kell forszírozni a Rákosi-kér- dést, a személyi kultusz most felvetett problémáit. Hát miért? Inkább mi magyarázzuk meg az embereknek, ha valami nem tiszta előttük, mint az ellen­ségeink. Inkább tőlünk tudják meg a valóságos tényeket, minthogy Szabad Európa ferdí­téseinek higgyenek. Inkább ránk, kommunistáikra figyelje­nek az emberek. Az őszinteség hoz közelebb mindenkit a párt eszméihez, s nem a múlt hibái­nak kendőzése. Igaz...?! Pataky Dezső Válaszol a Patyolat A Népújság 1962. augusz­tus 7-i számában közölte az „Egy délelőtt az egri munka­erőgazdálkodási hivatalban” cí­mű cikket. Ebben ez állt: „Is­mét munka nélkül van? Ké­rem a munkakönyvét.” „Lejárt a szerződése” — tanúsítja a bé­lyegzés1, s a Patyolat nem fog­lalkoztatja tovább. Csinos bar­na asszony, pár nap híjával ti­zennyolc éves, törékenytestű. A szerződést nem hosszab­bítják meg sehol — mondja halkan az előadó, s a közvetí­tőlap alján ágaskodó „C” be­tűre mutat. — Cigány .. A fenti megállapítás téves, nem győződött meg róla a cikk szerzője, Krajczár Imre. Az említett, munkát keres ó asszony a Patyolatnál nem dol­gozott. Felvételre ugyan je­lentkezett, személyesen tájé­koztattam a munkalehetőségek­ről és a körülményekről. Az itt levő női, képesítéshez nem kötött munkakörben gyakorla­ta nincs, ezért nem nyert fel­vételt. Csomó János az Egri Patyolat Vállalat igazgatója 200 000 új lakás Koreában Ebben az évben újabb 209->JÖ iák,:sí é. Lenek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban, elsősorban gyár-negye­dekben és falun. Az áüJam az idén a tavalyi összeg másfél­szeresét irányozza elő lakásépítésre. A képen: Knngszun 1000 lakásos új lakónegyede, amely­nek átadását ez év október végére tervezik. &qtl a lök kúziii Hetek óta nem tu­dok aludni, s álmat­lan éjszakáimon csak egy gondolat bánt en- gemet, hogy vajon én is egy vagyok-e a sok közül, avagy sem? Beletartozom a „sok”- ba, vagy nem, tehát lemaradtam erről is. Annyi filmet lát­tam már, ahol így mutatkozik be a huli­gán, az életmentő, a hadastyán, a kémény­seprő, a senki, a va­laki, hogy elgondol­koztam: Miért olyan jó egynek lenni, ép­pen a sok közül? Miért? Miért? Miért olyan büsz­kék, hogy a „sok"-hoz tartoznak, nem holmi tudjafenemicsodához, hanem közvetlenül a sokhoz. Becsületes neve van mindenkinek. Egyiket Benzinrabló Bilinek hívják, a másikat Ge- ner Alajosnak, vagy Kísd Bertalannak, de ezt eltitkolják az ér­deklődők elől, úgy­mond — egy a sok közül. Valami furcsa in­kognitó lett ez az egy a sok közül, s azt hi­szem, van már forga­lomban olyan név­jegykártya is, ame­lyen családi és ke­resztnév helyett ez áll: Dr. Egy a Sok Közül, Bokoraljaúj- hely, Tejút 132. Es ez az, ami en­gem elgondolkoztat. Mert megérteném, ha az ötvenéves, sok- gyermekes hajóskapi­tányok testületileg kimondanák, hogy ők. lesznek ezentúl egyek a sok közül, de nem, ma már annyian van­nak széles e filmvi­lágban és irodalom­ban, hogy nem lehet eligazodni köztük. Annál is inkább, mert nők is, férfiak is le­hetnek, öregek is, fia­talok is, szóval, nem sikerült rájönnöm, mi azoknak az emberek­nek a különös ismer­tetőjele, akik egyek a sok közül. Miután a filmek és a regények nem vilá­gosítottak fel, kik is a legméltóbbak arra, hogy egyek lehesse­nek a sok közül, mi a feltétele annak, hogy magam is minél előbb megérdemelt egy lehessek (termé­szetesen a sok közül, csakis), nyakamba vettem a minden­napi életet, s tudako­zódni kezdtem. Fülel­tem. A dobhártyám cso­dálatosan kifinomult ebben az irányban, s ha ötkilométeres kör­zetben valaki így kezdte a beszédet: egy — azonnal hegyeződni kezdett a fülem. De soha nem sikerült le­hallgatnom ilyen be­mutatkozást, hogy „egy a sok közül”: az egyszeregyet mondo­gatták, vagy valaki emígyen nagyképűs- ködött: e g yébként. Leveleket írtam a legkülönbözőbb korú, foglalkozású, állású férfiaknak és nőknek, megkérve a címzette­ket, sorolják fel, mi módon mutatkoztakt be eddig életükben. Kiderült, hogy senki sem mondta egyetlen­egyszer sem, hogy Egy a Sok Közül, va­gyok innen, vagy on­nan. Nem adtam fel s harcot: én a sok kö­zül akarok egy lenni, nem pedig azok kö­zül, akik belenyug­szanak a sikertelen­ségbe. Jelenleg ott tartok, hogy megelégednék azzal is, ha csak egy fél lennék a sok kö­zül, aki legalább egyetlenegy emberrel találkozott, aki be merte vallani, Jiogy ó már régóta egy a sok közül. A filmírók kivéte­lével az egész lakos­ságot „lenyomoztam* — senki sem akadt. Barátaim erősen biztatnak, ha igyek­szem. én leszek az egyetlen élő, aki egy a sok közül. (garas) arcot vágtam a vacsorához. Azaz, hogy egyszer mégis, amikor a királyt cárnak ne­veztem, egy fiatal fiú, magáról megfeledkezve, elnyerítette magát. Egyszer nyertem, s örömöm­ben felbuzdulva, meghívtam a kibiceket is egy ital sörre. Az italt külön egy büfékocsiban mérik. A tiszten kívül mind­össze egy ember jött velünk. Éjfél körül tértünk nyugo­vóra, s mire felébredtünk, már Kijev külvárosában robogott velünk a vonat. Elbúcsúztam ismerőseimtől, akik tovább utaztak Moszkva felé. Mint fentebb már halványan említettem: egy napot töltöt­tem Kljevben. Reggel érkez­tem, s este utaztam tovább Moszkvába. Az állomásra már ismerős­ként jöttem ki, s a hálakocsis gyorsvonatra is úgy szálltam fél, mint. aki örök életében azon utazott! Egyelőre a fülkében senkit sem láttam, csak a csomagokat, letéve az ágyra, diszkréten ez­zel jelezve, hogy ezen és ezen az ágyon a csomag gazdája kí­ván aludni. Az üres helyet el­foglaltam, átöltöztem (cipő he­lyett tornacipőt húztam), s én is belevetettem magam a vo­nat éjszakai életébe. ' A büfében az előző éjszakai kép fogadott. Erősen figyeltem, hátha elleshetek valami érde­kes hírt az űrhajósokról. — Sahtyor! Sahtyor! — hal­lottam a szót. — Nyet, Dinamó! — jött rá a válasz. Ahá, szóval Itt Is a futball. Meg akartam szólalni, hogy végtére is, ez szentségtörés, most ilyesmiről beszélgetni igazán nem szép, 3e a szent­ségtörést orosznál sehogyan sem tudtam kifejezni. Valaki kifejtette, hogy teg­nap dőlt el a szovjet labdarú­gó-bajnokság, melyet végül is a Sahtyor nyert meg. Megtudták, hogy „vengercki” vagyok, s rögtön Grosics Gyuláról kér­dezgettek. Dehát ez csak a lát­szat volt. A két csapat szurko­lói csak egy szusszanásnyi idő­re ásták ki a harcibárdot. Megszólalt a rádió: Gavarity Moszkva! S mindenki elhallga­tott. A szpíker mondta az űr­utasok eredményeit, helyzetü­ket, állapotukat, telefonbeszél­getésüket, Hruscsov üzenetét. — Hurrá.. .á.. .á! hurrá ... á.. .á...! — Én is velük kiál­tottam. Poharainkat fenékig V- tűk, valaki megcsókolt, s bár meglehetős előítélettel vagyok a férfi csókkal, megértettem, hogy ennek most így kell tör­ténnie. Vacsora után egy taskenti mérnökkel sakkoztam, azután lefeküdtünk. Mint az Ezeregy éjS2»ka me­séiben! Egy álom — egy város. Igaz, itt nem Seherezádé mond­ja a mesét, de ez a valóság sem kevésbé szép, mint a me­se. Előző éjszaka lefekvés előtt a Kárpátokban gyönyörköd­tem, s egy rövid éjszaka után Kijevet csodáltam. Most Kijev. tői búcsúztam és hajnalban a Brianszki erdő ködös, párás, titkos rengetegét figyeltem. Alig szívtam el egy cigarettát, újból elnyomott az álom, s reggel Moszkva jött elém. Moszkvában Moszkva lázban égett. Az új­ságokért 100—200 méteres em­ber-sorok álltak. Az egész vá­rosban, bárhová mentél, tisz­tán, érthetően csengett a rádió bemondó hangja. Egyébként a szovjet ember nyugodt, ki­egyensúlyozott. Dehát Moszkva ünnepelt, s most egy kicsit mindenki más volt. Moszkvát semmilyen város­hoz nem lehet hasonlítani. Itt dobog most az emberiség szí­ve, s ez eleve tiszteletet pa­rancsol. Hatalmas, hétmilliós város, amelyben a gigantizmus és a grandiozitás ölelkezik az egyszerűséggel és a múlttal. Amellett egy kicsit a Nyugat a Kelettel. Megnéztem mindent, amire időm jutott. Kreml, Mauzóle­um, Metró, áruházak, Tretya­kov képtár, Mezőgazdasági Kiállítás. Természetesen, nem­csak ezeket, hiszen a 36 eme­letes „Ukrajna” szálló éppen úgy érdekelt, mint Moszkva szélén a régi faházak, a Lo­monoszov egyetem éppen úgy, mint a Lenin stadion. De Moszkvát azért sem le­het semmilyen városhoz ha­sonlítani, mert nem egyik nap­ról, de egyik percről a másik­ra fejlődik. Számomra természetesen, itt is az emberek voltak a legér­dekesebbek. Még a múlt ese­ményeinél is az ember cselek­vését, mozgását, gondolkodá­sát, tetteit csodálom. Valószínű, javíthatatlan va­gyok, s erre a Tretyakov kép­tárban jöttem rá. Az idegen- vezetőnktől megkérdeztem, hogy miért nevezik ezt Tre- tyakovnak. Rámnézett, való­színű, megdöbbent művelet- lenségemen, s elmondta, hogy egy Tretyakov nevű kereske­dő, aki az orosz festők mecé­nása volt, összevásárolta aké-; pékét, később pedig az egészet1 a városnak ajándékozta. Kér-: tem, beszéljen még róla, mert; nekem nagyon megtetszett ez; a Tretyakov kereskedő, annál! is inkább, mert nemcsak jó-; szívű, de műértő is volt. Később, amikor a Rjepin; szobába jutottunk, hasonló-! kópp jártam. A Rettenetes! Iván képnél megkérdeztem:; miért van az beüvegezve (ta­lán ismerik a képet: Rettene-! tes Iván cár dühében úgy vág­ta fejbe saját fiát egy bottal, hogy az menten szörnyethalt.: A kép éppen ezt a csodálatos! jelenetet ábrázolja, amikor a; gyilkos apa, tettét megbánva,- két kézzel szorítja magához! fia véres fejét és azt csókol-; gatja. Az apa szeme borzal­mas. Egyetlen festőtől sem! láttam még olyan tökéletesen; kifejező szemet, mint Rjepin- tői). A magyarul jól beszélő ve-! zető elmondta, hogy 1912-ben! egy fiatal orosz úgy megva­dult, idegileg annyira kibo­rult ettől a képtől, hogy bo-! rotvával összevagdosta azt. A; képet restaurálták és befedték! üveggel. S bár jóllehet, Rje-! pint imádom, mégis arra kér­tem őt, beszéljen még erről az! ügyről. Az én szememben a! festészet legnagyobb hatását; érte itt el, mint ahogy Van! Gogh is, a híres németalföldi! származású, Párizsban szakadt; festő, barátja, „Hollók a bú-! zamezőben” című, rendkívüli! letargiát ábrázoló képe előtt' lett öngyilkos a párizsi Mo-' dern Képtárban. (Folytatjuk) Suha Andor ■A tsz-ek fejlesztéséről tanácskozott Gyöngyös Város Tanácsa Gyöngyös város tanácsa ;végrehajtó bizottságának je­lentését Dér József vb-elnök- helyettes terjesztette tegnap a tanácsülés elé. A jelentés a szövetkezeti gazdaságok ez évi Eredményeivel, feladataival ;és további megszilárdításuk­kal foglalkozott. A legtöbb véleményt a tsz- !ek egyesítésének problémái, valamint a nagyüzemi gazdál- •kodás újabb módozatainak ! megjelölése váltotta ki. Végső ;soron olyan állásfoglalás ala­kult ki, amely szerint ugyan !a város négy tsz-ének egyesí­tése feltétlenül, helyes, de en­nek a célkitűzésnek a megva­lósításához még a feltételek ; nincsenek meg. A jövőben azonban — éppen az említett !cél miatt — arra kell töre­kedni, hogy a beruházások az ;egyetlen szocialista nagyüzem kialakítását szolgálják. Össz­hangba kell hozni még a kü­lönböző gazdasági terveket is, különösen a szőlő rekonstruk­ciójának esetében, de a gaz­dasági épületek telepítésének vonatkozásában is. Sokan foglalkoztak az öntözé­ses gazdálkodás kibővítésének gondolatával, mint a gazdasá- !gi megerősödés legbiztosabb ;módjával. Megállapították, hogy a környéken létesítendő csapadékvíz tárolására alkal- ;mas gátrendszerek nyújtanak .ehhez biztosítékot, tehát a vá- ;ros tsz-einek érdeke, hogy •vízügyi társulathoz csatlakoz­zanak. A nyári betakarítási mun­kák eredményei azt mutatják hogy a szorgalmas munka meghozta eredményét. Augusz­tus 18-án befejezték a csép- lést, s a gabonafélék termés­átlagai megnyugtatóak. A szőlők érés alá való hordá­sának üteme is kielégítő. Befejezésül községfejleszté­si feladatokkal foglalkozott még a városi tanács. Az új., meleg vizű strandfürdő kiala­kítása, valamint a járdák és utak építése, felújítása a leg­fontosabb. Az utóbbi tíz év községfejlesztési eredményei közül az idei év emelkedik ki: sokkal többet tett ebben az évben a városi tanács ilyen vonatkozásban, mint az el­múlt tíz év alatt. Ehhez az eredményhez a la­kosság társadalmi munkája és a megyei tanács segítsége is hozzájárult. IVisontaiak a Balatonnál Kétszáznál többen vettek részt azon a kiránduláson, amelynek végcélja a Balaton volt. A visontaiakat öt autó busz szállította, s a hajnali in­dulás sem tudta csökkenteni a kirándulók vidám hangulatát. Két napot töltöttek a „ma­gyar tengernél”, ezalatt nem­csak pihentek, hanem szóra­koztak is. Felfrissülve tértek haza, hogy folytassák azt a munkát, amelynek eredménye­képpen a balatoni kirándulás, ra is sor kerülhetett.

Next

/
Thumbnails
Contents