Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-15 / 38. szám
4 népojsag 1962. február 15„ csütörtök A nagy változás A napokban Horton jártam. A kultúrotthonban ismeretterjesztő előadást hallottam a szocialista család erkölcsi problémáiról. Rajtam kívül ki- lencvenketten lesték feszült várakozással az előadó szavait. Miért meglepő, miért különös ez? Mert néhány évvel ezelőtt itt sem volt hallgatója az előadásoknak. Talán az impozáns, szép kultúrotthon vonzza falai közé a hallgatókat? Talán szívesebben mennek a hortiak előadásra villanyfényes utcában, betonjárdán? Vagy nemcsak a falu külseje alakult át? (r)- A MEGYEI tbc gondozó intézet felújítására az idén kerül sor. A megyei tanács 26G ezer forintot tervezett a munkák elvégzésére. — ALKOHOLMENTES jelmezes teaestet rendez a Két- útközi Állami Gazdaság KISZ-szervezetc február 17-én, hat órai kezdettel. Hasonló rendezvényt még nem szervezett az állami gazdaság KlSZ-fiatalsága, (Dr. Kom- lódyné)- 1963—65-BEN EGERBEN, a Lenin út déli részén új, korszerű transzformátor-állomást létesít az ÉMÁSZ a lakosság és az ipari üzemek energiaellátásának jobbátételére. Ezenkívül új trafóházat építenek a Kere- csendi út végén is az ott kialakulófélben levő ipari objektumok energiaellátásának biztosítására. — FARSANGI bemutatóra készül Zagyvaszántó község kultúrcsoportja. A csoport február 25-én hozza színre a községi kultúrotthonban a „Huszár” című zenés vígjátékot. (Kiss János)- EBBEN AZ ÉVBEN 13 500 holdon terveznek a megye termelőszövetkezetei vegyes zöldségféléket termelni. Ez a terület a szövetkezetek földterületének csupán 5 százaléka. Jó termés esetén — mint ezt legutóbb megállapították —, tervezett jövedelmük több mint 20 százalékát tudják majd ebből biztosítani a közös gazdaságok. [«nytcypolc ,,A lendületes fejlődésnek ebben az esztendejében...” — ezt az idézetet egy 1925. évi il- heusi újságból választva teszi regénye első fejezetének mottójául Jorge Amado az ismert, sajátosan egyéni ízű, a népi epika nyelvét modern irodalommá ötvöző brazil író. A lendületes fejlődés esztendeje — ez a „Gabriela” című új regényének története, amely voltaképpen nem is a címszereplő és Nacib arab bártulajdonos szerelmének históriája, mint sokkal inkább csalt füzér ez a história, amelyre szépen, sorban, megkapóan, gazdag fantáziával, lebilincselő könnyedséggel fűzi fel az író Ilheus kakaóváros „forradalmi” esztendejének napjait. A hússas évek vége, a harmincas évek eleje: erre az időre esik, amikor Brazíliában megtörik „az ezredesek”, a földbirtokosok eleddig öröknek és megbonthatatlannak hitt uralma, s a feudalizmust, amely vérrel, fegyverrel, csalással, brutalitással szerezte meg hatalmát, mindinkább a burzsoázia térhódítása váltja fel. Eddig a kakaótermelőké volt a hatalom, most a kakaóexportőröké; eddig a kakaóföldek műveltetőié, akiknek azonban legalább annyi közük volt az ültetvényekhez, hogy testvérük, fiuk halálával, saját rokonságukkal hódították el és meg mostani birtokaikat; most az exportőröké, akik magabiztosan, érett politikai koncepciókkal, pénzzel, a fegyverek politikája helyett a politika fegyverét használják fel a hatalomért. Amado széles, pannószerű képet fest a három évtizeddel ezelőtti Brazíliáról, de a mostani olvasó egész nyugodtan mai krónikának is felfoghatja ezt. Oscar Delgado, kolumbiai szakértő például kimutatta, hogy Latin-Amerika 469 millió hektár művelhető területének 64,9 százalékát 110 ezer nagy- birtokos monopolizálja, öt és fél millió (!) kisbirtokos pedig csak a megművelt területek 3,7 százalékát. Ez más szóval annyit jelent, hogy a regény története idejét követő harminc esztendő után is számotABRIEL tevő a feudális hatalom Latin- A meri kában, s a hatalom súlyában legfeljebb csak árnyalati különbségek mutatkozhatnak. Nem véletlen tehát, hogy az 1958-ban befejezett könyvét, a Gábrielét erről a kérdésről írta Jorge Amado, mintegy regisztrálva, hogy a „lendületes fejlődésnek” abban az esztendejében, ha történt is lépés a kegyetlen, feudális elnyomás felszámolására egy modernebb, legalábbis Amado szerint latin-amerikai viszonylatban korszerűbb elnyomás irányában, de még ezt sem sikerült elérni Brazíliában. Ilheus a kakaóvidék központja akar lenni: az ezredesek, a régi hagyományok, a régi eszközeik árán szeretnék ezt elérni, Munindo, a fővárosból ideszármazott exportőr és követői az új életforma szabályai szerint. Az előbbi nemcsak gazdasági vonatkozású, hanem mélyen erkölcsi is, a szajhákat tartó ezredesek fegyverrel vesznek elégtételt a csalásért, korbáccsal intézik el ügyes-bajos dolgaikat, s mindez természetesen „korszerűtlen”, ósdi és nem úri módszer a feltörekvő polgárság számára. Nacib, az arab bártulajdonos beleszeret Gabrielába, a mulatt lányba, s a szerelemből házasság lesz... Nacib és Gabriela szerelmének kibontakozása, egymásra találása és a szerelem konfliktusa párhuzamos a választásokra készülő ^ Maxik EGRI VÖRÖS CSILLAG 15— 18: Éva aludni akar EGRI BRÖDY 16— 17: Fehér csat EGRI BÉKE 15-én: Szurkolók lesen GYÖNGYÖSI PUSKIN 15—21: Felmegyek a miniszterhez GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 15—18: Az énekesnő hazatér HATVANI VÖRÖS CSILLAG 15—18: Állami Áruház HATVANI KOSSUTH 15— 16: Oz, a csodák csodája 17— 18: Nem ér a nevem HEVES 16— 18: Nem ér a nevem PÉTERVÁSARA 17— 18: Francis Ilheus politikai erőinek élesedő küzdelmével, e küzdelem mind hevesebb eseményeivel. S Gabriela megcsalja férjét! Agyonlőni a csábítót és megölni a nőt is, vagy... ? Ez nem egyszerűen csak „eljárási” probléma, a döntés egyben Nacib „pártállását” is jelenti, szembefordulását, vagy azonosulását az ezredesek politikájával. A Szíriából ideszármazott arab Nacib azonban — ha nem is tudatosan — felismeri, hogy a felelősségre vonás ama régi módszerei sem nem alkalmasak, sem nem méltóak ma már, s ezzel mintegy szavazatát is leadja az új, a haladóbb mellett. A történet kiválóan alkalmas Amado kezében, hogy felsorakoztassa a kisváros majd minden jellemző típusát, hogy helyenként epikus lássúsággal, bőbeszédűen — de csak látszólag! —, másutt, szinte balladás tömörséggel sodortassa hőseit az egy esztendő történetén, halálon, szerelmen, álmokon, terveken, egyéni lázadásokon keresztül. Korkép, vagy kórkép? Mind a kettő. S mindez Amado korai korszakának költői ábrázolás módjával, népi balladákkal fűszerezve, a szegfű és fahéj illatával meghintve Gabriela történetét. „lm az ének, ez Gabriela: fahéjának színe, szegfű illata.” Gyurkó Géza FÜZESABONY 16—18: Nagyravágyó asszony Egerben este 7 órakor: PÁRIZSI VENDÉG (Bérletszünet) Egercsehiben este 7 órakor: A VILÁG LEGSZEBB SZERELME Balatonban este 7 órakor: DODI CSÜTÖRTÖK: KOLOS 105 évvel ezelőtt, lf>57. február 15-én halt meg MIHAIL GLINKA, az orosz nemzeti zene egyik megteremtője. Ivan Szu- szanyin című operájában először ábrázolta az orosz parasztot a színpadon nemzeti hősként. Puskin meseeposzából írt Ruszlán és Ludmilla című operája (1842) az élet szépségébe vetett hitét hirdeti. Szimfonikus művei közül a Madridi éjszakák és a Kamarinszkája címűéit emelkednek ki. Glinka szavai: „A zenét a nép alkotja, mi csak alakítjuk” — irányt mutatnak minden orosz és szovjet zeneszerzőnek. Életét Novikov Muzsikus születik című regényében dolgozta fel. Eltemették Majthényi Józsefnét, Gárdonyiék Mariskáját Néhány Gárdonyi utcai ismerős állta körül a ravatalt, akik évtizedek óta szomszédjai voltak a kedélyes, élénk kis sánci öregasszonynak: Majthényi néninek. Néhány régi ismerős, akik negyven éven át virágait: fehér, lila, rózsaszín őszirózsáit vásárolták. Sokan megcsodálták és a város minden részéről eljöttek ide, hogy szép virágot kaphassanak. És az állandó vevőknek hozzáadott — csak úgy jószíwel — egy-két szál „török jázmin”-t, azt az aprólevelű, csipkézett szélű dísznövényt, amit Gárdonyi Géza író még Törökországból honosított meg és amit Majthényi néninek is sikerült kinevelnie. Nyolcvannyolc éves volt, és ebből az időiből több mint hat és fél évtizedet a Sáncban, ugyanabban a házban élt le. — Mikor Gárdonyiék Egerbe költöztek, már itt laktunk a házban — mondotta annakidején Majthényi néni —, de akkor ez a ház még egy rossz kis parasztház volt. Esténként hegedűszó hallatszott az író lakásából, „Darumadár” és más Dankó-dalok szálltak az estében és mi áhítattal hallgattuk. Máskor kérdezgetett az író, hogyan élek az urammal? Sokat civakodtunk. Kikapós uram volt. Szeretett elcsavarogni, sokat veszekedtem vele. Gárdonyi feljegyezgette az ilyen dolgokat is, azután valahol megírta. Lisztovszky Mária, a tisza- palkonyai származású falusi asszony, nyilván felkeltette az író érdeklődését, hiszen magával hozta nemcsak a falu friss levegőjét, üdeségét, ízét, hanem mesélő kedve és tudása mellett dacolni és férjével a harcolni tudást is. Az írónak Egerben való letelepedése után az első munkái sorában találjuk Dávidkáné-t, amelyben a Tegzős Ilona mint Dávidkáné, néhol felveszi Lisztovszky Mária jellemét is. És mint ahogyan Majthényi néni mondotta: „.... ebben a könyvben engem is „megírt”, ide is adta, hogy olvassam él. Majthényi néni elhalálozásával eggyel megint kevesebb lett azoknak a száma, akik életében ismerték az írót, látták életét, munkásságát Majthényi néni elment, de az általa nevelt török jázmin; amit ő az író iránti tisztélete és ragaszkodása jeléül ültetett, még sokáig él. Okos Miklós iiiiitiii(ii!iiiiiiiifii<:iuiiiiiiiiiii)iiiiiiiiiiiiiiii)tiniiiiiiiiiaiiiiiiiiiiiiiiitiaiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii«i:tn>uiiiiiiiiii!iiiii)iiuiiiiuiiiiuiiiiiiiui:iiuiiii:iiui:iiuiuiii«ti 73. aíkife még előtte voltaik a kiaz erődben észrevet- képzésnek, az eseményeknek, bék zubbonyának karján a fel- balra pedig megtörtén, betegen iratot, amely távol-keleti szol- azok, alkdk már megjárták Tá- gálatról tanúskodik, tisztelet- vol-Keletet... Valamikor ők tel, csodálattal néztek rá, ő is olyan bizakodók, frissek, azonban nem nézett senkire, életerősek voltaik, mint a most nem érdékelte semmi. Az iro- érkezett újoncok... Azonban dába, aztán a szálláshelyére Vietnam és Madagaszkár sietett... ugyancsak elvette frisseségüMásnap az Alger gőzös fedélzetén négyszáz újonccal. — akiket Európa különböző városaiban szerveztek be — és mintegy hatvan beteggel —akik már megjárták Afrikát és a Tá- wol-Kelet poklait — elindult Afrika felé. Húsz óra múlva a hajó megérkezett Oránba. Az Alger utasait egy éjszakára a De- pába szállásolták be. Gazsó azonnal asztak hoz ült és hosz- szű levelet írt Lisettenek... Megnyugtatta mindkettőjüket, biztatta, bátorította őket... A borítékot természetesen a Hospital Micke Levybe címezte, nehogy Rosette véletlenül is megtudja az igazat... Kissé megkönnyebbült, amikor a levelet bedobta az iroda előtti postaládába. Másnap mind a 460-an elindulták Sidi-bel Abbes felé. Az újoncokat a CP3, a betegeket pedig a CP2 várta. Jobbfelé felvonultak az életerős fiatalok, két, életkedvüket... Gazsó — miután elhelyezkedett szálláshelyén — az udvarra sietett, ahol már sokan voltak, hiszen az ő csoportjuk érkezése előtt is laktak a CP2- ben. Ismerősöket keresett. Elég sok magyar volt a betegék között, de egyiket sem ismerte. Végül az udvar végében egy magános, szomorú tekintetű, ismerős fiúra lett figyelmes. De hiszen ... Ez ... Igen ... Vörös Jóska... Együtt szervezték be őket, Becsben, együtt töltötték az első napokat a légióban ... Akkor megfogadták, nem hagyják el egymást, barátok maradnak, így talán könnyebben viselik el sorsukat... Persze, már a kiképzésnél szétváltak útjaik... Végignézte Vöröst... A hajdani erős legény meggörnyedt, arca csupa csont és bőr... Teste megsárgult... Meghatottan lépett melléje. — Jóska — szólította meg halkan. Vörös féléje fordította tekintetét, pillanatig emlékezetében kutatott, azután örömmel felkiáltott: — Miska!... Gazsó Miska!... — Aztán elkamorodott. — Lám, itt kell találkoznunk, a CP 2- ben... Látom... megjártad Távol-Keletet... — Igen — mondotta halkan a másik — megjártam a mennyországot és a poklot is... Most mint idegbeteget tartanak nyilván. És te? ... — Egy förtelmes betegséget szedtem össze... Azt hiszem, míg élek, nem tudok belőle kilábalni ... Hamarosan a leszerelési bizottság elé kerülök... — Jóska ... drága barátom... gyere, beszélgessünk... A szomorú, de mégis, a viszontlátás örömére, igyunk egy pohár bort a kantinban ... S a kis asztal mellett elmondták egymásnak az utóbbi hónapok történetét, elválásuktól egészen aznapig... Nem túlozva, nem kiszínezve, ahogy általában szokás... A meztelen és kíméletlen valóságot Ismertették egymással, azt amely annyi fiatalt tett tönkre:.. Késő este volt, mire nyugovóra tértek.*. Másnap ébresztőkor, a CP 2 laikói nem keltek fel, hiszen a betegeknek nem kellett a sora- kozón részt venniök. Később azonban, úgy 8 óra tájban mégis sorakoztatták őket. Külön állították azokat, akik orvoshoz mennek, külön, akiknek az irodában van elintézni valójuk, a többieket pedig valamilyen munkára osztották be. Tíz embert a konyhára vittek, másik tízet az udvar rendbehozásához. Ezután harminc embert választottak ki az ottma- dottak közül, ezek között volt Gazsó és Vörös is. A harminc légiós sorba állt, Gazsó az egység végére került. Induláskor egy lépéssel lemaradt, mert nem hallotta jól a vezényszót. Erre a közelben levő őrmester megfogta a hátán az inget és egy nagyot lódított rajta. Gazsónak arcába szökött a vér. Hirtelen megfordult és teljes erővel szájon vágta az altisztet, úgy, hogy az végigÖrmester úr, figyelmeztetem, ez az ember idegbeteg... Az altiszt megtorpant. — Bocsánat — mormogta és elvonult, már csak azért is, mert orrán, száján megindult a vér. Gazsónak ezután nem kellett a napi munkában részt vennie ... ... Néhány nap múlva megérkezett Lisette levele. Gazsó azonnal visszavonult és szív- szorongva olvasta a sorokat. Lisette óvatosan érdeklődött, hogy áll a leszerelés ügye, aztán azt közli, hogy Rosette gyakran sír, azt hajtogatja, ő már nem látja többé apukáját, s ez őrá is nagy hatással van, a kórházban már feltűnt szótlansága, levertsége. Gazsó nagyot sóhajtva rakta el a levelet és elgondolkozva sétált az udvaron ... Mit tegyen, hogy Iisettéket megnyugtassa? Nem bíznak benne? ... Miért gondolják azt, hogy többé nem látják? ... CHZfSkJO vágódott a földön ... Utána feléje lépett, hogy beletapos a gyomrába. Az őrmester nehezen felállt és Gazsóra akart rohanni, de Vörös közéjük állt. — Miska» nwt csinálsz? Hirtelen mentő gondolata támadt... Igen, ez jó lesz ... A levél sokára ér oda... Előszóval próbálja hát megnyugtató övéit... Átszaladt a postára és délután fél 5-re meghívta Marseület. Ebéd után még mindig volt úgy négy órája a telefon- beszélgetésig, azért, hogy jobban elüsse az időt, sétára indult a városba... Annyira el- merült gondolataiban, hogy észre sem vette: kívül került a belvároson & az arab negyed utcáit rója. Éppen megállt az egyik kirakat előtt, amikor a légió M. P. alakulata lepte él a szűk utcákat. Az empések gumibotjai működésbe léptek: akit találtak, azt ütötték, verték, ahol éppen érték. Nem volt kivétel, a bennszülöttek apraja, nagyja, időse, fiatalja egyaránt kapott. Az utca kövezetén egyre többen nyúltak el eszméletlenül. .. Gazsótól néhány lépésnyire egy bennszülött anya, hátán lepedőben vitte párhónapos gyerekét, másik kislányát pedig kézen fogva vezette. Az utcán sikoltás, futás zaja hallatszott, ők is meggyorsították lépteiket. Alig tettek azonban néhány lépést, két gumibot is csattant rajtuk. Az anya és nagyobbik lánya elnyúlt a földön, a kislány pe* dig keserves sírsába kezdett. Gazsónak szinte földbegy ö- kerezett a lába. Az empések egy másik szűk utcába szorították az arabokat és ott is ütötték, verték, űzték őket. Az utcát a sebesültek tucatjai borították, de senki sem törődött velük. Gazsó előtt a kislány ssáv- bemarkolóan sírt, miközben félősen húzódott elalélt anyjához. A fiú előtt egy pillanatra feL rémlett a szabályzat, amely szerint légiós nem tarchat fenn bennszülöttel semmiljen kapcsolatot, azt semmilyen módon nem támogathatja — aztán három gyors lépéssel az arab mellett termett. (Folytatják!
