Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-05 / 129. szám

1962. június 5., kedd NÉPt) JS AG 5 Jelentős fejlődésről tanúskodtak a honvéd irodalmi színpadok az egri fesztiválon AZ ELMÜLT szombaton és vasárnap találkozott hét hon­véd-alakulat együttese az egri tiszti klubban, hogy nemes vetélkedésben mérjék össze képességeiket és tudásukat — a színpadon. Jászberény, Nyír­egyháza, Aszód, Abasár, Gyön­gyös, Verpelét és Eger irodal­mi. színpadai, fiataljai arról győzték meg a hallgatóságot, hogy minden alakulatnál ko­molyan veszik az irodalom ügyét, elmélyült munkával készültek a találkozóra. Ez a fesztivál is arról tanús­kodott, hogy az irodalmi szín­padokról különböző elképzelé­sek hatnak. A pódiumszerűsé­get és az irodalmi hatást egy­mástól eltérő módszerekkel, megoldásokkal akarták elérni az együttesek. Itt-ott nem hiányzott a tánc sem, másutt szavalókórussal tarkították a műsort. Csaknem mindenütt szerepelt a zenei összekötés j — hol jól, hol rosszul —, mert a versekben ágaskodó gondo­latokat, azok hatását nem­csak hangsúlyozni szerették volna a zenei betétekkel, ha­nem a zeneszám önmagáért is akart hatni. Külön kell szólnunk a szín­pad-technikai és vetítési kér­désekről. A színpadon levő alakok megvilágítása — ha a fény valóban kiemeli az elő­adót — jó szolgálatot tesz. Kitűnő példa erre a jászberé­nyiek reflektor-használata előírói: a fénycsóva az egész alakot éri és az alak nagy ár­nyékot vet a körfüggönyre. A fény-árnyék hatás így erős és hangsúlyoz. A műsor eszméjét és mondanivalóját hangsúlyo­zó vetített képek, azok elhelye­zése nem mindig volt a legsze­rencsésebb. Általában az volt a bí­ráló bizottság véleménye, hogy az irodalmi színpadok együtte­sei- az elmúlt évhez képest je­lentős fejlődésről adtak szá­mot. A hét együttes közül a Jászberényit és a nyíregyházit kelj kiemelnünk mégis; • mint amelyek a legjobban megvaló­sítottak az irodalmi színpadi elképzeléseket. S valóban: a Jászberényiek együttese drá­mai hatásra tört, teátrális esz­közök nélkül is. Műsoruk egy része — a kezdés főképpen! — eleven lüktetéssel lepte meg a közönséget és mozgalmas szín­padot mutattak be: a fasizmus lényegére, hatására, aljasságá­ra és áldozataira mutattak rá műsorukkal, amely „Jöjj el, szabadság!” címen fogta cso­korba többek között József At­tila, Radnóti Miklós, Johannes Becher, Janka Kupala, Aragon és Eluard verseit. Az egri honvédek tánccal és jelenetekkel hívták fel ma­gukra a figyelmet. A „Vörös­hadsereg ünneplése” című mű­sorukat két jelenet is díszítet­te, amelyekben Kuruez I. hon­véd és Kiss tizedes hatásosan játszott. Az együttes eredmé­nye az irodaim^ színpadi egy üt. test összefogó Kollár István ti­zedes munkáját dicséri. A gyöngyösiek színpada „Ha­zám, hazám” címen adott ízelí­tőt tudásából. Itt a réndezés kissé statikusnak bizonyult, az egyes számok nem álltak össze sodró erejű egységgé. így is meg kell említenünk a szava­latokat, azok közül Krasznai Katalinét. A verpelétiek „Ének a kato­náról” című összeállításukban a,magyar történelemben sze­replő magyar vitézséget jelle­mezték Balassitól napjainkig. Ennél az együttesnél Faragó tizedes munkáját kell megem­lítenünk. Az a basának főképp szava­lataikkal vonták magukra a közönség figyelmét. ÖRVENDETES tény, hogy a honvédek ilyén magas eszmei színvonalon foglalkoznak az irodalmi színpaddal és annak megoldásra váró kérdéseivel. Utakat, módokat keresnek, hogy a színpad, mint pódium hogyan válik a tömegek szá­mára a költői gondolatok és igazságok népszerűsítőjévé. (f.a.) Látogatás a hatvani járási könyvtárban A korszerűnek és az egyre növekvő olvasótábor igényei­nek kielégítésére egyáltalán nem alkalmas könyvtárban Békés György, a járási könyv­tár vezetője mindenkit szíve­sen fogad, s készségesen vála­szol a könyvtári munkával kapcsolatos kérdésekre. — A könyvtár a város és a járás egyik legrendszereseb­ben) működő művelődési intéz­ménye — mondja Békés elv­társ. — 1961-ben 2078 beirat­kozott olvasónk volt, akik egy érv alatt majdnem 58 ezer könyvet kölcsönöztek. Jelenleg az olvasók száma tíz százalék­kal magasabb, mint a múlt év hasonló időszakában, s meg­növekedőit az elolvasott köte­tek száma ils: túlhaladta a 24 ezret. — Olvasfsák-e a mezőgaz­dasági szakirodalmat? — Nagyon kevesen, ezért a mezőgazdasági könyvek for­galma alacsony. Valószínű, hogy az év végiére jobb ered­mények születnek ezen a té­ren is, ugyanis a hatvani Le­nin Tsz fiókkönyvtárat nyi­tott, s így a termelőszövetkeze­ti parasztok „házonr belül” ta­lálják meg a szükséges olvas­nivalót. Általában nem kell szégyen­kezni az eredmények miatt, de úgy érzem, hogy a könyv­tár nem tart lépést a város fejlődésével. Az új-hatvani fi­ókkönyvtár létesítéséhez pél­dául nagy mértékben hozzájá­rult a városi tanács vb, ami­kor megfelelő helyiséget bizto­sított!, de szeretnénk hasonló körülményeket teremteni a „nagy könyvtár” számára is. A járási könyvtár városi tevé­kenysége nagyobb fejlődést mutatna, ha e célra a városi tanács költségvetésében bizto­sított volna hitelt, amire meg is volt a lehetősége, mint az a Pénzügyi Közlöny 1961. évi 23. számából kiderül. Nem tudjuk, hogy a város vezetői miért nem élték ezzel a lehetőséggel, de reméljük, hogy a jövőben a szóban forgó hitelkeret a könyvtár rendelkezésére áll majd. — És mi újág a községi könyvtárakban ? — A hatvani járás vala­mennyi községe rendlekzeik könyvtárral, amelyet több­ségben önálló helyiségben he­lyeztek él. A dolgozók érdek­lődését bizonyítja, hogy a könyvtár épületeit és berende­zéseit az állami költségvetés igénybevétele nélkül, társadal­mi munkában és községfej- lesztési alapból hozták létre. Talán Hatvan városban is ki kellene próbálni ezt. A jövő tervei közt szerepel községeink könyvtárainak fej­lesztése. A következő három évre a községfejlesztési alap­ból Apcon 20 ezer forintot, Rózsaszentmártonban pedig 37 ezer forintot irányoztak elő erre a célra. Lőrinciben' a könyvtárat új helyiségbe köl­töztetik, s az ezzel kapcsola­tos költségek fedezésére 50 ezer forintot fordítanak. Az adatokból és tervekből kitűnik, hogy a hatvani já­rásban egyre több a rendsze­resen olvasók száma; a könyv­tárfejlesztésre fordított össze­geket nem költötték el hiába. Dr. Rőczey Ödön Nem a felelősségtől félt » Ezen a nápon is zsúfolásig megtelt a tanácsterem. A ter­melőszövetkezeti tagok küldöttértekezletén már a határo­zathozatalra került sor, amikor az első sorokban ülő asszo­nyok egyike szót kért. 99 Mézeskalács szívet küldök neked...66! Ketten dolgoznak a műhely­ben. Kunsai Béláné és a lá­nya, aki így, ráérő idejében, szívesen segít az öreg édes­anyjának. A hosszú asztalon sűrű sorokban a gyermekkori búcsúk ábrándjait, emlékeit őrző mézeskalács szívek és huszárok. Évtizedek távlatából emlékek bukkannák elém. Ke­zükben tükrös mézeskalács szívet szorongató, ringó csí­pőjű lányok, mellettük pecke­sen lépkedő legények, akiknek szerelmét, vágyait illusztrálta a színes, tetszetős ajándék. Régen volt És ma? A szí­vek, a kardos huszár egy ki­haló félben levő kisiparról be­szélnek. Igen, kihaló félben levőről, mert megyénkben csupán ket­ten művelik. Egy család Eger­ben és Kunsai Béláné Gyön­gyösön. Hogy milyen megél­hetést biztosít ez a foglalko­zás? — Azelőtt, már úgy értem, Határjáráson a felsőtárkányi tsz-elnökkel hogy 20—30 évvel korábban, még hozott a konyhára mert kapós volt az áru, bár meg­gazdagodni amint látja, nem lehetett belőle. Amíg a fér­jem élt, vásárokra jártunk, ö már meghalt, én pedig idős va­gyok az ilyen fáradalmakhoz. — Most hol adják el az árut? — teszem fel a kérdést, mert nem hiszem, hogy valaki is felkeresné vásárlási szándék­kal a mézeskalácsos műhelyét vagy házatáját. — Ismerjük a falusi búcsúk időpontjait és elmegyünk. De ha társunk akad, már gyen­gébb a kereslet. Mert bár­mennyire is kevesen vagyunk, számtalanszor előfordul, hogy egv búcsúra ketten is elvető­dünk. — Hány éve folytatják ezt a szakmát? — Mi 51 év óta gyártjuk a süteményeket, de már a fér­jem apja is mézeskalácsos volt. Így több mint száz éves múlt­ra tekinthet vissza nálunk a mézeskalács gyártás. — És a családból senki sem gondolt arra hogy átveszi és folytatja ezt a szakmát? — Senki! Se a gyerekek, sem az unokák nem kedvelik. Talán azért, mert nincs sem ünnep, sem vasárnap. Mindig menni kell. A mai fiatalok pedig szeretnek ünnepelni. De így a helyes és emberhez mél­tó. — Nem gondoltak még ar­ra, hogy elhelyezkednek va­lahol, ilyen hasonló gyártmá­nyokat előállító üzemnél? — A férjemet annak idején hívták dolgozni Pestre, de már 70 éven felül volt akkor. Nem akart mozdulni. Csupán kézi erővel folyik a munka. Gép nincs a műhely­ben és a keverés tekintélyes fizikai erőt kíván amelyet ne­hezen bír az öreg kéz. Pedig a liszt, a cukor és a tojáskeve­réket alaposan át kell gyúrni, hogy a mézeskalács finom, tetszetős legyen. Díszítés is kerül a süteményekre, hiszen ezek a színes vonalak adják meg a jellegzetességét. A bur­gonyaliszt, a zselatin és a mé­regmentes cukorfestékekből keverik összie a sok színű dí­szítést, amely gyönyörködteti a szemet és kedvessé teszi ezt a népszerű, mondhatnánk úgy is, hogy „népi” ajándékot. Nem beszéltem híres embe­rekről, sem nagyjelentőségű üzemi eseményről. Csupán egy olyan foglalkozási ágat akar­tam említeni amelynek gyárt­mányait apáink még szívesen vásárolták, de fiaink, lánya­ink talán már nem is ismerik. Laczik János Dühöng a jó erkölcs Aki ezentúl az ausztriai Vorarlberg tartomány területén a twist nevű táncot járja, az a törvény szigorát vonja magá­ra: Bregenzben, a tartomány székhelyén elrendelték, hogy a twistelőket 2000 schilling bírsággal vagy egyhavi elzárás­sal kell sújtani. S mindez a jó erkölcs nevében! Ausztriában (méghozzá nemcsak egy tartományban) mindmáig szabadon él és működik számos fasiszta tömeg­gyilkos. A magyarországi tízezrek haláláért felelős Höttl SS- főnök például mint iskolaigazgató működhet. Ez ugyebár er­kölcsös? Az olaszországi Carrara városházának egyik homályos zugában várja jobb sorsát, A. Buttini szobrászművész díja­zott akt-szobra. A püspökség mozgósította a klerikális egy­leteket és ezek nyomására a polgármester nem meri felál- líttani a „pucér” szobrot. Persze azt is a jó erkölcs nevében! Ugyanakkor Olaszországban egyre-másra leplezik le a legelőkelőbb és legvagyonosabb rétegek pénzén létrejött, sőt e rétegek leányaiból szerveződött titkos kéjnő-szervezeteket. A papságnak itt természetesen egy szava sincs. Ez netán az erkölcsös? Dél-Vietnamban betiltották a kakasviadalokat, szépség- versenyeket, boxmérkőzéseket, mert ezek megrontják a lel­ket. Ezek ugyanis nem erkölcsös dolgok. Ezzel szemben a kormány a falvak sokaságát változtatja szögesdróttal körül­vett börtönné, amerikai szövetségesei pedig épp most jelen­tették be a dzsungelháború új fegyverét, a lármabombát, amely nagy körzetben mindenkinek beszakítja dobhártyáját. Ez igen, ez viszont erkölcsös! Szinte megnyugtató, hogy Amerikából mostanában nem érkezik hire az erénycsőszök ilyen tevékenységének. Ellen­kezőleg, a hírek egyértelműen a bűnözés terjedéséről szól­nak. Ez legalább összhangban van az állami külpolitika szintjén űzött erkölcstelenséggel: a hadüzenet nélküli d%i- vietnami háborúval, rekordszámú légköri atomrobbantások­kal. G. Gy, szép, csak... térdig érő gaz­ban mindkét tábla. Felverték a gyomok a sok tízezer forint jövedelmet biztosító .kará­csonyfákat”. Bizony, kicsit el­szorul a szíve az embernek, ha errefelé jár, s ilyen munka után még azon is csodálkozik, hogy harminc forintot mertek tervezni a felsőtárkányiak az idén egy munkaegységre. Visszafelé jövet a határjárás­ról, igazat kellett adni az el­nöknek. Van itt lehetőség a kereset növelésére, a szövetke­zet, az egyének, a tagok gazda­godására is, csak meg kellene fogni mindenkinek a dolog vé­gét. Olyan terveket válthatná­nak valóra a nagyüzemi gaz­dálkodás keretei között, amelyről azelőtt még álmodni sem lehetett. | EGYET MEG| SelSÄ nyiaknak. Senki se megy el Egerből, vagy Makiárról, hogy megkapálja a mákjukat, kuko­ricájukat. Maguknak csinálják, maguknak igazítják az életet, a gazdaságot. És milyen lesz ez az élet, hogy mennyi lesz egv munkaegység értéke, hogy gazdag lesz-e a tagság, vagy szegény, az nemcsak a vezető­ségen, az elnökön múlik, de ja­varészt a tagságon, akik szor­galmas munkával szinte „cso­dákat művelhetnének” a felső- tárkányi határban. Csak hitre, bizalomra, szorgalomra van szükség! Munkára! Szalay István Most már azért itt is, amott is hallani lehet: Mégiscsak lesz valami ezekből a csirkékből. A másik példa. Belefogtunk a szőlőoltvány-termesztésbe. Az ősszel, amikor megjöttek a vesszők, s természetesen pénzt kellett áldozni rá, újra jöttek a hitetlenkedők: nem lesz be­lőle semmi. Felsőtárkányban még sohasem csináltak ilyet, mióta világ a világ ... Aztán ilyet is mondtak: „megrohad”, kiszárad, tönkremegy a pincé­ben ... AZ EREDMÉNY:) «gSJJ ezer hazai sima vesszőt ültet­tünk el. Itt járt a napokban egy szőlész szakember, aki azt mondta: gyönyörű. Annyira szép, hogy már el se lehetne rontani... Ha valóban sikerül, akkor ebből 750 ezer forint jö­vedelme lesz a szövetkezetnek. Több, mint az összes szántó­földek jövedelme. De minek soroljam tovább? így kell az emberek hitét, bizalmát való­ságos tényekkel megszerezni. Kemény munka, kemény harc ez. Sokszor úgy érzi, megfárad benne az ember... Az elnök beszél, s közben haladunk a vetések között. A búzák szépek, megjárja a ta­karmányféle is. A túloldalon a baromfi-istálló mellett „fenyő­táblák”. Igen, bármilyen fur­csán is hangzik: fenyves a szántóföldön. Az első telepítés már az idén piacra kerül, ka­rácsonyfaként. A friss ültetés is Tarka képet mutat a közös határ, a vállalt terület. A szor­galmasak már lassan másod­szor kapálják a répát, van, aki még el se kezdte... — Nem rés telik ednek a le­maradók a többiek, a falu előtt? — A többséggel már nincs baj, — erősíti az elnök, — de van még tíz-tizankét család, akik nem akarják a rendet. HALLGATOM | ^J aki nemrég vette át a vezetést, s önkéntelenül is felteszem a kérdést: Miért? Pallgai Imre tűnődik egy ideig, majd meglepő választ ad. — Nem bíznak, nem hisznek ezek az emberek eléggé még a szövetkezetben. A családok kétfelé élnek. Ha az ember üzemben dolgozik, akkor az asszony a tsz-ben, vagy éppen fordítva. Nem hisznek, nem bíznak:.. — duruzsolnak a szavak. Az elnök magyarázat­ba fog: — Itt kevés a föld, sok min­dennel kell foglalkozni, hogy eredmény legyen. Hegyi falu vagyunk. Az idén 20 ezer csi­bét akarunk felnevelni. A ha­tározat után jött a visszhang. Minek, mi az értelme? Ügyis megdöglenek, ráfizet a tagság! Senki sem hitt abban, amit ma saját szemével láthat. Hat­ezer csibénk nevelkedik, az idősebbjei már rántani valók, jövő héten kerülnek piacra. Az elhullási százalék »másfél”. A FELSÖTÁRKÁNYI tsz udvarán pipálnak a mész- kemencék. Telhetetlen tűz- gyomrukban magas hőfokon pattog a rőzse, ég, izzik a mészkő. A felsőtáikányi mész- nek híre van már az ország­ban, éppúgy, mint az Eger vi­déki bornak. — Márkás áru — mondja valaki az irodában, s telefonon már veszi is fel az újabb meg­rendelést: Permetezéshez kér meszet, valamelyik szövetke­zet... Pallagi Imrével, a szövetke­zet elnökével haladunk el a mészkemencék mellett, kifelé a határba. Dimbes-dombos vi­dék, könnyen messzire láthat az ember. Északról a Bükk erdőségei sötétlenek, a déli ré­szeken zöldell a határ. Messzi­ről látszik, hogy tarka fejken­dős asszonyok, lányok szorgos- kodnak az egyik táblában. — Látom, szépen megy a munka -r- mondom az elnök­nek. O nem szól, csak később jegyzi meg: — igen, a háztáji­ban. ' Olyan a háztáji terület, mint a kristály. Gyomnak, gaznak híre-hamva sincs, s mint mon­dani szokás, egy szalmaszálat nem lehetne elejteni észrevét­lenül. — És) a közös? — Ott is dolgoznak azért. De mit tagadjam? A mák, a cu­korrépa egy része még kapá- Iatlan. Kezdeni lehetne a ku­koricát is. zetői is. Hiszen az atkári as­szonyok már sok, dicséretes munkával felhívták magukra a többi község asszonyainak figyelmét is. A pártszervezet vajon felfi­gyel-e majd erre a jelenségre? Hiszen ez év márciusáig meg egyetlen asszony sem volt. a tsz vezetőségében Atkáron. Pe­dig a márciusban összehívott termelőszövetkezeti asszonyok tanácskozásán a nők lelkesen fogadták az atkári termelőszö­vetkezet vezetőségének azt az Ígéretét, hogy negyedévenként egyszer a termelőszövetkezeti asszonyok tanácskozást tarta­nak, ahol a tsz és a község idő­szerű problémáit fogják meg­vitatni. A nőtanács vezetői, köztük Hevér Istvánná titkár-, aki több mint tíz éve áll a nőmozgalom élén Atkáron, az egyik beszél­getés során örömmel újságolta: — Jól dolgozik a nőtanács, de olyan lelkesedés, mint ami­lyen ebben az évben volt ta­pasztalható az asszonyok kóré­ban, még nem volt. A tél folya­mán közel 60 fővel kezdődött el és fejeződött be eredményesen egy horgoló és hímző tanfo­lyam. Kiállítást is rendeztünk belőle. Jogosan várják tehát az asz- szonyok, de a férfiak nagy többsége is hogy kivizsgálják Tóth Imréné panaszát. Ezt nemcsak a tsz-vezetőség egy­ségének megteremtése, hanem a tagság igazságérzete is meg­követeli. Gácsl László Súlyos vádak ezek. De el­hangzott szavait hiteles esemé­nyekkel igazolja Tóthné. — Amikor a választás után a munkacsápat tagjaival ki- fnentünk a határba dolgozni, akkor az itt, mögöttem ülő Hovanyec József munkacsapat­vezető és vezetőségi tag gúnyo­san megjegyezte: „Hallom, ve­zetőségi tag lettél. Pedig óda nem mennek rendes asszo­nyok. De, ha már az vagy, ak- kor se bízd el magad, mert könnyen megjárhatod”. A teremben felmorajlottak az asszonyok, de még a fér­fiak is. Tóth Imréné az utolsó szavakat már könnyekkel küszködve mondta ki. — Május 1-én is harmincán mentünk ki egy nyitatlan és metszetden szőlőbe, és csak há­rom férfi volt velünk, mégis, elvégeztük a munkát — mond­ja szinte egy szuszra az egyik asszony. A küldöttértekezlet, Tóth Imréné bejelentése után kü­lön napirendi pontként tár­gyalta meg az esetet, és úgy határozott, hogy Tóth Imréné megmarad a vezetőségben. így a dolog megoldottnak látszik, pedig mégsem az. A termelőszövetkezet vezetősége, vajon intézkedett-e, hogy ezt a« ügyet alaposan kivizsgálják, s a felelősségre vonás vajon meg lesz-e? Erre kíváncsiak az at- káriak és a Nőtanács helyi ve­— Kérem a tisztelt küldött- értekezletet, hogy engem a ve­zetőségből váltson le! — kezd­te mondanivalóját Tóth Imré­né. A hátrább ülők már indulni akartak, amikor elhangzott ez a mondat. Erre a bejelentésre azonban mindenki visszafor­dult és többen ismét elfoglal­ták a helyüket. — Aztán, miért kéri a le­váltását, Tóthné? — kérdi meglepetten az elnök. —- Amikor ebben az évben a termelőszövetkezeti asszonyok tanácskozása egyhangúlag ja­vasolt engem és még másik két tagtársnőmet a vezetőségbe, én szívből örültem. Azt gondol­tam, hogy ez tényleg így a he­lyes: ha a munkából kivesz- szűk a részünket férfiak mód­jára, és akkor nekünk, nők­nek a vezetőségben is ott a he­lyünk. De az eltelt idő folya­mán rájöttem, hogy ez még- sincs jól — válaszol az elnök kérdésére Tóthné. — De mégis, mi az oka le­mondásának? — szól közbe egy hang a széksorok közül. — Fél a felelősségtől? — kérdi a másik. — Nem félek! — mondja újra, a kezdeti határozottság­gal Tóthné. — De a férfiak, és főleg a vezetőségi tagok, nem becsülik a nők munkáját, csak akkor, amikor dolgozni kell a határban, kint a földeken.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents