Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-12 / 9. szám

Vine PROIFURJfl. eOVESt'I .IETEK! Nyugdíjazás előtt AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS NAPILAPJA XIII. évfolyam, 9. szám ÄRA: 5« FILLÉR 1962. január 12., péntek A ísz-nőbizottságok munkájáról Ivádon jártam. Nemrég egyesült a két termelőszö­vetkezet, a Dózsa és az Űj Élet. Most találgatják, hogy milyen is lesz együtt a munka, milyenek lesznek a közösség eredményei. Meg­lepődve hallottam, hogy a nőbizottságból még mindig kettő van. Mikor ezt a dol­got említettem Ivádi Sán- dornénak. és Varga József- nének, a két nőbizottsági titkárnak, azt válaszolták, hogy maradjon ez csak így, mert ezzel is több asszony kerül a vezetőségbe. Sokáig beszélgettünk ar­ról, mi a teendője a tsz- nöbizottságoknak, de na­gyon kevés eredményre ju­tottunk. Pedig én azért jöt­tem éppen ebbe a községbe, mert érdeklődésemre a já­rási nőtanács titkára azt mondotta, hogy itt jól dol­gozik a tsz-nöbizottság. Jól. Valóban jól, de csak mint asszonyok, tagok, a munká­ban válnak ki és csak a ter­melőszövetkezet tagjaiként állják meg jól a helyüket. Varga Józsefné mondotta: „most már végre tudjuk, mi a tennivalónk, mióta bent voltunk Egerben a három­napos tanfolyamon!” — És mióta vezetői a tsz-nőbizott- ságnak? Az átszervezés óta. Ez bizony elég szomorú és siralmas helyzet, mert ha ők, akik a járás szemében ,jil dolgoznak”, mint tsz- nóbizottság, és azt sem tud­ják, mi lett volna a felada­tuk, mit csinálhattak a töb­bi helyen, amelyikre nem is mondják, hogy tesz egy­általában valamit? Azért csak faggatóztam, csak igyekeztem valamilyen eredményre jutni, s annyit meg is tudtam, hogy né­hányszor felemelték szavu­kat a nők érdekében. Pél­dául a répaszedés után járó prémiumnál voltak diffe­renciák, mert az asszonyok egyszer olyan területet kap­tak művelésre, mint a fér­fiak, s a prémiumot még­sem ennek arányában kap­ták. Ivádi Sándorné járt a járási tanácson, járt a párt- szervezetnél, mégsem ka­pott igazságot sem a maga, sem az asszonyok számára. A prémiumként kapott cu­korból sem úgy részesedtek, mint ahogyan az megillette volna őket, mint ahogyan a Dózsában kapták az asszo­nyok. Ivádiné nem kapott igaz­ságot. s mint beszélgetésünk során elmondotta, ha őt előbb felvilágosították vol­na arról, hogy mint nőbi­zottsági titkárnak milyen a szava, akkor nem hagyta volna, annyiban. ... Ha felvilágosították volna... Egy kicsit úgy vannak még a nőbizottságok a fa­lusi tsz-ek életében, hogy nem találják azt a vénát, amelyikbe munkájukkal be- lefolyhatnak. Nem találják az utat, s most, ha kaptak is útmutatást a háromnapos értekezlet során, mégis nagy' szükségük van arra, hogy egyenként, türelme­sen, a példa igazoló erejé­vel bizonyítsák be mind­egyiküknek, — nagy szük­ség van rájuk a termelő­szövetkezetben, szüksége van rájuk a vezetőségnek és az asszonyoknak egy­aránt! Területvállalá» az egri Dobó István Tss-ben Az egri Dobó István Ter­melőszövetkezetben is a. zár­számadás előkészítése a legna­gyobb feladatok egyike napja­inkban. Ez okozza a legtöbb munkát a szövetkezet könyve­lésének. Igaz, túl vannak már a leltározásokon, a leltár­egyeztetéseken, a földjáradék kiszámításán, és a munkaegy­ségek egyeztetését is befejez­ték már, de még mindig sok tennivaló akad. Igyekeznek nagyon, mert január 24-én ke­rül sor a zárszámadás felül­vizsgálására és még ebben a hónapban szeretnék megtarta­ni a közgyűlést is. Annak ellenére, hogy nap­jainkban a zárszámadás elő­készítése a legfontosabb fel­adat, a szövetkezet vezetői az idei feladatok elvégzésének módjain is gondolkodnak. Az idén munkaegység plusz pré­mium formában, területfelosz­tás alapján akarják megmű­velni a szőlőterületet. Ezért már tegnap megkezdték a szerződéskötést a tagokkal, akik ebben az évben ilyen formában kívánnak részt ven­ni a közös munkában. SÖTÉT KILÁTÁSOK AZ AMERIKAI KONGRESSZUS ELŐTT ★ ÚTTÖRŐÉLET ★ TEHENÉSZTAN — HEVESEN ★ Guzi M.—Becze K.: AZ 57 08I-ES LÉGIONISTA ★ AZ ANYAGI ÖSZTÖNZÉS FOKOZÁSA AZ ÉGRI TERMELŐSZÖVET­KEZETEKBEN ★ ÜZEMEINK JELENTIK ★ SPORTHÍREK 94,198000 f orint a megye termelőszövetkezeteinek bankszámláján A zárszámadások időszaká­ban még ennyi pénzük nem feküdt a termelőszövetkeze­teknek a bankban. A közel százmillió forintnak több mint a fele a Magyar Nerpzeti Bank ; gyöngyösi járási (46 millió fo-1 rint) és- a gyöngyösi városi (7; millió forint) fiókjainál van elhelyezve. Egeresein ben az északi szén mező feltárásán dolgoznak Az Egercsehi Bányaüzemben évekkel ezelőtt kezdtek hozzá az északi szénmező feltárási munkáihoz. A munkálatok már nagyon előrehaladottak: 300 méternyi vágatot kell még ki­hajtani a vetőig, hogy a szén­mezőbe érjenek. Az északi fő vonal légvágatának 360 méter­nyire kell előre haladnia. Az élövájásokkal egy időben a vágatok falazását is végzik. Minden remény megvan arra, hogy ebben az évben már sze­net is adhatnak az északi me­zőből. ' Kétszáz jövendő szakmunkás a megye állami * gazdaságaiban A megye öt nagyobb állami gazdaságában; Ivádon, Füzes­abonyban, Hevesen, Gyöngyö­sön és Csányban, hét szakmá­ban folyik a szakmunkáskép­zés. Az állami gazdaságok ve­zetői, agronómusai szőlő-, gyümölcs- és zöldségtermesztő, kertészeti és szarvasmarha-te­nyésztő tanfolyamokon tarta­nak előadásokat, bemutatókat 200 mezőgazdasági dolgozószá­mára, akik rövid idő alatt szakmunkás-binyítványt akar. nak szerezni. W .*» így is lehet Az Egri Finommechanikai Vállalat bádogosrészlegénél dolgozik Bajnok Kálmán és Szabó József. A 75 éves Kálmán bácsi hat évtizeddel ezelőtt szabadult fel szakmájában, itt, a vállalatnál pedig 10 éve dolgozik. Az elmúlt évek alatt háromszor kiváló dolgozó ok­levelet, háromszor pedig kiváló dolgozó jelvényt kapott. Szabó bácsi ugyancsak 10 éve dol­gozik a Finommechanikai Vállalatnál, szakmájában pedig negyven éve. Mindketten a szo­cialista brigád tagjai. Ez évben mennek nyugdíjba. Szabó bácsi e, hónap végén elbúcsúzik munkapadjától, de májusban Bajnok, bácsi is a nyugdíjasok sorába lép. Mint mondják, nem akarnak teljesen elszakadni a munkatársaiktól, s ha mód lesz rá, még bejárnak majd néha napján dolgozgatni... (Foto: Kiss Béta) Úttörők rajzkiállítása Január 10-én nyüt meg Egerben a Pedagógiai Főis­kola dísztermében az úttörők rajzkiáliítása. A pajtások raj­zai — amelyeket az, úttörő- mozgalom fennállásának 15. évfordulója alkalmából hirde­tett pályázatra készítettek — a gyermekek és a felnőttek életét ábrázolják. A kiállítás anyagát a megye legjobb, legügyesebb rajzszakkörös paj­tásai készítették — a járási székhelyeken is bemutatják. Juta! omműsorra készül a mezőtárkányi kultúrotthon A friedriehstrassei átkelőhelynél, a berlini demokratikus övezet határánál, az angol pol­gári személyek önként, maguktól felmutatják igazolványaikat a népi rendőröknek. Ezután nyitva az út a demokratikus Berlini»«, Minden este nótaszótól han­gos a mezőtárkányi községi kultúrotthon környéke. Vidá­man dalolnak a lányok, für­gén dobbannak a lábak, hiszen itt próbál a kultúrotthon táncszakköre Bölkény Ráfael- né óvónő vezetésével. Jelenleg a szentistváni leánytáncot ta­nulják. Ez a táncjáték eléggé hosszú és nehéz feladatot je­lent számukra. Az előző hetekben már jól megtanulták a rábai hárcm- ugrós táncol, és ezzel szere­pelnek majd az idei Hámár. Kató kulturális seregszemlén. Ugyancsak jól tudják már a sióagárdi leánytáncot is, s a további próbák során estéről estére bővül ismeretük, gya­rapodik ügyességük. A színjátszócsoport Vövid, egyfelvonásos jelenetekre ké­szül, s a közeli napokban a táncosokkal együtt lépnek fel egy községi ünnepség kereté­, Tyitov Jós; {akartában DJAKARTA (TASZSZ): German Tyitov szovjet űr- | hajós immár egy hete tartóz­kodik Indonéziában. u Szerdán Jogjakartának, az indonéz for­radalom kiindulópontjának la­kosai meleg fogadtatásban ré­szesítették a szovjet vendéget. A repülőtérről a kormányzó székházéig vezető úton embe­rek ezrei álltak sorfalat. Min­denki kezet akart szorítani Tyitowal. Az emberek Tyito- ■ vöt, valamint a Szovjetunió ' ~ j Indonézia közti barátságot él- j tették. , German Tyitov szerda este I a Gadjah Mada egyetemen, az j ország . legnagyobb egyetemén kétezer főnyi hallgatóság, előli tartott felolvasást. A szovjet űrhajós csütörtök reggel repülőgépen viszatért i Surabaja ba. (MTV) ben. Az említett ünnepség egyben pályadíj-kiosztó ün­nepség is lesz. -A kultúrotthon igazgatójától megtudtuk, hogy a községi kultúrház a helvi földművesszövetkezet vezető­ségével közösen pályázatot irt ki A község története címmel. A felhívásra már - eddig ' is több pályázat érkezett be, s az első helyezettet 250 forinttal jutalmazzák. A bíráló bizott­ság végleges döntése után osztják majd ki a jutalmakat, s ezen az ünnepségen a jutal­mak mellé a kultúrcsoportok és az iskolai énekkar is 'cülön jutalomműsort ad majd a pá­lyamunkák íróinak. (Cs. I.) MT Mióta a mezőgazdaságban is egyre több gép végez munkát, érthetően megnőtt ; a baleset veszélye is. Ezek után az sem csodálatos, ha mind többször ajánlják fi­gyelmébe a gépállomások, termelőszövetkezetek veze­tőinek, hogy nagyobb lelki- 1 ismeretességgel ellenőrizzék 1 a baleseti oktatásokat, s ! igyekezzenek elérni: mind kevesebb legyen a figyel- 1 metlenség, gondatlanság ál­dozatainak száma. E figyel­meztetések után Hol rosszul, ( hol jól, de végzik a baleset- < elhárítás oktatását, ám { ahogy a Hevesi Gépállomá- ( son megoldották, nemigen ; válik teljesen hasznossá az 1 oktatás. Itt ugyanis a nagy ( munka, a kampány elvégzé- < se után tartották meg a 5 baleseti oktatást, amelyből ) legfeljebb a jövőre nézve < vonhatnak le tanulságot a , szerelők és traktoristák. Va­lahogy így nézett ki ez az oktatás: eső után köpön-i/eg. J K. E. i

Next

/
Thumbnails
Contents