Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-29 / 176. szám
1962. júOtts 99., vasárnap NÉPÜJSÁG Egyoldalúan ? Józan ésszel nem lehet kételkedni abban, hogy a leszerelés hosszú időre, örökre biztosítaná a békét. Ha megsemmisítenék a fegyvereket, a hadviselés eszközeit, automatikusan kiküszöbölnék a háború lehetőségét is. Ezért pedig mindent meg kell tenni, mindent érdemes elkövetni. A moszkvai béke-világkongresszuson is megvitatták a tennivalókat, a küldöttek latolgatták: mi lenne a legcélszerűbb akció. Itt vetette fel néhány nyugati delegátus azt a javaslatot, hogy a Szovjetunió kezdje egyoldalúan a leszerelést, hogy a Szovjetunió egyoldalúan csökkentse hadserege létszámát, egyoldalúan mondjon le fegyverei egyrészéről: az atomfegyverekről és szállító- eszközeiről mindenesetre. A nyugatiak talán majd követik a szovjet példát. Áz ötlet nem túl eredeti, születési éve sem 1962. A szovjet kormány már az ötvenes évek második felében tett ilyen — nem javaslatokat — intézkedéseket, amelyekkel jelentősen csökkentette fegyveres erőinek létszámát. Kétszer is bejelentette, hogy részleges leszerelést hajtott végre mindkét alkalommal, hétjegyű számokkal, tehát milliókkal, jelölték a hadsereg „személyi állományának” csökkentését. Mi inspirálta a Szovjetuniót e kétségtelenül kockázatos lépésekre? Ugyanaz, amivel a békekongresszus küldöttei alátámasztották a javaslatot, — helyesebben: a küldöttek is azzal indokoltak az indítványt, ami a Szovjetuniót akkor vezérelte, hogy tudniillik a milliós hadseregeket fegyverben tartó Nyugat csatlakozik majd az egyoldalú kezdeményezéshez. És a nyugati hatalmak? Csatlakoztak talán? Mindenki tudja, hogy nem. A NATO-hatalmak vezetői Sietve kijelentették: nem követik a szovjet példát. Négy évvel ezelőtt a szovjet kormány ismét egyoldalú, a leszerelést szolgáló intézkedést tett: megszüntette a nukleáris kísérleteket, — szintén abban a reményben, hogy Nyugat hasonló döntéssel válaszol. — És mi történt valójában? A NATO egyik vezető hatalma ez alatt áz idő alatt önálló atomerőt épített ki, kikísérletezte nemzeti atomfegyverét. Anglia és az USA, megkésve ugyan, de szintén beszüntette a kísérleteket. De Gaulle Franciaországát azonban nem zavarta az atomcsend, dacolva a nemzetközi felháborodással, végrehajtotta azokat a kísérleteket, amelyeket a kormány atomprogramja előírt. A Szovjetunió — tavaly őszszel — csak akkor robbantotta fel ismét hidrogénbombáinak ötven és száz megatonnáit, mikor látta, hogy a példa nem használ, nem vezet eredményhez, mert minden ész-ok, tettekkel igazolt jószándék ellenére is a fegyverkezés és az atomkísérletek mellett kötelezte el magát a NATO. Hiába tűnt el négy évre a szibériai égről a nukleáris felhő: Szahara felől állandóan kísérleti robbantásokat jeleztek a műszerek és a hírügynökségek. Hiába terjesztette elő új és újabb javaslatait a szovjet kormány, a nyugati megegyezési készség teljes hiánya zátonyra juttatta a legszebb szándékokat is. A Szovjetunió, mikor egyoldalúan csökkentette fegyveres erőit, abbahagyta az atomkísérleteket, valójában új kísérletekbe kezdett: hogy megtudja, „kikísérletezze”, követi-e a Nyugat a leszerelés felé vezető úton. — Ez a kísérlet — valljuk be, mindenki tudja — kudarcot vallott. A szovjet nép tehát — ha nem is a saját kárán, de mindenesetre a tények alapján — meggyőződött arról, hogy az egyoldalú leszerelés nem oldja meg a problémát, ha a másik félből hiányzik a minimális jóindulat is. A szovjet kormány ennek ellenére többször leszögezte, hatalmak a legkisebb készséget is tanúsítanák a leszerelésre, nem zárkózna el az újabb egyoldalú kezdeményezések elől. Viszont a jelenlegi helyzetben az egyoldalú leszerelés nem szolgálná a béke ügyét. Semmiféle jel nem mutat arra, hogy a nyugatiak álláspontja megváltozott volna a szovjet „kíséletek” óta. A NATO működéséről, a nyugatnémet újra- felfegyverkezésről napvilágra került dokumentumok azt igazolják, hogy a „nyugati vonal” töretlen, nem változott az ötvenes évek közepe, az Eisenhower-éra óta, Üjabb „kísérletezés” az egyoldalú leszereléssel csak csökkentené a szocialista tábor védelmi erejét, ugyanakkor semmilyen eredménnyel nem kecsegtet. Ha egy kísérlet nem sikerül, s újra el akarjuk végezni — most már a siker reményében —, legalább egy körülményt, tényezőt meg kell változtatni, illetve akkor érdemes ismét kísérletezni, ha legalább egy lényeges tényező megváltozott. Itt a legfontosabb tényező, ami miatt nem sikerült a kísérlet: a nyugatiak magatartása. Ha a nyugati hatalmak militarista „alapállása” megváltozik, felcsillan az a legkisebb remény, ami az esetleges egyoldalú szovjet lépések feltétele: akkor bizonyára nem kell várakoznunk a Szovjetunió újabb kezdeményezésére. De az egyoldalú leszerelés a jelenlegi helyzetben annyit jelent, hogy egyoldalú előnyhöz jutna a nyugati tömb, • egyoldalú előnyt nyernének a hát-zár) hogyha a legkisebb remény is lenne arra, hogy a nyugatiak követik a példát, ha a nyugati ború erői. Végrehajtották a halálos ítéletet Rácz Dadányi Miklóson Mint már korábban közöltük: Rácz Dadányi Miklós 1961 karácsonyán brutális módon meggyilkolta Molnár Kálmánt és feleségét, egri lakosokat. A Megyei Bíróság dr. Sebestyén Béla büntetőtanácsa háromnapos tárgyalás után — a vádlottra halálos ítéletet hozott. Rácz Dadányi az ítéletet megfellebbezte és kegyelemmel fordult az Elnöki Tanácshoz is. A Legfelső Bíróság helyben hagyta az első fokon kiszabott halálos ítéletet; s az Elnöki Tanács a kegyelmi kérelmet elutasította. Rácz Dadányi Miklóson a halálos ítéletet szombaton hajnalban végrehajtották. Caruso 40 A nápolyi temetőben pihen Enrir co Caruso bebalzsamozott holtteste. A művész, aki 1921-ben halt meg, a napokban kapta divatos öltönye halála utáni negyvenedik öltönyét az egyik elsőrendű londoni szabótól. Caruso végrendeletében úgy halála után intézkedett, hogy halála után is á legdivatosabb öltönyöket akarja „viselni”, és ezért minden évben új öltönyt adnak rá. A rózsaszenfinártoni hatok Két éve lottózik Kályó József hattagú brigádja, hetenként három szelvényt vásárolnak személyenkénti Kétszer hármas találatuk volt és többször kettes is, aminek az árán mindig szelvényt vettek, úgyhogy ilyen alkalmakkor 23— 25 lottóval is játszottak. Variációs játékuk a 28. héten várva-várt szerencsét hozott, a 7 999 837-es szelvénnyel négyes találatot értek el és az OTP petőfibányai fiókja július 25- én kifizette számukra a 134 500 forintot. A szerencsés bányászokat Nagy István,, az altáró igazgatója üdvözölte, majd nagyszámú közönség előtt felvették a nyeremény összegét. Kiss András négy gyermekének adja a körülbelül 18 ezer forintot kitevő részét, Hegyi István bútort vásárol, a többit takarékba helyezi, Huszka Ferenc a lányát lepi meg bútorral, Kályó József Pannónia motorkerékpárt vesz a veiének, Laczik József megkezdett családi házának felépítésére fordítja a nyereményt, Sós József még legényember, nösülés előtt áll, addig is takarékba teszi a pénzét * Vasárnapi jegyzetek Nem mindenki. . . A zért nem. mindenki, nem lehet általánosítani — -^1 mondja X., aki találva érzi magát: név nélkül is róla szólt a cikk. — Nem lehet általánosítani, ■ azért nem mindenki — mondja fennhangon Y. és magában: én például nem. Ezt ugyan magában mondja, de szeretné, ha ez lenne a meggyőződésem nekem is. — Vannak egyesek... — előfordult ez a szerencsétlen két szó is, s Nemáltalánosító Andor nyomban felhördül: vannak egyesek, tehát többen vannak, vagyis vagyunk, azaz mindenki az! Durva félremagyarázás, sértő általánosítás! — Ki ne ismerné azt a... — kezdődik a harmadik bekezdés és ezen is fennakad, mert ügye ki ne ismerné, biztos mindenki ismeri, mert mindenütt jelen van. Tehát rólam is szól. Nemáltalánosító Andor csak akkor érzi jól magát, ha pontosan megmondom kikre gondolok, mikor valami nem tetszik. Ha egymillióan vannak az sem baj, soroljam csak fel őket. Ha túljutunk az „N” betűn, lecsillapodik, ő nem szerepel közöttük. Nem szerepel azok között, akiket észrevették, s ez elég is, mert Nemáltalánosító Andor csak bizonyosságot akar. Biztosan akarja tudni hányadán áll, nem a hibákkal, hanem felebaráti éberségével, érzékenységével. — Akadnak olyanok is... — itt mindjárt magára ismer, s ha a következőkben nem mondom meg, hogy ugyanakkor akadnak nem olyanok is, akkor biztosan halálos ellenséget szereztem, Nemáltalánosító Andor személyében. — Nem mindenki angyal. — N. A. megsértődik. — Azért vannak még gazemberek. — N. A. oda van. — Közömbös emberekkel vagyok körülvéve. — N. A. letargiába esik. — Dühít egyesek oktalan érzékenykedése. — N. A-t fel kell locsolni az ájulásból. — Elviselhetetlen némely ember ostobasága. — N. A. vigasztalhatatlan. De magához tér, ha így folytatom: Kivéve Nemáltalánosító Andorét. (garas) Salakból lakóház 12 ezer ember Miskolcon, a Lenin Kohászati Művek nagyolvasztóiból kikerülő kohósalakot az utóbbi évekig jóformán semmire sem tudták használni. Ma már majdnem hiánycikknek mondható. A Lenin Kohászati Művekben külön üzemág foglalkozik a kohósalak habosításával, őrlésével és osztályozásával. Az ipari félkész terméknek feldolgozott, különböző szemnagyság szerint osztályozott, habosított kohósalakot hosszú vasúti szerelvények szállítják a lakóház építkezésekhez és jelentős mennyiséget exportálunk Csehszlovákiába is. A képen: Sistereg-, fortyog a forró salak a habosító medencében. új hazát keres A Csendes-óceán Nauru szigetecske vagy 1500 mérföld- nyire fekszik Ausztráliától és 2500 lakosa van. Nauruban található a világ leggazdagabb foszfátbányája. A kis szL get mindössze 19 kilométer átmérőjű és eddig el tudta tar-; tani a rajta élő 12 ezer em* bért, akik valamennyien . a foszfát kitermeléséből élnek. Legutóbb végzett felmérésekből azonban kiderült, hogy a sziget egyetlen természeti kincse, a foszfát, még legfeljebb 30—40 évre elegendő. Nauru az ENSZ gyámsági területe, a közigazgatását Ausztrália intézi. A nauruiak vezetője, Hammer Deroburt 39 éves tanító, tárgyalásokat folytat Ausztráliával, hogy a szigetlakokat idővel olyan otthonhoz juttassák, amelyen meg tudnak élni. A nauruiak függetlenek akarnak maradni, önálló szigetet szeretnének kapni, ezért határozottan, de udvariasan visszautasították Ausztráliának azt az ajánlatát, hogy telepedjenek le a kontinensen. BÁRÁNY TAMÄS: EGY ASSZONY MESÉLI Hallottátok Verőné esetét a fiával? Nem? Akkor elmesélem. Verőnét ismeritek, ugye? Dehogynem, ott dolgozik az esztergamúhelyben. Az, az a sötétszőke asszony. Harmincöt körül járhat, igen. Jó néhány esztendeje özvegy. Szegény ura a háborúból valami csúnya betegséget hozott haza, és néhány évvel később meghalt. A kisfiúk, Janika, akkor talán hatéves lehetett. Fiatal asszony, özvegyen, fiúgyerekkel: gondoljátok csak el! Gond meg a bánat, gond meg a bánat... Szemrevaló asszony volt, alig huszonöt éves: még a háború utáni férfihiány idején is lett volna, aki elvegye. De ő nem akarta. „A kisfiam — mondta mindig, ha valaki komolyabb szándékkal közeledett hozzá. — Először ő! És csak aztán én!...” Dolgozott érte, látástól vaku- lásig. Varrónő volt, mondtam már? Fehérneművarrónő. És nem bánta meg, hogy így határozott: nagyon sok öröme telt a fiában. Ahányszor érdeklődtem Janika felől, mindig felragyogott az arca. „Remekül tanul! Szorgalmas, szófogadó! Nincs még egy ilyen a világon!” A fiú a tizenötödik évébe lépett lassan; ő maga a harmincharmadikba. Ha férjhez akar menni, itt az ideje, érezte. Ilyenkor már nagyon nekiiramodnak ,az évek ... Volt egy ismerőse, özvegyember, aki többször is megkérte már; de mindig nemet mondott. No, de most, gondolta, Jani révbe ért, az általánost elvégezte, ipart tanul egy gyárban — esztergályosnak készül —, hát a nehezén túl van. A kötelességét megtette, embert nevelt a fiából — most már magára is gondolhat. Hanem hát ember tervez, a sors végez; és a sors nem így akarta. Mert jani úrral most kezdődtek csak a bajok; Az ördög tudja, rossz társaságba keveredett vagy mi, pénze volt, önálló embernek képzelte magát. A szülői házat afféle szállásnak tekintette; akkor jött, ment, amikor neki tetszett. Az asszony először igyekezett megérteni. Istenem, nagy fiú . ‘. a pénzét maga keresi.:. nem ülhet örökkön az anyja szoknyája mellett! . ; . Ám úgy látszik, a pénz, amit Jani mester keresett, nem lehetett elég mindenre, öltözködésekre, esti kimaradásokra, mert szegény asszony egyszer csak azon vette észre magát, hogy a szekrényből eltűnt ötven forintja. Istenem, tévedhetett — kelt mindjárt magában a fia védelmére, és újból átszámolta kiadásait. A hiányt nem lelte meg. Egy hét múlva száz forintja hiányzott. A következő szombaton megint száz ... Akkor elővette a fiát. Jani úr zsebrevágott kézzel állt előtte, a szemébe nevetett. — Na és? — mondta és felrántotta vállát. — Egy kis szórakozás is kell a dolgozónak, nem? Nem vagyok már négyéves! — Fizesd a magadéból! — szaladt fel fejében a vér. Tagadásra számított, bűnbánó beismerésre; ez a szégyentelen cinizmus felháborította. — Az, sajnos, nem elég! — intett a fiú. És a tűzhelyhez lépett, vizet tett fel, melegedni. — A lányok szomjasak. Meg a srácoknak néha egyetlen vasuk sincs ;.. Valakinek csak kell fizetni! — Hová mégy? — Nem tudom. A srácokkal... Valahol csak kikötünk. — Az én száz forintomból?! Itthon maradsz! Jani odalépett hozzá; fél fejjel volt magasabb nála. — Halkabban, nyanya! — sziszegte elszánt arccal. — Nem szeretem az ilyet! Egy nyamvadt százasért..; Nem mennél mindjárt a rendőrségre?! Szegény asszony egész éjszaka sírt. Hogy mi lesz.a fiából? Ezért nevelte, ezért óvta, vont meg magától mindent? Az is megfordult a fejében, mégis csak jobb lett volna férjhez menni. Fiúgyereknek apa kell, hiába. S ha most gyorsan hozzámenne Ferenchez? Késő... A fiút csak még jobban elvadítaná. Kamasz; ilyenkor fokozottan érzékenyek az ilyesmire. Akkor hát? Mit csináljon? — Hajnalig le sem húnyta a szemét. De hajnalra meglelte a megoldást! És hétfőn reggel ott állt a fiú gyárának igazgatója előtt. Elmondott neki mindent. Hogy a fia kicsúszik a kezéből, elzüllik; s hogy ő ezt nem nézi tétlenül. — Az igazgató figyelmesen hallgatta. — És mit tehetnék én ebben az ügyben, asszonyom? — kérdezte végül. — Vegyen fel a gyárba, nagyon kérem! Varrónő vagyok, de gyorsan kitanulnám az esztergályosságot. így aztán szemem előtt tudnám a fiamat .; a Az igazgató hosszan nézte — talán a törékeny kis termetét méregette: bírná-e a nehéz munkát, — aztán elmosolyodott. — Megpróbálhatjuk... És most jól figyeljetek, mit tesz az akaraterő; mire képes egy anya, ha a gyermekéért harcol! Verőné hat hónap alatt elvégezte az átképzőt. Amikor az oklevelét átvette, az igazgató megkérdezte tőle: — És most? Mitévők legyünk, Verőné? Most az asszony mosolyodott el. — Az ifi-műhelybe szeretnék, kérem... Minél közelebb a fiamhoz! Az igazgató rákacsintott. — Értem . s: Jani úr arcát!, azt láttátok volna, amikor anyját megpillantotta a tanműhelyben! — Hát te? — motyogott döbbenten. — Mit keresel itt, nyanya? — Fogalma sem volt róla, hogy anyja is itt dolgozik; az asszony legnagyobb gondja az volt az elmúlt félévben, hogyan titkolja ezt. Később indult reggelenként, ebédjét fent ette, a gépe mellett. Nagyüzem, kétezer munkással: el lehet tűnni benne, ha valaki nagyon akarja. M És ő nagyon akarta! — Semmi nyanya! — szólt szigorúan. — Verőné szaktársnő! Értette a szaktárs? A fiú körülnézett; ott állt mellette a tanműhely vezetője meg az oktató- mestere. Azok arcán sem látott mosolyt. Nyomottan bólintott. — Értettem, szaktársnő. — Üj brigádot alakítunk — mondta a múhelyfőnök. —; Verőné szaktársnő lesz a vezetője. A tagjai: Verő János, Lapos Béla, Horváth Sándor —* és felsorolt még vagy három fiút. Jani úr legszűkebb baráti köréből, akik, ezt talán mondani sem kell, — nem jeleskedtek éppen kiváló munkateljesítménnyel, vagy akár csak szorgalommal... És ezután? Ezután együtt indultak el reggelenként hazulról; Jani úron ettől kezdve egész nap ott az anyja szeme i.. Ebédelni is együtt mennek. Igaz, az elején a fiú tüntetőleg külön ül a barátaival, a hatodik asztalhoz. De az ötödik héttől csak az anyja mellé zökken le az étkezőben: ?. Folytassam? Ugye, felesleges. Egy esztendeig működött a Verőné-féle ifi-brigád. Az év végén a fiúk felszabadultak; megkapta mindegyik a szakmunkás-oklevelét. De addigra már ez volt a legjobb tanuló-brigád a gyárban; a szakvizsgáját majd valamennyi jeles eredménnyel tette le. A vizsga utáni ünnepségen azt kérdezte az igazgató: — És most? Mit tehetek még magáért, Verőné? — Köszönöm, semmit — mosolygott az asszony. — Amit akartam, elértem: a fiamat visszakaptam, A brigád a mai napon feloszlik... — Ohó! — kiáltotta Verő János, Lápos Béla, Horváth Sándor és még vagy három újdonsült okleveles esztergályos, szinte egyszerre —, dehogy oszlik fel! Továbbra is együtt maradunk, Verő néni! — Aggodalmasan pillantottak az igazgatóra. — Lehet? Az igazgató felvonta a vállát. — Már miért ne lehetne? — ;.. És most már igazán a végére értem. A brigád azóta is együtt dolgozik; az üzem egyik legjobb munkacsoportja; Érdekes, még most is Verő-brigádnak nevezik, pedig a vezetőjük neve megváltozott. Fia szakmunkásvizsgája után egy héttel férjhez ment; azóta Németh Ferene- nének hívják.
