Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-11 / 8. szám
%.>• • ö ,:• Ú.Í ,>.si4- :: '‘‘i’* *■ MEPC JSAG 19«2. január- 11., csütörtök tartják működését — és ez egy kicsit büszkeséggel tölt el -bennünket. A fiúkat pedig még nagyobb elszántsággal... ★ Kétségtelenül a Kékes déli oldala jelenti most a legnagyobb vonzerőt. Itt a déli nap olyan kellémes, hogy akaratlanul is egy kis sütkérezésre ány miatt, de — ahogyan _ a többiek megsúgták — egész délelőtt edzett, nyilván szeretne a magyar bajnokságon jól szerepejni. S amíg mi télikabátban toporogtunk a havon, 6 egy szál ingben futotta be számtalanszor a terepet... Az ilyen letaposott, helyenként. jeges hó valósággal ..eszi” Az éjszaka egy pajkos kedvű kisangyal felhasította az ég fekete bársonyát, s a bársonyból puha, fehér hópihék szálltak alá. Mint egy varázsló láthatatlan jelére, hófehér ruhát öltöttek a hegycsúcsok, amelyek felett merész röptű sasok köröznek és csillogó hókristályok lepték el a völgyeket, amelyek ölén most vastag jégpáncél alatt csörgedezik a patakocskák tiszta vize. Aztán megvirradt, s az útnak induló szellők elsuttogták az öreg napnak a kisangyal csínyét. A nap jót nevetett a tréfán, s mosolyától egyszeriben olvadozni kezdett a hó. Itt fent, a Mátrában is csak annyi maradt, amennyi a kevéssel beérő síelők, de főleg a szánkózó gyerekek igényeit kielégíti. Gyerünk, nézzük meg őket... A Kékesen vakítóan szikrázik a napfény. Csupa derű, csupa ragyogás minden. Az éjjel még ködöt lehelő fenyőfák most nagy lélegzeteket vesznek, nyújtóztatják ágaikat és a tűlevelekről furcsa alakú, fényes hópihék bukfenceznek részvételre. Mert nagy szó ám egy hetet a tatai sport-paradicsomban eltölteni, nagy szó az ország legkiválóbb szakemberei előtt bemutatni a csapat tudását. Ahol egy-egy mérkőzés megnyerése különös örömet és élményt jelent, hát alá. A legszebb sétány még csendes, de nini! Hirtelen két szánkó bukkan elő a kanyarból. Négy testvér — Gyulai Franciska, Krisztina, Gergely és Zsolt — vágtat velük, mintha a végére járó téli iskolai szünet után futnának. És mesz- szire hangzik vidám kiáltozásuk: — Hahó! Hahó! Hahói... ★ És ez alatt bent, a Mátraházi Sportszálló kellemesen fűtött társalgójában komoly csata folyik az asztalnál. A tavaszi idény küzdelmeire készülő Heves megyei ifjúsági válogatott játékosai, feszült figyelemmel hajolnak az asztal fölé, amelyen most tovább folyik a délután szabadban véget ért, kétkapus mérkőzés. Hiába, csak megbizsergeti az ember vérét, ha a labda a hálóba talál. Még akkor is, ha a góllóvő egyszerű, mozgatható bábu, a labdát pedig közönséges fagolyó helyettesíti! Most már lassan hagyományossá válik, hogy az ifik háromnapos edzőtáborral kezdik felkészülésüket a tavaszi, nagy bntosságú találkozóra, amelyeken végleg eldől majd: ki a legény a gáton, melyik csapat lesz a csoportgyőztes és szerez jogot a Tatán megrendezésre terülő országos döntőkön való még ha bronz-, ezüst-, vagy netalántán aranyjelvényt szerez az ember... Tavaly Jávori József ifjúsági kapitány és Antal István intéző vezetésével a Tatára utazó megyei válogatottat a legszebb reményekkel indítottuk útnak, ám a hevesi gyerekek minden tekintélytisztelet nélkül felrúgták a papírformát, sorra aratták sikereiket, s a tatai tábor lakóinak ámulatára, bevere- kedték magukat a döntőbe. Jobban tudtak talán focizni, mint a többiek? Nem! De küzdőszellemből, harci készségből, kollektív csapatszellemből példát mutattak az ellenfeleknek és ezt a kollektív szellemet ápolja, erősíti, tovább fejleszti e párnapos edzőtáborozás! Most is, midőn megtaláltuk a fiúkat a mátraházi iskola barátságos tantermében, ahová egy kis elméleti előadásra gyülekeztek össze, — éppen üdvözlőlapot írtak az országos ifjúsági válogatottal edzőtáborban levő játékostársuknak, Géczi Pistának, a csapat kapusának. Jávori József, Szalay Sándor és Antal István — a mostani edzőtáborozás létrehozói és vezetői — nagy megelégedéssel beszélnek a fiatalok szorgalmáról, fegyelmezettségéről, baráti együttérzéséről — itt nincs HVSE-, Gy. Spartacus-, Gy. Bányász- vagy E. Spartacus-já- tékos, csak Heves megyei játékos van —, jó erőnlétéről és fociszeretetéről, s ez biztosítéknak látszik a további jó szereplésre. De most, a torna „félidejében”, lássuk csak: mi a helyzet a csoportban? Heves megye három ponttal vezet a kétpontos Nógrád és az egypontos Szolnok megye előtt« (Az UEFA elleni eredmények nem számítanak.) A tavasszal Heves Nógrádhoz, Nógrád Szolnokhoz, Szolnok pedig Heveshez utazik. Ki lesz a győztes? Bárki legyen is: a csoportelsőségért minden eddiginél jobban meg kell küzdenie! Szerdahelyi Jancsiék fogad- koznak: r — Ügy harcolunk majd, hogy örömet szerezzünk a Heves megyei szurkolóknak... Hát persze. Ügy is kell. Heves megyei módra. Jó szerepléssel hálálni meg ezt a mátrai edzőtáborozást, szép eredményekkel viszonozni a bizalmat! A Sporszállóban cseng a telefon. Az MLSZ jelentkezik, Budapestről. Sajnálattal közük, hogy Honti György tőtitkár ágyban fekvő beteg, nem tudja meglátogatni a fiúkat, de jókívánságait, üdvözletét küldi a Heves megyei ifiknek. Sőt! Kapocsi Sándor, a magyar ifjúsági válogatott kapitánya Tatáról köszönti a csapatot. Lám, sok helyen tudnak a hevesi válogatottról, szemmel csábítja az embert. A közeli üdülők, síházak lakói, no meg az autóbuszokkal, autókkal érkező kirándulók élnek is ezzel az alkalommal. A mamák és papák, fekete szemüveget öltve, szembe fordítják olajjal bekent arcukat a nap sugaraival, de azért fél szemük a lejtőn függ, ahol a csemeték hancúroznak szánkóikkal. A kis Tenke Ági alig látszik ká a földből — akarom mondani, a hóból mégis nagy igyekezettel segít bátyjának, Tamásnak á cipekedésben. Aztán ráülnek a szánkóra és huss, lefelé! Tízszer.., Húszszor... Százszor... Nem, nem únják meg sohasem. Nekik nem fázik a lábuk, nem fázik kesztyűtlen kezük (minek a kesztyű ilyenkor), csak az arcuk lesz pirosabb és — ahogy a mama ■mondja - — nem kell őket noszogatni az evésre: esznek, mint a farkasok... Nagy zajjal érkezik most egy kis csapat. A vezetőjük magas, szőke, atlgta termetű fiatalember. Ejnye, de ismerős... Hat persze! A Tumpek Gyurka! Igen, ő az. A magyar „delfinember”, világrekorder pillangózónk. Persze a vízben másként festett, mint ebben a síkosztümben és az évek is eljártak már felette —, de azért lélekben megmaradt fiatalnak. Tanítványai — a Bp Honvéd fiatal úszói — jó nagyokat nevetnek, s ő együtt nevet velük. Hej, hogy tágul itt fent, ilyenkor a tüdő... A Dózsa-síház előtt most kevesen vannak. Mindössze néhány sífutó próbálkozik, küzd a vékony, letaposott ’lóréteggel. Sík Endre, az Újpesti Dózsa tehetséges futója panaszkodik is egy sort a hóhia viaszt, gyakrabban kell vak- szolni. Ám ez nem jelent problémát, a síelők nagy családjában hamar kész a segítség. Ez utóbbi szavak a többszörös magyar bajnok: Hemrikné szájából hangzottak el, shogy bizonyítson: máris hozta kifelé a viaszt és Sík Endre keskeny futólécei egy-kettőre „bevasalt” állapotban vártak gazdájuk parancsát... Fotósunk persze megragadta az alkalmat és megörökítette a bajtársi segítségnyújtás eme példáját. Csupán arra kérte a sífutót: mosolyogjon egy kicsit. — Mintha megnyerted volna a magyar bajnokságot — mondta neki Hemrikné, _ s mit csinálhatott erre az újpesti fiú? Nem is mosolygott, hanem nevetett. Ez igen. ez önkritika! A történethez tartozik, hogy nemcsak Sík Endre, de a közelben tartózkodó FTC úszó- lányok — Répásy Ildikó, Enikő, Kovács Zsuzsa és Agnesis derültek a mondáson: — Ugyan kérem, még mit nem? Csak nem fogja újpesti versenyző nyerni a bajnokságot, a zöld-íehér-gyerekel: előtt? Szép is volna! De azért jó barátok ők. Csak a melegítőjük színe különböző s a lányok az uszoda medencéjének igazi urai, de itt fent. a meredek lejtőkön, merész kanyarokban, hegynek fel, hegynek le, a behavazott erdők fái között a sífutó és a lesikló uralja a terepet. Kovács Zsuzsáik az egri származású kiváló úszóedző, Bakó Jenő tanítványai — egy kis erőgyűjtésre jöttek ide fel. Naponta sokat gyalogolnak, közben szívják az ózondús levegőt, s ha tehetik, síléceiket is előveszik egy kis kirándulásra. S mindezt jókedvük, vidámságuk kíséri. Mert mit ér a munka, a szórakozás, jókedv nélkül? Tessék csak megfigyelni a lenti képet: milyen izgalmas hógolyócsatát vívnak éppen. Csakúgy pőrzik a hó a melegítőkön és pulóvereken, de jut néha egy-egy adag az arcokra is. S ők fel sem veszik. Erősek, edzettek, sportemberek... Mint mondják: az idén ..nagy időket” szeretnének úszni, és ahogy így elnézem őket, biztosra veszem, hogy így is lesz ... ★ Amott a távolban, a salgótarjáni hegyek felől szürke, sötét felhők gomolyognak. A Mátrában tartózkodók reménykedve nézik: — O, hátha megjön az éjjel a várva várt havazás — és nagyokat sóhajtanak hozzá... ★ Esteledik. Az északi bércek felől hideg szél támad. Mátraháza fényei hivogatóan integetnek. A Sport Szállóban halk melódiák futnak a zongora húrjain: ötórai teára kézülődnek ... Szöveg: Somody József Képi Kiss Béta
