Népújság, 1962. július (13. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-29 / 176. szám

4 NEPÜJSAf 1962, július 29., vasarnap Emlékezés Tolnai Lajosra TRAJAN MARIAN: NŐI FEJ (fametszet) — KÖZEL 1700 HOLD vág- nivalója van a kömlői Május 1 Termelőszövetkezetnek. Leg­újabb értesüléseink szerint a vágnivalcnak több mint 60 százalékát már learatták a szövetkezeti tagok. — HÉTFŐN TERMELÉSI tanácskozást tartanak a Recs­ki ércbányánál. A recskiek az első félévben gyengén zárták, tervük teljesítésével adósak maradtak népgazdaságunknak; mit kell tenni, hogy minél előbb pótolják lemaradásukat — erről tanácskoznak hétfőn. — A NAPOKBAN nyitot­ták még Egercsehiben a He­vesi Háziipari Szövetkezet szövő részlegét. Az új rész­leg 22 bányász-asszonynak biztosít munkalehetőséget. EGRI VÖRÖS CSILLAG 29—30: Carmen Jones EGRI BRÚDY 39: Hin tón járó szerelem EGRI KERTMOZI 29- én: Ma éjjel meghal egy város 30- án: Körhinta EGRI BEKE 29— 30: Mindenki ártatlant GYÖNGYÖSI PUSKIN 29: Ilyen hosszú távoliét 30- án: Ma éjjel meghal egy város GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 29—30: Kenyér; szerelem,- Andalúzia Hatvani Kossuth 29-én: Két szoba összkomfort »EVES 29- én: Rocco és fivérei 30- án: Amíg holnap lesz PETERvAsAra 29: Felmegyek a miniszterhez Füzesabony 29-én: Megöltek egy leányt 30: Meglepetés a cirkuszban A kiegyezéskori magyar tár­sadalom éles szemű bírálója, kora visszáságainak merész leleplezője, ma hatvan eszten­deje fejezte be küzdelmes éle­tét. Kevesen kísérték utolsó útjára, de annál több volt azoknak a száma, akik még a sírjára is követ szerettek vol na dobni. Kortársai megbé lyegzett embernek tartották, haragosainak se szeri, se szá­ma nem volt, az ejnberek fő­leg az uralkodóosztály tagjai, valósággal rettegtek tőle, hisz sohasem tudták, hogy Tolnai melyik művében csattan raj­tuk az igazságtevő ostora. Ke vesen szerették, pedig „nem volt semmi bűne, csak különb volt, mint a többi” — ahogy Ady írta búcsúztatójában. A református paptanár köl­tőként jelentkezett irodalmi babérokért. Versein, főleg bal­ladáin Arany hatása érződik aki Nagyváradon tanára volt Tolnainak. Tehetségére vall hogy felismerte és továbbfej­lesztette a népiességben rejlő lehetőségeket, meglátta és áb­rázolta a társadalmi visszás­ságokat, az elnyomottak nyo­morának okát. Nagyon sokan Arany-epi- gonnak tartották. A költő Tol­nainál valóban sokkal egyé­nibb és értékesebb a próza­író. 1872-ben jelentkezik első nagyobb regényével Az urak­kal, melyben a Bach-kor tár­sadalmáról rajzol hiteles ké­pet. S ilyen vonatkozásában Jókai Űj földesúr című regé­nye mellé szoktuk állítani. Már erre a művére is jellem­ző, ami a későbbiekben még sokkal inkáibb kidomborodik nála, a mély társadalom­szemlélet, az elnyomók, ki- zsáikmányolók szenvedélyes gyűlölete. Legértékesebb alko­tásai a 80-as években szület­nek. Ezek közül előbb a szél­hámos osztrák hivatalnok, dr. Schwindler Gusztáv történetét olvashatjuk A béróné téns- asszony című regényében, majd a feudális uralkodóosz­tály elkerülhetetlen összeom­lását rajzolja meg az Eladó birtokban, A nemes vérben, Az oszlopbáróban, stb. A toll számára fegyvert jelent, mely- lyel kíméletlenül harcol az elavult ellen, ezáltal erjesztő- je az új társadalom kialaku­lásának. Sajnos, korlátái mi­att kritikája nem képes át­fogni a társadalom legfonto­sabb kérdéseit, mint ahogy nem tudja megmutatni a kö­vetendő utat sem. A falu urai című regényében már a kapi­talista fejlődés problémáit is ábrázolja. Minden előző alko­tásánál szélesebb társadalmi képet nyújt Az új főispán cí­mű regénye, melyben a me­gyei visszásságokat leplezi le, míg A megjavult adófelügyelő című, igen sikeres novellájá­ban az úri Magyarország tiszt­viselőiről rántja le a leplet, akik csak a szegényeken va­salják be az adót. önéletrajzi regényében — A sötét világ — egy tehet­séges író magános harca, egy hajszolt élet elevenedik meg az olvasó előtt. A hatvanöt éves Tolnai Lajost megtörték ugyan a sors csapásai, de mindig magasan hordta dacos fejét. Hatvan esztendeje hallga­tott el, csukódott be az élet­mű fedele. A még nagyváradi újságíró Ady Endre megjö­vendölte Tolnai korai feledé­sét és kései feltámadását. A polgári irodalomtörténészek az életművet is hamar halál­ra ítélték, hisz műveiben meg­levő tendencia a laikus szá­mára is világos volt. Tehet­ségtelennek bélyegezték tehát, és hallgattak Tolnairól. Azon­ban Ady jövendölésének má­sodik része is igaznak bizo­nyult. Közel egy fél évszáza­dot kellett várni ahhoz, hogy művei igaz megértésre, reális értékelésre találjanak és Tol­nai Lajost elhelyezzék iroda­lomtörténetünk megfelelő, őt megillető lapjaira. Nagy Andor Ma éjjel meghal egy város Lengyel film Drezda pusztulásának ször­nyű éjszakáját meséli él a film. .„Ellenséges bombázókötelékek közelednek Drezda térségé­hez” — recsegteti komoran a hangosbemondó, s a „művésze­tek és a barátság városából” virradóra csak füstölgő rom­halmaz marad. A háború utolsó éveiben megkímélték a bombázógépek „észak Firenzéjét”, de 1945. február 13-án rá is sor kerül. Bombaeső. Katonák, civilek, rabok és „szabadok” tolonga­nak a fíncében: s kint az El­ba partján angol hadifoglyok biztatják a bombázókat: Bra­vó fiúk! Élzúgnalk a lilberátorok, újak jönnek:ezek már nem is az épen maradt épületeket pusztítják, ilyen alig akad, a romokat bombázzák tovább: a város­részen kő kövön neom mairad. Johnmiy is elpusztul a tűzeső­ben: értelmetlen már a rom­bolás. „Elszabadult a pokol” — dán tói erővel festi a film a borzalmak éjszakáját. — Ha a Divina Cemediából ma írná­nak mának sízőüó filmet, a cel­luloid képtereméit Krucz- kowskira és Rybkowskira, a forgatókönyv szerzőire kellene bíznli. A filmben szinte nem is az emberek beszélnek: egyik perc „társalog” a másikkal, egyik pillanat, amely ma még az életé, vált szót a következő­vel, amelyet lefoglalt a halál. A történet kerete: (Pjotr, a koncentrációs táborból Drez­dába menekül a foglyokat szál­lító vonatról) jó kontrasztha- tást biztosít, ugyanis az első kockákon a lágerekben élők­ről tudjuk meg mennyit szen­vedtek a német fogságban. Így élesebb, kihangsúlyozot- tabb a lengyel fogoly eitá-tkol- hataitlan káröröme is. 35 ezer ember pusztul el a bombáktól, több mint tízezer ház összedől: de a rombolás sem tudja fe­ledtetni — nemcsak az angol pilótákkal, a lengyel Pjotr-ra! sem — a szenvedéseket, Euró­pa megalázását, s ha értelmet­lennek is tartják a további bombázást: nem tekintik igaz­ságtalannak a megtorlást. — A pusztító fasiszta szörny egy ré­sze megsemmisült — csak ezt könyvelhetik el magukban. Nem sajnálhatják a németeket, a fasisztákat, azokat, akik át­élték az éjszakát: hiszen azok a következő nap ismét készek a céltalan öldöklésre. Jan Rybkowski (az egyik szerző) rendezte a filmet. Egy­formán- mestere a megsemmi­sülés kozmikus méretű képei­nek és a háború okozta lelki és testi sérülések bemutatásának. Egy máskor jelentéktelennek tűnő mozdulat: Magda össze­húzza melléd a ruhát, szégyen­ig hogy félig mezítelen. A csó­nakban mellette álló német tiszt is behajtja köpenye gal­lérját, hogy eltakarja kitünte­téseit ... Angolszász bombázás után is szégyenkezni mer, szé­gyenkeznie kell... Kifej ezőek a város bombázás előtti helyzetét bemutató jele­netek. Sokezer csatafelvételnél többet mond a háború ember­telenségéről a drezdai asszo­nyok férfiéhes tekintete. Francisek Kadriolska opera­tőr az arcképtanulmányokban és a tűzvész képeiben' nyújtott emlékezeteset. Andrzej Lapiokí alakította Pjotr-t. Legtöbbet őt látjuk a vásznon: a legkidolgozottab fi­gura. A tengernyi szenvedés, amiben eddig része volt: kissé talán érzéktelenné is tette bombázást-okozifca gyötrelmek­kel, a németeket ért csapások­kal szemben. A női szerepeket Beate. Tyszkiewicz (Magda) és Danu­ta Sziaflarska (olasz nő) ala­kította. Krajczár Imre m tí< f Imre 1962. JÚLIUS 29., VASARNAP: marta 30 évvel ezelőtt. 1932. Július 29-én végezték ki, 24 6ra alatt le­folytatott terrorper útin, SAIXAI IMRÉT, aki már az I. világháború alatt a Gallllei-kör tagjaként fon­tos háborúellenes tevékenységet fejtett ki, majd a KMF egyik ve­zetőjeként a kommunista sajtó egyik szervezője volt, valamint Fürst sandort, az illegális Kommunista Párt kiemelkedő harcosát, az Ifjúsági szervezet vezetőjét. 145 évvel ezelőtt, 1817-ben e napon született IVAN AJVA- SZOVSZKIJ orosz festő. Müveiből a háborgó tengert, valamint a realista felfogású tengeri csataképeket ábrázoló képei emel­kednek ki. 95 évvel ezelőtt, 1867-ben e napon született ENRIQUE GRA­NADOS Y CAMPINA spanyol zeneszerző (Spanyol táncok). 75 évvel ezelőtt, 1887-ben halt meg. ARANYI LAJOS, a hazai kó-bőnetan megteremtője, kiváló régész, akinek munkássága főleg a budai Vár részeinek felkutatását célozta. 20 évvel ezelőtt, 1942-ben alapították a Szovjetunióban Alek- szandr Nyevszkij, Szuvorov és Kutuzov hadvezérekről elnevezett hadi érdemrendeket. Július 29-e a szovjet Hadiflotta napja. ...hogy vitát kellene Indítani a lapokban, a rádióban, kü­lönböző társadalmi szervek berkeiben: a mai öregekről. Meg kell mondanom őszintén, hogy a mai öregek egészen mások, mint az én időmben élő öregek voltak. Ezek nem azok az öregek! Nem mintha öregebbek lennének, mint a régiek vol­tak a maguk idejében, a mostani öregek éppenolyan öregek, mint koruk diktálja, de valahogy mégis mások. Ezek a mai öregek miközben a mai fiatalokat szidják és megállapítják, hogy ezek a mai fiatalok mennyivel mások, mint a régi fia­talok voltak, betegesen szeretnének holnapi fiatalok lenni.., ...Szidják a mai fiatalokat ezek a mai öregek, hogy a pénz a mindenük, ezt a szidást megírják az újságba, s két nap múlva felháborodnak, mert nem kapnak érte honoráriu­mot. A mai öregek cinizmussal vádolják a mai fiatalokat, s közben cinikusan nézik, hogy ezek a mai fiatalok milyen ostobák, képesek építőtáborba menni, majdnem ingyen, mert azt hiszik, hogy a munka elszalad előlük. Ezek a mai öre­gek felháborodottan beszélnek a mai fiatalság erkölcseiről, s ájuldozva mondják, hogy tegnap is láttak egy fiút meg egy lányt, este csókolódzni... És ezek a mai öregek fényes nappal is csókolódznának, ha nem szégyellnék azt, hogy hiá­ba akarnának, nem akad velük csókolódzni akaró... A mai öregek meghallgatják az előadást, hogy milyen szerepe volt az egyháznak a néptömegek butításában, mély helyesléssel hoznak erre példákat is, aztán elmennek a templomba, hogy bebizonyítsák az úristennek, azért őrá is számítanak, mert mit lehessen tudni... A mai fiatalok, ami­lyen megátalkodottak, nagyot ásítanak egy ilyen előadáson, ha egyáltalán elmennek, de utána nem mennek el a tem­plomba, inkább elmennek csörögni, — ez is milyen jellemző a mai fiatalok üres lelkére... Nem igaz? Én mondom itt az ideje, hogy vitát indítsunk a mai öre­gekről... Vagy inkább ne! Még a végén a mai fiatalok el­mondják véleményüket általánosítva a mai öregekről, s ak­kor jól nézünk ki, oda a tekintély, s még azt is a szemünk­be vághatják, hogy mi is voltunk fiatcuok. És ez a legbor­zasztóbb... Mert mi az, hogy voltunk... Vagyunk! És leszünk. Amíg tettel, majd szóval, majd pediglen emlékekkel írjuk mindörökön örökké... Pardon: nem Amen... IRTA' ONODV buggyant rózsaszínű melle. Vad éhséggel esett neki, csókolta, harapta, a fogaival akarta széttépni. Zsuzsát a fájdalom észheztérítette és öklével tel­jes erőből az arcába csapott. A megvadult ember megtántr rodott, Zsuzsa egérutat nyer­hetett. Két ugrással az ajtónál erőt ősszegy űjthetett volna, hogy az ablakig vánszorogjon, kiugrott volna bánatában a mélységbe. Kifullasztotta a zo­kogás. A kimerültség elaltatta. Nyo­masztó, lázas álma volt. Az ügynök jelent meg álmában. (Folytatjuk.) termett, feltépte és szakadt, blúzát összefogva, elrohant. Még a lépcsőfordulóban is hallotta az ordítozó ember hangját: — Buta lotyó, kirúgatlak! Kirúgatlak, te ringyó!... A szobájába rohant, nem is emlékezett, hogy magára zár­ta-e az ajtót, halálos kimerült­séggel, ájulásba fúló zokogás­sal zuhant az ágyra. Rázta a sírás, s ha annyi rult szemekkel — magyar lány még nem feküdt az ágyam­ban ... — Soha! öljön meg, de ak­kor is: soha! Vadállat! Az ügynök isimét elkapta a karját, s hirtelen hátracsavar­ta. Zsuzsa iszonyatos fájdal­mat érzett,’ egy pillanatra az eszméletét is elvesztette: az ügynök a díványra teperte, s egyetlen erőszakos rántással i leszakította róla a blúzt, ki­például ez — mutatott az egyik virágosmintás kisestélyi ruhára — ehhez mit szól? — Gyönyörű! — kiáltott el­ragadtatással Zsuzsa. — Al­momban sem láttam még ilyen szépet! — Ugye... Hirtelen félelem szállta meg. Rosszérzete támadt. Nagyon közelről érezte a föléje hajoló ember alkoholos leheletét. — A tiéd lehet!... — mond­ta az ügynök és kéjes vágya­kozással a lány mellére szorí­totta a kezét. Zsuzsa eldobta az albumot. — Uram! Erre kellek ön­nek! — Erre, te... — lihegte az ember és birkózni kezdett vele — te... te ... buta lotyó... nálam megalapozhatod a sze­rencsédet, mellettem grófkis­asszony lehetsz, ha engedel­meskedsz ... — Eresszen! — sik oltotta Zsuzsa dulakodás közben. — Értsd meg, te szamár: pénzt adok, felöltöztetlek, min­dent adok, amit megkívánsz, ha ideadod magadat... Százan kapaszkodnának belém, ezren kapnának az alkalmon. Ma a Royalban két magyar nő is ki­kezdett velem, de nekem csak te kellesz!... — örült! örült! Eresszen! — kiáltott Zsuzsa a férfi karjai­ban vergődve. Valahogyan kiszabadult, az ajtóhoz rohant, de az ügynök két lépéssel ott termett és út­ját állta. — Kellesz, kívánlak, nem engedlek — kiáltotta vérbebo­ratlan fordulatra, és félénken tiltakozott: — Nem, nem. ön igyék csak uram, s elégítse ki kíváncsisá­gomat! Az ügynök bólintott, kiitta a konyakot és járkálni kezdett a szobában. — Nos, arról van szó, hogy én egy műanyaggyár ügynöke vagyok. Sokféle terméket gyár- tunk, amelyekből különféle ruhák is készülnek. Mindjárt mutatok egy párat. Az íróasztalról keményborí- tású albumot emelt fél, Zsu­zsához vitte, a kezébe adta. 0 maga a lány fölé hajolt, a fo­tel támlájára támaszkodva. — Látja, ez itt mind a mi gyárunk terméke. Ugye, meny­nyi csodálatos ruha, magán például milyen jól mutatna valamennyi... — Oh! — felélte a lány, aki két hónappal ezelőtt, amikor a kórházat otthagyta, talán csak- ; ugyan örült volna ennek — ön tréfál, uram! — Ellenkezőleg, nagyon is komolyan beszélek. Itt van , Zsuzsa zavartan foglalt hé* lyet az ablak melletti fotelban. Fürkészve nézett az öregúr szemébe. — Hallgatom, uram! — Gondolkoztam azon, amit reggel mondott. Ezért hívat­tam most ide. Lenne egy aján­latom a számára. Én holnap eiutazom Bécsből és szívesen i magammal viszem. Azt aka­rom, hogy ezt most megbeszél­jük: elhatároztam, hogy segí­tek magán... : Zsuzsával forogni kezdett a szoba. — Köszönöm, uram, de hogy : érti ezt? ] Az ügynök elmosolyodott és 1 felkelt a díványról. — Mindjárt elmagyarázom! j A szekrényhez lépett. Ko­nyakot vett elő és töltött két ] pohárkával. — Igyunk élőbb..] — Köszönöm, nem élek vele! ] — Ugyan! Ez a kevés nem i árt meg. Igyék csak, hozzá kell í sroknia... Nem számított erae * w-l 19. Forró homlokát a hideg ab­laküveghez szorította. Ez jót tett, lehúzta a lázát. Ki­felé bámult, figyelte a háza™ kát, az embereket. Ellátott in-í hen egészen a Kärtner-Stras- séig, de távolabb már párás ködbe, füstfelhőbe burkolód- zott minden. — Mit tegyek? — egyre csak ezt kérdezgette a láthatatlan Valakitől. Lassan szállingózni kezdett a hó. Esteledett. Lent gyújtogat­ni kezdték a kirakatok neon­fényeit. A félhomályos folyo­són sziluettnek tűnt az alakja. A háta mögött a bolyfiú kia­bált: — Susan, Susan! Órák óta keresem!... A 26-osba kérik! Rohant le a harmadik eme­letre. Két lépcsőfokot ie ug­rott egyszerre. — Parancsol, uram? Az öregúr a díványon he­vert. Jöttére megélénkült és felemelkedett. — Soká jött... már régóta V^rotcn. Üljön le, beszélni aka- ídfe-magáiyal.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents