Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-28 / 23. szám

1962. január 28., vasárnap NIPOJSÄG Jogos önvédelem . Napóleoni Maguk fel­gyújtják az országot, katonák helyett civilek támadják orvul a Gran­de Armée-t! Miféle stra­tégia ez?! Pierre Bezuhov: Nem stratégia, Sire ... ha­nem a nép önvédelme. Napóleon: Akkor a né­pet ki fogom irtani! (Piscator: Háború és béke) p1 zerkilencszáztizenhétben, ■L' a világ területének 77,7 százaléka volt imperialista gyarmatbirodalmak fennható­sága alatt, a lakosság 69,2 szá­zalékával. S még negyedszá­zaddal ezelőtt is azt képzelte Anglia, Franciaország, Portu­gália, s a többi nagy birodalom népe: éppúgy nem élhetnek gyarmatok nélkül, mint a ka­tona háború nélkül, mint a cukrász tészta nélkül. Ma sze­münk előtt láthatjuk a gyar­matbirodalmak utolsó pillérei­nek összeomlását, csak a leg­utóbbi hat évben 28 állam vív­ta ki politikai függetlenségét; s a Föld területének már csak 14,2 százalékán kell meghúzni magukat a gyarmatosítóknak. De már ezeken a területeken sem vethetik meg legbiztosab­ban lábukat, Goa tegnap szabadult fel... Lángol a harc tüze Angolá­ban ... Nyugat-Irián a következő ... És legfőképp Algéria .., Algériában immár nyolcadik esztendeje folytat öldöklő há­borút Franciaország. Nyolc esztendeje erőlködnek, hogy az algériai nép szabadságvá­gyát letörjék millió főnyi — repülőgépekkel, helikopterek­kel, hadiflottával, csendőrség­gel, rendőrséggel, légióval és más karhatalmi alakulatokkal rendelkező — hadsereggel. Ha a katonai erőviszonyokat te­kintjük: Franciaországnak rég le kellett volna győznie az ..egyes, különálló fegyveres bandákat”. De hát legyőzhet­te-e?! Nem, mert a kolonializ- mustól mindenki szenved Al­gériában, s a nép, a különböző társadalmi rétegek szilárd és egységes összefogással küzde­nek elnyomóik ellen. 1954-ben, De Gaulle 45 000 algériait mé- szároltatott- le. Ám minden vérveszteség ellenére, az algé­riai népi felszabadító hadsereg azóta is nőtt létszámban és fegyverzetben, haditechnikája magasabb szintű, mint azelőtt. „Bizonyos .... hogy az ere­deti bennszülött lakosság las­sanként el fog tűnni” — jósol­ta az algériaiakkal együttérző Maupassant 1881-ben, mikor körutat tett a lángokat lobban- tó Algériában, s utazásáról ri­portkönyvet is írt (Au soleil — Napsütésben). Algéria népe nem „tűnt” el. Bármennyire is rabolták, „civi­lizálták”, — nem tudták eltün­tetni. Hadserege,, ha nem is szabályszerű harcmodorban — mint azt Napóleon is szemére vetette annak idején — Pierre Bezuhovnak, az orosz partizán­A falon óra függött. Egy óra fele. Tőle balra szekrény. Egy szekrénynek a fele. Aztán egy ágynak a fele. Egy asztalé. Mindennek a fele. A fényké­peknek a falon, egy mozdulat­lan kanárinak, a kályhának, a két karosszéknek. S benne a két embernek. Csak a fele! Lehet, hogy egész óra füg­gött a falon, s a karosszékek, a benne ülő két emberrel is egészek voltak, s a szekrény is. a mozdulatlan kanári is. Minden egész volt, lehet. De *az árnyék, amely lomha köd­ként folyt körül itt mindent a szobában, olyan volt, mint va­lami nagy és mohó kígyó: mindent el akart nyelni, de csak mindennek a fele csúszott le sötét torkán. Es most csend van ebben a megfelezett világban. Csak az óra szól néha, el­harapott szavú ketyegéssel, fáradtan vonszolva az idő út­ján lapos testű ingáját. Ül a két félember, a két fél- karosszékben és hallgatnak. A férfi is. A nő is. A homály el­mossa az időt arcukról, s el­mossa arcukat is. — Hangos az óra — szólal meg az egyik karosszék. — Hangos. Az óra hangos — visszhangzik rá a másik. — Meg kellene állítani az órát. Mert hangos. — Meg kellene állítani — rebben a hang a férfi körül. — És akkor megállna az vezérnek —, súlyos vesztesége­két okoznak a mostani Nagy Ármádiának. j-Sányféle náció és uralom xx igázta le már ezt az afri­kai országot. A nép egyetlen­eggyel sem tudott megbékélni, s elzavarták valamennyiüket Ám De Gaulle elnök most mindenáron maradni akar. S bár korhadt gyarmati rendsze­rének recsegését százszorosán hallja: nem szánja magát a tá­vozásra. „Hol élnek ma a vadak? Hol a barbarizmus? — kérdezi Sart­re, a ma élő nagy francia író, filozófus. És a válasza: — Ná­lunk. Semmi sem hiányzik hozzá. A tamtam sem — a dzsessz ritmikus hangja, az autódudák. Francia Algériá­ban a művelt európaiak eleve­nen égetik meg a hazafiakat.” Csoda-e, ha a bennszülöttek egyetlen kincsüknek — a gyű­löletet tekintik?! Szabadságot akarnak. És en­nek feltétele: a független Al­géria! Éppen ezt tagadja meg tőlük De Gaulle. Ostoba szembeszegülés ez. És nevezhető-e másnak, mint ostobának, az az ember, aki a tektonikus erőkkel próbál vias­kodni?! A népek szabadságvágya minden tektonikus jelenségnél rettenetesebb erejű. Hősiesebb. A hódító és rabló nem tudja fölfogni ésszel ezt a hősiessé­get, hiszen ő maga nem hősies­ségével rabol. A világ területének 14,2 szá­zalékán tartja magát az impe­rialista gyarmatbirodalom. Tartja magát minden aljas esz­közzel, háborúkkal, terrorral, börtönökkel. De hát útját áll- hatja-e bármi erő is a nemzeti felszabadító mozgalmaknak? Ideig-óráig talán sikerülhet a régi pozíciók megtartása, de a középkori maradványokat vé­gül is elsöpri a megújulás vihara. A gyarmatok véres és kék ^ foltok, élő temetők a Földön. Ügy gondolom, az ösz- szeomló falak lezuhanó súlyát nem bírják vállaikkal fenn­tartani a hajdani nagy birodal­mait, s ahhoz, hogy ezeket a falakat megerősítsék, vagy he­lyettük újakat emeljenek, már nincs elég idejük. Az elnyo­mott népek sorra kivívják de­mokratikus jogaikat, s elindul­nak egy olyan úton, amely már nem a szenvedések útja többé. Sötétség, szenny, és bűz,'segélykiáltás, tolvajok lo- padokása az éjszakában: ez a gyarmati uralom. Ez a sötétség és a szenny eltűnik, összeom­lik a korhadt gyarmati világ és a rablók nem osonhatnak többé zsákmány után. Az im­perializmus nem tudja meg­szüntetni a nyomort, csak fo­kozza azt, terjeszti a butasá­got, hogy okosan meggazda­godhasson. S mert gazdagodni akar mindenáron, ezért gyil­kol, embereket pusztít. Ilyen­nek készült az imperializmus, s így megy már a sírba is. A fiatal országok előtt ott a vá­lasztás lehetősége, hogy a gyarmati bilincseket lerázva, merre tartson: kapitalizmust épít továbbra is, mindenki szenvedését akarja-e továbbra is — vagy a szenvedések meg­szüntetését, a nemzeti demok­ratikus állam megteremtését. Ma még lángol a harc tü­ze Angolában, ropognak a fegyverek, robbannak a bom­bák Algériában. A nép jogos önvédelmét vívja. A boldog­ság, a szabadság gondolatát akarják kiirtani közülük; ter­mészetes, hogy életük védel- mezésével ezeket a gondolato­kat is védelmezik Algériában és Angolában, és m'ndenütt, ahol a népek türelmének vége szakadt. |\/1 inden becsületes ember- nek meg kell érteni: ma bálványokat döntenek le az öntudatra ébredő nemzetek Afrikában és Ázsiában, bálvá­nyokat, amelyek régóta szük­ségtelenek már. A börtönbe zárt Ben Belláék azt a darab kenyeret utasították vissza, amit börtönőreik kínáltak ne­kik, mert nem a darab ke­nyérhez, de az egész ország gazdagságához van hatalmas joguk. Az algériaiaknak éppen úgy, mint bármely más nép­nek ezen a Földön. Pataky Dezső Öregek találkozója Lőrinciben (Tudósítónktól.) Lőrinciben a községi tanács, az egészségügyi állandó bi­zottság és a nötanácsr megol­dotta az öregek találkozóját. A nőtanács, s az állandó bizottság tagjai, 170 öreget kerestek fel személyesen a fa­luban és átadták a meghívó­kat. A meghívottak közül min- egy 130-an vettek részt a ta­lálkozón. A vendégeket virág­gal díszített asztalok, ízletes uzsonna, s a rendező szervek vezetői és az úttörők várták. A párt, a tanács, a nőbizott ság és a KISZ, valamint az úttörők üdvözölték a vendé­geket, elmondták, hogy ezzel a kis ünnepséggel azt akarták elérni, hogy jobban megis­merkedjenek egymással, össze­barátkozzanak, s beszéljenek életkörülményeikről, problé­máikról, hogy még nagyobb segítséget tudjanak adni a község vezetői. Az uzsonna után filmvetí­tésre került sor, majd az ün­nepség végén az egyik idős bácsi mindannyiuk nevében köszönetét mondott a felejt­hetetlen, kedves délutánért. Bélapátfalvi örömök és gondok GYtfRKÓ GÉZA: ÁRNYAK idő... Nem gondolod, hogy ak­kor megállna az idő? Ha meg­állítanánk az órát. — Lehet, hogy megállna az idő. Meg kellene állítani az órát, hátha megállna az idő — suttogja a férfihang. Az óra rekedt, haldokló hangján apró morzsákra tör­deli az időt. Minden szava utolsó sóhajtásnak hallszik, amely után nem jön már semmi, mintha végső erőlkö­déssel ráütné a zárat e félvilág furcsa tartályára, hogy most már örökké rab maradjon és mozdulatlan a percegő idő. — Emlékszel? — Emlékszem. Mindenre emlékszem. Arra is, hogy egy­szer nevettél... — En nem nevettem. Soha­sem nevettem... — tiltakozik az asszony. — De igen — makacskodik a másik félkarosszék. Egyszer nevettél. Hangosan nevettél. Es még a fogadat is láttam és a szemed is fénylett. Emlék­szem. — Lehet. Lehet, hogy ne­vettem egyszer. De az na­gyon régen volt. En már nem is emlékszem rá, olyan régen volt. — Igen. Régen volt, ne­vettél — mintha mozdulna a karosszékben a félember, de az is lehet, hogy csak árnyék partjai vetettek rezdülésnyi hullámot. — Megmozdultál? — Nem... — De láttam, hogy mozdult a kezed... Láttam... — Rosszul láttad. A mozgás is idő és tudod, hogy én gyű­lölöm az időt. Es a nevetést is. Csak ezt szeretem. Ezt a szobavilágot... Te is szereted? — váltott gyanakvóra a férfi hangja. — Nem tudom. Szeretem, vagy nem szeretem? Nem tu­dom, Megszoktam. Belesimul­tam az árnyékba, s az árnyak is hozzámsimultak. Engem nem zavar az idő. Végtére is nem... — Végtére is nem? — Nem. Mert ha figyelem az órát, ha nem hallom, nem is gondolok az időre. Megszok­tam... — ... és nem sajnálod a nap­fényt? — Már égetné a szemem... — Az embereket? — Mindig előre mennek... — Nem sajnálod a kék eget sem? — Már mm it tmltlcirem A Bélkő tavaszt váró csú­csa felől hűvös szél fúj. Nem hideg, csak hűvös. Az ember egy pillanatra megáll, összébb húzza nyakán a sálat és egy pillantást vet a szürketétós házsorokra, a dohogó, mono­ton hangon zakatoló, öreg gyárra. A piros tetőcserepeket egy­két év alatt palaszürkévé fes­ti a levegőben szálló mészkő­por, a korom és füst. Mintha az emberek arca is szürkébb, sápadtabb lenne egy árnyalat­tal. Csodás hegyek lábánál szép fekvésű falu. De meszet és cementet a gyár ad, a he­gyek szürkés-fehér szikláiból. És a gyár ad munkát, megél­hetést több mint 800 munkás­nak, a falu csaknem minden családjának. A por ellen meg küzdenek, a tudomány fegy­verével, államunk és társadal­munk támogatásával, sok-sok költséggel. Tűz és víz, keskeny vályúban A cementmalom környéke zegzugos, szűk labirintus volt. Persze, ezt is meg lehet szok­ni. De a tüzes, fehér, forró port ki kellett húzni. A múlt­ban súlyos égési sebeket oko­zó baleset is előfordult. A le­vegőben lógtak az állások, a betonvályúkát tömzsi oszlo­pok támasztották alá. De a sok szállítóberendezés sok kar­bantartást, sok anyagot és te­temes munkaerőt igényelt. A szálló por szállító berendezést most átalakították. Földbe süllyesztett lejtős csatornán erős vízsugárral kimossák az iszapkeverő-kádba és onnan Ríg iszap formájában az ösz- szes feladásra kerülő anyagba viszik. Kőművesek, lakatosok, vil­lany- és vízvezetékszerelők sok-sok napon át keményen dolgoztak a berendezés átala­kításán. — Na, megint össze- furtak, faragtak mindent, ál­landóan újítanak, mint Nagy István idejében — zsörtölőd­tek egyesek. Mert Bélapátfal­ván akadnak még olyan em­berek, akik csökönyösen ra­gaszkodnak a megszokott ré­gihez. Könnyen megfeledkez­nek a sok hasznos és jó meg­oldásról, csak egy-két sikerte­len kezdeményezést emleget­nek, immáron esztendők óta. A szálló por szállítóberen­dezés átalakítása még kísérleti jellegű. De jól működik, csak vigyázni kell, hogy az anyag be ne kössön-a csővezetékbe. A technológiai utasításon már dolgoznak a műszakiak. Az már biztos, hogy lényeges megtakarítást érnek el az új rá. S amire nem emlékszem, azt sajnálni sem tudom... Az óra nagyot sóhajtott, mintha erőt gyűjtene. De le-', hét, hogy valamelyik félember sóhajtott. A férfi szólalt meg: — Sötétség, mozdulatlanság. Csend... — Igen, sötétség, mozdulat lanság, csend — suttogta a nő. — ... ez a mi világunk —’ folytatta a férfi. — Ez volt, ez van, ez lesz. Gyűlölöm a fényt, gyűlölöm a holnapot. Itt megőrizzük a tegnapot, meg a tegnapelőttöt. Magunk­ban őrizzük... Már csak az órát kellene megállítani és ak­kor megállna minden.' — Igen, már csak az órát... — De ahhoz mozdulni kel­lene — folytatta a férfi. — Mozdulni. — Es a mozgás is idő. Mert az idő is mozgás. Ha azt meg tudnánk tenni, hogy megáll­jon az óra és ne mozduljunk mi sem... — Igen, erre lenne szükség. A férfi felnyögött. — Borzalmas ez a zaj, nem bírom... Az asszony feje megrebbent. — Mi volt az? Én is hal­lottam. — Nem tudom, de hallod... ugye, te is hallod?... Onnan kintről... Nem bírom... Egy virág nyitotta ki szir­mait a napnak, hogy sugár ajkával megcsókolja keíghei., megoldással. És megszüntet­nek egy csomó balesetforrást. Egy „szakállas” határozat Hosszú alagút' kígyózik a Bélkő alatt. A függőakna tor­kában pakolják" a palát. Lapá­tolnak, csilléznek az embe­rek. De gyakran robbantani is kell. Ilyenkor a porhoz fojtó füst keveredik. A csilléket ló­val vontatják, tehát trágya- szag is rontja a hegy gyomrá­ba szorult levegőt. Sok panasz hangzott el, hogy rossz a szel­lőztetés, egészségtelen ez a munkahely. Tárgyaltak erről szakszervezeti gyűlésen, a pártban. Az üzemi tanács ha­tározatot is hozott, hogy meg kell oldani az alagút szellőz­tetését. A hegy tetejéről, 40 méter magasból 250 millimé­teres vascsövet engedtek le. — Na, ez olyan lesz, mint egy kémény. Olyan huzata lesz, hogy a sapkánkat is ki­viszi, vigasztalták egymást a „palások”. De a vascsőbe ká­belt is kellett szerelni, mert nem egészségügyi, hanem el­sősorban műszaki célokat szol­gál a vascső. A munkások öröme korai volt, a vascső nem szív. Nem az, egy szip- pantásnyi friss levegőt sem Szív. A határozat csak határo­zat maradt és lassan szakálla női, ha nem változtatnak á helyzeten. Prémium és irigység Prémium ... hát ezzel csak nincs baj? De igen. Legalább is a Bélapátfalvi Cement- és Mészműben az utóbbi hetek­ben sok vitára, intrikára és irigységre adott okot. Miért kaptak ennyi prémiumot a la­katosok, hát mi nem dolgoz­zunk annyit? — méltatlanko­dott egyik-másik kőbányász. No és ez az égető ennyit, az a fűtő annyit kapott. Nincs igazság, csak jó „keresztapa” — hangoskodtak itt is, ott is. A Bélapátfalvi Cement- és Mészmű I. számú kemencéje már november 7-én leállt. Megkezdődött a karbantartás, az évi nagyjavítás. Volt olyan munkás, aki szabadságra ment, másokat beosztottak a karbantartókihoz. A molnár, vagy az égető szakmunkás a maga területén, de a lakatos, vagy a kőműves mellett csali segédmunkás. Hát igazság len­ne az, hogy eredeti órabéré­vel nagyjavításkor többet ke­ressen, mint a mester, akinek keze alatt dolgozik? A klizi- kerégetők átlagos órabére 6,50 körül van. A segédmunká­soké 5,50. Ésszerű és hasznos, ha a segédmunkások is érde­keltek abban, hogy jól és ide­jében elkészüljön egy-egy gép­egység nagyjavítása? Feltétle­nül. Méltányos, hogy az ideig­lenesen segédmunkásként dol­gozó cementgyári szakmunkás többet keressen, ha iparko­dik?' Ügy gondoljuk méltá­nyos. A nagyjavítások előké­szítésekor kidolgozzák a pré­miumfeltételeket. Azok s munkcsapatok, amelyek teljem sítik a kitűzött feladatokat, az alapbéren felül megkapják a prémiumot is. A kőbányai bagger javítóknak 22 százalé­kos, Barta Béla klinkerégető- nek a 6035-ös munkaszámú Ill-as klinker nagyjavításáért 25 százalékos, egy másik bri­gád az I-es lösemalom nagy-' javításáért 24 százalékos pré­miumot kapott. De akik nem vettek részt ezekben a nagy munkálatokban, vagy nem haladtak, nem iparkodtak eléggé, azok nem kaptak és nem kaphattak prémiumot, ügy véljük, ezt követeli az igazság. Nincs és nem lehet fejkvóta szerinti kiosztás, mert a prémium nem fizeté&kiegé- szítés és nem borravaló. Csak előre meghatározott és az át­lagosnál nagyobb igyekezetét igénylő tényleges munka és okmányokkal igazolható telje* sítmény után fizethető. A prémiumosztásban nem a jó­szívűségnek és nagylelkűség­nek,' hanem az anyagi ösztön­zés elvének kell érvényesülni, — Jő jó, de miféle szocia­lista bérezés az, hogy az egyik vezető műszaki 4000 forint prémiumot kapott az év vé­gén? — vitáztak velünk is. Igaz, ez a dolgozó 4000 forint prémiumot vett fel. Nálunk az a követelmény, hogy minden* ki képessége szerint dolgoz­zék és végzett munkája után kapja munkabérét. Meggyő­ződéssel és az igazságnak megfelelően állíthatja-e vala­ki, hogy a legjobb szándékú és képességű segédmunkás, vagy szakmunkás végezhet-e olyan értékű munkát, mint az egész gyár termelését, sok száz munkást irányító vezető műszaki? Év elején célfeladatul tűz* ték ki a zsákgyár és a csoma­goló üzem részletes technoló­giájának kidolgozását, a kő­bányai alagút köteles vontató- berendezésének megtervezé­sét és még egy jópár műszaki feladatot. Sikeres megoldás esetére és tételenként előre megszabták a prémium össze* gét. A munkát elvégezték, a prémium kifizethető. Ki nem kap prémiumot? Például az igazgató, főmérnök és főkönyvelő. Az ő feladatuk elsősorban az önköltség csök­kentése, a termelékenység nö­velése volt az egész gyár ter­melésére vonatkozóan, az alapvető feladatot nem tudták teljesíteni, részükre nem fi­zethető prémium. Tehát tény­leges teljesítmény, valódi eredmények kellenek a pré­miumhoz és nem jó „kereszt­apa”. Nem állítjuk, hogy pré­miumrendszerünk kifogásta­lan és a helyes elvek alkalma­zásában is történhetnek hi­bák. De egy biztos, a gyűlöl­ködés, az irigység sehol és so­ha nem lehet jó tanácsadó. Dr. Fazekas László Meglelsnt a KISZ egri járási híradáia Járási híradót adott ki a KISZ egri járási bizottsága. A híradó célja — Eged András járási KISZ-titkár beköszöntő­je szerint —, hogy közismertté tegye a KISZ-munka legjobb tapasztalatait, és elterjessze a következő módszereket. Az el­ső számban jelent meg a Bél­apátfalvi Cement- és Mészmű KISZ-szervezetének munkáját ismertető cikk, emellett helyet kapott a januári eseménynap­tár is. Jól telelt a* ős*i rétes — de gondoskodnak felerősítéséről A bocpnádi Petőfi Termelő- szövetkezetben az elmúlt őszön idejében, jól előkészített talaj­ba került az őszi vetés. A gon­dos munka eredménye, hogy a szigorú, hótakaró nélküli hideg sem tett nagyobb kárt a vetés­ben. A termelőszövetkezet ve­zetői állandóan ellenőrzik a vetések állapotát, "és időbe* gondoskodtak az ősziek fel­segélyezéséről is. A hétszáz holdnyi őszi vetésből 250 hol­don már el is végezték a fej- trágyázást, s a többi területe­ken is folyamatosan végzik ezt a munkát. Nópfrontbizottságok segítik a felvásárló szervek munkáját A Hazafias Népfront egri já­rási bizottsága elhatározta, hogy ebben az évben hatékony segítséget nyújt azoknak a szerveknek, amelyek szerző­déskötésekkel, a háztáji gazda­ságaik tennetv’em^t íelvéMrié­sával biztosítják az élelmisze ellátást. Éppen ezért javasol a községi népfrontbizottságol nak, hogy a bizottsági tage személyes agitációval és te: mészetesen személyes páld; mutatással vegyék ki részük« #. 42UA£lJÉMÉ&áág

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents