Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-10 / 134. szám

4 NEPOJSAG 1962. június 10., vasárnap JVent is olyan árva Üjlőrincfalván az egyik fé­szer- tetején fényképeztük az évről évre visszatérő öreg gó- lyamadárt. Mondják, már va­lósággal a családhoz tartozik és olyan szelíd, hogy meg is lehetne fogni. — AZ ARATÓGÉPEK és kombájnok gépszemléjét jú­nius 20-án rendezik meg a Horti Gépállomáson. A gép­állomás 10 javító-szerelő bri­gádja jól készül erre a nap­ra, mert már ez ideig 95 szá­zalékban végeztek a feladar- tokkal, s biztos, hogy min­den rájuk bízott gép a- leg­jobb állapotban várja majd a munkára indulást megelőző gépszemlét. — TEGNAP DÉLELŐTT ADTÁK ÁT az új egri csecse­mőotthont, amelyen megjelen­tek az otthon dolgozói, vala­mint a megyei tanács egész­ségügyi osztályának dolgozói Beszédet dr. Kiszely Sándor megyei főorvos tartott. Az új csecsemőotthon 0—i éves korig 64 állami gondozásba vett gyermeknek, valamint 8 anyá­nak biztosít férőhelyet. A mun­kálatok 3 millió 870 ezer fo­rintba kerültek. A SZÉP AMERIKAI Robert Dhery és Pierre Tcsherina forgatókönyvírók és egyben a film rendezői is, egy tucat tehetséges francia szí­nésszel egyetemben arra szö­vetkeztek, hogy másfél órán keresztül jobbnál jobb ötletek­kel nevettessék a közönséget. Ez teljes mértékben sikerült. A szép amerikai tulajdon­képpen egy luxuskocsi, mégpe­dig nem is akármilyen, hiszen még Párizsban is megcsodál­ják az emberek. Marcel, az egyszerű párizsi kisember ne­vetségesen olcsó áron jut a címben szereplő, vagyont érő kocsihoz. És itt kezdődnek a bonyodalmak, mert a kocsi nem sok örömet, de annál több bosszúságot okoz a családnak. A gyárigazgató és a túlbuzgó munkafelügyelő nem nézik jó szemmel, hogy ilyen szép ko­csija legyen egy egyszerű mun­kásnak, s ezért gyorsan ürü­gyet csinálva — útilapút köt­nek a talpa alá. A vígkedélyű Marcelnak most már van ugyan kocsija, de nincs állása, sőt, benzinre sem telik pénztárcájából, és hogy a bonyodalom még telje­sebb legyen, a rendőrség is gyanakodni kezd; vajon becsü­letes úton jutott-e a kis ember ehhez a drága kocsihoz. A film alkotói, bár elsősor­ban rekeszizmainkra szövet­keztek, ennél mégis sokkal többre tellett művészetükből. Itt-ott gúnyolódnak, szatirizál- nak és bírálnak egyes társa­dalmi jelenségeket. Nagysze­rűen megszerkesztett képsorok a gyárban játszódó jelenetek. A munka ábrázolása, a gyár­igazgató és a munkafelügyelő alakja, de nem kevésbé szati- rizálnak a film alkotói a mi­niszterrel sem, alti egy vélet­len folytán, no, és persze a lu­xuskocsi láttán, egyből barát­jává fogadja Marcelt, kikéri tanácsait a nagy államügyek­ben, és még pénzt is kér tőle. Az ügybuzgó rendőrség is megkapja a magáét. Marcelt előállítják, rács mögé dugják, mert nem hiszik él, hogy övé a kocsi, s csupán a miniszter- közbelépésére változik meg a rend őreinek véleménye. A film legmulatságosabb része, a kitűnően rendezett és fényképezett autószépségver­seny, ahová a szép hölgyeiknek, szép kutyával kellett megjelen- niök. A végén persze minden meg­oldódik, és a kedves francia család munkára fogja a „szép amerikait” és a befejező kép­sorokban már egy lóversenypá- lyán látjuk viszont a luxus­autót — mozgó fagylalté® ko­csivá alakítva. Az író-rendezőkön kívül el­sősorban a szereplők érdeme, hogy nagyszerűen szórakoztunk másfél órán keresztül. A népes szereplőgárdából főleg két szí­nészi alakításra kell külön felfigyelni. Az egyik Robert Dhery (író és rendező is), ki Marcelt alakítja, sok-sok ötlet­tel, bő humorral A másik szí­nész a jól ismert Louis de Fa­nes, aki kettős szerepet játszik a filmen. Hogy a bonyodalom teljesebb legyen, a munkafel­ügyelő és a túlbuzgó rendőrpa­rancsnok ikertestvérek. így hát Louis de Funes nagyszerű színészi játékkal, karakteri- záló készséggel játszotta mind a két szerepet. Dicséretet érdeme] az opera­tőr, Ghislain Cloquet és a ze­neszerző Gerard Calvi is. M. L. Megkezdték Egerben a keleti várfal helyreállítását Az egri vár helyreállítási munkálatai szépen haladnak. A múlt megmaradt emlékei, a EGRI VÖRÖS CSILLAG 10- én: A szép amerikai 11- én: Háború és béke (I.—n. rész) EGRI KERTMOZI 10- én: A világ minden aranya 11- én: Lejtőn EGRI BÉKE 10—ll-én: Déryné GYÖNGYÖSI PUSKIN M—ll-én: Amíg holnap lesz GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 10- én: Különös hajótöröttek 11- én: Matróz a rakétában HATVANI VÖRÖS CSILLAG 10—ll-én: A fekete Orfeusz HATVANI KOSSUTH 10-én: Nevessünk HEVES 10- én: Éva aludni akar 11- én: Állami Áruház PÉTERVÁSARA 10-én: Áprilisi riadó FÜZESABONY 10- én: Fehér éjszakák 11- én: A torpedó visszalő műsora Egerben este fél 8 órakor: Szarkafészek (bérletszünet) Hevesen este fél 8 órakor: Cirkuszhercegnő 1962. JÜNIUS 10., VASÁRNAP: PÜNKÖSD 130 évvel ezelőtt, 1832. június 10-én született JULES VALLES francia regényíró, publicista, a párizsi kommün egyik harcosa. Tehetségét a nyomor és a társadalom áldozatainak szolgálatába állította. Jelentősebb művei: Az ellenszegülők (1866), a párizsi élet deklasszált elemeiről szóló cikkeinek gyűjteménye, életrajzi trilógiája a Jacques Vingtras, Az utca (1879) és a legutolsó, ma­gyarul is megjelent könyve: Vándorkomédiások. Vallás a Hl. Köztársaság bukása után az Internacionáléhoz csatlakozott, majd a kommün bukása után Angliába emigrálni kényszerült. Június 10-e a német fasizmus két rémtettének dátuma: 20 évvel ezelőtt, 1942. június 10-én, a néhány nappal előbb Heydrlch SS főcsoportvezető, Csehszlovákia német „helytartója” ellen el­követett merénylet miatt LIDICE község egész lakosságát ki­irtották. 1944-ben ugyanezen a napon a franciaországi ORA- DOUR SUR GLANE-ban 642 férfit, nőt és gyermeket lőttek le, vagy égettek el elevenen a község templomában. Érdekes találmányok és felfedezések: A nyomdai betűk ma is használatban levő osztályozását, nagyságuk és alakjuk szerint, 225 évvel ezelőtt, 1737-ben FOUR­NIER francia betűöntő vezette be. Az osztályozás alapjául az akkor érvényben levő hosszmérték, a hüvelyk 12-ed részét vá­lasztotta és ezt 1 tipográfiai ponttal jelölte meg. Az acélöntési eljárás felfedezőjének BENJAMIN HUNT- MAN angol vasöntőt tartják, aki 220 évvel ezelőtt, 1742-ben al­kalmazta először az acélöntést. A titkárnők gyöngye gondos hozzáértő munka nyo­mán, egyre jobban felveszik régi formájukat. Az egri vár barátainak, a kül- és belföldi turisták ezrei­nek — és természetesen az eg­rieknek is —, akik felkeresik a várat, mindig tartogatnak vala­mi meglepetést a rekonstruk­ciós munkálatok. A püspöki palota restaurá­lása mellett a napokban hozzá­kezdtek -a keleti várfal helyre- állításának előkészületi mun­kálataihoz is. Ezt a területet annak idején a századeleji vasútépítéssel átvágták és így ezzel eredetiségét megváltoz­tatták. A helyreállítási munkálatok végrehajtása során a szakem­berek arra törekednek, hogy a keleti várrész megközelítőleg kapja vissza eredetiségét. Az Országos Műemlék Fel-» ügyelőség több mint egymillió forinttal járult hozzá a mun­kálatokhoz. Malvinka a titkárnők gyön­gye, — úgy tud áradozni róla igazgatója, mint Fradi-szurkoló Albert jobb lábáról. Malvinka ugyan nem szép, de legalább kimondottan csúnya. Hogy mind a két szeme megvan, azt onnan tudhatja a kíváncsi földi halandó, hogy a 24 diopriás szemüvegének két lencséje van, és segítségével a nagy­templom ajtaján úgy siklik ki, hogy csak a jobb vállát veri le ... És Malvinka karcsú, mint a nádszál. Annyira karcsú, hogy a nádszakemberek szerint a nád olyan karcsú, mint Mal­\ vinka. Volt már olyan üzemi \ bál, ahol a spanyol tánchoz nem volt kaszkanyetta, s he­lyette Malvinkát rázták: csö­römpölő sikere volt! Apró, filigrán kezét hatalmas lábfejekkel pótolta a termé­szet, amely titkárnőnk eseté­ben is az anyag megmaradásá­nak elvére törekedett, s amit nem adott meg szépségben, azt megspórolta észben is. Mert mondjuk meg őszintén, Maw ■vinka, a titkárnők gyöngye, buta volt. Mint a nubiai sötét éjszaka fekete szemüvegen ke­resztül. S nem a csendes bu­ták közül való, akik szerényen, nagyszerű butaságuk biztos tu. datában, fítogtatás nélkül vise­lik azt a fejet, amely tökélete­sen igazolja a vacuumtechni- kát. Nem! Malvinka bátran és őszintén, minden kertelés és szemforgatás, minden leplezés és álcázás nélkül harsogóan buta volt, aki számára De Gaulle tizenegyest jelentett, Aden úr pedig valami kikötőt egy vörös tanger nevezetű ba­latoni móló mellett. Ha recsegő, tisztulás hangján megszólalt, — s mikor nem szó­lalt meg? Állítólag még álmá­ban is beszélt, — a kétségbeesés glóriája telepedett az elfelhö- södött homlokuk fölé, s titok­ban mindenki abban bízott, hátha elájul.... Nem Malvin­ka, ő maga: hogy ne kelljen már tovább hallgatni. — Mondd meg őszintén, mi­ért tartod te ezt a nőt? — kér­dezte Burbulya igazgatót Ka- jevác, legjobb barátja. — Hát buta is, csúnya is, lusta is! Burbulya hamiskásan ka­csintott: — Ez mind igaz... De tudod, hogy micsoda kávét főz? (egri) BALGÓ LÁSZLÓ: Az amszterdami repülő­tér kényelmes foteljében ültem még, s a Nyugat- Európát borító köd múlá­sát vártam, de gondolata­im már a földgolyó másik felén, a napfényes Kubá­ban jártak. Az újságokban tallózva, szemem — érthetően — az ellenséges tengerrel körül­vett szigetországról szóló híreket kereste. A France Observateor a fldellzmusnak a kontinens parasztmozgalmaira gya­korolt hatását elemezve Így Irt: „Castro rendszere nagy rokonszenvet ébresztett La- tln-Amerlka értelmiségi és munkás köreiben... Latin- Amerika viszont puska­poros bordó, amelynek csak egy szikra ken”. A New York Herald Tribune arról informált, hogy az Egye­sült Államok szenátusának jogi bizottsága azokban a napokban tárgyalta az úgy­nevezett kubai menekültek kérdését. Az emigrációs el­lenforradalmárok vezére, Mire Cardona biztosította a szenátorokat arról, hogy „hívei készek teljesíteni az Egyesült Államok bármi­lyen parancsát”. A New York Times szerint Robert Woodward, amerikaközi ügyekkel foglalkozó állam­titkár válaszában azt Is ér­zékeltette, hogy kormánya a kellő pillanatban élni fog a parancsadás jogával, egy­általán nem tett le kubai inváziós tervéről és „nem hagyja cserben a harcoló Kubát”. Vajon milyen vívmányai­val ébreszt Castro forra­dalmi rendszere olyan nagy rokcnszenvet a „lőporos hordóhoz” hasonlított Latin- Amerikában? Miért akarja a kubai reakció és az ame­rikai Imperializmus egye­sült erővel ismét szolga­ságba dönteni Amerika szabad szigetét? Többek között ezekre a kérdések­re kerestem a választ kubai utamon. S mivel, ügy vé­lem. hogy az olvasót Is ér­dekű a jelenlegi nemzet­közi helyzet e rendkívül iz­galmas problémája, el­mondom tapasztalataimat. Kezdjük hát az elején, In­duljunk el ismét a több mint tízezer kilométeres útra. ti „BYRD KAPITÁNNYAL” AZ ÖCEÄN FELETT A gépmadár tizenegyezer méteres magasságban repült az Atlanti-óceán felett. Kitekintek az ablakon: a mélyben puha sötétség, fent szikrázó csillagok. A „Byrd Ka­pitány” nevét viselő négytur- bós D—C—8 vakon repült a végtelennek tűnő víz túlsó partjai felé. Amikor Lisszabonban el­hagytuk az öreg Európa föld­jét — a 120 személyes gépóriá­son már „telt ház” volt. A Ki­rályi Holland Légitársaságnak ezúttal is kifizetődött az wtas­szerzés céljából tett óriási ke­rülő. Az Amszterdamból star­toló — gyorsszámyú gépmadár a félóránkénti, óránkénti le­szállásaival, a minden bakter- háznál megálló személyvonat­ra emlékeztetett. De végül is Majna-Frankfurt, Zürich, Lisz- szabon, Madrid, s az Azori-sá- getek repülőterein összeszedte Latin-Amerikába igyekvő uta­sait Venezuela fővárosáig nincs több leszállás. Legalábbis a menetrend szerint. De az Azó- ri-szigetek és a Caracas közötti 5100 kilométeres távon sok minden történhet. S ha az utas nem is gondol erre — a csinos stewardess nem éppen szemet hallgatja a bájos hölgyet, akár hollandul, angolul, franciául, vagy spanyolul csiripeli, ho­gyan kell a „vészkijárat” jel­zéssel ellátott ablakon , át — természetesen pánikmentesen, a lélekjelenlétet megőrizve — elhagyni a vizet ért gép ka­binját. Az utasok másik része a mentőöv láttán —, vagy mert sokszor hallotta az elmé­leti oktatást, vagy mert nem­igen ismert gyakorlati ered­ményt — nyugodtan folytatta a lapok olvasását. A felborzolt idegek megnyug­tatását a stewardessek követ­kező, vacsora előkészítő tevé­kenysége mindenesetre hatéko­nyabban szolgálta. A gond űző Caracas repülőtere gyönyörködtető „ruhabemuta­tója” feltétlenül emlékeztet ennek lehetőségére. ŰSZÖLECRE 11 000 MÉTER MAGASBAN A jól szabott kék kosztümre ga­lambszürke mentőöv kerül. A szíjak bonyolult kapcsolásáról, a levegőt nyelő zsebek felfújá­sáról, a jelző rakéta kezelésé­ről, no, meg a kitartó úszásról szóló magyarázatot bábeli hangzavar követi. Van, aki négyszer is végig­hosszadalmas szervírozás, a sokféle fogás, a bőséges étke­zés némileg feledtette az alat­tunk terpeszkedő végtelen vi­zet, és siettette a különösen hosszú éjszaka múlását. A motorok egyenletesen halk, monoton zúgása, a jó­tékony Wisky álmot csalt a szemekre. Csak az előttem ülő útitár­samtól érkező finom papírlap zizegésére ébredek fel. A gép parancsnoka közli az utasok­nak kézről kézre vándorló je­lentésében a megnyugtató tud­nivalókat: az idő továbbra is kedvező a repülésre, a magas­ság 11 500 m, a hőmérséklet a kabinban = 20 fok, kint — 47 fok. A sebesség óránként 835 km. Érkezés Caracasba: 08 óra 30 perckor. Órámra nézek: délelőtt 10 órát jeleznek a mutatók — bu­dapesti idő. — De kint ugyan­olyan csillagos az ég, mint Lisszabonban, a start után. Nálunk már reggel van — Caracasban még tart az éjsza­ka ... Az óceán felett töltött utolsó órák, percek mind lassabban telnek. Az utasok egymásnak adják a mosdófülkék kilincsét. A felfrissülést és átöltözést kö­vetően eltűnnek a kézitáskák­ban a női bundacipők és a fér­fi gyapjú pullóverok. TIERRA, TIERRA ... » — Tierra, Tierra, — föld, föld — kiált fel az ablak mel­lett ülő spanyol úti társam1, akárcsak egykor Kolumbus hajójának árbockosarában ülő őse. Szinte a felkelő nap első sugaraival egy időben pillant­juk meg a távolban a száraz­földet, a dél-ameriaki partvi­déket s<zegélyező hegyvonula­tot. A fokozatosan ereszkedő gépből már szabad szemmel is látható a valószínűtlen kék víz, a messziről finom csipké­re emlékeztető tarajhullám. A nehézkesnek tűnő gépóriás készségesen engedelmeskedik a piléita avatott kezének. Könnyedén — akárcsak a ke­cses sirály —, szárnyával szin­te a vizet súrolva ereszkedik a caracasi repülőtérnek köz­vetlenül a tengerparttól kez­dődő betonjára. — Hölgyeim és uraim! Ca­racas nemzetközi repülőteré­re érkeztünk, útunkat egy óra múlva folytatjuk Caracao felé, addig továbbutazó vendégeink fáradjanak a tranzitszállóba egy hűsítőre — közli a kapi­tány. „Byrd kapitány” egyetlen éj­szaka alatt Európából Dél­Amerika trópusi tájaira repí­tett. Az épületek előtt üdezöld gyepszőnyeg, tarka trópusi virágok. A hegyoldalban pál­mák leveleit lengeti a reggeli szellő. A tranzitszálló erkélyén nyáriruhás nők, ingujjra vet­kőzött férfiak integetnek a gépből kiszálló venezuelai ro­konaiknak, ismerőseiknek.... Elmandhatalanul jólesik, hogy ismét szilárd talajt ér­zek a lábam alatt. Előre örül­tünk az elzsibbadt tagjainkat megmozgató reggeli sétának és a gép ablakából megcso­dált szemet vidító trópusi táj­nak. De nyomban kiderült, hogy néhányan korán örültünk. DÉL-AMERIKAI CERBERUS A lejárónál a venezuelai rendőrség egyik mackóképű, daliás tagja Cerberusként „megállj ”-t int a „vörös útle­véllel” érkezőknek, a lengyel mérnöknek, a magyar újság­írónak, a belgrádi „Partizán” portyára tartó futballistáinak. — önök csak az útlevelek leadása esetén hagyhatják el a gépet — szólt idegesen az élő tilalomfa. A venezuelai rend éber őrét egyáltalán nem hatotta meg a nemzetközi jogra való hivatko­zás, de láthatóan ingerelte út­levelünk vörös színe. A vita első menetét a gép parancsnokának érve döntötte el: a cég utazási feltételeiben nem szerepel az útlevél színe szerinti diszkrimináció — sem a gépen felszolgált ételek mi­nőségét, sem a transit feltéte­leket illetően. Márpedig bizton­sági okokból, tankolás közben semmilyen utas, még „vörös út- leveles” sem tartózkodhat a gépben. Az óceán átrepülése után pedig tankolni kell, kö­vetkezésképpen mindenkinek el kell hagynia a gépet. Tehát mi is elindulunk. Irány a caracasi tranzitétte­rem. (Következik: Idegesség Caracasban.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents