Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-13 / 136. szám

4 NÉPÚJSÁG 1962. június 13., szerda 13 Idegesség Caracasban 2. Ugyanez a helyzet a politi­kában. Amikor Fidel Castro hatalomra került Kubában — Venezuela újjongott. Ma vi­szont. kormányuk titokban tá­mogatja Washington Kuba-el- lenes inváziós terveit. Miért? Mert Botancourt Washington­tól függ. De Venezuela nem gyarmat. Venezuelának jogá­ban áll független politikát folytatni, s ezt a függetlenséget ki kell harcolnunk Washing­tontól. A venezuelai nép hazafias képviselői mind nagyobb szám­ban indulnak harcba azért, amit Latin-Amerika-szerte csak egyszerűen „kubai példá­nak” neveznek. A venezuelai kormánylap a gerillák elleni sikeres akciók­ról kénytelen informálni az ol­vasót. Partizáncsapatok tűnnek fél az Andok erdeiben, majd a falconi hegyekben. Itt meg- ostromolják a légierő lakta­nyáját — amott felkelés rob­ban ki a haditengerészeti ki­kötőben. Az országban, a caracasi re­pülőtéren uralkodó feszültség érzékelésére elegendő akár­csak egy rövid tartózkodás is. A caracasi idegesség indo­kolt. Es ennek alapján érthető — legfeljebb további adalék az előbbi állítás alátámasztá­sára — a hangos bemondó köz­leménye: — A KLM gép a közölt egy­órás várakozás nélkül, azon­nal folytatja útját a Hol- land-Antillák, Curacao szigete felé... A csaknem 8 órás óceán fe­letti repülést követő, mindösz- sze 10 perces pihenő útán, mi­nimális üzemanyaggal, komoly szerviz nélkül, ismét felzúgnak az átforrósodott motorok. — Egy pillanatra, egy felvé­telre megállást kérünk — szó­lít meg bennünket, „vörös út- leveleseket” két, felette gyanús külsejű, fényképezőgépekkel felszerelt fiatalember. Rossz angolsággal és még rosszabb ürüggyel közlik, hogy a venezuelai „Sportláp” szá­mára akarnak készíteni felvé­teleket — a jugoszláv „Parti­zán” csapatról... S miközben a „sportriporte­rek” kezében kattognak a fényképezőgépek, mackóképű Cerberusunk — a második me­net győzteseként — immár lát­ható megnyugvással beszélget a gép személyzetével. Csak később tudtam meg, hogy a carasai pihenés lerö­vidítésének is volt előnye. Egy hivatalos fényképpel megúsz- tuk a venezuelai rendőrséggel való ismerkedést. Legfeljebb azon töprenghetek, hogy i nyil­vántartásukban mint kapus, vagy csatár szerepelek-e? Tanulni és dolgozni! — Ez vök a terv és ez a megvalósulás Színházi arcképcsarnok az egri Gárdonyi Géza Színház < Szarkafészek című előadásából, Vallomás az elégedetlenségről Margaretta: KOVÁCS MÁRIA Vandaa STEPANIK IRÉN Elégedetlen ember. — Hány­féle hangsúllyal mondhatjuk ezt a két szót! Néha azt je­lenti: hálátlan. Máskor azt: nem nyugszik bele a rosszabb megoldásba, a selejtes terme­lésbe, a kevesebb keresetbe, s elégedetlenkedik. — A változ­tatni vágyás, az aktivitás szent elégedetlensége ez. ... az emberé, á felelősséget vállalni merő emberé: aki bátran kiáll igaza mellett. Az emberé, aki megpróbáltatáso­kat vállal, mert úgy érzi, nem hallgathat másra, mint lelki­ismerete szavára. Az elégedetlenség: emberi nyelvre fordítja le a társa­dalmi és természeti törvény­I szerűségeket. Az elégedetlen­ség: hiányérzetet fejez ki, amit kielégítve előbbre lépünk jeggyel. Az elégedetlenség: olyan, mint a láz, felhívja a figyelmet a betegségre: orvo­sért kiált. Az elégedetlenség hajtja céljai felé a társadalmat, s az egyes embert is. Elégedetlen­ség, vágyak nélkül az ember színtelen: egyéniség nélküli élőlény. Az ember vágyai: az elégedetlenség sajátos esetei. Minden korszaknak — az «Ti­ber életében is —, megvan a maga különös elégedetlensé­ge, amely testi, szellemi, er­kölcsi vágyak, törekvések for­májában ölt testet. Nem hiszem, hogy ezeket az axiomatikus igazságokat én írom le először, s nem is a kinyilatkoztatás igényével te­szem ezt. Az egyik ballagási ünnepség adta kezembe a tol­lat, ahol az igazgató valahogy így búcsúztatta a nyolcadiko­sokat. — Legyetek megelégedettek. Ne törekedjetek nagyra, hi­szen ha kis feladataitok lesz­nek, kis szerepet kaptok az életben, akkor könnyebben meg tudtok felelni a várako­zásoknak, a nagy szerepből sokan „kibuknak”, a kicsiben majd mindenki meg tudja állni a helyét. Különös okoskodás, főleg akkor, ha egy mai iskolaigaz­gatói katedráról hangzik el. Furcsa útravaló! Az ember ke­rülhet nehéz helyzetbe, elő­fordulhat, hogy nem értik meg, — s akkor' nyugodjék bele, .mert a nyugtalanság elé­gedetlenség is, attól pedig, ugyebár, oltalmazni kell a gyermekeket. S ha ráadásul igaza is van szegénynek, ne mondja ki, még véletlenül se üsse meg a fejét (nemhogy még be is törje!) Legyetek megelégedettek! Az elégedetlenség boldogta­lanságot szül! — Előfordulhat, hogy pillanatnyilag hátrányos Amikor az 1961—62-es tan­> évet megnyitották, a hatvani > Bajza József Gimnáziumban > az iskolai év tervei között sze­repelt a tanulmányi színvonal > emelése és a fegyelem meg­> szilárdítása. Most, amikor végére járunk > már a tanévnek, kapuzárás belőtt joggal ejthetünk néhány > szót arról, vajon a tervek 5 megvalósultaik-e? > Jól ismerem a gimnázium > több,évtizedes történetét. Ered­> menyekben gazdag tanévek s voltak azok, s az itt végzett nö­> vendékek magas százaléka ma | már fontos pozíciókat tölt be , az élet minden területén. 'f Mégis... talán ez a tanév \ más volt, mint a többi. A tanu­lás és a termelés elválasztha­> tatlanul kapcsolódott egymás­> hoz, a politikai felvilágosító i munka és a világnézeti neve- £ lés gyökeresen megváltoztatta l diákjaink gondolkodásmódját, l s kapcsolatukat az üzemek és l termelőszövetkezetek fiataljai- ;vak Joggal állíthatjuk, hogy ma X már ott tartunk, hogy a gim- X názium diákjai és az üzemi X fiatalok szoros kapcsolatban X élnek egymással, nemcsak a X gépek és munkapadok mellett, ( de kölcsönösen érdeklődnek egymás szervezeti élete iránt is. Az 5+1-es oktatásban részt­vevő KISZ-tagok már több íz­ben töltötték együtt szabad idejüket üzemi és termelőszö­vetkezeti fiataljainkkal, talál­koztak közös klubdélutánokon és különböző rendezvényeken, s tegyük mindjárt hozzá, ezek az együttlétek igen hasznosak voltak. Egészséges kritika és önkritika szelleme alakult ki, s az elért eredmények iránt ér­zett elégedetlenség gondolata még jobb munkára serkentett A gimnazisták munkájával mindenki elégedett volt. A terv ezen a téren tehát valóra vált, s a munka nem ment az elmé­leti oktatás rovására, ellenke­zőleg, jő hatással volt rá. A tanulópárok munkája és a rendszeres korrepetálás meg­szervezése a tanév első félévé­hez viszonyítva, lényeges ta­nulmányi színvomalemelkedést eredményezett s ezzel együtt szilárdult a fegyelem is. A A rendszeres újságbeszámolók biztosították a diákok bel- és külpolitikai tájékozottságát. — Tanulni és dolgozni! — ez volt az 1961—62-es tanév egyik jelszava, ez volt a terv, s úgy érezzük, nemcsak terv maradt! Dr. Rőczey Ödön helyzetbe kerül az Elégedet­lenkedő (tiszteletem annyira az övé, megérdemli a nagy E-t), de az bizonyos: a kihar­colt igazság is okoz olyan elégtételt, erkölcsi kielégülést, mint a posványos, középszerű, vélemény-gyáva elégedettség. Az elégedettség; az „eleve meg vagyok elégedve” felfo­gás, a szellemi tunyaság any- nyira emberellenes, annyira nem méltó az emberhez, hogy követendő példaként az ifjú­ság elé állítani — enyhén szól­va — morális felelőtlenségre vall. Elégedetlen ember. — Va­lamikor ennek a szónak olyan félelmetes és megbélyegző színezete volt, mint a „cucilis- tá”-nak. Aki elégedetlenke­dett, azt sommásan a felforga­tok közé sorolták, akikkel — — tudvalevő — csak az igaz­ságszolgáltatás nyelvén lehe­tett beszélni. ’ Pedig... az elégedetlenség: aggoda­lom a jövőért. Az elégedetlenség — mai fogalmaink szerint legtöbb­ször: igényesség. Az elégedetlenség: nem olyan jellemvonás, amit le kell „faragni”: inkább irányí­tani kell, célszerű mederben tartani. Hogy ne fajuljon ön­célú nihilizmussá, hogy ne sorvassza el az ideálokat, hogy ne váljék függetlenné hordo­zójától, ,az Embertől. Hogy ne az elégedetlenségért éljen, de az életért elégedetlenkedjék. Merjük vállalni a változta­tás vágyát tápláló elégedet­lenséget Krajczár Imre EGRI VÖRÖS CSILLAG Háború és béke (I.—H. rész) EGRI BRODY Felhívás táncra EGRI KERTMOZI Lejtön GYÖNGYÖSI PUSKIN Amíg holnap lesz HATVANI KOSSUTH Szembesítés HEVES Állami Aruház PÉTERVASARA Szabad szél FÜZESABONY A torpedó visszalő fíSZÍ MIUÄZ ® « AA Ü S O • Egerben este lél 8 órakor: Szarkafészek (Bérletszünet) > SALGÖ LÁSZLÓ Janóké: SZOBOSZLAY SÁNDOR Coletia: ; DALLOS SZILVIA {Markosz László felvételei) ', 1962. JÜNIUS 13., SZERDA: TÖBlAS 20 évvel ezelőtt, 1942. június 13-án halt vértanúhalált a Hor- thy-rendőrség kínvallatása közben, RÖZSA FERENC. Érettségi vizsgája után Németországban végezte el tanulmányait. Itt is­merkedett meg a marxizmussal és amikor 1931-ben hazatért, azonnal bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A kitűnő épí­tészmérnököt emiatt hamarosan elbocsátották állásából. _ Részt vett a párt mindén fontos megmozdulásában, főleg a sajtó te­rületén működött. 1942. február 1-én jelent meg az illegális Sza­bad Nép első száma, a lap szerkesztője Rózsa elvtárs lett. Tíz­éves illegális pártmunka után került a rendőrség kezére. Elvei­hez mindhalálig hű maradt, két hónappal halála előtt így írt: „Elvtársainknak, akik ezeket a mozgalmakat vezetik, meg kell állniok helyüket a rendőrség, a bíróság, de még a hó­hér előtt Is! Semmilyen kínzás nem mentség a pártárulásra!” 150 évvel ezelőtt, 1812-ben e napon született IVAN SZREZ- NYEVSZKIJ orosz filológus, 3 kötetes fő művében a fennma­radt írásos emlékek alapján, az ószláv nyelvet ismerteti. 255 évvel ezelőtt, 1707-ben e napon hozta meg az ónodi or­szággyűlés legfontosabb határozatát: törvénybe iktatták a Habs- burg-ház trónfosztását. A Béccsel cimboráló Turóc megyei kö­veteket itt bélyegezték meg a szállóigévé vált EB URA FAKÖ! jellemzéssel. FILM - FILM - FILM - FILM - FILM A film a szülök és a gyermekek kapcsolatait, viszonyát tárgyalja. A főszerepeket Bessenyei Ferenc, Páger Antal, Komlós Juci alakítják. A filmet a hatvani Vörös Csillag Filmszínház mutatja be június 14—17-én és az egri Vörös Csillag Filmszínház június 21—24-ig. Húsz évre egymástól Lengyel üdülők Nosxvajon A festői környezetű noszvaji üdülőbe 19 tagú lengyel cso­port érkezett, hogy két hetet itt töltsenek el. Az elmúlt évben hasonlóan magyar delegáció járt Lengyelországban, a gdanski tartományban. A küldöttség vezetője, Bara- novicz elvtárs, tájékoztatásul elmondta, hogy valamennyien kisipari termelőszövetkezeti dolgozók és a két hét alatt me­gyénk több nevezetességét meglátogatják, ezenkívül talál­kozót rendeznek a Heves me­gyei szövetkezeti dolgozókkal. Megérkezésükkor a fogadá­sukon megjelentek a megyei KISZÖV vezetői. Már az első nap baráti kapcsolat alakult ki az üdülőben a magyar és a lengyel vendégek között. Európa-szerte ismert orvos- professzorunkkal fordított volt a helyzet. Párizsból menet, Ca­racasban hosszabb időt igény­lő csatlakozásra, és ami még rosszabb: átszállásra kénysze­rült. Ez esetben a mackóképűek — a maguk módján — is al­kalmazták a dialektikát. Ha már elkerülhetetlen, hogy a „vörös útleveles” hosszabban időzzék a caracasi repülőtéren — úgymond— van ebben vala­mi jó is: nézzük meg, mi van a Havannába tartó „vörös” bő­röndje mélyén? És megnéz­ték. Alaposan. A bőrönd jó néhány nappal a professzor után érkezett a kubai főváros­ba. Honfitársam viszont máig is töprenghet: vajon a trópusi tempó, vagy pedig az ameri­kai titkosszolgálat alapossága igényelt a bőrönd átnézésé­re annyi időt. Mert az apróra vagdosott pesti szappanból és a kárpót­lásként helyébe rakott ameri­kai pipere holmiból mindket­tőre lehet következtetni. Nem nagy esetek ezek. Egy repülőtéri tartózkodás tapasz­talatait kár volna túlértékelni. Mégis, a caracasi benyomások — mint csepp a tengert — mu­tatják a Venezuela és egész Latin-Amerika tömegeiben ka­vargó szenvedélyeket, és egyé­ni cselekedeteit meghatározó érzelmeiket. Jelentéktelen dolog a repülő- társaság bőröndökre kötözött, s az utas rendeltetési helyét jelző címke feirata. Mégis, ez a két szó: Havanna, Kuba, az egyik venezuelait, a mackóké­pű Cerberust kivetkőztette em- béri mivoltából, a. másikat: a tranzit étterem fekete pincé­rét talán egy pillanatra ismét megszilárdította emberi hité­ben, bizalmában. Soha nem felejtem el a fe­kete felszolgáló őszinte sajnál­kozását, amikor a gyors távo­zásunk miatt fel nem szolgált kávé miatt exkuzálta magát, és a bánatos szemeiben hirte­len felcsillanó mosolyt, amikor a földről felemelt kézitáská­mon megpillantotta a feliratot. — Havanna, Kuba — ismé­telte többször, szinte köszönés helyett. Nem lehetett félreérteni a szavaikkal takart érzelmeket. Ugyanazt fejezte ki, amit a Die Welt már idézett tudósító­ja az egész ország lakosságá­ról elmondott: — „Kuba iránt a venezue­laiak különösen baráti érzel­meket táplálnak.” Hogy miért? Még néhány órás repülés, és remélhetőleg választ kapuníc erre is. (Következik: Havannai „retmosis pigmentária”)

Next

/
Thumbnails
Contents