Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)
1961-12-24 / 303. szám
A NÉPÚJSÁG IRODALMI MELLÉKLETE « MEGYEI MALMI KÖR KIADÁSÁBAN ßjt — A srác biztosan az órát nézi — gondoltam magamban és megdörzsöltem a szemem. Az országút olyan néma és kihalt volt, mintha valahol a Déli-sarkon taposnám a gázt, s hogy egyáltalán országút van alattam, azt csak az eperfáknak köszönhetem: ők mutatják az utat Hull a hó. Ha költő lennék, akkor most megénekelném meleg szobám ablakából kibámulva a kavargó hópelyhekre. De hogy sofőr vagyok és két tenyérnyi résen bámulok ki a kavargó pelyhek világába, amelyet a reflektor úgy- — ahogy megvilágíthat, inkább káromkodok. Igaz, ez éppen nem lírai dolog, de legalább annyira őszinte. A fülkében ugyan nincs hideg, a bunda melegít de a korán leszállt estében táncoló hópelyhek, a szélvédőre rárakodó vastag, fehér párna és a jobboldali ajtó alatt besüvítő szél mégis olyan érzést kelt bennem, mintha jégveremben ülnék. Bundában, de jégveremben. Megnézem az órám: M 8t Másfél óra, amíg beérek a telepre, onnan félóra hazáig: fél hétre otthon vagyok. Meleg van, megterítve az asztal, a srác a nyakamba ugrik, jó hogy hazajöttél, öreg... Nem tudom honnan szedte ezt a megszólítást, de nem vagyok képes haragudni érte... Aztán gyertyagyújtás, a faterék is átjönnek.. Hiába na, a ka* rácsony, az karácsony. Csak ez az istenverte idő ne lenne. Miért kellett éppen ma havaznia, ha már annyira rajta van a természetfelelős, hogy fehér karácsonyunk legyen. Ránézek a sebességmérőre, az ötvenes körül imfoolyog a mutató, hiába, jobb félórával később hazaérni, mint öt esztendő múlva, vagy sohasem; Az ablaktisztító serényen küzd a hóval, lohol jobbra- balra, meresztgetem a szemem, . hogy túllássak a hó függönyén. A pelyhek furcsa alakokat rajzolnak elém a sötétség falára, s egy pillanatra nagyon egye* dűl érzem magam. Ha most leállna a motor, vagy defekt valamelyik keréken... brrr:.. rágondolni is rossz. Fél kézzel rágyújtok, dúdolni kezdek egy dalt és hazagondolok, a meleg szobára, a terített asztalra.;, hű, de éhes is vagyok... az asszonyra, aki hat éve izgul ' értem,. hogy valami baj történhet velem, hiszen „annyi balesetről hall az ember, hogy ugye, te vigyázol magadra?” — Vigyázok, persze, hogy vigyázok, — mondom akaratlanul is hangosan. Egy alak ugrik elém. Belé a fékbe. A teherautó oldalra csúszik, egyszeriben olyan melegem lesz, hogy elönt a veríték. A marha anyádat... A kucsmás félkabátos férfi, alig három-négy méterre vagy még annyira se, még mindig integet a lámpa fényében, mintha dróton rángatnák a karját. Kinyitom az ajtót... — Mit akar? Börtönbe jussak ... És ha nem tudok megállni? Tehetik a hulláját a karácsonyfa alá, én meg énekelhetem a betlehemest a cellában — ordítok rá és nagyot köpök, nem tudom, hogy a hótól-e, vagy a dühtől.;. — Ne tessék már haragudni... — áll már előttem az ember, szemöldökén vastagon a hó, kucsmáján is, úgy néz ki, mint valami Mikulás és topog, látszik, hogy átfázott, régen állhatott már, hogy felkapaszkodjék valami alkalmi járműre. — Na és, ha nem haragszom, akkor mi van? — förmedek rá, most már inkább ____ lá ssa, velem nem lehet kukori- cázni, s húznám be az ajtót, de fogja, mindkét kezével. — Na, mit akar? Hová vigyem? — Kedves elvtárs... itt lakom a tanyában .. , Disznót vágtunk, és .. Mit akar ez itt? Disznótorra meghívni? Köpködöm a havat és magamban szidom az embert, aki bütykös kezével, töredezett körmű ujjaival úgy fogja az ajtó kilincsét kivül- ről, hogy látszik, inkább vé- gighurcoltatja magát a fél világon, de el nem ereszti.;. — ... megemelte magát az asz- szony . j. Pedig még csak hetedik hónapos. Vinne már be a városba, de gyorsan, orvos kell, mert nagy baj lesz... Megfizetem tisztességgel:.. — Melyik városba? — kérdeztem aggódva Megmondja. Hát melyikbe is. Nyilván, amelyik közelebb van. Amelyiket most hagytam el, félórája sincs. Ez most azt hiszi, hogy visszafordulok, s viszem a városba, karácsony estéjén, viszem vissza, elvesztegetve újabb egy, vagy másfél órát. Azt a magasságos:.. — Tegye már meg, az isten szerelmére, kedves elvtárs... mert még meghalhat nekem az asszony. ». Most mit mondiak? Nemsokára öt óra. Nem érek így haza tán nyolcra se. Vár otthon a gyerek, az asszony, aki az öklét rágja majd le, hegy biztos valami baj történt vélem .. , A fater, aki bánatában^ hogy nem vagyok még otthon, úgyis olyan ritkán találkozunk, leszopja magát egy-kettőre, mert istenesen szereti a bort... Reggel óta nem ettem, úgy érzem magam, mint a citrom, amelyet kifacsartak :.. És most menjek vissz» véle a városba... — Megteszi-e? Itt állok már félérája, tán több is .. De még egy szekér se;.. Legyen már szíve, embersége — könyörög az ember, én meg fázom, mert bevág a hó, a hideg... Na, ennék is elege lehet, meg szép karácsonya. Dühösen kivágom a cigarettacsikket a lába elé, aztán inkább ráordítok, mint szólok.:. — Másszon be... Az ember lohol, kert® a motorházat, úgy néz ki a reflektor fényében, mint egy nagyra nőtt, riadt denevér és már kászálódik is fel mellém. — Hogy az isten áldja meg a jóságáért, kedves elvtárs ;.. hálálkodik, míg lassan, óvatosan megfordulok, nehogy az árokba vigyem a hátsó kerekeket :.. Néhány méter és már saját nyomomat is alig látom. Ha szerencsém van, még hazafelé el is akadhatok, de sebaj, csak az isten megáldjon az én jóságomért, enné meg a fene ezt az embert, aki pont én belém botlik az országút közepén. — Tudom, magát is várják otthon ... De hát mit csináljak? — mentegeti magát, hogy ö igazán nem tehet róla. sőt, az asszony se, senki se. Vannak dolgok, amikor az ember tehetetlen, hogy kikerülje a tragédiát, legfeljebb egyet tud tenni: a végkifejlődést megakadályozni. Ezt a végkifejlődést olvastam valahol és most nagyon passzolt ide. Mégiscsak jó, ha az ember művelődik — jegyeztem meg magamban fanyarul, mert mindenhez volt kedvem, csak énpen beszélni nem. Pont ezzel az ágrólsza- kadtal nem, akit most — magamnak is szégyellettem bevallani — majdhogynem gyűlöltem, szerencsétlen asszonyával együtt.:. — ...mondtam én neki,hogy gess . . De hát nem ért a szóból, olyan dolgos, igyekvő asszony az én feleségem. Azért is szerettem meg -- mondja, és mondja a magáét, anélkül, hogy egy ühümre is számot tartana. Neki most beszélnie kell, hogy felejtse, vagy legalábbis csökkentse a tragédiát, amelyet én ugyancsak tudomásul vettem, de amely most az ő életének fordulópontja lett.. i — Pedia ez lelt volna az első ... Fiatal házasok vagyunk. Az első gyerek és odavan .. Most már csak az asz- szony, legalább az megmaradjon .;. Na, hiszen beköszöntött hozzánk a szent karácsony. Hozzánk aztán be ... Az elv- társnak van családja? — Van — mormogom, s köziben az utat, a kavargó hópelyheket nézem és arra gondolok, hogy a srác már az ölében tartja az órát, úgy nézi, az asszony odarakta a fa alá az ajándékot Én meg ahelyett, hogy közelednék, távolodom. Egy asszonyért Akit soha nem láttam, akivei soha semmi közös dolgom azon túl nem volt hogy azt a földet tapossa, amit én — — Lány, vagy fiú? — faggat utasom, s hallom, topog a talpa, úgy látszik, a csizmában is jól eifázott a lába; — Fiú. Csakis — mondom akaratlan büszkeséggel. — Nagyra nőjön. Akinek ilyen becsületes apja van, az rendes ember lesz, szentséget rá, hogy az lesz. Na, szóval én most rendes ember vagyok. Fél szemmel rápislogak emberemre. Velem egykorú, tán még fiatalabb is, most hogy arcáról, szeméről, a borostákról leolvadt a hó. csak a szeme, még itt, az alig világos fülkében is látni, hogy a száné öreg. Vagy inkább riadt Mint az űzött vadé. Rettenetesen fél ez az ember. Fél és félt Félti az asszonyát és fél, hogy a tragédia bekövetkezik, mert magát is félti. Hogy egyedül marad, hogy nem hallja többé asszonya hangját hogy nem lesz, aki meleg vacsorával fogadja, akinek szólhasson, s aki szóljon hozzá. Akaratlanul is megsajnáltam ezt az embert, s bár fortyogott bennem a keserűség, hogy így kellett, pont nekem kellett így járnom, mégis odavetettem néhány biztató szót: — Nem kell mindgyárt letörni ... Tíz perc múlva az orvosnál vagyunk... Azám, az hogy jön ki ide? — döbbent belém a rémület, hogy talán még arra is várni kell, meg visszahozni... — Van annakkocsiia... Moszkvics — tette hozzá emberem büszkélkedve, mintha éppen neki volna saját kocsija. — Akkor meg szüret — mondom. Azzal még előbb is odaér, mint én ... Megnézi az asszonyt és nem lesz semmi baj... — Gondolja? — Hogy gondolom-e ... Tudom. így lesz. Nyugodjék meg — mondtam — és ebben a pillanatban magam is éreztem, hogy nem is lehet másképpen. — Hallja, de jó ember maga. Van szíve. Na. Soha el nem felejtem, hogy mit tett értem ... — Ugyan már, ne hálálkodjék itt nékem... Mit tettem? Amit minden ember. Mert emberek volnánk, nem igaz? — feszengtem a kormány mögött, mert sohase szerettem, ha — Tudja, már ne haragúd-í jón meg, de most az jutott ] eszembe, amit a nagyanyám < mesélt nékem, még pendelyes] kölyökkoromban — fordult ] most már felém az ülésen. Odaültünk mi öten gyerekek, < én voltam a legkisebb, de em-í lékszem rá, hogy odaültünk kö- < ré a kemencénél és ő meg me- < sélt nekünk. Csuda sok, meg 5 szép mesét tudott, most biztosi bekerülne az újságba is ... Na- ] hát, egyre nagyon visszaérniük- < szem, az volt a címe, hogy Ka-] rácsonyi legenda. ... nem tudtam, hogy mér- ] gelődjek-e, vagy nevessek. Ez] most mesélni fog nekem, mint) valami nagyanyó. Kár, hogy] kemence nincs. — — ... hát ez a mese arról ] szólt, hogy szent karácsony éj- < szakáján az erdész meghal- < lotta, hogy farkasok járnak az ] erdőszélen. Otthagyta meleg,; fűtött szobáját, otthagyta az 1 asszonyt, meg a gyereket, vette < a puskáját és ment... Nem ] virtuskodásból, nem azért, mert 5 annyira szeretett volna vadász- < ni, hogy még a karácsony es-5 tét is a havas világban töltse, < hanem mert az erdőszélen la-5 kott egy öregasszony a kis ] unokájával... Szegények voltak és egyedül éltek... Ne-] hogy megegyék a farkasok.. Nahát, a nagyanyó, meg az < unoka megmenekültek a far-? kasoktól, de az erdész nem.. Azt felfalták a dúvadak... 5 Mindig megkönnyeztük az er-S dészt és mindig mégis érdé- < szék akartunk lenni... Nahát,I ez a mese jutott eszembe... Ezt megkaptam. Mese- ] hős lettem. És mindgyárt el is) temet a farkasok torkába. Biz- < tató mese, nem mondom... — Nincsenek már farkasok,] de ha lennének sem mennék) én ki a téli éjszakába senki] emberfiáért — jegyeztem meg] emberemnek. Megcsóválta a fejét, úgy] mondta: — Nem igaz ez. Menne ma-] ga is. Tudom én azt — tette] hozzá mély meggyőződéssel. Rendben van, ezen ne múl-] jón. Mentem volna, ha neki így] tetszik. A távolból felvillantak) a város fényei, most már ő] mutatta az utat Néhány utca,] néhány kanyar és megálltunk] az egyik ház előtt Kikászáló-] dott mellőlem és nyúlt a zse-] bébe... — Mivel tartozom, kedves j élvtárs? — Jószóval... — Az nem lehet Itt van, J vegyen valamit a fiának, megérdemli, hogy ilyen apja van ... J ... és egy százast akart a < markomba nyomni. — Tegye a fenébe azt a pénzt ] — hörrentem rá... — Na, hát] tudja meg, hogy én vagyok az] az erdész... És a mesében szó < sem volt arról, hogy az erdész] pénzt kapott volna a nagyanyó- tól... viszontlátásra. Egészsé- ] get az asszonynak — csaptam] be az ajtót a további hálálko- < dás elől... Nem mondom, egy százas jól] jött volna. Talán marhaság is] volt, hogy nem fogadtam el, < utóvégre megszenvedtem ér- ] te... S ki jönne rá már? Na, de egy erdész csak nem] PAPP MIKLÓS Beszélgetés a fiammal öcsi született: Pöttöm a neve, Olyan, mint te vagy. Üj hang. Friss zene. — Nyilazni tud és számol ötvenig? TV-t nézett már? sok csokit eszik? és labdázik-e, vagy füzetbe ír? — — Picike ő még ... s képzeld ..; bepisil... (gondterhelten néz rám és elmereng, hogy milyen butus az a kisgyerek...) — Vonatja van-e. tört-e már jeget s mi fái neki. hogy mindig pityereg? Oviba jár-e, és... és mondd nahát elalszik-e már, mint a kis Balázs. (És kérdez százat, ezret, egyre csak és játszunk Robint, kerek vasutat... — Milyen csöppség és mindig kiabál! Mit adjunk neki? Husi kell talán? — (Testvérke tejjel alszik s mosolyog, két széken, s piros, mint az angyalok...) .. .Na most fussunk ki az erdőbe hát és vágjunk íjat. hajló rózsafát, jó spárgát rá, jó húrosan neki..; (Lelkűnkből lesz az s én feszítem ki.) Szaladunk a pólya-fehér hóba’: — Pszt! Titokban, ö ne tudjon róla. — FARKAS ANDRÄS Yerőfényes táj Nézem a tájat és tudom. Hogy aki ott, a völgy ölén Lovával baktat az úton. Céljában eljuthat fölém. Pedig én itt, a hegygerinc Széles karjában élvezem A messzeséget, ami nincs. Ha csak behunyom a szemem. De jó azt tudni és tudom. Hogy minden ember mindenütt Célért van. Futnak az úton. Akiknek megvan mindenük, S akik még úgy hiszik, a cél Nem is mindig elérhető: A völgy a csúcsokról beszel. Patakról suttog a tető. , A perc megy számolatianul, És én pihenten figyelem. Hogy a jelen, jövő, a múlt Felhők formáján húz velem, S minden bizonnyal mások is Szemük meresztve figyelik. Hogy omlik porrá a kavics, S hogyan repül az egekig. Es mennyien fogalmazunk A sok-sok történés szerint? Vándorló munkások vagyunk. És bennünk jó törvény kering, És a szabály most gazdagabb, Mint hinnénk és húzásait Nem őrzi már szentelt lakat, Inkább sodrása van s segít. — Mindez a lassú, köznapi Okoskodást a fellegek Pazar játéka kergeti, Amint elnézem az eget, A vízcseppek formáiban Csodás képekké alakul A széltől üldözött roham Tornászva nyughatatlanuL S a felhő új kérdést üzen, Ahogy a fény játszik velem, S ha most a választ kérdezem, Lehet, hogy én meg sem lelem, De jön helyettem az az agy, Aki megérti a jelet, Mert minden hajnal meghasad, S estévé nő a táj felett. MOLNÁR JENŐ Hegedű Kukoricaszárból csináltam régen; Az volt a test, a húr és a vonó. , Valahogy szólt is. Hogy? Nem emlékszem. Biztosan szép volt. Szép és csudajó. , Több nem is jutott. Csak ennyire vittem. Tudtam, nálunk az élet egyszerű: a vágy elszunnyad egyszer a szívben s kukoricaszár lesz a hegedű ..; , El is felejtettem. Futnak az évek s munkál az idő: mindent betakar.., — Hol van a hegedű? Rétégre réteg... — S tegnap megszólalt fent egy zenekar. Csilláros szép terem, erkély, páholyok. Színpadon varázs, gyógyító zene. Micsoda fenség! Zuhog és csobog, s mindenkit eltölt forró üteme. Nincs más csak zene. mely zuhog és árad. Diadal. Betölt minden csep zugot. Lendül a pálca és száll a varázslat: nem a színpadon, már bennünk buzog. Szememet törlőm, mert gonosz könny rezeg. Csitt! Az ember hogy elérzékenyül... Ünnepi műsor van. Frakkos nagy nevek ... Fent a pulpitusnál a fiam hegedül...
