Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-21 / 300. szám

Holnap: VAKÁCIÓ AZ MSZMP HEVES MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS »NAPILAPJA XII. évfolyam, 300. szám ARA: 50 FILLÉR 1961. december 21., csütörtök A mi asztalunk... Ismert pincérmondás — eleget bosszankodunk miat­ta — „Sajnálom, kérem, nem az én asztalom!” Ezt a mondatot újabban az embe­rek átvitt értelemben is használják. Annak a „jel­szava” ez, aki közömbösen szemléli a társadalmi tu­lajdon megkárosítását, s ál­talában mindazt, ami csa­ládján, munkahelyén, be­osztásán kívül történik. Azoknak a jelszava ez, akik nem éreznek egyetemes fe­lelősséget az egész ország előrehaladásáért, akik sze­retik a felelősséget másra hárítani, s csak külön ren- clétkezésekre, a felsőbb uta­sításokra hajlandók bármit tenni. De ha külön jelszavuk van is, szerencsére számuk mindegyre csökken. S egyre többen vannak, akik túllát­nak saját családjukon, mun­kahelyükön, akik nem tud­jak közömbösen szemlélni a társadalmi tulajdon megká­rosítását, akik felelősséget ereznek minden iránt, ami ebben az országban törté­nik. Nap mint nap találkozha­tunk ilyen emberekkel. Olya­nokkal, mint Kisgyörgy Ta­más idős kommunista, aki a Nagygombosi Állami Gaz­daságnál, mint kertészeti munkás dolgozik, de öttjár- tunkkor felháborodva me­sélte, fél napjába került, mégsem sikerült kideríte­nie, ki rongálja a gazdaság épületeit. Este pedig azzal foglalkozik, hogy terjeszti a párt lapjait, s meggyőzi az embereket arról, hogy meny­nyire fontos politikai tudas­suk növelése. Pihenhetne nyugodtan, joga van rá, nyugdíjas. De az becsületbeli kérdés nála, ; hogy nem nézi jó szemmel a garázdálkodást, a tunya­ságot, a kényelmességet, s mindent megtesz azok fel­számolásáért. Vagy említ­hetjük Trepper Gézát, a hatvani Városi Pártbizott­ság munkatársát, aki ere­deti munkáján kívül sokat segített a termelőszövetke­zeteknek a különböző gépek beszerzésében. De ide sorol­hatjuk azokat a nagyszámú, közérdekű bejelentéseket, amelyeket a népi ellenőrzési bizottságokhoz küldenek be az emberek. És a napokban is szép pél­dáját láttuk a kollektív fe­lelősségvállalásnak, amikor a Heves megyei traktorok — miután végeztek itthon a munka zömével — elindul­tak a szomszéd megyébe, hogy ott is időben előké­szítsék a talajt a tavasziak alá. Mindezek a példák azt bizonyítják, hogy a „nem az én asztalom” elv egyre kevesebb ember elve lesz, s mindinkább az a nézet ke­rül előtérbe, hogy — első­sorban kommunistáknak —, de minden becsületes em­bernek éreznie kell a fele­lősséget nemcsak saját ma­ga, családja, munkahelye, de az ország ügyei iránt is, hiszen itt minden „a mi asztalunk”. S ez az asztal nemcsak a felelősséget kí­nálja felénk, de azért is magunkénak érezzük, vál­laljuk a vele járó többlet- munkát. felelősséget, mert tudjuk, hogy mindennek haszna, eredménve a közös­ség javát szolgálja. Ezért valljuk ma már szinte egyöntetűen: itt min­den „a mi asztalunk”. (KE) II munkaverseny győztesei a gyöngyösi Szerszám- és Készülékgyárban Az előcsarnokban valóságos csoportosulást láttunk. A hir­detőtábla előtt tolongtak az emberek, mert most tették ki a munkaverseny győzteseinek névsorát. — Első: Megyes István bri­gádja. Harminc jó pont, 1000 forint jutalom. Pampuk Imre brigádja 30 pont, 1000 forint jutalom. — Nézzétek, a harmadik he­lyezett, a Domboróczky-brigád is 30 pontot ért el, de Borsodiék is megkapták az 1000 forintot, mert 29,9 ponttal lettek a ne­gyedikek. Az első sorban állók olvas­sák az eredményeket, s akik nem férnek a tábla közelébe, türelmetlenül sürgetik, hogy ki szerepel még a jutalmazottak között. Kíváncsian érdeklődnék, itt- ofct vitatkoznak is az emberek, de egyben megegyeznek: szo­ros versenyt, jó eredményeket hozott a most zárult verseny­szakasz. És jól jön a kará­csony előtt kifizetett 7400 fo­rint jutalom. Persze, a jól vég­zett munka boldog öröme is elégedettséget, mosolyt fakaszt. KÖNYVESPOLC ★ Guzi M.—Becze K.: AZ 57 081-ES LÉGIONISTA ★ BÁNYÁSZ HÍRADÓ ★ KINEK DOLGOZIK A NATO? ★ KÜLPOLITIKAI JELENTÉSEK ★ HÍREK — SPORT — HÁROMEZERKÉTSZÁZ konyhagarnitúrát gyárt a ko-1 vetkező évben, 1962-ben az \ Egri Asztalos és Kárpitos • Ktsz. Régi diákszokás szerint nagybetűkkel írják az iskolatáblákra: holnap: VAKÁCIÓ. A gyerekek hangos örömújjongással indulnak majd hazafelé, örülnek a szünetnek, sóvá­rogva, türelmetlenül várjak az ajándékokat. De. fényképezőgépünk lencséje még a. tanulás perceit örökítette meg a gyöngyösi 5. számú általános iskolában. Ma meg tanulnak, kísérle­teznek, azután következik a jól megérdemelt vakáció. A Béke-Yilágtanács határozata Németországról A Béke-Világtanács, miután négy napon át plenáris és bi­zottsági üléseken megvitatta a nemzetközi bekemozgaiom to­vábbi feladatait a békéért, a leszerelésért és a népek füg­getlenségéért folyó harcban, kedd este tartotta záróülését. A záróülés felszólalói nyo­matékosan figyelmeztettek az atomháború Bonnból eredő ve­szélyére. A Béke-Világtanács Német­országról elfogadott határoza­tában kijelenti: a szövetségi köztársaságban a hatalom to­vábbra is olyan gazdasági és katonai körök kezében van, amelyek felelősek a legutóbbi háborúért és annak bűneiért és most újból megkísérlik, hogy hatalmukat világszerte kiterjesszék. Kényszerítőén szükséges, hogy a népek harcoljanak azért, hogy e politikának véget vessenek. A békeszerződésre és a nyugat-berlini helyzet sür­gető rendezésére vonatkozó ta­nácskozásoknak a reális hely­zetből és a fennálló tényekből ■kell' . kiindúlniok — állapítja meg a határozat. A békeszerződésnek el kell ismernie a két néniét állam létezését és a köztük fennálló határokat, meg kell szilárdíta­nia a szomszéd államokkal fennálló határok végleges jel­legét. Mindkét német államot fel kell vermi az ENSZ-be. A békeszerződésnek szembe kell szegülnie mindenfajta újrafel- fegyverzéssel és meg kell til­tania a két állam felszerelését atomfegyverekkel. (MTI) — DECEMBERBEN tartják meg az egyhónapos általános ellenőrzést az Egri Városi Ta­nács művelődésügyi osztályá­nak dolgozói a III-as számú Állami Általános Iskolában. Ülést tartott az egri járási nőtanáes December 19-én, kedden délelőtt ülést tartott az egri járása .riötánács 'Egerben; as esti egyetem helyiségében.. •!. Az ülésén Jezoviczki Vincé- né, járási, titkár értékelte a nőtanácsok éz évi munkáját, különös tekintetté!, a nyári termelési tevékenységre. A beszámoló, után a hozzá­szólók foglalkoztak az eddig végzett termelési munkával és a továbbiakban a nőkre há­ruló feladatokkal, s egyönte­tűen elítélték azokat, akik nem akarják kivenni részüket a termelőszövetkezetek közös munkájából. Az értekezlet végén az asz- szonyok levelet juttattak el a budapesti szovjet nagykövet­séghez, amelyben a háborús bűnös Heusinger kiadatásával egyetértésüket fejezik ki. Leszakadt az Egeresek! Bányaüzem I-es függőaknája Megbénult a bánya termelése, de emberéletben nem esett kár! Ez év második felétől kez­dődően a lejtősakna helyett az Egercsehi Bányaüzem I-es függőaknája volt hivatott a szállítás lebonyolítására. A korszerű aknát — a csatolt részekkel együtt, félautomata csilleadagoló berendezéssel felszerelt alsó és felső rakodó­val — mintegy 40 millió fo­rintos beruházással építették. Az akna próbaüzemelése ide­jén nem sok baj mutatkozott. Később a távirányváltókap- csoló felmondta ugyan a szol­gálatot, de a karbantartómű­hely dolgozói ezt a hibát kija­vították. S most egy nem várt anyagi katasztrófa követ­kezett be... Kedden délután, negyed 4- kor az I-es függőakna szállí­tókasa, „fedélzetén” két med­dővel teli csillével — lesza­kadt, 160 méternyi zuhanás után — mintegy hatvan mé­terre az akna aljától — a kas az aknában keresztbe fordult. A szállítókas zuhanása közben tetemes anyagi kárt okozott, a berendezéseket, a traverzei, a vezérléceket összetörte. —’ Mi okozta a szállítókas leszakadását? — Bizonyára a mozgató kö­telek gyengesége — mondotta Prohászka Rajmund, a bánya­üzem igazgatója. — Mikpr bi­zonyságképpen megvizsgáltunk belőle egy részt, abban több elszakadt drótszálat talál­tunk. Most a kötélből hat mé­teres darabot Miskolcra küld­tünk, hogy szakítószilárdságát megvizsgálják. — Mikor számíthatnak a függőakna újbóli megindítá­sára? — A bánya termelése leállt, az emberek nagy részét a szarvaskői üzembe csoportosí­tottuk át, így 210 ember már ott dolgozik, s a kiesési vesz­teséget így próbáljuk valami­képpen pótolni. A mentési munkák az eset bekövetkezte után azonnal megindultak, s je­lentős ütemben haladnak. Mára már a helyszínre érkez­tek a tröszt és a minisztérium szakemberei is, hogy segítsé­get nyújtsanak a mentés irá­nyításában. Éjjel-nappal dol­goznak a mentés emberei, hogy a keresztbe fordult szál­lítókast megmozdíthassák, s leengedjék az alsó rakodóra. Reméljük, hogy erőfeszítése­ik eredménnyel járnak majd, s karácsony után való szer­dán, még áz esztendő fordu­lása előtt, újból működéibe léphetnek az aknaszállító be­rendezések. (kyd) Mit vásároltunk ? A kereskedelem már fel­mérte az év áruforgalmának eddigi, tapasztalatait. .Mint az illetékesek ' etpióiídták,' á kér reskedelrni , forgalom: az éltéit ll'. hónap alatt a sok éves át-, Lagtólt eltérően' alakult, .és, így, igen sok ;érdekességet- mutat. Míg * Borsod megyében ; hat, Baranya megyeben pedig négy százalékkal emelkedett a ke­reskedelmi forgalom, Békés, Szolnok, és Tolna megyében a tavalyi szinten maradt. Az ipari területeken a növekvő vásárlóerő következményeként megváltozott az árukereslet is. A szokásosnál ezért jóval több értékes fogyasztási cikket kel­lett szállítani az ipari megyék szaküzleteibe. Országszerte nö­vekedett az élelmiszerfogyasz­tás, érdekesen alakult az idén a vendéglátóipari forgalom, így az elmúlt években az úgy­nevezett hagyományos ven­déglátóiparnak volt nagyobb a látogatottsága, az idén az ön­kiszolgáló üzemi éttermek si­keréről számolhatnak be az il­letékesek. 1961 november vé­géig az önkiszolgáló üzemi vendéglátóhelyek forgalma 9 százalékkal növekedett, a vártnál jóval több hi”degkony- ha terméket, cukrászsüte­ményt és félkész ételt is el­adott a kereskedelem. Jövőre ezé'rt ezekből a cikkekből lé­nyegesen többet hoznak for­galomba. Több érdekes jelenséggel ta­lálkoztak a szakemberek az 1961. évi iparcikkforgalom elemzésénél is. Az összes áru­csoportok közül csupán a ru­házati cikkek iránt csökkent a lakosság érdeklődése. A vártnál jóval kevesebb kész­ruhát, fehérneműt és méter­árut vásároltak. A műszaki üzletek viszont szinte az év minden részében nagy forga­lomról számoltak be.: A lakos­ság 1961-ben igen sokat köl­tött tartós fogyasztási cikkek­re. Megváltozott a közönség ízlése is, egyre inkább az ér­tékes, finom kidolgozású ké­szítményeket keresik. Különösen nagy volt az ér­deklődés i az idén a bútorféle­ségek iránt, de nagyon1 sokan vásároltak televíziót, magne­tofont, rádiót és háztartási elektromos berendezéseket is. - ^lotpiker^kpárt és kerelypá.y|j apkeresítédelérn tapasztalatai' szerint változatlanul .vásáröl-' tfk* a, '.hűtőszekrényeket, a.-vil-' lamos tűzhelyeket és a fépyt. képézőgépeket .viszont'.'a Várt­nál sokkal kevesebben. keres - ték az ország boltjaiban. Az iparcikkforgalom Idei tapasz­talataiból , ezeknek a változá­soknak figyelembe vételével, a kereskedelem vezetői .követ-' keztetpek az 1962-es év várha­tó forgalmára. Jövőre a, tele­vízió és .személygépkocsi pél­dául változatlanul az érdeklő­dés középpontjában marad. Az élelmiszerfogyasztás viszont 1962-ben valószínűleg nem ha­ladja. meg az ideit. Az iaény- szerű forgalom tapasztalatai­ból arra következtetnek, hogy jövőre a tavaszi kereskedelmi igény forgalma sokkal na­gyobb lesz,, mint az őszié. (MTI) UT a ’ Örömmel olvastam, hogy jövőre ismét sor kerül a bo­rok neves vetélkedésére — Grúziában. Ezen a nemes vetélkedésen egyedül a grúz bortermelők 60-féle márkás borral vesznek részt. Nyil­ván, nem tudom, hány faj­tával, részt veszünk mi, ma­gyarok is, akik egyetlen,po­rondról sem -maradhatunk el, ahol a bor vívja párhar­cát. Hogy a harc kimenetele mit hoz, az természetesen még a jövő titka. Alapos fel­készülésre van hozzá szük­ség, — s ezúton jelentem be, hogy a ma.gam részéről- leg­teljesebb mértékben rendel­kezésére állok a magyar borász-szakembereknek a magyar borfajták hatásfo­kának tüzetes vizsgálatában. Mert aki a bort szereti, rossz ember nem lehet, leg­feljebb csak rossz borász- . szakember. (-ó) . VJLÄ0 PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1

Next

/
Thumbnails
Contents