Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-11 / 84. szám
ä 6 NÉPÚJSÁG 1962. április 11., szerda iSfUbtd A Honvéd Dobó SE Jobb gólarányával vezet a megyei labdarúgó-bajnokságban Négy mérkőzés végződött gólnélküli döntetlennel ellen győzött, A megyei labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában rendkívül izgalmas és a bajnokság szempontjából fontos mérkőzésekre került sor. Az éllovas Honvéd Dobó SE Rózsa- szentmárton otthonából hazahozta az egyik pontot, s ezzel nehéz akadályon jutott keresztül, a második helyezett Honvéd Zalka SE pedig Hatvanban a HVSE pontszámban utolérte nagy riválisát. A lassan magára találó Egri Spartacus döntetlent ért el a 4. helyezett Gyöngyösi Vasutassal szemben, s közben egy ll-est is kihagyott. Általában az egész fordulóra a csatárok gólképtelensége nyomta rá a bélyegét, hiszen a nyolc mérkőzésen mindössze 13 gól esett, s ebből is hat Tiszafüreden! A kieséstől veszélyeztetett Tisza-parti csapat ugyanis 4:2 arányban legyőzte a megtorpanó Gyöngyösi Bányász együttesét. Némi meglepetésnek számít, hógy a Honvéd Korvin SE saját pályáján vereséget szenvedett a Hatvani Kinizsitől, s ezzel a veszélyeztetett zónába került. Az Egri Előre ismét eggyel feljebb lépett a táblázaton, a néhány héttel még kieséstől veszélyeztetett közlekedésiek most már a minél jobb helyezésért küzdenek! Honvéd Zalka SE— Hatvani VSE 2:0 U:0) Hatvan, 500 néző. Vez.: Számosvölgyi• * Honvéd: Ambrus — Turgonyi, Czuder. Köves — Szonda, Hankó — Kardos, Csányi, Bócsik, Horváth, Osváth. Edző: Hernádi Géza. Hatvan: Nagy — Zsámboki, Tóth, GugyeUa — Sátrán, Juhász — Kiss, Katona, Fehér, Hanti, Hegedűs. — Edző: Kókai János. Kiegyensúlyozott játékkal indult a mérkőzés, a 10. percben Hanti 20 méteres szabadrúgása gyengén szállott kapura, és Ambrus biztosan hárított. A másik oldalon Csányi 20 méteres lövését Nagy a kapufa segítségével mentette. Közepes iramú, változatos harc folyt a pályán, a félidő közepe táján a hazaiak mintegy 5 percen át erőteljesen szorongattak, de három szabadrúgáson kívül egyébre nem futotta erejükből. A 36. percben esett az első gól: szép jobboldali támadás végén beadás ívelődött a hatvani kapu elé, Zsámboki kifejelhette volna a labdát, de Nagy megzavarta és a hátvéd fejéről, a Iá mozduló kapus fölött a hálóba jutott a labda. 1:0. Öngól! Tapogatózó játékkal folytatódott a második félidő. Feltűnt, hogy a hatvani támadósor erőtlen, körülményes játéka, a csatárok jóformán semmi veszélyt nem jelentettek a Honvéd kapujára. Az 55. percben Osváth hozta fel a labdát, szép cselekkel elment a védők mellett, s a vetődő Nagy hasa alatt lőtt az ellenkező sarokba. 2:0. Ezután nagy nyomás nehezedett a hősiesen küzdő hatvani véde- . lemre, főleg a Honvéd balszárnya veszélyeztetett sokat, újabb gól azonban már nem esett. A Honvéd megérdemelten győzött. Jók: Osváth (a mezőny legjobbja), Csányi és a közvetlen védelem,; illetve a Tóth. által vezérelt védelem; juhász és időnként Fehér. Szamosvölgyi kitűnően vezette a mérkőzést. NAGY ANTAL, Hevesi MEDOSZ— Lőrinci Vasas 0:0 Heves, 600 néző. Vez.: Koncz. Heves: Magyar - Barcsik, Frank. Nagy F. — Gombaszegi, Nagy S. — Balogh, Fehér, Burovincz, Kán, Bessenyei- Edző: Nagy Ferenc. . Lőrinci: Hegyi — Czakó, Ocskó, Nagy — Hartmann, Gubola — Kiss, BLaha, Lőrincz, Szűcs, Sőregi. Edző: Nagy Imre. Már az első percekben izgalmas jelenetek adódtak mindkét kapu előtte egy ízben Lórin ez nagy lövését Magyar a kapufa segítségévei hárította, a másik oldalon Bessenyei bombáját nyomta szögletre Hegyi. A Népújsá totó-tippjei S 15. hét: 1. Ü. Dózsa—MTK 1 x 2. Bp. Honvéd—F TC x 2 3. Vasas—özd 1 x 4. Komló—Csepel 1 5. Győr—Pécs 1 6. SBTC—Szeged 1 7. Tatabánya—Dorog l 8. Cegléd—DVSC 1x2 9. Dunaújv.—Sz-fehérvár l x 10. EVTK—Szombathely 1 x 11. Spal—Milan x 2 12. Venezia—Juventus 1 x Pótmérkőzések: 13. Miskolc—Bp. Előre 1 x 14. Nyíregyháza—Egyetértés 1 x 15. Szolnok—Láng 1 x Ifi. DEAC—Bp. Spartacus 1 . A totó nyereményei: Beérkezett »03 208 darab szelvény. Felosztásra került: 1 445 775 forint. 12 találatos 1 darab, 361 443 forint nyeremény- ttyel. 11 talalatos 67 darab. 5395 fokint, 10 találatos 1248 darab, 386 forintos nyereménnyel. A 23. percben Burovincz az ötös sarkáról a kapufát találta el. Ellentámadásnál Kiss lövését Magyar csak kiütni tudta és a berohanó csatárok elől Barcsik az utolsó pillanatban mentett. Szünet után a szél is segítette a hazaiakat, akik szinte teljesen beszorították ellenfelüket. Óriási harc indult meg a vendégek védői és a MEDOSZ csatárai között. Szöglet szögletet ért, s a harcba olykor durvaságok is vegyültek. A 88. percben Czakó szabálytalanul szerelte Bessenyeit, a játékvezető sípja azonban néma maradt. A végig nagy iramú mérkőzésen Heves közelebb állt a győzelemhez. Jók: Magyar, Barcsik, Nagy F., Gcmbaszegi, Bessenyei, Fehér, illetve Hegiji, Czakó, Hartmann, Lörincz, Szűcs. Koncz megfelelően vezette a mérkőzést, de Czakó szabálytalanságát ii-essel kellett volna büntetnie. NAGY FERENC Füzesabony— Recski Bányász 0:0 Füzesabony, 500 néző. Vezette: Szabó Z. FVSC: Bocsi - Bernáth n., Kiss, Csuhái n. — Gál, Túróczi — Fe- renez, Erőss, Bernáth I., Csontos, Jaskó. Edző: Túróczi János. Recsk: Földi - Kovács, Bódi L, Bódi n. — Maruzs I., Maruzs n. — Tarjányi, Szabó, Horváth, Orosz, Puporka. Edző: Dombóvári János. A széllel szemben kezdő hazai csapat vezette az első támadásokat, a 12. percben Bernáth I. lövését jó érzékkel hárította Földi, majd két recski szabadrúgás keltett izgalmakat a nézőtéren. A fölényben levő hazai csapat Jaskó és Ferencz révén óriási gólhelyzeteket hagyott kihasználatlanul. Füzesabonyi támadások közben a 30. percben majdnem a vendégek értek el gólt: szögletrúgás után az egyik recski játékos lábáról a felső lécre, onnan pedig az alapvonalon túlra pattant a labda! Szünet után mindenki azt várta, hogy a széltől támogatott hazai csapat lerohanja ellenfelét. Nem így történt, mert teljesen kiegyensúlyozottá vált a küzdelem. Sőt az utolsó percekben a jobb erőben levő recskiek támadtak többet. Gyenge színvonalú, csapkodó játék, a döntetlen teljesen igazságos. Mindkét csapatból csak a hátvédhármast lehet maradék nélkül dicsérni. Szabó játékvezető kiválóan vezette a mérkőzést. SZIGETVÁRY JÓZSEF Tiszafüred— Gyöngyösi Bányász 4:2 (3:0) Tiszafüred, 800 néző. V.: Bolyki. Tiszafüred: Tóth n. - Csorna L, Tóth I.. Boros — Remenyik, Ferge - Zrínyi, Balogh I., Csorna n., Ignácz, Fótos. Edző: Lipcsei E. Gyöngyös: Kiss - Varga L, Balogh, Vörös — Juhász, Borosi — Pethes, Varga II., Sőregi, Farkas”, Eperjesi. Edző: Héthy László. A kieséstől veszélyeztetett Tiszafüred lépett fel támadólag, majd 10 perc eltelte után kiegyensúlyozottá vált a játék. A gyorsan mozgó bányász-csatárok több korszerű támadást vezettek, ám a Tisza- parti védelem, Tóth H-vel az élen, biztosan állt a lábán. Az első gól a 20. percben esett, amikor Balogh 1. mintegy 18 méterről, laposan a jobb alsó sarokba bombázott. 1:0. A gól felrázta a hazaiakat, s egyre-másra vezették támadásaikat. Az egyik ilyen támadásnál Kiss szabálytalankodott, s a megítélt ll-est Balogh I. értékesítette. 2:0. I Nem sokat váratott magára a i harmadik gól sem. A 42. percben I a rendkívül gólképes Balogh i. lövése a kapu bal sarkába vágó- I dott. 3:0. Mesterhármas! A II. félidőben megváltozott a játék képe, — elsősorban a hazai fedezetpár visszaesése miatt. Az 56. percben Eperjesinek sikerült szépítenie, 3:1, majd nem sokkal később Pethes — a rosszul helyezkedő Tóth II. mellett közelről a hálóba fejelte a labdát. 3:2. Óriási harc indult meg a pályán, a játékba egyre több szabálytalanság vegyült. Az utolsó gól a 87. percben esett, amikor a Bányászvédők szabálytalankodása miatt újabb ll-est ítélt a játékvezető, s a büntetőt Balogh I. biztosan rúgta a hálóba. 4:2. A gólratörőbben játszó házai csapat megérdemelten nyert. Jók: Tóth I., Tóth II., Balogh I., Csorna L, illetve Balogh, Borosi, Varga II., Eperjesi. Bolyki különösebb hibát nem vétett, de nem ártott volna egy-két, magáról megfeledkezett játékost le- küldeni a pályáról. BALOGH KALMAN Rózsaszentmárton— Honvéd Dobó SE 0:0 Rózsaszentmárton, 700 néző. V.: Paróczay. Rózsaszentmárton: Mátra — Gu- bis, Laczik, Patai — Halász I., Dor- ner — Körösi, Tajti, Papp, Tóth, Imre II. Edző: Túrán István. Honvéd: Zsilinszki — Gyetván, Lőrincz, Szarka — Alaxai, Jaskó — Bolla, Juhász, Tankóczi, Csendes, Józsa. Edző: Bóta Sándor. Kezdeti rózsái rohamok után a 10. perctől kezdve mezőnyjáték alakult ki, enyhe hazai fölénnyel. Az első nagy helyzet a Honvéd kapuja előtt adódott, de Papp a kapus kezébe lőtte a labdát. Rögtön utána Körösi hibázott jó helyzetben, majd Papp fölé lőtt. Szünet után is a hazaiak kezdeményeztek többet, az egriek védelme azonban kitűnően állt a lábán és Zsilinszki nagyszerűen őrizte hálóját. A Honvéd csak néhány szórványos előretöréssel kísérletezett. egy ilyen ellentámadásnál Józsa közeli fejesét védte Mátra, majd Juhász lövését a rózsái kapus előbb kiejtette, de aztán rávelődéssel tisztázott. Közepes színvonalú, eléggé kémény mérkőzésen, a több helyzetet kidolgozó hazaiak álltak közelebb a győzelemhez. Jók: a közvetlen védelem, illetve Zsilinszki, Lőrincz, Jaskó, Józsa. Paróczay jól vezette a mérkőJUHÁSZ MIKLÓS * Egri Spartacus— Gy. Vasutas 1:1 (0:1), Eger Honvéd Korvin SE— H. Kinizsi 1:2, Verpelét Apc—Egri Előre 0:0, Apc. * A megyei labdarugó-bajnokság állása: 1. H. Dobó SE 21 14 5 2 56:19 33 2X H. Zalka SE 21 15 3 3 46:18 33 3. Rsz.-marton 21 11 6 4 56:33 28 4. Gy. Vasutas 21 9 6 6 36:31 24 5. H. Kinizsi 21 9 5 . 7 33:24 23 6. Heves 21 9 4 8 28:31 22 7. Gy. Bányász 21 7 7 7 25:31 21 8. Recsk 21 7 6 8 32:34 20 9. Lőrinci 21 7 5 9 35:37 19 10. Egri Előre 21 6 7 8 23:28 19 11. HVSE 21 7 4 10 23:24 18 12. H. Korvin SE 21 6 5 10 34:34 17 13. FVSC 21 7 2 12 24:42 16 14. Tiszafüred 21 6 4 11 20:36 16 15. E. Spartacus 21 4 7 10 25:46 15 16. Apc 21 4 4 13 24:52 12 A Lőrinci Vasas továbbra is biztosan vezet a megyei asztalitenisz-bajnokságban A megyei asztalitenisz-bajnokságban a Lőrinci Vasas együttese a HVSE legyőzésével megerősítette vezető helyét, az ifjúsági mezőnyben az Egri Dózsa vezet nagy fölénnyel. Petőfibánya—Káli Pedagógus 16:2. Gy: Budai 4, Molnár 4, Parádi 4, Tajti 2, a Molnár—Parádi és a Budai—Tajti páros, illetve Fabók és Nagy. Ijfúságiak: Petőfibánya— Káli Pedagógus 3:2. Besenyőtelek—Egri Helyiipar 10:8 Gy: Czakó 3, Lázár 3, Szakáll H. 2, Szakáll I., a Lázár—Czakó páros, illetve Venczel 4, Sztaskó 2, Pálok és a Szűcs—Venczel páros. Ifjúságiak: Besenyőtelek—Egri Helyiipar 4:1. HVSE—Besenyőtelek M:7 Gy. Szabó 3, Hídvégi 2, Arti 2, Rumann 2, a Szabó—Hídvégi és az Arti—Rumann páros, illetve Szakáll I. 2, Szakáll IL 2, Erőss 2, Szabó I. Ifjúságiak: Besenyőtelek— HVSE 3:2! Lőrinci Vasas—Egri Művész 18:0 Gy: Czifrik 4, Kiss 4, Petró ül. 4, Petró I. 4, a Petró I.—Kiss és a Czifrik—Petró Hl. páros. Ifjúságiak: Lőrinci—E. Művész 3:2. , HVSE—Selypi Építők 12:6 Gy. Horváth 4, Szabó 3, Kovács 2, Hídvégi, a Hídvégi—Szabó és a Horváth—Kovács páros, illetve Katona 2, Tóth 2, Kereskényi, Pálinkás. Ifjúságiak: Selyp—HVSE 3:2! PL TÖMB ANYA—F. VM IW Gy: Parádi 3, Budai 2, Tajti 2, Kommenda 2, a Budai—Tajti és a Parádi—Kommenda páros, illetve Mohácsi 4, Török 2, Penderik. Ifjúságiak: Füzesabony—Petőfibánya 5:0! Egri Helyiipar—Káli Pedagógus 15:3 Gy: Sztaskó 4, Venczel 4, Horn- polt 3, Pálok 3, a Hompolt—Sztaskó páros, illetve Fabók—Nagy és a Nagy—Fabók páros. Ifjúságiak: Helyiipar—Kál 5:0. Selypi Építők—F. VM 12:6 Gy: Katona 4, Kereskényi 4; Somlyai 2, Pálinkás, a Pálinkás— Somlyai páros, illetve Penderik 2i Gutta 2, Mohácsi, a Penderik— Gutta páros. Ifjúságiak: Füzesabony—Selyp 5:0! Lőrinci Vasas—HVSE 10:8 Gy: Petró I. 4, Kiss 2, Petró n. 2, a Petró I.—Kiss és a Petró n.— Czifrik páros, illetve Horváth 3, Kovács 2, Szabó 2, Hidvégi. Ifjúságiak: HVSE—Lőrinci 3:2. Petőfibánya—Karácsond 10:8 Gy: Molnár 3, Budai 3, Parádi 2, a Parádi—Molnár és a Tajti—Budai páros,- illetve Szabados 4, Kiss 2; Birkás és Dobos. Ifjúságiak: Petőfibánya—Karácsond 3:2. Egri Dózsa—Petőfibánya 14:4 Gy: Seregély I. 4, dr. Bajnok 3, Körösi 3, Seregély II. 3, a Seregély L—Seregély II. páros, illetve Molnár 2, Budai, a Parádi—Molnár páros. Ifjúságiak: E. Dózsa—Petö- ffbány^^HI. A.Gy. Spartacus közgyűlése A Gyöngyösi Spartacus az elmúlt napokban tartotta meg évi rendes közgyűlését, amelyen megjelent Pusztai László, a megyei TST elnöke, valamint Szeifert Mihály, a Spartacus Sportközpont képviselője is. A közgyűlést — amelyen elég kevesen jelentek meg — Kaszás László nyitotta meg, majd Treiber Rudolf, a sportkör elnöke tartotta meg beszámolóját. Bejelentette, hogy a Gyöngyösi Spartacusnak jelenleg 220 minősített sportolója van, hangsúlyozta, hogy a Gyöngyösi Spartacus volna hivatva a város minőségi sportját továbbfejleszteni, hiszen a szakosztályok kitűnő szereplései — kivéve a Labdarúgók őszi sikertelenségeit — mindezt nyomatékosan alátámasztják. Ezután Hankóezi Béla gazdaságvezető számolt be a sportkör gazdasági ügyéről, majd az ellenőrző bizottság beszámolója következett. A közgyűlés második részében több értékes hozzászólás hangzott el. Csömör József sportköri elnökségi tag egyes szövetkezeti vezetőkről szólott, akik nemhogy előre lendítenék, de egyenesen meggátolják a fiatalok sportolását. Csiz- marik Imre edző a labdarúgó-csapat szereplésével foglalkozott. Megemlítette, hogy egy év alatt nem kevesebb, mint 17 játékos vált meg a sportkörtől, és a kieséseket nagyon nehéz volt máról holnapra pótolni. Hangsúlyozta, hogy a csapat nehéz helyzetén nem idegenből hozott labdarúgók, hanem gyöngyösi fiatalok tudnak csak segíteni. Balogh Dezső a tagdíjak mikénti beszedésére tett javaslatot, majd Vályi Nagy Károly a vívószakosztály, Szőke Miklós pedig a birkózó-szakosztály munkáját ismertette. Ezután Pusztai László, a megyei TST elnöke emelkedett szólásra, s — többek között — elégedetlenségét fejezte Iá a sportkör eredményei miatt, amelyek jóllehet nem elvetni valók, de a gyöngyösi sportolók azoknál többre is képesek. Szeifert Mihály ismertette a Sparevi Kiírták Heves megye 1962. megyei újonc labdarúgó-bajnokságát A Heves -megyei LSZ elnöksége ez évben is megrendezi a megyei újonc labdarúgó-bajnokságot. A kétfordulós bajnokságot az ifjúsági bizottság bonyolítja le, amelynek tagjai: Jávori József, Juhász József, Török Ferenc, Vass Pál. A küzdelmekben részt vehet Heves megye valamennyi szervezett újonc-csapata, amely valamely intézményhez, sportkörhöz, vagy iskolához tartozik. A bajnokság jobb lebonyolítása érdekében a járások területeit körzetekre osztják, amelyek mindegyikének külön körzeti felelőse van. A körzetek első helyezettjei játszanak a járási elsőségért, majd a járások legjobbjai 1962 nyarán az egri stadionban 4BRónmntm 2 SZOBA, konyha, speiz és mellékhelyiséggel ellátott lakóház, 730 négyszögöl telekkel, szabadkézből örökáron eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet: Veres, Heves, Április 4. u. 76. szám alatti tulajdonosnál. CSEPEL Danuvia eladó. Dienes, Gyöngyös, Táncsics utca 7. 5 után. VETT-E MAR 9 FT-OS ÜLÖPARNÁT? Használható: otthon, autóban, gyerekkocsiban, kiránduláson. Ezzel is védi egészségét. Kapható korlátlan mennyiségben a Háziipari Szövetkezet boltjaiban, Eger, Dobó tér, Gyöngyös, Köztársaság tér. Megrendelésre bárkinek, utánvéttel is szállítunk. Címünk: Háziipari Szövetkezet, Eger, Vörösmarty u. 27. jö Állapotban levő fekete Pannónia, építkezés miatt, sürgősen eladó. Pallagi József, Sírok, Vöröshadsereg u. 37. 8000-RET FUTOTT fekete Pannónia eladó. Verpelét, Bajcsy-Zsi- linszky u. 27. WARSZAVA személygépkocsi eladó. Mátraháza, Vasutas üdülő, dr. Nyulasi. Érdeklődni: pénteken, délután 4—6-ig. CSEHSZLOVÁK sportkocsit vennék, sürgősen. Címeket a Kiadóhivatalba kérek. ÖTEZRET futott piros Danuvia eladó. Varga István, Hatvan, Cukorgyár. 250-ES CSEPEL sürgősen eladó. Márcsuk György, Petőfibánya, Lenin u. 8. 447-ES SKODA, húszezret futott, eladó. Cím: Gyöngyösi Magyar Hirdetőben. FELVÉTELRE KERESÜNK gépszerelésben jártas, erősáramú villanyszerelőket és szegecselésben jártas lakatosokat. Jelentkezés az Ecsédi Külszíni Szénbányászati Vállalat irodájában, E c s é d e n, személyesen vagy telefonon, Ecséd 13. hívószámon, Kó- ródi László gépészeti vezetőnél. NÉPÚJSÁG . A Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Papp János Kiádja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tóth József Szerkesztőség: Eger, Beloiannisz u. 3. Telefon: 12-57. 12-73. Postafiok: 33. Gyöngyös, Főtér 3., fszt. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24-44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat, Eger, Bródy Sándor utca 4. Igazgató: Marosán József. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. vesznek részt a megyei döntőn, ahol eldől, melyik csapat nyeri Heves megye újonc-bajnokságát. A bajnokságra 1962. április 15-ig lehet jelentkezni. A tornán szerepelhet minden olyan fiatal, aki 16. életévét az 1962. év folyamán tölti be, illetve ennél nem idősebb. A játékidő kétszer 30 perc. A mérkőzéseket tornacipőben, esetleg mezítláb is le lehet játszani. A bajnokság győztese a megyei TST díszes vándorserlegét kapja, ezenkívül az első három helyezett ’éremdíjazásban részesül. A bajnoksággal kapcsolatos bármely vitás kérdésben az intéző bizottságot kell megkeresni (Heves megyei LSZ ifjúsági bizottsága, Eger, megyei tanács). tacus-sportmozgalom 10 éves múltját, hangsúlyozta, hogy egy sporté kör eredményeit nem a labdarúgó- szakosztály eredményein keresztül kell lemérni. Javasolta, hogy a sportkörön belül alakítsanak KIS2> csoportot. Végezetül a jó munkát végzett sportköri vezetők és sportolók inegjutalmazására került sor. A díszes kivitelű emlékérmet és emléklapot a következők kapták: Treiber Rudolf, Csömör József, Hevessi László, Lehóczki László, Varga Pál vezetőségi tagok, Csaba József, Bánhidi László labdarúgók. Hering József birkózó, Vági Jenő tornász, Csizmarik Imre labdarúgó edző. Szőke Miklós birkózó edző és Juhász Imre szertáros. (szkocsovszky) Sporthírek — Ma, szerdán délután 16 órai -ezdettel játsszák le Petöfibányán az elmaradt Petőfibányai Bányász —Nagybátonyi Bányász, NB III-as labdarúgó-mérkőzést. — Budapesten, a Szőnyi úton rendezték meg a vidéki felnőtt szabadfogású birkózó-bajnokságot, amelyen a pehelysúlyú egri Fehér második helyet szerzett. — Ma este a magyar televízió helyszíni közvetítést ad a Fioren- tina—Újpesti Dózsa labdarúgó- mérkőzésről, amelyet a Népstadionban a Kupagyőztesek Kupájáért vívnak egymással a csapatok. A közvetítés 18,50 órakor kezdődik. — Április 15-én, vasárnap indulnak a Heves megyei Kilián labdarúgó-bajnokság tavaszi idényének küzdelmei. A párosítás a következő: Gyöngyösi MEDOSZ—Gyöngyösi Mezőg. Tech. Hatvani Kinizsi-Hatvani Gimnázium. Gy* Spartacus—Gy. Gimnázium. E» Gárdonyi Gimn.—Egri Dobó G» Egri ITSK—Egri Spartacus. Jó munkát végeznek a hevesi járás postásai a Magyal Mezőgazdaság című képes hetilap terjesztésében. Különösen Harmos József, Kiss József és Majoros Benedek végzett pél* damutató munkát. Képünkön a járás 11 legjobb lapterjesz• tőit mutatjuk be. Társasház, családi ház építését teljes lebonyolítással, garanciával, határidőre vállalja hosszúlejáratú OTP-kölcsönnel, a KISLAKÁSÉPÍTÖ Ktsz Eger, Széchenyi utca 23. szám. — Telefon: 15—29. szám. MÉG MA KERESSE FEL IRODÁNKAT, NEM LESZ LAKÁSGONDJA! Időt, pénzt, fáradságot takarít meg, ha az Eger és Vidéke Körzeti FMSZ boltjaiban vásárol. Szerezze be szükségleteit az FMSZ boltjaiban. ÖOOOOOOCO»«.' Építtetők figyelem! A Füzesabony és Környéke Vegyes Ktsz felhívja az építtetők figyelmét, hogy kislakásépítését soron kívül vállalja, teljes kulcsátadással. , Ugyancsak vállalja átalakítás, javítás, valamint külső, színes vakolás készítését, OTF-s családi házak építéséhez és más kislakás építéséhez a költségvetést díjtalanul elkészíti, az építési engedélyt elintézi. Forduljanak bizalommal szövetkezetünk műszaki csoportjához, Füzesabony, Hunyadi utca 56. Telefon: 106. szám.