Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-13 / 293. szám
1961, december 13., szerda NÉPÚJSÁG SZÉP KEZDEMÉNY-ha. tfűLptatáj...?! hatjuk: Eger legszebb, legimpozánsabb szórakozóhelyét teremtették meg az Egri Vendéglátóipari Vállalat dolgozói a volt Széchenyi-kávéház helyén. Minden elismerést megérdemel Kamarás István, aki felelősséget vállalt azért, hogy ez a létesítmény időben, s a legízlésesebb kivitelben elkészüljön. Ehhez a kivitelezési munkához nagyban hozzájárultak a karbantartó műhely dolgozói is: a berendezések közül sokat „házilag” készítettek el. Munkájukat dicséri a különösen szép, ízléses, műanyagbevo- natú pohár- állvány. Az Ifjúsági Büfé berendezése igen gazdag, s felszerelése tökéletesen kielégítőnek mondható. Egy szovjet kombinált pult, egy propón-bután- g ázzál működő magyar melegpult, hűtővitrin, egy 1700 és egy 2500 literes hűtőszekrény áll rendelkezésükre a különböző készítmények, cukrászsütemények és hideg ételek tárolásához. i Kettős feladat ellátására ren- ' dezkedett be az Ifjúsági Büfé: reggel fél 7-től du. 3-ig mint önkiszolgáló étterem, III. osztályú árakkal, délután öttől pedig este 11-ig, mint táncospresszó üzemel — a szerda délutáni és a vasárnap délelőtti szünnapok kivételével. A jól felszerelt, s kellemes környezetben berendezett Ifjú-' sági Büfé megnyitását örömmel fogadtuk, örömmel fogadtuk azért, mert alkoholmentesnek ígérték, s e jellegénél fogva alkalmasnak mutatkozott arra, hogy városunk egyetlen — a fiatalság számára alkalmas! —, kulturált szórakozóhelyévé legyen. Örömünkbe azonban jócskán vegyült üröm is... Alig múlt el egy hét, s a büfében. megjelent az alkohol, palackozott borok és különböző likőrök „képviseletében”. Csak a rum és a pálinka hiányzik még (?). Mi tehát a helyzet az „alkoholmentes” vendéglátói egységben?! Majdnem egy teljes héten keresztül hirdette lapunk hasábjain a Vendéglátóipari Vállalat: „palackozott sört, vita- míndús gyü- mölcsleveket és hűsítő italokat hozunk forgalomba”. ... s azt, hogy az esti órákban az egység „mint alkoholmentes zenés cukrászda működik”. Mit váltottak ebből valóra? Egy hétig az ígérteknek mindenben eleget tettek. De nem sokáig állták a sarat: a vállalat vezetősége a pénz, a nagyobb forgalom „érdekében” engedményt tett az alkoholnak. Jó, azt mondják, az ' alkoholmentesség veszteségessé tette volna az egységet! Ez igaz. Dp a következetesség, ragaszkodás az ígéretekhez, végül is meghozta volna a kívánt eredményt, azt, hogy a vendégek akkor is beültek volna az asztalok mellé, ha nincs szesz. Eger diákváros, négy gimnáziuma, illetve középiskolája és főiskolája van. Ezek a fiatalok' Ex i# bürokrácia Egy gyöngyösi tsz-házas- par úgy érzi, sérelem érte. Meg keil javíttatniok egy házat, amely telekkönyvilég ugyan az övéké, de a bérlő vállalta, hogy lakbér helyett tataroz tatja. Most, hogy állnia kellett volna szavát, nem teljesítette a megállapodást, s a városi tanácshoz fordult, hogy a tulajdonost kötelezze a tatarozásra. A tanács helyt adott kérelmének, s az egyik építőipari szövetkezettel cl is készíttette a költségvetést. A házaspár fellebbezett a megyei tanács építési és közlekedési osztályához, de most már magát, a magas költségvetési összeget is sérelmesnek találta. Kezembe került az építési és közlekedési osztály elutasító válasza. (Előadó: Lestál/ T-né, iktatva 19. 812 — 2-J 1961. VIII.). „A költségvetés végösszegét helybenhagyom” — olvasom az aktában. Meg is Indokolja, miért. — „Az iratokhoz csatolt költségvetést megvizsgáltam, s az a tényleges helyzetnek megfelelően lett összeállítva”. Nem is annyira a nyelvtanilag kifogásolható fogalmazás miatt kerestem fel az ügyintézőt, inkább arról akartam meggyőződni, hogy miként bírálta felül a fellebbezést, s milyen alaposan győződött meg arról, hogy ezen az összegen változtatni nem lehet. Rámutatok az első lapom a 4-es számú tételre, hogy azt mondja: „40 százalékos áta’akíiási felár”. — Mi ez? Meglepődött, s kissé mentegetőzve magyarázkodott, de nem tudott választ adni. Megkérdezte kollégáit is, de az osztályon nem talált olyan dolgozót, aki meg tudta volna mondani, hogy ebben az esetben mit is jelent a 40 százalékos felár. — Akkor miből állapította meg, hogy a költségvetés értékét csökkenteni nem lehet? — Arról, hogy mellette áll a jelzés 6. §, 5. p. — mondja diadalmasan, de azt már nem tudta elárulni, hogy ez a bizonyos 6. paragrafus milyen szabálygyűjteményben található. Talán éppen a KRESZ-ben? Bürokrácia ez, felelőtlenség, s nem is az ártalmatlanabb fajtából. (Krajczár) Szilvásváradról jelentik — Bejelentjük, hogy vállalatunk, a Heves megyéi Mészmű Vállalat, 1961. évi termelési tervét décémbér 7-én teljesítette. Távirati stílusú, rövid értesítés, nem is megyénk legnagyobb üzeméből, mégis öröm hallani az ilyen híreket. Sikerült, teljesítettük, amit ránk bíztak — csendül ki a sorok közül. Ma Szilvásváradról jött a híradás, pár nappal ezelőtt az egri öntödéből, az Apci Fémtermia Vállalattól és a Hatvani Konzervgyártól. Mindezt a mi munkásaink jelentik, a jól végzett munka örömével, büszke öntudattal. Lehet, hogy a műszak végén egy percre megálltak az emberek, megemlékeztek arról, hogy egy esztendő munkájának végére értek. De sehol sem pihennek Ölhetett kézzel. A szilvásváradi jelentés végén az áll, hogy az év végéig előreláthatóan égetett mészből 2000 mázsái, mészkőből 20 000 mázsát adnak terven felül. Terven, kötelességen felül adnak. "Ez a ráadás előleg a következő év még nagyobb követelményeihez. ■ De számunkra nemcsak a ráadásként adott métermázsák és tonnák a fontosak. Sokát számít az is, ahol határidő előtt teljesítették az idei tervet, ott nyugodt megfontoltsággal néznek előre, idejében azon törik, fejüket a munkások és a vezetők, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy jövőre se legyen semmi fennakadás. De ahol most jól mentek a dolgok, ott bizakodó a hangulat, ott nem lehet fennakadás jövőre sem. Régi arcok Bodó úr, én, meg Kálmán Emlékeim sok száz lapos tárházába lapozgattam, amikor két lap közül egyszerre egy udvarias, de erélyesen hangzó kopogást hallok. — Szabad! — mondom meglepetten, s íme, a két lap betűi közül kilép Bodó úr. — Bocsásson meg, hogy ilyen váratlanul töhtem magáha, de hallottam, hogy régi ah- cokat idézget fel. Hát itt vagyok! , Zavaromban felálltam és kételkedve, tényleg ő-e az, körüljártam a termet. O, finom mosollyal bajuszkája alatt, tűrte. Mert udvarias, semmi kétség, nagyon udvarias ember volt. Pontosan úgy nézett ki, mint valamikor 22 évvel ezelőtt. Magas és vékony termetén kissé lötyögött ruhája, vagy amint ő mondaná: „lezser” volt. Hátrasimított fakószőke szöghaját kemény, szegett szélű, úgynevezett Eden-kalap borította, amelyet inkább fülei tartottak. Világoskék szeme komolyan, kissé kutatóan néztek rám, és a kis turcsiban végződő orra alatt szőke bajuszka díszelgett. Jobb kezében sétapálcát, bal kezében fehér glaszékesztyűt fogott, s ha az utca másik oldalán egy hölgyismerőse jött, úgy sétapálcáját balba téve, " keményszélű kalapját fejéről hirtelen lelendítve, félmagasságban tartva feje előtt, már öt méterről kiabált át a túlsó oldalra. — Csókolom a kisztihandját, nagysss. asz- szonyom! Lehetetlen volt észre nem venni őt. S ez az ö, most itt áll előttem, teljes valóságában. Rémülten néztem rá. Ez kellett pont most énnekem, egy ilyen figura, akin már akkor is nevettünk. Hebegve rebegtem. — Tényleg maga az, Bodó úr? —. Én vagyok. Azért jöttem, hogy írjon rólam. — De hát én csak... hogy is mondjam... régi és tanulságos dolgokat írok. — Talán én nem vagyok elég régi? Hiszen már akkor is csúfoltak. És nem vagyok tanulságos? — Hát mit tanulhatunk mi a maga életéből? — Mit, mit. Mindenkitől lehet valamit, azt magának jobban kell tudnia, maga az író. Próbálja meg, én egy óra múlva visszajövök és átolvasom... — »ezzel visszabújt a két lap közé és én ott maradtam magambaroskadva... De hát hiába, felettesem volt, a parancsát teljesítenem kell, kénytelen vagyok a papír tőié hajolva írni róla... Mert ő segéd volt, részbeni tanítóm, én meg inas voltam ugyanabban a divatáruüzletben. S amikor kecsesen a vevő felé imbolygott, derekát meggörbítve, mintha deszkát cipelne a hátán, megszólította a vevőt: — Pahancsoljon, dhága nagysád — s kis bajszát pöndörgette, nekem lesni kellett mozdulatait, tanulni tőle. Nem ő tehet róla, hogy azóta sem tanultam meg a hátamat úgy begörbíteni, ahogy ő mutatta, pedig sokszor próbálgattam. Bűvész ujjai sebesen mozogtak, amikor az anyagot, raffolva a pultra tette, és rendkívül nagy komolysággal adott elő. Előszeretettel használta az idegen szavakat, akár tudta értelmét, akár nem. Ha egyet felkapott, ári mindig beleszőtte mondókájába, valahogy így: — Tekintse meg, asszonyom, ezen intuitív anyagot. Mosásba, vasalásba nem gyúródik, mivel intuitív. Bárhol tekintsük meg e mintákat, olyan exkluzív, intuitív, amely az ön egyéniségéhez méltán csatlakozik... — de, hogy mi az intuitív, arról neki fogalma sem volt, bevallom, még akkor én sem tudtam, csodálkoztam műveltségén, szaktudásán. A többi segéd meg elfordulva, vagy a pult alá bújva röhögött. Életében jelentős szerepet játszott a hármas szám és annak szorzata. Három pillangónyakkendője volt és hat inge. Három pár cipője és három öltöny ruhája. Ifárom kalapja, hat pár zoknija, tizenkét zsebkendője. De ő maga is háromfelé oszthatta volna magát. Mégpedig minden hónapban. A hónap elejétől tizig, Bodó úr volt, tíztől—húszig kereskedősegéd, és húsztól—harmnicig: Adós a neve. Hát ilyen, dekádokra osztott ember volt Bodó úr! Az első dekádban úr volt és elvárta, hogy neki köszönjenek. Esténként vendéglőben vacsorázott, előkelő helyen, és a cigány tányérjába távozásakor egypengőst ejtett két ujja közül. Foghegyről beszélt barátaival és előkelő ismeretségekkel kérkedett. Mosatni küldte fehérneműjét és hanyag előkelőséggel csúsztatta be zsebébe kezét, csupán nagyujjáí hagyta kint. Tetőtől talpig úr volt. Raccsolva beszélt, s mindennap borbélynál borotválkozott, kölnizte magát. A második dekádban mintha magábaszállt volna. Otthon is lehet borotválkozni, gondolta, a legényszállásán. No és, a nadrágvasalás legegyszerűbb módja az, ha a matrac és a lepedő közé fektetjük a nadrágot és éjszakára vigyázva fekszünk rajta. Szép élt kap, és nem kopnak szálai a forró vastól. A harmadik dekád volt a legnehezebb. Az első napokban nem találta helyét. Küszködött önmagával. Hosszú tusakodás után azután mégis elszánta magát. Lesz, ami lesz. Kemény lépteivel hátraindult a papírraktár felé. A papírraktárban Kálmán, a boltiszolga üldögélt magába mélyedve és spárgákat bontogatott. Idősebb legény volt már, régi bútordarab a boltban. Havi harminc pengő fizetést kapott, ami bizony egy pengő napszámnak felet meg. Ám volt egy kis földecs- kéje, talán félholdnyi, no meg a borravaló is jelentett valamit. Mert ez meg az ő privilégiuma volt. A csomaghazavitel. Napjában 1—2 pengő is összekerült. Sőt, nem volt ritkaság, hogy az elseje körüli napokban öt pengő is csörgött zsebében. Irigyeltük is érte. Hiszen a segéd uraknak se nagyon volt több fizetésük. Hát ehhez a Kálmánhoz délcegeskedett be Bodó úr. A papírraktárban aztán összeroppant,^ amikor egyedül maradtak. Kálmán egykedvűen nézett fel pillátlan szemével. — Tsk prancslni, Bdó úr — morogta a magánhangzókat fogai közt elnyelve, bár jól tudta, miről lehet szó. Bodó feszengett, nem jól érezte magát. — Kálmán, kérem, arról volna ugyebár szó, hogy kissé váratlan dolgok jöttek közbe..., ugyebár... — Mnyről vlna szó, Bdó úr? — Ügy gondoltam, ugyebár, hogy maga egy szegény ember, de ha volna véletlenül magánál 10 pengő... — Jó — bólintott Kálmán és még egy ideig bogarászott ott, noteszéből kihalászott egy tízest, egy ceruzacsonkkal kikereste Bodó úr lapját* és beírta; Bodó úr 10 PEN. A pénzt külső zsebébe tette és a papírraktárban Bodó úr zsebébe csúsztatta azt, aki vagy tíz perc múlva fölényesen odaszólt a másik inasnak: — Bandi, kérem! Vegyen csak nekem 10 deka cserkészkolbászt! — s mintha tárcájában válogatna, fölényesen egy tízest dobott ki a pultra... Elsején pedig, mikor már mindenki megkapta fizetését, Kálmán alapos megfontolások között összeadogatta’a rubrikákat, majd észrevétlenül Bodó úr felé oldalgott. Mereven, csak úgy véletlenül ballagott utána, bárhová is ment az tánclépéseivel, míg Bodó úrnak eszébe nem jutott valami. — Ah! Kálmán! Mintha valami csekélységgel én meg tartoznék magának. Mintha kértem volna valamit... — és dörzsölte homlokát. — Rémlik..., valami rémlik... Kálmán szenvtelen arccal válaszolt. — Hszonklenchminc, Bdó úr! Ah! Ügy van, most már emlékszem. Fogja, Kálmán, harminc. Ne hálálkodjék, a többi a magáé. Jó, jó, ne köszönje, nem fontos... E pillanatban óramű pontossággal zizzent a két papírlap és újból előttem termett Bodó úr. Fél kezéről lehúzta kesztyűjét, megigazította pillangónyakkendőjét és a frissen írt lap után nyúlt. Figyelmesen olvasta, miközben bajuszkáját pödörgette. Én némán. néztem. Az olvasás után pillanatig gondolkodott, majd fahangján megszólalt. — Hát igen. Bolond egy élet volt. — Én nem tehetek róla, Bodó úr, kérem... — No igen, no igen. Persze. Persze. Csakhogy két hibát leltem az írásában... — Mik azok? — Először is, minek írta meg, hogy én kölcsönt is kértem? Mert arról eddig senki nem tudott, hogy ilyen gyökér nélküli voltam... — Higgye el, Bodó úr, nemcsak maga volt ilyen. Ez a tanulsága a maga és még sok akkori életnek. — A másik meg az, hogy miért hív engem Bodó úrnak, meg Kálmánt Kálmánnak, hiszen a mi nevünk... — Csitt! — tettem ujjamat a számra. — Ne többet. Kíváncsi vagyok, ugyan kitalálják-e, kiről volt szó. Bodó úr erre rejtelmesen bólintott és sokat sejtető mosollyal eltűn: emléklapjaim kozott... Bobkó Gyula Bódítóan búg a szakszofon mély baritonja, s összesimulva táncolnak a fiatal párok. A fiatalság, a szerelem varázsa is eléggé mámorosító. Minek hát ide alkohol...?! utcára, s bentről kellemes táncmuzsika hangjai szüremlenek ki. Szép, ízlésesen berendezett szórakozóhely az egri Ifjúsági Büfé. A falak, a mennyezetet támasktó oszlopok szinte enyhe, lágy tónusokkal nyugtatja a szemet. A székek, a bútorok modemek — színük szolidan illeszkedik a falakéhoz. Az egész helyiség hangulatos, harmonikus benyomást kelt az emberekben. Nyugodtan mondIFJŰSÁGI BÜFÉ. az egri Marx Károly' utcában, közvetlenül a „Vadászkürt” szomszédságában ... Este van, hideg, nyirkos ősz végi este. A bepárásodott, széles, nagy ablakok szelíd fényt hintenek az hiányát érzik, hogy nincs nekik való szórakozóhely. Az Ifjúsági Büfének az ő igényüket kellett volna kielégítenie — és kell is, hogy kielégítse! Sokat beszélünk alkoholellenes mozgalom, a valóban kulturált szórakozás megteremtéséről, s éppen ezért a Vendéglátóipari Vállalat eljárása semmiképpen sem dicsérhető. A jó hangulathoz szükséges az ital — mondják. Nem, a jó hangulathoz nem feltétlenül szükséges az alkohol. Anélkül is lehet szórakozni, nagyszerűen szórakozni. A jó ízű gyümölcslé mellé Is jár egy kedves mosoly... Kuzman Edit, fiatal felszolgáló véleménye ez. S ezt bizonyítják a megnyitó utáni napok „telt házai”. Higgyék el, az alkoholmentes szórakozóhely is nagy-nagy népszerűségnek örvendene fiatalságunk körében. De ehhez kitartás kell, rászoktatni a fiatalságot arra, hogy valóban kulturált módon szórakozzék. (pataky)
