Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-06 / 54. szám

4

NEPÜJSÄG

1962. március 6., kedd

'liissjl

Tűxkőproblcmu

Mostanában nagyon szép öngyújtókat lehet kapni. Színesek, ragyogóak, praktikusak, némelyikkel verebet, is lehet fogni. Sőt, ez idő szerint inkább verébfogásra, pogácsaszaggatásra, esetleg Hypó he. lyett fehérnemű, mosásra használhatjuk, — csak mint tűz- szerszámot nem.

Hogy miért? Vigyázat! Rémhír!... Nem lehet tűzkövet kapni. Seprőt se, de tűzkövet se. Egy kis sarki trafik legfeljebb húsz darabot, ha kap. Az viszont nagyon kevés.

Volna egy ötletem. Ha napjainkban semmilyen termelési értekezlet nem tudja eldönteni a tűzkőkérdést, csökkentsük az öngyújtó-reklámozást, ne is ajándékozzunk. Maholnap barátaink, a szenvedélyes dohányosok, könnyekre fakadnak egy doboz gyufa láttán...

(G)

— TANULNAK a hevesve- zekényi „öregdiákok”. A kis községben népszerű lett a dolgozók esti általános iskolája; jelenleg 22-en végzik a VII. osztályt.- H ARMIN CKILENCEZER METSZ AZ helyett 42 500 darab sertést adtak át termelőszövetkezeteink hízott állapotban az államnak közfogyasztásra az elmúlt évben. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a megye közös gazdasági áruértékesítési tervüket 102 százalékra teljesítették 1961-ben.

műsora

Egerben du. 3 és este 7 órakor; Dodi

Vámosgyörkön este 7 órakon; Párizsi vendég

KÖZLEMÉNY

Az egri Gárdonyi Géza Színház igazgatósága közli, hogy a Dódi március 9-én Katona—Vörösmarty-, március 10-én Ady-bérlctbcn kerti! előadásra.

FELHÍVÁS

DÓDI

Bemutató az egri Gárdonyi Géza Színházban

Tulajdonképpen nem is egyszerű premierről, hanem magyarországi ősbemutatóról van szó. Az e0.i Gárdonyi Géza Színház művészei az országban elsőként mutatták be B. Dávid Teréz, Csehszlovákiában élő magyar írónő színművét. Bár a színház kis kollektívája a megye községeiben már nagy sikerrel játszotta a darabot, a péntek esti egri bemutató mégis igazi, preimer-hangula- tot árasztott. Nyugodtan leírhatom: ez volt az első igazi, forró színházi este az ideiglenes épületben. Elhangzott jó néhány nyiltszíni taps a felvonások, valamint az előadás végén a közönség lelkes ünneplésben részesítette a szereplőket és a premierre Egerbe érkezett írónőt.

Nézzük most egy kicsit közelebbről magát a színművet, amely oly könnyen utat tör az emberek szívéihez. Feltétlenül dicsérendő a téma, az írói szándék és határozottság, ahogyan Dávid Teréz elénk állítja életünk egy mai, létező, s nagyon is aktuális problémáját. Dodit, a 14 éves nagylányt, még mindig kislánynak tartják szülei. Az anya „túlórázik”, az apa „kiszállásra” jár, a nagymama pedig amolyan istenes öregasszony. A lány hazug légkörben él, szülei nem szeretik egymást, már a válásra gondolnak, de a gyerek kedvéért végül mégis együtt maradnak. Késő. Dóra lett a Dodiból.

......Olyan házban nem lehet boldog valaki, ahol az emberek nem szeretik egymást” — mondja befejezésként Dódi a színpadról, s körülbelül ezt akarja közölni vélünk az írónő is színművével, amely a szülői felelősség drámai ébresztője lehetne...

Csak lehetne, mert; sajnos, nem tudott teljesen azzá válni. Vannak a színműnek nagyon jó jelenetei, s ügyesen alkalmazza az írónő a drámai ellentéteket is, gondolok a tele- fonjélenetre, amikor az apa igazságot hirdet, s ugyanakkor letagadtatja magát a gyerekkel, vagy amikor az anya a szeretőjéhez készül, Dódi pedig a halálba.

A színmű erényei mellett beszélni kell hibáiról is, s vitázni kell az írónővel. Dávid Teréz jól ismeri a modern dráma követelményeit, hiszen az egri műsorfüzetben megjelent nyilatkozatában ezt olvassuk. „Színházteoretikusok úgy hirdetik, hogy a modem drámának az értelem benzinjével kell hajtania az elme motorját, ne ríkasson, hanem gon- dolkoztasson ...”

Nos, ezt a nagyon is jó elvet nem sikerült megvalósítania második drámájában, a Dodiban. Ebben a színműben átcsúszott, mégpedig teljes fordulattal az érzelgősség, a szen- timentalizmus talajára. A színpadon lejátszott dráma meg- ríkatta az embereket, de nem

A Heves megyei Tanács V. B. Idegenforgalmi Hivatala felhívja Eger város lakosságát, hogy aki lakását az 1962. évben a „fizetővendéglátó szolgálatiba be óhajtja kapcsolni, szerződés megkötése végett a hivatalnál (Eger, Bajcsy-Zsi- linszky utca 9. sz. alatt) legkésőbb március hó 25-ig jelentkezzen. A városi tanács rendelkezése értelmében szállást ez évben üdülők, vagy átvonulok részére csak azok adhatnak, akik fizetővendéglátó szolgálatba fenti módon bekapcsolódtak. A szerződés feltételeiről, a szobabérekről, stb., a hivatal — a hivatalos órák alatt — részletes felvilágosítást nyújt.

Megyei

(?r) Idegenforgalmi Hivatal

gondolkodtatta. Dodit — aki egyébként jól jellemzett figura — megszerettük, megkönnyeztük — aztán elfelejtettük. Kijöttünk a színházból, s arra gondoltunk, az írónőnek igaza van: történik ilyen az életben, a téma igaz. De a színpadon kinyilatkoztatások hangzottak el, mindent megmagyaráztak, még a dráma végső mondanivalóját. következtetését is (amit fentebb idéztünk). Számunkra nem maradt min gondolkodni, a dráma tehát nem ébresztett gondolatokat. Ez a mű egyik legnagyobb hibája. Olyan ez, mint amikor egy virágzó barackfát ábrázoló festmény pontos, fényképszerű mása annak a fának, amely az ablakom előtt virít.

A Dódi lehet egy jól megszerkesztett riport, de drámának kevés, hiányzik belőle az alkotói plusz, az írói adalék. Maga a téma is szűk, kicsi, hiszen a jól megszerkesztett, első felvonás mindent elmond, a második, harmadik felvonásban már nem tartogat meglepetést az író számunkra. Csupán a feliszínen keresi az igazságot, nem hatolt mélyre, nem bontotta ki teljes egészében a dráma cselekményét. Mióta és miért nem szeretik egymást a szülök? Ki a felelős Dodiért, a szülők, fele-fele alapon? A nagymama? Vagy mind a hárman. Az író a felelősségben egyenlősdit teremt a színpadon, hiszen a felnőttek egyformán hazudnak valamennyien. Mert ebben a drámában minden felnőtt rossz. Az ilyen általánosításnak olyan mellék- zöngéje is van, hogy hazug a felnőttek világa, csak a gyermeki lélek jó és nemes. Elgondolkodtató az is, vajon ki nevelte ilyen jól és szeretedre méltóan Dodit, hiszen egész környezetétől — beleértve a kis barátnőt is — csak rosszat tanulhatott És még valamit. Nem valamilyen politikai ízű tartalmat kérünk számon az írótóL De végtére is, mikor és milyen társadalomban játszódik a cselekmény? Igaz, két alkalommal szóba kerül az úttörőbecsület és így tudjuk, hogy ezek szerint napjainkban. Felmerül a kérdés, csupán ennyi mondanivalója van az írónőinek a mi világunkról? Társadalmi szempontból légüres térben lóg ez a dráma, s így nem is tükrözheti a szocialista humanizmust, korunk erkölcsi igazságát.

A színművet Kozaróczy József rendezte. A lehetőségekhez képest hangulatos, jó ütemű, szép előadást produkált. Különösen tetszett az első felvonás, a két álomkép és a végjelenet. A négy résznek három felvonásba való sűrítése hasznos volt. Sajnos, a rendező is könnyeket akart, s a szentimentális szöveget nemhogy tompította volna a szereplők mozgatásával, a jelenetek beállításával, a hangsúllyal, hanem még tovább ment

jó néhány lépéssel az érzelgősség felé. A nagy, hosszú szünetek, félmondatok, kimenetelek, teátrális beállítások — például az első felvonás háromszögben felállított modern „agymosó'’ jelenete — a giccs- be hajló hatásvadászat jellegét keltették. Ez a játékstílus egy kicsit már a múlté, kár feleleveníteni. Különösen annak tűnik, ha figyelembe vesszük, hogy mindez Székely László ötletes és modem felfogású díszletképében játszódik.

A címszerepet Magda Gabi alakította. Kedves, szeretetre vágyó kamaszlányt állított elénk, s mindezt jól, hihetően. Voltak emlékezetes jelenetei, ahogy az anyját védi, vagy ahogy kihallgatja a telefont. Általában jól bánik a hangjával, csupán a túlfűtött jelenetekben építi fel rosszul szövegét. Így volt ez a harmadik felvonás befejező monológjában is. Lassú mozdulatai erőltetettek. (Ez rendezői hiba is.)

A kicsapongó anyát Dalos Szilvia játszotta. Kihívó, fölényes, de ha kell, meghátrál. Nagyon jól váltotta érzelmeit, s ügyesen bánt hangjával is. Különösen tetszett a második felvonás utolsó jelenete. Egészében dicséretes alakítást nyújtott.

Herédi Gyula az apát alakította. Vele nagyon mostohán bánt az író, s ő sem tudott nagyon mit kezdeni szerepével. Hangjából hiányzott az igazi szenvedély, s azt sem éreztük eléggé, hogy szereti a gyermekét. A harmadik felvonásban már magára talált, s jelenetei az anyjával, Dodival, tetszettek.

A nagymama soványka szerepében Olasz Erzsébetet láttuk. Az írótól nem kapott határozott jellemet, a maga erejéből mégis hihetővé, elfogadhatóvá tette nagymama alakját.

Marika szerepében Zakariás Klára egy gyerekesen ugráló, ugyanakkor már nagyi ányos ismeretekkel rendelkező barátnőt állított, elénk. A neki való szerepben jó alakítást nyújtott. Fedte az író elképzelését. Jó ellenpólusa volt a csendes, szolid Dodinak. A velszekedé- si jelenetet ő sem bírta hanggal, rosszul építette fel magának a szöveget. Az sem ártana, ha több szeretetet mutatna Dódi iránt.

Varga Edit A két álomképben lépett színre, s ügyes, jó epizódfigurát rajzolt meg néhány mozdulatával, s rövidke szövegével. Kisebb szerepekben Majoros Júlia, Kovács Jenő és Kovács Sándor játszott.

Befejezésül summázva a látottakat: az ősbemutató, a néhány, jó, színészi alakítás, s a nagyon is aktuális téma megérdemli, hogy megnézzük az előadást.

Márkusz László

1963. MÁRCIUS 6., KEDD: LEONORA

135 évvel ezelőtt, 1827 márciusában halt meg PIERRE LAPLACE

francia csillagász, matematikus és fizikus. Égi mechanika című könyvében fektette le a maga korában fontos kozmogóniai elméletét: a világ, különösen bolygó- rendszerünk keletkezését tárgyalta. Mint matematikusnak, nevét egy másodfokú parciális egyenlet őrzi (Laplace-féle differenciálegyenlet), amelyet az elméleti fizikában gyakran alkalmaznak. A valószinüségszámitasról 1812-ben jeleni meg könyve.

345 éve, 1617-ben halt meg VE- RANCSICS FAUSTUS magyar feltaláló, aki Machinae Novae című könyvében több érdekes, új gépről számol be. Ebben a könyvében találunk az ejtőernyőről is leírást.

175 éve, 1787-ben született JOSEPH frauenhofer német fizikus. A Nap színképében a róla elnevezett sötét vonalkák segítségével lehetővé vált az állócsillagok anyagának meghatározása. Frauenhofer a különféle anyagokra jellemző 576 vonal helyét állapította meg. Ö találta fel továbbá az optikai rácsot, amely a fényelhajlás kimutatására szolgál. Ennek segítségével az első pontos fénymérést eszközölte.

125 éve, 1837-ben e napon halt meg JURIJ LISZJANSZKIJ orosz tengerész, az első orosz föld körüli út vezetője. Otját Utazás a világ körül, 1803—1806-ban, a Nyeva hajón cím alatt írta meg. Különösen érdekes e műben Alaszka szigetvilágának leírása. Észak-Polinéziában ez útja során fedezte fel a Liszjanszkij- szigetet.

50. évvel ezelőtt, 1912-ben halt meg AUGUST TÖPLER német fizikus, a higanylégszivattyú és a kis áramerősségü áramot előállító influenciagép feltalálója.

Március 6-a GHANA nemzeti ünnepe. 5 évvel ezelőtt. 1957-ben ezen a napon lett független állammá a Brit Nemzetközösség keretében. Az új állam első miniszterelnöke Kwame Nkrumah lett.

PIERRE L.APLACE

Szilvásváradon

jégmúlt idők idézője;?;

Ügyetlenül csetlettem-botlot- tam a különböző fiókok között, a szappanok és krémek, kölnik és púderek erdejében, kezemben a kis drótkosárral, mint egy gombaszedő kamasz. Borotvapengét, meg fogkrémet kerestem az árurengetegben, de nem leltem rá egyikre sem. Tovább kutatkoztam hált türelmesen, mint lelkes önkiszolgáló, mígcsak meg nem éreztem, hogy engem néznek. A csigolyám körül indukálódott a csalhatatlan érzés. Hátrapil- lantottam, s két nagy fekete szemet láttam, két csodálatos, olajosán csillogó szemet. A pénztárpult mellett állt a bol- toskiasszony, nézett, nézett nekifeledkezve, míg fel nem tűnt neki, hogy én éppen olyan áthatóan nézem. Ekkor szégyel- lősen elkapta tekintetét:, kicsit el is pirult és pókhálót keresett a mennyezetre áthelyezett figyelmével.

Tovább keresgéltem a boltban. A tükör előtt lesimítot- bam a hajamat, megigazítottam a nyakkendőmet, s most már szándékosan nem találtam az oly igen szükséges cikkeket. Ellenben újra hátrafordultam, és csodák csodája, újra láttam a két fekete szemet, meg az arcon bújkáló, kis szégyellős

SZEMEK

szemérmet. Tetszett ez a huncutkodás. Engem is észrevesz hát még valaki. És nem is akármilyen valaki. Milyen szépívű nyak, milyen lágyan hullámzó csípő, milyen kecses lábak tartoznak a gyönyörű szempárhoz!

Megresákíroztam még néhányszor, hogy vissza-vissza- nézzek, hiszen elégedett voltam mindennel, s a kiszasszony is „vette a lapot,” mert ugyanolyan figyelmes érdeklődéssel kísért továbbra is, fióktól-fió- kig, s ugyanaz a lírai zavart- ság tükröződött arcán, valahányszor találkozott a szemünk.

A kölcsönös tetszés kétségtelen — állapítottam meg magamban és melegség futott végig minden porcikámon. Valahogyan tehát meg kell ismerkedni, de nem sablonosán, primitív módon, hanem nagyvonalúan, ügyesen. Megvártam, hogy minden vásárló végezzen, utoljára maradtam. Beletettem a kosárba egy csomag pengét, meg egy tubus fogkrémet és odaléptem a pénztárhoz. Szememet egy pillanatra

sem vettem le a kisasszonyról. Most már közvetlen közelről láttam kreol bőre üde ham- vasságát, s nyaka szép hajlatában feltaláltam egy lencseformájú, pikáns kis anyajegyet is. De hogyan kellene hát megszólítani? Mit is kellene mondani egy ilyen bolti ismerkedés nyitányaként. Semmi sem jutott eszembe. Csak álltam előtte vörösen, zavartan és teljesen bizonytalannak éreztem magamat. Végül is ő szólalt meg.

— Nem akarjuk megsérteni a kedves vevőt, de megkérjük, szíveskedjék befáradni itt, ebbe a kis szobába — mondta ismét csak szégyellösen és egy kis ajtóra mutatott.

Nem is olyan ártatlan ez a kislány, mint amilyennek látszik — gondoltam magamban. Egy eszpresszó már nem is jó neki az ismerkedésre. Külön kis szobát tart, itt a boltban! Nem mondom... De most már késő meghátrálni. Mit gondolna rólam, ha éppen akkor fu- tamodnék meg, mikor karon- kapott a szerencse?

Férfiasán kihúztam magam

és mentem. A kis szobában; egy férfi ült, íróasztal mellett.;

Mi ez? Mi ez? — villámlott; bennem a dac. A férjének; akar bepanaszolni? Egyáltalán; nem értettem, miről van szó, s. még kevésbé találtam föl ma-! gam, mikor a kisasszony számomra érthetetlen szavakat; mormogott a férfinak, s min-; két magunkra hagyva, behúzta az ajtót.

— Tessék parancsolni — em-; bereitem meg magamat.

— Lesz szíves a kabátját!

— Mi ez, kérem? Mi ez?

— Elnézést kérünk, időnként; ellenőrzést kell gyakorolnunk.

— Szóval, motozás?

— A férfi széttárta a karját; sajnálkozva és tapogatni kezd-; te a kabátomat.

Pár percig tartott az egész, azután elbocsátottak. Mentem; a portékáért. A kisasszony; most is ott állt a kasszapultnál, de nem nézett rám. En; viszont annál jobban megnéz-; tem. S ráébredtem, hogy nem; is olyan szépek azok a fekete; szemek, nem is olyan gyönyö-; rű a nyak, meg a csípő íve,; de, meg a „csinos” lábak is; elég formátlanok, ha úgy fi-; gyelmesebben és tárgyilagosa!:)-; ban tekinti meg az ember.

Sz. Simon István

FENN A BÜRKÖN még tél

van, fagyos szél fütyül a fák között, de lenn, a Szalajka- völgyben már rügyeket fakaszt a tavasz.

Mennyi szépség, mennyi élet mindenfelé. A falu szélén magas domb, rajta egyetlen épület. A kilátást, az elénk táruló kép szinte mesébe illő. Lenn a falu, távolban, észak felé a messzi földön is ismert, festői Szalajka-völgy, még távolabb az Istállóskő égnek nyúló szirtjei, s azon is túl a rengeteg erdő, a Bükk.

Hegyi emberek lakják a falut, jelentős részük erdei munkás, akik apjuktól, nagyapjuktól tanulták a mesterséget, a fakitermelés tudományát.

Igen, a múlt. A múlt tárul az ember szeme elé, amint belép Gál Gyula tanár magas dombon épült szilvásvárad! lakásába. Sokan ismerik már e gyűjteményt, e ^miniatűr múzeumot”, hiszen az üdülők, a nyaraló gyermekek és felnőttek, akik Szilvásváradra látogatnak, szinte kivétel nélkül felkeresik a kicsi, de igen komoly értékű gyűjteményt. \ kalauz pedig mindig ő maga, Gál Gyula tanár, aki sok szabadidőt, rengeteg munkát és fáradságot áldozott már eddig is e gyűjteményre. S mit takar, mit rejt magában e kis szoba, amelynek már eddig is annyi látogatója, vendége került?

Legtalálóbban talán így jellemezhetném e gyűjteményt: itt van az egész jobbágyvilág, a szegény emberek bölcsőjétől a koporsójáig minden. A fal mellé állitott, száz évesnél is régibb bölcső mellett a szőtte- seg és ruhák, amelyeknek kenderét maguk termelték, tilól- ták, fonalát maguk fonták és szőtték a hajdani ősök. A falon különböző cserépedények és tálak, kulacsok és poharak, amelyek sok-sok évvel ezelőtt, a környékbeli „edénygyárban” készültek.

Az asztalkán megsárgult írások hevernek. A kezem ügyében fekvőt széjjelnyitom, belepillantok. „Vándorkönyv.” Első lapján a nacionálé: „arcza gömbölyded, szeme: kékes, szakálla: rőttes” A második lapon az uras ágok bejegyzései, a kapott bér ... Amott jobbágylevelek, régi cselédkönyvek, kérvények, mind-mind írásos életkép, vádirat a múltból, avagy Gál Gyula, a pedagógus szemével, „eleven szemléltető eszközök, a történelem tanításához”. Igen, a történelem tanításához, hiszen a gyűjtemény gazdája magyar, történelemszakos tanár, aki munkájában, tanítási módszerében esztendőikkel előtte megvalósította már az iskola és az élet eleven kapcsolatát, nemcsak beszél,

de bemutatja, bizonyítja is a múltat. És, milyen érdekes, felejthetetlen lehet egy itt lefolytatott történelemóra, ahová alig-alig fér be az osztály, és mégis, oly keveset kell beszélnie a tanárnak ahhoz, hogy tanítványai jól, ötösre megértsék az anyagot.

VÁRATLANUL ördöglakat titkú, fából faragott, száz esztendős borotvatartót ad kezembe kedves kalauzom:

Nyissam ki, ha bitóm! Nem megy, akárhogy próbálgatom. Nem megy, pedig nincs benne egyetlen szög sem, egyetlen drótocska sem tartja össze részeit. Mindez nincs benne, de benne van hajdani gazdájának minden tehetsége, észjárása és ügyessége, amellyel megszerkesztette, kifaragta az ördögi kis jószágot.

A fehér papírlapon pénz- gyűjtemény. Pénz! Pénz, amelyből oly kevés jutott a szegény embernek hajdanán, vagy ha nagyon sok volt belőle, akkor meg az volt a baj, hiszen értéke volt rettenetesen kevés.

A sarokba pillantok, ahol fa- gereblyét, kétágú, hasított fa-> villát látok, néhány régi használati eszlköz társaságában. Nézem, s önkéntelenül is arra gondolok, milyen mosolyogta- tóan hat mindez most, a kombájnok, traktorok és fűkaszáló gépek időszakában. Nyeleik, mintha lakkozva lennének, olyan simára, tükörsimára csiszolta őket a kérges paraszti tenyér.

„Községünk tájszavai” — áll az egyik album fejrészén. Mellette helyi lakodalmas versek, régi, régi mesék és balladáit, dalok és mondókák, amelyeknek összegyűjtése mind-mind Gál Gyula esze és „szive munkája”. Mert nemcsak kéz és ész, türelem és idő kellett mindehhez a munkához, de szív és szeretet is...

Nem teljes, korántsem teljes a kép, amellyel bemutattam Gál Gyula kis múzeumát, de talán elegendő ahhoz, hogy felfigyeljenek rá az illetékesek, mert e gyűjtemény is megérdemli, hogy a község közelebbi, vagy távolabbi fejlesztési tervében méltó helyet, „otthont” kapjon.

ÉS A VENDÉGEK, a magyar

és külföldi turisták csak örülnének neki, ha Szilvásváradon, a Bükk-fennsík, a Szaűajka- völg.v, a ptsztrángos tavak, a zúgó bültíkösök meUefet, valahol a községben — neki mélió helyen — találnának egy kis falumúzeumot is, Gál Gyula gyűjteményében. Mert, legyen bármilyen szép, s egyre szebb, gazdagabb is a jelen, de a múltat, nagyapáink, dédapáink életét mégsem szabad elfelednünk .. Szalai Istoáfl