Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-31 / 307. szám

1961. december 31.. vasár lap NfPÜJSAG FÉMTÁBLA A KAPU FELETT Havas, jeges, nagy országút... Boross Tibor álljon, s helyette vigye, vagy hozza a járatot. — Szerdán is mentésen "vol­tam — mondja. — Nagyiván- ból hoztam Egerbe a menet- rendszerű járatot. — Mi volt a hiba? — Meghibásodott a motor, a víz befolyt a benzin közé, nem volt. lehetséges az elindulás. Tapasztalt, hozzáértő szak­ember Karai István. 1062 áp­rilisában lesz húsz éve annak, hogy kocsira ült. Jubilál tehát. A munkában eltöltött két év­tizednyi időt. ünnepli. A mi gratulációnkat is fogadja eh­hez. Ikarus 30 Ikarus 30. Oravecz Imre sofőr vezeti ezt a szajlai, te­lephelyes kocsit. Hatalmas, nagydarab ember, erős, inas kezekkel. Az embernek hirte­len az az érzése támad, ha ke­zébe veszi a,volánt, az izmok­ban viliódzó erő összeroppant- ja azt. De nem! Oravecz Imre gyengéden, érzéssel bánik a motorral. Okos jószág a masi­nája, s olyan ez a munka, amely kívánja a szívet. A jó sofőr legfon' ’sabb követelmé­nye ez: szívet, érzést vinni a munkába. — Veszélyes útja van? — Anriak mondható. De fő­leg rossz, arra Bükkszék felé... gödrös, kátyus, gondozatlan. Sokszor előfordult már ilyen téli időben, hogy a kocsim megfordult saját tengelye kö­rül. Huszonhárom éve, hogy gép­kocsit vezet. S ötödik éve, hogy Szajla és Eger között napjában többször megteszi az utat. Ki vállalhat munkát Budapesten? A VONATRA, csatlakozásra váró, unatkozó utas sokszor megcsodálhatja, hogy a vas­úti kocsirendezők és tolatás- vezetők milyen vas’ degekkel és szívóssággal végzik munká­jukat. Éjjel-nappal, esőben, hóban, melegben, fagyban, — egyszóval az időjárás viszon­tagságai közepette dolgoznak. Ök rendezik, ők állítják össze a vasúti sínpályákon közleke­dő teher- és személyvonato­kat. Sokszor mozgó, ütköző kocsik között dolgoznak és munka közben pontos jelzése­ket továbbítanak. Nagy nyugalmat és lelkiis­meretességet követel a tolatás- vezetői beosztás. Szabó Mi­hályt, — a vámosgyörki állo­más dolgozóját — ilyen em­bernek ismerik és vallják munkatársai és vezetői. Öt ke­restük és most is a sínek kö­zött találtuk meg. A hatodik vágányon egy szerelvényt bon­tottak meg. A vagonok szét­osztása után akadt egy kis ideje Szabó Mihálynak. Pár perces beszélgetésre az irodá­ba mentünk, mert a szabályzat tiltja a sínek közötti tartóz­kodást. A decemberi dermesztő hi­deg, szeles időben jólesett egy kicsit a szoba melege. Szabó Mihály levette fejéről bunda­sapkáját, kabátját kigombolta, de a piros jelző zászlócskát A munkaügyi miniszter ren­deletet adott ki a budapesti munkavállalás szabályozásá­ról. A rendelet értelmében a vállalatok, egyéb állami gaz­dálkodó szervek, állami költ­ségvetési szervek, szövetkeze­tek, és a magánmunkáltatók budapesti munkahelyre vidéki dolgozót (ideértve azt is, aki­nek Budapesten csak ideigle­nes lakása van), csak kötelező munkaközvetítés útján alkal­mazhatnak. Vidéki dolgozó budapesti munkahelyre törté­nő kiközvetítésére csak akkor kerülhet sor, ha a munkakört a munkáltató állandó buda­pesti lakással rendelkező dol­gozóval betölteni nem tudja és iiyen dolgozót részére a mun­kaközvetítő szerv sem tud biz­tosítani. 'A kötelező munka- közvetítés arra az esetre is vonatkozik, ha az említett munkáltatók budapesti mun­kahelyet vidéki dolgozó áthe­lyezésével kívánnak betölteni. A rendelkezés a vezető, a pályázat útján betöltendő mun­kakörökre, valamint az állam- hatalmi és államigazgatási, a bírói és ügyészi szervek ügy­intéző munkaköreire, továbbá a fegyveres és rendészeti tes­tületek polgári alkalmazottai­ra nem vonatkozik. A rendelkezés 1962. lanuár 1-én lép életbe. A szerencse fia Piero Vallauri 35 éves tori­nói gyógyszerész, 18 hónap alatt hússzor nyert az olasz állami sorsjátékon és a totón. Vallauri rövidesen közismert film- és televíziós sztár lesz. Abbahagyta patikusságát és ki­zárólag a filmnek szenteli ma­gát. Hó és jégpáncél borítja az országutakat. Síkos, csúszós az úttest, akár a korcsolyapálya. Nehéz most a sofőröknek. Ám mégis, a megszokott időben, nap mint nap elindulnak utasaikkal az autóbuszok. A motorok parancsolója, a sofőr, kemény kézzel fogja a kormánykereket. Nagy felelősség ne­hezedik a vállukra: emberek életére vigyáznak. S megteszik ezt becsülettel, lelkiismerettel. Munkájuk, amely életük ko­moly hivatása, szüntelen új, meg új helytállásra kénysze­ríti őket, bátorságuk új, meg új bizonyítására. Nagy emberi próbatétel számukra ez a veszélyes-szeszélyes tél. A napokban ellátogattunk a 32-es AKÖV egri telephe­lyére — ahol a hosszú út után megpihennek a motorok és gazdáik. A gépkocsivezetőkkel beszélgettünk, munkájukról, a mostani nehéz napokról. Hadd mutassunk be néhány sofőrar­cot, ha villanásnyira is, a sok közül... Szeretem a sofőröket. Van bennük valami tárgyilagos jó­zanság, ami a gyakorlatias fegyelemmel állt párba bennük. Csodálni tudom őket... naponta hosszú órákon át bonyolult gépszerkezettel közösködnek, ám mégsem találni bennük semmi gépiességet. Mesterségük állandó életveszély. Örök rögtönzés, mert nem tudhatják, mit hoz magával az elkövet­kező pillanat. Emberi helytállásuk mindenkor tiszteletet kell, hogy ébresszen... Pataky Dezső még annál is jobban. De sokat gondol rájuk egész nap, távol tőlük. Reggel, mikor még alig szakadozik a homály, már úton. van Egerbe. És este, visszafelé irányítja kocsiját a mátrai kis faluba. „Hazaérni a családhoz, épségben, egészségben minden este, úgy, ahogy elindultam” — ez az örökös gondolat fészkel benne. S javára legyen mond­va: mindent megtesz, hogy a tükörsima, csúszós úton — ké­sés nélkül! — jusson el céljá­hoz minden utasa. Nem volt balesete még egyetlenegyszer sem. Aki mindenre kész... Negyvenegy éves Karai Ist­ván. ö ismer minden útvona­lat a megyében, minden falut, amerre autóbuszközlekedés van. Tartalékos — ez a beosz­tása. Állandóan készenlétben van, hogy minden pillanatban elindulhasson a mentésre, hogy ha egy gépkocsivezető hirtelen megbetegszik, helyére Magas, vállas, rokonszenves, nyfltarcú férfi. Fiatal még. Mindössze 33 éves. — Megbízható ..pilóta” — mondja róla Nagy István elv- társ, az AKÖV forgalomveze­tője. — A legveszélyesebb út­vonalon jár évek óta. — Tizennegyedik éve már, hogy „tengelyen futok” — kez­di a beszélgetést Boross. — Lassan tíz éve lesz, hogy a vállalatnál vezetek. — Az útvonal...? Valóban, egyik legveszélyesebb szakasz az enyém. Bodonyból hozom a kocsit Egerbe, s innen vissza. Igaz, ismeri már az utat, an­nak minden kanyarodóját, kap­tatóját — kerek öt esztendeje, hogy Bodony és Eger között „utazik”. Veszélyes út... Aki a Bakta és Sírok közötti erdő­ségen át vezető utat ismeri, tudja ezt. Meredek emelkedők, szeszélyes lejtők, és sok-sok hajtűkanyar váltja egymást. Nyári, őszi, tavaszi időszakok­ban is nagy. megerőltetést kí­ván a vezetőtől ez az útvonal. Hót még télen, mikor a hó is, a jég is az ember ellenségéül szegődik. — Család? — Három fiam van. Három fiú, három eleven kis ördög, akiknek örökkön-örök- ké a csínytevésen jár az eszük. Szereti őket, akár az életét. S egy pillanatra sem tette volna le, a hóna alatt szorongatta. Mert a tolatásvezető zászlaját el nem engedi, szolgálati ideje alatt mindig készen áll. SZABÓ MIHÁLY acélos-szi­lárd tekintetű, negyvenegy éves férfi. Apja napszámos volt, ő maga gyermekkora óta dolgozik. Bojtárgyerek- volt, de amióta az eszét tudja, mindig vasutas szeretett vol­na lenni. Már gyermekkorá­ban is azt figyelte, hogyan dolgoznak a vasutasok. Szívé- vágya 1939-ben sikerült. Vas­utas lett. Pályamunkás. Aztán raktári munkás. De volt ko­csifékező és még ugyanabban az évben, 1940-ben, helyettes váltóőr. Mindig a mozgó kocsik von­zották, érdekelték. Vámos- györkön kocsirendező lett és 1951 óta itt teljesít szolgá­latot. Kiválóan ellátja és sze­reti műnkáját, megbecsült dolgozója lett a vámosgyörki vasútállomásnak — mondják munkatársai. Szabó Mihályt 1960-ban kitüntették. Most tárcájában keresgél és egy fe­hér kis kartonlapot ad ke­zünkbe. Rajta rövid szöveg ol­vasható: „Szabó Mihály tola­tásvezetőt kimagasló munká­jáért kiváló dolgozó kitünte­tésre jogosítom.” Erre a ki­tüntetésre és jogos viselőjére büszkék a Juhász-brigád tag­jai, amelynek tagja Szabó Mi­hály is. Brigádjuk szocialista brigád. November havi tervü­ket 108,5 százalékra teljesí­tették. Ml a siker titka? Az állomásfőnök a jó eredményt főként annak tulajdonítja, hogy a dolgozók körében ele­venen él a versenyszellem és a brigád tagjai odaadóan, lelke­sen dolgoznak. TEHERVONAT járt be az állomásra. A tolatásvezetőnek ott a helye. Szabó Mihály fel­állt a székről és elbúcsúzott, mert hívta a kötelesség. Es számára mindig első a köte­lesség. Szigetváry József Szabó Mihály tolatásvezető — Van egy barátném - kezdi bizonygatni igazát. - Pesti asszony, valahányszo találkozom vele, mindig össze csapja a kezét, hogy bírjátok 1 ott, falun ... S úgy mondja ez a szót, hogy falu, mintha Af rikát mondana. Pedig nem ki vánkozom el innen. Szép kér tem van, rózsák, kis erdő ot1 fenn a dombon. Televízió, rá dió... Ha el akarunk menni va lahová, másfél óra Pest, ugyan annyi Eger. Mert autónk i van. De ha nem lenne, kileni autóbusz jön-megy a község be ... Miért volna rossz itt' Miért? — Hát azért falusi orvosnál lenni mégsem könnyű feladat' — kockáztatom meg. Dr. Hargitai felhördül: — Kérem, tessék tudomása venni, hogy a falusi jelző mi már csak földrajzi fogalma jelent, s nem tudásbeli különb­séget. Tud annyit, ha nem töb­bet, egy falusi orvos is, min' bármelyik kórházi kolléga.. Kétévenként háromhónapos továbbképzőik, minden héter egyszer szakmai viták, külön­böző tanfolyamok ... Szak­lapok ... Hol van itt a falusi': — Ügy értettem, hogy s munka, az sok — mentege­tőzöm, a világért sem ilyer szándékkal ejtettem ki ezt az átkozott szót a számon. — Az más — enyhül meg házigazdám. — Hát munka, az van. Nagyon sok ... — elhall­gat egy pillanatra, aztán hal­kan, szinte meghökkenő fordu­lattal jegyzi meg: — Sokszor úgy éreztem, hogy talán elron­tottam az életemet, hogy több lehettem volna, híresebb, ne­vesebb, gazdagabb is talán ... De aztán eszembe jut a három évtized, körülnézek a faluban, látom, mit változott üt min­den, s ilyenkor meg úgy ér­zem, mindebben nekem is van egy kis részem ... Azt hiszem, újra itt és így kezdeném az életem... De hát ez magát nem érdekli, ez rám tartozik — néz rám szigorúan, hogy gyorsan leteszem a tollat és csak az emlékezetembe vésem fel ezeket a szavakat. Rúcsúzunk. Nevetve mon- dóm, hogy én már elő­re címet is találtam ehhez a kis beszélgetéshez, s mjlyen megrökönyödve vettem észre, hogy semmiféle tábla nincs a kapuján. — Felesleges. Úgyis tudják, hol Iákom. S úgyis tudják, hogy a falu orvosa voltam — válaszol kicsit kesernyésen, megnyomva a v o 1 t-ot. ... és délután jóformán az egész falu ott volt. hogy elbú­csúztassa a köztük és értük öregedett orvosát, akinek nincs fémtáblá.ia a kapu felett. ★ Ha most, valamelyik fiatal, gyakorló orvos elolvassa eze­ket a sorokat, arra gondolhat: áhá, trükkös kis agitáció ... Fiatal orvosok, vár a falu! Prospektus a faluról. Nem rossz... Tehát most loholjak jelentkezni falusi körzeti or­vosnak. Nem, hát erről szó sincs. Ne menjen, ne jelentkezzék. Mert nem akárki jó falusi orvosnak. Hsak aki nagyon szereti, a hi­vatásánál is jobban szereti — i népet. Aki tud küzdeni és .emondani. Harcolni és néha vereséget is szenvedni. És ha kell, gyalog is járni, téli hideg éjszakéban. távoli tanyákra. Fontosabb a szív, mint a izívhallgató. Gyurkó Géza ' Szégyellj, hogy ilyen „kutya . kemény” ember létére egy ide­• gén és nála annyival fiatalabb ember előtt elérzékenyül. — Nehéz. Egyik napról a másik­- ra felesleges embernek lenni... • Borzasztó dolog. Nekem itt , mindig és mindenki kalapot emelt, mert dolgoztam. Most ; miért emeljenek kalapot? Hogy gyógyítás helyett feleségem rózsáit metszegetem. meg ások a kertben? Nevetséges. Nem? — De hát, ha nem bírod... Hát bírod? Dr. Hargitai ránéz a felesé­gére, hallgat egy pillanatig, aztán inkább nyögi, mint mondja: — Már nem... Hatvanon túl. hatezer ember ... A be­csületem sem engedi. Éppen mert szer kém a falut, mert annak idején befogadott és mindig szeretett engem is. G’gy történet jutott c;zem- J be, amit még megis­merkedésünk előtt hallottam róla a faluban. Megkérdem, így volt-e? — Azt hallottam, hogy annak idején kicsit erősen szólalt fel a falu egészségügye védelmé­ben. Emiatt aztán a főjegyző megtiltotta, hogy még egyszer az ő engedélye nélkül bárhol felszólalhasson ... így volt? Legyint. Régen volt. Talán ■igaz se vólt. Aztán eszébe jut a régi sérelem, még inkább az, hogy miért érte őt az a sére­lem, s elfutja a pulykaméreg... — Na, hát ide hallgasson. Hogy nekem nem volt protek­cióm és először havat lapátol­tam, s csak azután lehettem itt, majdhogynem a hatalma­sok kegyelméből orvos, rend­ben van. Az, hogy annak ide­jén az emberek a kert alatt jöttek hozzám és ötszáz mé­terre loholtak előttem, nehogy meglássák, örvöshöz jöttek, rendben van. Utóvégre miért kellene egy fiatal orvosnak mindjárt Moszkvicsba ülnie, s ez a szerencsétlen nép akkor­tájt olyan buta volt, amilyen­né uraik tették. De hát azt már hogy állhattam volna meg szó nélkül, hogy ebben az egyetlen faluban született egy évben 120 gyerek, meghalt 30 felnőtt és meghalt az újszülöt­tek tíz százaléka... Olyan nyo­mor és olyan sötétség volt itt, hogy azt egyetlen becsületes ember se hagyhatta volna szó nélkül... Nem igaz? — De ha ilyen tűrhetetlen nehéz volt akkortájt a helyzet, miért maradt itt? — vetem ét- lent a jogosnak tűnő kérdést. Rám néz a szemüvege mö­gül, hogy most ezt komolyan kérdem-e, vagy csak olyan új­ságíró fogás az egész. Komo­lyan kérdeztem. — Miért? Hát fiatalember, annak két oka is volt. Az egyik az anyám. Azt mondta a kédves nekem, nézd, fiam, sze­gény ember gyereke vagy, le­gyél hát a szegények orvosa. De hogy egészen őszinte le­gyek, nem is volt nehéz betar­tanom az otthon kapott útra- valót. Mondtam már, nekem se nemesi előnevem, se pro­tekcióm nem volt. Hová me­hettem volna? Később meg már nem is akartam. Minek. Itt megismertem mindenkit, és mindenki megismert engem... Tudja, hogy mit kellett itt dolgozni? Fogalma sincs róla. A klinikán az én kezemben nem volt fogó, a szülést is csak láttam ... Itt évente száz­húsz gyerek született a kezem alatt,,. Fogat húztam... Ha kellett, kisebb műtéteket csi­náltam ... Többet tanultam, mint az egyetemen... És egyetlen napot nem voltam beteg, egyetlen napot nem vol­tam szabadságon, egészen a felszabadulásig. Ehhez mit szól? p yors fejszámolás. 1929­^ ben került a községbe, tehát a felszabadulásig, kere­ken tizenhat éven keresztül, orvosi praxisa feléig, nem volt egyetlen olyan pillanata, amelyre azt mondhatta volna: ez az enyém. Ehhez nem lehet mit szólni, ez előtt csak rejet lehet hajtani. Ó, most már könnyebb, de mennyivel könnyebb — pró­bálgatja a villanyt dr. Hargi­tai felesége, de villany, mint­ha csak cáfolni akarná ezt a könnyebbséget, makacsul zár­va tartja fény-szemét... Az asszony észreveszi, hogy akaratlanul elmosolyodom,» Újsághír: Harmincháron évi szolgálat után ünnepé lyesen búcsúztatták el dr Hargitai Antal ecsédi kör zeti orvost nyugdíjba me nése alkalmából. Oát tehet arról a szeren ■ csétle'n újságíró, hogj kitalál egy Vszellemesnek véli címet egy érdekes és tanulsá­gos riporthoz és rögtön el is dobhatná, amint szembetalál kózik a riportalany — házával? Mert nincs sem réz-, sém fém- de még fatábla se dr. Hargi­tai Antal ecsédi körzeti orvos kapuja felett. Csak a dombol­dal kedves, téli köntösbe öltö­zött kis erdője, a havat pely- hedző párnás ég és a kerítés sarkán egy szemtelen tollgo- molyag, mintha csak tudná már a verébasszonyság is, hogy mostantól kezdve ritkábban nyílik a kapu, csendesség és nyugalom költözik a kerítés mögötti házba. Nos, nincs tábla a kapu fe­lett, és mégis van Harminc- három esztendő, a falu három nemzedéke véste oda gondola­taiban, emlékeiben, megijedt éjszakáiban, felgyógyult hálá­jában mindennél maradan­dóbban, réznél is, vasnál is erősebben: dr. Hargitai István körzeti orvos... Rendel: éjjel­nappal ... Med. univ. Állok a kapu előtt, a képzeletbeli táb­la alatt és azon töprengek, va­jon hány embert gyógyított meg, hány ember köszönheti neki életét, s hányszor har- sant fülébe a születő emberke harsogó jelentkezése: itt va­gyok. Elek! Megszülettem...? De hát ".ehet e statisztikába gyömöszölni harminchárom évet? De hát lehet ennek a •közel hatezer lelkes falunak három évtizedre visszanyúló ezernyi testi és lelki gondját, baját, véres emberi sorsát, az életre születetteket, s azokat, akik átadták helyü­ket az új emberkéknek — mindnek történetét számokba rejteni? Ü lünk egymással szem­ben, szemüvege mögül kicsit gyanakvóan nézeget, mit akarok és miért akarok most vele beszélgetni olyasmiről, ami nekem csak riport, neki az egész élet, nekem csak né­hány óra, neki a nappalok és éjszakák végtelen sora, nekem érdekes, neki?... Fiatalsága. Csüggedése. Öröme. Szenvedé­se. Küzdelem és elbukás, küz­delem és győzelem. Emlék. Mintha elszálló éveinek min­den energikus pillanatát, saját sejtjei történetéből adta volna át meggyógyult betegeinek. Itt nincs helye számoknak — ha én kérdezek. ★ — A keservit, mi bajod már megint. Hát engem már sose hagytok nyugodni? — szitko­zódik, s aki nem ismeri, vagy felháborodik, vagy elszalad.-A falu neveti és szereti. Tudja, hogy nagy hang és jó szív. Há­rom évtizede tudja, hogy dr. Hargitai kutya kemény egy ember, először kizavarja, aki megfeledkezik arról, hogy ka­lapban, kopogás nélkül nem illik belépni idegen ajtón, az­tán utána ordít: — Várjál, te jámbor lélek... — s már lohol sáron át, havon át, tikkadó melegben, dermesz­tő hidegben, mindegy hogy éj­jel, vagy nappal, mert... — ... kedves, jó nép ez. Na­gyon szerettünk közöttünk él­ni. Megszoktam őket, ők is en­gem. ök tisztelnek engem, mert segítek rajtuk jó szívvel, tőlem telhető tehetséggel, én tisztelem őket, mert nagyon dolgosak és nagyon becsülete­sek. Ezt dr. Hargitai mondja. Itt ül a felesége is, idegesen to­pog. feketét szeretne főzni, de a villany... valami baj van vele. — Olyan gyorsan elrenült közöttünk a három évtized — ereszkedik vissza az asszony a koross7“kbeés egy kicsit most rezignáltra vált a hangja — és olvan gyorsan eljött az öreg­ség, hogy észre sem vettük. Higgye el, mintha csak tegnao lett „volna, amikor beállítot­tunk irio vettem f’a'al háza­sok, ágrólszakadtak ... Es itt van ni, maga most arról ír, hogyan búcsúzik az öreg or­vos1 a falutól... — pz- „c'-T-vrn — SÚVtqií f/a] Q7, orvos és izmos útiéival most zavartan kapirgálni kezd az asztalon, mint valami gyerek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents