Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-11 / 59. szám

4

NÉPÚJSÁG

1962/ március 11., vasárnap

‘iiiscli

Bemutatjuk...

MERLEGEN:

az egri járás ismeretterjesztő munkája

Szőke Sándort és Ottót, a gyöngyösi ifjúsági szálló portását és egyik felszolgálóját. Testvérek és mindketten szeretik szakmájukat. Sándor (az alsó) három nyelven beszél, németül, oroszul és szlovákul. Ismertetőjelük, hogy mindig vidámak.

(Foto: Kiss Béla)

— AZ ELMÜLT esztendőben Tarnazsadányban nem volt olyan ház, ahol háztájiként legalább öt csirkét ne neveltek volna szerződés alapján. A község asszonyai most elhatározták, hogy ebben az évben ismét kötnek szerződést csirkenevelésre háztáji gazdaságainkban.- MÁRCIUS 13-án tartják a hatvani Hámán Kató Általános Iskolában a helyi Pedagógus Szakszervezet küldöttgyűlését. A beszámolót Szitovszki László, a szakszervezeti bizottság elnöke mondja.

— négyszáz sertést

hizlal ebben az évben a kiskörei Dózsa Tsz. Ezenkívül az év végéig kétszáz süldőt is szándékoznak átadni az Állatforgalmi Vállalatnak. Ezeket negyven—hatvan kilós súlyban értékesítik.

Az egri járás: kicsiben az egész megye. Tükrözi a megye kettős jellegét, hogy tudniillik, itt a mezőgazdasági termelés mellett számottevő ipari tevékenység is folyik. Négy község határában van ipari üzem, vagy üzemrész, a termelőszövetkezetek száma pedig 27. Az érdeklődő a járásban folyó ismeretterjesztő munka felől tudakozódva, megtudja, hogy az előadók, gyári munkások, bányászok, kereskedelmi alkalmazottak és termelőszövetkezeti parasztok előtt tartják az előadásokat.

A hallgatók egy része — kisebb része — munkás és termelőszövetkezeti akadémiák

részvevője. A járásban a három munkásakadémiára 150- en iratkoztak be, az öt termelőszövetkezeti akadémiára pedig mintegy kettőszázan. Emellett a szervezett ismeret- terjesztő formák között említhetjük még a TIT három szabadegyetemét, a KISZ és a nőtanács néhány tanfolyamát.

Az első pillantásra szembetűnik, hogy az elég jelentős mezőgazdasággal rendelkező járásban kevés a tsz-akadé- mia. Hallgatóinak száma 200 — a járás több mint negyvenezer lakosából. Szerencsére, az előadások szervezői felismerték és „feltérképezték” az agronómiái témák iránti igényeket, s az akadémiai formán kívül további negyvennyolc előadást rendeztek. Az akadémiákon és a „szabadon” megtartott mezőgazdasági előadások látogatói — egyötödét teszik ki az összes előadások hallgatóinak.

S a munkásakadémiák? Egerosehi, Szilvásvárad és Bélapátfalva „jöhettek számításba” a szervezésnél, s mindhárom helyen be is fejeződtek az akadémiák. A műszaki előadások száma a járásban mintegy 40-re tehető, s ezek nagy része éppen a munkásakadémiákon hangzott el.

Az egri járásban, mint már említettük, élnek bizonyos szabad egyetemi formák is. A filozófiai, pontosabban világnézeti tagozatra: (Verpelét,

műsora

Egerben du. t és este 1 órakor: DódI (bérletszünet)

Szilvásvárad, Bélapátfalva) hatvanan járnak. A világ keletkezéséről, babonás hiedelmekről, a marxista filozófia problémáiról, a tudományos világnézetről hallgatnak itt előadások^. Viszonylag keveset, hiszen ilyen témájú előadások száma a járásban — azokkal együtt, amelyek nem a szabad- egyetemeken hangzottak el — alig harminc.

Népszerűbbek a pedagógiai témájú előadások. Ez érthető is, hiszen az oktatási reform, a tanulási láz, s nem utolsósorban a Magyarországon eddig soha nem tapasztalt „gyermekkultusz” az érdeklődés középpontjába állították az oktatás, a nevelés problémáit A hatvanhét pedagógiai előadást 3203-an hallgatták végig. Hasonlóan közkedveltek az egri járásban az egészségügyi előadások is (37 előadás, 2607 hallgató).

Ha csak a számszerűséget nézzük (298 előadás, 16 021 hallgató), nincs okunk az elégedettségre, de túlzott pesszimizmusra sem. Persze, már a számok is felhívják a figyelmünket néhány érdekes kérdésre. Miért megy például kiemelkedően jól az ismeretterjesztés Ostoroson, ahol 2—300- an is hallgatják a tsz-akadémia előadásait? Vagy Szarvaskőn, ahol a falu lakosainak egyhar- mada is ott ül a padokban, az előadó előtt. Miért megy ennél sokkal rosszabbul Felsőtárká- nyon, ahol gyakran az előadóval együtt is csak 10—12-en vannak a teremben? Mi az oka az egyenetlenségnek? A járás ismeretterjesztő munkáját vizsgálva önkéntelenül adódik a válasz: a laza szervezettség. A járás ismeretterjesztői gyakran „tűzoltómunkát” végeznek. Az utolsó pillanatban kapják a telefont az illető községből, hogy ott összehívták a közönséget, de nincs előadó. S ilyenkor télefon jobbra, telefon balra, míg valaki nem vállalkozik, hogy azonnal kiutazzék. S aki vállalta az előadást, később hosszú ideig „talonban marad” — a legközelebbi tűzoltásig. Mert az előadókat nem fogja össze a járási TIT-szer- vezet, a mintegy hatvan TIT- tag (a megyei kilencszázból!) nem él szervezett életet, s nem rendeznek számukra módszertani tájékoztatókat, szakosztály-megbeszéléseket. A titkár az elnökség segítsége nélkül végzi munkáját — már amenynyi ideje marad ismeretterjesztő tevékenységre, egyéb feladatai mellett. Nem irányítja a munkát, legjobb esetben igyekszik kielégíteni a spontán jelentkező igényeket. Jellemző például, hogy a német kérdés és a XXII. kongresszus „szezonjában” alig néhány előadás hangzott el a nemzetközi helyzetről.

A munka megjavítása megköveteli, hogy az ismeretterjesztés vezetői felmérjék az igényeket, megismerjék az egyes községek problémáit, tanulmányozzák a társadalmi szükségletet (szükséglet: ami társadalmilag hasznos, fontos, — igény, ami érdekli az embereket), s megkíséreljék egyeztetni a kettőt. Így az ismeret- terjesztő munka szervezettebb, pontosabb, megalapozottabb lénne. A szervezettség pedig biztosítaná a sikert, a nagyobb sikert

Krajczár Imre

1962. MÁRCIUS 11., VASARNAP SZILARD

120 évvel ezelőtt, 1842. március 11-én született EÖTVÖS KAROLY író, publicista, ügyvéd, a hírhedt tiszaeszlári per vádlottjainak védője. Ennek lefolyását a Nagy per című könyvében írta meg. A többi* müvei anekdotikus visszaemlékezések a reformkorszakra és a szabadságharc idejére (Utazás a Balaton körül, Házassági viszontagságok). Mint politikus részt vett az 1863-as függetlenségi szervezkedésben, ezért börtönbe vetették.

240 évvel ezelőtt, 1722-ben e napon halt meg JOHN POLAND angol materialista filozófus, az első „szabadgondolkodó”. A vallást előbb deista, majd materialista alapon bírálta. Kimutatta, hogy a Biblia nem „isteni” eredetű és a vallások keletkezését történeti vonatkozásokkal magyarázta. Az anyag és mozgás egységét, az anyag örök és megsemmisíthetetlen voltát, valamint a világ végtelenségét hirdette. Műveinek igen nagy szerepe volt a materialista filozófia fejlődésében. A kereszténység titok nélkül — 1696. című müvét máglyán égették el és miatta Írországból menekülnie kellett.

EÖTVÖS KAROLY

„Az én nevem La Bella Tangolita...” „...Párizs, szép Párizs...” „...Tou jour la mour...” — régi slágerek, ma is slágerek — Hat fekete frakk és egy arany ruha, stílparókák és divatrevü

Mindez pénteken este a Bál a Savoy ban

MOST MÄR VALÓBAN lázas az izgalom színházi körökben. Még öt nap és itt az évad legnagyobb produkciójának premierje. A díszlettervezőtől a festőműhelyig, a szabóságtól a kellékesig, a fővilágosító a súgóig — rendezőkről és szereplőkről most nem is beszélve — mindenki, szinte éjt nappallá téve dolgozik.

Van is mit! Nyolcvan, csodálatos, modem vonalú ruha vonul fel a darabban. A szabóműhelyben napi tizennégy órát is dolgoznak a drága kelmék varrásán, s valóságos divatbemutatót rendez a harminctagú revüegyüttes a színpadon. A női ruhák mesterei ki akarnak tenni magukért, s a jó nevű ruhatervező, Vi'ber Mariann terveit maradék nélkül akarják kivitelezni. Ehhez a sok szép ruhakompozícióhoz modem frizurákat kreál a debreceni színház főfodrásza, aki eljön, hogy irányítsa a hajfésülést. Stílparókák domborítják ki a revü külsőségeit.

Aztán mit mondjak még el a kulisszák mögül? A darabról keveset lehet mondani, hiszen közismert és alig van valami tartalma. Inkább a szép kiállítás, a nagyszerű látványosság a legnagyobb vonzóereje. Kevés mese, sok szín, pompa és ragyogás. Az első felvonásban például van egy Broadway-kép, ahol a hallatlanul érdekes világítás kap nagy szerepet.

AZTAN a MÁSODIK felvonásban megjelenik hat remek frakk, köztük, mint a rózsa a fekete levelek között, az aranyruhás Tangolita. Majd a istílruhás Musztafa hat nagyszerűen öltözött feleségével alkot egy új revüképet, míg végül megjelenik a szőke szépasszony, aki piros ruhában kápráztatja el a már amúgy is pompázó színeket. A színek kavalkádja, a mozgás ós a tánc harmóniája, a zene ritmusa uralja a felvonást. A bár-jelenet talán a leghatásosabb a nők számára, hiszen itt vonul fel a 40 tagú teljes

MUitiiiiiiMiMiiiBiiaiiaiiaiiaiiiManiiiiiiijiaiir.iaiigniininiigiuiiiiiiiiiiiiiiiniiigiigMi

iiliiliiliif iiiiiiiiiiiihiri iiittnfo4iiiTtiiiatifn«!taitBiiiiigiiiiiiitiiigiigiiBii0 ifiiiuaiianBuiiitiiiiiaiiaiiai'iiiiiiBiiaiiaiiiiiaiia'iiniaaiiaiiaiiaiiaHaiiBiiaiiBii*

Lángoló bankjegyek

Jókora, gyönyörű gyöngyszem ez a tó. A foglalat: szeszélyesen csipkézett parti sziklák, rajtuk túl pedig fenyők és újra fenyők, a víz szintjétől fel — ahogy a szikláktól látszik — egészen a felhőkig.

„Látogasson ide nyáron!” — hirdetik az osztrák idegenforgalmi irodák júniustól augusztusig. Gyönyörködjék a hóborította fenyvesekben és a méteres vastagságú sima jégpáncélban — hangzik a szirénhangú csábítás november végétől februárig. Sehol a világon nem olyan felejthetetlen a rügyfakadás, mint itt. Csak egyszer tekintse meg ezt a tájat, akkor, amikor felolvad a vizek bilincse és ezernyi kis patak iramodik a völgyek félé, mindig itt fogja tölteni a tavaszt — hirdetik az öles betűk márciustól júniusig. Akarja látni, milyen csodálatos színeket kever a nagy piktor, az ősz? Utazzék ide! — peregnek 0, propaganda dobveröi szeptembertől novemberig.

Toplita-tó,

Nyugat-Ausztria

Valóban szép itt mindig minden. A „nagy piktoron” kívül igaza festők is ellátogatnak ide. Ülnek a parti sziklákon, baszksapkáikban és igyekeznek megörökíteni valamit, a tókörüli tenger szépségéből. A turisták is jönnek minden évszakban, hallgatnak a hirdetésekre — és nem csalódnak.

1959. nyarán ezek a hirdetések hirtelen elmaradtak. A látogatók, akik mégis ideutaztak, meglepetten torpantak meg: A tó felé vezető valamennyi ösvényen tábla állta útjukat. „Auchtung! Lebensgefahr! Életveszély!” felirattal. Erre természetesen visszafordultak és érdeklődni kezdtek. Hosszú ideig eredménytelenül. Aki pedig meg merte kockáztatni, hogy fittyet hányjon a tilalomfának, rövidesen a csendőrségen találta magát, amint éppen fizeti a bírságot.

Hogyan kerültek tilalomfák ebbe a paradicsomba?

Még a tavasszal két férfi nyitott be a csendőrőrs ajtaján.

— A--parancsnok urat keressük — közölték kurtán az őrszemmel. A szokásos, kissé agresszív és bizalmatlan „milyen ügyben?” kérdésre előhúzták útlevelüket.

— Deutsche Bundesrepublí k . Német Szövetségi Köztársaság — olvasta a strázsa és azt mondta:

— Szíveskedjenek utánam fáradni.

... A parancsnok nem hitt a

fülének.

— Jól értettem, uraim? Önök bizonytalan időre le akarják záratni a tóhoz vezető utakat? Tudják önök, hogy a mi tavunkhoz mindig özönlenek a turisták, de elsősorban ilyenkor?

— Tudjuk — válaszolta mosolyogva az egyik jövevény.

— A kérés olyan fantasztikus, hogy önök sem gondolhatják komolyan. Ha nem is viselkednének ilyen titokzatosan, ha bebizonyítanák nekem, hogy valóban nagyon fontos okuk van erre a nem mindennapi óhajra, akkor is szomorúan kellene közölnöm önökkel: az ügy hordereje messze túlhaladja az én hatáskörömet, a belügyminisztériumhoz kell fordulrtiote.

— Onnan jövünk, parancsnok úr — hangzott a nyugodt válasz. Pecsétes papírlap került az asztalra, a magas hatóságok írásbeli engedélye.

— Biztosak voltunk benne, hogy időközben értesítették önt. Igaz, kissé megeresztettük Opelünket. Lehet, hogy ez a mi sokat szidott, már bizony érett férfikorát élő kocsink ezúttal gyorsabbnak bizonyult, mint az önök adminisztrációja?

A három úr jót nevetett, az emlékezet tarsolyából ízes történetek kerültek elő a bürokráciáról, a gépkocsikról, a ven. dégek a végén vendégül látták egy étteremben a parancsnokot. Aztán derűsen kezefcráztak vele, beültek az Opelbe és az ablakból visszaszóltak:

— Szóval, a nyáron találkozunk.

... Elkövetkezett a máskor oly buzgón hirdetett rügyfaka. dás, a patakok megindultak,

az idő mind melegebb lett, aztán eljött az a nap is, amikor a falu iskolájában kellemes vakációt kívántak növendékeiknek a tanítóbácsik és tanítónénik.

A nap már magasan állt a tó fölött, amikor a kis karaván megérkezett. Elöl néhány személygépkocsi haladt. Utána hatalmas teherautó dübörgött. A konvoj rágördült a tóhoz vezető egyik útra. Az erdész hiába integetett, hiába kiáltozott, hogy tilos út, ügyet sem vetették rá — az erdész hadonászott, a karaván haladt ...Már közel voltak a vízhez, amikor csendőr állt eléjük, széttett karokkal. Az első kocsiról írást nyújtottak feléje, mire a rend marcona őre tisztelgett és utat engedett. A teherautóról is emberek ugráltak le, amikor a partra értek és azonnal megkezdték a lerakodást. Az óriási rakodótérről modem kis úszódarut emeltek le, majd ráhelyezték a vízre. Ezután a felszerelés többi része következett: búvárruhák, légzőkészülékek, fényképezőgépek és televíziós kamerák, köztük néhány speciális, méregdrága apparátus, vízalatti közvetítésre.

(Folytatjuk.)

gárda, szinte egyetlen képpé tömörülve.

A darabban sok a revükép. Próba közben nem ért rá, de aztán megkérdeztem Somos Zsuzsát, a koreográfust, hogyan állította össze a táncokat. Rossz beszélgető alany, inkább táncol, tanít, mintsem mindenről szónokoljon. Anélkül, hogy a jövendő kritikába belekontárkodnék, a próba után mégis vállalkozom arra, hogy egyet s mást elmondjak a táncról. Mióta színház van Egerben, ez az első érdekes, összhatásában is lüktető, kifejező koreográfia, amely szokatlan figurákkal, lépésekkel követi a modernizált zenét és darabot. Somos Zsuzsa egyéni tánctehetsége, fantáziája és táncpedagógiai módszere végre valóban táncokat állított színpadra. Ehhez természetesen alapként szolgáltatott az is, hogy a színház nem fukarkodott, tehetséges, fiatal, jó táncosnőket szerződtetett Budapestről, Miskolcról. Itt táncolnak, ebben a darabban mutatkoznak be az Európát bejárt J úri da testvérek, akiknek különös szerencséjük a művészvilágban, hogy egyformán tehetségesek és ikrek. Én sem tudtam megkülönböztetni őket, pedig jó ideig beszélgettem velük eddigi útjukról, pályájukról. Tatabányán születtek, technikus volt mind a kettő, együtt dolgoztak, egy helyen voltak katonák, s amikor leszereltek, egyévi tanulás után már a budapesti Táncpalotába szerződtek. Első külföldi szerződésük Bulgáriába szólította őket, majd Lengyelország, Kelet-Németország, Csehszlovákia, Románia, Jugoszlávia, Ausztria nagy városaiban léptek fel.

A rendezővel egyszerűen nem illik most beszélgetni, hisz annyi munkája van, nagy a szereplőgárda, sokan vannak, sok különböző ötlet kerül még hol innen, hol onnan, s azt mind meg akarja Horváth Jenő valósítani. Somoss István, a vezénylő karnagy ebben a pillanatban nincs itthon, Miskolcon jár kották után, még mindig a darabhoz. Hiába, nagy produkcióra készülnek, „nagy a felhajtás”, ahogy felénk mondják, de úgy látszik, sikert aratnak majd.

VÉGEZETÜL soroljuk fel a szereplőket: Illyés Ilona, Antal László, Fontos Magda, Varga Tibor, Stefanik Irén, Fábián József, Dánffy Sándor, Kelemen Márta, Zakariás Klára, Almássi Albert, Szilágyi István, Szegő Zsuzsa, Farkas Viola, Rassy Tibor, Horváth Ottó, Varga Ilona. Majoros Júlia, Horváth Géza, Mátyns Emília, Sztanics Ibolya, 30 tagú revü tánckar és még sokan.

Cs. Ádáni Éva