Népújság, 1962. március (13. évfolyam, 50-76. szám)

1962-03-29 / 74. szám

1062. március 29., csütörtök

NEPÜ JS At*

9

Veszély rejlik a szűc . ..

Ha késik is a tavasz, úgy érezzük, hogy a tel ereje lassanként enged, átveszi a zord évszak csendjét a tavasz pezs- dülése, a munka zaja.

Tavaszt érez a szűcsi határ is, munkáskezeket vár a közös gazdaság szőlője, földje, de ebbe a tavaszi megújhodásba disszonáns hangok is keverednek, s félő, hogy az emberek figyelme nem az ébredő határ, de a belviszályok izgalmai felé terelődik.

Mi ad alapot erre az aggályra?

Szűcsiben mostanában lankadatlan érdeklődéssel figyelik a falu két vezetőjének, Szikra Mihály tsz-elnöknek és Latkulik Antalné nőtanács vezetőnek „párharcát”. Figyeli a falu népe, a szövetkezet tagsága, mert nem közömbös számukra e két vezető állásfoglalása. A falu nagy része ugyanis a termelőszövetkezetben dolgozik, a szövetkezeten belül pedig a nők vannak túlsúlyban. Mindkét részről nagy tehát a tét. Figyeli a falu, s figyeli a pártszervezet is, ahelyett, hogy pontot tenne a kellemetlen ügy végére, hiszen a vitázó, szembenálló két vezető párttag, a szűcsi pártszervezet tagja.

S rm'g dúl a viszály, sok fontos dolog elsikkad, hisz arra figyelnek az emberek, hogy milyen raló és vélt hibákat tereget a falu nyilvánossága élé a két vezető.

Hiba pedig

mindkettőjük

„házatáján“ akad,

amelyet aztán felnagyítana^, eltorzítanak. A falubeliek ebből helytelen következtetést vonnak le, s mindkét vezető életét, munkáját ezek alapján az eltúlzott híresztelések alapján értékelik.

A viszálykodás nem mai keletű. Az erélyesebb szóváltások az elmúlt év nyarán kezdődtek, amikor a Latkulikné gondozása alatt levő pulykák közül sok elpusztult a termelőszövetkezetben.

A szóváltások következő lépése az volt, hogy Latkulikné „kimaradt” a tsz-ből, és ezzel a Bajza József Termelőszövetkezetben nem maradt egyetlen Hői vezető sem. (Ezt a hibát azóta már korrigálták, s most 6 nő képviseli a szövetkezet lányait, asszonyait a vezetőségben.)

Latkulikné tehát eltávozott a termelőszövetkezetből, s úgy látszott, hogy az ügy ezzel lezárul. Am a viszálykodás zaja még mindig felveri a falut. Ha Latkulikné nincs ott valami

jó része úgy érzi, és jogosan, hogy nem, vonják be eléggé őket a közös gazdaság ügyeinek intézésébe, s önérzetükben sérti őket az elnök türelmetlen legyintése.

Beszéltünk erről a falu vezetőivel, szövetkezeti gazdákkal, kommunistákkal, a közös gazdaság vezetőivel, tagjaival, akik Szikra Mihály erényei, áldozatkészsége mellett egyöntetűen azt a hibáját hangoztatták, hogy nem elég türelmes az emberekkel szemben, s elfogadható magyarázat helyett könnyen használ vaskos kifejezéseket, amelyek sok sértődést okoznak.

Érthető pedig a szövetkezeti tagok igénye, hogy mindenről tudjanak, ami a közös gazdaságban történik, hiszen boldogulásuk, jövőjük záloga a termelőszövetkezet.

Szeretnének

mindenről tudni.

Igaz, az elnök nem magyarázhatja meg személyenként a szövetkezet több száz tagjának, hogy mi, miért történik. Do mire valók a közgyűlések, brigádösszejövetelek, vezetőségi ülések, ha nem arra, hogy minden fontos dologról értesülhessenek a szövetkezet tagjai?

Am, ezek a fontos tanácskozások sok esetben elmaradtak. — Még a vezetőségi ülések is. Igaz ugyan, hogy az utóbbi időben javulás mutatkozik, sőt, hírlik, hogy a fegyelrm- és ellenőrző bizottság is megkezdi tevékenységét, amely eddig csak papíron működött.

A rendszeres tájékoztatás hiányát nagyon érezték a szövetkezet tagjai. S mivel ezek elmaradtak, különféle megalapozatlan hírek láttak napvilágot.

Vélt sérelmek miatt ma is sok ember duzzog és sokan nem ismerik a való igazságot. Az állattenyésztők jogtalan munkaegység levonás miatt keseregnek — közte még vezetőségi tag is — holott az elnök szerint tőlük egyetlen munkaegységet nem vontak le. Mások a borosztásnál és a búza kiadásnál érzik magukat becsapva. Jó néhányan pedig azt nem értik, miért ilyen kevés munkaegységet írnak jóvá az idén, miért van az, hogy ugyanolyan munkáért most egy hónapban tíz munkaegységgel is kevesebbet jegyeznek be. Csak sejtik, hogy ez a „megszorítás” azzal magyarázható, hogy tavaly nagyon „elszaladt a ló” a munkaegység felhasználásánál, s 22 700 munkaegységgel többet írtak jóvá, mint ahogy azt tervezték.

S nem veszik jó néven azt sem, hogy Szikra Mihály túlságosan hangoztatja mezőgazdasági szaktudását, s nem egyszer kijelentette, „zsebre teszi az egész járás összes agronó- musát". Természetesen elismerik Szikra Mihály szakértelmét a szőlőhöz, de az is tény, hogy az embereknek rosszul esik tudásának fitogtatása.

Mizdezek a nézeteltérések, a falu nyugalmának felkavarása sürgeti a

mielőbbi megoldást,

Sürgeti a megoldást az is, hogy a nőmozgalom stagnál az emlékezetes közgyűlés óta, mert „korhelyeknek, erkölcsteleneknek” tartják a nőmozgalomban tevékenykedő asszonyokat az emlékezetes borhistória óta.

A kibontakozás nem várathat sokáig magára. Nem lehet megvárni, míg a hibák összetorlódnak, s még jobban elmérgesedik a helyzet. Az új pártvezetőségben bízni lehet, hogy rövid idő alatt „egyenesre tudja húzni a zsinórt?’ ebben az ügyben is. S ebben feltétlenül számítani kell Szikra Mihályra is, aki azzal, hogy új főagronómus veszi át a gazdasági teendők nagy részét, nagyobb lehetőséget kap az emberekkel való foglalkozásra.

Az ügy tisztázása semmiesetre sem jelenti azit, amitől a termelőszövetkezet elnöke tart, hogy a szabad vélemény-nyilvánítás, a termelőszövetkezeti demokrácia fokozottabb érvényesítése ürügyén helyt adjanak a jogtalan követeléseknek, a közös gazdaságot zül- lesztő és lejárató véleményeknek.

S mert ennyiféle hátrány s veszély rejlik az ügy lezáratlanságában, mindez sürgeti a pártszervezet vezetőségét, hogy mielőbb tegyen pontot, — a járási szervek együttműködésével — a belviszály ügyére, hogy mire ténylegesen kitavaszodik, a vezetők és szövetkezeti tagok az ügy való ismeretében, a nézeteltérések tisztázása után, egységes akarattal, s nagy igyekezettel lát- hason munkához.

Kovács Endre

A boxbajnok

\ KISZ stít)%lóavatási ünnepség;

Má traderecstíén

Mátraderecskén eddig csak egy KISZ-szervezet működött. Március 21-ével a Téglagyári KISZ-szervezet különvált a helyi szervezettől, s március 24- ón zászlóavató ünnepséget rendeztek. A másik szervezet új neve Rákóczi Tsz KISZ szervezete lett. Az avató ünnepséget a szövetkezeti kultúrteremben rendezték meg, ahol a járási KISZ-bizottság részéről Bódi Imre elvtárs, is részt vett. Á titkár ünnepi beszéde után a szakszervezet kultúrcsoportja rövid műsort rendezett, majd ezután került sor a zászlóavatás „hivatalos” részére. A zászló felavatásakor emlékszalagot kötött rá a pártszervezet, a termelőszövetkezet — mint névadó — a téglagyári KISZ-szervezet, a nőtanács, a községi tanács, kultúrotthon és az úttörőszervezet képviselője.

Zám István

Kevesen tudják, hogy Sir Roy Wclensky nehézsúlyú boxoló volt» Regen, fiatal korában. Ma a Középafrikai Államszövetség nevű angol gyarmat miniszterelnöke. Más embernél ez utóbbi hi vatás elfeledtettc volna a régit, vele nem igy történt. Bár birodalmában nyolcmillió néger és mindössze másfélszázezer fehér él, a parlamentben egyetlen néger képviselő sincs, színes ember nem vállalhat szakmunkát, s fehér bányász hússzor annyit keres, mint a fekete bőrű, nem is szólva az ültetvények és a bányák angol tulajdonosairól. Ami pedig a választásokat illeti — amelyeket Wclensky most ismételten kiírt —, abban minden felnőtt angol telepesnek van szavazati joga, de csak hétezer négernek, A többit Sir Roy elüti ettől a jogtól, illetve, hogy eredeti hivatásának szakkifejezésével éljünk: kiüti őket.

Dühödten tiltakozik az ellen, hogy a négerek a legcsekélyebb képviseletet is kapják saját országuk parlamentjében, s ezért még az óvatos reformokat kívánó londoni kormánnyal is összeveszett. Fenyegetőzik, Csombcval szövetkezik, vérfürdőt ígér, felfegyverez minden fehér ültetvényest, — szóval úgy viselkedik, mint egy megvadult boxoló a ringben.

Csak egyet felejt el. Ha a Középaírikai Államszövetség néger politikusai mindeddig elismerésre méltó önuralommal vissza is tartották tömegeiket a véres összecsapásoktól, s a tárgyalásokat akarják, — elkövetkezhet az idő, amikor betelik a pohár, nyolcmillió néger a ringbe lép, s teljes sportszerűséggel, szabályosan és jogosan — knock- outolják az egykori bajnokot.

(ti)

Pillanatkép egy kiszistáról

— Megvan a hetvenedik! — ezzel a kiáltással robbant be a pufajkába öltözött, vékony arcú fiú a párttitkár irodájába. A temperamentumos fiatalembernek a titkár'emígyen szegezte a csodálkozó kérdést.

— Milyen hetvenedik?

— Hát a hetvenedik új olvasó — hadarja sebesen a fiú, akiről rövidesen kiderül, ő a hevesi Petőfi Termelőszövetkezet könyvtárosa, a neve Varjú István, életkora alig haladta meg a második X-et.

örvendezve sorolja az adatokat.

— Az olvasók 80—90 százaléka fiatal, s máris úgy viszik a könyvet, hogy alig győzöm felírni a könyvtári órákon. S hogy szeretik a könyvet... Ifjú Góbcrr József, Varjú József, Lájer Lajos mind szívesen olvasnak.

Aztán munkamódszeréről érdeklődünk.

— Ki kell elégíteni az érdeklődést — ez a titka mindennek — mondja, aztán azt bizonygatja, mennyire helyes volt a szövetkezeti könyvtár létesítése.

— Nekünk csak 150 könyvünk volt, s ehhez a járástól 400 kötetet kaptunk. Úgy forognak ezek a könyvek, hogy alig lehet követni útjukat. Majdnem minden kötetet kikölcsönöznek egy-egy hónapban.

— S mi iránt legnagyobb érdeklődés?

— Nem tudom, hiszi-e? — de a szakkönyvek iránt... Száz kötetünk van, de egyetlen egyet sem találni belőle a polcokon. Mind az olvasóknál van.

Miközben a párttitkárral dicsérjük a jó két hónap alatt elért kiugró eredményt, azt, hogy a szövetkezet tagjai közül máris hetvenen rendszeres olvasói a könyvtárnak és 25— 30 olvasó cserél könyvet minden héten, Varjú István szerényen fészkelődik a széken. Nem azért mondta ő el a számokat, hogy dicsérjék, csak jó róla beszélni, örülni, hogy mind több barátja lesz a könyveknek, a Petőfi Tsz-ben is. Mind többen lesznek olyan szorgalmas olvasók, mint a tsz önkéntes könyvtárosa, Varjú Pista kiszista, aki kilenc éve szerelmese a könyveknek, s a szőlőnek, amelyet nyitástól fedésig művel.

— S hogy jut ideje a rendszeres munka mellett olvasásra?

— Aki akarja, annak jut idő. Én hetenként tíz órát „csípek el” különböző elfoglaltságaimból, hogy azt a könyveknek szenteljem.

— Persze, egy önálló fiatalember jobban megteheti ezt, mint a családosak.

Nevet a megjegyzésen.-- ’’'égem és remek ikreA kis

ink vannak — még ha nem is néz ki belőlem — húzza végig nevetve kezét, vékony, fiúsarcán. — Róluk kell elsősorban gondoskodnom, aztán jöhetnek csak az olvasók. „Hajtottam” is a nyáron. Négyszáz munkaegység gyűlt össze — ipari munkás létemre...

— Ipari munkás létére?

— Igen, az építőipar adta azelőtt a kenyerem. Nemrégen még Budapesten dolgoztam, az egykori Valéria-telep helyén épülő szép házakon, de hazahívott édesapám. Azt mondta, itt is lehet boldogulni. S mennyire igaza volt. Építő létemre úgy megszerettem a szőlőt, hogy nem szívesen mennék vissza az állványokra. Van háztáji szőlőm, termett szépen borom, úgyhogy akár vizet se kell innom egész éven át...

A legdédelgetettebb: a

családi ház építése. Most már van rá lehetősége. Teljesen a szövetkezetre alapozza jövőjét, mély gyökeret akar ereszteni, mint a szőlő, amelyet oly nagy gonddal, szeretettel ápol, mint szerette annak idején a magasra törő falakat, a mészillatú, új házakat.

Az új házakat... amelyekből egy az övé lesz, s ez még nagyobb kedvet ad neki a munkához, szívesen vállalt társadalmi funkciójához: a könyvek terjesztéséhez.

hamis

összejövetelen, akkor az ő hibáit teregetik ki. A zárszámadási közgyűlésen például azt tették szóvá, kik itták meg azt a bort, amely az egyik nőtaná- tsi összejövetelről megmaradt.

Ha meg Szikra Mihály hiányzik, akkor ő kerül „napirendre”. A pártoktatáson nemrég őt hozta Latkulikné elrettentő példának”, mint a személyi kultusz megtestesítőjét.

A viták tehát nem a szocialista erkölcs írott és íratlan törvényei szerint folynak, ha takarnak is némi igazságot. így van ez Latkulikné és Szikra Mihály esetében is, akinek vezetési módszereit bírálják. A szövetkezet elnöke erős kézzel vezeti a gazdaságot. Ejt nappallá téve dolgozik a falu felvirágzásán, a szövetkezet megerősödésén. Sok olyan vezetői erénnyel rendelkezik, amelyek képessé teszik őt a szövetkezet irányítására. Ezek közé tartozik szaktudása és a vezetésben szerzett több mint egy évtizedes tapasztalata.

Mindezt elismerik a faluban, is mindezért

becsülik

Szikra Mihályt,

de hiányolják, hogy nem értékeli eléggé a szövetkezeti demokráciát, s hajlamos időnként türelmetlen legyintéssel elintézni más véleményét.

Ez nemcsak azért veszélyes, mert támadási felületet nyújt ellenségei számára, akik ezzel visszaélve, nemcsak az elnök személyét, de magát a szövetkezést is támadják, de kárt Wtoz azzal is, hogy a tagság

Tanácselnökök a termelőszövetkezetben

Naponta számos értekezlet, látogatás, tapasztalatcsere zajlik le az országban és szőkébb pátriánkban, Heves megyében is, amelyek után nem nehéz megállapítani, mennyire voltak hasznosak, mennyire segítette egyik, vagy másik célunk elérését.

Egy ilyen látogatás, tanácskozás zajlott le a napokban Nagyrédén, a Szőlőskert Tsz- ben, ahová ezúttal a Tanács- akadémia háromhónapos, termelőszövetkezeti üzemszervezési tudnivalókkal foglalkozó továbbképző tanfolyamának hallgatói utaztak le.

Mintegy 60 városi, járási és községi tanácselnök érkezett a viharos tavaszi nap reggelén két autóbusszal a tsz-be, s alig tették le kabátjukat a Szőlőskert irodaházának tanácstermében, már százféle kérdést szerettek volna feltenni a gazdaság vezetőinek.

Ám, mintegy megelőzve az érdeklődést, Varga Ferenc tsz- elnök kérés nélkül is hozzáfogott a közös gazdaság életének, eredményeinek ismertetéséhez. Ez talán még jobban fokozta a vendégek érdeklődését, s így természetes, hogy a javaslatot: „Most pedig menjünk ki, nézzük meg a tsz-rna- jort” — mindenki örömmel fogadta.

Hosszú ideig járta a csoport a major épületeit, beszélgetett az oltványkészítőkkel, az állattenyésztőkkel, míg ismét visszatért a tsz székházába.

— Tessék, most az elvtársak kérdezzenek — hangzott el a felhívás.

És egymás után jöttek az újabbnál újabb kérdések, a vesszőhajtatással, a jövedelemmel, az áruértékesítéssel, a brigádok szervezeti felépítésével, a köz- és küldöttgyűlések megtartásával, a tsz és a tanács eddigi, s várható további együttműködésével, meg még ki tudná hirtelenében felsorolni, mi mindennel kapcsolatban.

Az ország minden részéből voltak itt tanácselnökök. Közöttük számosán olyanok, akik tudják, a hozzájuk tartozó tsz-ek eddig sem foglalkoztak, s ezután sem dolgoznak olyan növényekkel, mint a nagyré- deiek, — például szőlővessző hajtatással, málnával, de talán zöldségfélékkel sem, mégis oly aprólékosan, a lényeget kutatóan igyekeztek magukban elemezni a tsz-t, s ugyanilyen felvilágosítást kérni mindenről, hogy a kérdés-felelet talán két napig sem ért volna véget, ha az idő nem sürget.

Délután 4 óra tájban azonban már a búcsúszavakra került sor — a tanfolyam hallgatóinak vissza kellett utaz- niok a fővárosba. A tsz vezetői köszönték a nagy érdeklődést, s a tanácselnökök elindultak.

A kedves búcsúszavak, a kölcsönös meghívások után így véget is ért a látogatás.

De néhány szó, még napok múltán is kívánkozik az érdekes találkozás végére. S ez a tanácselnökök érdeklődésére vonatkozik.

Az, hogy öröm volt hallgatni kérdéseiket, észrevételeiket, magában nem mond semmit. Eleinte szinte valami meghatározhatatlan érzéssel hallgattuk mindegyiküket, s nőttön nőtt a felismerés: ezek az emberek nagyon tisztán, világosan látnak, értékelnek mindent. Aztán arra kellett gondolni, milyen segítséget jelent majd a termelőszövetkezeteknek — mindegy, hogy az ország melyik részében — ha a tanácsakadémián részvevő tanácselnökök a napokban visszatérnek városaikba, járásaikba, vagy éppen községeikbe, s az életben tapasztaltakat, most a tanfolyam háromhónapos anyagával kiegészítve látnak ismét munkához.

Mi a legfontosabb most számunkra? Épp a termelőszövetkezetek megerősítése, megszilárdítása. Ezért volt nagyon jó tapasztalni a nagyrédei érdeklődést, s ezért kívánkozik még egy búcsúszó a látogatás végére: ilyen segítőkészséget, ilyen nagy körültekintő érdeklődést szeretnénk látni minden tanácselnöktől, a tsz- ek, az egész nagyüzemi gazdálkodás jó eredményei iránt, mint amilyenről a nagyrédei beszélegtés adott példát.

W. L.

Újsághír:

Kennedy több mint 5,7 milliárd dollárt kért a kongresz- szustól az 1962. június 1-én kezdődő „külföldi segély” céljára.

(Endrödi István rajza)-* Nyugi, papa, nyugi!