Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)
1962-01-23 / 18. szám
január 23., kedd NEPÜISAG Ä Három példa — egy igazság Benyúlt a zsebébe és egy félkilós, régi zsebórát húzott elő: — Na tessék... Etetni kéne már a süldőt — mondta dör- mögve és összehúzott szemmel, mérgesen nézett az elnökre, aki még mindig csak mondja, csak mondja, amikor neki már enni kellett volna adni a süldőnek... Vége a beszámolónak, a vitának is, s mintha csak bizalmas futárszolgálat közölte volna vele, megérkezik hazulról a pénzosztásra. Csak úgy! Borostásan, sáros csizmában, ahogy az udvaron dolgozott. A harmadik meg lohol a takarékbetétkönyvvel — abban van több tízezer forint betét, a zárszámadási pénz — a postára. Azonnal, de rögtön kiváltani. Ügy a jó, ha a pénz a kézben van. Mind a három példa egy zárszámadási közgyűlésről i'ló, s hogy nem akarom most egnevezni a szövetkezetét, az •m annyira a tapintatosság ndéka miatt történik, háti sokkal inkább azért, mer* ördul ez másutt is... A lát adó termelőszövetkezet dolgozott. Negyven forintot lőtt egy munkaegységre, s nem felejtette el a tavalyi iendőt, amely nemcsak a j ve tkezeti-mozgalom „fordu- -éve” volt, de az évtizedek o'.a nem tapasztalt súlyosságé • iályé is, az tudja csak igáin, mit jelent ez a negyven rint. Ebben benne van a ve- lőség megfeszített munkája, :nne a tagoké: a birkózás, a ideiem a földdel, időjárás- ; 1, egy kicsit saját magukkal .s, a múlttal. Ebben és több más, jól dolgozó termelőszövetkezetben a felszín, a kiosztott munkaegység-részesedés azt mutatja, hogy sikerült leszámolni, már egy esztendő alatt is jórészt s került leszámolni azokkal az erőkkel, amelyek láthatatlanul ott birkóztak a paraszti ’elekben, új, meg új tápot kapva a minapi tegnaptól, amely valójában évtizedeket, sőt évszázadokat jelent. De a felszín alatt korántsem ilyen megnyugtató, ilyen elintézett „ügy” a kép... Rettenetesen sok még a tennivaló, hogy valóban átformáljuk szövetkezetivé — a szövetkezeti tag gondolat- és érzésvilágát. Hallgatom a beszámolót, ezer hold sorsáról van szó. Egy év hősi küzdelméről ad számat és küzdelméből emlékeztetőt az elnök... Éppen a szövetkezet jószágállományáról, a hízókról, süldőkről van szó, s a számok túlnőttek a százon is, amikor ama bizonyos óra előkerült a zsebből — az egy süldőért. Mert az a süldő az „enyém”. Az az egy! S a többi? A 170 valahány? Meg a tehenek, hízók, juhok? Amiből a 40 forint munkaegység lett, amiből lehet továbblépni, gyarapodni, gazdagodni, s talán már jövőre elérni az 50 forintot? Az a közösé... Hallgatom a beszámolót, amely a maga száraz, nagyon is egyszerű tényfelsorolásával aligha dobogtatná meg egy lírai költő szívét, de amelynek minden szava, száma egy nap, egy-egy évszak, sőt, egy kicsit az egész szövetkezet története. Minden emberé, aki itt dolgozik, aki innen él... S mikor vége a szavaknak, amelyet meghallgatott a tagjág jó 80, tán 90 százaléka is, akkor jön az én emberem, csak úgy átugorva — a pénzért. Visz- szafelé jön, megáll az ajtóban, hallom, hogy inkább szűkszavúan, mint dicsekedve mondja — tizenhatezer, any- nyi a forint... Tehát alaposan dolgozott egész év folyamán, s most mégsem érdekelte a közös sorsa, tegnapjának története, holnapjának gondja, a vitázó szó: hogyan jobban, hogyan tovább... Addig már eljutott, hogy a közösből kell megélnie, s a felismerés nyomán becsülettel és szorgalmasan dolgozott is. S ha igaz, hogy mi elsősorban nem a szavakon, de a tetteken mérjük, ki az ember és milyen az ember — akkor a tizenhatezer forint tulajdonosa feltétlenül becsületes ember, jó szövetkezeti tag. De elegendő-e annyi nekünk, vagy hogy közelebb helyezzük a lényeghez a látszólag jelentéktelen ügyet: elegendő-e ennyi a szövetkezetnek? Semmiképpen sem. Nemcsak munkára van szükség, de együttérző, együtt aggódó szívre és együtt gondolkodó, tervező agyra is. Szükség van évtizedes tapasztalatára, arra, hogy ismeri a földet, amelyen dolgozott és dolgozni fog; arra, hogy tudja, mit lehet és hogyan lehet termelni ezen a földön; s arra is, hogy ő is látja, tudja, mit végzett jól, mit rosszul a szövetkezet egésze, vagy éppen csak a vezetőség. A munka az alap. De az alapra falak, a falakra tető is kell. Ki lakna olyan házban, amelynek csak alapja, vagy csak falai vannak meg? ideig óráig, szép nyári időben talán, esetleg... De tartósan? Kinevetné mindenki, és joggal... Tetőt hát arra a házra! Most kezdődik csak igazán a szövetkezetben dolgozó kommunisták, vezetők munkája. Nemcsak ott, hogy jól szervezzenek, jól tervezzenek, hogy biztosítsák a feltételeket a munkához, hogy szétosszák a területeket, hogy alkalmazzák a megfelelő technikát... Erre is szükség van, de arra is, hogy a szó erejével, éppen olyan mindennapos küzdelemben, mint tették volt és teszik a földdel, neveljék, szoktassák az embereket a közös — szelleméhez is. Hogy az egy süldő az csak egy süldőcske legyen, s ne ama archimédeszi pont, ahol lábat vetve, ha kiforgatni nem is, de megteremteni lehet a magam világát. Folynak a zárszámadások, s az eredmények azt igazolják, hogy általában nincs semmi baj a szövetkezeti tagság munkájával, odaadásával, hogy igyekeztek mindent elkövetni — általában! — a sikeres évért, az alapok lerakásáért: a holnapért. De még a jó forintok fényében sem szabad elvakult megelégedettséggel összedörzsölni a kezeket: megy most már minden, a nehezén túl vagyunk... Mert nem vagyunk. A földek már táblákban teremnek. Itt az ideje, hogy az emberi lelkek is „táblákban” gondolkodjanak! Gyurkó Géza „Kézi traktor“ a melegágyi kertészetben A Szovjetunióban a következő években központi kérdés a városok jobb ellátása főzelékfajtákkal. A melegágyi termesztés fokozására villamos üzemű, kézzel vezethető kapálógépeket gyártanak. A kapálógép saját erejéből halad előre, az előrehaladás sebességét, a kapálás mélységét szabályozni lehet. A készüléket a kezelőnek csak irányítania kell, erre szolgál a vezetőrú- don elhelyezett egyszerű szabályozó kar. A melegágyi növénygondozás különben nehéz munkáját ezekkel az egyszerűen kezelhető gépekkel kevés fizikai munkával lehet elvégezni. Felhívás 1962 február elején állattenyésztési tagozatú felsőfokú mezőgazdasági technikumi le' velező oktatás indul Debrecen —Pallagon. Tanulmányi idő három év. A felvétel feltételei: 24—40 éves korhatár, ötéves szakmai gyakorlat, érettségi bizonyítvány, munkahelyi javaslat. A felső felvételi korhatár alól a FM felmentést adhat. A jelentkezési lapot iskolánktól kell igényelni, amelyre 30 forintos okmánybélyeget kell ragasztani, s az alábbi mellékletekkel kell ellátni: Érettségi bizonyítvány (technikusi oklevél), születési anyakönyvi kivont, önéletrajz, munkahelyi javaslat. A jelentkezés határideje 1962. február 10. A felvételi vizsgát február közepén tartjuk. Azok az elvtársak, akik érettségivel nem rendelkeznek, de szakmunkás-bizonyítványuk van és különben az egyéb feltételeknek megfelelnek, szintén jelentkezhetnek. Ezek az elvtársak előzőleg felsőfokú mezőgazdasági technikumi előkészítőre nyernek felvételt. (Hathónapos.) Az előkészítő tanfolyamon részt vettek tanulmányaikat azonban 1963 januárjában kezdik meg. Ezen elvtársak részére a felvételi vizsga az előkészítő tanfolyam sikeres befejezése után 8 hét múlva lesz. A mezőtárkányi Búzakalász Tsz-ben is örömmel fogadták az új premizálási rendszert Nagyszabású közgyűlésen vitatták meg a mezőtárkányi egyesült, új tsz, a Búzakalász Termelőszövetkezet tagjai a náluk is bevezetendő, új premizálási rendszer feltételeit, és lehetőségeit. A szövetkezet tagsága itt nyert elsőrendbeli tájékozódást arról, hogy a kapásnövények területének megművelése az idén is vállalások szerint történik. Egy-egy család, vagy szövetkezeti tag elvállal bizonyos mennyiségű földterületet — természetesen a műveléséért járó munkaegység ellenében. Ez a megoldás már nem új a szövetkezetben, hiszen az idén is hasonló módszerrel dolgoztak. Újdonságnak számít azonban a premizálási rendszer bevezetése, amelyből ízelítőnek hozzunk fel egy-két példát. Nézzük talán a kukoricatermesztést. Ha egy hold földön 15 mázsa csöves tengerit termel a szövetkezeti tag, akkor a termett mennyiségnek öt százaléka illeti meg prémiumképpen a tagot. Húsz mázsás átlagtermés után már a termés 10 százaléka, lesz a prémium, 25 mázsa után pedig 15 százalék. Harminc mázsás termésátlagnál pedig természetesen tovább emelkedik a juttatás mértéke. Mindez természetesen a megszabott munkaegységeken felül. Hozzá kell még termi, hogy mindezekért tartozik a szövetkezeti tag háromszor megkapálni a kukoricát, ezenkívül az ő munkája még a letörés, a kupacba hordás, és a járműre való felrakás is. Ha a kukoricaszárat nem vágja le a gép, akkor a kézi szárvágásért még külön célprémium illeti meg a szövetkezeti tagot. Csaknem hasonló a fokozat a cukorrépa termelésénél is, ahol a prémiumértékeket pénzben fizetik ki a szövetkezeti tagnak. Holdankénti 100 mázsás termésátlag után a termés értékének 5 százaléka illeti meg a vele dolgozó szövetkezeti tagot. Minden további 20 mázsás terméstöbblet újabb egy százalékkal növeli a pérmium mennyiségét. Kiszámítottuk, hogy 220 mázsás termésátlagnál a munkaegységen felül 900 forintot kell még kifizetni a szövetkezeti dolgozó részére. Természetesen, a feltételek itt is megszabottak. Ezek közé tartozik a háromszori kapálás, kiásás, fejelés, kupacba rakás és a szállításnál való segédkeA Búzakalász Tsz 30 holdas öntözéses kertészetére is kidolgozta a prémiumfeltételeket. E szerint a kertészetben közel 243 ezer forintos bevételt terveztek. Ha ezt a tervet eléri a kertészet, akkor ennek egy százaléka a kertészet dolgozóié. Minden további 1000 forint bevétel után azonban a többlet- bevételek 10 százalékát kapják prémiumként — természetesen munkaegység arányában — a tagok. A prémiumrendszert és ezeket a feltételeket csak a növénytermesztésben dolgozta még ki egyelőre a szövetkezet vezetősége. Megbeszélték mindezeket a közgyűlésen, ahol a tagság örömmel és megelégedéssel fogadta az új elgondolásokat. Többen is szót emeltek mellette, s többek között Szabó Frigyes traktorista azt kérte, hogy a gépkezelők munkájára is dolgozzanak ki hasonló feltételeket, hiszen az ő szorgalmukon és lelkiismeretességükön igen sok múlik. A közgyűlés után Szecskó József né, Csík József né és még mások is kifejezték helyeslésüket és máris jelentős vállalásokat tettek a földterületek megművelésére. Császár I. SZÁNTÓ ISTVÁN: JKLcjacIxl IwjjiwJ Akkor még nyár volt. Vakítóan tűzött a nap és fürdőruhában ültem a Holt-Körös partján. Csend volt, nyugalom és béke. Ezt a paradicsomi áhítatot törte ketté feleségem profánnak tűnő kijelentése: — Az idén disznót ölünk. Megrettentem. —r De én nem intézek semmit! — Bízd csak rám — mondta. Nem veszekedtem, hallgattam. Behunytam a szemem és a fény apró pontokban ugrált a bőrömön. Csobogott a víz: loccs..., loccs. , ... Hol van az a nyár? Már Itt a tél. A metsző északi szél bebúvik a kabátom alá és megborzongat. Reggelre valami mafla óriás kristálycukrot szórt szét az utcákon... — Hu... hu... — ülögetem kezem kabátomhoz, ahogy hazaérek. Mintha valami egzotikus nép szokása szerint köszönnék. Fázom. Feleségem hozzámhajol, s ezt súgja a fülembe: — Szóval, akkor holnapután... Ne felejts szabadságot kérni! — Dehogy felejtek — mondom, — Elintéztél mindent? — Persze. Piros rizses hurka és friss, még sercegő sült kolbász szaga csap az orromba... Még sohasem öltünk... Nagyszerű lesz. Csak azt nem gondoltam, hogy ennyi futkosással jár az egész. Fontos, hogy már a fáskamrában a disznó és Margit nénitói megkaptuk a szerszámokat, edényeket, forrázó teknőt, sőt még a bölléreszkö- zöket is. Pedig Péter bácsi, a hentes, mondta, hogy hoz. Mindegy. Jó, ha van. — Segítség jön? — kérdem nőmtől. — Karcsi és a Feri. Hasznukat vesszük, elvégre orvosok. Es még két kolléganőm. Ügyesek. Már láttak vágást. — Remek — mondom. Vacsorára parizert eszünk. Fitymálom. Bezzeg holnapután! És elérkezett a nap. Hajnalban kelünk. Vidáman ugróm ki az ágyból. Félrehúzom a függönyt és nézek kifelé az ablakon. Sötét, fényesen sötét van kinn. Az ágakon hóvatták; mindenen ragyogó, fehér takaró. Nejem benyúl a szekrénybe és üveget húz elő a fehérne- müek mögül. Nyújtja. — Igyál egy kis pálinkát. Meg sem lepődöm. Disznót ölünk. Tanyán, vagy legalábbis falun érzem magam. — Hej, ripityom — mondom. — Mit mondasz? — Jó ez a pálinka. — Tedd csak le. Csengetés. Érkezik Karcsi és Feri. És s két nő. Vidámak, ordítanak és isszák a pálinkát. Karcsi hóna alatt vaskos könyv. — Ez minek? — Kórbonctan. Régen tanultam és nem árt felfrissíteni. Mert az adott esetben is, kér- lekszépen, az artéria carotis Újra iszik, majd hozzáteszi: pontos elvágása a fontos. — Kérlekszépen. — Lesz hentes. — És ha nem jön? — Öltél te már disznót? — kérdem. — Még nem... Miért kérded? — Tartok tőle ... Megveregetik a váltam és fensőbbségesen nevetne*. Agyamban hátul kis nyomást érzek. Jelentéktelen semmiség. Feleségem szerint a sok dohányzástól van. A víz már forró. Megyünk a disznóhoz, hogy amikorra a hentes megjön, mindent előkészítsünk. Az udvar csendes. A ház lakói békésen alszanak Lopakodunk. Majd meglepődnek, mert mire felébrednek, túljutunk a nehezén. — Hát oszt, Pista bátyám, hogy töszi a vöszi — széllé- meskedik Karcsi. — Kend. Istók úgyse, szép gyesznót hizlalt — kontráz Feri Gyertyémi « kemmben állok a faház előtt. Az imbolygó fény Karcsira és a hóna alatt szorongatott vaskos könyvre esik. A könyv idegesít. — Jöhetne már a hentes — morgom. — És ha nem jön? — Még csak az kell — gondolom. A disznó nyugodt. Bután néz, meg sem nyíkkan. Kinyitom az ajtót és indulok felé. — Coni... conikám ... Mögöttem hozzák a köteleket. Óceánjárók kikötésére is elég erős lenne. Négy darab. Ráhurkolom a lábaira, egyet a törzsére is. Kivonszoljuk. Szegény állat. — Jöhetne már a hentes. — Nem baj, kérlek — mondja Karcsi és visszaadja a pálinkát Ferinek. Most az húz rá. összekötözzük a disznót, hogy mozdulni sem tud. Oldalán fekszik és visít. — Idegeimre megy ez a dög — mondom. — Vágjuk le mi — mondja Karcsi és röhög. — Várjuk meg a hentest. — Hátha nem jön — kétkedik nőm. — Biztos nem jön — így a többi. — Tartsd a gyertyát — mondja Karcsi. — Minek? — Megnézek valamit a könyvben. — Ez megörült — suhan át az agyamon. Lapoz. — Leszúrod? — Persze — mondja. Látom, felébredtek a lakók és kinn állnak az erkélyeken. A pizsamákon télikabát. Né- hányan kitünően szórakoznak, mások csúnyákat kiabálnak. Legyintek. Ám legyen. — Kést — mondja Karcsi. — Asszisztálok — mondja Feri. — Itt a pálinka — szól nejem. Kiragadom a kezéből. — Szúrd már — mondom. — Hol a könyv? — Mit akarsz? — Hadd nézzem. — Szúrd már végre. Szúr. A disznó hörrent egyet, mintha röhögést akarna elfojtani. Vér nem jön, Mindegy, tán megfagyott ereiben. Vigyük a teknöbe. Fröccsen a víz és ugrik a disznó, mert a kötelek kioldódtak, — Tetszhalott volt — kockáztatom meg. — Hallják, mit csinálnak maguk? Végre megjött Péter bácsi — Így költ azt, kérem — mondja és vékonypengéiü 7 ;sí bök az állat nyakába. A váj- ling félig csurog vérrel. — Most a forrázóban — mondja és kacsint. ■ ■■ Leesett ti ke s szívemről. Bakos István brigádja: BORSI LAJOS lakatos ÓCSKÁN MIHÁLY lakatos MIOKOVICS JÁNOS esztergályos RÁCZ LAJOS hegesztő Megbecsülik a bizalmiak munkáját A Szerszám- és Készülék- gyárban a napokban értékelték a szakszervezeti bizalmiak munkáját az üzemi bizottságban. Az üzemi bizottság megállapította, hogy a szakszervezet bizalmijai az 1961-es évben jól dolgoztak és a szak- szervezet programját eljuttatták a tagsághoz. A jó munka elismeréseként az üzemi bizottság megjutalmazta a szakszervezeti bizal miakat és a .különböző bízói. Ságokban dolgozó aktív itták.at
