Népújság, 1962. június (13. évfolyam, 126-151. szám)
1962-06-26 / 147. szám
Érdemes dolgozni AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 147. szám ÄRA: 50 FILLÉR 1962. június 26., kedd VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÍT .RETEK! Felhaszoáfatlan milliók Most az egyszer nem azokról lesz szó, akik herdálják, pocsékolják az ál- «, lám, azaz mindannyiunk pénzét. Ellenkezőleg, éppen azokról, akik nem költik el, nem használják fel a műszaki fejlesztési alapot. Az első pillanatban talán hihetetlennek hangzik, hogy a vállalatoknak és minisztériumoknak évente milliókat bocsátanak rendelkezésre és nem élnek az adott lehetőségekkel, nem használják fel a tetemes összegű pénzeszközöket. Sajnos, példákért nem kell idegenbe mennünk. Megyénk egyik legnagyobD gyára tavaly 1115 000 forint műszaki fejlesztési alapot nem használt fel és ez év április végén 2,5 millió forintot tett ki a „parlagon heverő” összeg. A minisztérium megfelelő létszámot biztosított a műszaki fejlesztési munkálatok zavartalan ellátására, de 12 fő helyett csak hatan dolgoztak ezen az osztályon. Egy másik nagy gyárunkban az előző esztendőben csak hárman dolgoztak ebben a munkakörben, az idén már 10 mérnök és technikus munkálkodik a gyártás- és gyártmányfejlesztésen. Tavaly az előirányzott 3,6 miliő forint helyett csak 1,7 milliót használtak fel, ezt is kevés eredménnyel, mert a gyártmányfejlesztés nem járt eredménnyel. Itt az idén ötmillió forintot költhetnek a technika fejlesztésére, főleg a gyártástechnológia korszerűsítésére. , — Már az is baj, ha gyárainkban óvatosak a vezetők, nem költik el a pénzt, hanem lényeges összegeket megtakarítanak? Természetesen nem azt kifogásoljuk, hogy takarékoskodnak, de igenis hibáztatjuk ' és hiányoljuk azt, hogy nem oldották meg a műszaki fejlesztési tervekben szereplő gyártásfejlesztést, gyártmánykorszerűsítést. Eltelt egy év, pár nap híján újabb fél év, és a technika fejlesztésére nem tették meg midazt, ami kötelességük lett volna, nem használták fel azokat a lehetőségeket, munkaerőt, pénzt, amelyet államunk biztosított számukra. Ez a rosszul értelmezett takarékosság már az idén sokba kerül nekünk és jövőre még több pénzt vesz ki mindnyájunk zsebéből. Haladnunk kell, lépést kell ! tartanunk a világszínvonallal. nem mondhatunk le a I műszaki fejlesztésről, nem odázhatjuk el az égető kérdések megoldását. Nem késlekedhetünk, mert a termelékenység növelésének is egyik útja és fontos mozzanata a műszaki fejlesztés. Műszaki—gazdasági vezetőinket' elsősorban a folyó termelési tervek teljesítéséért teszik felelőssé, ezt gyakrabban és hatékonyabban ellenőrzik és a napi termelési feladatok feltétlen teljesítését szorgalmazza egész anyagi ösztönzési rendszerünk. De nem élhetünk csak a mának, előrehaladásunk és jövőnk nem lehet alkú tárgya. A szemléleten, a vezetés színvonalán kell változtatni, hogy megszűnjék a kishitűség, a vállalati sovinizmus és a helytelen gyakorlat. Munkagyakorlaton a 11 .fc osztály Kéthetes munkagyakorlaton vesznek részt az egri Szilágyi Erzsébet Leánygimnázium II. c. osztály tanulói a Szőlészeti Kutató Intézet egri telepén. A gyakorlat célja, hogy a tanév folyamán a mezőgazdasági oktatás keretében tanult szőlészeti elméleti ismereteket, gyakorlatban is elsajátítsák, megismerjék a munkafogásokat és a szerszámok helyes használatát. A tanulók munkájával az intézet vezetői elégedettek, ezt többször közölték a fiatalokkal is. A végzett munkáért ugyanolyan díjazásban részesülnek, mint az intézet többi fizikai dolgozói. Ezen kívül osztályozzák a teljesítményeket is, amely beszámít a következő év érdemjegyeibe, sőt, a kétheti gyakorlat letöltését a tanulmányi értesítőbe is beírják. Hortobágyi Ernő GYORSLISTA A VIII. VIT TÁRGYSORSJATÉK HÚZÁSÁRÓL ★ Dr. Fazekas László: A BÉLAPÁTFALVI MÉSZÜZEM adósságáról ★ Kovács Endre: HIÁNYZIK: EGYMILLIÓ FORINT ★ Salgó László: VÁLTOZIK A CUKOR IZE... Hat hónap ugyan rövid idő az ország életében, népgazdaságunk fejlődésében ■— a most záruló első félév számadatai, eredményei azonban azt bizonyítják: hat hónap alatt is- számos fontos létesítménnyel, értékes új beruházással gyarapodott hazánk. A félév „előzetes” mérlegének tanúsága szerint január elseje óta összesen több mint 250 sok milliós költséggel épült üzemrészt, gyárat, kórházat, korszerű iskolát, tágas, jól felszerelt művelődési házat, szállodát és üzletházat adtak át rendeltetésének. Iparunk különösen sok, új létesítménnyel gazdagodott, hogy csak néhányat említsünk: április végén elkészült a Barátság nemzetközi kőolajvezeték és a Béke villamos távvezeték magyarországi szakasza. Bővült, gazdagodott az egészséügyi intézmények hálózata is. Gyors ütemben folytatódtak az év első hónapjában a lakásépítések. A korábbi évek gyakorlatától eltérően, számos helyen már tavasszal átadták a kulcsokat az -új otthonok boldog tulajdonosainak. A fél év alatt országszerte számos kulturális és szociális létesítménnyel is gyarapodtak a városok és falvak. Harmincnégy művelődési házat adtak át rendeltetésének. (MTI) Elnökségi ülést tart a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa Az oktatási munka, a Kilián-mozgalom, az aratás—cséplés a napirenden Holnap, június 27-én tartja elnökségi ülését a Szakszervezetek Heves megyei Tanácsa. Reggel 9 órakor, a Szakszervezeti Székházban kezdődik a tanácskozás. Az elnökség megvitatja 1962. második félévi munkatervét, megtárgyalják az 1962—63-as oktatási munkatervet, tájékoztató hangzik el a Kilián test- nevelési mozgalom helyzetéről, és jelentést adnak a mezőgazdasági üzemek aratás-cséplési munkára való felkészüléséről. A hevesi Vörös Október Termelőszövetkezetben az u többi napokban nagyobb meny- nyiségű zöldborsót szedtek le. Szepesi János termelőszövetkezeti tag veszi át a szedőktől a borsót, akinek feljegyzései szerint egy-két nap alatt mintegy 120 mázsát szedtek le az asz- szonyok. A borsót szedő hevesi asszonyok elmondják, hogy érdemes ezzel a munkával foglalkozni, mert naponta könnyen megkereshetnek akár 80—100 forintot is. AAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA^AA/\AAAVNAt\VW\AAAAA^VS/VVWWVWWW\AAAAA/WWtAAAAAAA/V Tarnabodra, Értre és Utaséira látogatott el tegnap a bolgár pártmunkás-küldöttség A megyében tartózkodó héttagú bolgár pártmunkás-küldöttség tegnap a hevesi, illetve a gyöngyösi járásba látogatott el. A küldöttséget elkísérte útjára Tamás László, a megyei pártbizottság mezőgazdasági osztályának vezetője, Tóth Sándor, a megyei párt- bizottság PTO .osztályának vezetője’, valamint Srgmkú' László, a Hevesi Járási Párt- bizottság titkára. A hevesi járásban a tama- bodi és az erki termelőszövetkezeteket nézték meg. A vendégek már a reggeli órákban Tarnabodra érkeztek, ahol Kassa József, a tsz elnöke mutatta be a közös gazdaságot. Megtekintették a 40 holdas paprikatáblát, amelyet gyepkockás módszerrel neveltek.. A bolgár elvtársak érdeklődéssel figyelték az express- kutas öntözést és különösen tetszett nekik, hogy a szövetkezeti gazdák, ha szükséges, egy nap alatt elkészülnek egy ilyen kút fúrásával, amely percenként négyszáz liter vizet ad. A tsz elnöke elmondta azt is, hogy a csőkutas rendszerrel öt nap alatt 45 hold területet tudnak megöntözni, 30 milliméteres mesterséges esővel. A tamabodi tsz megtekintése után a bolgár vendégek Erkre látogattak, ahol az óvodások virágcsokrokkal fogadták őket. A fogadás alkalmával Agócs József főagronómus üdvözölte a községükbe látogató bolgár delegációt. Ismertette a gazdaság eredményeit, elmondotta, hogy jelenleg 50 hold öntözéses kertészetük van, amelyet a- jövőben 150 holdra növelnek. A tsz jelenleg 500 sertéssel és 300 szarvasmarhával rendelkezik, évente egy vagon baromfihúst adnak át közfogyasztásra. Az eredményeket tükrözi az is, hogy a fiatal szövetkezet évi jövedelmének 50 százaléka már az állattenyésztésből származott. A bolgár pártmunkás-külKiállítás, amely figyelmeztet Tegnap délután nyitották meg Egerben az Ellenséges tevékenység a Magyar Népköztársaság ellen című kiállítást Tegnap délután fél négy órakor nyitotta meg Egerben, a városi tanács dísztermében Stork Károly, a belügyi szervek párttitkára az Ellenséges tevékenység a Magyar Népköz- társaság ellen című kiállítást. A megnyitás alkalmából Stork elvtárs elmondotta, hogy a kiállítás bemutatásával a megyei rendőrkapitányságnak az a célja, hogy tájékoztassa a dolgozókat az ellenséges elemek tevékenységéről, s arról a harcról, amelyet a belügyi szervek végeznek a múltat visszasíró belső ellenséggel szemben. A kiállítás nagyon tanulságos, de egyben figyelmeztet Is. Figyelmeztet arra, hogy nép- köztársaságunk ellenségei nem mondtak le békés építőmunkánk zavarásáról, s az ellenséges aknamunka különböző formáinak felhasználásával, kémkedéssel, fegyveres ellenforradalmi szervezkedéssel, kártevéssel, izgatással igyekeznék ártani a népi hatalomnak. Az ellenség célja ma: akadályozni békés építőmunkánkat, távolabbi célkitűzések, megdönteni a népi demokratikus állam- rendet, és visszaállítani a régi, kapitalista társadalmat. A kiállításon dokumentált, megtörtént bűncselekmények szereplőinek többsége a múltban, a kizsákmányoló osztályhoz, a régi rend hű kiszolgálóihoz tartozott. Ezek az elemek régi pozíciójuk visszaszerzésének reményében folytatták aknamunkájukat, többeket a nyugatimádat vezetett az ellenség táborába, de vannak köztük olyanok is, akik a gyors meggazdagodás reményében csatlakoztak népünk ellenségeihez. A kiállításon bemutatott fényképek, bírósági dokumentumok azt bizonyítják, hogy bár az ellenséges tevékenységet kifejtő csoportok eléggé elszigetelten végzik munkájukat, de azért társadalmi veszélyességük igen nagy, mert megtévesztő, félrevezető mód szerekkel hálózzák be áldozataikat, s tevékenységük nem egy esetben az anyagi károk mellett emberéletet is követel. A kiállítás alkalmával bemutatták a Harcban a belső ellenség ellen című dokumentfilmet, amely ugyancsak a Magyar Népköztársaság ellen végzett ellenséges tevékenységről, s azok felszámolásáról Síéit. A kiállítás első napján a meghívottak és az érdeklődő közönség nagy érdeklődéssel szemlélte a képeket, dokumentumokat, s a különböző tárgyi bi zony itékokat. döttség a délelőtt, illetve -a déli órákban bejárta a tsz határát, beszélgetett a tagokkal, és a legnagyobb elismerés hangján szóltak mind a kertészetről, mind a jószágállományról. A vendégek megnézték a palántálógépet, amely- lyel annak idején a palántákat az .erkiek kiültették. Bélben á termelőszövetkezet hívta meg ebédre a vendégeket, ahol a tsz elnöke, illetve a.bolgár delegáció vezetője mondtak pohárköszöntőt. Délután Abasárra látogattak el, ahol a híres bortermelő vidék szőlőit és oltványtelepeit nézték meg. Elismeréssel szólották a 8 millió darab szőlőoltványrók A bolgár vendégék az esti órákban visszatértek Egerbe, ahol a Park Szállóban a megyei pártbizottság látta őket vendégül. Szépen fejlődik a vetőmagnak való borsó Dormándon A dormándi Béke Termelő- szövetkezetben zöldborsóból már teljesítették a szerződés-1 ben vállalt kötelezettségeiket a termelőszövetkezeti tagok.. A termés igaz, valamivel alatta maradt a vártnak, viszont a vetőmagnak termelt borsó szépen fejlődik, amelyből rekord- termésre számítanak. A szerződésben vállalt kötelezettség teljesítése mellett, jól halad a növényápolási munka végzése is a közös gazdaságban. Különösen a cukorrépa, napraforgó és a kukorica munkáival járnak élen. Ezenkívül a szövetkezetben már megkezdték a mák porozását, mert megjelentek rajta az első virágok. A múlt évben az időjárás viszontagságai miatt nem volt jövedelmező a máktermelés, ebben az évben azonban a terméskilátások biztatóak. Újság még a tsz-ben, hogy az elmúlt napokban adtak át 3000 rántani való csirkét a felvásárlóknak és helyükre egy héttel ezelőtt újabb 2000 naposcsibéi vásároltak. A HEVESI Gépállomás dolgozói az elmúlt év nyarán 12 ezer hold nyári mélyszántást végeztek el. Az idén úgy tervezték, hogy augusztus 31-ig 15—16 'ezer hold földet szántanak fel nyári mélyszántásban. Senki sem szeret kora reggel nagy zajra ébredni, azok sem, akik az egri Mecset utcában laknak, vagy a közvetlen közelében. Ez a „zaj”, ez a minden zeneiséget nélkülöző ébresztő körülbelül három napja vált rendszerré, s azóta nem győznek panaszkodni a lakók. Ugyanis ebben az utcában van az Egri Finom- mechanikai és Vasipari Vállalat egyik részlege, ahol többek között bádogos munkát is végeznek. Hely hiányában kora reggel, sőt: tegnap már hajnali 3-kor hatalmas bádoglemezeket raktak a munkások a járdára, s elkezdték kalapálni az igazak álmát alvó szomszédok ablakai alatt. Jellemző azonban a mély optimizmus a Mecset utcaiakra, amikor azt mondják: még jó, hogy nincs állandó éjszakai műszak... < (G) Fél év alatt több mint kétszázötven jelentős beruházással, ipari, egészségügyi, oktatási, kereskedelmi és népművelési létesítménnyel gazdagodott az ország