Népújság, 1962. május (13. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-12 / 109. szám
4 NÉPÚJSÁG 1962. május 12., szombat KÄLMÄN IMRE: Cirkuszhercegnő című nagyoperettjét tegnap este mutatta be a Gárdonyi Géza Színház Kisipari szövetkezetek megyei szavalóversenye és az irodalmi színpad bemutatója Nagyherceg: KANALAS LÁSZLÓ Slukk Tóni: FONYÖ ISTVÄN Mábel: BÜRÖS GYÖNGYI Slukkné: LENKEI EDIT Poldi bácsi: CSAPÓ JÁNOS Vezényelt: SOMOSS ISTVÁN (Tudósítónktól.) A Heves megyei Kisipari Termelőszövetkezetek Megyei Szövetkezeti Bizottsága az elmúlt napokban rendezte meg immár hagyományossá váló szavalóversenyét. — A megyei „vetélkedő” elődöntője volt annak az országos jellegű szavalóversenynek, amelyet az idén harmadízben rendeznek meg Szolnokon, a Kisipari Szövetkezetek. — Megyénk szövetkezeti dolgozói az elmúlt évben megnyerték az országos versenyt: ez a tény, valamint az a körülmény, hogy az idei országos versenyen első ízben kerül sor irodalmi színpadok versenyére, — és a Heves megyei szervezet is benevezett —, méltán keltette fel a közönség érdeklődését, s nagy számban töltötte meg a Kispari Szövetkezetek egri Ady Endre Kui- túrotthonánalk széksorait. A műsor első része az Irodalmi Színpad bemutatkozása volt. — „Szabadsá — szerelem” címen (Abkarovits Endre girnn. tanár összeállítása és összekötő szövege nyomán) a Megyei Irodalmi Szakkör tagjai színes, változatos képekben mutatták be, mint szólal meg a magyar irodalom kimagasló alkotásaiban a két nagy emberi érzés: a hazaszeretet és a szerelem, együtt, vagy váltakozva, az egyén és haza sorsának megfelelően egymásba kapcsolódva, s egymást kiegészítve. — A több, mint egyórás összeállítás méltó tanúságtétele volt a költői és } írói szó embert és nemzetet nevelő erejének, műfaji változatosságában pedig jó alkalmat nyújtott a „vetélkedőknek”, hegy tehetségűiket a versmon- dás, a drámai játék (Bánk bán, Csongor és Tünde), vagy éppen a dal előadása terén összemérhessék. — Az a tény viszont, hogy Eger szövetkezeti dolgozóin kívül Gyöngyös és Tamavölgy is részt vettek a versenyben, nagyszerű alkalmat adott arra, hogy dolgozóink irodalmi síkon is találkozva, még szervezettebb egységbe forrjanak össze. Egy rövid híradás keretében nincs arra lehetőség, hogy a szereplőgárda minden tagjáról érdemleges bírálatot adjunk, mégis, úgy érezzük, hogy az előadókészség, a már meglevő rutin, s a kiváltott hatás alapján, néhányukat név szerint is megemlítsük. Ágoston Ildikó (Eger), aki Akkor is május volt. Május volt és nekem csordultig volt a szívem szerelemmel. Mindenütt őt láttam, mindenütt az ő arca nevetett rám. Az utcán, ha katonaruhás embert láttam, hatalmasat dobbant a szívem. Persze, nem Sándor volt, hogyis lehetett volna, amikor kint volt a fronton. Csak a levelei jöttek, zöld tábori lapok, néhány semmitmondó mondattal, s egy számmal, ahová és is elküldtem a magam szerelmes szavait. És vártam, hogy vártam a visz- szatértét! Reméltem, hogy visszahozza a nyár, nem hozta. Vártam, hogy visszahozza az ősz, nem hozta. Vártam, hogy havasan, pirosra csípett arccal betoppan, s együtt nézzük majd az ablaküvegre telepedett jégvirágok pompás rajzait. És vártam, hogy visszahozza a csilingelő tavasz, a kék ibolya, a fénylő napsugár. A kertben megkérdeztem a nyíló virágot, a fehér orgonát, a piros tulipánt, a kék jácintot, hogy jön-e már? Nem válaszolta, de szellő csókolta végig őket, hajladozni kezdtek, s én azt hittem, azt mondják: „igen, jön már, jön, nefélj, nemsokára megcsókolhatod”. De csak az édesanyja jött helyette. Akkor is május volt, mint most, és úgy álkonyo- dott, mint ma. Akkor is az ablakban könyököltem, s néztem a virágokat, a kertet, a kerítés előtt sétáló embereket. És akkor jött Sándor édesanyja. Csak úgy bebotorkált a kis kapun, feketén, reszketöen. Megállt az ablak alatt, rám emelte könnyfátyolos szemét és ennyit mondott: — Nincs többé vőlegényed, lányom. már a múlt évi országos versenynek is győztese volt, ezúttal is kivált a sok üdeséget és színészi erőt eláruló előadásmódjával, s mindenek felett remek artikulációjával. — Korompai Ildikó mélytónusú hangjával, egyszerűségében is kifejező közvetlenségével méltó tolmácsolója volt Vörösmarty: A merengőhöz c. versének. — Szerencsés Rudolf (Tarnavölgy) Bánk bánja, szerepének mély átérzéséről tanúskodott, de sikerültnek tartjuk az előadott verseknek megválasztását is. — Farkas Katalin (Gyöngyös) Ady-sza- valatával, Erdélyi Margit (Eger) Gertrudisz-alakításával, Zsóder Bemátné (Gyöngyös) Tünde szerepében, Kovács Rezső (Gyöngyös) Tiborc monológjának nagyon emberi átélésével vonta magára a figyelmet. Jól eset hellgatnunk Kiss Béla (Eger) meleg lírai- sággal előadott, szépen kidolgozott énekszámait, Gulyás Katalin (Gyöngyös) népdalait, de lelkiismeretes felkészülés1- ről tettek tunúságot: Buda György, Csörgő János, Erdélyi Gábor, Gulyás Katalin, Juhász Gábor, Kosztén Ilona, Simon Ildikó, Takács Ilona, Várallyay Zoltán és Veréb László is. A műsor második felében a szavalóversenyre került sor. Ennek legtöbb részvevője az Irodalmi Színpadnak is tagja volt, rangsorolásukat előző szereplésük bizonyos vonatkozásban már alátámasztotta, bár többen erre a „versenyszámra” tartalékolták erejüket. — A bíráló bizottság a szolnoki döntőre a következők küldéséti javasolta: Ágoston Ildikó (Eger), Farkas Katalin (Gyöngyös), Korompai Ildikó (Eger). Az irodalmi színpad műsorának összeállítása és egységes hatása Kozaróczy József rendezőt dicséri. Az igazi, döntő vetélkedés még ezután következik. Addig még komoly munkára van szükség. Az említett pozitívumok ellenére a teljes műsort még nem mondhatjuk minden tekintetben országos versenyre megérettnek, — inkább csak részleteiben az. — A verseny- feltételeknek megfelelően szükség van az összeállítás kisebbfokú rövidítésére. — Kívánatos, hogy az összekötőszöveg előadása természetesebben és simábban kapcsolódjék bele az egész műsor „szövegébe”. Több versnél elkel még a csiszoló munka. Hisszük, hogy a lelkes gárda tagjai, megfogadva a bíráló bizottság tanácsait, mindent megtesznek a szerencsés szolnoki szereplés érdekében, s az országos vetélkedőn helyüket megállva, továbbnövelik megyénk jóhírnevét és értékes közreműködésükkel hozzájárulnak majd ahhoz, hogy ez a nagyszerűnek ígérkező országos találkozó valóban a szép magyar szó ünnepe legyen. műsora Egerben este 19,30 órakor: Cirkuszhercegnő (Madách-bérlet) Karácsondon este 19,30 órakor: Nyomozás Vámosgyörkön este 19,30 órakor: Dodi 1962. MÁJUS 12., SZOMBAT: PONGRÁC 90 évvel ezelőtt, 1872. május 12-én született TELCS EDE szobrászművész. Dekoratív szobrai (Vörösmarty, Alpár Ignác) díszkútjaí a fővárost díszítik, nagyszámú plakettet készített, a Milléneumi Emlékmű m. Károly szobrát is ő alkotta. 120 évvel ezelőtt, 1842-ben e napon született JULES MASSENET francia zeneszerző, a múlt századvég legnépszerűbb francia opera szerzője. Főleg az érzelmes, könnyű dallamokkal telített, úgynevezett lírikus opera műfaját művelte. (Lahore királya, Manón, Thais, Werther). A Don Quijötte című operát Saljapin számára írta. Egyik szimfonikus műve (Magyar jelenetek) magyar vonatkozású. 55 évvel ezelőtt, 1907-ben e napon halt meg JORIS KARL HUYMANS, holland származású francia író. Magyarul az Ütőn és a Vatard nővérek című regényei jelentek meg. 140 éve, 1812 májusában született ROBERT BROWNING angol költő, a világirodalom egyik legnagyobb lírikusa. Művei az egyén harcát a végzettel és a lélek vívódását ábrázolják. Versformái közül kitűnnek a drámai monológok, főműve a Gyűrű és a könyv, ezzel a szerkezettel egy gyilkosság körülményeit világítja meg. Amerre Pippa halad című verskötete magyarul is megjelent. Teles Ede: Vörösmarty Mihály szobra Budapesten. Istenem! Milyen fekete lett egyszerre minden. Egy pillanat alatt megutáltam mindent. A kertet, a virágokat, az embereket! Kirohantam a szobából a virágok közé, és téptem, szakítottam, megtiportam valamennyit. Nem, nem jó már emlékezni! Most ugyanolyan szépek a virágok és megint szerelmes vagyok. Egy óra múlva talán itt lesz Károly, a vőlegényem, aki egy hónap múlva a férjem lesz. Komoly ember, meglett ember. Nem szép, de kedves, és meleg, barna szemei vannak. A hangja is lágy, bársonyos, nekem legalább is az. És sokat, nagyon sokat köszönhetek neki. Már két éve ismerem. Két évvel ezelőtt még utáltam az életet, a virágo- lcat,. az embereket, a munkát, mindent... mindent... Az évek nehezen teltek a fronton elesett vőlegényem halála után. Nehezen és feketén, nem találtam a helyem, és ezerszer elátkoztam a háborút. Csak Sándor arca fehérlett fel előttem állandóan, éjjel-nappal, nappal-éjjel. Sehová nem jártam. Itthon dolgoztam, édesanyám beteg volt, apám és a gyárba járó két testvérem után volt mit csinálnom. Feketék voltak a gondolataim, akár a ruháim, és feneketlen mély gyülölet- kútba zuhantam. Mit bántam én, hogy újra nyílik a virág, hogy szókul a búza, hogy tánc és szerelem is van a világon, és csendes, holdas esték, erős karok és puha csókok. A gyűlölet kútfáötm éUem, DOKTOR KOZIR/OV: Dr. Nyikolaj Kozirjov, a Leningrad közelében levő Pul- kovod Csillagvizsgáló Intézet munkatársa a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján kijelentette, hogy hó és jég formájában van víz a Marson. (1958 novemberében Kozirjov vulkanikus tevékenységet észlelt a Holdon.) A tudós befejezte a spektrográfnak elemzését, amelyeket a krimi csillagvizsgáló intézetben a Mars 1954., 1956. és 1961. évi oppozíciója alkalmával készített, amikor e bolygó földközelbe került. E kutatásokat a Mars-atmoszféra fizikai tulajdonságainak felderítése érdekében végezték. — Arra a következtetésre jutottam — mondotta Kozirjov —, hogy a Mars atmoszférájában a fényszórást azon részecskék okozzák, amelyeknek mennyisége a bolygó pólusainak közelében, vagyis alacsony hőmérsékletű viszonyok között, erősen megnövekszik. A tudós hozzátette, hogy a Mars pólusai fölött Május... az évek peregtek, elszálltak. Mosolyogni senki sem látott, eltűnt belőlem az életkedv, még az sem nagyon érdekelt, hogy az anyám újra egészséges lett, vidám, nagyszerű asszony. Ismét dolgozott, égett kezében a munka. A két bátyám közül az egyik megnősült, s egy napon arra ébredtem, hogy kissé felesleges vagyok. Senki sem küldött dolgozni, mégis elmentem. Felvettek a gyárba. Naponta együtt mentünk a bátyámmal. Rossz kedvvel és végtelen letargiával fogtam a munkához. Nem néztem az emberekre, nem érdekelt, hogy ki dolgozik mellettem, gép voltam a gép mellett. Gyűlölködve néztem a gépet is, amely makrancos volt, és nem igen akart engedelmeskedni. Ha nem a bátyámat nézik, eltettek volna a gépről, így azonban elnézőek voltak. Határozottan utáltam a gépet. És a munkát is, és a nevetőket a hátam mögött, akik ajkbiggyesztve figyelték a munkám. Még a megjegyzéseiket is hallottam: „ügyetlen liba”, „kár a gép az ilyennek”, „nézzétek, hogy kapkod”. Ősz volt és esett az eső. A műhelyablakon át néztem a szürke felhőket, s hallgattam a munkatársnőim vihogását. Egyszeresük hirtelen elhallgatták, s csak érzem, hogy valaki megfogja a karomat. Magas, barna hajú, kék ove- rálos ember állt előttem, kicsit sután, esetlenül, és én leállítottam a gépem. „Van víz a !“ állandóan ott lebeg e részecskékből álló fátyol, amely a bolygó felületét eltakarja, önmagától adódik a feltevés, hogy ezek a részecskék tulajdonképpen az atmoszférában levő hókristályok. Ezt a feltevést a Földön a hó- és a jég közvetlen vizsgálatai révén ellenőrizni lehetett. Mint a Mars sprektor- grammjának tanulmányozása mutatta, a bolygó atmoszférájában a fényt szétszóró részecskéknek van egy igen jellemző tulajdonságuk. Fokozottan szórják szét a fényt a színkép egy viszonylag keskeny sávjában, a zöld sávban. A Földön a jégkristályoknak ugyanilyen sajátosságaik vannak. Ezen adatok összevetése, a sprektrogrammok analízisének eredményeivel együtt amellett szólnak, hogy a Marson hó és jég formájában van víz. — így tehát újabb bizonyíték támasztja alá azt a néze— Ha megengedi — mondta —, bemutatkozom. Én vagyok az új művezető, Dombó Károly. Megrántottam a vállam, elmormoltam a nevem, és... és attól a naptól kezdve minden nap megállt egy-egy percre mellettem. Állt és nézte, hogy dolgozom. Megtörtént, hogy gyengéden félretolt és magyarázni kezdett. Megtanított apróbb fogásokra, megmutatta, miért rakon- cátlankodik a gép és hogy lehet hibátlan munkadarabot készíteni. Először makacskodtam és csakazértse csináltam, ahogy mutatta. De ő türelmes volt, s a hónapok múlásával megcsináltam. Nagyon szomorúan tudott nézni és olyan meleg volt a hangja. És furcsa meleg futott át rajtam, ha mellém állt. Kezdtem szé- gyelni magam. És amikor két hétig beteg volt és nem láttam, már hiányzott. Aztán megbarátkoztam a gépemmel. Gyengédebben nyúltam a fogantyúkhoz, hiszen az ő kezenyomát simogattam, a kapcsolótábla gombjai is emlékeket idézett fel berniem. A gép, mintha megérezte volna, hogy békül- ni akarok, többé nem rakon- cátlankodott. És amikor — hosszú évek után — először pirosítottam ki ismét a szám, a gépnek tettem fel a néma kérdést: „Na, hogy tetszem?” Vígan zúgott, zakatolt. Atyai brummogásában mintha biztatott volna. A hátam mögött már nem beszéltek, tét, hogy a Marson lehetséges az élet. Kozirjov doktor vizsgálatainak részleteit érintve a következőket mondotta: — A Mars vörös színezetét, amely megkülönbözteti a többi bolygótól, általában azzal magyarázzák, hogy felszíne vörös homokkal fedett pusztaság. E bolygó egyes részeiről készült sprektrogrammok elemzése azonban kimutatta, hogy a vörös színeződést légköri sajátosságok okozzák. A tudós megjegyezte, hogy míg a földi atmoszféra igen jól visszaveri a kék sugarakat és ezért a Föld a kozmikus térből kék színűnek tűnik, addig a Marsnak a kék sugarakat erősen elnyelő atmoszférája vöröses színezetet ad e bolygónak. Következésképpen a csillagász véleménye szerint, nem magának a Marsnak a színe a lényeg. Ilyen atmoszféra alatt a földi megfigyelő számára minden felület élénk pirosnak tűnne. nem vihogtak és Károly egy, szer csak meghívott egy moziba. Februárt mutatott a naptár, hullt a hó és amikor felvillant előttünk a mozi vászna, már éreztem, aki mellett ülök, többé nem a művezetőm, hanem a szerelmem. A napok, a hetek, a hónapok egyszerre meggyorsultak. A fekete ruhákat eldobtam, ismét álldogálni kezdtem a kirakatok előtt. Kikönyököltem az ablakba, és amikor Károly megkérte a kezemet, hirtelen megszínesedett, megzendült a világ. A gyár kapuját úgy léptem át, mintha templomba mennék és hálásan néztem a gépemre. Es olyan barátságos lett minden és mindenki! Az egész műhely, a máskor ridegnek tűnő szürke falak, a gyár udvarán pöfögő kis mozdony, és az emberek. Ügy éreztem magam, mint akkor, régen. Csak azért mégis más. Akit minden alkonyaikor elvárok, el is jön. Itt várom az ablakban könyökölve, és közben nézem a kerítés előtt sétáló embereket. Nézem a kertben a virágokat, és gondolatban bocsánatot kérek tőlük, mert minden nap megritkítom soraikat. Lassúnak tartom a nyílásukat, minden nap friss virággal várom Károlyt. Lám, felgyúltak a fények és Károly is jön. A kerítésen át integet, kezében virág és bosszantó, hogy dobog a szívem. Talán ezután már mindég így lesz? Minden májusban? Vagy végig az egész évben, mindég ... mindég?... Érdekes, hogy megszépültek a májusi esték! Hogy megszépült a világi.,', Holdi János
