Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-15 / 295. szám

4 NÉPŰJS ÄG 1961. december IS., péntek Hab ár Ahány ember, annyiféleképp fo­gadta á legutóbbi árrendezés hírét. Az anyák örültek az olcsó csoko­ládénak, déligyümölcsnek, a dohá­nyosok morogtak a ,,koporsósze­gek ” drágulása miatt. ■ Gebin Káz- mér diadalkiáltást hallatott, mikor értesült a sör új árának alakulásá­ról. Beszólt az asszonynak:- Hallo i, anyu? Felemelték a tor árátl De Gebinné nem tudott örülni ennek a hírnek, s Gebin ezen bosz- szankodott, bántotta, hogy felesége nem tudja felfogni azt az örökér­vényű Gebin-igazságot, miszerint: a.: sörben a legfőbb érték a hab. S így azt sem érti, mit jelent az, hogy felment a sör ára. Habár mehetett volna feljebb is — fűzte tovább gondolatait Gebin Kázrhér... A kocsiból ugyanis még tízezer hiányzik. (K. E.) — „A GYERMEKI szeretet a költői hangszerelésben” címmel tartott előadást teg­nap délután öt órai kezdettel Abkarovíts Endre középisko­lai tanár az Egri Kisipari Szövetkezetek Ady Endre Kul túrotthonában. — A HEVES megyei Közúti Üzemi Vállalat egri telepén a hét végén, szombaton ismeret- terjesztő előadássorozat kezdő­dik, amelyre a szervezés alatt már igen sok. érdeklődő je­lentkezett. Szombaton két elő­adás hangzik el, amelyeket: „a XXII. kongresszus” cím­mel dr. Szokodi József, az Egri Pedagógiai Főiskola . tan­székvezető tanára, és „Egész­ségügyi védelem’’ címmel dr. Hangay László mentőfőorvos tartanak. — AZ EGRI CSÍKY SÁN­DOR és Vörösmarty utea sar­kán levő 96. sz. élelmiszer­áruda önkiszolgálóbolttá ala­kult át. A modernül berende- dezett és újjáalakított áruda már a megnyitás napján nagy forgalmat bonyolított le; teliát most már nemcsak a város belterületén, de a külső részeken is modern, új rendszerű üzletben vásá­rolhatnak a dolgozók. — A TIT földrajzi szakcso­portja tegnap tartotta meg alakuló értekezletét, ahol a részvevők a TIT Heves me­gyei elnöksége által hozott határozatokat, és a szakcso­port munkájának tematikáját tárgyalták meg. — HATVANNYOLC tagú szovjet turistacsoport érkezik vasárnap Egerbe. Az egész napos itt-tartózbodásuk alatt a vendégek megtekintik a város nevezetességeit és a programnak megfelelő üze­mi, vagy tsz-látcgatáson is részt vesznek. Ivó Andric kapta í. Néhány héttel , ezelőtt kö­zölték a hírt a lapok, folyó­iratok, valamint a rádió: Ivó Andricnak ítélték az ez évi irodalmi Nobel-díjat. A tele­vízió nézői pedig személyesen is láthatták a hatvankilenc esztendős írót egy interjú köz­ben, akinek sajátos levegőjű, különös művészi , készségről tanúskodó írásait már magya­rul is olvashatja a közönség. Andric 1892. október 12-én született a boszniai Travnik- ban. Így csak természetes,' hogy gimnáziumi tanulmánya­it Bosznia különös világú | centrumában, Sarajevoban végezte. A gimnázium befeje­zése után egyetemre megy; szlavisztikát hallgat a zágrá­bi, krakkói és a bécsi egye­tem bölcsészeti karán. Vissza­térve hazájába jóformán azonnal bekapcsolódik a ju­goszláv ifjúság forradalmi mozgalmába, amelyért letar­tóztatják, majd intemálótá- borba küldik. Ezáltal tanul­mányait is megszakítja a sors, s csak az első világháború be­fejezése után folytathatja azo­kat — most már a grazi egye­temen. Nemsokára aztán dip­lomáciai szolgálatba lép; Eu­rópa különböző országaiban képviselte országa színeit. A második világháború kitöré­sét megelőzően ő volt jugo- szlávia berlini követe. Es itt mindjárt meg kell azt is je­gyezni, hogy a második világ­háború kitörése mutatja meg Andric politikai magatartásá­nak lényegét is. Az író a ka­tasztrófát követő időszakban teljességgel visszavonul, még irodalmi téren sem hallatja hangját — bár jóllehet rend­kívül sokat dolgozik, termé­szetesen csak íróasztal fiókja számára. Mi más ez, ha nem a fasizmussal való szembehe­lyezkedő«, a belső emigráció, amelybe Jugoszlávia másik két írógéniusza, a szerb Veljko Petrovic és a ,horvát Miroslav Krleza is követi. A második világháború be­fejezése, Jugoszlávia felszaba­dulása után aztán újra a nyil­vánosság elé lép’ most már persze kizárólagosan irodalmi munkásságának szentelve ide­jét. Egyre-másra adta közre kitűnő alkotásait, amelyekkel méltán nőtt túl — nemcsak szűkebb pátriája, Bosznia —, hanem egész Jugoszlávia ha­tárain is. Műveit számos ide­gen nyelvre — köztük magyar­ra is — lefordították, s a vi­lágirodalmi siker koronáját je­lenti a most neki ítélt irodal­mi Nobel-díj. meg az idei irodaimi Nobel-díjat 2. Andric írói pályájáról szól­va a méltatást így kezdhet­nénk: az első világháború ide­jén börtönben ' töltött éveli hozták meg pályája első ter­mését, az 1918-ban Ex Ponto címen közreadott „prózai köl­teményekből” álló kötetet. Ambíciója a szabadulás után csak fokozódott, s alig két esztendő múltán (1920) megje­lenik a Nemiri (Nyugtalansá­gok) című gyűjtemény, majd még ugyanazon évben máig leghíresebb novellas kötete Put Alije Djerzelena (Ali Djerzelez útja) címen. Ez a kötet — leginkább talán a címadó novella alapján — Ju­goszlávia elsőrangú írói közé emelte Andricot, hisz itt mu­tatkozott meg először igazi egyénisége, sajátos művészi készsége, a novella műfaja iránti különös érzéke. (A két háború közötti időszakban még három ízben — 1924, 1931, 1936 — jelentkezik mesteri no­velláinak egy-egy kötetnyi nyűjteményével.) Mint mondottuk, a második világháború alatt belső emig­rációba kényszerült. A belgrá­di magány, a négy fal és író­asztal mögé zárkózás azonban megérlelte éltékes gyümölcsét. A felhalmozott gazdag élmény­anyag, a páratlan írói képze- letvilág és akaraterő olyan kiváló, most már műfajilag is nagyobb szabású alkotások so­rát eredményezi, mint a Na Drini cuprija (Híd a Drinán), a Travnicka krónika (Travniki krónika) és a Gospodjica (Kis­asszony) című regényeit, ame­lyek közül az első kettő ma­gyar fordítósban is napvilágot látott. Természetesen a novella műfaját sem hanyagolta el, elbeszéléseinek egész serege jelent meg az elmúlt évek so­rán különböző folyóiratok ha­sábjain, egy kötetnyi pedig gyűjteményesen is, Nőve pri­povetke (Űjabb elbeszélések) címen Belgrádban, 1948-ban. 1945 óta mint kritikus és esszéista is bemutatkozott több izbep. 3. Andric írói tematikáját vizs­gálva, azonnal szembetűnik műveinek sajátos profilja: elő­szeretettel nyúl a történelmi témához. Első nagy sikerű írá­sa, az Ali Djerzelez útja, is ezt példázza, amelyben a bős- nyalt népi hagyomány legen­dás alakjának, Ali Djerzelez- nek állít emléket, de ezt lát­juk két nagyszabású művében, a Híd a Drinán és a Travniki krónika című • regényekben is. Az első a Drina menti bosz­niai kisváros, Visegrad múlt­ját eleveníti meg. Főhőse So- koii Mehmed török nagyvezír, aki felépítteti a drinai hidat Bosznia és Szerbia határán, szülőföldje iránti hálából. S amíg a híd története zajlik a regényben, Andric mesterien érzékelteti a vidék lakóinak életét, megpróbáltatásokkal teli sorsát. A másik (Travniki krónika) Napóleon korába viszi el az olvasót, helyesebben a Napó­leon korabeli Boszniába, amely bizony a felvilágosodás idő­szakában, Európa hajnalán, nagyonis a réges-régen elavult társadalmi viszonyok, problé­mák nyomasztó örökségében szenved. A háttérben pedig ott kísért (a francia és osztrák állam két képviselőjén keresz­tül) két feltörő nagyhatalom diplomáciai manőverezése. Irásművészetének másik ar­culatát sajátos írói művészete, írói módszere alkotja. Mond­hatjuk: Andric írásai mind­mind sallang nélküli alkotá­sok, a való élet nyelvén szól­nak az olvasóhoz, s talán ép­pen ezzel magyarázható pá­ratlan népszerűsége is. Hang­ja valóban eltalált kora olva­sóközönségének legtávolabbi rétegeihez is. Lőkös István §§§ Mozik EGRI VÖRÖS CSILLAG Fehér éjszakák EGRI BRÓDY A szerelem és a másodpilóta GYÖNGYÖSI PUSKIN A legénylakás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Két félidő a pokolbap HATVANI VÖRÖS CSILLAG Vadállatok a fedélzeten HATVANI KOSSUTH Hármasok szövetsége HEVES Hüvelyk Matyi PÉTERVASÁRA Nincs előadás műsora FÜZESABONY ' Vigyázz, nagymama Horton, este 7 órakor: JUANITA CSÓKJA Mónosbélen, este 7 órakor: A LAMPIONOK ÜNNEPE 1961. DECEMBER 15., PÉNTEK VALÉR 40 évvel ezelőtt, 1921. decem­berében halt meg VLAGYIMIR KOROLENKO orosz író, az ül­dözöttek és a megalázott sze­gények szószólója. Mint diák kitanulta a cipészmesterséget, meg kívánta ismerni a dolgozó emberek életét. Néhány érzé­sekkel teli művét idézzük: A vak zenéz (1893), Zúg az erdő (1918), Makár Álma (1919), főmű­ve befejezetlenül maradt: Kor­társaim története. Publiciszti­kájával forradalmi demokra­taként a cárizmus és a nem­zetiségi elnyomás ellen har­colt, ezért hat évi börtönre és szibériai száműzetésre ítélték. Mint irodalomkritikusnak, nagy szerepe volt Gorkij értékelé­sében. 20 évvel ezelőtt, 1941-ben, e napon a Hitler-fasiszták megölték GABRIEL PERl-t, a francia. ellenállási mozgalom egyik vezető­jét. Peri a Francia Kommunista Párt alapító tagja, 1924-től a Humanité külpolitikai szerkesztője, majd 1939-től — a párt betil­tásától — folytatta az árulók leleplezést. 1941. május 18-án a Vichy-kormány tartóztatta le. 1948. december 15-én szabadította fel a kínai néphadsereg Pe­king városát. 55 évvel ezelőtt, 1908-ban nyitották meg a Rhone és a Toce völgyét összekötő, 19,7 kilométeres SIMPLON alagutat. ‘VLAGYIMIR KOROLENKO Villa Rocco Amidőn néhány evvel ez­előtt Olaszországban elkezdték forgatni a Rocco és fivérei cí­mű, a neorealizmüson is túl­lépő szélesvásznú filmet — mit sem tudván erről — Törő Kázmér, a nép egyszerű fia-, elfoglalta a Magas Beosztást. Bemutatkozó-székfoglaló be­szédében megjelölte beosztot­tai számára a feladatokat, hangsúlyozta áz előrehaladás, ennek érdekében az odaadó, lelkes munka fontosságát, s azt, hogy mindenekelőtt fegye­lemre, a lazaság, a korrupció lehetőségeinek megszüntetésé­re van szükség a továbbiak­ban is. — Minden szentnek maga felé hajlik a keze; így mond­ták ezt régen az élveteg polgá­ri cinizmus hordozói. De ma már vége van ezeknek a bib- liotikus időknek! — Ezt dö­rögte oda a hallgatóságnak Törő Kázmér, s az asztal fö­lött, öklére támaszkodva, har­cosan előrehajolt. A távoli Olaszhonban a Rocco-film felvételeinek har­madával végezhettek, amikor — mit sem tudva erről — Tö­rő. Kázmér elsikkasztotta az első százezer forintot. A film háromnegyedénél — még min­dig mit sem sejtve az olasz filmgyártás e vállalkozásáról — az összeg kétszeresére nőtt, majd háromszorosára, s mi­közben a filmet tovább for­gatták, majd befejezték — for­gatta a közpénzt Magas Be­osztású kartársunk, ama meg­tagadott szentek módjára. S közben felépült valahol Budán az a kis neoreálista villácska, öt-hat szobával, be­rendezték holmi ultramodem­nek becézett bútordarabok­kal, primitív herendi agyag- áruval, számba sem vehető perzsaszőnyegekkel. Azután felépült valahogy a Duna-par- ton az a kis halásztanyácska is; a stég egészen mellékes volt hozzá. Kocsi már nem *• kellett, az volt hivatalból. Eljött végül a Rocco és fi­vérei magyarországi bemuta­tója — s ettől egészen függet­lenül — eljöttek Törő Káz- mérért is a rendőrségtől. A tapintatlan nyomozók mindent felderítettek, s Törő Kázmér- nak a neoreálista villát fel kellett cserélnie, egy egészen más építményű realitással, y Az esetről nem jelent meg hír a napi sajtóban. Vi­szont valaki megírta az egyik lapban: minden mostanában elkövetett bűn eredője a Roc­co-film bemutatása volt. Törő Kázmér tehát tisztán, felemelt fejjel állhat a bíróság előtt: ki lehet itt a felelős, ha nem az engedékeny kultúrpolitiku- 'sok? Igen, ez itt az igazi nagy kérdés. Nem pedig az a rongyos pár százezer forint, egy pitiá­ner villával. Dér Ferenc lA/^VV^AA/VNA/VS/VSAAA/VVVVVVVAA/VVVVVV'VVVVNA/VVVVVVSA/VVVVVVVVVVVVVN/^^A/VNA^VVV^^V^V'VVVVVVV / . AAAAAA/WNAAAAAAAAAAAAAA/VVvANAAÖAA/WvVWWVWVNAA/WWWSAAAAA/WVNAAA/VWWVVWWWVW^VWVV'A 23. Háromnapi fárasztó utazás után a gépkocsi begördült Ká- Bánbá. Ez a helység Észak-Vietnam egyik virágzó kis városa, mo­dern házakkal, üzletekkel, szé­les utcákkal, sőt villasora is van. Mindebből keveset vettek észre a légiósok. Ütközben va­lamennyien eltörődtek és úgy szálltak le a kocsikról, mint meggörnyedt, hatvan éves em­berek. Arcuk gyűrött volt és borotválatlan. Az elmúlt két éjszaka alig aludtak valamit. A gépkocsi a három nap alatt csak néhány órára állt meg, ilyenkor á légiósok az útszéli fák alatt ütöttek tábort. A kör­leteket megerősített őrséggel vették körül, nehogy valami kellemetlenség érje őket. Az éjszaka így is kényelmetlen, nyugtalanító volt.:. Kétórai pihenés után a kara­ván tovább indult a szűk erdei úton... Az álmatlan, rossz­kedvű, a vietnami fogadtatás nyomasztó hatása alatt álló légiósok zúgolódtak, azonban a karaván parancsnoka nem tűrt semmiféle ellenvetést.;: Az út sürgős volt... Délután ötöt mulatott az óra, amikor valamennyien lekászá­lódtak a kocsikról. A több mint 700 ember egy részét a hely­őrségen, másik iészct pedig .a bennszülöttek által elhagyót házakban és azok udvarán szállásolták el. Gazsó is az utóbbiak közé került. Körülbelül negyvened- magával az éjszakai fekhely készítésén szorgoskodott, ami­kor egy hordó bort gurítottak az udvarra. Mindenki annyit ivott belőle, amennyit akart: Hamarosan kihirdették, hogy 400 ember a lehető legsürgő­sebben útnak indul utánpótlás­ként a kínai határmenti szá­zadokhoz, azután mindenki pi­henőre tért. Gazsónak udvari fekhelyén az volt az utolsó gondolata, hogy vajon kié volt ez a ház, és hol van most, az­tán elnyomta az álom. Reggel korán volt az ébresz­tő. Gyors mosakodás, borotvál­kozás után létszámellenőrzés következett, majd felolvasták azok nevét, akik a határmenti századokhoz mennek a kara­vánnal. Gazsó is köztük volt: Parancskihirdetés után ki­osztották a lőszert a karaván tagjainak. Minden légiós any- nyi töltényt vett magához, amennyit akart, de a 400 köte­lező volt. Ennél kevesebbel senki sem indulhatott útnak.: ( Az ezredtörzs közben össze­állította a gépkocsikaravánt. Harminckét kocsi állt útraké- szen. Elöl, az élen egy nehéz, terepjáró tank vezette a sort, utána három páncélkocsi kö­vetkezett, majd a gépkocsik. Mindegyik tetején géppuska volt elhelyezve és minden ötö­dik kocsin aknavető. A parancs elhangzott és a 400 légiós, valamint a kísérő század — amely majd vissza­kíséri az autókaravánt — hú­szasával kocsira szállt. Néhány perc múlva egetverő zörej hal­latszott; A tank megindult, nyomában a páncélkocsik, majd az autók. Amint a karaván elhagyta Bá-Kánt, az út ismét az őser­dőben folytatódott. Kétoldalt hegyek, szakadékok, hatalmas, indával összefonódott fák. Ügy tíz óra tájt a karaván megállt. A hátsó kocsikon ülők nem tudták, mi van. Hamaro­san jött azonban a parancs ko­csiról kocsira. — Kiszállni! Minden kocsin csak öt fő maradhat! A töb­biek előre! Gazsóék kocsija körülbelül a huszadik volt a sorban. A pa­rancs vétele után, öt kivételé­vel, ők is leszálltak és siettek előre. A tank előtt már nagy volt a csoportosulás. Amint Gazsó odaért, megle­petéssel látta, hogy az utat majdnem egy kilométer hosz- szúságban, két—három méte­renként, teljes szélességében átvágták. Elég mély és széles gödrök voltak, bizony, ha a gépkocsi belemegy, vagy ten­gelytörést kap, vagy nem tud onnan kimászni. A karaván parancsnoka ká­romkodott. — A szentségit neki, ez még tegnap nem volt itt! — Bizonyára az éjjel csinál­ták, monsieur captain — mon­dotta a hadnagy. — Számítot­tak érkezésünkre. — De hogyan tudták meg? — ordította a kapitány. — Kitől?! Vagy ördögök ezek, hogy min­dent tudnak?!... Izgatottan járt fel és alá, állítását. Adjon parancsot a tanknak az indulásra. Az tud közlekedni. És talán beszag­gatja a furfangosan kiásott gödrök két oldalát. Induljon!... — Igenis! A kisérő század négy kisebb csoportban hamarosan megin­dult az út két oldalán elterülő erdőben, a tank pedig hatal­mas zajjal előrelendült. A kapitány jól számított. A tank leszaggatta a gödrök szé­majd a hadnagy felé fordult. — A kisérő század azonnal kutassa át a környéket. Ön ve­zeti őket, hadnagy úr. Persze, csak addig nyomuljanak a va­donba, ameddig lehet. Mi pe­dig megkezdjük az út helyre­lét, s miután még kétszer-há- romszor végigment oda és visz- sza rajtuk, elég tűrhetően néz­tek kí: A kapitány kezeit dörzsölte. — Szépben haladunk. Egy ki­csit meg fel kell töltenünk eze­ket a gödröket, utána indulha­tunk is. Szerszámokat elő! ’ Hamarosan előkerültek az ásók, lapátok, csákányok. Nem sok volt belőlük, hiszen ilyen rendkívüli eseményre nem szá­mítottak. A 400 légiós közül bizony alig jutott egynek-egy- nek. Az egyik őrmester a kapi­tány elé somfordáit. — Kapitány úr, mivel tölt­sük fel a gödröket? — Marha! — A kapitány sze­me szikrázott. — Hát azzal a kő- és földmennyiséggel, amit ezek éjszaka kiszedtek a göd­rökből. — Nem találjuk sehol. — Ez nem létezik. Keressék! Néhanyadmagával az őrmes­ter is az erdőbe indult. Múlt az idő, a kapitány időnként nyug­talanul tekintett órájára. A géppuskások és az aknavetők készenlétben álltak, hiszen minden perc drága, itt min­den elvesztegetett pillanatot keservesen megfizethetnek. Csak a tank dübörgött egy­hangúan föl-le, föl-le. Körülbelül egy óra múiva, különböző irányból ugyan, de szinte egyszerre ért vissza a hadnagy és az őrmester. Jelentették, hogy senkit és semmit nem találtak. A kapitány dühösen dobban­tott — De hát hogyan csinálták akkor?! Gépkocsi nem vehetett részt a iöldelhordási munkák­ban. Minden utat mi tartunk ellenőrzésünk alatt, a mi tud­tunk nélkül gépkocsi nem ha­ladhat át — Nem gépkocsikkal hord­ták el — jegyezte meg csende­sen a hadnagy —, hanem ők maguk, kosárral; íFolytatjufá t

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents