Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-04 / 79. szám

NÉPCJSÁG IÍ»6S. április 4., szerda DIsidgő katonák Ma délelőtt Budapesten, a Dózsa György úton megszó­lalnak a fanfárok. Érces hangjukat erősíti az utca, és fel­kapja majd a tovanyargaló sz él. Katonák jönnek, fegyverrel, feszesen, egyenes sorokban, hogy fogadják a honvédelmi mi­niszter üdvözletét, hazánk felszabadulásának 17. évfordulója alkalmából. Díszmenet kezdő dik: a legpompásabb, a legna­gyobb és a legszebb az egész országban. A magyar néphad­sereg katonái, tisztjei sorakoznak fel, hogy megmutassák erejüket, felkészültségüket a haza megvédésére. Pattogó katonai induló szól, dallamára egyszerre lép a vigyázzba merevedett száz és száz láb; felzúgnak a harcko­csik; lövegek, félelmetes rakéták kígyóznak át méltóságtel­jesen az úton, s a levegőben feltűnnek a hangnál is gyor­sabban szálló repülőgépek:- hadseregünk deltaszárnyú, sugár- hajtású repülőgépei. Gyönyörű élmény a katonának — fiatalnak — egy ilyen díszszemlén részt vennie; a leg jobbak között lennie, ünne­pelnie. A mi megyénkből is sok-sok katona — megyénk szü­löttei vesznek részt a mai díszszemlén és büszkén ünnep­ük hazánk felszabadulásának 17. évfordulóját. Néhány nap­pal ezelőtt közöttük jártunk, a díszelgésre készülő harcosok köpött, és arról beszélgettünk el hármukkal, hogyan készül­tek fel erre a nagy napra. Fényesi Győző határőr Napbarnított fiú. Izmos, ma­gas, fáradságot bíró határőr. Szeme kíváncsian csillan ránk, amikor sok-sok társa között feltűnik civil ruhánk. Gyors barátkozás.-s az ötperces ciga- refctaszünetben Fényesi Győző határőr lelkesen beszél arról, hogy a legnagyobb megtisz­teltetésnek tartja, hogy részt vehet a hazánk felszabadulá­sának 17. évfordulója alkal­mából rendezendő katonai díszszemlén. 1961-ben vonult be katoná­nak, Balassagyarmatra, onnét pedig Budapestre. Parádsas- várott született, ott dolgozott, az üveggyárban, szüleivel együtt. Uvegcsiszoló volt, be­vonulása előtt, Asztalos Ferenc brigádjában. Tisztesiskolát végez, s azért esett rá a választás, mert jó eredményeket ér el a kikép­zésben, alaki mozgása kifogás­talan, és megérdelmi, hogy ő is részvevője legyen a mai nagy ünnepnek. Parancsnoka is megérkezik közben, s ő is dicséri az első­éves határőrt. Elmondja, hogy­ha továbbra is ilyen szorgal­masan sajátítja el a katonai ismereteket, biztos, hogy sok jutalomban részesül majd. és nem marad el a szabadság sem. foglalkozás anyagát, hogy tel­jesítse bajtársai, elvtársai meg­bízatását. S amikor újra sora- kozót fújtak a kürtök, ő is be­állt a sorba, társai közé. Fe­szesen állt, mozdulatlanul, úgy, ahogy megtanulta, úgy, ahogy elvárják tőle. Az indulj — vezényszóra ő is kilépett, lá­ba alatt remegett a Városli­get betonkockája, olyan jól csinálta már, mintha az igazi díszszemlén kellene végrehaj­tania mindezt. ★ Ma délelőtt Budapesten, a Dózsa György úton megszólal­nak a fanfárok. A katonai díszszemle kezdetét jelzik majd az érces hangok. Aztán katonák jönnek: lövészek, ha­tárőrök, tüzérek, belső karha- talmisták, tengerészek, mun­kásörök, hogy ünnepeljék ha­zánk felszabadulásának évfor­dulóját. Közöttük ott lesznek megyénk szülöttei is: Fenyvesi, Sajtos és Nagy honvédek, akik­re valamennyien büszkék va­gyunk, mert kiváló katonák. Fazekas Istváu Az egri Vörös Csillag Filmszínház műsorán: 4 LLLKIíSMERLT LÁZ 4 D ÁS 4 Hétfőtől vetítik Egerben a televízió közönsége előtt már nagy sikert aratott NDK-fil- met, A lelkiismeret lázadását. A háromrészes film egy lovag­keresztes német ezredes élet­útját. önmarcangoló vívódását, felelősségérzetének, s lelki­ismeretének lázadását mutatja be drámai erővel, izgalmasan pergő képekkel. Rudolf Pethershagen emlék­iratainak felhasználásával, Hans Oliv, Günter Reisch és Hans Joachim Kasprzik írta a filmet, rendezők Günter Reisch és Hans Joachim Kasprzik. A film első része az egri bemutatón is nagy sikert ara­tott, nagy érdeklődéssel várjuk a további folytatást. A film méltatására a harmadik rész bemutatása után visszatérünk. t DARÁZS ENDRE: Sajtos Sándor határőr Egy díszszázadban készültek a mai napra Fényesi Győző­vel. O is Heves megyei szüle­tésű. Bevonulása előtt Porosz­lón dolgozott, a helybeli Béke Termelőszövetkezetben. Szülei is tsz-tagok, akik büszkék le­hetnek rá, mert nemcsak a földművelő munkában állja meg a helyét, hanem a kato­nai kiképzésben is példamu­tató. Tisztesdskolás, első éves katona. Jövőre lesz rajparancs­nok, az ősszel bevonulókat ta­nítja majd meg a katonai is­meretek elsajátítására. Sajtós Sándor határőr ma­gas, nyúlánk fiú. Rajta is meglátni, hogy sokat barátko­zik a szabad levegővel. Bevo­nulás óta közel négy kilót hí­zott, ami jó étvágyáról tanús­kodik. A . díszszemlére való felkészülésről elmondja, hogy élete egyik legszebb pillanatá­hoz tartozik az az emlék, amikor parancsnoka őt jelölte ki erre a feladatra. Az este nehezen tudott elaludni, mert (Foto: Kiss Béla) égett benne a lelkesedés- és a kíváncsiság is. S amikor el­jött az első próba ideje, min­den tudását összeszedte, hogy a feladatát már az első moz­dulatoknál is a legtökélete­sebben hajtsa végre. Nincs vele különösebb baj, még egy kicsit gyaiiorolni kell a fegy­vertartást, s- akkor kezdhetik az igazi díszszemlét is.... Aranyhomok — Zöld Mező Megható pilla­nat: az Arany ho­mok Tsz elnöke összeölelkezett a Zöld Mező Tsz el­nökével. így kez­dődött a közös megbeszélés arról, hogy a két szövet­kezet egymáshoz közel levő major­ságába együtt ve­zetik be a vil­lanyt, A felhőtlen barátság akkor vált kissé borús­sá, amikor az Aranyhomok el­nöke megkérdezte: — Na és melyik majorba vezessék be előbb? — A miénkbe — mosolygott a Zöld Mező elnöke, — No persze, — felelt savanyúan az aranyhomoko­sok képviselője. — Ti gyengébben áll­tok, mint mi. Bi­zony, a Zöld Mező tagság egész év­ben munka he­lyett — enyhén szólva — csak ki­rándulgatott a ha­tárba. — Na-n-a! Acsar- gunk tárgyalás he­lyett1! A Zöld Mező el­nöke dühbe gurult. Az aranyhomok sárga homok, vagy még az se lenne, ha a járás meg a BOBKO GYULA: Születésnap megye nem dédel­getné. Sőt! Köl- csön-injekciókkal tartják fenn. Fel­fújt hólyag — fino­man beszélve — az Aranyhomok. Szúrja csak egy­szer meg a kritika, rögtön szétpattan! No, a vádak kí­méletlen satuja összeszorította az Aranyhomok el­nökének súvét. A Zöld Mező Tsz el­nöke inkább azzal törődnék, hogy a saját agronómusá- nak ne aludjék meg a tej a szájá­ban, mert az olyan ember. Meg kinek gyomirtottak, ki­nek kapáltak, ki­nek törtek tenge­rit, szedtek cukor­répát tavaly tár­sadalmi munká­ban? Nem a Zöld Mezőnek? Zöld még ez a tsz közös építési akcióra. S még ilyenek akar­nak villanybeveze. tésben közösköd­ni? Miből? A ki nem fizetett hite­lekből? Maholnap a Zöld Mezőt hoz­zácsatolják az Arany homokhoz. « Hozzá csatolják? A szárnya alá he­lyezik, mint vég- elgyengültet. .. — így nem lehet tárgyalni! — fel­Nagy P. M. József lövess Ecsédi születésű. Szülei az ecsédi termelőszövetkezet tag­jai. 0 1956-tól Budapesten dol­gozott, egészen bevonulásáig: 1961-ig. Vidékről küldték a mai díszszemlére. — Nagy megtisztelésnetk tar­tom, hogy enge-m választottak parancsnokaim erre a feladat­ra — mondja, hogy a felkészü­lésről beszélgetünk. — Társaim irigykedve néztek rám, — jó­hiszemű irigységből —, amikor megtudták, hogy én is képvi­selője leszek alakulatunknak. Mondogatták is: úgy viselkedj, hogy« mindenki büszke lehes­sen rád. Ennek a megbízatásnak szel­lemében gyakorolt minden­nap Nagy József lövész. Azért, sajátította el kitűnőre az alaki SZTYEPÁN Gladov Vaszilje- Ivics orvos-főhadnagy, már be­lfejezte esti ellenőrzését és le­lült fülkéjében, amit nagy ne- Ihezen szorítottak ki ügyeletes Iszobának. Fehér asztal, kes- Jkeny szekrényke, vaságy az legész bútorzat. Az íróasztalfiókban, legfelül légy fénykép fekszik. Ázt veszi lelő, amikor percnyi ideje van. IHárom éve nem látják egy- Imást. Katuska Izsevszkben Iván, otthon,a gyárban dolgozik Imost is. O itt, ebben a kis ma­gyar városkában, a sebesültek Iközött. Három éve volt utoljá­ira otthon, amikor sebesülése [után szabadságot kapott. Ak­ikor kimentek a tó partjára — ;ők ketten Kék Gyöngynek ne­vezték el —, mely kifli alak­ban nyújtózott el a város aljá­iban. A kifli egyik végében a ;gyár dohogott, a másikban az •uráli hegyek hatalmas szálfái ;csúsztak be a vízbe, hogy az- ;után tutajjá kapcsolva, átvon- •tassák azokat a gyárhoz. Kimentek a Kék Gyöngy •partjára, az egyik zöldvendég- |lő fából készült teraszára ül­itek, és fogták egymás kezét. •Hallgattak. Messziről valaki- A GYÖNGYÖSOROSZ1 Ércbánya Bükkszéki vágatá­ban nagy teljesítményű Haus- ser fúrógépet állítanak mun­kába. Változtatni kell a tech­nológián és az új gépre most tanulnak be az emberek, siker­rel folynak a kísérletek. Kiáltással harag­gal és megegyezés nélkül mindkét el­nök eltávozott. S mit tudott meg mindezekből * a tagság? Az Arany­homok elnöke így számolt be szövet­kezetének a köz­gyűlésen: — Hát, elvtársak, nehéz ügy a vil­lany közös beve­zetése. A Zöld Me­. ző elnökével bará­ti beszélgetésen megegyeztünk ab­ban, hogy korai még a közös ak­ció ... — Megállapod­tunk az Aranyho­mok elnökével ab­ban — mondta sa­ját közgyűlésükön a Zöld Mező elnö­ke —, hogy mind­két szövetkezet érett a közös fel­adatra. de mégis jobb, ha egy ki­csit várakozunk még. Ne siessünk, elvtársak, nem kell a szocializ­must kapkodva építeni... Közben mind­ketten egyre gon­doltak: külön-kü- lön hitelt kémek a villanybeveze­téshez. igaz, így többe kerül, de az állammal legalább nem kell vitázni!-ff-n Április 1. Vcnül a pap, nem járja már Tavasszal a földeket, Nem énekel már mögötte A vakbuzgó körmenet. Mégis hullik áldás lentről: Hol sugaras, hol esős. Megtalálja mindig egymást Föld s Nap: két jó ismerős. Akár egykor, kiütközik Földeken az új vetés, Akárcsak a kamaszarcok Selymes, puha pelyhe és Mégis annyi sok hiányzik: Ispán, béres, körmenet. Pap áldása. Más nép jár be Áprilisi földeket. Nem emel templomi zászlót, S nem int arról kandi szent, Mégis nyújtózik már minden A nyár felé ideient, Éppúgy ível a pacsirta, Röptét követi a szem, Mert nem fordul földnek folyvást, Napfényt tükröz élesen. SIMON LAJOS: HINTÓN kiig hajtottunk, a bakra ültetett, — No, lássam — mondta —, lássam, bírsz-e még a lóval. Lássam, ott az ostor is. De jól vigyázz, hogy fel ne dűljek ám, mert billenő a hintó, kiskomám. Kátyús az út, a kormos traktorok feltépik itt a macskaköveket, gödrösre ásták, mint mi a mezőt tavasszal, krumpliültetés előtt. ... És dörögtek a robbanó patak a feltört úton. Kátyúk, pocsolyák maradtak el és minden kis veszélyt, buktató követ, gyepes útszegélyt, kerültem minden elkerülhetőt, mint madarak a lángoló tetőt. Hosszan tűnődtem, minden szó között, mit el sem mondtam. Csak bennem, belül sűrűsödtek a valló mondatok. A kívánságok, óhajok, a vágyak: „Kinek kezébe gyeplőt tettetek, akik vezetnek, úgy vezessenek, mint én, bár tudtam, láttam, jól megyek, de kívántam a biccentésedet.” FARKAS ANDRÁS: Az ünnepek ... Az ünnepek elmúlnak, újra jönnek, Felejtés ellen és emlékezőül, Új fontosságot adnak tettnek, könnynek, Miktől az eljövő világ kibővül. A hősi tett nehéz, az ünnep könnyebb. Jó boldogság ma tudni, hogy az őrült Öldöklés elmúlt és napok köszönnek, És dallamok, miket békés erő szült. Tizenhét éve, akkor, áprilisban Fellélegezve, apró életem, Egész jövőmet a világra bíztam, S megérlel a világ, nem hagy magamra, Akarja értem, hogy jövőm legyen — Mi lenne más, ha minden, így akarja? harmonikázott, a dallamok odaszűrődtek hozzájuk, lábuk alatt locsogott a víz, bent a városban az esti kékségben a kultúrpalota ión oszlopai fe­hérlettek, és ők nem akarták megtörni a csendet,. s Három éve... Azóta nem volt otthon. Nézi a fényképet, Katuska arcát, szemét, haját. Milyen régen simogatta! HUSZONNÉGY éves volt, most 27. Akkor gyakorlóorvos, a városi rendelőben, most ka­tonaorvos ebben a kicsi város kicsi kórházában. Lőtt sebeket tisztít, sínek közé rakja a tört lábakat. Idegbeteget kezel, vakbelet operál, mindent-min- dent tudnia kell... Az ajtó kitárul és szakasz­vezetője kézen fogva húz be rajta egy ijedt arcú, kisírt sze­mű lánykát. A gyerek remeg, mert idegen szavakat hall, mert nem tudja, mit jelente­nek azok. A főhadnagy meghallgatja a legényt:- a kislány becsenge­tett, de nem tudja, mit akar. — Sto hóesés, gyevocska? (Mit akarsz, kislány?) — Anyuka beteg . ., tessék segíteni, nagyon kérem, katona bácsi! A főhadnagy értetlenül néz a földire, az széttárja a karját. — Ja nye znáju. Tolka mámu ponyimáju. (Nem tudom, mit mond, csak a mamát értem meg.) A gyerek sír. — Hozzál egy tolmácsot! — szól a szakaszvezetőnek, és a tolmács álmos arca pillanatok alatt megjelenik az ajtóban. — Mi bajod van, kislány? — kérdi az tőle magyarul. ‘A lány szívéről nagy kő gör­dül le. — Anyukám nagyon beteg. Gyereket vár. Lengyel néni el­küldött a kórházba... mert nagyon beteg ... és nem veszik fel... — tovább nem tudta folytatni, eleredt a könnye újra. A fiatal orvos pillanat alatt határozott. — A dzsipp itt van? Zavard fel a sofőrt — és már kapja is magára köpenyét, táskájába műszereket tesz. A motor közben felbúg. — Davaj, gyevocska! — és a fényképet visszatéve az íróasz­talba, siet ki a kislánnyal. A gyereket ölébe ülteti, hogy felszáradó könnyén keresztül mutathassa az utat... AZ ASSZONY még él. A szülésznő aggódva nézi az órát, amely éjfél felé halad és Julis­ka, aki kilenc után ment el, még sehol. Az anya már csak nyöszörög. Nem tud magáról, önkívületben van a fájdalom­tól. Nem hallja a pufogó zajt sem, amely felveri a kis utca éjszakai csendjét. A motor most elhallgat és a konyha­ajtóban idegen egyenruhás férfi, egy szovjet főhadnagy jelenik meg, mellette Juliska. Lengyelné kitárja a szoba­ajtót, a konyhában a két kicsi egymásra borulva, egymást át­ölelve alszik. Szó nélkül mu­tat a nehéz lélegzetű asszony­ra. Két. katona hordagyat hpz be és vigyázva emelik rá az asszonyt. A motor újból felbúg, a két katona állva tartja a hord­agyat a ponyvás kocsiban, hogy a göröngyös úton ne érje a rá- zódás az anyát. Az orvos ott ül mellette, pulzusát figyeli. Óvatosan halad a dzsip a kórház felé. A kórházban a könnyebb se­besültek felriadnak és izgatot­tan tárgyalják az esetet. Az orvos ledobja katonakö­penyét és a műtőbe siet. Nem

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents