Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-04 / 29. szám

1962. február 4., vasárnap NPPÜJSAG o Hozzászólás a „Csalóka számoke,-hoz Az apci és borii tapasztalatok Lapunk január 19-i számában Csalóka szá- cok címmel cikket kö­zöltünk a falusi nép­művelési munka egyik hiányosságáról. A cikk­hez több hozzászólás ér­kezett, amelyeknek köz­lését megkezdjük. I unkánk egyik érdekes, s izgalmas területe nap­jainkban a népművelés, erről sokat lehet írni, s vitázni is. Már csak annál inkább is, hogy ez a munka kezdi elveszíteni reszortjellegét, s a gazdasági munkák mellett állandó jelle­gű feladatként jelentkezik a falvak életében. A községi ta­nács és pártszervek egyre töb­bet foglalkoznak a népművelé­si munkával. Ez az állandó törődés a nép­művelési munkával, megmu­tatkozik a számok tükrében is. Márkusz László idézett cikké­ben arról ír ugyan, hogy a kulturális munka művelőit „el­viszik” a számok, a különböző statisztikák, s a szépnek látszó, kerek számok mögött nem lát­ják, hogy a népművelés ható­sugarába a falusi lakosságnak mintegy 15 százalékát sikerült az eddigiek során bevonni. En­nek ellenére szinte szemmel látható a fejlődés az előző évekhez képest. Márkusz László cikkének kétségtelenül vannak reális megállapításai, de a „csalóka” számokkal való jelentgetést a falusi népművelési munka fő hiányosságaként feltüntetni, elegendő ahhoz, hogy vitát váltson ki az olvasókból. A népművelési munkában a való­ság lakkozásának, a jelentések­ben való szépettevésnek nap­jainkban nincs hitele és értel­me. A problémáknak olyan bátor feltevése, amelyeket a különböző népművelési anké­tokon, kulturális bizottsági ülé­seken hallunk, azt bizonyítják, hogy falusi népművelőinktől távol áll, hogy „csalóka” szá­mokkal ámulatba ejtsék a közvéleményt. • izonvára vannak még, akik a semmiből is sta­tisztikát, jelentést csinálnak, de nekünk abból kell kiindulnunk, hogy a hiányosságok ellenére is csodálatos az a fejlődés, amit évi'ől évre elérünk. Ez nem az önelégültség csalóka érzése, hanem az elért ered­mények miatti öröm, amely további munkára, a népműve­lésben való további elmélyü­lésre serkent. A falusi népművelők állan­dóan azon problémáznak, ho­gyan lehetne a falusi lakosság minél nagyobb hányadát be­vonni a népművelés hatósuga­rába. Ezt a problémát az a mindennapi gyakorlat veti fel, hogy a különböző rendezvénye­id ken mindig ugyanazokat az ar­cokat lehet látni. Ezzel kap­csolatban nem lehet általános érvényű receptet adni, mert ahány község, annyi sajátosság. A népművelőknek igen jól kell ismerniük a község struktúrá­ját, az igényeket, hogy eredmé­nyeket tudjanak felmutatni. Minél heterogénebb a . község társadalmi struktúrája, annál nehezebb a népművelési mun­ka, annál nehezebb a lakosság, minél nagyobb számban való bevonása a népműveléá ható­sugarába. Apc községet gyakran emle­getjük, amikor jó példát idé­zünk. Apc egyike azoknak a községeknek, amelynek társa­dalmi szerkezete igen összetett, s mégis megoldották, hogy a la­kosság minden rétege igényei­nek, érdeklődésének megfele­lően művelődhet. Az is igaz, hogy Apcon 3700 lakosra öt klub jut, s ilyen lehetőségek­kel nem minden község rendel­kezik, mégis problémát jelen­tett, hogy ezekben a klubokban élet legyen. ■ A z egyik népművelési ér- n tekezleten sokat vitat­koztak, hogy centralizálják-e az előadásokat, vagy decentra­lizálják. A vitázók egyik része azt állította, hogy helyesebb, ha minden előadást a műve­lődési otthonban rendeznek, s erre mozgósítják a lakosságot, a vitázók másik része pedig amellett tört pálcát, hogy az ismeretterjesztő előadásokat a klubokban kell megtartani, mert így jobban lehet biztosí­tani a lakosság szélesebb réte­geinek bevonását a népműve­lésbe. A gyakorlat az utóbbiakat igazolta. A klubokat az azonos munkakörű és azonos érdeklő­désű dolgozók és családtagjaik látogatják. Otthon érzik magu­kat a klubokban, mert a klu­bokat fenntartó szervek gon­doskodtak arról, hogy a klubok felszerelése vonzza a közönsé­get. A szórakozási lehetőségek mellett tanulhatnak is. Minden klubban van valamilyen aka­démia, tanfolyam, vagy elő­adássorozat. Apcon esténként • nemcsak egy helyen van ren­dezvény, hanem előfordul az is, hogy három—négy helyen. A klubokat általában 45—50 fő látogatja. S ami érdekes (és kevés he­lyen tapasztalható), ez a de- centralizmus nem jelenti azt. hogy a klubok elszigetelődnek egymástól. A klubok munkáját, a kulturális bizottság irányítja, közös havi programot állítanak össze, s a kulturális bizottság tagjai egyaránt felelősek min­den klub zavartalan működé­séért. A népművelési ankéto­kon állandóan felszínre buk­kan a kulturális bizottságok koordináló tevékenységének bírálata. Ha minden kulturá­lis bizottság olyan rendszeres­séggel dolgozna, mint az apci, nőne a népművelési munka ha­tékonysága. T'érmés zetesen Apcot nem 1 lehet minden község elé példaként állítani, mert nem minden községben van a kultu­rális munkának ilyen jó anya­gi megalapozottsága, valamint nem szükséges az ismeretter­jesztési előadások ilyen mérvű decentralizálása, mert horao- génabb a lakosság összetétele. De még az ilyen helyeken is differenciálni kell az előadások közönségét. Hort lakosságának legna­gyobb részét a termelőszövet­kezeti tagok teszik ki. E hete­rogenitás ellenére a különböző előadásokon nem ugyanazok az arcok találhatók, mert más előadást biztosítanak a férfiak­nak, mást a nőknek és mást az ifjúságnak. A különböző té­májú előadásoknak állandóak a hallgatói, s ezáltal biztosít­ják a népművelés hatósugará­nak kitágulását. A falusi kulturális munka másik kérdése a tervezés egész­séges arányainak a kialakítása. A községi népművelési mun­katervek jelentős része a köz­ség gazdasági feladatainak se­gítésére épül. Ez jut kifeje­zésre a termelőszövetkezeti akadémiákban, ezüstkalászos tanfolyamokban, előadássoro­zatokban. A munkatervnek ezt a részét elég precizitással igjrekeznek megvalósítani. Az ismeretterjesztő tevékenység mellett azonban a műkedvelő művészeti tevékenység megter­vezésére és kivitelezésére nem fordítanak kellő gondot. Pedig Ilja Ehrenburg szavaival él­vén: ,.az ember az űrhajón is gyönyörködik egy szál orgoná­ban". Cokat lehetne még írni a ^ kulturális munkáról, hiszen olyan sokágú tevékeny­ség, de a szűkre szabott hasá­bok lehetőségein belül min­dent elmondani lehetetlen. De ha sokan , részt vesznek a vitá­ban, s mindig más és más ol­dalról világítják meg a nép­művelési munkát, polemiku­sán sokat el lehet mondani, amiből megyénk minden nép­művelője tanulhat. Taksás Imre, népművelési felügyelő (Foto: Kiss Béla) ENGEDELMET kérek, hogy ___________elöljáróban is a három tsz-elnök egyiké­nek adok választ kérdésére. Azt szögezte mellemnek: mondjam meg igaz lelkemre — nekem tudnom kell —, miért propagálják olyan na­gyon a mezőgazdasági szak­könyveket, folyóiratokat mos­tanában? Talán túlságosan so­kat nyomtattak belőlük és nem találnak gazdára? Nem. Nálunk, a mi népgaz­daságunkban tervgazdálkodás folyik, s a most megszerve­zett mezőgazdasági könyvhó­nap, a Magyar Mezőgazdaság című folyóirat minél szélesebb körben való elterjesztésére tett erőfeszítések is tervszerű- ek. Lehet így mondani, ezt a szót használni, mert a tervsze­rűség itt is fontos és szüksé­ges. Három termelőszövetkezet elnökével beszélgettem és a kapott válaszok, az eredmény igazolja, hogy miért. Kérdé­sem ez volt: a közös gazdasá­gok számos tudott és rájuk háruló problémájának intézése mellett szakítanak-e időt ar­ra, hogy megismerkedjenek a nagyüzemi mezőgazdálkodás legújabb módszereivel, annak korszerű tudományával, hogy a számukra hasznosakat alkal­mazni is tudják? KÉT ELNÖK válasza — a ______ a káli Már­cius 15. Tsz és az egerfarmosi volt Üj Barázda vezetői — amolyan „langyosnak” mond­ható. Igen Is, nem is. Ez a lényegük. Mert — úgy mond­ják —, mindkét gazdaságnak van agronómusa. Azoknak amúgy is saját érdekük az állandó tanulás, önképzés, ha helyt akarnak állni. Az elnö­kök munkáját azonban az idő alatt, amíg tanulnak, senki- sem végzi el, hiszen ha már valamilyen hosszadalmasabb M i lesz az „átkozott“ sorompóval? A Népújság január 17-1 szá­Első ízben haladt át megyénkén villamos vontatású vasúti szerelvény A héten . jelentős esemény történt megyénk közlekedésé­ben: első ízben haladt át me­gyénk területén — a megyén­ket átszelő Budapest—Miskolc vasútvonalon — teljes egészé­ben villamos vontatásé vasúti szerelvény. Korábban is volt villamos mozdonnyal vontatás Budapestről Füzesabonyig. Most egy „lépéssel” előre ha­ladt a MÁV vontatás villamo­sítása. A villamos felsővezetők építői nemrégiben üzemkész állapotra építették ki a vona­lat, egészen Mezőkövesdig. A Füzesabony—Mezőkövesd új vonal elkészült felsővezeték* szakasznak a próbája történt meg kedden. Egy új típusú 2000 LE-s MÁVAG gyártmá­nyú WARD-LEONARD villa­mos mozdonnyal vontatott szerelvényt közlekedtetett a MÁV — próbajáratként — Bu­dapest és Mezőkövesd között. Mivel megyénk határa Hatva­non és Szilváimon túl van, ez a próbaiárat azt jelentette, hogy már megyénkén haladt át villamos mozdonnyal von­tatott vasúti szerelvény. A pró­bajárattal egy időben a füzes­abonyi vasútállomáson a KPM 7/c. osztályának mérnökei egy korszerű műszerkocsiból érté­kes méréseket végeztek, ami­kor a villamos mozdony első ízben haladt a Mezőkövesd— Füzesabony szakaszon. Ha ilyen jól haladnak a vonal építésével, lehetséges. hogy még ebben az évben. Mezőkö­vesden túlra is rendszeresítik. (szigetváry) mában szóvá tettük, menny: bonyodalom származik a Vá- mosgyörk—Gyöngyös közötti vasútszakaszon levő távkezelé­sű, útátjáró sorompó miatt. A sorompó két szára már több­ször közrezárta a karácsondi autóbuszt, s hajszál véletlenen múlt, hogy végzetes baleset nem történt. A MÁV Miskolci Igazgatósága most válaszolt cikkünkre... „A kérdéses sorompónál az elmúlt évben útkorrekció tör­tént és ott ennek során új so­rompót szereltünk fel. Az új sorompó a MÁV előírásainak megfelelően lett felszerelve és elhelyezve; a sorompót jelen­leg 650 méter távolságból ke­zeltetjük. s jelenleg is az elő­írások szerint üzemel. Az út nagy forgalmára való tekintettel egyetértünk azzal a megállapítással, hogy a kérdé­ses útátjárónál helyből kezelt sorompó létesítése volna kívá­natos, azonban beruházási hi­telkeret hiánya miatt folyó évben a sorompót helyből ke- zelté nem tudjuk átalakítani. Az átalakítás szükségességé­ről már korábban tör­tént felülvizsgálás alapján is tudomásunk van, s a munka elvégzését 1961-ben előjegyez­tük, de a sorompókezelői szol­gálati őrhelyek építéséhez szükséges beruházási hitelke­retet csak igen minimális ősz- szegben kapjuk meg felügyele­ti hatóságainktól, — így az igé­nyeket nem tudjuk azonnal ki­elégíteni. A szükséges hitelke­retet 1963-ra megkérjük, s amennyiben azt megkapjuk, úgy a sorompót helyből kezelt- té alakítjuk át. Megjegyezzük, hogy a jelenh légi kezelési mód mellett sem következhet be baleset, ha a járművezetők a KRESZ előírá­sait betartják: autóbusszal, va­lamint csoportos személyszál­lításra használt teherautóval minden útátjáró előtt, tehát a sorompóval ellátott útátjáró előtt is meg kell állni( 1/1559, V. 20. BM KPK sz. rendlet). Ám a helyszínen is többször meggyőződtünk arról, hogy a járművek még akkor is meg­próbálnak áthajtani a sorompó alatt, ha az előcsengő már jel* zi a sorompó lezárásának kez­detét. Ha a sorompó előtt megállnak, közbezárás lehetet­len. Zsiga Lajos főtanácsos ★ 1963-ra ígéri a sorompó át­alakítását a MÁV Miskolci Igazgatóságának válasza. Na­gyon távoli időpont ez! Talán mégis van lehetőség az átala­kítási munkákra, ha a MÁV akarja. Sürgetni kell a fel-» ügyeleti hatóságot, hiszen az „átkozott” sorompó átalakítá­sa helyből kezeltté, igen halaszthatatlan. Vagy talán tényleg végzetes balesetre várnak az illetéke­sek!? A Miskolci Igazgatóság válasza a szabályok betartá­sára figyelmezteti az autó­busz-sofőröket! De talán minden magyará­zat helyett a legmegnyugta­tóbb az lenne, ha valóban és sürgősen segítenek orvosolni a bajt, megelőzve és kizárva minden baleset lehetőségét. Meglátogattam egyik vidéki ismerősömet,, az öreg Jóska bácsit. Éppen disznóöléskor kopogtattam be hozzá, s a régi jó barátságunk kedvéért azon­mód disznótoros vacsorára is ottmarasztalt az öreg. — Jóska bácsi nem öregszik egy cseppet se! Ilyennek is­mertem mindig, gyermekko­rom óta — tettem fel a szépet Jóska bácsi előtt. Ö meg csak rámnézett, aztán Zsófi nénire, majd hirtelen elkomorodott a tekintete, — Hallod-e mit, Pista fiam — amit az előbb mondtál, az egy hajszálnyit sem igaz; hi­szen minden nappal öregebbek vagyunk egy tyúklépéssel, ha­Tl LINKÓ nem a szívem, a lelkem, a régi jókedvem, az csakugyan ma­radt a régi. Az öreg újra töltött, aztán valamit súgott Zsófi néninek. Zsófi néni meg átment a belső szobába, előhozott egy egysze­rű, fából való aprójószágot, egy valódi tilinkót. Jóska bácsi kézbe vette, megnézegette, megforgatta, mintha most látná életében először, aztán akkurátusán ol­dalra pödörte a vastag bajuszt, m.ajd elkezdett egy szép, szo­morú nótát. A tilinkó hangja pillanat alatt bejárta a szobát, de olyan szépen, olyan ked- vesdeden szólt, hogy belopó- zott az lassan egészen az em­ber szíve mélyére. Jóska bácsi meg fújta, fújta csukott szem­mel, átszellemült arccal az öreg jószágot és bele adta szí­vének, lelkének minden gyö­nyörűségét. Amint vége lett a dalnak, Zsófi néni megérintette lágyan az öreg karját, aztán ezt súgta csendesen: azt a nótát Jóska, amelyikkel magadhoz csábí­tottál! És felcsendült a dal, a kedves régi nóta, és addig szólt, amig könnybe nem bo­rult tőle Zsófi néni két öreg szeme... Szalay István Lépést tartani korunkkal Három elnök a mezőgazdasági tudományról értekezlet, megbeszélés miatt néhány napig távol maradnak otthonról, olyan idegesek, hogy alig tudnak nyugodtan ülni a széken, ha arra gondolnak: nem történt-c a gazdaságban azóta valamilyen baj? Mert a termelőszövetkeze­tekben bizony ma még leg­inkább úgy van, hogy egy ló szerszámának elszakadását is az elnöknek jönnek jelenteni, s a tagok elvárják mindenütt a megjelenését, ellenőrzését, intézkedését. — Hát marad az embernek ilyen körülmények között ide­je a tanulásra? — kérdezi in­kább önmagától az egyik el­nök. *— Nem nagyon, mert örül, ha egyszer már haza ver­gődhet, néhány órát tölthet a családjával, és pihenhet. Az agronómus, ha a szaklapok, könyvek tanulmányozása köz­ben talál valami érdekes új­donságot a mezőgazdasági tu­dományban, ami nálunk i$ al­kalmazható, úgyis elmondja és akkor megbeszéljük, kell-e, jót hoz-e az nekünk, vagy nem, s úgy döntünk, ahogy helyesnek látjuk. A másik elnök is hasonló­képpen vélekedik, a harmadik, Vincepapp Ferenc, az egri Nagy József Tsz elnöke, azon­ban nem bízza az új módsze­rek, a tudományosabb alapo­kon való gazdálkodás lehető­ségei után való kutatást, csak az agronómusra. Maga is rendszeresen olvassa a szak­könyveket, szinte bújja a Ma­gyar Mezőgazdaság-ot, a Sza­bad Föld tanácsadóit, a napi­lapok hasonló rovatait. Milyen haszna van belőle? Csak egy példát erre. Az elmúlt évben a megyében szinte elsőként — és majdnem egyedül — megpróbálkoztak egy új pero- noszpóra elleni védekezőszer, a Vitigran használatával, mi­után az elnök is, az agro­nómus is olvasott róla. A pró­bálkozás sikerrel járt, de ezen túl, még egy hasznot hozott. Azt, hogy a tsz-ben már jól ismerik ezt a szert, is és bát­ran használják is akkor, ami­kor másutt még csak félénken, vagy hitetlenül kísérleteznek vele. Ez a termelőszövetkezet te­hát e tekintetben eggyel előbb­re lépett már, mint a többi. S miért? Mert elnöke az ön­maga képzését, az új, tudo­mányos módszerek elsajátítá­sát legalább olyan fontosnak tartja, mint a napi feladatok elvégzését. az alap­vető igaz­ságot: igazi, és jól működő, nagyüzemi gazdaságot csak akkor lehet kialakítani, ha an­nak leghaladóbb módszereit is elsajátítjuk, alkalmazzuk. Ez a tanulás mindig az új, a jobb után kutatás, többletfáradság­gal jár együtt, az igaz. Mégis ennek a termelőszövetkezeti elnöknek van igaza, s nem an­nak, aki „albérletben” hagyja ezt a tevékenységet. Tanulni kell minden terme­lőszövetkezeti elnöknek, köze­lebb kell kerülnie a tudo­mányhoz, amely helyes úton jár a nagyüzemi mezőgazdaság jövőjének meghatározásában. Lépést kell tartaniuk e téren is, mert ha nem elégséges az, hogy egy község egykor egyé­nileg dolgozó gazdái össze­álltak, közösen munkálkodni — akkor az sem elegendő, ha választott vezetői évek múltán is azon a szinten gondolkod­nak a tsz-ről, mint megválasz­tásuk napján’. A tsz-tagok azt akarják, ha egy nagy közös­ség tagjai lettek, s az egy­kori kisparcellák hatalmas táblákká egyesültek a határ­ban, akkor a gazdaságból valóban jó, s igazi nagyüzem váljék, mindinkább növekvő jövedelemmel. El lehet-e érni ezt úgy, hogy ugyanakkor a szövetkezet ve­zetői, akiket azért állítottak az élre, mert alkalmasnak látszottak az irányításra, nem lépnek mindig előbbre tudás­ban, nem igyekeznek lépést tartani a korral, amelyben él­nek, s munkálkodnak, nem is csak magukért, hanem egy-cgy nagy közösségért, százakért? Más válasz nem lehetséges, csak ez: nem lehet. Mit kel) tehát lenni, hogy pxásként le­gyen, a mezőgazdasági tudo­mánnyal való Ismerekedés „él­tető erejévé” váljék a tsz-ek vezetőinek? Egyet: meg kell érteniök azoknak, akik még idegenkednek a gondolattól, hogy tanulni és tanulni kell, mindennap többet és minden­nap hasznosabbat, ami az egész közösség javára válik. megvalósí­tása nem lehetetlen. Mezőgazdasági szakkönyvkiadásunk mindjob­ban kielégíti ma már az igé­nyeket, tudósaink sincsenek elérhetetlen messzeségben, itt élnek, munkálkodnak közöt­tünk, s szívesen adnak segít­séget a hozzájuk fordulóknak. Csak élni kell tehát a lehető­séggel, mert a nagyüzemi me­zőgazdaság nagyobb látókört, élesebb szemet, nagy számok­ban és távlatokban gondolko­dó fejet kíván mindenütt. Weidinger Lászlé MEGTANULTA A SZÁNDÉK

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents