Népújság, 1962. január (13. évfolyam, 1-25. szám)

1962-01-21 / 17. szám

1962. január 21., vasárnap NEP0J8AG A 250 méteres ferde felvonó építéséhez bátor emberekre van szükség. A zsaludeszkák elhelyezése után beönlik a be­tont a formákba, és az év végére már a bányászok ezen a felvonón mehetnek majd munkahelyükre. Eger fölött a szelíd dombok hajlata szinte beleszalad a he­gyekbe. A Berva-Atolgy és a keskeny ét áll őrt. A tömbla­kások titán elhagyatottnak, csendesnek látszik a környék. Még egy kanyar, kitárul a völgy és egyszerre csillezör­gés, fúrógépek, dömperek és teherautók zaja, zúgása lel a téli erdő csendjét. Jobbra, a hegy lábától tel a tetőig keskeny irtás. Vattaru­hás emberek nyüzsögnek ott, 2S0 méteres ferde felvonót épí­tenek fából, vasból és beton­ból Kézről kézre adják; vál­lon cipelik darabonként az anyagot, csőrlővel húzzák a nehéz vasbetongerendákat. Padlóból, ácskapcsokkal szarv két esmáhak alá. De a Sza­bolcs megyeiek palló néBciil is szánkóznak — nevet egy tréfás kedvé szomolyai férfi. Aztán elmagyarázza, hogy az imént, leidé jövet, elszakadt a kis kőtől és a védőhálóig nadrág- fBfckel jött le a társa. — Kemény a szikla, de fel­vonót építünk bele. Vizet nem fakaszthatunk belőle, de féb visszük. A vezetékek kellő mélységben végig elkészültek — mutatja a munkavezető. Acszekercék kopácsolnafc, csákány feszül a sziklának, kövek, kavicsok görögnek. Ke­mény sziklával, nehéz vasak­kal tüdőt, szívet rágó úttá lan utakkal birkóznak a munká­sok. Nagyon csúszós és meredek a hegyodal, különösen a sík­sághoz szokott szabolcsiaknak. Szorgos kezek munkája nyo­mán épül a felvonó. Novem­ber végére kell annak elké­szülni. Es akkor a felvonón pil­lanatok alatt, minden fárad­ság nélkül jutnak el munka­helyükhöz a bányászok. Per­sze, addig sok tonna építő­anyagot, gépalkatrészt és üzemanyagot szállít a felvonó. A hegy tetején és odébb a A kis gőzös, tele teherrel, elindul a lejtőn. fúrógépeket és modem robban­tást alkalmaznak majd itt. Exkavátor dömperbe rakja a mészkövet, az oeztályozóba, a törőbe kerül az anyag, majd a haszonanyag egy másik ősz­nek. Csak éppen addig, amíg megtörlik izzadt homlokukat. Ök nem vesznek arról tudo­mást, hogy tél van. Tél... 1962 januárt mutat a naptár. F. L. ... hogy az Egyesült Álla­mok diplomáciája most min­den erőt latba vet, hogy a közeledő Punta del Este-i ér­tekezletre megszerezze az amerikai államok kétharma­dának többségét. Ugyanis kétharmados szavazattöbb­ségre van szükség ahhoz, hogy az USA által javasolt szank­ciókat foganatosítani lehessen a forradalmi Kuba ellen. Washingtonban pesszimis­tán ítélik meg a szavazato­kért folyó harc esélyeit: nem bíznak abban, hogy a kívánt voksmennyiség a State De­partment rendelkezésére áll majd. Éppen erre számítva, mértékadó amerikai körök­ben felvetették a kérdést: ér- demes-e egyáltalán megtar­tani ezt a tanácskozást? Mi értelme lehet az egésznek, ha ott nem az amerikai impe­rialistáknak megfelelő intéz­kedéseket határoznak el? Nem meglepő ez az okos­kodás, hiszen amint az ENSZ-ben is kissé akadozni kezdett a szavazógép, az im- ■ •"* perialisták arról kezdtek be­szélni, hogy a világszervezet halálra van ítélve, s nincs rá szükség. ... Ugyanaz a baj, ugyanaz a recept... — zár — ———--te*--—— Cinkosok A nyugatnémet militariz- mus már három ízben zúdított halálos veszedelmet a gyönyö­rű Da France békés tájaira és városaira. Először 1870—1871 ben, másodszor 1914—1918-ban és harmadszor 1939—1944-ben. Maga a francia nép mindhá­rom alkalommal teméntelen könnyel és vérrel fizetett veze­tőinek árulásáért. Most pedig még többről: bizonyos szövőd­ményes cinkosságról van szó. Az OAS fegyvereket vásá­rolhat Hamburgban, Hanno­verben és a Majna menti Frankfurtban. Az ügybuzgó Gehlen — nyilván merő előzé­kenységből és a kellemes üzlet­fél iránti tiszteletből — együtt tevékenykedik Sálán hírhedt legényeivel Belgiumban, Észak-Afrikában és nyilván, Franciaországban is. Vajon miként értékeli de Gaulle ezt az együttműködést? Komolyan azt hiszi, hogy a Gloire-t szol­gálja vele? Hisz egyáltalán va­lamit? De ami a francia népet s közöttük a francia szocialis­tákat illeti, most láthatják: nemcsak Drang nach Osten van, hanem Drang nach Wes­ten is. í. m. amelyben Nyugat-Németor- szág különösen erős”. \ szovjet emlékirat tehát alapos és átfogó prog­ramot terjesztett a bonni kor­mány élé. Ha Adenauerékben a legkisebb hajlandóság is megvan arra, hogy Európa legégetőbb kérdését, a német problémát rendezzék, a Szov­jetunió javasolta úton széles­körű tárgyalás-sorozatot lehet­ne elkezdeni. A nagy kérdőjel azonban az, hogy Bonn mi­ként reagál majd a világpoli­tikai jelentőségű javaslatokra. És itt meg kell állapítanunk; hogy a remények nem túlzot­tan kecsegtetők. Az Adenauer- kormány annyira elkötelezte magát a hidegháborús irány­zat, a feszültség szítása mel­lett, hogy szinte már érzé­ketlenné vált az építő jellegű javaslatok meghallgatására. Erre mutat a többi között az a tény is, hogy a hivatalos bonni kormány szóvivője ki­jelentette: egyáltalán nem is biztos még, hogy a szovjet emlékiratra hivatalosan vála­szolnak. A propaganda-füg­göny, amellyel a nyugatnémet uralkodó körök minden szov­jet javaslat lényegét elken­dőzni igyekeznek a közvéle­mény előtt, ismét alkalmazást talált a bonni sajtó hasábjain. A szovjet indítványok ész­szerű elemzése helyett olyan kitalálásokat tálaltak az olva­sók elé, hogy „Moszkva csak taktikázik”, „Éket akar verni az atlanti szövetségesek közé”. Ez a magatartás egyáltalán nem meglepő, hiszen a szov­jet emlékirat közzétételének idején Bonnban tartózkodott és személyesen Adenauerral tárgyalt Stikker, az agresz- szrv Atlanti Szövetség főtitká­ra. TTgy látszik:, hogy a saö- vetségi köztársaság ve­zető politikai köreit józan ér­vekkel, a valóságos erőviszo­nyokra való hivatkozással nem lehet a vitás nemzetközi kér­dések békés rendezésére ve- zetní. Ez is csak: alátámaszt­ja, amit egyébként az em­lékirat is kiemel, hogy a ber­lini védőfal teljesen szük­ségszerű volt, amellett, hogy ez az intézkedés egyúttal csök­kentette is a berlini feszült-; séget. Ha a most kínálkozó al-. kaimat a nyugatnémet veze­tők elszalasztják a bét ország viszonyának rendezésére, ezzel, csak saját maguk diplomáciái helyzetét nehezítik meg, de abban semmiképpen sem re­ménykedhetnek, hogy a német kérdés ésszerű, az európai né­pek érdekeinek megfelelő ren­dezését elodázhatják. Várkonvi Tibor Európában hosszabbodik, Amerikában rövidebb lesz a nyár Az angliai Cambridgeben 50 tudós tudományos ülést tar­tott az Angol Glaciológiai Tár­saság megalakulásának 25. év­fordulóján. Az ülésen többek között kifejtették, hogy az európai kontinens jégmezői zsugorodnak és ennek követ­keztében Európában hosszabb és melegebb a nyári évszak. Ugyanakkor Amerika észak- nyugati részén a jégmezők te­rülete növekszik és ennek kö­vetkeztében az észak-amerikai kontinensen rövidül és hide­gebb a nyár. jefbb száll. Hét óra már eternit, de még mindig reflektorokkal jeleznek egymásnak a sofőrök.' Wartburg jön szembe. Erős lámpáját csak akkor tompítja te, mikor a szembenjövő jár­művek is viszonozzák az „elő­zékenységet”. Az utasok nem figyelik á forgalmat, a párás ablak mö­gül nem is látják az úttestet.’ Csak a vezető nézi kimeresz­tett szemekkel az «tat a kor­mány mögül. Hatvanban szinte percen­ként csikorognak a fékek, az úttestet elég szabálytalanul „kacsázó” kerékpárosok lepik el. — Talán itt van a legtöbb bicikli az egész országban — bosszankodik két dudaszó köz­ben, s ismét a fékre lép. Mikor elkerüljük Gödöllőt; a jegykezelő leveszi a táskát, papírt, ceruzát vesz elő s szá­mol. Utasok..., jegyek..* pénz s számok kerülnek a nyomtat­vány rubrikáiba. — Mennyi a napi forgalom? — Kilencven utas, a bérlete­seken kívül. Kilencven utas. Mind a ki­lencven épen, sértetlenül ért célba. A munkagépek nem várják hiába a munkást, az iskolapadok levelező foglalko­zásra érkező hallgatót, s az értekezletek asztala mellett sem marad üresen a szék, közlekedési baleset miatt. ÉS A BUSZ PONTOSAN ér célba, miként az írva vagyon a menetrendben: 8,15-kor las­san tekanyarodik az Engels- téri pályaudvarra. Krajczär Ihm» az ülésen, nincs meleg belül sem. Pedig hetven fokos víz kering a csőrendszerben, fűt a kocsi. Csak nem melegít — legalábbis nem érzi az ember. Azoknak sincs melegük, akik például Kápolnán száll­nak fel, Hajmajugrán, vagy éppen Horton. Nincs busz- váróterem, még egy italbolt­ban sem tudnak várakozni: vagy nincs ilyen a közelben, vagy ki sem nyitották. Gyöngyös felé ritkul a köd, s a kilométeróra is a nyolc­vanas körül vibrál. — Szor­galmas útőr dolgozik itt — mondja a sofőr, gyorsan rohan a kocsi a zuzalékkővel frissen felhintett úttesten. — Csak két percet késtünk — mondja a gyöngyösi buszpályaudvaron, mikor megállunk. — Itt is el­kelne egy presszó — mikor az emberek kiszállnak, sietnek a „szabadtéri” buszbüféhez egy duplára, vagy egy lás szíverő­sítőre. Tíz percet állunk itt, van idő. Gyöngyösem kicserélődik az utazóközönség egy része. Ök is elbóbiskolnak, csak Aszód és Gödöllő kékül riadnak fel a kanyarok előtt felharsanó autótülök éles hangjára. HATVAN KÖRÜL RITKUL a aoietsqg, de a kod mt* lej­Jeges útszélen kapaszkodik a kocsi s egyszer csak megáll. Az utasok meglepődnek s mustrálgatják szomszédaikat, ha tolni kell, kiből mi telik ki. De egyelőre csak félhan­gosan élcelődnek az IKARUS- gyártmányok rovására. Nincs ok aggodalomra, csak a leve­gős zelepek fagytak be. Öt perc késés és Pilipecz Mihály gép­kocsivezető be is melegítette a csapokat, ő nem idegeskedik, nyugodtan gyújt, nem hajt gyorsan, óvatos ember. Nem azért, mert a pár perc ké­sés miatt úgysem kap szemre­hányást. Eddig különjáratokat veze­tett, nem kellett menetrend­hez igazodnia. Lassít, mikor egyik kezével szivaccsal letör­li a bepárásodott ablakot, s kissé szánakozóan néz a teg- i alább kilencvenessel előző Volgára és a múlt heti esetre gondol, amikor ugyanitt előzte ' egy „vadmotoros” és ő elérte . a Kerepesi úton, amint az i árokban mustrálgatták a kocsi : roncsait. KETTEN ÁLLNAK a kere­csendi megálló előtt. Fázósan 1 burkolóztak kabátjukba. — < Majd bent felmelegszünk — ( reménykednek, mikor kinyílik 1 a buszajtó, de úgy látszik, ; hiába. Az utasok nagykabát- bao, kaidban gubbasztanak < tudja, hogy két percbe mt „fér bele”. A VEZETŐ A VOLÁN mel­lé ül, felszáll a kalauz is, be­csukja az ajtót s int a forgal­mista. Pontosan háromnegyed ötkor indul a kocsi. A kalauz nyugodtan helyet foglal az egyik ülésen, mintha nem is akarná kinyitni jegytáskáját. Csak akkor szedi elő a jegy­tömböket, mikor már elhagy­ta a busz a vasúti kisvendéglő és a gépállomás előtti megál­lót — Kápolnára kérek — mond­ja az egyik utas, a szemét ál­mosan dörzsölgető munkás meg bérletet mutat. — Szintén Kápolnára — így a másik, s kényelmes, lassú mozdulatok­kal veszi elő pénzét, a kalauz pedig adja a jegyeket, Hat­vanba, Gyöngyösre, Hortra, Aszódra, Kerecsenéire. Pestre. Közben a busz kiér a város­ból, maga mögött hagyja, a ködben alig pislákoló utcai lámpákat és felgyújtja a ref­lektort. De az erős fénysuga­rak, mint valami áthatolhatat­lan falról visszapattannak a ködfüggönyről s a levegő pár méterrel a busz előtt olyan, mint valami parányi, fénylő szemcsékből főzött kása. Egy kapcsolás, s a másik lámpa már az úttestet világítja. Gyengébb a íeíyie. REGGEL NÉGY ŐRÁ TfZ. Hajnali sötétség. Csak az ut­cai lámpák és a fénycső-felira­tok világítanak. Az Egri Pe­dagógiai Főiskola melletti buszmegálló előcsarnokában is szinte vágni tehetne a fekete­séget. Még nem gyújtották meg a lámpákat, a demjéni munkásjárat is negyedórával később indul. Zárva a váróte­rem ajtaja is, még a söntés sem nyitott ki. Pedig az a ma­gas fiatalember, aki két bő­rönddel türelmetlenkedik az ajtóban, szívesen inna vala­mit. Hűvös van. Fél előtt tíz perccel beáll a Demjén és Ke- recsend felé induló kocsi. Ez­zel „kezdődik az élet” az állo­máson. Kinyílt a forgalmi iro­da, s az irányítók elfoglalják helyüket az asztal mellett és zöld indítótábláikkal a menet­re kész buszok előtt. A demjéni kocsi már rég kiért a városból, mikor a főis­kola sarkánál ismét felvillan­nak a buszlámpák. A GA—13 —61-es kocsi beáll az első ko­csiállásba. Az utas, a teendő utas már a tejivó előtt meg­pillantja s idegesen szaporáz- za lépteit, hogy le ne késsen, ha már ilyen korán felkelt. Pedig nincs oka aggodalomra, még az a testes asszonyság is ideér, aki most hagyta ei az Egészségház utcát. Odébb egy katonatiszt tűnik fel s az órá­jára néz. — Négy óra negy­venhárom — állapítja meg, s még csak ki se lép, tempósan, ahogy eddig is jött, tart a megálló felé. Ismeri önmagát, HAJNALI BUSZ ✓yyy A GA 13-61 -es járat szerencsésen megérkezett \ nyugati sajtó hatalmas ^ szenzációként fogadta a hírt, hogy a Szovjetunió a német kérdésben újabb kez­deményezéssel lépett a világ elé. A szovjet külügyminisz­tériumban december 17-én fo­gadták Hans Krollt, a Német Szövetségi Köztársaság moszk­vai nagykövetét és emlékira­tot nyújtottak át neki, amely­ben a két ország kapcsolatai­nak megjavítását indítványoz­ták. A hír az atlanti tábor or­szágai számára azért is meg­lepő volt, mert noha a német kérdés változatlanul a világ- politika előterében állott, az utóbbi időben az egész prob­léma „diplomáciai állóvíznek” tűnt, néhány hónapja valóban nem történt semmi „új”, hosz- szú ideje úgy látszik, hogy a Nyugat időnyerésre akar ját­szani. Étert van nagy jelen­tősége annak, hogy a Szovjet­unió most közvetlenül a Né­met Szövetségi Köztársaság kormányához fordult és fel­ajánlotta neki: a két ország lépésről lépésre igyekezzék rendezni a jelenlegi viszonya­ikból adódó problémákat és ezzel vigyék közelebb az egész német ügyet az átfogó rendezéshez. A Szovjetunió mindenek­előtt arra mutatott rá, hogy a közvetlen tárgyalásoknak megvan minden alapja. Igaz, hogy Németország már két tá­madó háborút indított a szov­jet nép ellen, és ezzel renge­teg szenvedést zúdított rá, de a múlt nem lehet akadálya a viszonyok megjavításának. Ez a rész igen jelentős megálla­pítása az emlékiratnak, mert arra világít rá, hogy a Szov­jetunió a világpolitikai ese­ményeket fejlődésükben nézi. Abból indult ki — amint a memorandum ezt külön, nyo­matékosan hangsúlyozza is —, hogy a mai helyzetben a Szovjetunió és a Német Szö­vetségi Köztársaság Európa két legnagyobb állama. Kö­vetkezésképpen az európai béke jövője nagymértékben éppen e két állam viszonyá­nak fejlődésén múlik. Már­pedig az összes kérdések köny- nyen rendezhetők, ha a jó­akarat nem hiányzik hozzá. Nemcsak Nyugat-Berlin ké­nyes ügyét, nemcsak a politi­kai kapcsolatokat lehet új vá­gányon elindítani, hanem arra is lehetőség nyílik, hogy gyü­mölcsöző gazdasági együttmű­ködést teremtsenek, hiszen — ezek a szovjet emlékirat szavai — „a szocialista orszá­gok nyílt tengert jelentenek az ipart termékek értékesítésére, elsősorban a gépipar számára, Uj lehetőségek a szovjet—nyugatnémet viszonyban tályozóba, onnan kötélpályán át a felnémeti ásványőrlő üzembe. A cukorgyárak, a ko­hóüzemek igénylik a mészkö­vet. Az őrölt trágyamészport az ország minden részébeszál­lítják a felnémeti ásványőrlő­ből. Mennyit? Közel 500 ezer tonnát évente. Fontos és sürgős a talajja­vítás. Ezért kell fejleszteni az üzemet. Üj bányát nyitnak, télen is építkeznek és gépesí­tenek, mintegy 47 millió forin­tos költséggel. 47 millió fo­rinttal gazdagszik a Mátrai Ásványbánya Vállalat felné­meti üzeme. A jövő év végére kész az egész beruházás. Ki­csit furcsának tűnik, hogy a 47 milliós beruházással nem változik lényegesen a bánya és az üzem teljesítménye — leg­alábbis ezt mondják a terve­zők. De úgy hírlik, ebben az ügyben majd a felnémetiek mondják ki a végleges szót. A régi bányában zavartala­nul folyik a termelés. Szem­ben, ahol az új bányát nyitják az exkavátor vasfogai csiko­rognak, kemény sziklát ropog­tatnak. Köp egyet a furcsa masina és több méternyi kő­vel a meddőhányóra indul a dömper. Ott, ahol most még csak egy kis áttörés látszik, új siklót építenek. Eleset füttyent a kis gőzös, aztán nagy, nehéz szusszaná- sokkal megindul terhével. A kőbányászok, fejtők, csillések és felvonóépítők utána néz­másák oldalban már javaban dolgoznak a bánya terepren­dezésén. Nagy teljesítményű. IT# I / r t ^ r rr W rr r Uj banya, uj asvanvorlo epul a Berva-völgryben 250 méteres felvonó — Nagyteljesítményű kötélpálya — Gépházak és távvezetékek

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents