Népújság, 1962. február (13. évfolyam, 26-49. szám)

1962-02-24 / 46. szám

1962. február 24., szombat NEPOJSAG .» Jobb így?... 1962. január 1-vel egyesült a FOMAV, a MEZOSZO\ és a MÜNOsZER ezer forint. Az alkatrész-ellá­tás ez év másfél hónapja alatt 15 vagon volt. Hiányalkatré- szek, különösen a Zetornál, még vannak, de ezeket a kül­földi szállítások megindulása után biztosítani, sőt zavartala­nul biztosítani tudják. AZ AGROKER bebizonyítot­ta életrevalóságát. S ha meg­kapják a központi irodájukat — mert még most a három volt vállalat külön-külön he­lyiségekben dolgozik — min­den a legnagyobb rendben lesz, és akkor végleg megfelelhe­tünk a cím kérdésére: jobb, sokkal jobb így.. . (K. G.) EGY IGAZGATÓT nehéz megtalálni. Vagy értekezleten, vagy itt, vagy amott, legke­vésbé az irodájában. Ezt per­sze, nem mondhatjuk szemre­hányásként, különösen nem Joó Imre, az AGROKER igaz­gatója „esetében”. Neki ugyan­is mostanában nagyon sok a ’dolga, és ezen nincs mit cso­dálkozni, hiszen az AGROKER még alig kéthónapos — 1962. január elsején született. S egy újszülöttel sok a gond, bár ez kellemes is — bizonyos mér­tékben. Ez a „bizonyos mér­ték” a címben szereplő kérdést rejti magában, eire pedig csak Joó Imre adhat kielégítő vá­laszt. Szerencsém volt, az irodá­jában találtam egy csomó ki­mutatás és terv között. Megkérdeztem tőle, hogy tu­lajdonképpen mi is az az AGROKER? — Mondhatnánk úgyis — fe­lelte —, hogy mezőgazdasági ellátó vállalat, tehát a gépál­lomásoknak, az állami gazda­ságoknak és a termelőszövet­kezeteknek mi adjuk a gépe­ket, műtrágyát, különböző nö­vényvédő szereket, és a gé­pekhez szükséges alkatrésze­ket. Három vállalat: a .MEZÖSZÖV, a MÜNÖSZER, FÖMAV ,házass ágából’ szüle­tett az AGROKER. Hogy ugyanezekkel a sza­vakkal éljek: — Szerencsés lesz ez a „há­zasság?” — HOGYNE, — mondja mo­solyogva Joó Imre. — Már csak azért is, hogy a három vállalat központi irányítás alá került Mert azelőtt sokszor előfordult az az eset, hogy pél­dául bejött X. Y. egyik állami gazdaságból a MEZÖSZÖV- höz, hogy szeretne az Sz—100- as traktorhoz valamilyen alkat­részt vásárolni, kérem — mondták neki —, ez tulajdon­képpen a FÖMAV-hoz tarto­zik. Ott tessék megpróbálni. Erre az illető elment a FÖMAV-hoz, de ott éppen nem volt raktáron a megfelelő al­katrész. Namármost, mit csi­náljon? ... Fölment Pestre. Ott biztos van — gondolta... Vagy volt, vagy nem volt. Tehát na­gyon sok, hasznos időt eltéko- zoltak. / — Amióta az AGROKER megalakult, nincs hiány sem­miben? — célzok itt a fent említett alkatrész-esetre. — Sajnos, van. De azon se­gíteni, most már nem kell Bu­dapestre utazni... ott ugyanis az AGROTRÖSZT megye- ellátó részlege megszűnt. — Helyette? ... — Helyette úgynevezett rayon alakult. Ez ellátási terü­letet jelent. Mi négy megye rayonjához tartozunk: Heves, Borsod, Szabolcs és Hajdú- Bihar alakította. Ez a meg­oldás sokkal előnyösebb, még a három vállalatból született AGROKER-nél is. Ha Heves­ben nincs valami, akkor Sza­bolcs, vagy Hajdú-Bihar me­gyében megtalálható. Ezért _ a rayonok vezetői minden héten értekezletet tar­tanak, ahol terveiket egyezte­tik, hogy így kölcsönösen tud­ják egymást segíteni. EZUTÁN érdeklődtem a ren­delések felől is. — Már az elmúlt esztendő­ben felmértük, tanulmányoz­tuk a járások gazdaságainak terveit. Leültünk velük, meg­beszéltük, hogy gondolják, mint gondolják elképzelései­ket, összehasonlítottuk a mi terveinkkel, megmondtuk, hogy nekünk most például ilyen és ilyen gépünk van, ha szükséges, előjegyezhetik meg­vételre. Ugyanígy jártunk el a műtrágya és a különböző nö­vényvédőszerek rendeléseivel. Az alkatrész-ellátás, természe­tesen, „menet közben” törté­nik. Példának említhetném, hogy eddig 25 új kombájnt szállítottunk a termelőszövet­kezeteknek. Az AGROKER életképessé­gét hizonyítja az összehasonlí­tás is az eddig „különélt” vál­lalatokkal: Az 1961-es évi terv 105 mil­lió forintot irányzott elő, míg 1962-ben ez .220—230 millió fo­rintra ugrott. Vagy részletei­ben: tavaly a műtrágya-terv 35 millió 943 ezer forint volt, az idén pedig 40 millió 825 ... hogy már Nyugaton is beismerik: a kubai változá­sck, Castro intézkedései, a forradalmi kcrmány lépései, nemcsak azért nyugtalanít­ják az amerikaiakat, mert a sziget stratégiai helyzete miatt, a Carib térség „kul­csa", hanem főleg azért, mert a „castroizmus” veszélyes lélektani helyzetet teremtett, példát statuált La- tin-Amerika népei számára. — S ez a példa — vonzó, — még mértéktartó, semleges diplomaták szerint is — egyre veszélyesebb lesz, mert véleményük szerint a „fi- delisták rövidesen végleg és tökéletesen elfogadják a kommunista rendszert.” — zár — HÍRKÉP Nagy sikerrel játssza megyénkben az egri Gárdonyi Géza Színház Hans> Pfeiffer Lampionok ünnepe című szín­müvét. Az egri előadásokon kívül már 30 községben látták a darabot. Képünkön Paláncz Ferenc és Romvári Gizi a darab egyik jelenetében. ... Beszállás a Debrecen állomásig közlekedő személy­vonatba. A vonat az első vágányról... Az állomás hatalmas csarnokában böröndös, aktatáskás emberek tolonganak. Az újságárus rekedt hangon Hétfői Hírek-et kínál. Odakint szerelvény fut be Miskolc felől, utasok szállnak le a kocsikból, ismerősök keresik egymást, nyüzsög a váró­csarnok. Az egyenletesen hömpölygő emberáradat csak egy he­lyen torlódik. Arra kitér mindenki, kitérnek a szembejövők, a bőröndök összeütköznek... „Bocsánat.. Ott egy hosszú, fekete koporsó van a földön. Az élők azt kerülik... A koporsón felirat, fehér betűkkel: Kovács Fló­rián. Élt 72 évet. A koporsó üres, gazdája -valahol, messze innen, még fehér lepellel letakarva, halottas ágyán, mellette, az éjjeli­szekrényen, gyertya ég. A szobában csend van, csak fojtott, be nem fejezett sóhaj, csak halk, remegő zokogás. Kint pedig zúg a szét, s a kertajtó ütődík időnként tompán, bán­tóan a félfájához... ★ A Tiszát szinte mozdulatlannak vélné az ember, ha nem látná azt az őszi falevelet, amint sárgán úszik el a kiszik­kadt part mellett. Ott, ahol egy idős ember üldögél, kezében horgászbottal. A partmenti füzes az őszről susog, $ a víz színén néha bor­zongás fut végig. A csónakot mozdulatlan tartja a cölöphöz feszített kötél, s csak akkor ringatózik egy keveset, ha az öregember mélyebb lélegzetet vesz. A vízszínen úszó parafa most elmerül. Az öreg vár egy hevesei, majd bevág, s lassan kezdi föltekerni a zsinórt. Könnyen megy, úgy látszik, nem nagy a hal... Kiveti a partra. A nedves, pikkelyes test ezüstösen villan a kora délutáni napfényben. A füvön még vergődik egy kicsit, aztán vége. Az öreg beemeli a csónakba, nézegeti. — Törpeharcsa... — mormogja. — Fogtam már szebbet is ... — Egykedvűen bedobja a csónak aljába, új gilisztát húz a horogra, s beveti megint a vízre. Felnéz az égre. Vadlibacsapat húz el fölötte magasan. Dél felé repülnek. — Megérem-e, mikor visszajöttök?... A vadlibák nem felelnek. Mind messzebb, messzebb szállnak, s a füzes fölött eltűnnek. Az öreg az úszóra pillant. Nyugodtan libeg a víz színén, s a folyás irányában feszíti a zsinórt. — Telik az idő — mormogja. — Ma nincs szerencsém... El járt az én időm ... Igen. Régen azt tartották róla a faluban, hogy ő a leg­szerencsésebb halász. Csak füttyent kettőt és masnap már két—három kosárral is elkelt a piacon. Volt köztük tán kétkilós is. Tudott házat is építeni, a fiát meg Pestre küldte tanulni. Minden olyan szépen ment. Amikor jött a változás, őt nyugton hagyták egy ideig. Földje nem volt, azon a kis kertecskén kívül, ott a ház mö­gött, arra nem volt szüksége a közösnek. Aztán eljött hozzá Károly Anti, az elnök. — Flóri bácsi. Maga is lépjen be. Az öreg kivette a pipát a szájából, s hozzáveregette a tűzhely hamutartójához. — Minek? • ■ • — Hogy minek? A közösben vannak halászok is. ott van a két Forgács, Csónakos Kálmán, aztán a múlt héten lépett be Szűr Jancsi. Állítunk egy brigádot. Szükségünk van magára, Flórt bácsi... No! Flóri bácsi nehézkesen felállt, majd az elnök mellett elcsoszogva, kinézett az ajtó üvegén. Odakint Karcsi, az unokája, maga készítette kis pecabottal ücsörgött a tyúk­itató mellett és horgászosdit játszott. Flóri bácsi tetszéssel nézegette. „Ilyen voltam én is.” Az életére gondolt. A Tiszá­ra, s önmagára. — Nem lépek be, — nézett Károly Antira. Leült, meg­tömte a pipáját, rágyújtott, s ízlelgetve engedte ki a füstöt. Látva az elnök csalódott arcát, még hozzátette: — Eddig is mindent egyedül csináltam, ezután is egye­dül fogom. Nem sok időm van már hátra, fiam, és — már régen nem a halászatból élek. A vejemék .tartanak el. A fiam is küld Egerből néha pénzt. Ami halat fogok a Tiszán, azt megesszük. Néhány évig tart, aztán... Kérges, eres kezére nézett. Mintha mondaná: ez a kéz már alig fogja a horgászbotot, nemsokára egymásba kulcsolják ujjait, s az éjjeliszekrényen gyertyát gyújtanak a virrasztók. — Flóri bácsi még sokáig fog élni — mondta Károly Anti csendesen. Feállt. — Hát akkor... — Isten áldjon, fiam. Osztán harag ezért nincs!... Néhány év telt el. Flóri bácsi járt ki a Tiszára minden­nap, volt amikor fogott, volt amikor nem. Sokszor hallotta, hogy Szűr Jancsiéknak milyen jól megy. Sokat fognak... A dekoráció Művészi reprodukciók, történelmi eseményeket megörö­kítő festmények, a nép hétköznapjait ábrázoló műalkotások, természet- és társadalomtudományi ismeretterjesztő kompo­zíciók, jelmondatok, ötletes faliújságok, színes kaleidosz­kópok és idézetek. — Ezeket látom üzemekben és iskolákban, kultúrotthonokban és klubszobákban. S mindezeket egyet­len, igazán eredeti magyar szóval összegezhetjük a kevésbé kedvelt díszítés szó helyett: dekoráció. Jártam üzemekben és iskolákban, kultúrotthonokban és klubszobákban, s elgondolkoztam a látottakon. Az egyik kép az egri nők hősiességére emlékeztetett: Zrínyi Ilona gyermekeivel Caraffa előtt. A másik Budavár visszafoglalása. Megint másutt Lenin, amint a Szmolnijban beszédet mond. — Képek, melyek a dicső történelmi múltat idézik, mert hát: „História est magistra vitae” — a történe­lem az élet tanítója. Az egyik hatvani iskola osztálytermében olvastam Bajza József szavait: „Ki ma megvallja, hogy tegnap hibázott, azt bizonyítja, hogy ma bölcsebb, mint tegnap volt.” — Egy üzem irodájában Adyt idézték- „Csak akkor születtek nagy dol­gok, ha bátrak voltak, akik mertek.” Valóban, csak üres díszítések lennének ezek a képije és feliratok? — Csupán azért kerültek a falra, hogy kitölisék a fehér ürességet, vagy mert valaki úgy rendelkezett, hogy mindenáron dekorálni kell!? Szó sincs róla. A díszítések, képek, feliratok tartalma nevel, emlékeztet, irányt szab, ha szívünkbe kerül. Kelle­messé, otthonosabbá teszi környezetünket. Csak egy a fon­tos: mindent a megfelelő helyre! (r) 4% illetékesek figyelmébe: autóbuszt kérnek a Nagygombosiak A Nagygombosi Tangazda­ságban 170 család lakik. Van­nak, akik Hatvanba járnak dolgozni, vagy bevásárlásra, vagy egyéb, más ügyben akar­nak a városba utazni. Tavasz­tól késő őszig sokan járnak dol­gozni Nagygombosra más vi­dékről is. Az ő gondjaikat is tolmácsoljuk most az illetéke­sekhez. Petőfibányáról a nap külön­böző szakaiban indulnak autó­buszok, amelyek Nagygombost is érintik ugyan, csak az a baj, hogy sok az utas, s gyakran előfordul, hogy a nagygombo­siakat már nem veszik fel. Az autóbuszok már megtelnek Pe- tőfibányán, Selypen, vagy Lő­rinciben, s így a nagygombosiak kénytelenek .gyalog megtenni az utat. Nagygombos Hatvan olyan külvárosféléje. Miért ne lehet­ne Nagygombost is bekapcsol­ni a helyi autóbuszjárat háló­zatba? Vagy keresni kell va­lamilyen más megoldást! átalakítási munkák a gárdonyi színházban — Tudod, gyerek kora óta operettszlnésznek készül, de csak most juthatott fel a színpadra!... „Talán, ha fiatalabb lennék” — gondolta. Aztán legyintett, „késő”... Egyszer a fia is volt itt, igyekezte rábeszélni, lépjen be, jobb lesz. Az öreg egy kicsit megsértődött, mért azt hitte, hogy Feri sajnálja tőle azt a kevés pénzt, amit néha küld. — Ahogy gondolja, édesapám — mondta Feri, s erről több szó nem esett közöttük. Aztán jött ez az asztma, vagy hogy hívják. Két hónapig a kórházban feküdt, pedig azt mondják, hogy akkor nagy húzás volt a Tiszán... Egyre jobban érezte, hogy nem sok ideje van hátra... ... A parafa hirtelen megmerül. — Aha!... — Bevág, húzza, nehezen megy. Szeme fel­csillan: „Hátha...” Enged egy kicsit. Az orsó pereg. Fékezi, húzza ... Hirtelen köhögési roham fogja el, hogy beleizzad. Mihelyt csillapodik, újra húzni kezdi a zsinórt. Most már jobban enged. Vonja maga felé... Nemsokára meglátja a víz alatti tompán fénylő testet... — Hűha... Ez megvan nyolckilós is!... Merítőhálót dug a vízbe, leteszi a botot, két kézzel emeli... Nehéz ... Félig már beemeli... Mellében valami megpendül. Mintha egy húr szakadt volna el. Füle zúg, maradék erejével beemeli a halat... Csónakos Kálmánék vitték haza. Mellette húztak el, látták, hogy az öreg hanyatt fekszik a csónakban, nehezen lélegzik, üveges a szeme ... Lábán a kimúlt nagy hal... Akkor már majdnem este volt. Flóri bácsi többé nem kelt föl az ágyból. Így telt el az ősz, és így köszöntött be a tél'... Egy szombat este szólt az asszonynak: — Azért nagy volt az utolsó... Majd egy kis szünet után: — A botot, meg az összes holmit add oda majd a közös­nek ... Szűr Jancsiék tudják, hogyan kell bánni velük ... Ott jó kezekben lesz... Vasárnap reggel már gyertyát gyújtottak. Eres-kérges keze összekulcsolva pihent a mellén. Fehér lepedővel takar­ták le... Odakint hideg szél süvített, csapkodta a kert- ajtót ... Két ember jön be a várócsarnokba. Körülnéznek. A koporsó ott fekszik a földön, feketén, rajta egy felirat, fehér betűkkel: Kovács Flórián. Élt 72 évet. Felemelik a koporsót és viszik kifelé. A böröndös, akta­táskás utasok kitérnek. A koporsót beemelik a poggyász- kocsiba. A mikrofon megszólal: — Beszállás a Debrecen állomásig közlekedő személy- vonatba. A vonat az első vágányról azonnal indul... Kátai Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents