Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-21 / 300. szám

* NÉPÚJSÁG 1961. december 21;, csőt jrtök Hz ENSZöözgyülés Politikai Bizottsága elfogadta az afrikai-ázsiai országok algériai határozati javaslatát ENSZ-hitok A NATO tanácsának pä- rizsi ülésén többek kö- íött jelen volt a hitlerista há­borús bűnös Heusinger tábor­nok is. Heusinger Washing­tonban telepedett le, s jelen­leg a NATO állandó katonai tanácsának az elnöke. Érthető tehát, hogy az a vád, amelyet a szovjet kormány Heusinger ellen emelt, tulaj­donképpen az atlanti politiku­sokat is nehéz helyzetbe hoz­ta. Sem az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztériuma, sem a Német Szövetségi Köz­társaság vezető körei, sem a nyugati sajtó nincs olyan hely­zetben, hogy megcáfolhatná ezeket a tényeket. Csupán ar- ról beszélnek, hogy „a hábo­rú utáni Németország nem hagyhatja hasznosítatlanul az egykori nácikat”, és Heusin- gert egyébként is „felülvizs­gálta” a szövetségi gyűlés kü­lönleges bizottsága. A Nyugat zavartsága érthető, hiszen a Szovjetunió által eltőerjesztett megcáfolhatatlan iratok nem­csak Heusingert érintik. Még nagyobb mértékben sújtják jelenlegi pártfogóit. Valóban, az a tény. hogy a NATO magas posztján álló Heusinger éppen a leleplezését követő napon utazott Párizsba — az Észak-Atlanti Szövetség és a nyugatnémet militarizmus jelenlegi politikája közötti igazi kapcsolat fényes bizo­nyítéka. A nyugatnémet re- vansisták készségesen adják át ..gazdag” tapasztalataikat a NATO-nak. Másrészt a NATO mindinkább olyan szervezetté alakul át, amely a nyugatné­met revansisták javára dolgo­zik. ti ogy ez mennyire így van, elég csupán a pá­rizsi ülés napirendjére utálni. Mint a nyugati sajtó közölte, ezen az ülésen ismét előtérbe került a NATO „negyedik atomhatalommá” történő át­alakításának kérdése. Ennek az a lényege, hogy a nyugat­Hatalmas tömegtüntetés volt kedden este Párizsban az OAS ellen PARIZS (MTI): Kedden este Ismét hatalmas tömegtünteté­sekre került sor egész Fran­ciaországban. Párizsban több tízezren kö­vették a szakszervezetek, a Francia Kommunista Párt, és más tömegszervezetek felhívá­sát, hogy a délelőtti általános tiltakozó sztrájk után este az utcákon tüntessenek az OAS ellen és állást foglaljanak az algériai béke mellett. A tüntetők eredeti terve az volt, hogy a Bastille-től a vá­rosházáig vezető úton vonul­nak végig. A rendőrség azon­ban már a délutáni órákban erős készültséggel lezárta a tüntetés színhelyéhez vezető utakat és a földalatti vasút állomásait. A tömeg erre több, hatalmas menetben vonult vé­gig a belváros utcáin. A fel­vonulók röplapokat szórtak szét, amelyeken a fasiszta ve­szély elleni összefogásra szó­lították iel a demokratikus erőket. A rendőrség ismételten út­ját állta a tüntetőknek, több helyen heves összecsapásra került sor. Mintegy harminc tüntető súlyos fejsérülést szen­vedett a rendőr gumibotoktól. A sérültek között van a párizsi városi tanács több kommunis­ta és szocialista képviselője is. Az összecsapás során rendőr is megsebesült. A Párizsba érkező jelenté­sek szerint hatalmas tünteté­sek voltak a vidéki városok­ban is. Marseilleben 15 000-en, Montpellierben 5000-en, Brest- bcn, Dijonban több ezer főnyi tötneg vonult végig az utcá­Idő járás jelentéi A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható idő)-rat, csütörtök estig: A hőmérséklet kissé emelkedik. Felhős idő. többfelé kisebb hava­zással, ónosesóvel, esővel. Mérsé­kelt, az északi és keleti megyékben megélénkülő északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0—plusz 3 fűk. várható legalacsonyabb éjszakai hőmérsék­let mínusz l-minusz 4 fok között. (MTI) Nyolc portugál kommunista megszökött a börtönből Portugál-lndia“ felszabadult Napjainkban folyt rövid ideig a harc a „Portugál- lndia” össze­foglaló néven ismert 3 gyar­mati terület, Goa, Diu és Damao felsza­badításáért. Az összesen i 4200 négyzetkilomé­ter területű, 650 ezer lakosú há­rom gyarmat India nyugati partvidékén, egymástól több száz kilométer távolságra fele­szik. Legutóbbi jelentések, sze­rint Dint és Da- maot a portugál megszállók harc nélkül adták fel, míg a legjelen­tősebb terüle­tért, Goáéri, ki­sebb harc dúlt. Diu gyarmathoz Gogolé, Simbor és Panikata, Da- maohoz Dadra és Nagar Havili külterületek tartoznak. Az utóbbi két terü­let (lásd Damao me’lé1'térkénét középen lent) lakossága né­hány hónappal ezelőtt a portu­gál megszálló­kat Damaotól elszigetelte és gyakorlatilag India jennhatósága ala helyezte Dadra-t és Nagar tíaviü-t. Az ENSZ-csapatok elfoglalták az Union Miniere telepeit Adoula és Csőmbe Kitonában LEOPOLDVILLE (MTI): Kedden Elisabethville-ben a nemrég kötött ideiglenes tűz­szünet ellenére tovább dörög­tek a fegyverek. Smith, az ENSZ Elisabethville-i képvise­lője közölte, alighogy Csőmbe kitette a lábát a katangai fő­városból, fehér zsoldosok az Union Miniere telepeiről gép- puskatüzet zúdítottak az etió- piai ENSZ-csapatokra. Az ENSZ-csapatok megvárták, míg a diktátor tisztes távol­ságra kerül Elisabethville-tő! és ezután viszonozták a tüzet. Egyórás kemény küzdelem után az Union Miniere terüle­tére etiópíai alakulatok vonul­tak be és elfoglaltak vala­mennyi stratégiai fontosságú telepet. Egyes jelentések arról szá­molnak be, hogy az Union Miniere teljes egészében az ENSZ-csapatak kezére került. Adoula kongói miniszterel­nök kedden megérkezett Ki- tonába, hogy ott Csőmbe ka­tangai diktátorral tárgyaljon. Az Egyesült Államok Leopold- ville-i nagykövetének kísére­tében, akit Kennedy kongói különmegbízottjának nevezett ki, Csőmbe is a volt belga tá­maszpontra érkezett. o © M o .ft a VÍV a® © ® >1)RU • Gyakorlattal rendelkező gépésztechnikust, mérnököt, közgazdászt, számviteli és pénzügyi szakembert, nyomdászt azonnal felveszünk Egerből. Jelentkezés: Mátravidéki Fémművek, Sírok. Autóbusz naponta biztosítva ván. '»»on 0 ® ®OÖ©fie®*J iniiiiaaiaiagii Akar jól ünnepelni? Karácsonyi és újévi élelmiszer- és italáru szükségletét a megye területén működő élelmiszer szakboltokban vásárolja meg. Italáruk, édességáruk, csemegeáruk, külföldi szardíniák, olajoshaiak, gyümölcslevek, déligyü- mölesöK és gyarmatárukkal bő választékban állunk a vásárlóközönség rendelkezésére. HEVES MEGYEI ÉLELMISZER KISKERESKEDELMI VÁLLALAT A közgyűlés jóváhagyta * gyámsági bizottságnak azt a határozati javaslatát, amely elítéli Portugáliát azért, mert nem nyújt tájékoztatást az el­lenőrzése alatt levő tengeren­túli területeken kialakult helyzetről. A határozati javas­latot 90 szavazattal három el­lenében fogadta el a közgyű­lés. A közgyűlés. Reuler-tudósí- tás szerint, elhatározta hét­tagú bizottság alakítását a délnyugat-afrikai helyzet hely­színi tanulmányozására. (MTI) Indiában békés együttélésért, az általános és teljes leszerelésért vívott harc kérdésében. A szovjet nép — mondta befejezésül Brezsnyev — sikereket kíván mind­azoknak, akik harcéinak ma a gyarmati rendszer ellen, szabadságukért és függetlenségükért. Itt Bombayban — hangsúlyoz­ta Brezsnyev — különösen érezzük, hogy az indiai nép milyen megelégedéssel és lel­kesedéssel fogadja Goa és más portugál uralom alatt levő in­diai területek felszabadításá­nak hírét. Az indiai nép régóta várja azt az órát, amikor In­dia egész területe végre felsza­badul a gyarmati iga alól. Leonyid Brezsnyev és kísé­rete különvonaton Anklesvarba utazott. ★ Anklesvarban, India születő kőolajipari központjában nagygyűlést rendeztek a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnökségének elnöke tisz­teletére. A gyűlés után Brezsnyev megtekintette az olajkutakat, majd részt vett azon a meleg hangulatú találkozáson, ame­lyen az indiai és a szovjet szakemberek is megjelentek. Kedd délután Brezsnyev és kísérete repülőgépén visszaéri kezett Bombayba. (MTI) vesz-e a Franciaországban fogvatartott öt algériai minisz- i tor. azt a reményét fejezte ki, 1 hogy a küldöttségeknek a köz- 1 gyűlésen tanúsítandó magatar­tása meggyorsítja majd az öt miniszter szabadonbocsátását. Az ENSZ-közgyűlés ügyvite­li és költségvetési bizottsága felhatalmazta a főtitkárt, 200 millió dollár értékben kölcsön- kötvények kibocsátására. Ezt a kongói ENSZ-haderők költse- t geinek fedezésében mutatkozó hiány pótlására használják majd fel. Brezsnyev BOMBAY (TASZSZ): Bom­bay városi tanácsa nagy foga­dást adott Brezsnyevnek, a Szovjetunió Legfelsőbb Taná­csa Elnöksége elnökének tisz-. teleiére. A fogadáson meg­jelentek Bombay közéletének és üzleti köreinek képviselői. A magas vendéget Vorlikar, Bombay város főpolgármestere üdvözölte. Leonyid Brezsnyev meleg köszönetét mondott a baráti , fogadtatásért, majd a szovjet emberek, a szovjet kormány és Nyikita Szergejevics Hrus­csov nevében forró üdvözletét , is tolmácsolta Bombay lakó- j sainak. A Szovjetunió küloolitikájá- , ról szólva Leonyid Brezsnyev többek közt a következőket mondotta: a békés együttélés j politikája — a béke és a né- t pék barátságának politikája. A Szovjetunió és India jól meg­értik egymást a békéért és a ; 1 as-rakétában déli részén kijelölt' célpontjá- ; ba. Még nem erősítették meg a ] hírt, hogy a kabint sikerült-e ] leválasztani a rakétáról. A ka- s bint és utasát amerikai hajók és repülőgépek keresik az At- ] lanti-óceánon. (MTI) 1 NEW YORK (MTI): Az ENSZ-közgyűlés Politikai Bi­zottsága kedden este 21,15 óra­kor (magyar idő) folytatta az algériai kérdés megvitatását. Ifj. Habib Burgiba tunéziai küldött, a vita utolsó'szónoka, beszédében síkraszállt az algé­riai—francia tárgyalások foly­tatása mellett. Ezután a bizottság áttért a szavazásra. A 34 afrikai, ázsiai ország határozati javaslatát — amely az algériai kérdés békés megoldása céljából indítvá­nyozza az algériai—francia tárgyalások folytatását —, a bizottság 61 szavazattal, ellen- szavazat nélkül elfogadta. összesen 34 ország, köztük Anglia és az Egyesült Államok küldöttsége tartózkodott a sza­vazástól. Kilenc tagállam kép­viselői, köztük a francia dele­gáció tagjai, nem voltak jelen. A szocialista országok a hatá­rozati javaslat mellett szavaz­tak. TASZSZ-jelentés szerint Ja- zid tájékoztatásügyi miniszter, az ideiglenes algériai kormány küldöttségének vezetője a ma­rokkói rádiónak adott interjú­jában méltatta az afrikai— ázsiai országok határozati ja­vaslatát r— amit tudvalevőleg, időközben a Politikai Bizott­ság el is fogadott. Hangsúlyoz­ta, hogy az algériai kérdés megvitatásán minden küldöttség tevékenységét az az egyöntetű törekvése jellemzi, hogy elő­mozdítsa a ‘ kérdés megoldását tárgyalások útján. Jazid arra a hozzáintézett kérdésre vála­szolva, hogy az algériai— francia tárgyalásokon részt • Majom az Atl CAPE CANAVERAL (MT): Az Egyesült Államok Cape Canaveral-i kísérleti telepéről magyar idő szerint szerdán hajnalban fellőttek egy Atlas mintájú rakétát. Kabinjában egy 2 kilogramm súlyú rhesus majom kuporgott, amelynek testébe az életfunkciók ellen­őrzésére mintatür rádiadót és orvosi műszereket helyeztek el. A tervek szerint a kabinnak le kell válni a hordozórakétá­ról. 960 kilométeres magassá­got kellett elérnie, hogy az­után 9600 kilométeres ballisz­tikus röppálya megtétele után lezuhanjon az Atlanti-óceán LONDON (TASZSZ): A Daily Worker jelentése szerint ked­den nyolc portugál kommu­nista szökött meg egy Lissza­bon környéki erődből. A lap szerint a szökést rendőrségi páncélautón hajtották végre. (MTI) tételére alkalmas rakétákat” követelt csapatai számára avé­gett, hogy „hatékonyan fogad­ják a szovjet fenyegetést.” Speidel visszautasította a kö­zép-európai atomfegyvermen­tes övezet megteremtését célzó javaslatokat is, mert vélemé­nye szerint azok „lerombolnák az oly sok nehézség árán meg­teremtett NATO védelmi rendszerét”. Az értekezleten ugyancsak felszólaló Lemmer, nyugatné­met miniszter és Brandt, nyu­gat-berlini polgármester min­den igyekezetükkel arra töre­kedtek, hogy olyan általános véleményt- alakítsanak ki, mi­szerint a Szovjetunióval foly­tatott mindennemű tárgyalás „hiábavaló lenne”. Ugyaneb­ben a szellemben szólalt fel a NATO párizsi ülésén Schröder nyugatnémet külügyminiszter is. ök lényegében elzárkóztak mindenféle tárgyalás elől, amit a Szovjetunióval Nyugat-Ber- lin ügyéről folytatnának. Nem nehéz megérteni, mi­lyen végső célok vezérlik Spei- delt, Heusingert, Schrödert, Brandtot és a többi nyugat­német politikust. Abban re­ménykednek: végül is meg­akadályozhatják a nagyhatal­makat abban, hogy tárgyalá­sokat folytassanak az égetően fontos, nemzetközi kérdések­ről, ők viszont közben a NATO segítségével atomfegy­verekre tegyenek szert. Utána pedig, megszabadulva szövet­ségeseik gyámkodásától, újra „Barbarossa”, „Attila” és „Tengeri oroszlán” típusú ter­veket dolgoznának ki, hogy megtámadják Európa békére vágyó népeit. Nehezebb megérteni azokat a nyugati politikusokat, akik önként, vagy önkéntelenül új­jáéleszteni segítenek a nyugat­német militarizmust és revan- sizmust. — Talán megfeled­keztek már a második világ­háború idején elszenvedett történelmi leckéről? Speidel és Heusinger na­gyon szeretnék megteremteni a „Barbarossa”-terv — a Szovjetunió elleni támadás terve — új, módosított kiadá­sát. De ehhez rövid a kezük. A Szovjetunió ma már min­den szükséges eszközzel ren­delkezik ahhoz, hogy megfé­kezze a képességeiket erősen túlbecsülő nyugatnémet mili­taristákat és NATO-beli párt- j fogóit. G. Djadjanc, a moszkvai APN hírmagyará­zója. német hadsereget atomfegyve­rekkel szerelik fel és ily mó­don a német militaristák ke­zébe adják a tömegpusztító fegyverek feletti ellenőrzést. Sokatmondó az a tény, hogy ezt a tervet éppen Strauss, a Német Szövetségi Köztársa­ság honvédelmi minisztere vit­te magával Párizsba. „Bonn makacsul ragaszkodik a NATO atomfegyverrel történő felsze­reléséhez” — írta ezzel kapcso­latban a New York Times bonni tudósítója. A tudósító szavai szerint az amerikai ve­zető politikai körökben meg­erősödött „a nyugátnémet had­ügyminiszter álláspontjának helyessége”. Világos, hogy az atomfegy­verek fölötti ellenőrzésnek a NATO vezető posztjain levő nyugatnémet generálisok kezé­be történő átadása súlyos kö­vetkezményekkel járhat egész Európa népei számára. A német militaristák, akik atombombák birtoklására áhí­toznak, a NATO-t igyekeznek felhasználni arra is, hogy a nagyhatalmak között megaka­dályozzanak bármiféle megál­lapodást, amely alkalmas len­ne az európai politikai feszült­ség enyhítésére. A német mi­litaristák mindenekelőtt a né­met kérdés békés megoldását szeretnék zátonyra futtatni. A nyugati sajtó közlése szerint a német militaristák a NATO korábbi ülésszakán is mindent elkövettek, hogy a szövetséges nyugati hatalmak képviselőit a nyugat-berlini kérdésben „kemény álláspont” elfoglalá­sára késztessék. A most lezajlott párizsi NATO-értekezleten l a Szövetségi Köztársaság másik háborús bűnöse, Speidel gene­rális is megjelent. Speidel je­lenleg a NATO európai szá­razföldi csapatainak a pa­rancsnoka és a NATO leg­utóbbi párizsi értekezletén „minél nagyobb távolság meg­X—■ i " 11 kon, tüntetve az OAS ellen és követelve az algériai békét. ★ Egész Franciaországban az állami üzemek dolgozóinak mintegy 80 százaléka, magán- vállalatoknál pedig az alkal­mazottak 70—80 százaléka vett részt a fasizmus elleni nagy­szabású tiltakozó sztrájkban. (MTI) Kinek dolgozik a NATO ?

Next

/
Thumbnails
Contents