Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-16 / 63. szám

1988. március 16., péntek kepüjsag 3 Költő — a legfiatalabb olvasók között S/mon István találkozója az egri lll-as, IV-es és Vlll-as iskola tanulóival A harmadik egri bérleti hangversenyről AZ ORSZÁGOS Filharmó­nia az idei téli évadra váro­sunk közönsége számára négy estén nyújt értékes műsorú zenekari koncerteket. Ezeknek szorgalmas látogatói szinte sajnálkozással állapítják meg, hogy az élvezetes sorozat gyor­san lepereg — már csak az opera-est van hátra. Eddig jó néhány száz komolyan ér­deklődő zenebarát élvezte örömmel a szorgalmas MÁV koncert-zenekarok színvonalas műsorait új hangversenyter­münkben, az ideiglenes szín­házban. E héten az Egerrel szívé­lyes kapcsolatban álló debre­ceni MÁV filharmonikusok szerepeltek. Ez a jeles együt­tes nemcsak önálló műsorai­val és a debreceni operatár­sulat vendégszereplésein szer­zett szép estéket közönsé­günknek, de már több ízben szerepelt nyári szabadtéri dalosünnepségeinken is. Az idei télutó az ő soraikat sem kímélte, így kénytelenek vol­tak több nagy feladatú fúvós hangszer szerepét kisegítőkkel behelyettesíteni. Ez okozta, hogy a hirdetett műsor első számaként várt Debussy-kom- pozícló, a kényes hangszerelé- sű „Egy faun délutánja” szim­fonikus költemény helyett mást kaptunk. De ezzel a kényszercserével sem járt rosszul közönségünk, mert Händel „Vízi-zene” című al­kotása a koncert-muzsikának két és félszázad év óta egyik népszerű gyöngyszeme. A zse­niális barokk-mester — 40 opera és 32 oratórium óriási anyaga mellett — pompás, örök életű műveket írt ki­sebb zenekari formákban is, melyek a népszerű, könnye­debb szórakoztatást célozták. Így e mű először 1715-ben hang­zott fel I. György angol király­nak a Themze-folyón tett ün­nepélyes sétahajózásén — in­nét kapta jellemző címét. Az operai, nyitányszerű első té­telben észlelhető volt a fúvós­hangszerek csoportjában egyes játékosok nem egyenértékű összjátéka, de a továbbiakban feloldódtak ezek az egyenet­lenségek, és sok színes, finom hangulatot sugároztak a vilá­gos szövésű muzsika áttetsző, tiszta dallamai. A MŰSOR MÁSODIK szá­mában ifjú művésszel ismer­kedtünk meg. Unger Emőke, az új, magyar csellista-gene­rációnak már sikeres külföldi szereplésekkel is jó nevet szerzett tagja, Dvorzsák dal­lambő h-moll versenyművé­nek érett és szép egyenletes­séggel kidolgozott előadásával előnyösen mutatkozott be. Elő­adásának technikai és értel­mezési kivitele egyaránt tanú­sítja, hogy első mestere, a kö- zeltmúltban elhunyt Zsámbo- ky Miklós után már két ízben hasznos eredménnyel vett részt e nemes hangszer nagy­nevű művész-pedagógusa, En­rico Mainardi nyári féléves művészképző tanfolyamain, Milánóban. Ennek az estének vendég- karmestere, Róna Frigyes, kü­lönösen a műsor második felét képező műben, Mendelssohn népszerű „Olasz szimfóniájá­nak” — előadásában mutatta be értékes vezénylő képessé­gét. Sok évi, fővárosi szimfo­nikus-karmesteri működés után pár éve a kecskeméti színház vezető-karmestere. Az ott szűkebbre szabott zenei munkaköre mellett gyakorta szerepel fővárosi és vidéki koncertpódiumokon is. Itt az első taktusoknál azonnal lát­szott, milyen örömmel muzsi­kál magas rendű zenét. Ezt bizonyítja, hogy teljesen emlé­kezetében él e nemesen roman­tikus alkotás minden üteme és egész szuggesztivitással tudta átadni jól felépített és szépen árnyalt felfogását, az itt már valóban jól összeállóit zene­kari apparátusnak. Különösen sikerült az első tétel köny- nyedén friss mozgása, mely­ből a délszaki égboltozat szív­derítő élénksége tiszta fény­nyel áradt a hallgatóság felé. Dicsérendő még a második té­tel előadása is. MINDENT összefoglalva: szép, kellemes est volt — ér­tékes, szép muzsika, jó elő­adásban, mely minden hall­gatónak örömet szerzett Az egész hangverseny-sorozat szemlátomást szilárdítja az eg ri zenekedvelők táborát, akik bizonyára önkéntes propagálói lesznek a társadalom széle­sebb rétegeiben a magasabb- rendű muzsika megkedvelte- tésének. Különösen örömmel látjuk az ifjabb nemzedék nö­vekvő érdeklődését. Huszlhy Zoltán Őrültségek Az angliai Staffordban egy 20 éves egyetemi hallgató megdöntötte a „kézfogás re­kordját”: tíz óra és 10 perc alatt 10 291 emberrel fogott kezet. E különös „sportteljesít­mény” most megdöntött re­kordját két évvel ezelőtt a Nottingham-! egyetem egyik diákja állította fel 9001 kézfo­gással. XXX Amerikában, Idaho állam­ban a 19 éves Richard Cook 36 óra és 3 percen keresztül járta a twistet, azután össze­esett. Teljesítményével meg­nyerte egy nagyáruház „twis- tathon” versenyét. A versenynek egyébként gyenmekrészvevői is voltak: a 10 esztendős Carlos Devalle 27 órás twisteléssel nyerte meg az „ifik bajnokságát”.- A BÉLAPÁTFALVI Már­cius 15. Tsz-ben 1400 naposcsi­bét nevelnek napjainkban. A gondozók jó munkája abban nyilvánul meg leginkább, hogy csak 4 százalékos az elhullás. Küld) egy lapot '■ ifrikáMf ausztráljáig Afrikától Ausztráliáig, Nyugat-Nénielországiól Romániá­ig, Hévíztől a Magas-Tátráig és még ki tudná sorolni azokat a csodálatosan szép országokat, tájaltat, ahonnan több mint ötszáz képes levelezőlapot kapott már az egri Hajtóműgyát KISZ-szervezete. A fiatalok és az idősebbek, a KISZ-tagok, a nőtanács, a szakszervezet tagjai, a gyár minden munkása két éve tartja kedves kötelességének a kiszesek kérésének: „Küldj egy lapot onnan, ahol hivatalosan, vagy üdülés cél­jából jársz!” ...És jönnek a lapok, mert ezt az ígéretét mindenki be­csületbeli kötelességének tartja betartani. Ha a könyvelésre betéved — mert mért ne tévedne, hisz ott fizetnek — valaki a gyárból, megnézi a szebbnél szebb képekkel telezsúfolt fa­lat, s a közös gyűjteményben itt is, ott is felfedez ismerős tájakat, talán éppen ő küldte azt a lapot. ... Vannak lapok, amelyek arról tanúskodnak, hogy <t gyár készítményeit ki hová kísérte el. Égy másik azt hirdeti, hogy ki hol üdült jutalomból, kit hová küldött a gyár, « szakszervezet, vagy éppen a KISZ. És ahogy nézem ezt a falat, az emlékek és az összetarto­zás falát, csak arra kell gondolnom, hogy milyen szép ez a kezdeményezés, hogy tartják azokkal is a kapcsolatot, akik éppen nincsenek otthon, akik távol vannak a termeléstől. Hazagondolásuk bizonyítéka az a lap, amelyet szeretettel ír­nak, s itthon valamelyik KISZ-alctíva fogja a két rajzszöget, s hozzáteszi a többihez. ...Két év alatt több mint ötszáz lap. A vállalatnak közel négyszáz dolgozója közül legtöbbel a sokat utazók küldtek, de ma már nagyon kevés azoknak a száma, akiknek ne lenne üdvözlő-lapja az emlékezés falán... (á) 7 9 MEGVALÓSULTAK 4S ESZMÉI Ünnepély az egri Helyőrségi Tiszti Klubban 68 A Hazafias Népfront Egri Városi Bizottsága és a KISZ városi bizottsága által szerve­zett március 15-i emlékünne­pély szerdán este hat órakor kezdődött az egri Helyőrségi Tiszti Klub nagytermében. Az ünnepélyen részt vettek Eger város gimnáziumainak, technikumainak növendékei, valamint az üzemi KlSZ-szer- vezetek küldöttségei. A színpadon felállított elnö­ki asztalnál helyet foglalt Tóth Sándor, az MSZMP Heves me­gyei Végrehajtó Bizottságának tagja, Misi Sándor, a megyei KISZ-bizottság titkára, Né­meth Tibor, a KISZ Heves me­gyei Bizottságának munkatár­sa, Takács Imre, a Hazafias Népfront egri városi szerveze­tének titkára, dr. Csémik Jó­zsef megyei népfront elnök, Kiss Gábor, a KISZ városi bi­zottságának titkára., dr. Bakos József pedagógiai főiskolai ta­nár, egri városi népfront elnök, Eged András, a KISZ egri já­rási bizottságának titkára, Nagy Béláné, az Egri Dohány­gyár KISZ-szervezetének titká­ra és Bartos Éva, az egri Szi­lágyi Erzsébet Leánygimná­zium KISZ-titkára. Kiss Gábor megnyitóbeszéde után dr. Csemik József emel­kedett szólásra. Bevezetőben méltatta a már­cius 15-i forradalom jelentősé­gét és rámutatott történelmi szükségszerűségére. Petőfiék álmát a forradalom és a sza­badságharc nem tudta valóra- váltani. Negyvennyolc emléke azonban örökségként szállt nemzedékről nemzedékre. „1848. március 15. hagyatékát a magyar kommunisták tették magukévá” — mondta dr. Cser­nek József. — 48 eszméi tovább fejlődtek: és megvalósultak a szocializmust építő társadal­munkban.” Ezután a fiatalokhoz szólt. Az ő életük már egy megépí­tett úton halad, s talán hihe­tetlenül hangzik számukra az, hogy mennyi szenvedés és mérhetetlen nyomor 6zülte a 43-as forradalmat. Elmondta, hogy a forradalmi tevékenység még nem ér véget a fegyveres harccal. Forradalmi szellem kell, hogy áthassa a fiatalsá­got, hiszen a szocializmus és a kommunizmus építése is for­radalom. Dr. Csemik József ünnepi beszédét lelkes taps köszönte meg, majd az Intemacionálé után véget ért az ünnepély hi­vatalos része. Ezután a gim­náziumok tanulói rövid műsort adtak, amelyen fellépett az egri I-es számú Általános Is­kola énekkara is. A műsor után este 10 óráig tartó táncmulatságot rendeztek a fiatalok. K. G. Diákok öltözködéséről Nem hivatásos manökenek léptek fe a hatvani Vörös­marty Művelődési Ház színpa­dán és nem is a nagy nyilvá­nosság előtt. A műsorral egy­bekötött divatbemutatót a hat­vani Bajza József Gimnázium — Fiatalember, ne játsszon a tűzzel, mert még baj lesz! (Endrődi István rajza) Az elmúlt héten Aba- sáron is kisütött a nap. Kisütött az öreg nénik szívében, akiknek a há­tát megtörte a munka, akik éppenúgy vágy­nak. szeretetre, mint más emberek, akik míg fiatalok voltak, talán igazi örömben nem ré­szesültek. De most, a nőnap után már egészen más színben látják a vilá­got, mert emberségben, leedvességben, figyel­mes szeretetben volt ré­szük. Harmincöt öreg néni, harmincöt élet — talán harmincöt szomorú re­gény ... — Az ünnepélyen ott ültek az első sorban — mondja özvegy Pálin­kás Jánosné, a közséoí nőtanács titkára. — S nem szóltak, semmit, • « Ofö-nik&imy.eJz... csak folyt a könny a szemükből. Virágot kaptak. Né­hány szál szegfűt csak. Az ünnep után a tsz vezetősége teadélutáni rendezett a tiszteletük­re ... ★ Árnál nénivel (Misi Gyuláné) az utcán ta­lálkozunk. öregesen lépked a lejtős úton, kezében szétbontott kabát (a szabóhoz vi­szi), s óvatosan kerül­geti a hételeji eső itt­felejtett sárnyomait. — Soha életemben nem kaptam még ilyet — feleli kérdezősködé- sünkre, s öreg szemét mindjárt elhomályosít^ ják a visszaemlékezés könnyei. — Ügy örült a lelkem... És az elnök! Képzelje, velünk mu­latott. Igen — folytatja látván csodálkozáso­mat. — Mulattunk ... Énekeltük, hogy: Szé­les a Balaton... (Vajon mikor énekelt Amál néni utoljára?...) Min­denki nótáját elmond­tuk, úgy ám!... Apró szemei már csillognak, s arcán a gondbarázdák mosoly­ra húzódnak. S amerre jártunk, mindenütt a hála köny- nyes hangján emlékez tek az öreg nénik az elmúlt napra, amikor őket ünnepelték. özv. Sándor Jánosnét otthon találjuk. Szőlő- vesszőket metszeget a konyhában. — Segítek a fiatalok­nak — mondja. Az ünnepély is szó­ba kerül: — Ha öreg is vagyok, olyan boldog voltam... hogy el sem tudom mondani. A szomszédból Misi Mihályné jön át, ö is bekapcsolódik a beszél­getésbe: — Nagyon szép volt. Nekünk ilyenben az­előtt nem volt részünk — legyint. — A. mai fia­talok szinte nagyságos urak ... Ők talán nem is tudják ezt megérte­ni, hogy esett nekünk... — A visszaemlékezéstől kissé elpityeredik, de amikor a „mutatás” ke­rül szóba: — Hogy mi hogy éne­keltünk! ... — s rákezdi ő is: „Széles a Balaton vize.” Száll, száll a dal az öreg ajkáról... (vajon ez a konyha mikor hal­lott utoljára nótaszót?) Dél felé jár már az idő, amikor elbúcsú­zunk. özvegy Pálinkás- né még útközben meg­jegyzi: — El kellene már mindenütt érnünk azt, hogy a munkában meg­öregedett édesanyák, nagymamák szemében ne lássunk könnyeket. — legfeljebb csak öröm könnyeket... Itt elérték... Kátai Gábor III./c. osztályának KlSZ-alap­szervezete rendezte. A Hatva­ni Földművesszövetkezet is elősegítette néhány ruhamo- dell rendelkezésre bocsátásá­val az egyébként Is igen jól si­került iskolai rendezvényt. Az osztály KISZ-fiataljai ötletes műsorral lepték meg közönsé­güket, elsősorban diáktársaikat és hozzátartozóikat. A műsort maguk a diákok állították ösz- sze, igényességgel és tele szín­nel, hangulattal. Szigeti And­rás, KISZ-alapszervi titkár, mint műsorközlő mutatkozott be, s ötletes, humoros konfe- ransziéjával nagy tetszést ara­tott. Kovács Zsuzsámul, Zsuffa Katalin és Kisterenyei Ákos táncdalokat énekeltek, számot adva ilyen irányú te­hetsegükről is, s maguk a lá­nyok és fiúk, az osztály tagjai vállalták azt a szerepet, hogy felöltsék magukra az ízléses, iskolai öltözeteket, tavaszi kosztümöket, ruhákat és kabá­tokat. Mi volt a cél? — Bemutatni, hogyan öltözködjék egy diák, s hogyan nem szabad öltöz­ködnie. A kezdeményezést szí­vesen üdvözölte mindenki, s az ötletes rendezésért Rigó Já­nosnét, a diákok osztályfőnö­két is dicséret illeti. fr) A tizenkettedik Társán A Turzán-filmek. úgy lát­szik, örökifjúak, bár a szerep alakítói egymás után öregsze- : nek ki. Az első Tarzén 1916- ban Elmo Lincoln volt. A leg­híresebb Tarzárt a harmincas : években Johnny Weismüller úszóbajnok volt. A legújabb, immáron 12. Tarzán a 42 éves, 190 centi magas: Jack. Mahoney. Ez az új Trrzán már nem- ; csak az őserdő viszontagságai­val birkózik meg, !•,: >-am lök- ; ftej*.tscs t r; !;’ g-';en utazik, helikopteren repül és ejtőer­nyővel ugrik a filmen. akinek csöppet sem mellékes: mit hallanak tőle legfiatalabb olvasói. Nem figyel arra, hogy a kérdéseket nem mindig úgy fogalmaszák meg, hogy azt az iskolai rendtartás előírja. Lát­hatóan örül annak, hogy a diá­kok nem bajlódnak a meg­szólítással, kerülik a szószapo­rítást, megmondják nyíltan, mire kíváncsiak. S az is, hogy a „kérdezősködést” nem szer­vezték meg, — az a spontán ér­deklődést fejezte ki. ÁLTALÁNOS iskolások, ti­zennégy évesek kérdezték, s az író az irodalom és egy náluk idősebb generáció képviselője válaszolt. De itt nem a két ge­neráció között kellett hidat verni, hanem az irodalom, az író és a legfiatalabb olvasók között. Építgették már ezt a verseskötetek és a tanárok is, de a személyes élmény, a sze­mélyes találkozás talán ezek­nél is többet tett. Az író le­szállt arról a trónról, ahová a gyermekek képzelete ültette, arról a talapzatról, amely a gondolkodót, a költőt szoborrá merevíti. Emberközelbe került. Ember, egyszerű ember lett. akinek — bármilyen furcsának tűnt is ez, más emberek módjára — néha — eléggé egyhangúan telnek napjai, s aki nem alkot minden pillanatban valami rendkívülit. S ugyanígy emberközelbe ke­rültek az íróhoz a diákok is, — mert az író számára is sokat jelent az őszinte, nyíltszívű ol­vasókkal találkozni. Az olva­sókkal, akik megkedvelték a verseket, s holnap, jövőre a rí­mek, a ritmus szerelmesei lesznek. (Krajczir) De mégis feszült figyelemmel hallgatták, s a tisztelet, az ér­deklődés nemcsak a költőnek szólt, hanem a mai magyar irodalomnak is. A versesköte­tek, amelyeket idegesen szorí­tottak magukhoz a gyerekek, az asztalra kerültek. Gazdáik még a dedikációkról is elfe­ledkeznek most. AZ ELÖADAS — nem is volt ez előadás, inkább vallo­más — után a gyerekek követ­keztek. Kérdeztek. Látszott a kérdéseken: nem megy a fe­jükbe, hogy a költő is minden­napi ember, s szívesen meg­győződtek volna az ellenkező­jéről. Kérdezgettek gyermek­éveiről, mai életéről, családi körülményeiről, mintha csak olyan „szenzációs” felfedezé­sekre vadásztak volna, ame­lyek a jövő írodalomkönyvei- ben olyan érdekesek lesznek majd, mint Petőfi vándorlásai, Ady magánélete, vagy Balassi végvári élményei. Egy ve­gyésztől, vagy egy Kossuth- dijas vízvezetékszerelőtől, eset­leg gabonanemesítötől bizo­nyára egészen mást kérdeztek volna. — Az irodalmon kívül mi­vel foglalkozik? Merre járt külföldön? Hogyan ír? Mikor jelent meg az első kötete? Hány idegen nyelvet beszél? Kik a legjobb barátai? Ki a legkedvesebb írója? — Kérdés kérdést ér. Nehéz a kíváncsisá­got a mondatok szigorú for­máiba önteni, pedig itt min­denki jobban vigyáz a megfo­galmazásra, mintha „szabá­lyos” órán lenne. Simon István nyugodtan, megfontoltan válaszol, mint MIKOR Simon István meg­kapta a Kossuth-díjat, meg­hívták egy pesti gimnázium­ba. „Díszőrség” várta a kapu­ban — ünneplőbe öltözött lá­nyok. Fel sem figyeltek arra a szerény alacsony fiatalem­berre, aki az igazgatót kereste és bement az iskolába. A diákok csodálkoztak, hogy ő, „ez” az ünnepelt költő. Homloka fö­lött nem fényeskedett glória, de még egy szerény babérko­szorú sem. Foglalkozása nem volt homlokára írva, s kissé csalódtak is a gimnazisták, mikor olyan embert ismertek meg a költőben, aki külsőre olyan, mint tanáraik. Hasonló meglepetés érte az egri nyolcadikosokat is, mikor a IV-es pártkörzetben talál­koztak Simon Istvánnal, aki — ahogy ezt az igazgató mondta — órát tartott a mai magyar irodalomról. A diákok nem láttak még élő írót. Bi­zonyára úgy tudták, hogy az író, a költő mind csupa rend­kívüli egyéniség, akinek ta­lán nincsenek is hétköznap­jai... Az irodalom számukra ralami furcsa szentélynek tűnt eddig, ahova „belépni csak levetett saruval lehet”, s ebben a szentélyben kizáró­lag zseniális műveket létre­hozó — pardon, alkotó! — költőkirályok írnak. Ha ilyen elképzelésük volt az új ma­gyar irodalom alkotóműhelyé­ről — csalódtak. Mert Simon István külsőleg nem rendkí­vüli ember. Alacsony, szerény, néhány nyolcadikos magasabb is nála. Előadásmódja kissé monoton, tanáros, s ez sem volt szokatlan a gyerekeknek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents