Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-17 / 165. szám

6 NÉPÜJSÁG 1962. július 17., kedd A Honvéd Zalka SE nyerte a Néphadsereg ökölvívó bajnokságának pontversenyét, Somogy megye ifjúsági válogatottja 16 :6 arányban legyőzte Heves megye ifjúsági válogatottját Az elmúlt hét vége az ökölvívás kedvelőinek több érdekes eseményt hozott. 13-án, 14-én és lő-én Gyön­gyösön került megrendezésre im­már negyedszer a Néphadsereg ökö)vívó bajnoksága, Egerben pe­dig vasárnap So­mogy megye ifjú­sági, válogatottja találkozott Heves megye legjobb if­júsági ökölvívó' gárdájával. A Néphadsereg­bajnokság pont­versenyét a há­romnapos küz- QIHH delemsorozat után a Honvéd Zalka SE nyerte, ezzel a gyöngyösi fiúk negyedszer szerezték meg a Néphadsereg baj­nokcsapata címet. . Egerben a két ifjúsági válogatott első ízben mérte össze erejét. A délelőtt 11 órakor, a szakszervezeti székházban megrendezett találko­zón Balázs Gyula alezredes a me­gyei ökölvívó szövetség nevében köszöntötte a két ifjúsági csapat játékosait, majd kezdetét vette a mérkőzés. EREDMÉNYEK (elöl a somogyi versenyzők): Papír súly: Suta-Farkas. Eldöntet­len. A Heves megyei fiú ügyesen kezdett, jobbkezes ütései sorra ül­tek Suta testén. A második menet­ben azonban kiegyenlítődött a küz­delem, feljött a somogyi verseny­ző, s. hosszú karjai segítségével több tiszta ütése volt. Így ki tudta harcolni az igazságos döntetlen eredményt. 1:1. Bég súly: Lukács—Báli. Pontozás­sal győz Báli. Az első menetben mindkét versenyző alig ütött vala­mit. ismerkedtek egymással. A má­sodik menetben, majd a harmadik harmadban is fejelésért intették Lukácsot. 1:3. Harmatsúly; Babai-Gál. büntet­len. Az első menet Gál fölényt ho­zott. a második menetben ezúttal is feljött a somogyi versenyző. Gál azonban jól tartotta magát mindvé­gig. többször ügyesen hárította Babai támadásait, így az eldöntet­len eredmény itt is igazságos. 2:4. Pehelysúly: Tóth-Nagyr A talál­kozó legszebb mérkőzése volt. A rendkívül ügyes, s már most nagy technikával rendelkező Somogy megyei Tóth balegyenesei révén az első menetben több pontos fölényt harcolt ki. Nagyra a második me­netben 8-at rászámoltak, miután egy ízben kifordulás miatt megin­tették. A harmadik menetben Na­gyot ismét megintették, mire a Egri Dózsa—Bp. Honvéd 7:5 (2:2, 3:0, 1:2, 1:1) Eger, 2200 néző. Vez.: Palotás. Eger; Denk — Ringelhann, Pócsik - Bóta — Bodnár, Útassy, Bolya. Edző: Baranyai György. Honvéd: Kökény - Vedlik. He­vesi — Pap — Németh, Tóth, Váci. Csere: Ottó, Mohácsi. — Edző: Brandy Jenő. A gólok sorrendje: Bodnár, Né­meth, Pócsik, Tóth, Ringelhann, Bodnár, Pócsik, Váci, Bodnár, Ottó, Pócsik (4-méteresből). Vedlik. Kettős kiállítással kezdődött a mérkő­zés, rögtön utána Bodnár remekül he­lyezett lövése a bal sarokba vágódott. 1:0. A másik oldalon 'Bóta hibájából Né­meth szerezte az egyenlítő gólt. l:j. A lendületesen tá­madó egriek Pócsik lövéséből ismét meg­szerezték a vezetést, 2:1, s további fölényüket Bodnár kapufája, valamint Utassy szét) csavarja jelentette. A negyed befe­jezése előtt ismét kettős kiállítás következett, s a kialakult ideges hangulatban Tóth újból kiegyenlí­tett. 2:2. A második negyedben jól játszott az egri csapat. Utassy egy elvesz­tettnek hitt labdát harcolt ki, s a védők megtorpanását kihasználva, Ringelhann a hálóba vágta. 3:2.. Most ismét látványos Bodnár-gól következett: hajszálpontos ejtésé­vel szemben a kapus tehetetlennek bizonyult. 4:2. Bodnár nagy erejű kapufa-lövése jelentett ezután iz­galmakat, majd Utassy rossz labda­továbbítása miatt az egri kapu ke­rült veszélybe, Pap bombáját azon­ban Denk nagyszerű érzékkel nyomta, szögletre. Izgalmas, ke­mény harc folyt a vízben, amelyet sűrűn akasztott meg a játékvezető sípja. A befejezés előtt nagyszerű Pócsi/c-csavar szállt a vendégek hálójába, & máris 5:2-re alakult az eredmény. A harmadik negyed Ringelhann kiállításával folytatódott, s a Hon­véd emberelőnyét Váci kihasználta. 5:3. A vendégek azonban nem so­káig örülhettek a szépítésnek, mert Bodnár nagy erejű lövése a kapufa belső lapját érintve jutott Kökény kapujába. 6:3. Most a változatosság kedvéért Pócsik került a kiállítás sorsára; Heves megyei versenyző feladta a küzdelmet. 4:4. Könnyűsúly: Kollár—Buzai. Pon­tozással győz Búzái. Búzái győzel­me már az első menetben biztos­nak látszott. S bár Kollár mindvé­gig jól bírta az iramot, több tiszta I ütése révén a Heves megyei ver­senyző meg tudta tartani előnyét. 4:6. Kisváltó súly: Balogh—Puporka. Pontozással győz Balogh. A hosszú testalkatú és rendkívül, hosszú ka­rú Balogh végig fölényben volt Pu- porkával szemben. Jóformán közel sem engedte magához a Heves me­gyei versenyzőt. 6:6. Váltósúly: Papp—Pampuk. Ponto­zással győz Papp. Az első menetben úgy látszott, hogy Pampuk jó el­lenszert talált Papp balegyenesei ellen. A másodikban azonban a so­mogyi versenyző erőteljesebben ök­lözött, s teljesen átvette a kezde­ményezést. 8:6. Nagyáltósúly: Nász—-Vargóczky. Pontozással győz Nász. Változatos iramú mérkőzés volt, számos ütés­váltással. A Somogy megyei ver­senyző ü,tései azonban tisztábbak voltak, s így megérdemelten győ­zött. 10:6. Középsúly: a Heves megyei Stáhlmáyert. az orvos nem engedte indulni, így a Somogy megyei ver­senyző ellenfél nélkül győzött 12:6. Félnehézsúly: Fehér—Kótai. Pon­tozással győz Fehér. A Somogy megyei versenyző végig fölényben volt Kótaival szemben. 14:6. Nehézsúlyban Heves megye nem tudott versenyzőt kiállítani, így a Somogy megyei ökölvívó ellenfél nélkül győzött. 16:6. Ezután nagyváltósúlyban a So­mogy megyei Bereczki és a Heves megyei Kocsis háromszor kétper­ces bemutató jellegű mérkőzést ví­vott egymással. Bereczkin látszott, hogy több ízben vett már részt NB I-es küzdelmekben, így ponto­zásos győzelme kétségtelen volt. Végeredményben a nagy számú érdeklődő jó mérkőzéseket látha­tott. Ha a Somogy megyei öklözök többségén meg is látszott, hogy Ka­posvárott nagyobb múltja van az ökölvívó sportnak, mint Egerben, a Heves megyei fiúk lelkesedéssel igyekeztek kiegyenlíteni a rutin- különbséget. Ko) * A kétnapos előmérkőzések után a Néphadsereg bajnokság döntői­re vasárnap délelőtt, mintegy 2400 néző előtt került sor Gyöngyösön. Az eredmények: Légsúlyú bajnok: Földi Béla (Honvéd Zalka SE), zető és a Honvéd kettős emberelő­nyét Ottó váltotta gólra. 6:4. Rögtön utána Váci távoli lövését Denk az utolsó pillanatban ütötte szögletre. A negyedik negyedben inkább taktikai harc folyt, az egriek pon­tos labdaadogatással igyekeztek a Honvéd rohamait lelassítani. Egy ízben Pócsik tisztán tört a kapu felé, amikor a védők szabálytala­nul akasztották. A megítélt 4-méte- rest Pócsik a jobb sarokba vágta. 7:4. Az utolsó gólt Vedlik szerezte a Honvéd részére. 7:5. A két csapat izgalmakban bővel­kedő, közepes színvonalú taktikai harcot vívott egymással. Az egriek többet kezdeményeztek, gólhelyze­teiket is jobban kihasználták. így győzelmük feltétlenül megérde­melt. Denk néhány esetben kitűnően Szombaton délután Wittenberg- Piesteritz-ben, hidegvízű, algás, és különösen a gyorsúszók és ugrók számára kellemetlen vízben vette kezdetét az NDK—Magyarország úszóviadal. A ma­gyar csapat és a vezetők érthetetlen­nek találták, miért itt rendezik ezt a versenyt, amikor az NDK-ban számos, korszerű, jó vizű uszoda áll rendelke­zésre. - Jule Feicht szakfelügyelő sze­rint azért hozták ide a versenyt, mert vi­ze nehéz és aki itt jó időt úszik, az majd Lipcsében is megállja a helyét. A szombaton lebonyolított számok a német úszók fölényét hozták. A férfi- számok közül kizárólag Katona, Dohai és a férfi vegyesváltó győ­zött. Eredmények. 100 m gyors: 1. Dobai 56,3, ...4. Szlamka 58. 400 m gyor3: 1. Ka­tona 4:32,8, ...4. Mártonffy 4:46,8. 400 m vegyes: ...3. Gombos 5:24,4, 4. Csekő 5:31,1. 4x100 m vegyes­váltó: 1. Magyarország (Csikány 1:03,7. Lenkei 1:13,5, Gulrich 1:02,2, 1 Dcbai 55,5) 4:14,9. harmatsúlyú bajnok: Buchter Já­nos (TTSI), ...3. Varga I. (HZSE). Pehelysúlyú bajnok: Fodor László (HZSE). Könnyűsúlyú bajnok: Csil- ling (TTSI), ...3. Perzse (HZSE). Kisváltósúlyú bajnok: Mincsik (HZSE). Váltósúlyú bajnok: Szabó Miklós (OLP), ...2. Szász (HZSE). Nagy váltósúlyú bajnok: Holló II. (HZSE). Középsúlyú bajnok: Kunkli (HZSE). Félnehézsúlyú baj­nok: Gácsi (HZSE). Nehézsúlyú bajnok: Keresztes (HZSE). Az alakulatok közötti pontver­senyben: 1. HZSE 188 ponttal, 2. a 4127. sz. alakulat 136, 3. a TTSI 134. 4. Az OLP 122, 5. a 3964. sz. ala­kulat 118 ponttal. A döntő küzdelmekben 8 öklöző képviselte a gyöngyösi színeket. Vasárnap délelőtt percnyi pontos­sággal 10 órakor kezdődtek a mér­kőzések, A színvonal elmaradt a szombatitól, de így is számos, lel­kes küzdelemnek lehetett szemta­núja a hatalmas nézősereg. Már a légsúlyban jól kezdődött a gyön­gyösieknek. A második menet ele­jén Földi földre küldte ellenfelét, aki feladta a mérkőzést. Pehely­súlyban a gyöngyösi Fodor külö­nösen a 2. menetben rohamazott erőteljesebben, nagy fölényt har­colt ki, s ellenfele, Buhó, szünet után' feladta a kilátástalan küz­delmet. Kisváltósúl.yban Mincsik ellenfele, Palotai, a rohamok elől állandó szabálytalanságban kere­sett menedéket, s kétszeri megin- tés után is fejelt, amiért a mér­kőzésvezető leléptette. Váltósúly­ban Szász végig Heves harcot ví­vott Szabóval, aki a szoros mér­kőzésen csak, pontosabb ütéseinek köszönhette győzelmét. Nagyváltó­súlyban Holló és N. Szabó, a két kitűnően képzett, technikás ököl­vívó ,,vívta” a döntő legszínvona­lasabb mérkőzését. Szabó többet, Holló azonban tisztábban ütött. Hatalmas iramú második menet­ben Holló háromszor is földre küldre ellenfelét, akit a vezető­bíró döntő fölény miatt lelépte­tett. Középsúlyban Kunkli nem tartott az ismertebb Pálestől, tá­madólag lépett fel. Páles sokat szabálytalankodott és szünetben feladta a mérkőzést. Félnehézsúly­ban Gácsi nem tudta megismé­telni előző napi kitűnő teljesít­ményét. Nem találta Hertellel szemben az ütőtávot.. Kiegyensú­lyozott mérkőzésen minimális' pontozással győzött. Nehézsúlyban Gál a gyöngyösi Keresztes ellen az első roham után feladta. <R) védett, Ringelhann főleg a védeke­zésből vette ki részét, de — mint ahogyan gólja is mutatja — a ka­pura is veszélyes olt. Pócsik ha­talmas területen játszott, az egri csapat támadásainak motorja voit. Bodnár ismét válogatott színvo­nalú játékot mutatott be. hajszál­pontos lövései élményszámba men­tek. Bóta a szokott játékát mutat­ta, az első kapott gól előtt azonban hibázott. Hasonlóképpen Bolya, aki kitűnően vett részt a csapatmun­kában, a kapura azonban nem voit veszélyes. Utassy váltakozó sikerű harcot vívott kemény őrzőivel. Palotás játékvezető igyekezett tárgyilagos maradni, sokat fütyült azonban fölöslegesen, s ezzel tel­jesen megtörte a játék folyamatos­ságát. Ezen felül is akadt néhány téves ítélete — főleg az egri csapat terhére. Madarász 1:06,2, 4. Takács 1:06,7. 100 m pillangó: ...3. Egervári 1:12,1, 4. Csizmadia 1:16,6. 4x100 m ve­gyesváltó: ...2. Magyarország (Ko­rányi 1:13,9, Killerman 1,22, Eger­vári 1:13,9, Madarász 1:06,4) 4:56,2. A pontverseny állása az első nap után 58:40 volt az NDK javá­ra. A második napon Lenkei ért el kiváló teljesítményt, 200 m-es mellúszásban 2:39,7 országos fel­nőtt és ifjúsági csúccsal győzte le Henningert. Férfiak. 200 m hát: 1. Csikány 2:19,7, ..*.4. Szabó 2:23,7. 200 m pillangó: ...3. Regős 2:35,5, 4. Csekő 2:38,8. 200 m mell: 1. Lenkei 2:39,7 országos fel­nőtt és ifjúsági csúcs (régi: 2:40,1, Lenkei). 1500 m gyors: 1. Katona 18:39,4, ...4. Mártonffy 20,8. 4x100 gyorsváltó: 1. Magyar (Szlamka 58,1, Mártonffy 58, Gulrich 57,1, Dobai 55,9) 3:49,1. 4x200 m gyors­váltó: 2. Magyarország (Szlamka 2:10,6, Gulrich 2,10, Katona 2:12,1, Dobai 2:19,4) 8:52,1. Nők. 100 m hát: ...3. Korányi 4:14,2, 4. Bállá 1:14,7. 400 m vegyes: l. Eger­vári 5:38,7, ...4. Csizmadia 6:10,4. 400 m gyors: ...3. Takács 5:15,5, ...4. Kovács 5:35,7. 4x100 m gyorsváltó: ...2. Magyarország (Takács 1:05*1, Erdélyi 1,06, Frank 1:04,5, Mada­rász 1:05,9) 4:21,5. A pontverseny végeredménye 138:95 az NDK javára. A TOTÓ eredménye 28. hét: 1. DVSC—Nyíregyháza 1 6:0 2. Ózd—Budai Spartacus 1 2:0 3. Sz. Vasas—Dunaújváros 1 4:0 4. Cegléd—SZVSE 2 1:3 5. EVTK—Bp. Spartacus 2 1:2 6. Szentendre—Lombik 1 2:0 7. Traktor—Sz. MÁV 1 3:2 8. Pilisi B.—m. kér. 1 3:1 9. UFC—Csillaghegy x 1:1 10. Esztergom—Gázművek 1 4:0 11. Elektromos—Dinamó 2 1:2 12. Várpalota—Szekszárd x 2:2 EGERBEN szoba, konyhás lakást keresek, költségtérítéssel, a fürdő környékén. Ajánlatokat: a Nép­újság Kiadóhivatalába kérem le­adni. EGERBEN, belváros közepén^ Marx utca 13. sz. ház eladó, rész­letekben is. Érdeklődni ugyanott, tulaj donosélcnál. Jö KARBAN levő fekete oldal­kocsit vennék. Telefon: Zagyva- szántó 2. 125 KÖBCENTIS Csepel motor- kerékpár sürgősen, olcsón eladó. Érdeklődni: Noszvaj, Rákóczi u. 23. IDŐS, beteg férfihoz ápolót ke­resek, lehetőleg * férfit. Címeket a kiadóhivatalba kérem, Eger. 1100-AS SKODA, felújított álla­potban eladó. Eger, Mecset u. 8., délután 3-tól, Dienes. jó Állapotban levő, 350 köb­centis, kiskerekű Jáwa eladó, fi­zetési kedvezménnyel. Nagy Jó­zsef, Eger, Cifrakapu u. 55. sz. FŐISKOLAI tanárnő — egyedül­álló — bútorozott szobát keres Egerben. Cím a kiadóhivatalban. HARMONIKÁK, fúvós, vonós hangszerek szakszerű javítása. Cseh István hangszerkészítő, Eger, Lenin u. 10. HIRDETÉS) DIJAK: Apróhirdetés hétköznap szavanként L— Pt. vasárnap szavanként 2«— Ft Az Egri Patyolat Vállalat szerződtetne kelmefestő, vegytisztító szakmában az 1962—63. tanévre IPARI TANULÓT, lehetőleg leányt, vala­mint keres azonnali be- | lépésre szakképzett KAZÁNFŰTŐT. Jelentkezés a vállalat központjában. Eger, Tinódi út. 28. szám. Rizsietek! Egyéni vásárlók! A horti fmsz tüzép telepén beszerezheti téli tüzelő szükségletét utalványra is Vásárolhatók építési anyagok, tetőszerkezeti felszerelések, ajtók, ablakok, mindenféle méretben, hajópadlók, cement-, betonáruk, tégla és mész. Telepünk közvetlen a vasútállomás mellett fekszik. A vásárolt áruk szállítását a földművesszövetkezet is vállalja. NÉPÚJSÁG A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Főszerkesztő: Papp János Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. S. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiók: 33. Gyöngyös, Főtér 3., fszt. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizet­hető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. , 2S# m melh ...8. Berinde 3:04,9, •ót Bétát is kiállította a játékve-14. Kovács 3^5,2. WS m gyors: ...3. Biztos egri győzelem a vízilabdában R várinál gyengébben szerepeltek úszóink az NDK elleni viadalon Szombaton csak Katona, Dobai és a íérii vegyesváltó győzött, vasárnap Lenkei új csúccsal győzte le Henningett A Lőrinci Vasas csapata nyerte a megyei újonc labdarúgó-bainokságot Egerben három napon át tartot­tak a megyei újonc labdarúgó­bajnokság döntő mérkőzései. A döntőben, mint ismeretes, á hat járás bajnoka — Lőrinci Vasas, Gyöngyösi Spartacus, Poroszló, Recsk, Makiár, Heves — jutott. Az első napon a Gyöngyösi Spar­tacus 5:0 arányban legyőzte Po­roszlót, a lőrinciek 2:0 arányban diadalmaskodtak Recsk ellen. A harmadik mérkőzésen Makiár együttese 3:0 arányban győzött Heves ellen. Így a második napi négyes elődöntőbe a három győz­tes csapat és a több sérülés miatt visszalépő Recsk helyett — mint legjobb negyedik — Heves csapata jutott. Az elődöntők során a Gy. Spartacus megismételte előző napi teljesítményét és hasonlóképpen 5:0 arányban verte Heves csapa­tát. a lőrinciek pedig 4:1 arányban győzték le Makiár együttesét. Szombaton az 1-2. és 3-4. helyért folyó mérkőzések nagy érdeklő­dés mellett kerültek sorra. A Makiár—Heves találkozó végig nagy harc után, a makiáriak 1.0 arányú győzelmével ért véget és az a 3. hely megszerzését jelen­tette számukra. Ezután a háromnapos döntő leg­színvonalasabb mérkőzése követ­kezett, a Lőrinci Vasas és a Gy. Spartacus között. A fiatalok sokszor adtak ízelítőt tudásukból, nem egyszer tapsra ragadtatva a közönséget. Mivel a mérkőzés gólnélküli döntetlennel ért véget, a szabályoknak meg­felelő módon, 5 ll-es rúgás követ­kezett. Mind a lőrinciek, mind a gyöngyösiek négy ll-est értékesí­tettek, s ezért — a kiírásnak meg­felelően — sorsolás útján döntöt­ték el a bajnoki cím sorsát. A szerencse a lőrincieknek kedve­zett, s így Heves megye 1962. évi megyei újonc labdarúgó bajnok­ságát a Lőrinci Vasas nyerte a Gyöngyösi Spartacus, Makiár és Heves előtt. Döntött a megyei TST elnöksége: 18 fős a megyei labdarúgó-bajnokság Tegnap délelőtt rendkívüli ülést tartott a megyei TST elnöksége. Az ülésen megvitatták a megyei labdarúgó-bajnoksággal kapcsolat­ban felmerült problémákat, és az alábbi döntést hozták: a megyei labdarúgó-bajnokság az 1962—63. évben 18 csapattal kerül megren­dezésre. Tizenhetedik részvevőnek — a kiírásban foglaltak szerint — az Egri Dózsa Il-őt osztották be, a 18. részvevő az Egri Spartacus, Selypi Kinizsi és a Balatoni Dózsa közül kerül ki. E három csapat ugyanis vasárnappal kezdődően osztályozol; vív majd egymással. A megyei labdarúgó-bajnokság egyébként augusztus 5-én indul. A lakások betörött ajtó- és ablak-üvegezését soronkívül és a helyszínen (a lakóháznál) végzi el az Eger- és Környéke Építőipari Ktsz Üvegező Részlege az Állami Biztosítóval most megkötött megállapodás ér­telmében, ha a lakás biztosítva van Általános Háztartási, illetve üvegkárokra kiterjedő Épület- és Háztartási Álta­lános Biztosítással. Az ajtó- és ablaküvegek betörésének be­jelentésére az Állami Biztosító levelezőla­pokat bocsát a biztosítottak rendelkezésére. » Az újraüvegezés költségeit az Állami Biztosító utalja át a ktsz-nek, tehát nem kell a károsult biztosítottnak az üvegezés költségeit átmeneti időre sem megfizetni. Termelőszövetkezetek ! Termelőszövetkezeti tagok, egyéni termelők, állattartók! Változatlan átvételi árakkal, kedvezőbb fel­tételekkel megkezdődött az 1963. évi szerződéses sertéshizlalási akcióban a szerződéskötés Az akció keretében szerződés köthető minden meglévő, 1 jó csontozató, hizlalásra alkalmas süldőre. A leszerződött sertés-darabonként 150 kg takarmányt biztosítunk kedvezményes áron, a háztáji és egyéni termelők részére. A leszerződött sertéseket 1963. január 1-től az alábbi súlyban és árakon vesszük át: 100—120 kg súlyú fehér hússertésért 15,70 Ft 120 kg feletti súlyú j fehér hússertésért 16,50 Ft 100—130 kg súlyú hús- és húsjellegű sertésért 15,30 Ft 130 kg feletti súlyú hús- és húsjellegű sertésért 16,20 Ft 120—140 kg súlyú zsír- és zsírjellegű sertésért 15,20 Ft 140 kg feletti súlyú zsír- és zsírjellegű sertésért 16,— Ft 170 kg és ezen felüli súlyú, tenyésztésbe fogott koca, vagy kanlott sertésért 14,50 Ft Előleg: termelőszövetkezeti tagok és egyéni termelők részére, sertés-darabonként 400 Ft. Termelőszövetkezetek, a szerződés alapján, rövidlejáratú hitelt vehetnek igénybe és a fenti árakon felül az eddi­giekhez hasonló nagyüzemi felárat is kapnak. Az akció feltételeiről részletes tájékoztatást az Állat- I forgalmi Vállalat Ihelyi megbízottja, vagy a helyi kiren­deltség nyújt, SZOLNOK—HEVES MEGYEI ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT ÜJ vízvezeték beszerelést és javítást vállalok, Sárái, Eger, Pe­tőfi u. 1. Telefon: 56-08. Több éves gyakorlattal mezőgazdászt keres a horti EZÜSTKALÁSZ Termelőszövetkezet. Je­lentkezés a tsz-irodában, vagy levélben. Hiba helyesbítés! 15-1 számunkban a súly kategória felsorolásánál té­vedés történt. Megjelent szöveg: 100 leg feletti súlyú fehér hússertésért 16,50 Ft. Helyesen: 120 kg feletti súlyú fehér hússertésért 16,50 Ft. Szolnok—Heves megyei Állatforgalmi Vállalat /

Next

/
Thumbnails
Contents