Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-04 / 79. szám
\ 1962. április i., szerda NEPCJSÄG 5 A jövőt,a közösség ügyét szolgálják Április 4. Nagygyűlésen lelték meg kongresszusi felajánlásukat a Málravidcki Erőmű dolgozói 1VI a tizenhét esztendeje, 1 amikor hazánk területén véget ért a háború, fellélegeztek az emberek. Az életösz- tön rajzolta arcunkra az első mosolyt, élni akartunk és bíztunk a jövőben. Akaratra és hitre volt szükségünk, hogy eltakarítsuk a romokat és újjáépítsük az országot. Tettekre volt szükség. A siránkozás és a jámbor óhaj helyett dolgos munkáskezekre volt szükség. Hidat, vasutat kellett építeni, a gyárakban és iskolákban előbb a romokat kellett eltakarítani, hogy mozdulhasson az élet. És új hősök születtek, jöttek a munka névtelen hősei. Aztán termelni kellett az államosított gyárakban és bányákban. Mostoha körülmények között egyre több szenet, vasat, árut és terméket kellett adni az országnak. Ugye, nem szabad és nem lehet feledni a széncsaták, a hároméves terv és a későbbi időszak munkáshőseit? Nem lehet feledni, többek között azért is, mert egy-egy nevet szárnyra kapott a hír, fényképüket láttuk a plakáton és mozikban, róluk írtaik az újságok. A munkások is tehettek róla, hogy egyeseket érdemükön felül, esetleg kellő alap nélkül, dicsértek, vagy mindez levonhat-e valamit dolgos hétköznapjaink értékéből, kézzelfogható eredményeink valóságából? A dolgozó nép közös kincse mindaz, amire büszkék vagyunk. De ha túlságosan sokat termett a fa, vagy éppen melegházba kényszerítjük, vajon egészséges lesz-e minden szem gyümölcse? Csodálkozhatunk-e az elmúlt időszak munkaversenyének egynémely fonákságán? Nem lehet és nem szabad feledni, hogy eredményeinkből okuljunk és hibáinkat végleg megszüntessük. Mi már megtanultuk, hogy az időtálló jót és a hivalkodó dőreséget a maga helyére téve mérlegeljük, oko- tean hasznosítsuk, vagy egyszer s mindenkorra elvessük. Mi országot építünk, magunknak és utódainknak. Ezért nem elég, ha sokat dolgozunk, jól is kell dolgozni. Nem elég, ha a munkás azt mondja, hogy a terv száz volt és 102-őt teljesítettünk. Azt is tudni kell, hogy mennyiért termeltünk egy tonna szenet, milyen minőségű szerszámot, gépet gyártottunk, mennyi volt a selejt, hogyan alakult a termelékenység, hogy állunk az anyagnormával, a technológiai ^fegyelemmel és a műszaki fejlesztéssel. |V| ikor tudunk felelni az '1 alapvető műszaki-gazdasági kérdésekre, hogyan tudunk eleget tenni az egyre növekvő követelményeknek? Csakis úgy és akkor, ha következetesen betartjuk „a többet ésszel, mint erővel” elvet. Vagyis fokozatosan és folyamatosan tanulni kell mindenkinek, munkásoknak és vezetőknek. A munka melletti tanulás szép eredményeit tapasztalhatjuk Petöfibányán, ahol 250-en végzik az általános iskola hiányzó felső osztályait és 100-an járnak technikumba, gimnáziumba. A Mátravidéki Erőműben a párttagok közül negyvenhatan végezték el az általános iskola .nyolc osztályát, a pártonkívüliek közül hetvenkilencen most végzik, és az elmúlt két évben mintegy 250-en szereztek meglevő szakmájuk mellé második szakmai képesítést. A Gyöngyösoroszi Általános Iskola igazgatója a napokban igazolta, hogy Bese- nyei József, az Ércbánya Vállalat szocialista brigádvezetője, Nagyfejű Kálmán vájár, Kisberdó Ferenc csillés az általános iskola nyolcadik osztályának anyagából vizsgázik. Ugyanennek a vállalatnak mérnöki diplomával rendelkező igazgatója és két üzemvezetője levelező úton egyetemet végez, hogy közgazdasági tudását növelje. Sok példát lehetne felsorolni, mellyel igazolhatnánk, hogy a munkaverseny bebizonyította létjogosultságát. Az is köztudomású, hogy feladataink sokasodnak, egyre nagyobb intenzitást, teljes egységet, céltudatos, szervezett erőkifejtést igényelnek mindannyiunktól. A feladatok sokrétűsége, új életünk anyagi-technikai bázisának minél előbbi megteremtése követeli, hogy minőségi változás következzék be a munkaversenyben. De ez nemcsak szükségszerűség, a lehetőség is adott, mert annak anyagi és személyi feltételeit megteremtettük. Az élet minden területén győzedelmeskedtek a szocialista termelési viszonyok, népünk helyesli és magáénak vallja a párt politikáját, és egységesebb, mint valaha. Tehát biztos alapokra épült és kimeríthetetlen tartalékokkal rendelkezik korunk munkaversenye, örvendetes és jó dolog, hogy legtöbb üzemünkben a szocialista brigádmozgalom lett a munkaverseny egyik leghatékonyabb formája. Ezt igazolja a szocialista brigádok száma, de még- inkább a szocialista brigádmozgalom tartalma. A magasabb fokú verseny lényegét találóan fejezi ki a hármas jelszó: szocialista módon dolgozni, tanulni és élni. Tények bizonyítják, hogy * a szocialista brigádmozgalom ott hatékony, ahol tömegbázisa van, tehát, ahol az egyéni és .munkabrigádok sokaságából, illetve annak legjobbjaiból nőtt ki. Nem lehet és nem szabad a munkaversenyt parancsszóra, felülről irányítani. De igenis, a vezetők feladata, hogy gondoskodjanak a verseny célkitűzések konkrét és részletes meghatározásáról. Jól megfontolt, műszaki-szervezési intézkedéseket kell összeállítani, hogy előre tudjuk, mennyi munkaórát igényel a termelőrészleg iervfeladata, mit tudunk adni az adott létszámból, műszaki fejlesztésből, újításokból és különböző műszaki szervezésből. A konkretizált alapvető feladatokra irányítsuk a munkaversenyt és a műszaki intézkedési tervre alapozzuk a mozgósítási tervet. A vezetők gondoskodjanak a tervek és a vállalások teljesítésének feltételeiről, menet közben törődjenek többet a munkaverseny értékelésével, nyilvántartásával és népszerűsítésével. A párt-, tömegszervezeti és gazdasági vezetők minden eddiginél működjenek jobban. A műszakiak ne csak szóban és formálisan igényeljék a kollektíva segítségét, hanem olyan gyakorlat alakuljon ki, hogy eleven versenyszellem és a munkások aktív támogatása nélkül ne is tudjanak dolgozni, em lehet eléggé hangsúlyozni annak jelentőségét, hogy mennyi haszna és tettekre serkentő hatása van annak, ha a műszaki dolgozók maguk is tagjai a szocialista brigádoknak. Elméleti, gyakorlati tudásukkal a brigádokon belülről és ne az íróasztal mellől, csak rendelkezések és utasítások kidolgozásával lendítsenek a munkaversenyén. A műszaki-gazdasági vezetők nagyon sokat tehetnek azért, hogy a jó munkamódszerek elterjedjenek a brigádok, üzemek és vállalatok között, és valóban az egész közösség számára minél előbb gyümölcsözzenek. A munkásújítók patro- nálása, a munkabrigádok szakmai és politikai képzettségének növelése hálás és szép fel- ádat. Ha vezetőink mindezt megoldották, sokkal kevesebb bajuk lesz a fegyelemmel, a munkaszervezéssel. A brigádok öntevékenysége, a korszerű munkaverseny sok gondot levesz a vezetők válláról, és így valóban az irányításra összpontosíthatják erejüket. És vajon kitől kaphatnának több és eredményesebb munkára ösztönző buzdítást a vezetők, mint a munkásoktól, akik tudatosan, bátran és feltétlen bizalommal követik őket. A Központi Bizottság pár napja ismertetett határozata megjelölte a kongresszusi munkaverseny alapvető feladatait. Az április 13-ára ösz- szehívott szocialista brigádvezetők tanácskozása bizonyára sok elvi és gyakorlati kérdést fog tisztázni és mindez méreteiben, és tartalmában minden eddiginél nagyszerűbbé teszik korúnk munkaversenyét. L’ gyre több helyről érke■Li zik a hír — legutóbb a Szerszám- és Készülékgyárból és a Hatvani MÁV Villamos Vonalfelügyelőségtől —, hogy a tartós gyökeret eresztett és egyre terebélyesedő szocialista brigádok harcot indítanak a szocialista műhely, a szocialista üzem címért. Emberek százai vállalnak kötelezettséget, hogy becsülettel teljesítik feladataikat és azonkívül megteszik mindazt, amit az új embertípus becsülete és erkölcse diktál. A legjobbak, az igazak nem pénzért teszik és nem kiváltságot viselnek. Utat és példát mutatnak, áldozatos munkájukkal a jövőt, a közösség ügyét szolgálják. Dr. Fazekas László Üzemi nagygyűlésen tárgyalták meg a Mátravidéki Erőmű dolgozói a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának határozatát a kongresszusi munkaversenyről. Az üzemi gyűlés úgy határozott, hogy a legméltóbban akkor készülhetnek az Erőmű dolgozói a párt VIII. kongresszusára, ha bekapcsolódnak a versenybe: a termelékenység 3 százalékos emelését tűzték feladatul. A felajánlás értéke akkor mérhető csak fel teljes egé— A KISKÖREI Rákóczi Termelőszövetkezetben 1500 naposkacsát nevelnek napjainkban. Ez volt az első szállítmány ebben az évben. A kacsák az időjárás viszontagsága ellenére szépen fejlődnek. (Varga László) , szében, ha figyelembe vesszük, hogy az egész iparág 1962-beii 5,6 százalékkal akarja emelni a termelékenységet, s így az erőmű dolgozói lényegében 8,6 százalék teljesítésére tettek kötelezettségvállalást. Elmondották azt is a dolgozók, hogy ez mindenképpen teljesíthető és reális feladat, sőt, az üzemrészek lehetőségeit felmérve, mód nyílik e felajánlások túlteljesítésére is. Hisz van tapasztalat: az 1958-as kongresz- szusi versenyben 50 millió kilowattórával termeltek többet a tervezettnél. A felajánlás teljesítésének biztosítására bizottságot hoztak létre az erőmű dolgozói, műszakiak, kiváló szakemberek közreműködésével, amely segíti a tervteljesítésért folyó munkát, ugyanakkor havonta és üzemrészenkint rendszeresen értékeli is, hogyan halad a termelékenység emelkedése az erőműben. HOLDI JÄNOS: Szerjozsa \ mikor Páli István úgy január köze- pe táján jelentkezett a gyárban, a régi szaktársak közül már mindenkit a műin ben talált. Nem fogadták kitörő lelkesedéssel, inkább fagyos volt a hangulat, s az öreg Tímár Péter, a volt csoportvezető, rögtön meg is jegyezte: — Azt hittük, hogy te is nyugatra mentél. Az ördög bújjék abba a hórihorgas termetedbe, ugyan ml a jó fenét tudtál odahaza csinálni két hónapig. Mi itt megpróbálunk újrakezdeni mindent, őlordsága pedig odahaza kuksol az asszony szoknyája mellett. Páli dühösen fújt az öreg esztergályos felé: — Arról elfelejtkeztek, hogy én nem a gyár mellet lakom. És különben is semmi közötök hozzá, vagy ha igen, hát hadd mondjam el, hogy igenis alaposan ki készültem idegileg. Nagyon jól tudjátok, hogy be kellett volna vonulnom, s helyette a padlásra mentem. Gondoljátok el, egy hónapig búj- kálni és összerezdülni minden neszre. Az utolsó héten pedig két németet szállásoltak be hozzánk... eh, mi van a gépemmel? Kovács, egy alacsony, tömzsi, hirtelenszőke, negyven év körüli ember — aki az ablak mellett dolgozott — nevelve jegyezte meg: — Te Pista, mi az, hogy a „gépemmel”? Mióta tiéd az a gép? — Hagyjátok már békét inkább . .. A művezető lépett be. Pálihoz ment: — Azokat a 4,05-ös tengelyeket fogd be. Itt a rajz, remélem, még nem felejtettél el esztergálni? Ha előbb jössz, a nagygépen dolgozhattál volna. páli befogta az egyik tengelyt, futó ‘ pillantást vetett a rajzokra, s dolgozni kezdett. Ismerte már a munkadarab minden porcikáját, százszámra esztergálta a múlt évben. De hogy belecsípett ez a Szántó Péter, a művezető is! Jó, egye fene, két hónappal később kezdte meg a munkát, de azért nem kell mindjárt bekapni az embert. Különben is. ha tudnák ... Az egyik német állandóan szemmel kísérte az asz- szonyt. A másik, az idősebb, hiába szólt rá állandóan, csak nem tágított. Végül is át kellett hivatnia feleségének az apját, s az öreg ott tartózkodott mindaddig náluk, m g csak el nem kötődött a két katona. S neki mindent végig kellett hallgatnia a padláson, nagy tehetetlenül. Mert arra gondohi sem lehetett, hogy lejön. Katonaszökevény volt, áll, még gondolatnak is balgaság. Újabb tengelyt fogott be. Biztos mozdulatokkal dolgozott, s valami nyugodt, jóleső érzéssel pillantott körül. Igen. Valami lezárult, egy emberöltő? Nem, inkább egy évezred! A gyár a régi ugyan, de ma reggeli bejövetele óta sok mindent észrevett. Sok mindent, ami új, ami nagyszerűnek ígérkezik, amiről oly sokat beszéltek itt a műhelyben, — persze, csali halkan, egymás között! Páli felriadt gondolataiból. Az öreg Tímár basszusa zendül a műhely zúgásába: — A, zdrasztvujtye, Szerjozsa! Gyere csak, testvér, egy emberrel megint több dolgozik nálunk. Igaz, hogy lusta volt. Magas, karcsú, kucsmás szovjet katona áll Páli előtt. Hadnagyi rangjelzése van, szőke haja. fehér arcán mosoly, s nyújtja a kezét. Tímár hangos, mint mindig: — Na! Ö a mi Szerjózsánk! Mindennap bejár hozzánk, és szeretjük. Ö maga is esztergályos, a moszkvai „Gorkij” Autógyárban dolgozik. Mindennap ledolgozik egy órát itt, a műhelyben. Egyik nap az egyik esztergagépen, a másik nap a másikon. Mindenbe merek fogadni, hogy ma a te géped kerül sorra. Igaz, Szerjozsa? — Igaz, igaz — mondja hibás kiejtéssel, magyarul a fiatal hadnagy, s már veti is le a kabátját, a sarokból egy igen használt mget vesz elő. belebújik. Felveszi a nyolcas kulcsot, új tengelyt fog be, nézi a rajzot. Repül a forgács, a kucsma alól szőke hajtincs pöndörödik elő, megjelennek az első izzadságcseppek. Amikor pedig egy óra múlva a hadnagy leállítja a gépet, s egy marék mahorkát nyom Páli kezébe és ezt mondja: „köszönöm szépé” vele együtt nevet az egész műhely. S ennek a nevetésnek olyan szép zengése van, hogy belepirulnak az arcok. ★ üsté úgy határoztak a szálloda halljá- * J ban, hogy az eredeti programtól eltérően, a „Gorkij” gyárba látogatnak el. Alig egy-két fiatal ellenezte csupán ezt a programkitérést, a társasutasok többsége szívesen fogadta a magyarul kitűnően beszélő városkalauz tervét. Páli is őszinte örömmel fogadta, valószínűnek tartotta, hogy néhány olyan nagyszerű gépet fog látni, amiről hetekig beszélhet majd odahaza a gyárban. Végeredményben őt nemcsak a Metro, az Ermitázs, a szebbnél szebb parkok, épületek érdeklik, hanem főként a gép, hiszen ez a szakmája, a gép szerelmese, gépésztechnikus. Aki nem szereti a gépet, annak hiába is beszélnek róla, legfeljebb annyit mond: „a gép az gép, holt anyag, mennyivel szebb például az a virágfakadás, amit az Ermitázsban láttunk...!” Mert, hogy ezen is vitatkoztak tegnap este, ott, a szálloda hatjában és meg kell mondani, meddő szófecsérlés volt az egész. Hát persze, hogy érvényes a világ bármelyik országában az a közmondás: „kinek a pap, kinek a papné!” A művészhajlamúak zengték a képek dicsőségét, szépségét. Páli kitartott a gépek mellett, s részben neki is? igaza lett. Mindjárt az első munkaterem látogatása után feltűnt a „Gorkij” Autógyár hatalmas mérete. A képzengedezők is elámultak, s csendben hallgatták egy idős szakmunkás magyarázatát, amit a tolmács gyorsan és hibátlanul fordított. Számok és adatok röpködtek a levegőben. Páli sebesen jegyezgetett és észre sem vette, hogy egy magas, szőke hajú, fehér munkaköpenyes ember jött a társasutasok csoportjához. Akkor figyelt fel, amikor a tolmács abbahagyta az adatok fordítását: — Ha megengedik — mondta a tolmács —, bemutatom önöknek Grigorij Anasztáz Szer- józsát. a gyár egyik tervezőmérnökét. Elnézésüket kéri, hogy ilyen későn érkezett, de egy igen fontos értekezleten kellett részt vennie. A mérnök meghajtotta magát és sorban ** kezet fogott mindenkivel. Amikor Pálihoz ért, szintén a kezét nyújtotta, de Páli úgy meredt rá, olyan furcsán, hogy elmosolyodott. A tolmács is észrevette Páli zavart meghökkenését: — A mérnök elvtárs be akar mutatkozni önnek — mondta, s alig észrevehetően biccentett a mérnök kinyújtott keze felé. Páli azonban még mindig nem nyújtotta a kezét. Ehelyett hirtelen magához ölelte a meglepődött mérnököt és két cuppanós csókot nyomott az arcára, iobbról-balról. S ahogy a feltóduló emlékek filmszerűen kezdtek peregni agya képernyőjén, úgy mondta sebesen, hadarva: — Szerjóska, hát nem emlékszel? A gyár! A mindennapos látogatások a műhelyben? A maradék mahorkák? A „köszön szépé”, meg a szakik? Az öreg Tímár öt éve nyugdíjban van. Én gépésztechnikus lettem. A városban annyi az új ház, hogy nem is ismernél á. És ... és ... A tolmács gyorsan fordított, s ahogy peregtek a mondatok — felkiáltások, úgy vált egyre mosolygósabbá a mérnök arca. Azután ő is közbe-közbe kiáltott, egy-egy képet dobva az emlékezés ernyőjére, majd megölelve Pálit, szintén megcsókolta az arcát, jobbról- balról. — Több, mint tizenöt éve múlt, hogy találkoztunk — mondta a mérnök Páli felé fordulva — úgy látom, jól kihasználtuk mind a ketten. Jövőre valószínűleg Magyarországra utazom, a Csepel Művekhez, tapasztalatcserére. Mondd meg, elvtárs, a többi, régi barátomnak, ha megvalósul az utazásom, okvetlenül felkereslek benneteket. Mondd meg nekik, már előre, hogy üdvözli őket Szerjozsa és őrizzenek meg emlékezetükben, mint ahogyan én is sokat gondolok rátok. Most pedig arra szeretnélek megkérni, délután gyere el hozzánk, a feleségem és a két gyermekem is sok szeretettel fogad. Itt a címem, remélem, élj ősz? Dáli bólintott, s amikor délután a lift *• sziszegő zúgással röpítette fel a tizedik emeletre, Szejózsáék lakásába, azon bosszankodott, hogy nem kér leite meg: a két gyermek fiú-e, vagy lány? — Mindenesetre nem jövök zavarba — gondolta, amikor kilépett a liftből — vettem egy babát és egy kisautót. És megnyugodva becsöngetett.
