Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-03 / 128. szám

1982. június 3., vasárnap NÉPÚJSÁG 3 Az intrika bogáncsa nem nőhet az égig Reggelre fonnyadtam, bar­nán rogytak a tőkék aljára a lefagyott fiatal szőlőhajtások. Az ostorosi emberek elkese­redve látták a nagy ■ pusztu­lást. Ám a természet csodála­tos ereje, az élni akarás1 ösz­töne lassanként új hajtásokat növelt az elpusztultak helyé­re. Kihajtott a szőlő s a szö­vetkezeti gazdák újult erővel láttak munkához, szőlőt tele­pítettek, növelték a kertészet területét, gyarapítják az állat- állományt, műtrágyával élén­kítik az új hajtások növekedé­sét és' nagyarányú építkezésbe kezdenek. Ám úgy látszik, ez a föld nemcsak a szőlőnél képes új hajtásokat növeszteni, de ke­gyes a bogáncsokhoz is, a gyo­mokhoz, amelyek újra és újra kiburjánzanak a mezőn is' meg a falu közéletében is. Ez a bogáncs a bizalmatlan­ság, ez a gyom az intrika. Egy éve úgy látszott, hogy a helyi pártszervezet erélyes kézzel véglegesen kitépte az intrika bogáncsát azon a drá­mai hangulatú taggyűlésen, amelyen több párttagot kellett felelősségre vonni a különbö­ző vádaskodások, felelőtlen hí­resztelések miatt, s ahol Hegyi Jánosnak, a pártvezetőség egyik tagjának le kellett mon­dania tisztségéről. Akkor részletes alapossággal állították össze a tennivalók sorát, hogy a tsz vezetősége mielőbb visszanyerje önbizal­mát, hogy az ostorosi kommu­nisták erejüket nem kímélve — ezentúl olyan feladatok megoldására fordítsák, ame­lyek elősegítik a termelőszö­vetkezet eredményesebb gaz­dálkodását, a bizalom légkö­rének visszaállítását. Mégis, most egy év múltán, újból hasonló ügyek kerültek „napirendre”. Csak a szereplők egy része változott, a bizalmatlanság, a személyi villongás máradt a régi s ami miég elítélendőbb: ezek a káros jelenségek me­gint a pártszervezeten belül jelentkeztek. S a bizalmatlanság szülte légkörben szinte tragikomé­diába illő esetek sora követi egymást. Mindenki gyanús, aki él mindig az a vezető rossz, aki épp funkcióban van. Persze csak néhány párttag és a kö- réjük csoportosuló emberek számára. Ennek a bizalmat­lanságnak egyik érdekes, de mégis szomorú megnyilvánu­lása, hogy a Kosuth Tsz-ben például szinte egymást váltva járnak vásárolni, mert min­denkit az a vád ér, hogy el­lopja, elsikkasztja a közösség pénzét. Ezért „titkos ellen­őrök” utazgatnak a takar­mányt, sertést vásárlók után, hogy bemocskolhassák a falu előtt a szövetkezet ügyében fáradozókat. Mit tehetnek a szövetkezet vezetői? Legközelebb, az „ön­kéntes nyomozókat” küldik el . vásárolni, mint elküldték pél­dául Bóta Jánost is, aki haj­lamos arra, hogy a vezetőkben sikkasztókat, a népvagyon her- dálóit lássa. S akkor kiderült, hogy a próféták nem tévedhe­tetlenek, mert ő is háromszáz egynéhány forint hiánnyal számolt el a vásárlás befejez­tével. Az intrika, a vádaskodás szinte naponként üti fel a jét, vadabbnál vadabb hírek keringnek a faluban, megza­varva a kedélyeket, beszeny- nyezve a bizalom kialakuló légkörét,-: rontva a fegyelmet a közös gazdaságban, s elkese­rítve a vezetőket az alapta­lan híresztelések miatt. A falu vezetői már nem is tudják fejben tartani, mi min­den rágalmat szórtak rájuk. Ezért néhányat — pontosabban húszegynéhányat fel is jegyez­tek belőle, keserű emlékezte­tőül. Gyanúba keverik a tsz vezetőit, hogy „manipuláltak” az SZ—80-as traktor vásárlá­sánál (pedig tudvalevő, hogy az állammal nem lehet meg- vesztegetősdit játszani.) Vizs­latják, hogy a felsőbb szervek­től érkezők kivel, hol, mikor állnak meg, kivel fognak kezet, vagy isznak meg egy pohár bort. Bartók Kálmán jelenlegi párttitkár terhére „csak” 30 ezer forint sikkasztást rónak teiek az alaptalan hírek. De Rendes János tanácselnök „sikkasztási számláján” már 144 ezer forintos tétel szere­pelt, amelyet állítólag a költ­ségvetésből manipulált el. (Ez fölöttébb nagy művészet lehe­tett tőle, mert a költségvetés csak 70 ezer forintból áll). De ez mit sem zavarta a baj­keverőket. Hisz azért intriku- sok, hogy ne nézzenek utána, miként lehetséges 70 ezer fo­rintból 144 ezret sikkasztani. Aztán időnként előveszik a tsz vezetőségét is, egyszer az­zal vádolva őket, hogy „me­gint a kulákok irányítanak”, máskor — hirtelen fordulattal azt vágják szemükbe, hogy a párttitkár, meg a tanácselnök vezeti őket (már nem a kulá­kok?), mint a vakokat szokás. S ezeket a képtelen gyanú- sítgatásakat, rágalmakat, sok­a bírálat örve alatt sajnos, néhány párttag hordja össze és terjeszti, annyi fáradsá­got sem véve, hogy meggyő­ződjenek róla, van-e valami alapja az általuk elmondottak­nak. A párttagok közül Bóta Já­nos is hajlamos arra, hogy mende-mondgk alapján „verje a vasat” a különböző nyilvá­nos összejöveteleken és sajnos, nem ő az egyedüli, aki felül ezeknek a híreszteléseknek, s továbbítja őket. A pártszerve­zetnek az utóbbi hónapokban jóformán ezekkel az ügyekkel kell bajlódnia, taggyűléseken, ahelyett, hogy a közös gazda­ság politikai megszilárdításá­ban adhatnának nagyobb se­gítséget. Ehelyett különböző fegyelmikkel kell töltenie az időt, .mert a pártszervezet nem nézheti tétlenül, hogy tagjai­nak egy része akarva és aka- ratlianul, a termelőszövetkeze­ti tagok egységét megbontva, alaptalan rágalmakat terjeszt, s kommunistákhoz nem méltó módon viselkedik. így szabott ki fegyelmi bünte­tést a taggyűlés Bóta Jánosnak is, aki párttitkári funkciójá­nak átadásakor indulatos, meggondolatlan módon visel­kedett, s így kapott fegyelmit a termelőszövetkezet két másik tagja is, Hegyi János, aki egy év­vel ezélőtt már hasonló ügyek miatt dorgálásban részesült, s most megint felkavarta a ke­délyeket és majdnem tettleges- ségre került a sor, helytelen magatartása miatt. Hegyi Sán­dor is hasonlóképp vétett a pártszervezet egysége és jó híre ellen, mert alaptalanul bosszantotta fel az embereket. A termelőszövetkezet ellen, pedig saját szemével győződött meg róla, hogy az általa ter­jesztett híresztelés minden alapot nélkülöz. így újulnak ki az egy év előtti sebek. Nincs tehát köny- nyű dolga az ostorosi pártszer­vezet vezetőinek. Bartók Kál­mán, a mostani párttitkár (ki tudja hányadik már a község­ben) őszintén elmondotta: nem­igen bízik a gyors sikerekben. Ezt csak alátámasztotta a „hírterjesztők” egyikének hi­valkodó kijelentése, miszerint: „ha falhoz állítanak is, meg­mondom a magamét.” Természetesen, szó sincs ar­ról, hogy az áskálódás, az int­rika elleni harc ürügyén el­hallgattassák mindazokat, akik a meglevő visszásságokra hív­ják fel a pártszervezet figyel­mét. Ettől nem kell tartani egyetlen kommunistának és pártomkívülinek sem, hiszen az ostorosi pártszervezet vezetői és kommunistái nem a bírálók ellen akarnak erélyesen fellépni, hanem azok ellen, akik sorozatosan rosszhiszemű vá­daskodással illetik a terme­lőszövetkezet és a falu vezető­it, a pártszervezet tagjait. Az őszinte légkör kialakítását vég­telen türelemmel, kitartó, meggyőző munkával akarják elérni, így akarják véglegesen kigyomlálni az iintrika, a vá­daskodás gyomnövényeit s csak a legvégső esetben akar­nak nyúlni újból a fegyelmi eljáráshoz. Nehéz munkának ígérkezik ez a gyomlálás, de bármily fárasztó és hálátlan is lesz ez a feladat, ennek megoldását nem lehet már halogatni. Ez a kiújuló seb már több éve égeti és köti gúzsba a párt- szervezet többre és nemesebb­re hivatott szervezetét. Ebben a munkában számíthatnak a járási pártbizottság segítésére, akik az ostorosi kommunisták kai együtt szívesen állnak a tettek mezejére, hogy semmi­féle fagy és jég ne tehesse tönkre azt a vetést, amelyen a bizalom, az egység hajtásai növekednek és semmiféle erő nie adjon újból életet az int- rika káros bogáncsának. Kovács Endre író—olvasó találkozó Erdőtelken Az ünnepi könyvhét kereté­ben ma Erdőtelekre látogat Fekete Gyula és Sípos Gyula, két tehetséges, parasztszárma­zású Írónk. Az írók egész nap­jukat a községben töltik, ta­lálkoznak a helyi szervek ve­zetőivel, és a helyi Üj Élet Termelőszövetkezet tagságá­val is. Este 7 órai kezdettel pedig író—olvasó találkozón vesznek részt a kultúrházban. Ülést tart az Egri Városi Tanács végrehajtó bizottsága Az Egri Városi Tanács vég­rehajtó bizottsága e hónap 7-én tartja meg ülését, ahol a napirendi pontok szerint elő­ször Kocsmár János vb-elnök beszámolóját vitatják meg a bizottság tagjai a vb harma­dik negyedévi munkatervéről. Ezután Cseh Ferenc, a me­zőgazdasági osztály vezetőjé­nek felszólalására kerül sor, aki az időszerű mezőgazdasági munkák végzéséről, valamint a nyár^hnezőgazdasági mun­kákra való felkészülésről be­szél. Ez igen: kü­lön program a New York-i te­levízióban a papagájok szá­mára, angolul. Megszólalhat­nak, cseveg­hetnek és vé­leményt is mondhatnak te­hát a papagájok a szabadság hazájában. Mondja pa­laki, hogy nem lehet nyíltan, akár vapagáj- módra is fe­csegni Ameri­kában... A perspek­tíva óriási: te­levíziós ne­gyedóra a dísz­halak számá­ra, hogy ne le­gyenek né­mák... Kanári- fütty-tízperc ... A stiglincek ötperce... Ze­neóra az ének­lő kutyák szá­mára... Hogyan szív­junk vért? — előadás a szú­nyogok és egyes üzletkö­rök számára. Mert a szú­nyogok még ta­nulhatnak! (-ó) ÍGY KITÜNTETETT febagqg A gyakorlott riporter elkeseredéssel álla­píthatja meg, hogy Fazekas Bertalantól, az egri közgazdasági technikum helyettes igaz­gatójától bizony nagyon kevés dolgot fog hal­lani arról, milyen volt az élete, miért mond­ják róla, hogy kiváló ismerője szakmájának, hogy nagyszerű pedagógus. A magas, mosolygós, szinte gyermekarcú szőke tanár igen szófukar ember. Talán mert statisztikát taníf, azért beszél ilyen röviden? Nem tudom. Amit elmondott, az a következő. — Egri vagyok, Kertész utcai gyerek vol­tam. Édesapámnak volt egy kis szőlője, így a nővéremmel együtt viszonylag rendezett anyagi körülmények között nőttünk fel. Nem mondja el, hogy mind a négyen mi­lyen sokat dolgoztak ezért a „rendezett anyagi körülményért”, de Eger kicsi város és sokan ismerik a Fazekas-családot, aJiol az édesapa éjt nappallá téve, dolgozott, és az anyagiak mellett megteremtette azt a légkört is a családban, amelyben ilyen becsületes emberek nőttek fel. — Az iskoláimat Egerben végeztem. 1937- ben érettségiztem a kereskedelmiben, aztán a Közgazdasági Egyetemen tanultam tovább. Sajnos, a háború közbeszólt, megszakítottam a tanulást, állást vállaltam, aztán fogságba kerültem, és nagy vargabetűvel csak 1948-ban szereztem meg a diplomát. Azóta itt vagyok, ebben az iskolában tanítok. Ez minden, amit elmondhatok magamról. Talán még annyit, hogy közben megnősültem. No igen. Ez minden, amit elmond. S hogy megrajzolhassam a portréját, új színeket kel­D égen tartozom már ez- zel az írással Tanár •úrnak, de mindig „közbejött” [valami. „Közbejött”, mint an­nak idején, amikor nem tud­atain elkészülni egy-egy órára ;s kegyetlen szorongások köze- [pette figyeltem az: óramutató [előre haladását s vártam, hogy ;megszóla!jon élesen a csengő. ; Sokszor hozzá is kezdtem [azóta az íráshoz, de a befeje­zése mindig elmaradt. ; Tanár úr, kérem, tessék [megmondani, tehetek én róla,, [hogy az érettségi után „közbe­jött” az állásitalanság szomorú [időszaka, amikor remény tele- [nül kilincseltünk, kenyérkere- [setd lehetőségre várva s kér­vényeket írtunk azokhoz, akik [segíthették volna rajtunk? [Sajhos, legtöbbször válasz sem [érkezett sorainkra. De Tanár [úr akkor is tartotta bennünk !a lelket. Tanár úr, kérem, arról nem [tehetek, hogy közben — hisz ;fiatal voltam —, a szerelem virága nyílt ki szívemben s [akkor amiatt nem írtam meg [a Tanár úrnak szánt levelet. Aztán később lett állás s ak­ikor dolgozni kellett erősen, [odaadással s azért nem értem L. Családot is alapítottam, [majd a kislányunkat nevel­hettük, megint csak nem volt [idő az írásra. Aztán „(közbejött” a második ! világháború, meg néhány év [hadifogság, hát akkor bizo­nyára Tanár úr sem várta, [hogy levéllel keressem fel. \ rombadőlt ország újjá- , építéséhez is kellett né­[hány téglát hordani s ezt szí- [vesen is tettem. Persze az írás [megint elmaradt. Tanár úr, kérem! Aztán életre hívták a peda­gógusnapot, amikor, a tanítók és tanárok sokezres tábora fe­lé a szeretet és megbecsülés érzésével fordul az ország né­pe. Minden eddigi pedagógus- napon elhatároztam, hogy most már csakugyan megírom ezt a régen esedékes levelet, de új­ból és ismét „közbejött” vala­mi. Most aztán már nincs tovább halasztás. Ha törik, ha sza­kad, végigírom- és elküldöm, mert ki tudja, jövőre meg tu­dom-e írni és ki tudja jövőre. Tanár úr el tudja-e olvasni? Hisz véges az emberi éleit. Közben az évek múltak s a Tanár úr arcára is megszapo­rodtak a ráncok s a haja sem a régi, sötét színű már, hanem erősen síziürke. De a szeme ra­gyogása most sem halványult meg s a kézfogása ma is ke­mény és férfias, mint tíz, húsz, harminc, vagy talán még több évvel ezelőtt. Rengeteg mondanivalót hal­moztak fel az elmúlt évek, év­tizedek az emberben. Arra nincs is idő, hogy mind papír­ra vessük, hisz, ahogy monda­ni szokták, kész regény volt az életünk.. Most csak néhány emléket szeretnék felidézni abból a kor­ból, amikor diákjai) voltunk. Igaz, — inkább mondhatnám, hogy nem is voltunk, hanem ma is azok vagyunk, his'z Ta­nár úr szemében, ha apák let­tünk is és ha majd nagyapák leszünk, akkor is csak diákok maradunk, akikről tudja, hogy ott ültünk a harmadik pad szélén, vagy az ötödik pad kö­zepén s akikről tudta, hogy a pad alatt titkokban nemegy­szer a következő óra anyagá­ból készültünk, mert „nem volt idő” otthon átvenni. C ha a magyar történe- ^ lem dicső napjairól be­szélt, magával tudott ragadni lelkesedésével, de Dózisa népé­nek szomorú tragédiáját is hű­en tolmácsolta, hogy fogékony lelkünk minél többet ismer­jen meg, annak a földnek tör­ténetéből, ahol élnünk s hal­nunk kell. S most is fülemben zenge­nek szavai, 'amint idézte iro­dalomóránkon : Mint ha pásztortűz ég őszi [éjszakákon, Messziről lobogva tenger [pusztaságon Toldi Miklós képe úgy lo- [bog fel nékem Majd kilenc—tíz emberöl­tő régiségben. Igen, — ömlött az idézet, a vers, a szép szó ajkáról s mi ott a padokban szomjasan it­tuk a sorokait s elhallgattuk volna napestig. Vagy emlegessem a földrajz­órák színes mozaikját, amikor országokon át utaztunk Tanár úr vezetésével, ismerkedve a hazai táj s az idegen föld fes­tői vagy zord vidékeivel s az ottani emberek életével, kul­túrájával, szokásaival. A fekete táblára felírt pél­dákra s azok megoldására is emlékezem, amelyek megdol­goztatták agytekervényeinket. Az egyenletek éá függvények, a logaritmusok buktatóim jól­eső érzés volt győzedelmesked- ni, — ha futotta erőnkből. Vagy szóljak a holt és élő nyelvek óráiról, amikor Ho­ratius és Tacitus, vagy Vergi­lius római kori feje kajánul nézett ránk a kiás zik,us szö­vegek bástyái mögül, hogy utána „bőm jour”-ral köszont- sük a „momsieur”-t, vagy „ma. damé’-ot. És emlékezhetnénk még sok mindenről. Tornaórák testet edző kemény perceiről, kirán­dulások, táborozások színes romantikájáról, a tízpercek rohangás zása i ról s meghitt be­szélgetésekről a könyvtár »ab­rakban. A Tanár úr mindig ott volt velünk, vezetett bennünket és vigyázott ránk. A z iskola óvó falai közt sa diákélet forgatagában mindenütt ott állt tanár úr, sok alakban:, de mégis egy személy­ben — ma is úgy látjuk —, s személye felmagasodott előt­tünk a katedra deszkáin. Felmagasodott, de nem nőtt ijesztően fölénk, mert atyai barátunk maradt, akihez bár­mikor, bármilyen problémával bátran fordulhattunk, s a se­gítsége sohasem maradt el. Igen, — nagynak láttuk Ta­nár urat, mert. az is volt —, hisz hányszor tanult együtt diákjaival, hogy minél jobban megrögződjék bennünk a ta- nulnivaló, hányszor ismerte­tett olyan anyagot, amely nem is tartozott a szaktárgyaihoz, s hányszor nyúlt a hónunk alá, lett kevernem, — megkérdezni tanártársait mindarról, amiről szerénysége, tiltja beszélni. Lassan alakul a szép jellem a szavatartó, jó szakember, jó kolléga bontakozik ki a beszél­getésekből. Csendes, szerény, alkotó ember Fazekas Bertalan, aki a vezetésből reá háruló joggal és felelősséggel úgy bánik, hogy soha nem bánt meg senkit, mert minden tanártár­sában tiszteli a másik alkotót, mert eleve feltételezi róluk is, hogy ugyanazért az ügyért ugyanolyan lelkesedéssel tesznek meg min­dent, mint ő maga. így aztán képes volt meg­teremteni a jó kollektívát, megteremtette a közvetlen kapcsolatot az iskolavezetés és a nevelőtestület között. Feloldotta a nevelők közösségét, magatartása, életszemlélete, kö­vetkezetessége és jó munkája mindenkiben bizalmat ébreszt maga és az ügy iránt, amit képvisel és együttműködésre nyer meg min­denkit. — Nem tettem semmi különöset. Tanítok, igyekszem ellátni a feladatomat a legjobb tudásom szerint — mondja. Pedig eredményei lemérhető módon is je­lentkeznek. Vagy nem a jó szaktanárt dicséri a Matusik Ilonának, a kis parasztlánynak a sikere, aki statisztikából — amelyet Fazekas Bertalan tanít — országos első lett a közép­iskolai tanulmányi versenyen? Ez a minden­napok csendes, lelkiismeretes tanári munká­ját is dicséri. Fazekas Bertalan nem sokat beszél, de beszél róla tanártársainak és tanítványainak szeretete, megbecsülése, ragaszkodása! ÁDÁM ÉVA hogy a fiatalság útvesztőin el ne tévedjen a lábunk, s meg-* találjuk a helyes, járható utat. De mindez kevés lenne, ha nem lett volna legfőbb gondja.- hogy nyílt tekintetű* gerinces embereket. Öntudatos magyarokat, s az életben helytállni tudó, becsü­letes dolgozókat neveljen. S ha ez sikerült, Tanár úr­nak meg volt az öröme, mert a tanári noteszbe, s a bizo­nyítványba írt jegy mellett az élet írta érdemjegy volt a leg- igazibb, a legértékesebb. S er­re a Tanár úr talán büszkébb volt, mint mi. Ahogyan tanított, ahogyan nevelt, azt nem unottan, nem tessék-lássék módon tette, ha­nem hivatásszeretetből, az iga­zi nevelő erejét megfeszítő oda­adással, amit mi, diákjai, so- haseiíi tudunk eléggé megkö­szönni. Talán hosszúra is nyúltak már e levél sorai. Volna még sok minden, amit elmondhat­nék, de nem akarom sokáig igénybe venni türelmét. Majd talán, ha „közbe nem jön” va­lami, elbeszélgetünk ezekről a dolgokról, — úgy meghittebb is lesz és könnyebben jön az ember ajkáról a szó. Tanár úr, kérem, amit a fen­tiekben megírtam, vegye min­den sorát úgy, mintha a kö­szönet szava volna, amivel há­lámat —, ha csak csekélyke mértékben is — igyekeztem ro- vogatni. jVT em a Tanár úrnak van 1 ” erre szüksége, de ne­kem, s mindannyiunknak, akik tanítványainak mondhatjuk magunkat. Csillag László

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents