Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-19 / 91. szám

4 népújság 1962. április 19., csütörtök Bemutatjuk ELEK ERNŐT, 'gri Finommechanikai V'ál- ■ t fiatal TMK-vezetőjét. Tiz dolgosak a vállalatnál, s 'í autószerelő kezdte mun- It, tagja volt a szocialista adnak. Jó munkájáért, ki- ö szaktudásáért alig egy ho­ppal ezelőtt nevezték ki a illalatnál TMK-vezetőnek. 'zenkívül — bár még csak 27 ■vés — a törzsgárda tagja is. (Foto: Kiss Béla) — A HATVANI VÁROSI és járási KISZ-bizoltság összevont ülést tartott, s a KISZ Központi Bizottsága intéző bizottságának április 2-fití határozata alapján egyesült a két szervezet. Ugyanígy egyesült a városi és járási úttörőelnökség is. Az egyesült szervezetek titkára, illetve elnöke Sebestyén Já­nos lett. — A MÁJUS 18-ÁN meg­nyíló Budapesti Ipari Vásáron a Lakatosárugyár egy festő- jiggert is kiállít a könnyűipari gépek csarnokában. A textil­iparban használatos festőjig- gerből az idén 10 darabot gyár­tanak le, s jövőre kb 80—101 darab új gép legyártására ke­rül majd sor. — A HATVANI Bajza Jó­zsef Gimnázium tantestület« április 30-án autóbuszkirán- du last rendez Galyatetőre. Út­közben megtekintik a gyön­gyösi Mátra Múzeumot is. Bozena Nemcová emlékére A szépséges cseh föld, a melegszívű cseh nép gazdag irodalmának világába tekint egy pillanatra az 1962. esztendőben a világ. Száz esz­tendős évfordulót ünnepiünk, a nagy cseh írónő, Bozena Nemcová halálának 100. évfor­dulóját. A Béke-Világtanács és az UNESCO közös világkultu­rális évfordulója ez, amelynek megrendezése, programba ikta­tása jóleső érzéssel tölt el min­den becsületes szívet. Kivált­képp azokét, akik tudják, mennyi lebecsülés, lekicsinylés érte a múltban Kelet-Európa népeinek gazdag irodalmát. Bozena Nemcová halálának százados évfordulójára emlé­kezve, most ismét, megnyug­vással nyugtázhatjuk: ma már mindez a múlté. A lengyel Mickiewicz, a szlovén Ivan Cankar, a román Emincscu, a magyar Petőfi Sándor, a cseh Bozena Nemcová, a horvát Mi­roslav Krleza, a szerb Ivó Andric éppúgy számontartatik a világirodalom klasszikusai­nak sorában, mint a német Goethe, vagy éppen Schiller, 'k Bozena Nemcová 1820-bar, született, egy osztrák hercegi kocsis. Jan Pankl gyermeke­ként. Ifjúságának éveit a Ra.íi- boricei völgyben töltötte, egy Hoch nevű gazdasági intéző­nél, ahol élete főmű vének, ,a Babická-nuk (Nagyanyó) él- ményanyagát is gyűjtötte, majd korához képest elég ha­mar férjhez ment, ami viszont boldogság helyett megpróbál­tatások, szenvedések sorát je­lentette csupán életében. A férj, Jozef Nemec alapjában yéve, nem volt rossz ember, azonban torzóba hajló életút­ja rideg, nehéz természetű fér­fiúvá tette, aki képtelen volt feloldódni családja körében. Nemcová asszony rádöbbent kettejük tragédiájára, s vállal­va kora társadalmának megve­tését, elhatározta, hogy elvá­lik férjétől. 1860-ban, fiának, Károlynak írt levelében meg­rázó sorokban vall erről: „ ... szeretném tudatni veled, hogy elválok apádtól, közös akarat­ból. Eddig a lelkiismeretem akadályozott, az, hogy ne ke­rüljetek idegen kezekbe és ne panaszkodjatok rám... már csak a békére vágyom, és ar­ra, hogy íróilag dolgozhassak, ezt már nem hagyom abba, s hogy újra cseléd legyek, nem engedi az egészségem. Negyven éves vagyok, rengete­get kellett elviselnem, nem fo­gok már sokáig élni, ezt a né­hány hátralevő esztendőt sze­retném viszályok és lelki gyötrelmek nélkül eltölteni... Jegyezd meg fiam jól, hogy a szerelem újraszüli a szerelmet, s hogy abban a házasságban amelyben nincs szerelem, nem lehet boldogság sem, csak szo­kássá válik az egész és közön­séges dologgá. A mi házassá­gunk már az első hetektől kezdve elfordította a szívem apátoktól. .. Tudom, hogy ez fájdalmat fog akozni neked, de ti sem kívánhatjátok tőlem, hogy rabszolga legyek, mert így nem tudnék és nem is akarnék tovább élni.” Es ez a nyüt szívű, őszinte szavú asszony élete delelőjér. (testben szinte teljesen meg­törve) megpróbált a maga lá­bára állni. Sajnos, már későn. Még két esztendő sem telt el nehéz, dé most már legalább szabad életéből, amikor kö­nyörtelenül elragadta a halál. Fagyos, hideg januári nap volt, amikor temették, s lelket der­mesztő társadalmi légkör. Az osztrák rendőrség „vigyázott” a rendre a koporsónál, ame­lyet egyszerű emberei«, tömege, kétkezi munkások, robotoló kishivatalnokok, polgárok vet­tek körül. Olyanok, akik tisz­telték és becsülték Nemcová- ban az embert, az irót, a mű­vészt. Es méltán, mert Nem­cová asszony egyszerűségében is páratlan életművével, mun­kásságával rászolgált erre; műveiben mindenütt jelen van a nép, amelyből származott, annak olthataüan vágya a szabadság, s igazság után, s nem utolsósorban költészete, a a folklór, amely itt, a ncmco- vái fogalmazásban valósággal újjáéled. Erről győzi meg az olvasót a híres Babicka (Nagy- anyó) című regény éppúgy mint a temérdek, Nemcová gyűjtötte szlovák népdal. Mél­tán adózik hát a nagy írónő nemes emlékének a hálás utó- Kor 1962-ben, halálának száza­dos évfordulóján. Lő kos István C1IAHI.ES DARVi 30 évvel ezelőtt, 1882. április 19-én halt meg CHARLES DARWIN angol természetkutató, aki szár­mazás-elméletével "’•a materialista biológiát megteremtette. Fiatal ko­rában részt vett egy világkörüli hajó-expedícióban, ezen utazása; valamint további 20 év bizonyíté­kainak összegyűjtése után írta meg fő művét: A fajok eredete (1359) címmel. Elméletét az Ember származása (1871) című könyvében .az emberre is kiterjesztette. Mun­kásságáért az egyház és a reakció támadta, Marx szerint műve ,,a történelmi osztályharc természet- tudományos alátámasztása.” 190 éve, 1772-ben e napon született DAVID RICARDO a n goi közgazdász, a klasszikus polgári közgazdaságtan utolsó képvise­lője. Munkáiban felfedte az osztályellentéteket, de a kapitalista termelési viszonyokat örökéletűeknek tekintette és azok orvos­lási módját nem találta meg. Fő müve A politikai gazdaságtan és az adózás alapelve (1817), amelyben az akkor még haladó ipari burzsoázia védelmében a feudalista földesurak érdekeit védő ga­bonavámok ellen harcolt. Munkásságát Marx is nagyra értékelte, tudományos következtetéseit felhasználta. Másfelől viszont Ri­cardo tanításainak következetlenségeit az ún. „vulgáris” köz­gazdászok sajátították ki maguknak. 130 évvel ezelőtt, 1832-ben e napon született JÓSÉ ECHEGA- RAY spanyol író. Drámái középpontjába korának égető társadal­mi kérdéseit helyezte. Néhány híres darabja: Folt, mely tisztít. Örült vagy szent. 1905-ben irodalmi Nóbel-díjjal tüntették ki. 115 évvel ezelőtt, 1847-ben e napon született FERDINAND FELLNER osztrák építész, korában Európa egyik legnagyobb színházépítője, mintegy 50 színházat tervezett, köztük a budapesti Vígszínházát és a régi Fővárosi Orfeum épületét. 1960. április 19-én, Dél-Koreában a liszinmanista uralom ellen felkelés kezdődött, amely az akkori vezető réteget elsöpörte. Kiszedik-e a kiskaput? — Hímes tojás vagy csokoládé? Húsvét előtti beszélgetések RAVASZ MEGOLDÁS. HÁZTÁJI T?S0, Elmondhatom, hogy hét fa- j lut bejártam, de a régi, húsvét j előtti népszokások nyomára ! eddig nem bukkantam. Van- | nak, vannak, a régi öregek emlékeznek még rá, ám a fia­talok csendes nevetéssel hall­gatták faggató kérdéseimet. Kapucsere? Virágok a legény I kalapjához? Ugyan-ugyan! Az j élet nemcsak a termelésben j halad, hanem a szokások is | alakulnak! Amikor Karácsondon jártam i ez ügyben, felkerestem F-né | Marcsó nénit, mert a fiatalok I úgy mondták, ha valaki, ő az- i tán tud a régi szokásokról! j Marcsó néni nem nagyon akart kötélnek állni, mert éppen a | testvére gyerekeihez utazott I aznap délután, s mit is tehet | egy idős néni, ha utazik, mint napokkal előbb készülődik? No, de azért leült velem né­hány szóra. — Régen egészen más volt. Nem volt jobb, csak érdeke­sebb. Nagycsütörtökön az volt a szokás, hogy minden házban minden gyerek készített egy sárkányt, a fiúk meg a lányok — Amióta ezt a nevet adtuk a szövetkezetünknek, azóta mindenki rendesen dolgozik.— . (Szegő Gizi rajza) aztán nagy dobpergés közepet­te felengedték. Hogy minek? Hát azért, mert azt gondoltuk, hogy ilyentájt ezzel elkerget­jük a tavaszi, májusi viharo­kat. Kuncogó tizenhat éves gye­rek szól közbe: — Akkor még nem volt me­teorológia, nagymama? — Ezeknek a fiataloknak mindig máson jár az eszük, és az öregeket csak kinevetik — mérgesedett meg nagyanyó. Nagy nehezen azért kibékült, s most már az új szokásokról beszélt. De engem más vidék, más szokásai is érdekeltek, ezért elgurultunk Gyöngyös- tarjánba, ahol Mészáros Jáno- séknál álltunk meg. Ángyiká- juk szívesen ereszkedett szóba az idegenekkel, s szavai nyo­mán kibontakozott a húszas évek szép szokása, sok-sok kedves perce. No de Mészáros Jánoséknak más a vélemé­nyük, ők nem siratják vissza a régi szokásokat, mai emberek. — Ugyan-ugyan, hogy nézne ki, ha most a 16 éves nagy­lányom kapuját elhurcolnák a legények! Mire jó az? Valami­ii ixiaxa.'iuauauaiii kor, amikor még egy cölöp, meg néhány karó volt a kapu, könnyen vissza lehetett állíta­ni, de most? — így Mészáros­né. És mérgesen belelöki a tűt lánya hófehér vasalt szoknyá­jába, mert ez már valóban elő­készület a .nagy napra. Szépen, csinosan kell kinéznie a mai falusi lánynak, mert már az se divat, hogy vederrel öntik nya­kon a kislányokat. Hát akkor mi a divat? Ezt a kérdést magamnak tettem fel, miután Halmajugrán, Gyön­gyöspatán, Markazon, meg Domoszlón is beszélgettem fia­talokkal, idősebb emberekkel. A mai népszokások már nem változnak vidékenként, össze­függnek a mai élet országosan formáló méreteivel. A húsvét — bár mindig az volt — ma különösen amolyan evős-ivós ünnep lett. Mészárosék udva­rán ott álltak a kis tonnák, megcímezve, kísérő levéllel el­látva, a rokonoknak, ismerő­söknek. Ha az ember jártában- keltóben valakivel találkozik, annál biztosan van ezekben a napokban egy kis demizson, mert hát... jönnek a iocsol- kodók, valamivel csak meg kell kínálni őket! Na és a to­jásfestés? — Az, tetszik tudni, már tényleg kiment a divatból, mert csak az időt lopja, hisz olyan finomak a csokitojások, a fiúk is jobban szeretik! — összegezte a mai lányok véle­ményét egy domoszlói kislány, pedig nem számlált többet, mint 12 esztendőt. Húsvét előtt hát nincsenek különösebb szokások a mi vi­dékünkön, annál nagyobb az izgalom a lányos házaknál, mert minden idők minden szo­kása ellenére — a lányok épp­olyan szívszorongva várják a fiúkat a csokoládétojással, mint hajdan a mirtuszvirággal, vagy talán száz év múlva — valami mással! (á) EGRI VÖRÖS CSILLAG Keresztesek (I.—II. rész) GYÖNGYÖSI PUSKIN A szép amerikai GYÖNGYÖSI SZABADSÁG A torpedó visszalő HATVANI VÖRÖS CSILLAG Májusi fagy HATVANI KOSSUTH A fehér csat EGRI BÉKE Az ismeretlen férfi műsora: Egerben este 7 órakor: Egy pohár víz (Szclvcnybérte# Petrich azzal az elhatározás­sal kezdett munkához, hogy megszolgálja mind a pénzt, mind a bizalmat. Ebben a tár­saságban továbbra is félt attól, hogy kölöncként csüng rajta a zsidó sógor emléke — mégha ő ölette is meg. Ezért, ahogy a lélektan tudósai mondanák, kompenzált: nácibb volt a ná­ciknál, kegyetlenebb a kegyet­leneknél, aljasabb az aljasok­nál. Egész nap hallatszott ma­gas, kellemetlen kappan­hangja: — Gyorsabban, nyavalyások. Ezzel a munkával még a fek­helyeteket sem szolgálnátok meg nálam, nem a kosztotokat! Gütig az első pillanatban sze­met szúrt neki. — Na, te cso­dabogár, neked egész nap há­lálkodnod kel­lene, hogy egy­általán élsz. Már régen ki kellett volna ir­tani az ilyen élősködő kor­csokat, mint te. Az elkínzott boíhóc máskor fénytelen sze­me most ki- gyúlt. Beléideg- ződött, hogy az egyenruhától rettegjen. Megszokta, hogy sza­bályos arcú, szép szál legények durváskodjanak vele. De ez ... ez itt civilben volt, ez itt biceg, ez itt majdnem olyan nyomo­rult féreg, mint ö. Esztendők gyűlölete bugyborékolt a mon­datban, amikor kitört belőle: (Folytatjuk) főnököt egy öreg nyomdásza. — Nem járok zsidómentők temetésére — hangzott a vá­lasz. ★ Ez volt az- a köpcös, joviális öregúr, akit Kruger bemuta­tott a 19-es barakk halálra­ítélt lakóinak, így érdemelte ki az SS, majd a titkosszolgálat megkülönböztetett bizalmát Franz Petrich nyomdatulajdo­nos. Igen megkülönböztetett bi­zalmát, hiszen ő volt a 19-es barakk egyetlen munkatársa, aki almazöld Opeljén minden este hazament Berlinbe. Nyom­dáját barnainges művezetőjére bízta. — Nem hittem volna, hogy akár ideiglenesen is otthagyom a cégemet, de a birodalom ál­dozatokat követel és mindösz- sze fél évről van szó — mond­ta neki a tulaj. A Sachsenhau- senben húzott fantasztikus fi­zetésről azonban hallgatott. Franz botjával az asztalhoz szegezte a kopertát, odasánti- kált, elolvasta a címzést és kapcsolt. Szó nélkül megfordult, le­ment a lépcsőkön és a ház előtti telefonfülkébe lépett. A könyv címlapján a rendőrség, a mentők, a tűzoltók és az elektromosok mellett nagy be­tűkkel ott állt a Gestapo címe és telefonszáma is. Petrich fel­tárcsázta a számot és Richard Weiss ügyvédet „a berlini De- mosthenest”, ahogy a Kamará­ban elismerő mosollyal nevez­ték egykor — néhány órával később örökre elnyelte valame­lyik láger kapuja. A nyomdatulajdonos elisme­rő levelet kapott a Gestapo-tól, azt lobogtatta, amikor aláírta a Nemzeti Szocialista Párt belé­pési nyilatkozatát. Recsegő szónoklatokat tartott az Űj Európáról és a körzetben már szó sem volt a Petrich-nyomda elkobzásáról. A húgát a konyhájában fek­ve találták egyik reggel. Még órákkal az ajtó feltörése után is gázszag terjengett az egész házban. — Szép volt a temetés? — kérdezte meggondolatlanul a kint botrányt. Gyere be leg­alább. De Petrich éppen kint alkart botrányt csinálni. Ezért jött. Azt akarta, hogy elterjedjen, az öreg Franz nem vállal kö­zösséget a húgával. Aztán elkövetkezett az a nap is, amikor Richard Weiss, az ügyvéd, már nem is zsákolha­tott. Egy .jóakarója közölte ve­le, hogy másnap jönnek érte és ő elmenekült. Évának volt egy gyerekkori pesztonkája, derék, terebélyes vidéki asz- szonyság, oda húzódott az ül­dözött. A körzetben pedig ismét el­hangzott a követelés: Franz Petrich most már nemcsak egy zsidó rokona, hanem egy zsidó­szöktető család tagja, vegyék el a nyomdáját! Petrich két­ségbeesetten szimatolni kez­dett. Egy délután váratlanul beállított húgához. Az ajtó nyitva volt, Éva egy levél fölé görnyedt, mellette ott volt a boríték: „Frau Schirmer...” A pesztonka neve és címe. Mikor az asszony meghallot­ta az ajtónyitást és a bot ko­pogását, elkövette élete legna­gyobb hibáját. Sápadtan ka­pott a boríték után. Késő volt, 33. És eljött a reggel, amikor légi fasiszta művezetője meg­súgta Petrichnek: látott a kör­zetvezető néptárs asztalán egy beadványt, amelyben több alá­írással követelik valakik, hogy vegyék el a nyomdát a zsidó sógorától. Ekkor hullott ki Petrich ma­radék haja is, remegő kézzel, sápadtan járkált naphosszat fel-alá irodájában, majd fogta a botját, és húga lakására ment. Az ügyvéd akkor már régen nem lehetett ügyvéd, ce­mentet zsákolt az Ostbahnho- fon. Éva egyedül volt — El kell válnod, most, azon­nal! — kiáltotta Franz Petrich. — Soha! — válaszolta a húga Petrich ekkor kitárta a la­kásajtót, kilépett a folyosóra, artikulátlan üvöltése most már az egész házat betöltötte: — Szégyellem magam az iga­zi németek előtt! Te a Biroda­lom polgára vagy? Te, aki a' Reich -halálos ellenségeivel adod össze magad? Éva nem hitt a fülének. Ez lenne az ő bátyja? Ez a rette­netes, közveszélyes őrült?! — Könyörgöm, ne csinálj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents