Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-01 / 283. szám

V Ű J S A G 1961. december 1., »éatek iiiitmi Tűz — Jo napot. Legyen szives egy kis tüzet adni. — Tessék... — Köszönöm ... Ennyi az egész. Tüzet kért, kapott, megköszönte, aztán to­vábbment. Mert az emberek általában jószívűek, humánu­sak. Más tekintetben is! Meg­győzik egymást, hogy a do­hányzás árt'.almas, tüdőrákot, és pénzhiányt okoz... De a tüzadás mégis egészen más. Az idők folyamán szertartásossá vált szokás, amikor udvarias­ságból elősegítjük embertár­sunk tüdőrákjának fejlődését. Ez az udvariasság egyik szép, de alapvetően káros megnyil­vánulása. Na, vitatkozzunk!... (C) — 1962-BEN felújítják és rendbeteszik a zagyvaszántói általános iskolát. A megyei tanács e munkák elvégzésére 230 000 forintot fordít. — AZ EGRI Rákóczi Termelőszövetkezet dolgozói gyermekeinek részére decem­ber 3-án, délután 3 órai kez­dettel ajándékműsort ad az egri Városi Művelődési Ház bábcsoportja. t — AZ EGRI Petőfi Terme­lőszövetkezet az ötéves terv folyamán 53 holddal növeli gyümölcsösét. Jövőre tíz, 1963-ban, 1964-ben és 1965- t ben 15—15 hold új almást te­lepít majd. — A VÖRÖSKERESZT He­ves megyei Bizottságának dol­gozói befejezték az őszi tiszta­sági verseny értékelését. A versenyben az állami gazdasá­gok és gépállomások között a Hevesi Állami Gazdaság érte el a 100 pontot. — VASÁRNAP délután Egerben a III-as számú Álta­lános Iskolában Télapó-estet rendez a helybeli Rákóczi Tsz nőbizottsága. Az est folyamán Télapó ' minden egyes tsz-tag gyermekét meglepi majd egy- egy ajándékcsomaggal. — DECEMBER 3-án, a román— magyar barátsági napra három­tagú román küldöttség érkezik Sarudra. A vendégek részt vesznek a barátsági nap alkal­mából rendezett ünnepségen, majd meglátogatják a sarudi termelőszövetkezetet. Egy este az egri tsz-akadémián MAR VEGE VAN az elő­adásnak; Gyúró László, a Rá­kóczi Termelőszövetkezet elnö­ke is összehajtogatta jegyzeteit. Megvitatták a termelőszövet­kezetek ütemtervkészítéséről tartott előadást, s a legkíván­csibb kérdező: Keskeny Ber­nét, a Nagy József Tsz vezető­ségi tagja is választ kapott minden problémájára: kezdő­dik az ismeretterjesztő film. Mert filmeket is vetítenek az egri Művelődési Házban ren­dezett tsz-akadémia részvevői­nek. A vásznon megelevenedik a kenderesi gépészképző iskola legújabb típusú traktoraival, s a közlekedés-rendészet szabá­lyaival ismerkedő hallgatóival. Ok is a nagyüzemi gazdálko­dás módszereit tanulmányoz­ták, mint ezelőtt pár perccel a négy egri termelőszövetkezet vezetősége. De egy pillanat, s mintha rossz álom lenne: ahol az imént traktorok berregtek, most kakastollasok masíroz­nak. Színre lép a kormányzó őfőméltósága, vitéz Nagybá­nyai Horthy Miklós, kenderesi birtokos is. Egyik képen mint házigazda ,feszít, ellentenger- nagyi egyenruhában, s kalau­zolja magasrangú vendégeit, a másikon éppen vadászik. Való­ban, rossz álom volt, a filmíró visszalapozott néhány évtize­det a történelemben. Hatvanan nézik a filmet, amely beszámol a kenderesi változásokról: mosógép mellett egyenesedik ki a „mosástól ki­csit meggörnyedt” háziasszony, cipője van a legkisebb gyer­meknek is, s a kenderesiek ön- kiszolgáló boltban szerzik be az iparcikkeket, fényes, kor­szerűen berendezett boltban, amilyent valamikor Szolnokon se látott — a főintéző. Egy ki­csit magukat is látják a vász­non a Petőfi, a Rákóczi, a Nagy József és a Dobó István Termelőszövetkezet vezetői, magukat is, abból az időből, amikor még nem volt „ilyen” gondjuk, s a maguk kisparcel- lás lehetőségeihez elég volt a hat elemi is. OTT ÜL AZ ÖTÖDIK sor­ban Cseh Imre, a tanfolyam legöregebb hallgatója. Hatvan­nyolc éves, de most is friss, élénk, figyelme percre sem lankad. Nem fárad el, amikor az előadás számait, adatait, gazdasági mutatóit hallja, s tágult pupillákkal nézi az új Kenderest bemutató képeket is. Csak hat elemiig jutott el an­nak idején, de most többet akar. — Aki kereskedelmi ' vo­nalon dolgozik, állandóan oko­sodnia kell — mondja, s úgy érzi, a termelőszövetkezetben betöltött szerepe a hetedik X vége felé is tanulásra kötelezi. És a legfiatalabb? Ott van az első sorban, magas, fekete férfi; szintén a Rákócziból, Bajdácsi András. Harminchat éves, tavaly még kétezer ölön gazdálkodott. Ha most is „ma­szek” lenne, tizennégyéves fia is megfogná a kapanyelet, mint húsz éve a kenderesi gyerekek, akik rizst mentek gyomlálni a kormányzó úr földjére. De az ő fiának nem kell kimaradnia a hatodikból, nyugodtan tanul­hat az apjával együtt, aki most végzi — az akadémia mellett — az általános iskola VII., VIII. osztályát is. Technikumba ké­szül. Pereg a film, asszonyok haj­ladoznak a kukoricatáblán, mö­göttük áll az intéző, s tempó­san ütögeti korbácsával bőr­kesztyűbe bujtatott kezét. Mint egy bálvány, úgy nézi a földig hajló asszonyokat, akik, jólle­het, ugyanannyit dolgoznak, mint férjeik, fiaik, de náluk sokkal kevesebbet kapnak. — Messze már az az idő — gondolja magában Paulovics Sándomé, a Dobó István Tsz női munkacsapatvezetője, aki ma már többet keres, mint a Vízműveknél dolgozó férje. Nem is veszi túl jó néven az asszony igyekezetét. Nem el­lenkezik komolyan, csak néha zsörtölődik egy kicsit: „Öreg fejjel minek tanulsz?’’ A hatodik sorban, a fal mel­lett ül Szalontai János, a Rá­kócziból. öthónapos szakisko­lán tanul, de ide is eljön, itt is hall valami újat. Nem tudja kivonni magát a film hatása alól, de a kenderesi események műsora Váraszón este 7 órakor: A lampionok ünnepe nézése közben is a törpegyü- mölcsös-telepítés gondjai fog­lalkoztatják: Húsz hold, száz hold ... mennyit érdemes be­ültetni, hogy valóban nagyüze­mi módszerekkel lehessen gaz­dálkodni? Bár élete kétharma­dát a Horthy-réndszerben élte, őt inkább a jövő érdekli, amely­nek tudatos építője, irányítója lesz. Tanul, nem akar csak „címzetes” vezetőségi tag lenni. ÉVTIZEDES, évszázados ta­pasztalatokat és a legújabb módszereket ismertetik meg az előadók; a közelmúlt és nap­jaink eseményeit mutatják meg a filmek. Múlt és jelen, események és történelem — mindent „felvonultatott” a mű­velődési osztály, a Hazafias Népfrpnt, a mezőgazdasági osz­tály, a képzett tsz-vezetők se­gítségével, hogy a gazdasági irányítás módszereit minél gyorsabban, minél alaposabban megismerhessék azok, akikre sorsát, jövőjét bízta a termelő- szövetkezetekbe tömörült pa­rasztság. K. I. 1961. I DECEMBER l.# PÉNTEK: , ELZA 315 évvel ez­előtt, 1646-ban született GOTT­FRIED WILHELM LEIBNIZ német matematikus, a XVII. század egyik legegyete- _ , , mesebb tudósa. Leibniz számológépé. ö alkotta meg a világon az első számológépet, amellyel mind a négy alapművele­tet el lehetett végezni. 245 évvel ezelőtt,- 1716. december 1-én született É T I E N N E FALCONET francia szobrász, az ő alkotása Nagy Péter cár híres leningrádi lovasszobra. 95 évvel ezelőtt, 1866-ban e napon született VICTOR MARGUE- RITTE francia regényíró. Műveit testvérével, Paul-lal együtt írta,- közülük az 1870—7l-es francia—német háború borzalmait ábrázoló regény-tetralógiájuk emelkedik ki. 70 évvel ezelőtt, 1891-ben e napon halt meg ALEKSZANDR POTYEBIN orosz filológus, az orosz nyelvre vonatkozó fonetikai és mondattani kutatásai tudományos értékűek (2 tanulmány az arosz nyelv hangjairól — 1866). 50 évvel ezelőtt, 1911-ben e napon halt meg STUART MER* VILL amerikai születésű, francia nyelvű költő, a szimbolista irányzat egyik előharcosa (Kis őszi költemények — 1891, A négy évszak — 1900). cÁz Öf OJUp^ol Már félórája figyel­tem azt az embert, aki a műhelyben gép­től gépig járt, közel­hajolt az ott dolgozó munkás füléhez, va­lamit súgott, az bólin­tott, s az ember to­vábblebegett. Nem elírás ez, valóban le­begett, mert két fe­hér szárny csapkodott a hátán, fején kecses, legújabb divptú gló­ria és ing helyett há­romgombos, modern zakót viselt lebegés közben. Később azt is észrevettem, hogy li­liom helyett egyik ke­zében Kossuth-ot, másikban egy taka­rékbetétkönyvet tart és lebegés közben elegáns füstkariká­kat ereget maga köré, hogy úgy néz ki, mintha felhők között járna ... — Az kicsoda? — kérdeztem az egyik szaktársat illetődön szerénységgel és bű­völettel. — Az őrangyal! — Kicsoda? — kér­deztem meghökkenve, mert eddig nem akar­tam hinni,a szemem­nek. — Mondom, az őr­angyal — ismételte meg és újból a mun­kadarab fölé hajolt. — Hát persze, ki is lehetne más, mint az őrangyal — mormol­tam magamban és megfogtam a homlo­kom, nincs-e lázam. Nem volt. Néhány pillanat múlva az őrangyal. mellém libegett és nekem is a fülembe súgott: — Takarékoskodj, mert az OTP a te is­tened, s a takarékos­ság egymaga tiz pa­rancsolatot ér — súg­ta és tovább libegett volna. Szárnyánál fogva azonban kény­telen voltam vissza­húzni. — Már megbocsáss, őrangyal szaktárs, de mióta és főleg hogyan lettél te itt, egy mo­dern üzemben őran­gyal, a klerikális re­akció helyi képvise­lője? Az őrangyal rám nézett, könnyedén a lábam elé pöccintette a csikket és így szólt: — Nagy marha ma­ga, kérem. Mi az, hogy klerikális reak­ció, ’ meg ilyesmi... Vegye tudomásul, hogy engem két hete jelöltek ki az üzem takarékossági meg­bízottjának és most nyolc órában dolgo­zom a takarékossá­gért ... — Nyolc órát? — hü- ledeztem. — Hát az annyi adminisztráció­val jár? Az őrangyal meg­igazította fején a ki­csit olajos glóriát és megrántotta szár­nyait: — Nincs ezzel sem­miféle adminisztrá­ció, azt elintézi, az OTP-megbízotk Ne­kem az a kötelessé­gem, hogy nyolc órán keresztül a takaré­kosságra biztassam dolgozótársaimat, mert a takarékosság... — és elmondta még egyszer. — De hát akkor mi­ből él? Társadalmi munkából nem lehet megélni? — tettem fel a jó szándékú kér­dést. — Mégiscsak nagy marha maga, kérem — dicsért meg újból az őrangyal. — Ne­kem kétezerforintos fizetésem van, mert ingyen Krisztus taka­rékbetétkönyvét sem őrzik... Látszik, ma- 1 ga azt sem tudja, * hogy mi a mennyor­szág — legyintett fö­lényesen és tovalebe­gett. Igaza van. Fő a ta­karékosság, s érte semmi sem drága! (egri) GUZ! MIHÁLY-BENCZl KAROLYJ íi. Vörös . káromkodott, majd hatalmas nyögés jelezte, hogy ő sem bír tovább ellenállni a tengernek. Körülöttük recse­gett, ropogott minden. A hajó hánykolódott, mint ágyában a lázas kisgyerek. A baloldali fülkék felől ordítás hallatszott, de senki sem indult megnézni, mi az. Mindenki görcsösen ka­paszkodott valamibe, még az ajtóig sem merészkedett sen­ki. Gazsóval szédült a világ. Minden pillanatban azt hitte, kiszakad a gyomra. Homlokát kiverte a veríték, örült, hogy sötét van, s nem láthatják ilyen állapotban. Éjfél felé alábbhagyott a vi­har. A hajó ringása egyenlete­sebbé vált, de olykor egy-egy nagyobb hullám még mindig dühödten támadta oldalát. Szürkületre végképp elült a vihar és felnyitották a hajó- közi ajtókat. Gazsó úgy-ahogy. rend be­szedte magát, s az ajtóhoz lé­pett. — Ezek után már nem tu­dok elaludni. Gyertek, nézzük meg a napfelkeltét, azt mond­ják, csodálatos. / Az egyik olasz kivételével valamennyien csatlakoztak hozzá. Elhaladtak a szomszé­dos fülke előtt, amelynek aj­taja nyitva volt. Akaratlanul is betekintettek rajta. Gazsó oldalba lökte Vöröst. — Láttad? A lengyel, aki Becstől Kehllig velünk uta­zott. Most is úgy ül, ahogy szokott: kezét." tenyerébe hajt­ja és gondolkozik... — Ugyan, ne törődj vele... Gyertek... nézzetek oda, mily nyugodt most a tenger. Az ember nem is hinné, hogy olyan haragos, kíméletlen is tud lenni, mint amilyen az éj­szaka ... A tenger tükre sima volt, akár egy márványlap. Egyre világosodott. A látóhatár szé­lén. valamilyen, meg nem fest­hető és nevezhető fénysáv je­lent még, s ott, messze az ég alján apró bárányfelhők kezd­tek tornyosulni. A felhők szé­leit a még nem látható nap vérvörös csipkével szegte be. Néhány perc múlva a csipke- szegély halványodott, majd megjelent a látóhatáron a Nap korongja. Sugarai ezüstös fénnyel árasztották él a végte­lenbe nyúló tengert... — Csodálatos — szaladt ki Vámos száján. Mindaddig nézték a lenyű­göző látványt, amíg a nap tel­jesen elő nem bújt a tenger­ből. sőt, meg nem tette szoká­sos napi útjának egy részét Valaki felsóhajtott. Vörös ocsúdott fel a bámu­latból legelőször. . —1 Menjünk át a partmenti oldalra is — indítványozta —, hátha ott is ilyen szép lát­ványban lesz részünk. Jó? De bizony, a hajó másik ol­daláról koránt sem volt ilyen szép a kilátás. Sziklás partvi­dék húzódott egész hosszan, közben ritka növényzet, s né­ha-néha egy-egy ház. — Hol vagyunk tulajdon­képpen? — tudakolta Gazsó? — Spanyol partok mellett — válaszolt Vámos. — Barcelonát már elhagytuk... — És miért megyünk ilyen közel a parthoz? — Miért? ... Hát... a ten­geri utak általában közel van­nak a partokhoz. — De itt különösen közel vagyunk, alig pár száz méter­re. Vámos vállat vont. — Nézzétek — súgta Vörös —, kijött a lengyel is. Eddig még sohasem láttam légiósok között. Mindig a kuckójában ült... Nevetett. Gazsó hirtelen ijedt mozdu­latot tett. Szólni akart, de hang nem jött ki a tarkán. A többieknek is elakadt a sza­vuk. A víz nagyot csobbant, s a lengyel erőteljes karcsapások­kal úszni kezdett a part felé. Valahol sípszó hangzott, majd rohanó léptek kopogtak végiga fedélzeten. Az egyik altiszt elővette pisztolyát és a mene­külő után lőtt... A szirtek százszorosán verték vissza a dörrenést.;. Üjabb és újabb lövés... A lengyel egyre tá­volodott a hajótól. Az őrmes­ter ordított valamit a mellette álló légiósnak, aki elrohant, s pillanatok alatt géppisztollyal tért vissza. A lengyelt már csak néhány méter választotta el a parttól..; Az altiszt ke­zében felugatott a géppisztoly. A lengyel körül magasba csa­pott a golyóverte víz, de ő mitsem törődött vele, mint a megszállott szelte a vizet, né­hány pillanat múlva kiugrott, s azonnal eltűnt a sziklák kö­zött. Az altiszt dühösen vágta le a fegyvert. — Megmenekült! — sóhajtott fel Gazsó. XI. A fedélzetről mindenkit a hajófenékre zavartak az al­tisztek. Néhány óra múlva egy kisebb spanyol helyen a hajó élelmet, üzemanyagot vett fel. A partra senki sem mehetett ki .:. Sőt, a hajófenékről sem jöhettek fel többé az újoncok, csak bizonyos meghatározott időben. Ekkor viszont nyü­zsögtek körülöttük a fegyve­res altisztek... Másnap reggel engedélyt kaptak, hogy újra megnézhes­sék a napfelkeltet. Az altisz­tek jelenléte és vizsla tekin­tete azonban sokat rontott az előző napi illúzión. Mint­ha nem olyan szépek lenné­nek a vörös szegélyű bárány­felhők, mint tegnap ... E pillanatban kétségbeesett kiáltás hasította át a levegőt: — Nicole!. i. Nicole!... Egy arab utas tűnt fel a fe­délzeten, fiatal, francia szár­mazású féleségét kereste. — Nicole!... Semmi válasz. — Nicole! — az arab szinte sírt. Már senki sem nézte a nap­felkeltet. Mindenki az arabra figyelt, de segíteni senki sem tudott. Borics, az alacsony termetű jugoszláv, Gazsó mellé som­fordáit. — Az éjszaka rosszul vol­tam, ki kellett mennem — súgta. — A sötét folyosón két altiszt cipelt egy nőt:.. .Yz ellenkezett. Az egyik altiszt a hölgy szájára tapasztotta ha­talmas markát. Ha jól láttam, ez a szőke német volt.,.. — Es? — súgta izgatottan Gazsó. — Nem tudok többet.», Bn mentem tovább. — Ki volt a másik altiszt? — Nem tudom. *■ — Azonnal odamégy és je­lented az esetet a parancsnok­nak! — Nem!;.. Megölnek!... — Nicole! — hangzott két­ségbeesetten közvetlenül mel­lettük. Borics elfordította fejét, Gazsó keze ökölbe szorult. A hajó legénysége hamaro­san mindent átkutatott. Az arab feleségét sehol sem ta­lálták. Reggeli után Gazsó félre­hívta Boricsot. — Ide figyelj. Minden vilá­gos. Erőszakot követtek el rajta, utána, félve a követ­kezményektől, a tengerbedob­ták. — Megragadta a jugoszláv gallérját. — Ha azonnal nem jelented, én magam mondom el, mi történt! — Ne! — könyörgött amaz. — Nagyon kérlek, ne tedd!... Félek. Meg aztán ... nem is biztos, hogy jól láttam... le­het, hogy tévedek.j. ne menj!... — Eh, gyáva kutya! — ordí­totta Gazsó, és haragosan el­sietett. Nem tudta figyelni a ritka természeti tüneményt; a repü­lő halakat sem: A korlátnak dűlt, egykedvűen szemlélte, amint azok harminc, ötven, sőt száz métert is szálltak a levegőben. Akkor élénkült fel, amikor megpillantotta Afrika pártjait. Órán kikötője egyre közele­dett. Lenn, a hajófenékben mindenki csomagolt. Gazsó rá sem tudott nézni Boricsra, az viszont bo­csánatkérő szemmel ke­reste tekinte­tét. A hajó csendben be­futott a kikö­tőbe ... Órán ..-. Al­géria egyik legnagyobb ki­kötője ... A bennszü­löttek ezt a ha­jót is izgatot­tan várták, mint vala­mennyit. Kí­váncsian nyúj­togatták nya­kukat, szem­lélve, must- rálgatva a gő­zöst, felbecsülve, mit rejte­gethet gyomrában. A bennszülöttek a dokkok között élnek, fabódékban, ösz- szeeszkábált alkalmatossá­gokban. Foglalkozásuk nincs, illetve azzal foglalkoznak, hogy a kikötőben sürögnek- forognak. próbálják megke­resni mindennapi betevő fa­latjaikat. Elvállalnak mindea munkát. (Folytattuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents