Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-03 / 128. szám

4 NEPOJSAG 1963. június S.j vasárnap Jó munkáért — muzsika . . . A 4. sz. AKÖV gyöngyösi telepének szakszervezeti bi­zottsága ötletesen és haszno­san gondoskodik a munkaver­seny eredményeinek propagá­lásáról, a verseny-nyilvános­ság biztosításáról. Azok a köz­lekedési dolgozók, akik a kör­nyező községekben laknak, jó munkájukért a községi tanács hangoshíradóján kapnak dicsé­retet, s a dicséret után fel­csendül az ajándékmuzsika is. S a jó munkát végző dolgozók feleségének levélben is megkö­szönik férjük elért, szép ered­ményeit. Jólesik a dicséret a dolgozóknak, jól esik a felesé­geknek a kedves hangú köszö­nőlevél — hasznos és ösztönző a gyöngyösi telep szakszerve­zeti bizottságának módszere. Méltán illeti ezért dicséret — őket is ... — A PÉTERVASARI Já­rási Tanács művelődésügyi osztálya, a járási művelődési ház és az általános iskola ma dalosünnepséget rendez az úttörőénekkarok részére. Fellépnek: az istenmezeje!, a tarnazsadányi, az erdőtelki és a pétervásári úttörőének­karok. Közreműködik még az egri honvéd zenekar. — NEMRÉG KEZDTÉK meg Egerben a 4. számú AKÖV új telepe építésének munkálatait. A telepet a város határában, a gépállomással szemben építik föl, amely körülbelül 2t) millió forintba kerül. Előreláthatólag 1963 októberében adják át ren­deltetésének az új telepet. *— EGY ŰJABB üzem- anyagtöltő-állomás létesítését tervezik Egerben, a gépállo­más közelében. Erre azért lesz szükség, mert a kere­csenül útvonal járműforgal­ma igen nagy, s az üzem­anyag felvételéért a dél feléi tartó gépjárműveknek nem kell a város másik végére | menniük. — GYORS ÜTEMBEN halad Egerben az új turistaszálló épí­tése, s lassan már kezd kiala­kulni végleges formája. A ter­vek szerint körülbelül a jövő év tavaszán fejeződnek be a munkálatok, s igy már 1963 nyarán, egy szépen kivitelezett szállodában pihenhetnek az Egert látogató vidéki, és kül­földi turisták. ■pí'Imfórum A FEKETE ORFEUSZ Színes francia - olasz film A FILMET az 1959. évi can- nesi fesztiválon Aranypálma- díjjal jutalmazták, s azóta szárnyra kapta a hír. A ma­gyar közönség is érdeklődés­sel várta a bemutatót, nemcsak a cannesi elismerés miatt, ha­nem azért is, mert Orfeusz és a csodálatos szépségű Eurydike szerelmét már több műfajban megismerhette, több korszak írójának, zeneszerzőjének, kép­zőművészének újraköltéséber. jutott el hozzá az eredetileg a görög mitológiából fennma­radt történet. Marcel Camus arra vállalkozott, hogy a film­vásznon is megelevenítse ezt az antik kultúrában fogant tragédiát. De Camus műve nemcsak abban különbözik elődeitől, hogy egy fiatal mű­vészet sajátos nyelvén, speciá­lis eszközeivel tett hitet e nagyszerű szerelem emléke mellett: ő jellegzetesen mai környezetben mozgatja hőseit, s a thrák földön megszületett történetet átülteti a mai Brazí­liába, Rio de Janeiroba. Az ilyen „honosítás” mindig fel­villantja a paródiakészítés le­hetőségét — és veszélyét is! — de az alkotókat eredeti szán­dékuk másra, az ógörög ere­detihez hasonlóan nemes vere­tű, patetikus tragédia létreho­zására inspirálta. A görög legenda szerint Or­feusz feleségét, amikor az a fák istennőivel szórakozik, meglepi Aristaios, s az asz- szony menekül előle. A futás hevében nem veszi észre a ma­gas fűben rejtőző mérgeskí­gyót, s az halálra marja, Or­feusz elkeseredik, s lantjában keres vigasztalást. Csodálatos hangja még az alvilág király­nőjét is meghatja, aki vissza­engedi Eurydiikót, azzal a fel­tétellel, ha az „e világra” ve­zető úton mindig férje háta mögött megy, s Orfeusz egy pillanatra sem fordul feléje, csak ha felértek a föld felszí­nére. Orfeusz nem állja ki a próbát, Eurydike „ismét” meg­hal, visszavonhatatlanul, fel- támaszthatatlanul. Az alvilá­got megjáró, dalnok nem háza­sodik meg újra, egyedül ma­rad, amiért a mellőzött asszo­nyok bosszúja végez vele. ALVILÄG, kétszeres halál, feltámadás, köveket, fákat megmozgató zeneszó — mit tud ezekből a „kellékekből” hasz­nosítani egy mai „filmes”? S főleg akkor, ha mai — mitoló- gikus megoldások iránt eléggé érzéketlen nézőkre számít?) (Másra nem számíthat.) A ren­dező és a forgatókönyvíró (Jacques Viot) a régi históriá­ból kihámozták a gyakran aposztrofált „örök emberit”, s ennek kifejezéséhez mai esz­közöket, „kellékeket” kerestek. A hagyományos Orfeusz-kon- cepció külsőségeiből csak a halál misztikumszerűségét men­tették át, amennyiben az Eu- rydikét üldöző haláljelmezes férfinak nem adtak egyéni jel­leget, az maradt „a” halál, „a” pusztulás az adott és kegyetlen társadalom vátesz- szerűségének szimbóluma. De a Halál így — sematizmu­sában — sem „lóg ki” a töb­bi szereplő közül, hiszen ők is nagyrészt igaz egyéniségüket eltakaró, elleplező jelmezben mozognak, ami nagyon termé­szetes, hiszen a camusi törté­net a riói karneválon játszó­dik. A fekete Orfeusz villamos­vezető Rióban, Eurydike pe­dig odamenekül üldözője, a halál jelmezes férfi elől. — Meglátni és megszeretni egy­mást: a kettő között csak né­hány perces vdllamosutazás telt él, s a szívrabló Orfeusz, megfeledkezve menyasszonyá­ról, Miráról, minden idejét a menekült lánynak szenteli. A film nagy része: versenyfutás a boldogságért — a Halállal. A görög mondavilág az Eury­dike halálától porig sújtott Or­feuszt állítja középpontba: Camus számára a szerelme vé­delméért mindent vállaló hős is téma. A kétségbeejtő gyász a riói Orfeuszt is megzavarja, s lehiggadt fejjel, ésszerűtlen­nek tetsző cselekedetre sar­kallja. Mindenütt keresi a holt­testet, még egy szekta összejö­vetelére is eljut, ahol a háta mögött hallani véli kedvese hangját, de amikor a hang irá­nyába fordul, csak egy rút öregasszonyt talál. (Milyen nagyszerű filmrementése a le­gendabeli epizódnak, amikor a feltámasztott Eurydike újra- pusztulását az okozza, hogy a férfi látni akarja!) A halottas- házban megleli végül kedvesét, és magával viszi. A tisztás felé tartó Orfeusz, a volt menyasz- szeny, Mira kődobásai, elől a szakadék szélére szorul, s Eu- rydikévél együtt a mélységbe zuhan. Ebben sem nehéz ész­revenni a mondabeli Orfeusz pusztulásának modern varián­sát, nagyon eredeti és hiteles­nek tűnő «megoldását. A RÉGI „story” dél-ameri­kai légkörének megteremtésé­ért nemcsak a rendező és a forgatókönyvíró tett sokat, je­lentős érdeme van ebben az európai fülnek eléggé szokat­lan, latin-amerikai tüzes rit­musú zene motívumait bátran alkalmazó zeneszerzőknek: Antonio Carlos Jobimnak és Louis Bonfának is. Az operatőr, Jean Bourgoin, főleg azokon a kockákon re­mekelt, amelyek a karnevál színes forgatagát mutatják be, és a Halál jeleneteiben. Az iz- gatóan fojtó légkört nagysze­rűen érzékeltették a haláljel­mezes férfi akcióit megörökí­tő képek. A film arról is nevezetes, hogy színen látható mozgó mű­vészek nem — még a fősze­replők sem — hivatásos színé­szek, Eurydiké alakítója, Mar- pessa Dawn is táncosnő volt, csak a film sikere után lett színésznő, Breno Mello pedig, aki Orfeuszt vitte színre, to­vábbra is az egyik riói labda- rűgócsapat csatára. Ennek el­lenére (vagy Antonioni olasz rendező szerint talán éppen ezért?!) még az epizódszerep­lők is kiválóan megoldották feladatukat, s ez vonatkozik a két kisfiúra, Beneditó és Zé- ta alakítójára is. A film egyébként kiváló, de — néhol etnográfus-szemű operatőrje szerez néhány nehe­zen elmúló percet, mégis ékes bizonyítéka annak: hogy a cel- luloidszalagon autonóm művé­sziét született, amely bátran nyúlhat más művészi ágban, más műfajban kidolgozott té­mákhoz, ha alkotói: az élet, a valóság követelményei mellett nem az ötletet szolgáltató munka, hanem) a születő űj filmalkotás mesterségbeli és egyéb törvényeinek engedel­meskednek. HA A> MŰVÉSZEK szuverén alkotóként nyúlnák az irodal­mi alapélményhez, s nem rész­letmegoldásokért. Ha felhasz­nálják az irodalmat, és nem illusztrálják. Krajczár Imre HARMATH ENDRE: •* *' •* *' • • • • • V. „Amerika egyik legnagyobb gengsztere“ , Felmerül a kérdés: a maguk 'tgyéni szempontjából mit véd­etek oiyan görcsösen Batistáék? Az alábbiakban, — dióhéjban — megpróbáljuk érzékeltetni, hogy nekik volt mit véde­niük. Ha a jópénzű turista az Antillák Gyöngyére jött, gyö­nyörű, modem főváros fogad­ta. A szállodáikban minden lu­xus megvolt, felhőkarcolók nyúltak az ég felé, esténként viliództak a modem, mozgó­reklámok neonfényénél, a jól aszfaltozott utakon amerikai kocsik tömege suhant, az elő­kelő negyedben valósággal dzsungelt alkotott a sok tele­víziós antenna. Ez volt a kulissza. Emögött azonban — elsősorban a vidé­ken, de a városok kiterjedt nyomornegyedeiben is — ott volt a rideg realitás: a hatal­mas tömegek nyomora. És — amiről az alábbiakban szólni akarunk — a kulisszák mögött ott pöffeszkedett és fojtogatott a történelem tálán legrafinál­tabban megalkotott korrup­ciós szisztémája, a sógorság, komaság, protekciózás, a zava­ros üzletek hihetetlen méretű li án-rengetege. Nem véletlen, hogy Fidel Castro első, Batista-ellenes tá­madásai során nem is elsősor­ban politikai, hanem egysze­rűen bűnügyi húrokat penge­tett. A félelmet nem ismerő, fiatal ügyvéd egyszerűen „bű­nözőnek és tolvajnak” titulálta az ország elnökét. Nos, vessünk egy pillantást a bűnnek, a korruptságnak er­re a páratlan tobzódására. ... Batista még Floridában készült a hatalom átvételére, amikor titkára bejelentett neki egy Meyer-Lansky nevű urat. A tábornok óvatos duhaj volt. Felkönyökölt a parti fövenyen, a valészínűtlenül kék tenger partján* szeme gyanakvóan összeszűkült, és megkérdezte a titkárt, mit tud erről az em­berről. Az alkalmazott vállat vont, mire Batista kiadta az utasítást, valamilyen ürüggyel hívja másnapra a látogatót, addig pedig tudjon meg róla amit lehet. A precíz titkár még aznap este jelentette: — Egy amerikai szenátusi jelentésben bukkantam a Mey­er Lansky névre, uram. Ko- fauver szenátor; a szerencsejá­tékokkal kapcsolatos szenátusi vizsgáló bizottság vezetője eb­ben a jelentésben azt állította erről az űrről, hogy egyike Amerika 6 legveszedelmesebb gengszterének. De még soha nem sikerült rábizonyítani semmit. — Soha, semmit? — kérdez­te elismerő mosollyal Batista. — Várom Meyer-Lansky urat. Pánamerikai Monte Carlo A tábornok nemsokára in­tenzív tanácskozásba merült egy karcsú, elegáns, őszülő ha­lántéké férfival. Batista azon­nal felismerte vendégében a szakembert és megkezdte egy régi tervének előkészítését. Ez a terv az volt, hogy Ha­vannát, a festőd környezetben elterülő, gyönyörű várost, amely repülőtéren alig egy órára van az amerikai gazda­gok paradicsomától, Miamitól, és mintegy öt órára New York­tól, afféle pánamerikai Monte Carlóvá, a szerencsejátékok fővárosává építik ki. Amikor esztendőkkel később Meyer—Lansky floridai villá­jában kézhez kapta a reggeli lapokat és azt olvosta bennük, hogy Fulgencio Batista tá­bornok vette át a hatalmat Kubában, összecsomagolt és repülőgépre ült. Esztendőkig el sem hagyta Kubát. Még a gépen rövid levelekbenl értesí­tette „szaktársait” az űj lehe­tőségekről és nemsokára meg­érkezett Havannába. Louis Santos, akit az amerikai rend­őrség alvilági: nevén Santos Trafficantenak ismert. Ezt az urat a hatóságok elméletben évek óta körözték, a hírhedt Anastazia-ügy miatt. Arról volt szó, hogy egy ismert, dúsgaz­dag és nagystílű gengsztert fodrászánál hangtalan pisz­tolyból halálos golyó ért. A rendőrségnek alapos gyanúja volt arra, hogy a tettest San­tos Trafficarate körében kell keresni. Mindkét gengszter szerencsejátékkal foglalkozott ugyanis és két dudás1, úgy lát­szik, még olyan nagy csárdá­ban sem fért meg, mint az Amerikai Egyesült Államok. Ezek a „szakemberek” hala­déktalanul hozzáláttak, hogy kenyéradójuk, Batista számá­ra megszervezzék a szerencse- játékok kusza hálózatát. Azzal kezdték, hogy javaslatot ter­jesztettek a főnök elé: hozzon egy törvényt, amely szerint az olyan szállodában, vagy mula­tóban, amelynek értéke több mint egymillió dollár, fény­űző és „turistákat vonzó” já­tékkaszinót lehessen a hatósá­gok tudtával és beleegyezésé­vel felépíteni. Második javaslatuk Batis- tához magától értetődik. Azt indítványozták, hogy maga az állam finanszírozza a luxus­hotelek építését. Batista, mint mindig, most is megérezte az üzletszagot és ezt az engedélyt is aláírta. Aránylag hamar te­tő alá kerül a Hotel Riviéra (építési költsége 14 millió dol­lár)* majd a Havana-Hiltcm, 1962. JÜNIUS 3-i 305 évvel ez­előtt, 1657. jú- 3-án halt meg WILLIAM HAR­VEY angol or­vos. 1618-ban ő írta le először a szív működését, a vérköröket és ezek szerepét a vérkeringésben és gyakorlatilag őt tartják a vér­keringés első tudományos megfigyelőjének. Az általa felállított fejlődéstani törvény jelmondata volt: Omne vívum ex ovo (Min­den élet a tojásból ered). 130 évvel ezelőtt, 1832-ben e napon született ALEXANDRE LECOCQ francia zeneszerző, a klasszikus operett egyik legjelen­tősebb művelője, a Giroflé és Girofia (1874) című műve világhí­rű. 60 évvel ezelőtt, 1902-ben e napon halt meg ADOLF DYGAN- SKI lengyel író, a naturalizmus képviselője. Regényeiben az el­nyomottakért szállt síkra és elítélte korának társadalmi igazság­‘tdlsnságsit. 85 évvel ezelőtt, 1877 júniusában született HEINRICH WIE­LAND német kémikus, akit 1927-ben az emberi természetben végbemenő kémiai átalakulások kutatásáért Nóbel-díjjal tüntet­tek ki. Tőle származik a biológiai oxidáció elmélete. 140 évvel ezelőtt, 1822-ben e napon halt meg RENÉ JUST HAUY francia ásványtantudós, a tudományos kristálytan meg­alapítója. A kristályalakzatokra vonatkozó feltevéseit 1912-ben Max von Laue kísérletileg is bebizonyította. VASÁRNAP: KJLOTILD MA VAN A PEDAGÓGUSOK NAPJA. Gyermekbénulás elleni oltóanyag tehéntejből Három francia tudós, Lepi- ne, Thomas és Ledere pro­fesszorok a francia Pasteur Intézetben végzett kísérleteik alapján beszámoltak arról, hogy élő és elült polio-víruso- kat juttattak be, injekció út­ján, tehenek tej mirigyeibe. Az így kezelt tehenek teje igen gazdagnak bizonyult a gyermekbénulással szemben kifejlődött antitestekben. Ilyen tejből kivont, úgyneve­zett lactoglobulinból oltó­anyagot készítettek, melyet egyelőre állatokon próbáltak ki. További kísérletek derítik majd ki, hogy az új oltóanyag embereknél is alkalmazható-e és lehet-e olyanokat is kezelni vele, akik gyermekbénulásban megbetegedtek. EGRI VÖRÖS CSILLAG 3—4-én: A fekete Orfeusz EGRI KERTMOZI 3- án: Fáklyák 4- én: A világ minden aranya EGRI BÉKE 3—4: Felmegyek a miniszterhez GYÖNGYÖSI PUSKIN 3- án: A világ minden aranya 4- én: Fáklyák GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 3- án: Apát keresünk 4- én: Szeptemberi szerelem HATVANI VÖRÖS CSILLAG 3- án: Babette háborúba megy 4- én: A riksakuli HATVANI KOSSUTH 3-án: Méreg HEVES 3- án: A kápó 4- én: A bosszú petervásara 3-án: A nagyravágyó asszony FÜZESABONY 3-án: Éva aludni akar Egerben este fél 6 órakor: Argyilus királyfi (Gyermekelőadás) • amelynek 24 millió dolláros költségeit a világszerte ismert amerikai Hilton szálloda trösz­tön kívül a Batista-féle állam adta. Ezeknek a hoteleknek fény­űzésére jellemző, hogy példá­ul a Nationalban, amelynek a tulajdonosa csodálatosképpen rövidesen Mayer-Lansky úr lett, a medence vizét gomb­nyomásra tetszés szerinti szint­re lehetett változtatni. Az engedély igazi ára Aztán teljes gőzzel megin­dult a reklám, nyomában évente mintegy 250 ezer ame­rikai turista érkezett Havan­nába, hogy hódoljon a kaszi­nók fülledt izgalmának. A Hilton kaszinója röpke egy- esztendő alatt megtérítette az építési költségeket és tiszita haszna már a következő esz­tendőkben évi húszmillió dol­lár volt. Nagyban ment a já­ték ... Mi volt mindebből Fulgencio Batistanák és tár­sainak a haszna? Ehhez először is azt kell tudni, hogy az egész kubai ál­lamkincstár szőröstől-bőröstől a tábornbk hitbizománya volt, pontosan azt csinálta vele, amit akart. Hotel- és kaszinó­ügyben is az volt a helyzet, miint az "élet valamennyi más területén:: Batiista „létesítmé­nyeinek” beruházásait jobb kezével az államkasszából fe­dezte, a bevételek oroszlánré­szét pedig bal kézzel egysze­rűén zsebre tette. Hataljnas jövedelmi forrás volt ez, de csak egyik a sok közül. Ha valaki Kubában játék­kaszinót akart nyitni, a Batista által hozott törvény szerint csak magáért az engedélyért 30 ezer dollárt kellett kész­pénzben leszurkolnia. Ez vi­szont csak az első pillanatban tűnik soknak, ha Hilton hasz­nára gondolunk, felismerjük, hogy ez az összeg tulajdonkép­pen nevetségesen kevés volt — egy aranybánya engedélyéért. Nem is kell komolyan venni. Az engedély igazi ára ugyanis általában 300 ezer dollár kö­rül mozgott, s ez Kubában olyan közismert volt, mint az egyszeregy. Mindenki tudta, hogy 30 ezer vándorol — ad­minisztrálva — az államkincs­tárba, a fennmaradó mintegy 270 ezer pedig Batistáék zse­bébe. Hogy miként gazdálkodott az államkasszával a tábornok, arra jellemzőek a következő adatok: korrupt elődei 177 millió dollár államadósságot hagytak az 1952-ben diktátor­rá vált Batistára. Amikor pe­dig ő megbukott, az állam­adósság 1 milliárd 200 ezer dollárra nőtt. Az aranytartalék ezzel párhuzamosan csökkent. Még a morfinista Prio is 800 millió aranytartalékot hagyott a kincstárban, amikor Batista távozott, összesen 72 millió maradt. Tevékenysége idején ame­rikai bankoktól 568 millió dollár kölcsönt vett fel és ezért mintegy 229 millió kamatot fizetett. De nézzük tovább a tomboló korrupciónak ezt a dzsungelét. A fantasztikus hálózat roha* mosan fejődött... (Következik: Mérnök úr, a takarítónő) 6

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents