Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)
1962-02-10 / 34. szám
Ö«2. február 1#., szombat NÉPÜJSÍG Ki az úr a házban?... Feltettük a kérdést. — s válaszol az új életet élő falusi ember én: a mi családunkban csák két egyforfná „rangú” ember van. Ur nincs és ném is keli, mert nem jó... ★ Ez volt a válasz, amit Köles Sándométól kaptunk szóban. Szavait nem igazolta a férjé, mert nem volt otthon, de ellenőrizte és jóváhagyta más: a lakásuk. Ragyogó, tiszta, szép bútorokkal teli otthonuk, a szoba, amelynek egyik fala mellett a zongora is ékeskedix. Az első gyereké, a tizenegy éves kislánykáé. Neki vették, maguknak meg most egy Trabantot szeretnének. A pénz már megvan rá... Ez is azt mondja, hogy itt minden úgy van, ahogy a vezetőségi tag felesége elmondta. Mert nem a „ki az úr a házban” alapon, hanem mindent közösen végezve, elhatározva még a gyarapodás is könnyebben megy. S ez is fontos, bár ezúttal nem a leglényegesebb volt. Az elsőrendű fontosságú most az, hogy a termelési móddal egy időben maga a családi élet is megváltozott a falun. Még nem mindenütt, ez egészen biztos. De az is, hogy az első gyümölcsök után érlelődik a többi. Emberibb lesz a falu élete, a lakásokon, otthonokon belül is... Weidinger László muHurn Egerben este 7 órakor: A VILÁG LEGSZEBB SZERELME (Madách-bérlet) Kátai Mihály képei | Bemutató Egerben as egri TIT“klubban KÄTAI Mihály tizennégy festménye került fel a napokban a TIT egri székházéban a klub falaira. Ahhoz, hogy egy szorgos művészélet tetején levő embert gazdag árnyaltsággal bemutasson ez a mennyiségre szerény tárlat, a tizennégy kép kevés. Ahhoz azonban elég, hogy művészi értékeit, egyéniségét, érdeklődését, nézőpontjait megismerjük. Az utóbbi két évből származó képein nyóma sincs az extravaganciának, a túlzásoknak. A tájban él. A táj színeinek összhangja gyönyörködteti el az embert, amikor az olajfestményeket mustrálgatja. A két tiszai kép, a hullámzó Balaton arról árulkodik, hogy Kátai Mihály az eleven víz tükrözését szereti nézni és festeni, az abban rejlő csillogást megfogni. A Homokbánya tudatosan szerkesztett színalakzatai a vihar előtti visszfényt emelik ki a darabosan kiugró homokfelületen. A Nagykunságban — véleményünk szerint a tárlat legjobb alkotásán —című képen csillognak Kátai legszebb erényei: kitűnően szerkeszt, a távoli fényesség ráborul a lapos, végtelenbe vesző rónaságra. A földön nem történik semmi különös: szénaboglyák ülnek a földön, lovasszekér akar indulni valahová, három ember izeg-mozog a kocsin, de ez mind jelentéktelen semmiség ahhoz a ragyogáshoz képest, amit a távoli nap ont a lapos tájra, a Nagykunságra. VÁSZNAIN ritkán látni embereket, s akkor sem úgy, hogy az arcukkal, vagy a választott témával mondaná el a saját gondolatait, érzéseit. A színek árasztják a hangulatot és az érzelemvilágot, mit a művész közölni és megörökíteni szándékszik. Kiegyensúlyozott, derűs és optimista művész Kátai Mihály. A táf-; kányi sziklakapu című vász-| nán az általunk ismert felső-; tárkányi részlet elevenedik, meg, de nem azokkal a színek-, kel, villódzásokkal, amiket a; kiránduló őriz meg emléké-; ben, hanem úgy, ahogyan azt Kátai Mihály érzékli: a szí-; nek tarkasága önt el min-; dent, a világosabb foltok moz-; galmas ellentétként élnek a; sötétekkel szemben. Ez játék.; nem is komplikált játék, ds; megejti a nézőt és hosszan vé ; gigjártatja a szemét a maga-; biztos technikával alkotott ké ; pékén. A hangulat minden ké pén egyértelmű és őszint' (Hazafelé, Sáros úton, Hegy ; falu), lírai pillanatokat rögzí.; az ecset gazdája, a téma, a; formák és a színek engede-i lemmel szolgálják a festőt.: aki — legalábbis ezekben a években és ezekben az alko ; tásokban — nem is akar mást,; csak lírát, derűt és nyugal-; mat. ! Egy képe, a Népnevelő, lép; túl ezen a fenti megállapítá-; son. Mintha Kátai kacérkodni; kívánna az egyéniségéhez; nemigen vágó drámai feszült-! séggel is. A mondanivalót is,; a színeket is felvázolta a Nép-! nevelőn, de mintha a téma! még további elmélyülést, to-! vábbi forrongást igényelt vol-! na: megoldatlannak és befeje-! zetlennek hat a kép. KÄTAI Mihály képei csen-! des, szemlélődő ember alko-! tásai. A nyugalom és a sta-! tikus életérzés árad a színek-! bői. A természet eleven foltjai; mögé rejtőzik el a lélek, s onnan árasztja az optimista derűt. Megélt pillanatok tanúi ezek a képek és magabiztosságukban, derűjükben hitelesek. A tegnap tanúi e gyorsan változó világban. Farkas András Tegnap este mutatta be az ! egri Gárdonyi Színház Marcell ; Arliarcl: A világ legszebb szere! me című lírai vígjáíékát. Jules Crécy — Gaspard Ferréol: FONYÖ ISTVÁN Stella és Jules Crécy felesége: STEFANIK IRÉN Egri borospincék A HEVES MEGYEI Tanács Idegenforgalmi Hivatala a napokban egy új kis könyvet jelentetett meg, amelynek címe: „Egri borospincék.” A csinos, ízléses kiállítású könyvet Bakó Ferenc, az egri Dobó István Vármúzeum igazgatója írta, a szép fényképek is a szerző eredeti felvételei. A könyv — elolvasása után úgy érezzük — sokkal többet nyújt, mint amit a címe után esetleg várhatnánk tőle. Mert azon túl, hogy a borospincékkel elkészítésüktől használatukig részletesen foglalkozik, ismertetést ad az itteni szőlő- és kertkultúráról, népszokásokról, az érdekes borászati használati tárgyakról, szóval mindarról, ami érdekesség mutatkozik a hires egri borokkal kapcsolatban. A téma tudományos alaposságú ismerője végig vezeti az olvasót az egri szőlők „történelmén”, a kezdeti időktől napjainkig. Érdekes a pincék elhelyezkedéséről szóló fejezet is: így látjuk csak igazán, hogy a város mennyi területe van pincékkel aláfúrva, soksok kilométer hosszú pinceág I smerek édesanyákat, A akik fájó szívvel panaszolják, gyermekük megtagadta, elhagyta őket. Látogatásaik, leveleik egyre ritkultak, majd teljesen elmaradtak. A kérdés bonyolult. Miért vannak gyermekek — mert sajnos, vannak —, akik megtagadják azt az asszonyt, aki nekik a legdrágábbat, az életet adta és önfeláldozó munkával embert faragott belőlük? Vannak, akik munkájuk révén magasabb pozíciókba kerültek, s „méltóságon alulinak” tartják a népviselet hagyományait még őrző, fejkendős nénikéket, az édesanyjukat és vannak, akik igyekeznek minél előbb kitörölni életrajzukból a legközelebbi rokoni kapcsolatokat. Miért? — Vajon minden esetben ezek az édesanyák által „vásottnak” nevezett, neveletlen, a szülők tiszteletéről megfeledkezett, hűtlen gyermekek az okai ennek? A napokban Miskolcról levelet kaptam, egy édesanya panaszolta: „1945-től egyedül neveltem egyetlen fiúgyermekemet. Két kezemmel kerestem mindennapi kenyerünket, hogy mindene meglegyen. Olyan gyermeket neveltem, aki mind a munkában, mind a társadalomban jól megállta a helyét Azután 1961-ben megnősült egy pesti kislányt vett el, ak: nem akart Miskolcon maradni s rávette fiamat, hogy költözzenek a fővárosba. Ez meg ii történt. Fiam most anyósáék- nál lakik, s menyem rokona 'Ml? fut szinte a lábaink alatt. Az^ egri pincék története után a pinceformák leírása következik: a különböző kőzetek mennyire befolyásolják a térbeli kialakítást, majd itt kerül sor a borházak keletkezésének, mikénti építésének megtárgyalására is. Rövid szakmai ismertetést kapunk a pincevágás technikájáról, amiről annál kevésbé érdektelen beszélni, még nekünk, egrieknek is, mert az itteni pincék zömét is — ostorosiak készítették. A PINCEPASZTOR „intézmény” megemlítése azért érdekes, mert sokan talán Egerben sem hallottak róla. Népművészeti, kisipari értékek a könyvben bemutatott különleges egri hordók, pompás fafaragásokkal és várostörténeti szempontból jelentős a fényképen is közölt itteni bodnár céh ládája. Ha pedig pincékről folyik a szó: elma-; radhat-e az említés a cserpák, a köböl, a léhó, és más különleges elnevezésű edényekről, a szép régi szőlőprésekről? Bővebb fejezet tárgya az egri bor, a borkereskedelem, a „gazda és pincéjé’-kapcsolat, és jót mosolyogtunk rajta, ahogyan megemlékezik a szerző a pincékben lezajlott mulatozásokról. A könyv befejező része még nekünk is meglepő felsorolást ad a különleges kiképzésű, érdekes faragásokkal, kő-dombormű vekkel kialakított pincékről: bizonyára ösztönzés lesz ez arra, hogy ezek az „alkotások” műemlékjellegű létesítményekké lépjenek elő... A kedves, érdekes kis könyvet — amint már említettük — számos szép — részben színes! — kép élénkíti és teszi különlegesen vonzóvá. REMÉLJÜK, hogy az Idegenforgalmi Hivatal a mostani helyes kezdeményezést tovább folytatja, és az egri életnek jellemzőit, Eger fürdői, ide-? genforgalma, Eger művészete,? műemlékei, stb., stb. — a mos-j tanihoz hasonló szép és nép-'" szerű kiadványokban fogja a érdeklődőkkel megismertetni '( Hevesy Sándor ? Ludovic de Rochenoire kapitány: VARGA TIBOR Édesanya, akit elhagyott a fia Marié Surgeres, amerikai lány: BÜRÖS GYÖNGYI Rendező: HORVÁTH JENŐ hogy az édesanya törekvései as kapcsolat felszámolására irá-s nyúlnak. A felvetett kérdések? önmagukban rejtik a helyes? választ is, amelyet így össze-? gezhetnénk: az ilyen édesanya? jogtalanul panaszkodik fia? hűtlensége miatt. ? Az édesanyáknak meg kell? érteniök, hogyha lányuk férj-? hez megy, vagy fiuk megháza-? sodik, a régi kapcsolat helyé-? be más lép. Az édesanya meg-? marad annak, aki volt, de az? elsőbbség helyét már a házas-? társ foglalja el. Ez viszont? nem jelenti azt, hogy gyerme-? ke megtagadná, vagy hűtlenül? elhagyná. Ez nem más, mint? az élet évezredes, természetes? rendje. És ha az édesanya va-? lóban szereti gyermekét, ennek? az új kapcsolatnak csak örül-? hét, hiszen boldognak látja. A? tapasztaltabb szülő tanácsa? mindig fontos, de életüket ai fiatalok önállóan kormányoz-? zák és ez a helyes. Maguk vá-< lasztják meg lakhelyüket, s? munkavégzésük területét, sok-? szór a szülői önző akarat eile-? nére, de vajon helytelen-e ez?? Semmi esetre sem. ? A megértő szülő belátja? ** ezt. S ha egyre többen? be fogják látni, akkor keve-? sebb lesz azoknak az édes-? anyáknak a száma, akik ma? jogtalanul gyermekük hűtlen-? ségéről panaszkodnak, s egyre? többen lesznek azok is, akik? újra megtalálhatják „elveszett-? nek” hitt gyermekeiket. ? Kérdések, amelyeken érdé-? mes elgondolkozni! ? Dr. Röczey Ödön $ hogy ma már más világot élünk, mint az a kor, amelyben ők voltak fiatalok. Levélíróm meg akarja szabadítani fiát környezetéből, attól a nőtől, akit feleségül vett és szeret, aki ellen egyébként az édesanyának sem volt kifogása — csak az, hogy Budapestre hívta férjét. Ilyen körülmények között vajon csodálkozhatunk-e fia elhidegülésén? örül-e egy ilyen fiú annak, hogy édesanyja attól a nőtől akarja elválasztani, aki mellett életre szóló boldogságot talált meg, akivel a társadalmi élet legkisebb közösségét, a családot megalapította? A z élet gondjai, a kenyér- keresés, a családi élet mindennapos problémái, a közös szórakozások, a boldogabb jövő építésének tervei a családot szoros egységbe kovácsolják, a magánélet területén a társadalom egészében különös kis világot alkotnak, amely bizonyos fokig önálló, szuverén és önkéntelenül is óvakodik a befolyások ellen, amelyek egységét, boldogságát megbonthatnák. Mit érezhet az a gyermek, aki érzi és tudja, hogy édesanyja nem jó szemmel nézi ezt a kapcsolatot? Sőt, joggal gondolhat arra, azt hangoztatják, hogyha a férj és feleség szeretik egymást, akkor azt a harmadikat — az édesanyát — meg kell tagadni. Mit lehetne tenni, hogy fiam ismét jó útra térjen, hogyan lehetne őt megszabadítani abból a társaságból, amelynek befolyása alatt él?” A z édesanya sorai elgon- dolkoztatók, s a kérdés, mit levelében felvett, a mindennapi élet kérdése. Panaszkodik, hogy fia hűtlen lett hozzá, elhagyta, az a társaság — felesége és annak rokonai — nem megfelelő a számára, abból minél előbb meg kellene szabadítani. Helyesen cselekszik, gondolkozik-e ez az édesanya? Nyilván helytelenül. Vannak édesanyák, akik valóban nem tehetnek gyermekük elhidegüléséről. de az ilyen édesanyák, mint levélíróm, nem tartoznak ezek közé a szánalmasságra egyébként joggal igényt tartható asszonyok közé. Az ilyen édesanyák nem értik meg a fiatalokat, a kor szellemét, amelyben élnek s maguk szolgáltatnak okot az elhidegülésre szavaikkal, meggondolatlan cselekedeteikkel, sajátos, sokszor önző elképzeléseikkel. Nem értik meg, A nyárikonyhából csaltuk ki néhány percre a mosóteknö mellől beszélgetni és szívesen ráállt, bár mentegetőzött, mert egy kicsit rendetlennek érezte magát. — A tsz-be már nem járok, mert néhány nap múlva új családtaggal szaporodunk — mondja mosolyogva —, de itthon még segítek egy kicsit az édesanyámnak. Bár tudom, most is vezetőségi ülésen kellene lennem... — Vezetőségi tag? Mióta? — Vagy két esztendeje. — És a férje? — Gépkocsivezető a Domosz- lóí Állami Gazdaságnál. Nem lehet elrejteni a meglepődést, s a kérdés is tolakszik. Itt az asszonynak „magasabb” a beosztása, „állása”, mint a férjnek. Hát akkor Köleséknél ki az „úr” a házban? Az asszony is elcsodálkozik. — Az úr? Ügy érti, hogy kinek a szava „szent”, parancs? — kérdez a kérdésre, de aztán könnyen megtalálja a felelet szavait: — ilyen nincs nálunk. Azt hiszi, mert vezetőségi tag lettem, azért most nálunk én „hordom a kalapot”? Ugyan miért? Attól még nem vagyok különb, elvégzem a munkám a tsz tejüzemében, s ha kell, kimegyek a földre is dolgozni, meg eljárok a vezetőségi ülésre, de ez itthon nem jelent semmit. Elhallgat, kicsit gondolkodik. — Nálunk, ha jól meggondolom, nincs is ilyen, hogy egyikünk, vagy másikunk „úr” akarna lenni, — mondja aztán. Még annak idején, fiatal házas korunkban én kitaláltam, hogy mindkettőnknek el kellene végeznie az általános iskola nyolc osztályát, mert valamikor a hatodik után befejeztük a tanulást. A férjem eleinte szabódott, de mégis én győztem. Aztán ő, — mert nagyon szereti a gépet, — motor- kerékpárt akart, összeraktuk a pénzt, s megkapta. Később a tangóharmonikát is. Most abban állapodtunk meg, hogy még tovább tanulunk mindketten. O gépipari technikumba megy, én a mezőgazdaságiba iratkoztam. Egy este leültünk, megbeszéltük, hogy milyenhasznos lenne mindkettőnknek az iskola —, s határoztunk is. — Mindennel így teszünk. Még a kisebb bevásárlásokra is közös akarattal kerül sor. Az ebédről nem beszélek, mert azt az egyet majdnem mindig a férjem kedve szerint főzöm, de, hát ez is így van jól... Máskülönben azt hiszem, ha itthon lenne, ő sem tudna mást mondani, csak azt, amit j)...!iyugaiína tODD6t Grtj még öröménél Is. Erre a megzavarhatatlan nyugalomra rábízhatta magát a család. Nagy és szerény családi helyzetéből méltóság áradt és tiszta, nyugalmas szépség. Mert ő volt a család gyógyító orvosa; biztos, hűvös és nyugodt lett a keze; mert ő volt a család döntőbírója, elfogulatlanul ítélkezett, mint egy Istennő. Mintha tudta volna, hogy az egész család meginog, ha ő ingadozni kezd, s ha igazán megrendül, vagy kétségbeesik, vége a családnak, a cselekvő akarat kivész belőle...” (Steinbeck: Erik a gyümölcs). Milyen csodálatosan szép leírása ez a néhány mondat az asszonynak, az anyának, aki a család egyik oszlopa. S milyen kevés helyen találkozhattunk ilyen szerepben -vele még nemrégen is, nálunk, a falun. Mert a család kizárólagos feje, csak a férfi lehetett, csak a férfi volt. „Az úr a házban”. De most, amikor a falun oly nagy változások zajlottak le, amilyenekre még nem volt példa a mi földművelő népünk történetében, — most is így van ez vajon? ★ Domoszlón, a Mátragyöngye Tsz irodaházának hosszú, nyitott folyosóját teljesen megtöltötték a zárszámadási közgyűlés előtti napon a tagok. Mind a pénzosztásra jöttek, ami már megkezdődött. Néhány percre meg kellett állnunk nekünk is az ablaknál, — amelynél a százas kötegeket vette át idősebb, fiatalabb — kíváncsiskodni, hogyan is megy ez a munka. A várakozók hosszú során végigpillantva kiszaladt a kérdés is: — Itt csupa asszony dolgozik, mert férfiembert alig látni a pénzre várók között? Egy idősebb bekecses asz- szony felelt: — Bizony, jóval többen vagyunk, mint a férfiak. De, ha nem így lenne, a pénz akkor is nekünk járna. — Miért? — Egyszerű. Azért, mert mi jobban tudjuk, hová kell költeni, mi kell a családnak. Meg azért is, mert a mi gondunk, hogy előteremtsük az ebédre, vacsorára valót. Ez így helyes, — s akkor már az is úgy illik, hogy a pénz nálunk legyen. Egy kicsit tréfásan, évődve mondta el mindezt a pénzre váró asszony, de szavainak csengése mégis árulkodott. Megsúgta, hogy itt már valami másként van. Nem olyan kizárólagos „úr” a házban a férfi, mint évszázadokig volt. S nem sokkal később egy fiatalasszony, Köles Sándorné megerősítette a feltételezést.
