Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-15 / 164. szám

19S2. július 15., vasárnap NBPOJSÁG s Egy kísérlet — nyolc ország haszna Menet közben szecskázza és íújja a gyűjtőkocsiba a rendről felszedett szalmát az Orkán típusú járva-silózógép. Az Agrártudományi Egye­tem Tangazdaságának nagy- gombosi kerületéhez tartozó fe­nyőharaszti üzemegység mind­eddig nem sokat hallatott ma­gáról, most meg néhány nap óta nemcsak hazai, hanem kül­földi mezőgazdasági gépesítési szákembereik is felfigyelnek a tanyaközpont nevére. Itt, a fenyőharaszti üzem­egységben ugyanis néhány nappal ezelőtt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsá­nak megbízása alapján, nagy­szabású gépesítési kísérlet vet­te kezdetét. A feladat: megol­dani a kétmenetes gabonabe­takarítás után a szalma beta­karítás gépesítését, az egész munkafolyamat leggazdaságo­sabb, leggyorsabb, s legkeve­sebb munkáskezet igénylő módjának kidolgozásával. Vass Attila, az Agrártudo­mányi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmémöiki Karának tanár­segéde, a kísérletek egyik ré­szének irányítója a felvilágosí­tást így adta meg: — Nálunk, Fenyőharaszton egy olyan munkafolyamait leg­jobb módját kell megkeresni, amelynek nagyüzemi elvégzé­sével kapcsolatban eddig leg­feljebb sokirányú elképzelések­re támaszkodhattunk. — Arról van szó — vette át a szót Váradi József, az Agrár­tudományi Egyetem Mezőgaz­dasági Gépészmérnöki Kará­nak adjunktusa —, hogy a ga­bonabetakarítás folyamatának lánca megszakadt akkor, ami­kor a kombájn a gyüjtőkocsi- ból letette a szalmát a tartó, ra. Ettől a pillanattól kezdve minden gazdaság a maga el­képzelései, adottságai szerint Hans Welzel gépészmérnök a neustadti For­schrift gyár Fenyőharasztra küldött meg­figyelője Váradi József adjunktussal az újonnan érkezett csehszlovák bálafelszedő- gép előnyeiről, korszerűségéről beszélget. WWWMWWWW JŰNIUSI VASARNAP. Kö­zel két óra. A Hatvani utcán szabad utat kérve felzúg a mentőautó szirénája. Az au­tók, motorosok az úttest szé­léhez húzódnak, a járókelők pedig pillanatnyi részvéttel vegyes kíváncsisággal néznek a tovasuhanó vörös zászlós autó után. Míg az utcán az emberek egymás közt vitatják, talál­gatják — ki lehet — férfi, vagy nő — felnőtt vagy gye­rek, addig a fehér autó már ott áll a kórház bejáratánál s gyors mozgású ápolók veszik át a hordágyat. Közben már riasztották az ügyeletes or­vost, néhány másodperc és a 10-es kórterem 2-es ágyát kö- rülállják az izgatott arcú, fe­hérköpenyes emberek. Az óra pontosan 13,50-et mutat. Gyors vizsgálat, még gyor­sabb diagnózis; a beteg sá­padt, arca egyre jobban hal­ványul1: vörösvérsejt számlá­lás... eredmény: két és fél­millió! — pontosan a fele a normálisnak. A vérveszteség nagyon jelentős... Gyomor- vérzés... A beteg állapota életveszélyes! Az ügyeletes orvos rövid utasításokat ad ... Vércsoport megállapítás... vérátömlesz­tés... Jól begyakorolt mozdu­latokkal pontosan megy min­den: elszorítás... fecskendő... egy határozott mozdulat... >vér... ellenőrző vizsgálat: „B” csoport! — vérátömlesztés»! — de... DE NINCS VÉR! — a beteg állapota egyre romlik... Ti­zennégy óra tíz perc. Telefon Budapestre. Az Országos Vér­adó Szolgálat azonnal jelent­kezik: — Igen Csomagol­Az Állami Biztosító sajtótáj é koz tató j a Budapesten Budapesten a Magyar Új­ságírók Országos Szövetségé­nek székházában Fehér Sán­dor elvtárs, az Állami Bizto­sító vezérigazgatója tájékoz­tatta az újságírókat az 1962. év eredményeiről és a biztosí­tás további tennivalóiról. A megnyitón megemlékezett Köves Andrásról, az Állami Biztosító nemrég elhunyt ve­zérigazgatójáról. A biztosítási formákat is­mertette elöljáróban. Mint mondotta, 1962-ben a termelő- szövetkezetekben 300 ezerre nőtt a biztosítottak száma. Ebből 75 ezer az új belépő. Is­mertette a biztosítási és önse­gélyezési csoport jelentőségét, és megemlékezett arról, mi­lyen fontos az iskolákban a tanulók biztosítása. Az elmúlt esztendő különö­sen bizonyította, hogy a kár­rendezéssel kapcsolatban mi­lyen sok embert juttatott pénzhez az Állami Biztosító. A beszámoló után az újság­írók kérdéseire válaszolt Fe­hér Sándor elvtárs. íme, egy rendkívül érdekes találkozás története, amely mél­tó ahhoz, hogy felje­gyezzük az utókor számára: | — Á, jónapot!... Hogy van, hogy van? — Á, jónapot! Kö­szönöm, csak. meg... csak meg. És maga? — Én is jól va­gyok ... Különben mi újság maguk felé? — Semmi különös. Élünk, éldegélünk, j| ahogy egy szegény ” 1 dolgozóhoz illik. És maguknál van-e új­ság? — Nem különösebb. Mi is megvagyunk ■.. Na, viszlát! Igazán örülök, hogy találkoz­tunk. — Viszlát. Én is iga­zán örülök, végre jól kibeszélgettük ma­gunkat! És melegen, boldo­gan kezetráznak, s ugyanilyen boldogan, kölcsönösen a pokol­ba küldik egymást, -» természetesen egymás háta mögött. (-ó) J A küldemény: dicséret XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXX Ezúttal a Népújság a „postás“ A címzett: az ostoros/ KISZ-szervezet A napokban levelet kap­tunk Bartók Kálmántól, az ostorosi pártszervezet titkárá­tól, amelyben kéri, részesítsük nyilvános dicséretben az osto­rosi kiszistákat, akik odaadó- an és szorgalmasan veszik ki részüket a különféle munkák­ból. Amint a levél soraiból ki­derült, az ostorosi fiatalok va­lóban rászolgáltak a dicséret­re, mert Képes István brigád­vezető irányításával a hely­beli Kossuth Termelőszövet­kezetben dicséretre méltó munkát végez a 15 fiatalból álló KISZ-brigád. Hogy meny­nyire bíznak a fiatalokban, mi sem bizonyítja jobban, hogy a nagy értékű, új telepítésű szőlő művelését bízták rájuk, amelynek már a permetezését végzik, míg a lányok a málna­szedésnél tűntek ki jó munká­jukkal. Az ifjúsági brigádból külö­nösen ki lehet emelni ifjú Bartha János, Képes László, Bartók László, Hegyi Barna­bás, s még jó néhány társának szorgalmát, míg a lányok kö­zül Marczis Mária, Szerencsi Ottilia, Piroska és Mária, Bar­tók Edit, Szuromi Ilonka igye­kezetét, akik a termelőszövet­kezetben végzett munkában jeleskedtek. A pártszervezet nemcsak azért dicséri a fiatalokat, mert segítenek a termelőszövetke­zetnek, de azért is, mert rend­szeresen részt vesznek a köz­hasznú társadalmi munkák­ban. A kultúrotthon építésé­nél mindennap 10—15 fiatal szorgoskodik azokkal a mun­kásokkal, termelőszövetke­zeti tagokkal együtt, akik szintén önkéntesen vesznek részt e munkában. A falu né­pe egyébként nemcsak társa­dalmi munkával járul hozzá a kultúrház mielőbbi felépítésé­hez, de a tanácstagok kezde­ményezésére több mint ötezer forintot ajánlottak fel az épí­tési költségek fedezésére. Az önkéntes építők közül dicsére­tes munkát végeztek Szeren­csi József, Zsebe László, He­gyi Zoltán, Hegyi András, Bartók László, s még több fia­tal, akik a tanácstagokkal, ter­melőszövetkezeti tagokkal, szabadnapos munkásokkal ösz- szefogva dolgoznak azért, hogy minél hamarabb felavathassák a kultúra házát. Mindezek alapján érthető, hogy az ostorosi pártszervezet elismeréssel beszélt a fiatalok munkájáról, s mi is örömmel továbbítjuk a „küldeményt”: a kiszistáknak szóló dicséretet. KE wwwwwvwsvwwwwwíwwwswwwwrivvvvyvw^ Tízórás harc az életért Ha a világon mindenki ilyen volna jak... küldik... A mátraszent- istváni autóbusszal... Várják az állomáson! A VÉR NEM érkezett meg Hatvanba. A beteg egyre s»ápadtabb, a szívverés gyorsul... Az orvos és a műtősnő a beteget vigyáz­zák, a gondnoki irodán pedig a telefon csengetését várják az emberek. Cseng... Interurbán... Bu­dapest. A gondnok veszi a te­lefont. Idege®, izgatott a hang­ja;— a vér nem érkezett meg! Elküldték? — 16,10-kor az autóbuszhoz... Talán a kö­vetkező hozza. 19,10. A következő sem hoz­ta. Ismét telefon Budapestre. Engels tér. Forgalmi szolgá­lat. Válasz ugyanaz: Elküld­ték a mátraszentis'tváni autó­busszal. Utánanéznek. Kere­sik. A vérzés egyre erősödik. A beteg vért hány. Az orvos ott van mellette, mérik a vérnyo­mást, a kórterem betegei ag­gódó szemmel figyelik a vára­kozás nehéz perceit A GONDNOKI SZOBÁBAN ismét cseng a telefon. Buda­pest. — Valószínű, hogy a vért Mátraszentistvánra vitte el az autóbusz. Intézkednek. — In­tézkednek, csakhogy vasárnap van s a kis mátrai faluban nincs telefonügyelet. Már hu­szonkét óra tíz perc. Hívják Galyatetőt. 22 óra 15. Gallyatetőn, a SZOT üdülő portáján cseng a telefon. A portás veszi fel, majd átadja az üdülővezető­nek. — Néhány rövid szó hal­latszik: vér... emberélet... Mátraiszentistván... Hatvan... És a válasz: értem... kocsim­mal azonnal indulok... 22 óra 20 perckor már nyel­te a kilométereket az acélkék kis Trabant. Néhány kilomé­ter és máris a kocsiban a kis táskához hasonló ládika, ben­ne az életet jelentő vér. Most merre? Gyöngyösnek, vagy Pásztoriak? Mindegy, csak irány Hatvan. A salgótarjáni műút talán jobb lesz, nem olyan forgalmas. Igaz, közel 100 kilométer. A vezető gázt ad, rázkódik a kis Trabant, élesen veszi a mátrai kanyart, a kilométeróra 50-et, 60-at, majd 80-at mutat... Már fel­tűnnek Pásztó fényei, néhány kilométer és majdcsak egye­nesebb az út. 23 ÓRA. A pulzus rohamo­san gyengül, már alig tapint­ható ... Az orvos az ablaknál áll, az utat kémleli, mikor tű­nik fel az életet hozó autó. Jönnek a kocsik, reflektorjaik fénye bevilágítja az utat, de egyik sem az ... 23 óra 15. A Trabant már jóval elhagyta Pásztói, A ve­zető és a munkatársa — aki elkísérte az útra — egymásra néz: Egy a gondolatuk: — csak most ne legyen defekt, vagy motorhiiba! A kilométer- óra a százas körül jár... Se­bességkorlátozás?... Mindegy... Most az sem számít... Beér­tek. Itt a város... Egy kanyar a hídnál... Már a sínek felett járnak, aztán a Zagyva, majd index balra és csikordul a fék. Megérkeztek. öt perc múlva fél tizenkettő. — IDEJÉBEN? — Reméljük. — A válaszban volt valami biztatás. Ismét a kórterem. Kinyitják a höszigetelt ládát, gyors vérvizsgálat... Rendben... „B” csoport... Minden előkészít­ve ... Vérátömlesztés... És pontosan 23 óra 30-kor már vért kapott a beteg. A pulzus erősödött... Normáli­sabb a szívverés is, s mintha az arc sem volna olyan sápadt már. ★ A beteg azóta már jobban vám, legalábbis túl van a ve­szélyen. Amikor ott jártam már nem találtam a kórte­remben, folyosón sétált. Ez jó jel. Talán már haza is en­gedték, mikorra e sorok meg­jelennek. Persze ő nem sokat tud a júniusi vasárnap törté­netéről, legfeljebb annyit, hogy épp Nagytelekre indult és Űj-Hatvanban rosszul lett, és jött a mentő ... Hogy kik és hogyan mentették meg azt talán csak ebből az írásból tudja meg. AZ IZGALOMNAK VÉGE. Az eset szereplői ismét nyu­godtan végzik megszokott munkájukat: az orvos, aki tel­jesítette a kötelességét: dr. Miklós Sándor, a gondnok, aki a telefonösszeköttetést tartot­ta: dr. Hargitai Rezső, az ide­gen, aki a vért vitte: Dóró Gyula, a beteg, akinek meg­mentették az életét: a 64 éves Csongrádi Albert bácsi, és a krónikás, aki mindezt felje­gyezte: Márkusz Lászlé rendrerakott szalma bálázása, elszállítása és kazalba rakása. — A megbízást a Mezőgaz­dasági Gépkísérleti Intézet, valamint az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági és Bjelorusz traktor után kötött. Orkán típusú járvasilózógépet, amely most szalmát szecskáz és azt mindjárt be is fújja egy magyar, vagy egy csehszlovák gyái'tmányú szecskaszállító ko­csiba. Legutóbb viszont egy még ennél is újabb szerkezet hívta fel magá­ra a figyelmet. Szintén a Cseh­szlovák Szocia­lista Köztársa­ságból érkezett ez a gép: egy Zetor jobb ol­dalára épített bálafelszedő, amely a szal­mabálát a föld­ről felszedve, kis elevátorral a traktor után futó pótkocsira továbbítja. Most ezek a nagy jelentőségű kísérletek fő munkaeszközei, ezek jelentik a jövőt. Hogy melyik válik be legjobban kö­zülük, azt ma még nem tudni. Annyi azonban már most bi­zonyos, hogy megoldódik a kombéjnszalma nagyüzemi módszerekkel történő betakarí­tásának gondja, s ez azt jelen- ti, hogy a fenyőharaszti kísér­leteknek rövidesen nyolc or­szág látja hasznát. Weidinger László Gépészmérnöki Kara hajtja végre. Ezek az intézmények nyolcvanöt szakembert küld­tek ki az aratás-, betakarítás időszakára Fenyőharasztra, megfigyelőként. Tennivalójuk a háromféle feladat végzése köz­ben a legkisebb részletek vizs- gáláea, az előírt kísérletsoroza­tok rendjének legfontosabb be-, tartatása. Rendszeresen ellátogatnak; Fenyőharasztra a szovjet.] csehszlovák, német és bolgár. szakemberek, érdeklődnek, bí­rálnak, a így, ahol csak lehet,; segítik a munkát. Legtöbben a) tanyaközpont helyett megérke­zésükkor mindjárt a mintegy 1700 holdas Bezosztája búza-; táblához igyekeznek, ahol a gépek dolgoznák. ! Ezen a helyen ugyanis min-] dig akad újabb látnivaló is-; Ha a K 44l-es típusú, német gyártmányú bálázógép, vagy a! jugoszláv ZMAJ önürítős bá-; lagyüjtő kocsi megszokott lát­vánnyá válik,, újdonságként 1 hosszan kísérik figyelemmel a! kínlódott a szalmával, mind­addig, amíg az valamilyen mó­don kazalba nem került. . — A mostani kísérletet há­rom meghatározott feladat alapján végezzük. Az első: szalmagyű j tőkocsiból tarlóra rakott petrencék elszállítása és kazalozása. A második: szalmagyűjtőfcocsi nélkül járó kombájn után rendrerakott fzalma felszedése, szecskázóba, É Zállítása és raktározása. A rmadik pedig: ugyancsak Nagyszerű munkát végeznek a német gyártmányú K. 441.' típusú menet közben bálázó gé pék. (Kiss Béla felvételei) \

Next

/
Thumbnails
Contents