Népújság, 1962. április (13. évfolyam, 77-100. szám)

1962-04-30 / 100. szám

1962. április 30., hétfő NÉPÜJSÍG 3 Egy zászlé alatt „Ma, amikor e sorokat írom, az európai és amerikai prole­tariátus seregszemlét tart harci erőin, amelyeket egysé­ges hadseregként egy zászló alatt és egy közelebbi cél el­érésére mozgósított: a törvé­nyesen lerögzítendő nyolcórás normál munkanap érdeké­ben” — írta Engels 1890. május elsején, jellemezve a munkás­ság akkori célkitűzéseit, s az ünnepet is. — Nem sokat mondana, nem sok újat jelen­tene leírni, mi történt az első május elseje óta: hiszen az közismert történelem. Ma, amikor e sorok megje­lennek, a proletariátus már túl van az Engels által meg­jelölt .közvetlen célkitűzése­ken”, a nyolcórás munkana­pot a világ jelentékeny ré­szén törvények biztosítják, né­hány országban pedig tovább csökkentették a munkaidőt. A május elsejei seregszemle mégis, évről évre a proleta­riátus egyre növekvő harci kedvéről ad számot: mert a munkásosztály áttért a távo­labbi célokért való küzdelem­re, a hatalomért vívott harcra. Engels Európa és Amerika proletariátusáról ír: akkor még csak e két földrész kohók árnyékában, bányák mellett felépült metropolisaiban lé­pett színre a munkásosztály. Ma nemcsak a földrajzköny­vek tudnak öt földrészről: a munkásosztály küzdelmeinek krónikáját is öt világrészen írják. A szocialista államokban a munka ünnepe „hivatalos” ün­nep. A hatalmat birtokló munkásosztály ezen a napon is tanúságot tesz arról, hogy szolidáris a proletárdiktatúra kivívásáért küzdő „nemzeti munkásosztályokkal”, az im­perialista országok földfoglaló parasztjaival, a fasiszta ve­szély ellen szerveződő mozgal­makkal. Ezen a napon a kapitalista országok egy részében is áll­nak a gépek. Május 1. ugyan nem „pirosbetűs” ünnep a pá­rizsi kiadóvállalatok naptá­raiban, de ezt a napot a Szajna partján is évről évre ünneppé avatják a munkás­ság küzdelmei, amelyek azt jelzik, hogy a diktatúra bű­AZ ÉRCBANYA HÍRE, de inkább a szükség, a nagyobb darab kenyér reménye hozta Gyöngy ösoroszi ba. Bessenyei József akkor már nős ember volt, egy gyerek apja. Igaz, csak hárman voltak, de há­rom ember is álig fért el Gyöngyösön, az albérleti szo­bában, és az asszony minden hónap elején majdnem meg­siratta a három darab százast, amit lakbérre fizettek. Száz helye lett volna a pénznek, de egy keresetből tíz­re is alig futotta. Nem és nem, akárhogy is takarékoskodtak. Bútor is kellett volna, meg ruha is. De csak egy kereső volt, mert az asszony a kicsi gyerek mellől nem mozdulha­tott. — Más választás nincs, szak­mát kell változtatnom. Végre, kimondta és egyszer­re úgy érezte, hogy megszaba­dult a hetek óta reá nehezedő gondoktól. Hangja rekedt volt, de elszánt. Másnap elindult Gyöngyösorosziba, az ércbá­nyába. Csillésnek vették fel. Soha­sem járt még, bánya közelé­ben sem. Molnár volt, majd­nem tiz évig és már erdőtelki parasztgyerek korában hozzá­szokott a munkához. A bányá­ban nehezen teltek az első na­pok, de szorgalma és elszánt akarata átsegítette a kezdeti nehézségeken. Keményen mar­kolta a lapátot, rakta, tolta a csillét. Fiatal volt, szerette a munkát és az életet. Egyre nőtt a teljesítmény és ezzel együtt nőtt a keresete. Bessenyei József már nem is vészkedései, mesterkedései el­lenére is a munkásosztály a legjelentékenyebb politikai erő francia földön. A munkásság nyújtott testvéri jobbot az árolló ellen kétségbeesetten küszködő parasztoknak, a munkásság tizenhárommil­liós tömegsztrájkja mérte a halálos csapást tavaly a fa­siszta puccsra, és az 1962-esév hatalmas antifasiszta tünteté­sei a proletariátus harci el­szántságát demonstrálták. A sztrájkoló japán bányászok, akik 1960-ban 282 napig da­coltak a nyomorral, az ameri­kai hajóépítők, akik 157 napig elkerülték a dokkokat, nem május elsején hagyták abba a munkát. A tizenhatezer mun­kás közül, akit két évvel ez­előtt letartóztattak Indiában, mert vezették a sztrájkokat, jónéhányan talán soha nem hallottak az első május else­jékről: de valamennyiüknek erőt, kitartást kölcsönzött az az eszme, és nem utolsósorban az az „anyagi erő”, amelyet ez a nap szimbolizál. Costa Ricában egyenesen a börtönbe mentek az United Fruit Company ültetvényein sztrájkoló munkások, Olaszor­szágban tizenketten kerültek a temetőbe, míg sikerült meg­buktatni a Tambroni-kor- mányt, Belgiumban az auto­mata fegyverekkel felszerelt karhatalom terrortámadását testükkel fogták fel Brüsszel és Namur proletárjai, de meg­akadályozták a kormánynak az életszínvonal ellen terve­zett hadműveletét. Japánban kivételes törvényeket, statá­riumot vonultatott fel a kor­mányzat az „utca” ellen, amely felzúdult az amerikai szövet­ség tervezete ellen. Az utcát a munkásosztály és a hazafias erők által mozgósított töme­gek töltötték meg, s az ő holt­testük maradt a kövezeten is. Május 1 — a munka ünne­pe. — Békeünnep. De ahol a proletariátus még küzd a tör­ténelem által neki ítélt szere­pért, harcos ünnep, osztály­harcos ünnep. — Mint a hay- marketi vérengzés napja is, amelyen az amerikai reakció ült tort 1886-ban. Fegyvertelen munkásokra zúdult Haymarketben az ame­rikai monopóliumok fegyve­res bosszúja ezen a napon, s minden május elseje egy ki­csit a számadás napja is. Az amerikai karhatalom brutális támadása jelezte az uralkodó osztály az Üj világban is „ko­molyan veszi” egyetlen követ­kezetes, győzelemre hivatott ellenfelét, a munkásságot, s még a legbékésebb követelé­sekre is puskacsővel válaszolt. A haymarketi sortűz — a múlt század amerikai proleta­riátusának tűzkeresztsége. Haymarket mártírjainak vé­re festette vörösre május 1 eszméinek lobogóját. A má­jusi lobogót, a vörös zászlót, amely a Föld lakóinak egy- harmadát tömöríti, s amelyet már Amerikában is győzelem­re vittek a Sierra Maestra forradalmárai, s ma már a ha­vannai ünnepségek ékessége. A május elseji seregszemlé­ken a világ proletariátusa szá­mot vet erőiről, arról, hogy mit fizetett vissza eddig Hay- marketért és a haymarkete- kért A szocializmust építők növekvő tábora, a tőkésektől kicsikart szociális vívmányok, a részleges politikai sikerek, a választási győzelmek, a mun­kásosztály egyetlen követke­zetesen forradalmi pártjának, a kommunista pártnak világ­szerte növekvő sikerei azt mutatják: a munkásság nem feledkezett meg Haymarket tanulságairól. De a proletariá­tus többet is tesz, mint amire ez a gyászos emlék kötelezi, hiszen a haymarketi sortűz csak a terrorra emlékeztet, arra készteti az új rend har­cosait: a bosszú nevében. Ma a munkásosztály az egyetlen valóban nemzeti erő, s küzdelmében az erőszak csak az egyik „fegyvernem”, s csak egyik célja a kapitalizmus megsemmisítése. Hivatása a haymarketi tragédiákat kizáró társadalom felépítése, az alko­tás. Május 1 a munka, az alko­tás ünnepe. A „szocializmus napja”. Krajczár Imre MÄJLS 1. Mosolygó élet emlékszik rá, hogy mikor és hogyan történt, csak azt tudja, hogy Kiss György, az első vá­járja kezdte tanítani a bá­nyászmesterségre. ö megfi­gyelt mindent és megtanult annyit, amennyit csak lehe­tett. Egyszer a vágat végében ültek, robbantásra vártak. Ar­ról vitáztak, hogy miként le­hetne jobban megszervezni a fúrást, robbantást és a szállí­tást. Éppen szedelőzködtek, hogy folytassák a munkát. Nagy Mátyás, a bányamester tette vállára a kezét és meg­kérdezte: — Bessenyei, nem akarna maga bányász lenni? Nem csillés, hanem vájár. — Én?... De igen. Nagyon szeretnék, ha a munkámmal is megelégednének. — Hát csak iparkodjon, A munkájával elégedettek va­gyunk, különben nem javasol­tuk volna vájáriskolába. BESSENYEI SIKERREL el­végezte az iskolát, segédvájár, majd vájár lett az apró ter­metű csillésből, a volt molnár- segédből, a hajdani, erdőtelki parasztgyerekből. És senki sem bosszantotta már, hogy lisztes molnár. Szorgos mun­kájáért becsülték, szerénységé­ért pedig szerették társai és a vezetők egyaránt. Az 1958. évi bányásznapot sohasem felejti el a Bessenyei család. Akkor kapták meg a lakáskulcsot. A telepre költöz­tek, az új lakásba. Megszűnt ... hogy az angolai hazafiak képviselői Leopoldville-ben megalakították az Angolai Köztársaság ideiglenes kor­mányát A kormányalakítás ugyan nem a nemzeti egység jegyében történt, mert a Népi Mozgalom Angola Fel­szabadításáért nevű, harcoló szervezet támogatását nem biztosította előre a kormány, mégis meglepő a nyugati sajtó hangja, amellyel a hírt fogadta. „A kormányalakítás távolról sem az angolai na­cionalizmus erejének jele ...” — mondja ki a megfellebbez­hetetlen szentenciát néhány laptársa nevében a Frankfur­ter Rundschau. Igaz, Frankfurtban hosszú ideig az algériai vezető szer­vet sem tartották kormány­nak, amely a Rundschau el­lenszenvétől kísérve is, győ­zelemre vitte tízmillió arab ügyét. — zár Würtz Adám rajza ...EGY DARAB A MÜLTBÓL... Sivár tömegszállás volt a csókosi barakk évtizedeken át. A föld mélyén 10—12—14 órát dolgozó emberek kényszerű „pihenőhelye”. Nyomorúságos emberi lak, ahol ugyanazok zsúfolódtak össze, akik a vizes munkahelyeken is kényszerű testhelyzetben, összeszorított fogakkal, izmaikat megfeszítve csákányozták a kemény szenet, szívták tüdejükbe a bánya bü­dös levegőjét, lehelték be az áporodott testszagot. A bánya és a barakk — egyre ment. Fulladt a tüdő itt is, ott is. A nyomor szaga, bűze érződött itt is, ott is. A csókosi barakkban élt va­lamikor Utassi d. Mátyás, bá­nyamunkás, a bányászok szak- szervezeti vezetője... — 1930. május elsejétől vol­tam a barakk lakója. Tizenhat „szoba” volt a barakkban. S az albérlet és a régebbi nélkü­lözést is kezdték elfeledni. Náluk boldogabb ember nem volt akkor az egész környéken. Nem kellett már utazgatni. Bessenyei József a telepen la­kott, sikta után jutott idő a pihenésre, meg tanulásra is. 1959-ben letette a lőmesteri vizsgát. Akkoriban 24 óra alatt csak egyszer robbantottak a bányában. Bessenyeiék alakí­tották meg az első nyolcas brigádot. Két fúrócsapattal két szállítócsapat ment. össze­szoktak az emberek, úgy dol­goztak, olyan pontosan, mint egy óramű. A korábbi mód­szerrel 24—25 métert hajtot­tak, ők meg 50 métert teljesí­tettek. Aztán szocialista brigá­dot alakítottak, ők nyolcán, és volt olyan hónap, hogy 94 méteren felüli vágathajtást értek el havonta. Elsők voltak a szakmában és példamutatók a tanulásban. A vállalatnál elsőként, már 1960. szeptember 4-én megkapták a szocialista brigád címet. Besse­nyei József — brigádvezető — kiváló dolgozó lett és a követ­kező bányásznapon ismét sza­porodott eggyel kitüntetései száma. Később 12 főre egészí­tették ki a brigádot. Ma arra a legbüszkébbek, hogy egy ki­vételével együtt vannak mind. Embert, megbecsült bányászo­kat neveltek a gyöngyösi, a solymosi és a messzi vidékről idelcerült fiatalokból is. Éljen május 1, a világ dolgozóinak nagy ünnepe! A BESSENYEI CSALÁD ott-f honában ültünk, a gyorsan S pergő évekről beszélgettünk. A> modern két szobás lakásban > — előszobával és fürdőszobá-í val — új bútorok, előtte kisí kert. Szemben, a most épülői 16 lakásos épületen fütty ös> kedvű kőművesek dolgoznak.? Tizenhat bányászcsaládnak> építenek új otthont. És aztán? még kettő épül. Jelenleg negy-í ven család lakik a telepen.? Frissen vakolt, mosolygós kis$ családi házak, körülöttük moste borul egyetlen lombsátorba a? fiatal erdő. < — Sokat dolgoztunk az el-í múlt tíz év alatt, de megérte.? Olyan ez a lakótelep, mintegyí üdülő. És a bánya! Aki régen? nem járt lenn, rá sem ismerne. > Korszerű biztosítás és állandói gépesítés. Újabban olyané Hausser fúrókocsival dolgo-í zom, hogy megcsodálhatja bár-? ki látja. Nagyszerű masina.? Jövőre biztosan elérjük a 120? méteres vágathajtást és mégi több ólmot és cinket terme-? lünk ki. Lelkesen magyarázd Bessenyei, szeme bizakodást? és megmásíthatatlan elhatáro-í zást tükröz. < BÁRMIRŐL ESETT SZÓ, í újra és újra a munkához ka-> nyarodtak szavaink. Egy-kétí nappal május 1, a munka ün-í nepe előtt Bessenyei Józseffel? a dolgos hétköznapokról be-? szélgettünk. Búcsúzás után? visszanéztem a derűs kis csa-i ládi házra, a fiatal bányászte-? lepre. Úgy éreztem, a levegői is biztató ígéretekkel kecsegtet.? Dr. Fazekas László \ BARAKK a haldány alatt,,, A barakk ott áll a Csókos-tetői acélaknatornyok alatt, a hosszan elnyúló völgy enyhe emelekedésében. Mel­lette kanyarog el az út szürke szalagja, amelyen hajnalban délutánonként és este egész autóbuszkaraván hozza s viszi a bányászokat. A barakk ott áll a völgyben, a föléje magaso­dó hegy s a régi haldány tövében. Tíz—tizenkét méternyire elnyúló, fehérre meszelt, földbe süppedt épület, tenyérnyi szűk ablakokkal. A telep felől jövet pacsitból font, rozzant kerítés fogja körül. Ajtói kopottak, töredezettek, barnák. Homlokzatán a vakolatot már erősen bontogatja az idő foga. Mi mindennek voltak tanúi e falak? Miről vallanak az egykori barakk-lakók? s Emlékezésünk tömény történelem... lenné váltak az erős munká­hoz. S ezekben a csapásokban nem kas része van az egykori barakk-életnek. A poloskák és bolhák, tetvek tanyáján, ahol egész héten át csak az arcu­kat moshatták. — Fürdő? Bá­nyásznak? — az acélos egész­ség is egy-kettőre tönkrement Az egyoldalú étkezés lesová- nyította a bányászokat. Ke­nyér, szalonna, macsánga, pap- rikás'krumpli — ezeknél nem járta egyéb. ÜJ munkAsszAllű. Ez már a jelen. Több mint 600 000 forintos költséggel épült a telep középpontjában, s 110 bányásznak biztosít nyugodt, ízléses környezetben igazi ott­hont. Otthont, ahol a dolgozók munka utáni óráikat erejük' felfrissítésére, képességeik fej­lesztésére, egyéniségük gazda­gítására fordíthatják. Törő­dik-e az üzem vezetősége azzal, hogy a munkásszálló lakóinak életét még kényelmesebbé vál­toztassa? Csak egyetlen szám­adatot erre: 1960-ban 126 540 forintot fordítottak a berende­zések korszerűsítésére, a szálló fenntartására. Ha valaki az emlékekben kutat, a mai bányatelepen már nemigen találja a régit. A haj­dani bányászlakások, igaz, még megvannak a szűcsi partnál, a péküzem környékén. S áll a csókosi barakk is. De hát ki figyel ezekre? Az utóbbi öt év alatt 330 bányászcsalád vásá­rolt, vagy épített magának há­zat. S a régi „kolóniái” házak­kal szemben is ott állnak az emeletes lakótömbök, az első új épületek a telepen. GYARAPODÓ JELEK. Az anyagi jólét jeleit nem­csak a sűrűn épülő új házak mutatják, városias homlokzat­tal és esslingeni redőnyökkel. Gyakran fordul a bútorszállító kocsi, sok a berregve száguldó motorkerékpár, a személyautó lassan még több lesz, s a ház­tetőkön sűrű tv-antennaerdő szikrázik, csillog a napfény­ben; a háztartásokból szinte sehol sem hiányzik a mosógép, a porszívó és parkettkefélő. No, és a divat? Elegánsak, csinosak a telepiek. Telik az öltözködésre is. Aki először fordul meg itt, nem tudna rá­mutatni az aknászra, a vájárra, a csillésre, a segédmunkásra, vagy a mérnökökre. Érezni Egercsehiben is az élet zsongó, lüktető, eleven áramát. Ügy tűnik, sosem léteztek a földbe- süppedt házaik, a csókosi po- loskás barakk. egy-egy helyiségben 6—7 em­ber. Néha több. Ágyak nem voltak, csak kemény fapriccs. Otthonról hozott szalmazsáko­kon feküdtünk, otthonról ho­zott pokrócokkal takarózva. S mindezért elkértek a bá­nyászoktól havi egypengő 50 fillért. Később, mikor a bá­nyatulaj adta a szalmazsákot, pokrócot — a barakkbért még 50 fillérrel megtoldották. Hogy sok volt-e, sokallták-e a bá­nyászok a barakkbért? Egy műszakban — hajnaltól hajna­lig — kerestek meg nagy ke­serves munkával 2 pengőt, 2 pengő 50 fillért. Legtöbbje annyit se. (Ma egyetlen va­sárnapi siktára kapunk any- nyit, hogy nemcsak az élet gazdagítására, de zsebpénzre is futja. Van olyan csapat, amelynek tagjai szürke hét­köznapi siktán megkeresik a 110—120 forintot.) SZTRÁJK. ( 1936. júliusi, a huszonhat év­ivel ezelőtti sztrájk, istenme- izejiek nevéhez fűződik. És s szerves résíze a barakk történe­tiének is, hiszen az a 60 bá- snyász, aki nem vette kézbe a ^csákányt, egytől-egyig barakk- Slakó volt. ? — Azért sztrájkoltunk — f emlékezik Utassi d. Mátyás1 —, í mert két műszakot kellett töl- itenünk egyvégtében. Reggel (beszálltunk a bányába és csak <másnap hajnalban jöhettünk (fel. Addig nem mozdulhatott (senki, amíg mindenki, személy (szerint, ki nem adta megpa­tkolva a hat csille szenet. ? A sztrájk nem végződött si- ikerrel. S akik részt vettek ben­őne, szétszéledtek más bányák­éba Kevesen emlékeznek ma (már Egercsehiben a több mint (negyedszázadnyi idő távlatába ( merült hősies helytállás nap­ijaira. Kevesen maradtak mun- ikában azok közül, akik akkor (kiálltak jogaik követelése mel- ilett. Kevesen maradtak emlé- (keztetni. Sokakat elkaszálí a (halál. Még többen megrokkan­jak, megnyomorodtak, tehetet­Rejtezetten, a völgy kanyarulatában, domboktól eltakar­va, áll az egykori tömegszállás épülete. A múltnak egy itt­maradt sivár, rideg, borzongató darabja. Az idegen, aki autó­val suhan át a telep útjain, nem láthatja. De az itteniek tud­nak róla. S látja az a majd ezernyi bányász, akiket 23 falu­ból autóbuszkaravánok szállítanak hajnalban, s délutánon­ként munkahelyükre. Látják, hogy nap mint nap emlékezni tudjanak a megerőltető, hosszú gyaloglásokra, amit télen, nyáron, esőben, hóban, fagyban, sárban kellett megtenniök falujuk és a bánya között. Látják a bányászok az egykori sivár tömegszállást, a munkásnyúzó múlt figyelmeztetését, hogy jobban becsüljék mai értékeiket, életüket. Áll a barakk a haldány alatt, az út szürke szalagja mel­lett. S homlokzatán a vakolatot már bontogatja az idő ... i Pataky Dezső

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents