Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

1962. március Tl„ vasárnap N6PCJSA6 .1 Az első év ... hogy Nyugaton sokan találgatják: mi az oka annak, hogy Nagy-Britannia nehéz szívvel határozta el magát a Közös Piachoz való csatlako­zásra, s az angolok még most is idegenkednek a Kis-Euró- pától. Valóban, nehéz lehet kita­lálni, hogy a Birodalom mi­ért idegenkedik a Közös Piac­tól, s miért nem lép optimiz­mussal, lelkesedéssel a tagál­lamok közé! Hiszen a Piacot az angolokkal szemben ha­gyományosan jó politikát folytató — németek vezetik! ★ ... hogy az Algériában ál­lomásozó francia katonaság még az utolsó percekben sem akarja helyreállítani becsüle­tét: nem lép fel az OAS el­len. A hadsereg tisztjei na­gyon „eredeti” módon magya­rázzák tétlenségüket. Kiadták a jelszót: „Európaiakra nem lövetünk.” ... Európaiak . .. Finom fo­galmazás. — Eddig azt hittük: banditák! — zár — Igen, az első év a legnehezebb. így gondolta Czégény Zita, a parádi körzeti állami általános iskola földrajz-bioló­gia szakos tanára is, mikor kézhez kapta az oklevelet. Mint mondja, kellemesen csalódott, mert számára ez a legszebb hivatás és nem is olyan nehéz, az első év. Hivatásszeretet kell hozzá, s ez nála megvan. Képünkön: állattan órán a VII. osztályban. Munkaverseny a kongresszus tiszteletére Már a VIII. kongresszus tiszteletére szervezték meg a fiatalok munkaversenyét az ÉM Heves megyei Állami Épí­tőipari Vállalatnál. Ennek a versenynek a gazdája a válla­lat KISZ-bizottsága. Védnökséget vállaltak az Egerben épülő gyermekváros építkezése felett, így most már a gyermekváros munkálatai egyben a KISZ jó hírnevének további megalapozását is je­lentik: tehát a fokozottabb eredmények és a minőség ja­vítása szinte becsületbeli köte­lességükké lett a fiataloknak. A munka termelékenységé­nek növelésére tovább fokoz­zák a KISZ-brigádok számát, s Egerben, a Szilágyi Erzsé­bet Leánygimnázium építke­zésén komplex-brigádot szer­veznek. Ennél az építkezésnél is az eredmények növelése mellett, a minőség javítása, az anyagtakarék osság fokozása jelenti a legfőbb célt, de nem feledkeztek meg arról sem, hogy csak abban az esetben képesek nagyobb eredmények­re, ha a gyengébb teljesítmé­nyű társaikat is segítik. A kongresszusi felajánlásban szerepel a politikai oktatás ki- szélesítése. Elhatározták, hogy a nem KISZ-tag fiatalok 20 százalékát, mintegy 80 főt vonnak be a politikai oktatás­ba, ugyanakkor tíz százalék­kal, mintegy 40 fővel növelik az Ifjúság a szocializmusért mozgalomban részt vevők szá­mát, szintén a nem KlSZ-ta- gok köréből. A szakmai tudás fokozásá­ért harcolva, emelni kívánják a szakmai előadások látogatott­ságát, de ennek előfeltétele az is, hogy az előadások színvo­nala is magasabb legyen az eddigieknél. Élni kívánnak azokkal a lehetőségekkel is, amit társadalmunk nyújt az általános műveltség biztosítás sához. Szélesebb körben akar­ják az igényt feltámasztani az állami oktatásban való rész­vételre. Céljuk az, hogy minél több művelt, iskolázott fiatal dolgozzon a vállalatnál. Az MSZMP VIII. kongresz- szusára tett felajánlások irány­elvei mind azt szolgálják hogy a vállalatnál dolgozó fiatal munkások ne csak a termelékenységben, a terv­teljesítésben végezzenek példamutató munkát, hanem fokozódjon politikai tisztán­látásuk, marxista-leninista vi­lágnézetük és általános mű­veltségük, hogy az idei, foko­zott feladatoknak minél na­gyobb mértékben megfelelhess senek. A feladótól.a címzettig Életünk munkás hétköznap­jaihoz úgy hozzá tartoznak a postások, hogy szinte rokon­számba vesszük őket, mert kedves mosollyal hozzák a hí­reket szeretteinktől, a szíves üdvözleteket névnapra és szü­letésnapra, a fiataloknak a várva várt levelet a távolabbi tájakról is, de az idősebbek részére is tartogatnak örömet: a nyugdíj kézbesítésének nap­ja mindig, kicsit ünnepnap is. Oldalukon a nehéz táskában a levelek százai utaznak a fel­adótól a címzettig, s a postás bácsi mindig egy kis mosolyt is mellékel a levél mellé, illet­ve a dísztáviratot még saját jó­kívánságával is megtoldja. Ök azok, akik annyira isme­rőseink, hogy csak akkor érez­zük hiányukat, ha hosszabb ideig nem kopogtatnak az aj­tónkon, s ilyenkor a véletlen találkozás mindig kibuggyant­ja belőlünk a kérdést: „Postás bácsi, nekünk nem hozott semmit?” Ellátogattunk a gyöngyösi pos­tásokhoz, hogy közelebbről meg­ismerjük munkájukat és meg­ismerjük őket magukat is. dolgozója, s ez alatt többféle munkakörben dolgozott. Hogy milyen eredménnyel végezte a munkáját, igazolja a „Kiváló dolgozó” kitüntető cím is, amit elnyert. A pénzfelvételnél végzi munkáját. Jókedvűen és szívesen dolgozik. Távolabbi célja az, hogy elvégezze a postatiszti iskolát. Válasz a zagyvaszántóiaknak Február végén levél érkezett szerkesztőségünkbe, amelyben Kiss János levelezőnk megírta, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a zagyvaszántói asszo­nyok a péküzem miatt. Né­hány sor a levélből: „... 1961 júniusa óta Zagyva- szántón házi kenyeret nem lehet sütödében sütni.- Van egy pékhelyiség, amelynek aj­taja éppen tíz hónapja zárva van... aki mégis kenyeret akar süttetni, az kénytelen a hátára felkötni a sütendő tésztát és elgyalogolni Lőrincibe, majd a megsütött kenyeret cipel­heti vissza...” A levél további részében kéri levelezőnk, hogy kérdez­zük meg a hatvani sütőipari vállalat igazgatóját, mit le­hetne tenni ebben az ügyben. A kérésnek eleget téve, be­széltünk Magyar István igaz­gató elvtárssal, aki megnézte a pékséget, s megnyugtató vá­lasza szerint kisebb átalakítás után rövidesen megnyitják az üzemet. Szakembert is bizto-1 sít a vállalat, s ezzel remél-; hetőleg megnyugtató módon < megoldódik a zagyvaszántói asszonyok problémája. m Neizer Irén a távbeszélő központ dolgozója. Huszonkét év óta postás. Nem könnyű a munkája, hiszen naponta óriási forgalmat bonyolítanak le a távbeszélő állomások kö­zött. Hivatali munkáján kívül készségesen részt vesz a külön­böző társadalmi munkákban is. Büszkén mondja, hogy párttag, sőt a vezetőségnek is tagja. Különösen jó munkát végzett a fiatalok nevelésében, hiszen egyik célja az, hogy minél több, jól képzett dolgozója lé­gyen a postának. ★ — Húsz éve vagyok a posta alkalmazottja — Valéria. — Szüleim is postások voltak, és szinte örökségül hagyták rám ezt a foglalko­zást. A húsz év, bizony, nem kis idő, nem csoda hát, ha a posta minden részlegében járatos. Most a rádióügyeket intézi. Ö is kiváló dolgozó, s ezt a ki­tüntető címet nemcsak a két- évtizedes munkájával érde­melte ki, hanem szorgalmával és pontosságával is. ★ A kézbesítők között találjuk Fiser Istvánt. Tessék elképzel­ni: naponta kétszer tesz meg öt kilométer hosszú utat, hogy a postai küldeményeket eljut­tassa a címzettekhez. Hány ki­lométert gyalogolhatott tíz év óta? A számítást nem végez­zük el, de a tíz év, amit a pos­ta szolgálatában Fiser István eddig eltöltött, kilométerekben is tekintélyes mennyiséget je­lent. Napjában mintegy 200 le­velet, 300 hírlapot kézbesít, de emellett még sok egyéb is jut el munkája nyomán a címzet­tekhez. Szereti munkakörét, mert kellemes feladatnak érzi másoknak örömet szerezni. Ä kézbesítői munkához pedig ez is hozzátartozik. A gyöngyösi postahivatal dolgozói közül csak néhányat említettünk meg, személy sze­rint, de rajtuk keresztül is sze­rettük volna érzékeltetni azt a nem éppen könnyű munkát, amit a postások végeznek. Ök a mi jó ismerőseink, mindennapjaink hírnökei, s re­méljük, hogy a jövőben egyre több örömbírt juttatnak el hozzánk, s minél kevesebb bánatot. Persze, rajtunk is múlik, hogy távolban lakó rokonaink és ismerőseink ne hiába forduljanak a kérdéssel a kézbesítő­höz: „Postás bácsi, nekünk nem hozott semmit?” B. Zs. fFoto: Ktss-B&a) — teszi még hozzá. Igen, ő nem azért jött le vidékre, hogy mint „városi” ember — s kü­lönösen „fővárosi” ember — parancsolgasson, a maga nótá­ját fújva. Segíteni jött Kal- csics Jánossal, s másokkal együtt, hogy az újonnan ala­kult, vagy erősen megnöveke­dett termelőszövetkezetek mi­hamarabb magukra találjanak, egyenes útra érjenek. Ezt meg kellene érteni mindenütt, s tá­mogatni őket, mert máskülön­ben nem érhetnek célt. Van aki azt mondja, mint Szebenyei István: fiatal va­gyok, van erőm, megküzdök minden gonddal, bajjal, egy­szer csak úgyis rá kell ébred­niük azoknak, akikkel ma még harcolnom, veszekednem kell, hogy a szövetkezetnek akarok jót — tehát maradok. Más, mint Kalcsics János ilyen vé­leményre jut: miért kell ezt nekem csinálnom? Mi szüksé­gem van az örökös vitatkozás­ra, idegeskedésre, amikor úgy­sem tudom megértetni magam, nem veszik figyelembe, hogy elképzeléseim, gondjaim van­nak. Elmegyek ... Otthon vár a régi munkahelyem, megszo­kott környezetem, a családom — s megszűnik minden fejfá­jásom. Ez kell nekünk? Ezért hív­tunk vidékre szakembereket, hogy most így töprengjenek, vitatkozzanak önmagukkal, há­borúskodjanak saját gondola­taikkal, lelkiismeretűkkel, s erejük egy része így menjen kárba? Vagy azért számítot­tunk rájuk, hogy kapjunk tő­lük valamit a tsz-ekben tar­tózkodásuk ideje alatt, tapasz­talatok, okos elképzelések, kö­rültekintő, gondos munka for­májában? NYILVÁN 02 utóbbi in VAXN, miatt van szükségünk a kihelyezett szak­emberekre. De az, hogy küde- tésük sikerrel jár-e, nemcsak rajtuk,múlik. Nem az akadá­lyok, hanem a segítőkészség, megértés az, amely lehetővé teszi, hogy olyan munkát vé­gezzenek, amilyent elvárnak tőlük, s csak ez ad reményt ar­ra is, hogy — mint szeretnénk — szerződésük lejárta után is sokan maradjanak továbbra is a tsz-ekben közülük. Weidinger László ségem ősszel a Hatvani Kon­zervgyárba járt dolgozni, ez év szeptemberétől pedig majd a helyi iskolában tanít De a lakásgond csak egy a sok közül, mégha nyomós oka is a maradásnak, vagy távo­zásnak. Szebenyei Istvánt nem ez nyomja már, s Kalcsics Já­nosnak sem ez volt egyedüli problémája. _______________ MÁS AZ, AMIRŐL szavakkal, félmondatokban, vagy akárcsak egy-egy mozdu­lattal beszéltek. A megnem- értés, a kellő támogatás hiá­nya érződött elbeszélésükből. Szebenyei István például nem állta meg, ki kell mondania: — Néhányan itt csak azt né­zik, hogy dupla fizetésem van, s hozzá nem is két évig, hanem összesen négyig, mert a herédi termelőszövetkezetek egyesü­lése után elvállaltam a nagy tsz főkönyvelői tisztét is, és két évvel meghosszabbítottam szerződésemet. Kapom az álla­mi támogatást is, meg a mun­kaegységet, de azzal már nem sokan törődnek, hogy ezért mit akarok tenni és miért va­gyok hajlandó két évvel to­vábbmaradni, mint terveztem. — A mezőgazdasági számvi­telhez nem sokat értettem elő­ször, bár a SZÖVOSZ-ban re­vizor voltam és mérlegképes könyvelő vagyok. Ezért most ismét tanulok, mérlegképességi vizsgát teszek a tsz könyvelés­ből is. Közben öt munkatársa­mat, akik most ismerkednek a számvitel ábécéjével, tanítom is. — Ennyit magamról, s ter­veim, munkám egy részéről. De ez egész tevékenységem­nek csak kis hányada. Sokkal több, amit tennem kell. Elkép­zelésem az, hogy teljesen rendbeteszem a tsz könyvelését — s ennek meg is kell való­sulnia. Ha ezt elérem — nem kis munka — senki 6em mond­hatja, hogy Szebenyei István nem hasznosította munkaide­jének minden percét. De... egy „de” is előhoza­kodik, s ami utána követke­zik: „egymagám nem tudok mindent elvégezni”. — Kértem a vezetőség segít-> ségét. Támogassanak a belsős bizonylati fegyelem megte- s remtésében, ellenőrizzenek S mindent szigorúbban, gyak- > rabban. Felhívtam az ellenőr- 5 ző bizottság figyelmét is: tart-: sa szemmel mindig a raktári > munkát, nézzen meg minden: bizonylatot, vizsgálja felül az: állatszámlálást, a nyilvántar- \ tásokat. < S AZ EREDMÉNY? \ — Még nem sok. A gazdái- i kodás a fontos, arra fordítanak < itt is minden gondot. Pedig én < azt tartom, nem lehet jó a gaz- < daság, ha nem pontos, átte-< kinthető a könyvelés, ha az< első pillantásra nem látszik, < hogyan is áll a tsz. Rendet < kell teremtem a számviteliben < egyszer s mindenkorra, ez az < egyik alapja a megfelelő tévé- < kenységnek. Ezt szeretném < megértetni itt, Heréden, min- < denkivel — hajtogatja, szinte« makacsul, a főkönyvelő, s iga- < za van. j — Ezt már nem az én sze- < mélyem, hanem a közös érdek, < a vagyonvédelem kívánja így < I AZ EGYIK szakember ' _______________ — agrono­mu s — már nincs a verpeléti Petőfi Tsz-ben. Jól emlékszem azonban beszélgetésünkre, amely után még azt reméltem \— meggondolja magát, s ma­rad, Mégis elment, otthagyta azt a gazdaságot, ahol meg­szokták, megszerették,, mert szinte az első, a legnehezebb percektől ott volt a tsz-tagok között, segítette boldogulásu­kat, ahogy tudta. A budafoki borpincéktől ke­rült Verpelétre Kalcsics János, kihelyezett szakemberként, ál­lami támogatással. Vérbeli „boros agronómus” volt, annak idején mégis így beszélt: — Nagyon jó, hogy itt nem­csak a borral kell törődni, ha­nem a növénytermesztés min­den ágával. Ott mindig jó dol­gozni, ahol tanulni, tapasztal­ni lehet. _ E szavak azt mondták: jól érzi magát Verpeléten — s lám, csak elment, itthagyta a Petőfi Tsz-t. Meg lehet érteni. Családja előző munkahelye közelében élt továbbra is, maga legfel­jebb csak hét végén tudott ha­zautazni hozzájuk — ezt egy eddig mindig a családjával élő ember nem sokáig viseli el szí­vesen. S ráadásul még itt, Ver­peléten, sem volt megfelelő la­kása az agronómusnak, hogy legalább egy kicsit otthon érezze magát, munkája végez­tével. Nevetve, tréfálkozás közben mondta el, hogy a vasútállo­más mellett, egyik vállalat át­vevő helyének apró irodájában van a „főbérlete”, de csak dél-' után négy óra után foglalhat­ja eL — Nagyszerű, csak éppen nem lehet fűteni. De sebaj, ha éjszaka fázom, a két pokrócra terítek még egy vastag sor szállítási űrlapot, s mindjárt melegem van — mondta. I helyzete I is a szó, nem volt ilyen nevet­ni való. Az otthon megszokott- sága, kényelme után nehéz be­letörődni a „nomád” életbe. A verpeléti agronámusnál ehhez jött még az is, hogy fe­lesége betegeskedni kezdett. A férj — természetesen — ag­gódott, idegeskedett, > végül kimondta: — Én elmegyek. — Aztán hozzátette, maga igazolására azt is: — Nem kényszeríthetesm magam végeredményben olyas­mire, amihez nincs kedvem, mert érzem, hogy rendezetlen körülményeim miatt a jövőben a munka sem menne úgy, ahogy elvárják. Lám, a herédiek már job­ban kezdték annak idején. A SZÖVOSZ-tól kaptak szakem­bert — főkönyvelőt — Szebe­nyei István személyében, s amikor megtudták, hogy a fia­tal revizor, aki két évre jött a Mátravidéki Tsz-t segíteni, ifjú házas, gyorsan lakást ke­rítettek számára. — Szinte házasságunk első napjától itt élünk feleségem­mel — mondja a főkönyvelő. — A tanács szolgálati lakását kaptuk meg, és rendeztük be. Egy szoba, összkomfortos az otthonunk, s nagyon jól érez­zük magunkat benne. A fele­: Kedves arcú, mosolygós te­kintetű fiatalasszony Erdélyi ',Jósse$né. Üt- éue már-a posta En elmegyek — én maradok... A tsz-ekbe kihelyezett szakemberek gondjairól

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents