Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)
1962-04-30 / 100. szám
1955. április 30., hétfő nepojsag 9 * Éljen a népek barátsága! Békét az emberiségnek! A dolgos hétköznapok tetteit ünnepük Szihalmon Az elmúlt esztendőben nem valami jól állt a szihalmiak 6z«nája. Ha Szihalomról került szó, a járás vezetői rosszallólag csóválták fejüket és meg kell mondani az igazságot: nem az első helyen emlegették a két közös gazdaságot. Az idei tavaszon azonban gyökeresen megváltozott a helyzet. Üj, éltető, friss levegő járta át a falut, és nyoma sincs már az egy év előtti fe- gyeűmetlenkedésnek, huzavonának. Mi a változás oka? Erről beszélgetünk az emberekkel. Kinek ez, kinek az a véleménye. A sok elképzelésből mégis ki lehet szűrni: A Kossuth Termelőszövetkezetben baj volt a vezetéssel. A tavasszal becsületesen, elvtársi módon megmondták a járási vezetők az elnöknek is, ami a szívükön feküdt. És az elnök „állta a bírálatot”, megértette, tanult, okult is a jó szándékú tanácsokból. Ez nem szó csupán, előlegezett bizalom, hanem valóság, amely pontosan lemérhető már a szövetkezet egész életén, munkásságán. A Kossuth Tsz elnöke ma „hivatása magaslatán” áll és minden iparkodásával meg akar felelni a tagság bizalmának. A bírálatból tanult az elnök, két új agronómust kapott a falu A változás másik oka — mint emlegetik az emberek —, hogy a patronáló Füzesabonyi Állami Gazdaság a régi helyett két új agronómust adott aszi- halmiaknak, akiknek szakértelme, a munka vezetésében való jártassága új, friss erőt adott. A harmadik, de nem utolsósorban! okként könyvelik el a szihalmiak a két tsz-pártszer- vezet megalakulását Megmondják nyíltan: mióta dolgozik a két pártszervezet, azóta nincs suttogás, hátmögötti beszéd. Nyíltan kimondja mindenki azt, amit akar, amivel nem ért egyet, és ami talán a legdöntőbb — a pártszervezeteknek sikerült a tagsággal megtalálniuk a közös hangot. őszintén, kertelés nélkül közölték a tagokkal: Így nem mehet tovább! Véget kell vetni a fegyelmetlenkedésnek! És ezzel a tagok zöme egyetértett és ma már ott tartanak, hogy május 1. tiszteletére elvetették a tavasziakat, végeztek a mák, borsó sarabolásával is. Ketten is újságolják egyszerre — nem kis örömmel —, hogy most a növényápolási munkák idején naponta kétszázötvenen—háromszázan is dolgoznak a két gazdaság földjein. Sokan dicsérik a szi- halmi asszonyokat és mint kiderült, igazán megérdemlik, hogy halljon róluk az egész megye. — Néha férfiaknak való munkát végeznek — említi őket a tanácselnök is. Ma műtrágyát szórtak, de ha kapálni kell és sürget az idő, akár százam, kétszázan is „csatasorba” állnak, egyetlen szóra. — Az asszonyokban bízni lehet — így mondja az agronó- mus is, aki a Petőfi Tsz-ben arról beszél, hogy gazdaságukban négy asszony négyezer csibét nevel. Szépek, rántani valók már a jószágok, hamarosan elszállításra, piacra kerülnek, s ami a legfontosabb: alig haladja meg az elhullás a három százalékot. Az idei tavasz friss, éltető levegője átjárta a szihalmi emberek szívét, lelkét is. Ma már látják, van értelme a munkának, hiszen jó termést ígérnek a földek, az egész határ. Nem csodákat várnak, nem egyszerre akarják megváltani a világot — mint mondani szokták —, hanem lépésről lépésre, saját munkájukkal, szorgalmukkal akarják kivívni becsületüket, otthagyni az eddigi utolsó helyet, s felcserélni azt, talán a legelsővel is. Napnál világosabb, hogy ma már tudják Szihalmon is: jobban élni, többet keresni, gazdagabbnak lenni a szövetkezetben lehet, de csak több iparkodással, nagyobb szorgalommal és okos, értelmes gazdálkodással. A tagság ma már hallgat a vezetőségre mind a két tsz- ben. De ha nem tetszik valami, azt is megmondják nyíltan. A Petőfiben hátralékos még a vezetőség a föld járadék kifizetésével. A szövetkezeti gazdák megmondták, kérték: fizessék ki a földjáradékot, mert az nekik jár, megilleti a tagságot. A bíráló szó nem volt hiábavaló és a földjáradékot a napokban ki-ki kézhez is kapja. Rendszeresen kapnak munkaegység-előleget a fiatalok Szihalmon ez nagy szó. Nagy szó azért, mert most egy évvel előtte, senki sem mert még ilyesmire gondolni, ma pedig tudják az emberek, hogyha továbbra is szorgalmasan dolgoznak, akkor rövidesen az egész tagságnál bevezethetik a rendszeres, havi előlegfizetést. A fiataloknak most biztatást, buzdítást akart adni a vezetőség, a tagság, akkor, amikor megszavazta nekik a rendszeres előleget, és bizonyos, hogy ezt jó szívvel fogadják majd ők is. Azok közül pedig, akik annak idején otthagyták falujukat és másutt dolgoznak, többen látják már, hogy odahaza is érik, gyümölcsözik már az új élet, értelme van az életnek Szihalmon is. A szihalmi szövetkezeti gazdák mindkét szövetkezetben büszkék lehetnek eddigi sikereikre, hiszen a gyengék közül emelkednek szorgahnas munkával az erősek közé. És a dolgos hétköznapok tettei után most a munka ünnepén róluk beszéljünk, azokról az emberekről, akik új sikereiket is az alkotó, az életet átformáló munkának köszönhetik. Szalay István jen, menjen a szamárságaival... — Buta liba... Látja, uram, ilyen buta emberekkel is ösz- szehozza a sors az álmok ügynökét. Neki több a kézzel fogható és éppen ezért bármikor elröppenő realitás, mint az örök hűségű álmodozás. Eh, gyerünk tovább ... Emögött az ajtó mögött olyan ember lakik, aki minden szeretne lenni, de még semmire se jutott... Igen, előre leinformálom majdani ügyfeleimet... Mindenért nyúl, de semmit sem ér el... Ezernyi terve van, de még egyet sem valósított meg ... Ennek nem is egy, de tíz álmot is eladhatok... Jó napot... az álmok ügynöke vagyok, a kollekcióm széles, olcsón adom, tessék választani... — Hogy ki a fene maga? Az álmok ügynöke... Ez valami szövetkezeti rövidítés? — Nem uram. Én valóban az álmok ügynöke vagyok... Álmaim vannak eladók, melyeket ön olcsón megvehet, s eljátszhat velük élete végéig, megédesítik perceit és megvigasztalják csalódásaiban... Nézze, itt van mindjárt ez... igen, ...ez a halványkék álom es mellette ez a tulipánszínű ... Ha ezt megveszi, ezreknek parancsolhat, akik gyorsan és alázatosan hajtják végre parancsait, ha ezt a másikat is, akkor úgy érzi, hogy minden tudása meglesz ahhoz, hogy ezek az ezrek tisztelettel is tekintsenek önre ... Tessék, olcsón adom... — Mondja, maga bolond, vagy engem néz bolondnak... Elsősorban is, mi vagyok én, tábornok? Nekem ne hajtsa Végre senki a parancsaimat, Wert én utálok parancsolni... Aztán mit érek én egy olyan álommal, amelyben én vagyok a legokosabb, s ha felébredek, akkor én vagyok a legbutább... Egy átbukdácsolt esti iskola többet ér, mint a maga egész kacatja... Vén szenilis, hülye. — Gorombák az emberek, látja uram, ilyen gorombák... Jóért rosszal fizetnek... Ahelyett, hogy megköszönte volna, ilyen durván rám csapja az ajtót... Nem könnyű mesterség ez, láthatja, ennyiből is ... De talán itt. öregasszony lakik az ajtó mögött... Nyugdíjas, a fia valahol Nyugaton él. Disszidált, ahogy önök mondják ... Az álmokért ment valójában az ostoba, pedig én házhoz szállítottam volna neki mindazt, amiért elment... Jó napot, nénikém... Az álmok ügynöke vagyok... — Jaj, kedvesem, nem veszek én könyvet, gyenge már a szemem az olvasáshoz, meg nem is nagyon telne rá... — Nem könyvvel jöttem, hanem álmokkal... Nézze meg, nénikém... látja ezt az álmot ... Olcsón adom. Ha megveszi, itt lesz maga mellett mindig a fia... — Az isten áldja meg, a fiamról hozott hírt... Jön haza, nem hiába imádkoztam annyit, csak meghallgatta az isten a könyörgésem, hazajön, ugye, azt izente ? — Nem ... félreértett, nénikém ... Nem üzent semmit... Mondom, hogy álmokat adok el... Ha ezt megveszi, ezt a rózsásmintás álmot, akkor, ha behunyja szemét, mindig itt lesz a fia, maga mellett... Érti már? — Hogyha behunyom a szemem? Maga bolondozik egy szegény, egyedülálló öregasz Ara 1 koron*. Napirenden a leszerelés A félelem egyensúlya szonnyál? Szégyellje magát... Mit érek én vele, ha behunyom a szemem és mellettem van... De ha kinyitom?... Ha simogatni akarom ... Ha mosni, főzni akarok rá... Ha unokát akarok ringatni... Ha sírok, mert úgy fáj a szívem, akkor hol van? Megálljon, hazajön még az én kisfiam, s megmondom, hogy itt járt nálam egy ember, aki bolondot akart űzni belőlem, s majd jól ellátja a baját... Takarodjék, szégyentelen ... — Jó napot kívánok, az álmok ügynöke vagyok és egy autót... — A kiutalást hozta? — Nem kérem, álmot hoztam, amelyet... — Üljön maga belé, legalább ahhoz nem kell garázs ... — Jó napot kívánok, az álmok ügynöke vagyok és hírnevet hoztam... — Hírnevet? Hagymát hozzon ... Megvagyok és hírnév nélkül is. Na, szédelegjen tovább, apuskám, mert rendőrt hívók... — Jó napot kívánok, az álmok ügynöke vagyok ... — örvendek... adjon két csomag Andaxint.. — Ne nevessen ki, uram, hogy most látta kudarcaimat... Nem tudom, mi van itt, nem értem... Harminc éve, vagy tán’ negyven is, hogy hordom, adom az álmokat... És az utóbbi években nem megy a bolt... Nem, és nem... Megváltoztak az emberek? Nincsenek álmaik? Vagy a kollekcióm avult el? Mondja, mit tanácsol, mit tegyek, vagy tegyek-e egyáltalán valamit... Hát kell-e egyáltalán az álmok ügynöke? \ nyugati politikusok, de befolyásos lapjaik is, gyakran hangoztatják: a világbékét a pusztulástól való kölcsönös félelem tartja fenn, a jelenlegi béke a félelem egyensúlya. Adatokat sorolnak fel, hogy háború esetén az amerikai atomerő mennyi idő alatt, mekkora területet tud elpusztítani, számokkal érzékeltetik, hogy egy esetleges szovjet rakétanukleáris csapás, hány millió embert veszélyeztet. És fegyverkeznek tovább, hogy a legközelebbi kimutatásban néhány négyzetkilométerrel megnövelhessék a pusztulásra ítélt területet. A nyugati hatalmak tovább táplálják, szítják, éltetik „hagyományos” ellenszenvüket a Szovjetunióval szemben, amellyel a szocialista államot már születése pillanatában kitüntették. A Szovjetunió azóta is hősies küzdelemmel, szilárd önfegyelemmel, magabiztosan hárítja el a „fricskázásokat”. A szocializmus ellenfeleinek tábora csökkent az utóbbi években, de haragjuk, gyűlöletük nem. Ennek a haragnak „anyagi megtestesülése” a fegyverkezés is. Fegyverkeznék, hogy készüljenek a támadásra. Ebben a helyzetben szinte természetes a Szovjetunió és a szocialista tábor részéről a „viszontfegyverkezés”. A hirosimai és a nagasza- ki, eleven embereken elvégzett atomkísérletek után az Egyesült Államok biztonságérzetét nem zavarta semmi, s a Pentagon vezető körei egy kis sziesztát engedélyeztek maguknak, úgymond: kezünkben az atombomba, mi dönthetünk a háború és béke sorsáról. Akkor támadunk, amikor nekünk a legmegfelelőbb. Az amerikai önbizalom komolyságát kissé csökkentette az a Nyugaton is többször elhangzott beismerés, hogy az atommonopólium ellenére a Szovjetunió kezében van a világ legütőképesebb hadserege, s a szocialista tábor birtokában van a győzelem kivívása minden feltételének. De az atommonopólium kölcsönözte viszonylagos önbizalom sem tartott sokáig. 1949- ben több amerikai katonai repülőgép műszerei, radioaktív felhőket észleltek abban a térségben, amelybe azok csak szovjet atomkísérletek színhelyéről juthattak el. A műszerek „gyanúját” hamarosan szovjet kormánynyilatkozat erősítette meg, amely közölte, hogy a Szovjetunió is rendelkezik atomfegyverrel. Felborult az egyensúly. Addig a Szovjetunió hagyományos katonai potenciálja ellensúlyozta csupán az USA nukleáris erejét, most már a Szovjet Hadsereg is atombombát tud szembeállítani az atombombával. Méghozzá hatalmas, minden eddiginél nagyobb atombombát. Ettől az időtől beszélünk a félelem egyensúlyáról. Nyugaton azt hirdetik: a Szovjetunió is, az Egyesült Államok is, s mindenki fél a háborútól és ez tartja vissza őket a nukleáris mérkőzés kockázatától. Való igaz, az új háborútól, amely nagyon könnyen nukleáris mészárlássá fajulhat — mindenkinek van félnivalója. A pusztulás — pusztulás. Amerikát ennek a pusztulásnak az egyetemes kilátásai, az Egyesült Államokat sem kímélő perspektívái sem tartják vissza a világháborús kezdeményezéstől. S a Szovjetuniói? A Szovjetunió a kommu- ** nizmust építi. Hatalmas munka ez, megköveteli minden energiatartalék kihasználását, mozgósítását. De éppen az épí- tomunka parancsolóan előírja a védelmi készültség fokozását is. A fegyveres erő állandó harckészsége egyik eszköze a béke fenntartásáért vívott küzdelemnek. Harc — békében forgatott fegyverekkel. Ha az imperialisták „erkölcsi egyensúlyát” csak a sozcialista tábor haditechnikai sikerei képesek egyensúlyban tartani — ezekhez kell folyamodni. A nemrég kidolgozott szovjet globális rakéta képes arra, hogy minden célja felé tartó fegyvert megsemmisítsen, ártalmatlanná tegyen. A szocialista honvédelem erősítés« egyelőre a globális rakéta szerepét tölti be: elhárítja a háborús kísérleteket. A nyugati felfogás szerint a béke addig tart — természetesen ha következetesen végigvisszük a „félelem egyensúlyának” gondolatmenetét — ameddig a félelem tart. Ezért keresztelték el napjaink békéjét a félelem egyensúlyának. Ha a Szovjetuniónak nem a béke lenne az elsődleges célja, a béke, amely feltétele a kommunizmusnak, hanem aá imperialisták fegyveres meg- semisítése, még ma a győzelem reményében kezdhetné meg a katonai erőpróbát. A szocialista tábort nem a félelem állítja a béke mellé, hanem eredendően humanisztikus elhivatottsága, s az a biztos tudat, hogy a szocializmus eszméi katonai eszközök nélkül iá elterjednek és győzelmet aratnak a világon. IV em lehet tartós a féle- lem egyensúlya, helyette komoly tárgyalásokon és őszinte megegyezésen alapuló bizalomra van szükség, amely mindennemű fegyveres támadás, katonai agresszió lehetőségeit megszünteti. A szocialista országokod nem múlik a megegyezés1 (K.-D
