Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-11 / 35. szám
4 NEPOJSÁG 1962. február 11., vasárnap ti mell Egy nótát fújnak... Az elmúlt napokban tartotta meg zárszámadási közgyűlését a balatoni Dózsa Termelőszövetkezet tagsága. A közgyűlés hivatalos része után vacsorán vettek részt a tagok, amelyre hivatalos volt a községi zenekar is. Amikor már mindenki jó hangulatban érezte magát, Szív küldi-műsort rendeztek. Ügy egyeztek meg, hogy az elmúlt évben legjobb munkát végzett tagok kapják a nótát — ők mondják meg, melyik a legkedvesebb daluk —, és azt ösz- szefogódzkodva, valamennyien éneklik majd. Ahogy határoztak, úgy is csinálták, mondván azt: tudja meg ország-világ, a balatoni tsz-tagok már egy nótát fújnak! (— f. i. —) — A HATVANI szociális otthon felújítására az idén kerül sor. A megyei tanács a feladatok elvégzésére 200 000 forintot tervezett. — FEBRUÁR 13-án, délután 3 órakor a káli művelődési állandó bizottság ülést tart, amelyen megbeszélik az építendő négytantermes iskolának nyolctantermesre való felemeléséhez szükséges társadalmi munkák mennyiségét és elosztását. — FEBRUÁR 14-ÉN, szerdán este 6 órakor a kará- csondi szülők akadémiáján László Ferenc általános iskolai tanár Az ifjúsági mozgalom, a KISZ címmel tart előadást. — A MEGYEI népművelési tanácsadó szakbizottsága az úttörő zenekar-vezetők részére megbeszélést és bemutatót rendez Gyöngyösön február 11-én, vasárnap délelőtt 10 órakor a művelődési házban. — KÖZÖS farsangra készülnek a feldebrői általános iskolások és kiszesek. Az iskola túnccsoportja új táncot tanul erre az alkalomra, s a KISZ-szervezet színjátszói a Nem magánügy című jelenettel szerepelnek majd. HELYESBÍTÉS Lapunk február 10-i, szombati számának első oldalán, a nyomda hibájából, címcsere történt. A hasonló hibák megszüntetésére szerkesztőségünk a szükséges lépéseket megtette, ftnfonjm —■ Miért fagyos a május ? OIÁJUSI FAGY. Új magyar film) Miért? Miért? Miért nem mondja meg Klári Miskának, hogy ő is Pesten dolgozik? Miért ismételgeti görcsösen ezt az ostoba hazugságot? Miért megy fel Feri lakására? Egészséges, talpraesett fiatal leány, miért válik életúnt pszichopátává? Miért nem képes arra, hogy maga előtt tisztázza saját érzéseit? Miért? Miért? Kérdés kérdést ér, ami felmerül a nézőben, mert a forgatókönyvíró, még az egyszerű kauzalitást is figyelmen kívül hagyja. ,A néző nincs meggyőződve arról, hogy az eseményeknek így kellett történniük, s neme másképp, sőt biztos abban, hogy a forgatókönyvíró mindenütt azt a megoldást választotta, amit nagy ívben kellett volna kerülnie. Teljesen érthetetlen, s indokolatlan, miért „játssza meg a falusit” Klári, éppen az előtt a férfi előtt, akit szeret és akitől hasonló érzéseket remél. Hiszen Miska is legalább annyira pesti, mint ő, nincsenek előítéletei — durva és sértő előítéletei, mint a forgatókönyvírónak —, a pesti lányokkal szemben. Nem így az író, aki a szülői házba látogató pesti lányt gondosan ismét falusi ruhába öltözteti. Kinek van erre szüksége? Miska is divatos ruhában utazik haza, Klári barátnője, Giza szintén. Tőlük se várja senki, hogy a látogatás alatt átlépjenek a vidéki „hamvas- ságot” és ártatlanságot osztó szivárvány alatt. A főhős nehezebb helyzetben van náluk, hiszen idős, özvegy édesanyja még egy „viszontlátásra” köszöntést is sokall, amikor lánya elbúcsúzik új ismerősétől. Klári igyekszik falusiassá- got mímelni anyja előtt. De mi szükség van arra, hogy Miska előtt is így mutatkozzék? Miért nem meri megtörni a „tóparti varázst”? A film és a hősnője miért „vérzik el egy gondolaton” — egy rossz riposzt miatt? Miért vállalja ennek következményeit? Az élet is ilyen egyszerű? Egy hazugság megér annyi gyötrődést? Tényleg annyira falusi ez a Klárika, hogy összeroppan, ha egy ártatlan hazugságot beismerne? A filmnek — bármilyen furcsa is — van bizonyosi sikere. Ebben része van a kritikának is, amely elítélte: s a közönség jelentékeny hányada meg van győződve arról, hogy a kritikusoknak eleve nincs igazuk. És a filmben szerepel az a „mézesmadzag is”, amelynek ízét, egyébként nagyrészt sikertelenül, próbálja elrontani a rádió, a televízió, a sajtó, a nevelői tanácskozások, a EGRI VÖRÖS CSILLAG 11—14-én: Májusi fagy EGRI BRODY 13—14-én: Mamlock professzor EGRI BEKE 11—12-én: Az ítélet GYÖNGYÖSI PUSKIN 11—14-én: Római történetek GYÖNGYÖSI SZABADSÁG 11- én: Békét az érkezőnek 12— 13-án: Alomrevü HATVANI VÖRÖS CSILLAG 11- én: Julius Caesar 12— 13-án: Dimplomácia, ól HATVANI KOSSUTH 11-én: Utazik a cirkusz 13— 14-én: Warrénné mestersége HEVES 11- én: Kiábrándulás 12— 13-án: Tavaszi vihar 14- én: Seiler utca 8. PÉTERVASARA 11-én: Jó utat, autóbusz 13—14-én: Hivatlan látogatók FÜZESABONY 11- én: Két félidő a pokolban 12— 14-én: Tiszta égbolt műsora Egerben,- délután r/2 4 órakor és este 7 órakor: A világ legszebb szerelme (Bérletszünet.) szülői értekezlet: a házibuli. A forgatókönyvet Csurka Péter írta. Minden kezdő for- gatókönyvírónak el kellene olvasnia okulásul, hogy ilyet nem szabad írni. Kiss József rendező nem sokat kezdhetett a rossz nyersanyaggal (talán vissza kellett volna utasítania!), s így az utolsó képek Visconti Rocco-jából kölcsönzött hangulata sem segít a félresikerült filmen. A szereplők minden személyes jóakaratuk ellenére sem tudtak — az író és a rendező szándékával szemben jó filmet alkotni. Ezen Moór Mariann és Sztankai István jobb sorsra érdemes tehetsége sem változtatott. Miért fagyos a május? Könnyű válaszolni erre! Azért mert az alkotók nem a tényeket, az élet apró, de szigorú törvényszerűségeit tanulmányozták. Krajczár' 1962. FEBRUAR 11., VASÁRNAP: BERTOLD 113 évvel ezelőtt, 1847. február “ll-én született THOMAS ALVA EDISON, a világ egyik legnagyobb feltalálója. Már fiatal korában titokban tanulmányaival kísérletezett. 1876-ban tökéletesítette a távírót azzal, hogy egy vezetéken egy időben több táviratot lehetett továbbítani. A gramofon ősét, a fonográfot 1878-ban, a szénszálas izzólámpát 1879-ben, a megafont 1882-ben, a filmvetítő és felvevő berendezést 1889-ben találta fel. Edisonnak, főleg az elektrotechnika lerén, több mint 1000 találmánya van. 305 éve, 1657-ben született BERNARD LE BOIVER DE FONTENELLE francia író és filozófus, a felvilágosodás egyik elő- harcosa. Műveivel Descartes természetfilozófiáját védelmezte. 75 évvel ezelőtt, 1887-ben, e napon született IVAN SADR szovjet szobrász. Párizsi és római tanulmányai után tért haza és alkotta müveit, amelyeket forradalmi, romantikus és energikus vonások jellemeznek. A Munkás, a Paraszt, a Vöröskatona, a Magvető című műve, valamint monumentális Lenin- és Gorkij-szob- rai igen fontos szerepet játszottak a szocialista-realista művészet megteremtésében. 70 évvel ezelőtt, 1892. február ll-én halt meg CSIKY SÁNDOR egri politikus. 1951-ben e napon alakult meg a VIETNAMI MUNKAPART. rr •• THOMAS ALVA EDISON CIPOTORTENET Néhány héttel ezelőtt Londonban, egy társaságban voltam. Jól éreztük magunkat, beszélgettünk, ittunk is egy kicsit, szabadelőadást tartottam a magyar borokról. A társaság egyik tagja megkérdezte, meg tudja-e venni az átlagos magyar ember ezeket a szépnevő borokat. Kértem tőlük egy darab papírt, leírtam rá valamit, összehajtottam, a poharam alá tettem. Jó feltűnően csináltam, de közben azt játszottam meg, hogy titokban akarom tartani, mint a falusi bűvész a színpadon, amikor jobb kezével valami szemmel láthatót mutogat, hogy közben a ballal megcsinálja a kunsztstik- lit. „Mit írt fel?” — kérdezték. „Majd ha itt lesz az ideje, megmutatom” — feleltem. Nem kíváncsiskodtak, ők tisztelik a játékszabályokat. Néhány perc múlva Henry megkérdezte: „Es mondja, hány órabérért tud egy magyar munkás egy pár cipőt venni?” „Köszönöm!” — kiáltottam és átadtam neki az összehajtott cédulát a pohár alól. „Olvassa fel” — kértem. Hüledezett is, nevetett is. A saját kérdése volt rajta. Felolvasta. Nekem estek mind. „Honnan tudta?” „Nincs benne semmiféle varázslat” — mondtam —, „de az idén több hetet töltöttem nyugati országokban, vártam ezt a kérdést.” Megadtam rá a feleletet. Tamáskodtak. Henry kijelentette, hogy ö olvasott erről valamit. Igaz, van olcsó cipő, de abból minden dolgozó csak kétévenként kap egy párat és az is otromba, ódivatú. Mindnyájan a lábamra néztek. Henry arca felragyogott. „Például ez", — mondta. A többiek helyeseltek. Engedelmet kértem a háziasszonytól, hogy levethessem a cipőmet. Megadta és szolidaritása jeléül ő is levetette. Nagyon szép lába volt. Egy ideig rajta felejtettem a szememet, azután Henry kezébe nyomtam cipőmet és megkértem, olvassa el, mi van a bélésébe belenyomtatva. Henry elolvasta és meghajtotta a fejét: „Nyert”, mondta. „Mi az, mi az?” — kiáltoztak a többiek. „Mindenki maga ürítse ki a keserű poharat!” — mondta tréfás ünnepélyességgel. Cipőm kézről kézre járt. Mindenki elolvashatta a feliratot'■ „Alberti e Fratelli, Torino.” Ott vettem, londoni utam előtt három héttel, nem is Olcsón, 6800 líráért. A történet önmagában is kerek, pedig van folytatása is. Ma egy hete egy pesti társaságban voltam. Elmeséltem, hogyan magyaráztam el londoni barátaimnak a bikavér, az ezerjó nevet, és így tovább. Így jutottam el a cipő-történetig. Mindenki a lábamra nézett. Barátaim ször- nyülködtek. „Erre a szép cipőre mondták, hogy otromba és ódivatú?” — sopánkodott Bözsike. „Hiszen erről ä vak is látja, hogy csak olasz vagy angol lehet.” Mindenki helyeselt. Csakhogy ezt <t cipőt áprilisban vettem a Krisztina körúton egy cipőboltban. Boldizsár Iván ......................................................................................................................................................................................................... <5 U2! MIHÁLYKÁROLY ximm 70. A betegszoba legfurcsább lakója a két empés, azaz a két katonarendőr volt! Egyik Párizsból, a másik Korzikából került a légióba és mindketten Távol-Keleten teljesítettek szolgálatot. Onnan kerültek a Hopital Micke Levybe ... Ezek elindultak a szobában körben, ellenkező irányban. Amikor találkoztak, először katonásan tisztelegtek, majd lekevertek egymásnak egy-egy hatalmas pofont, aztán újra tisztelegtek és mentek tovább... Gazsó az úgynevezett megfigyelőbe került. Órák hosz- száig üldögélt ágya szélén, gondolataiba merülve. Egy hét múlva a főorvos elé került, aki azonnal hogyléte iránt érdeklődő 1. Ö fejfájásra panaszkodott és kérte, helyezzék a szabad osztályra, mert a zárt osztály rossz hatással van rá ... A három orvos összesúgott. — Mégis, mi a panasza? — kérdezte néhány perc múlva a főorvos. Gazsó tarkójára mutatott. — Itt fáj nagyon. Az orvosok félrevonultak néhány percig, ismét tanácskoztak, azután az egyik, aki még eddig nemigen szólt, hirtelen a légiós felé fordult. — Legyen szíves idehozni az itatósmappát az asztalról. A beteg villámgyorsan ugrott és vitte a kért tárgyat, majdnem felborította az orvosokat. Azok óvatosan vették ki a mappát a légiós reszkető kezéből, utána összenéztek, végül a főorvos mondta ki a határozatot. — Rendben van, a szabad osztályra kerül... Sőt, külön szobát is fog kapni. Kérem, nyugodjék meg. Egy ápoló visszavezette a légióst a megfigyelőbe. Ebéd végeztével Gazsó az ágya szélén üldögélt és az járt eszében, hogy a délelőtti viziten talán már el is dőlt a sorsa. Az orvosok már tudják, hogy leszerel-e, vagy továbbra is a légió kötelékében marad ... Sokáig töprengett várható sorsáról, az egész szieszta alatt jófocmán semmit sem aludt. Gondolatait az szakította meg, hogy egy kéz végigsimított homlokán. Ijedten nézett fel, de megnyugodott, amikor meglátta azt a kedves ápolónőt, akit még a sebészeten ismert meg. — No, csomagoljunk —mondotta lágyan, mosolyogva —és megyünk az új helyre... Megkapta az áthelyezését a szabad osztályra... Gazsó örömmel ugrott fel fekhelyéről és pillanatok alatt összekapkodta holmiját. A nővér pedig vidáman belekarolt a légiósba és végigvezette a zárt folyosón, majd az épületnek egy másik szárnyába mentek. Itt a fiú egy kétágyas szobában kapott helyet. A szoba tiszta volt, világos, ablakából szép kilátás nyílt Mar- seille-re. Az új lakó szinte ugrált örömében. A legjobban talán annak örült, hogy leve- hette magáról az idegosztály ruháját. Helyette szép, tiszta, frissen vasalt kórházi ruhát kapott. Végignyúlt ágyán, s hamarosan el is aludt. Arra ébredt, hogy a folyosón nagy a sürgés-forgás. Megkezdődött a vacsoraosztás. Hamarosan nyűt a szóba ajtaja és belépett a kedves, csinos nővér. A vacsorát hozta. — No, hogy tetszik az új helye? — kérdezte mosolyogva. — Nagyon tetszik... kitűnően érzem itt magam. — Örülök neki ... Tessék, itt a vacsorája... Jó étvágyat... Gazsó az asztalhoz ült. A nővér mosolyogva, melegen nézett a fiúra. Néhányszor megsimogatta a légiós homlokát, aztán hirtelen lehajolt és megcsókolta. Fülig pirult, s szinte futva kisietett a szobából. Gazsó csak ámult. Mi volt ez? Nem értette. Hiszen egy francia hölgy szóba sem áll egy légióssal. Valósággal gyűlöli, még akkor is, ha a kezét, vagy lábát vesztette el valamelyik gyarmaton. Vajon kalandot keres a hölgy? És pont ővele? Nem tudta megérteni... A nővér nagyon csinos, de megfontoltnak, rendesnek látszik, nem valószínű, hogy kalandot keres... Hát akkor? ... Nem töprengett sokat, jóízűen megvacsorázott. De aztán újból előjöttek korábbi gondolatai. És... igenis várta, hogy a nővér visszajöjjön... Nem kellett sokáig várnia... A hölgy jött, hogy elvigye az edényeket... Gazsó némán nézett rá. A hölgy arcáról eltűnt a jellegzetes, kedves mosoly, s kissé szomorúan tekintett a fiúra. Mielőtt összeszedte volna az edényeket, megállt a légiós előtt és csak nézte, nézte, közben gondolatai messze szálltak. A fiú mozdulatlanul figyelt. A nővér ekkor gyorsan odalépett hozzá és megcsókolta a homlokát... Aztán ismét és ismét, miközben megeredtek könnyei... Gazsó hagyta, nem zavarta meg a nővért. Amikor a nővér felegyenesedett, a fiú meglepődött. Teljesen másvalaki állt előtte; egy megtört, sokat szenvedett asszony. — Ne haragudjon viselkedésemért — mondotta elcsukló hangon. — Kérem, bocsásson meg... Gazsó szóhoz sem tudott jutni. — Talán néhány szóval hadd magyarázzam meg — kérte a nővér. Nyakában aranyláncon egy amulett függött. Az kinyitotta és odalépett a fiúhoz. — Nézze — mondta —, a kép volt férjemet és kislányomat ábrázolja. Gazsó odahajolt az amulett fölé, aztán elképedt a meglepetéstől. Mintha ő, saját maga mosolygott volna a kislány mellett. A nővérre nézett, aztán ismét a képre. Igen, szinte tökéletes a hasonlatosság. — Most már megért engem? — kérdezte halkan a nővér? A fiú némán, meghatódva bólintott. — Nem, nem ért meg teljesen... De nem is érthet... Talán majd holnap délután... Akkor szabad leszek. És hozok egy vendéget is... Gazsó izgatottan várta a másnap délutánt. Akkor beteglátogatási idő volt, a kórházba tódultak a hozzátartozók. Csupán a légiósokat nemigen látogatta senki... ... Nyílt a kórterem ajtaja, és a nővér jelent meg kislányával. A beteg azonnal felismerte a fényképről. A kislány szétnézett a szobában, s hamarosan felfedezte a fiút. Ekkor váratlan dolog történt. A mintegy 5-6 éves kislány arcán mosoly jelent meg, amelyet nem lehet egyhamar elfelejteni. Odaszaladt a beteghez és a boldogságtól ujjongva, nyakába ugrott, arcát, kezét, fejét és mindenhol, ahol érte, elhalmozta gyermeki csókjaival. — Apukám ... drága jó apukám. .. hol voltál ilyen sokáig? — kérdezgette közben. — Miért nem jöttél haza? De ugye, most mór velünk jössz? ... Gazsó meglepetten nézett a kislányra, aztán az anyjára. A nővér elfordította fejét és köny- nyezett. A kislány odaszaladt hozzá. — Anyukám ... anyukám ... Ugye, most már hazavisszük apukát? — kérdezte tőle túláradó örömmel. Az asszony . összecsókolta gyermekét, aztán könnyes szemekkel, kérdőn, könyörögve fordult a fiú felé. Annak szívébe belenyilalt a fájdalom. Legszívesebben maga is elsírta volna magát. Nézte a könnyező anyát és lányát* akik most tőle várják a választ. Valami részvétfélét és egy kis szánalmat érzett, de valami megmagyarázhatatlan melegség is ott bujkált a szíve táján. Némán intett fejével. A nővér szeme felcsillant* majd felemelte lányát és ismét végigcsókolta, miközben újra megeredtek könnyei. — Igen, kislányom — mondotta elcsukló hangon —, hazavisszük majd apukát, de most még beteg, nem jöhet velünk... A nővér alig tudta legyőzni felgyülemlett érzéseit és emlékeit, ezért hamarosan távozni is akart, kezet nyújtott a betegnek, aki megcsókolta azt. A kislány csodálkozva nézett rájuk. — Mi az, anyukám, ti meg sem csókoljátok egymást? — kérdezte. A nővér tanácstalanul nézett a fiúra. Az alig észrevehetően intett, mire ő lehajolt és könnyezve csókolgatta Gazsó arcát, homlokát. Óvatosan, finoman Gazsó is megcsókolta a nővért. Kis idő múlva az asszony felállt és táskájából pénzt szedett elő. — Kislányom, menj le a kantinba és hozzál bort apukának... Tudod, emlékszel, apuka szereti a jó bort!... A kislány örömmel sietett el a pénzzel. Amint kilépett az ajtón a nővér bocsánatkérőn fordult a fiúhoz. — Nagyon, nagyon kérem, ne haragudjék, amiért ilyen kínos helyzetbe hoztam... És még egyre kérem... (Folut.atiii1c\
