Népújság, 1961. december (12. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-19 / 298. szám

I NEPÜJSÄG 1961. december 19., kedd Két darab — egy siker A Gárdonyi Gésa Színház új bemutató járói Nemcsak akusztikailag ja­vult meg, de .esztétikailag is megszépült a „második” meg­nyitóra a Gárdonyi Géza Szín­ház. Meleg, barátságos és van valami meghitt varázsa most, hogy az emberben óhatatlanul felzsong az érzés: már csak . egy jó előadás kell és nagyon jól érzem majd magam... Jól éreztem magam! ★ Két egyfelvonásos játék, amelyet látszólag semmiféle eszmei kapcsolat egymásba nem fűz, amely az első pilla­natban úgy tűnik, tetszőlege­sen válogattak össze, csupán az idő tartalmára, mintsem a színházi est tartamára figyel­ve. Az egyik egy utcalány ürügyén szól a mai Amerika nagyonis égető problémájáról, a másik egy színésznőről, aki a perui alkirályt forgatja uj- jai körül, valamikor a 18. század estjén, vagy a 19. szá­zad hajnalán. Az egyik a drá­ma sötét, tragikus levegőjét leheli, anélkül, hogy megol­dást találna, inkább csak le­leplezve, ítéletet mondva, mintsem bölcselkedőn oktatva a megváltoztatás útjaira; a másik a dráma komikumával, egyszerű lris szituációkban is művészileg derűt fakasztva, jellemeket rajzolva. Jean Paul Sartre „A tisztes- tégtudó utcalány”-a, a drámai szituációk kiélezésével olyan területre viszi a nézőt, amely első benyomásaiban sokkal in­kább pikáns és meghökkentő, mint amilyen egzotikus Meri- mée darabjának, „A művésznő hintajä”-nak színpadvilága. Mi köti hát mégis össze ezt a két egyfelvonásost, mi az, ami az eszközeiben egymástól leg-, alább annyira távol álló, mint megírásuk idejében és művé­szi felfogásukban különböző két egyfelvonásost egységes színházi élménnyé kovácsolja a néző számára? Sartre darabja röviden arról szól, hogy valahol, az Egyesült Államok déli részén, talán ép­pen Alabamában meg akarnak és valószínűleg meg is lincsel­nek egy négert, mert állítólag megerőszakolt egy fehér nőt. A fehér nő egy utcalány, aki vadászterületét New York-ból ide helyezte át, s akiben még nem veszett ki a nosztalgia a tiszta érzések, az emberi mi­volt után, s akiben van még igazságérzet, mint ahogy an­nak szikrája sincs meg azok­ban, akik a kitalált hazugsá­gok, egy néger meggyilkolása 'útján is kegyetlenül törnek céljaik felé, akik szemében a néger már csali azért is bű­nös, mert néger. S ebben a negyvenezer lakosú városban egyetlen „tisztésségtudó” em­ber akadt, a tisztességtelen ut­calány, • alti védelmére próbált kelni egy ártatlan négernek, mert reális és emberi fogalmai voltak az igazságról. Hogy végül is nem sike­rült? Sartre csak korképet ad, csak megállapít, diagnosztái... de ennyi elég, hogy a néző maga is eljusson a végkövet­keztetésig: a társadalom egész struktúrájában van baj... Ahol egy prostituált moráli- sabb, mint egy szenátor, ott nem az utcalány erkölcsi ér­zéke a nagyszerű, hanem a szenátorok, a közélet vezetői­nek világnézete a szégyenletes. „A művésznő hintajá”-nak Périchole-ja csak egy hintót akar a limai alkirálytól, aki­nek a szeretője lett a rangért, és akit megcsal mindenkivel — a szerelemért. Csak egy hin­tót, amely Limában nagy kincs és nagy rang, hogy fö­lébe kerekedhessék a város pökhendi, törtető, irigykedő asszonyainak, az ottani előke­lőségeknek. Az egyszerű, kis tör­ténet mögül azonban — és eh­hez nem kellenek alapos elem­zések — minduntalan felbuk­kannak azok a gondolatok, amelyek összességükben azo­kat teszik nevetségessé, akik uralkodni akarnak, de nem tudnak, akiknek rangjuk van, de értelmük vajmi kevés hoz­zá. Akik rátelepedtek Dél- Amerika bennszülött lakóira, akik számára ezek a bennszü­löttek a hintó elé fogott ösz­véreknél is kevesebbet jelen­tenek. A hódítók válnak ne­vetségessé, akiket egy színész­nő, a társadalom perifériáján élő és csak szépségével, ra- vaszkodásainak fegyverével győzni tudó nő mutat be, mint a bábok mestere egy vígjátéki szituációt árasztó bábszínpa­don. t Nos, a leleplezésnek ez a céltudatos egysége, az élet pe- rifériájáin élő két nő erkölcsi, emberi magasabbrendűsége, s a velük szemben álló, ugyan piás-más időben élő, de lénye­gében azonos „gyarmati” elve­ket valló férfiak tábora, más szóval a két játék közös szán­déka teszi egységessé a két egyfelvonásost bemutató szín­házi estét. A jó választás már egymagában is biztosítéka le­het a sikernek. De ha hozzá­vesszük, hogy Horváth Jenő­nek, az egyfelvonásosok ren­dezőjének sikerült a két darab látszólag egymástól idegen le­vegőjében is megtalálnia a közösen hangsúlyozandót, si­került a szituációkat kibon tani, megfelelő atmoszférát terem­teni, a feltételes módról áttér­hetünk a kijelentő módra: ez a biztosíték már nem lehet, de alapja volt a sikeres est­nek. A két főszereplő színésznőt kivéve, a két egyfelvonásos szereplői ugyanazok. Alkalom nyílt hát, hogy lemérhesse a rendező, a színész, mennyire gazdag eszközeiben, kifejező erejében, felfogásában és nem utolsósorban: jellemábrázolás­ban. Horváth Jenő ismét biztos ke­zű rendezőnek bizonyult, kü­lönösen „A művésznő hintája” könnyed, franciás játékossá­gában. Sartre darabjának né­hány megdöbbentően drámai szituációja is a rendezőt di­cséri, de helyenkénti harsány- sága, felfokozottsága ugyan­akkor kellő mértéktartásra is inti. S talán még annyit itt Horváth Jenő rendezői mun­kájáról, hogy Sartre darabjá­nak néhány állóképe sehogy sem illik e modem darabhoz, sokkal inkább a régi görög sorstragédiákhoz. Megbontja a darab egységét, megmerevíti a szituációkat, mint ahogy a két fegyveres epizódszereplő „könnyedsége” is inkább olyan súllyá változott, amely alkalmas volt egy felfokozott drámai pillanat derékbatöré- séhez. Stefanik Irén Lizzije né­hány túlságosan is harsány, és emiatt hitelt nem kapó pillanaton kívül — ez közös vétke a rendezővel — újabb és szép állomása a valamikor szubrettként megismert és né­hány év alatt jellemszínésszé fejlődő művésznőnek. Kellő mértéktartással és ízléssel ol­dotta fel a figura belső ellent­mondásait. Óvatosan vigyá­zott, hogy alakja ne egy pros­tituált életét, mint inkább egy jóságot, emberséget sóvárgó, elesettségében is emberré nőni képes utcalány küzdelmét mu­tassa meg — az igazságért. S miután ezt tette, így válhatott csak és egyedül tragikussá sorsa, így lehetett alakja a tel­jes leleplezés szimbóluma. Magda Gabi, „A művésznő hintája” színésznője, az egyé­niségétől kissé távol álló Pé- richole alakját vitte színre. Ami hiányzott egyéniségéből, azt pótolta kedvességével, ügyesen hangsúlyozva a meg­írt figura olyan jellemvonása­it, amelyben a nő mellett a ravaszság, az emberi lélek is­merete dominál. Könnyed, kedves és összességében hite­les figurát rajzolt. Varga Ti­bor A'edje mélyebb és árnyal­tabb volt, mint Martinez, az alkirály magántitkára. Az előbbiben nem hiányzott ajel­lem kibontásának drámai mélysége, míg az utóbbiban véknyabban sikerült a víg­játék eszközeivel megmutatni Martinez hitványságát. Pálffy György szenátora megjelené­sén túl is a ravasz, „vén ró­kát” idézte, aki maga nem piszkítja be kezét hitvány tör­vénytelenségekkel, amelyeket a brutalitás alapoz meg. 0 a szavak mestere, aki megjele­nésére, tisztes ősz hajára és mások naivitására épít. A li­mai püspök rövid jelenetében néhány villanásnyi betekin­tést engedett művészi fegyver­tárába, amelyből nem hiány­zik a könnyedség, a humor sem. Dáp.ffy Sándor elsősorban az alkirály hihetetlenül ostoba, nagyképű és öntelt, ugyanak­kor halálosan szerelmes, és szerelmesen féltékeny alakjá­nak megformálásáért érdemel elismerést. A fiatal művész néhány ál állításával már ed­dig is felhívta magára a fi­gyelmet, most ismét tovább lépett: a jellemből bontotta ki a figura nevetséges vonása­it és nem külsőséges eszkö­zökkel rajzolt meg egy alakot, amely úgy csak bohóc lett volna..; Akin nevetni ugyan nevetünk, de veszélyesnek aligha tartunk. Pedig az ef­fajta alkirályok nagyonis ve­szélyesek voltak — éppen mér­hetetlen ostobaságuk miatt. Földessy Sándor és Kovács Jenő epizódszerepeikben nem mérték fel, hogy egy villaná­sában az élet teljességét kel­lett, vagy legalábbis illet vol­na megmutatni. Fonyó István licenciátusa és különösen né­gere, alakítójának tehetségé­ről tanúskodik. Elismerés illeti Székely Lászlót, a két egyfelvonásos díszlet- és jelmeztervezőjét. A díszletek és a jelmezek nem­csak egyszerűen korhűek és beosztásuk miatt megfelelő já­tékteret biztosítottak, de han­gulatukban megfelelő kiegé­szítői voltak a daraboknak. Az előadás alatt jól éreztem magam. S most az előadás után bí­zom abban, hogy ez a jó ér­zés végigkísér az idei évadon. Gyurkó Géza 1961. DECEMBER 19., KEDD: VIOLA gÜ Ma 53 éves LEONID BREZS­: NY EV, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke. 1928-IÓ1 kezdve komszomolista; ;i< 1931-tól az SZKP tagja, mérnök, % majd 1938-tól vezető pártfunkció­ul nárius a moldvai, a kazahsztáni | KB-nál, 1956-ban az SZKP Köz- || ponti Bizottságának titkára volt és í? mos*; á» Szovjetunió államfője. :j ? évvel ezelőtt, 1711-ben e na- I p »halt meg BABARAH1M MAS- É kát, a íizbég klasszikus költő. 3lte­! -'onyjo évvel ezelőtt, 1861-ben szüle- tXÍíVt NYIKOLA-J ANORUSZOV * orosz geológus és paleontológus! Fontos kutatómunkát végzett Észak-Ka ukázusban az olaj lelőhe­lyekkel kapcsolatban, valamint a Fekete- és a Márvány-tengeren óceonográfiai expedóció vezetője volt. 20 évvel ezelőtt, 1941-ben e napon balt hősi halált LEV DO- VATÖR szovjet tábornok, akinek hadteste 1941. augusztusában és szeptemberében a fasiszták által megszállt területen nagyszerű akciót hajtott végre. A szudáni parlament 1955. december 19-én fogadta el a SZU­DÁN függetlenségéről szóló nyilatkozatot. A VIETNAMI FELSZABADÍTÓ MOZGALOM 1946-ban ezen a napon kezdődött a franciák provokatív támadásával Hanoi ellen. LEONID BREZSNYEV A szélhámos ne legyen hiú A túlzott hiúság nemrég ka­tasztrofális következményekkel járt egy rendkívül ügyes ame­rikai pénzhamisítónál. Ez a férfi több mint 20 éve hami­sít 10 dolláros bankjegyeket anélkül, hogy nyomára buk­kantál! volna. Valószínűleg még évekig folytathatta volna tevékenységét, ha újabban nem helyettesíti a hamis bankje­gyeken az Egyesült Államok elnökének képét saját arcké­pével. Alighogy megkezdte a szokatlan önreklámot, — le­tartóztattál!. Azt mondják, így történt... Id. Alexandre Dumas, a hí­res francia író egy németor­szági utazásakor a hirtelen kerekedett zápor elől mene­külve, betért a kisváros ven­déglőjébe. Dumas nézegette az étlapot, de. semmit sem értett belőle. Szeretett volna valami' gom­bás ételt enni, de nem tudta, hogyan értesse meg magát a felszolgálóval. Végül elővett egy darab papírt, megpróbál) egy gombát rajzolni, és oda­adta az ábrát a felszolgálónak. Nagy , volt az író csodálkozása, amikor megjelent a felszol. gáló, kezében — esernyővel I EGRI VÖRÖS CSILLAG A nagyravágyó asszony EGRI BRÖDY A szerelem és a másodpilóta GYÖNGYÖSI PUSKIN A legénylakás GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Két félidő a pokolban HATVANI VÖRÖS CSILLAG Félbeszakadt dal HATVANI KOSSUTH \ A csinos férj HEVES A ml édesanyánk PÉTERVÁSARA Négyen az árban FÜZESABONY Áruló bankjegy műsora i Egerben este 7 órakor: - A tisztességtudó utcalány — A művésznő hintája (Minden jegy elkelt) Abasáron este 7 órakor; Juanita csókja Tarnazsadányban este 7 órakor: A lampionok ünnepe GUZI MIHÁLY-BMt KÁROLY JWami 26. — Dehogy nem.... Nagyon rendes fiú. Bár más század­ban volt, barátkoztunk egy­mással. Sokat beszélt egy ille­tőről ... Mutasd csak magad? Igen, a leírásból rád ismerek. Ugye te vagy a Gazsö Miska? Gazsó bólintott. — En meg Vargás Péter va­gyok — folytatta a rabati. — Jóska nem jött velünk. Leg­alábbis egyelőre. Századuk Afrikában maradt. De lehet, hogy hamarosan áthajóznak ők is Vietnamba..; — Az bizony könnyen lehet­séges — komorodott el a mo­solygós arcú —, nagyon puska­poros itt a helyzet... Újabb és újabb erők szükségesek a rend helyreállításához... Ha egyáltalán helyre lehet valaha állítani... Arcán kesernyés mosoly su­hant át. — Na, de nem szomorítalak benneteket ilyesmivel — vidult fel az arca —, hanem meghív­lak a kantinba egy pohár bor­ra. En egyébként a 28 625-ös vagyok... Vagy, hogy a neve­met is mondjam: Nagy Péter... Bort rendelt a nyüzsgő kan­tinban, majd karon fogta tár­sait és elhúzódott velük egyik sarokba. — Téged hol képeztek ki? - fordult Gazsó felé, — Nuvionban. A!... Akkor te kemény le­gény vagy... A „Colomb- béchari hős” neveli a legke­gyetlenebb légiósokat... Gazsó az örökké mosolygó legény arcát kémlelte. Híze­legni akar, vagy gúnyolódik? De amannak szemeiből sem­mit se tudott kiolvasni, A fu- tingrai fiú nyugodtan, moso­lyogva töltött a poharakba, koccintott a másik kettővel és egy hajtásra eltüntette az italt. Gazsó hirtelen Vargás felé fordult és hogy másfelé terel­je a beszéd fonalát, megje­gyezte. — Nem értem... Téged Ra- batban képeztek ki, engem Nuvionban, sőt hallom, van­nak itt casablancaiak is.-f Hát persze — mosolyodoit el Nagy. — A kiképzés min­denütt egyszerre kezdődött és egyszerre fejeződött be. Az­után a legjobb századokat mindenhonnan összeszedték, Oránba vitték, onnan pedig ide, Távol-Keletre. — Te a karaván hányadik kocsiján ülsz? — fordult Var­gás felé Gazsó. — A kilencediken. De majd­nem egész úton aludtam. Még a tank dübörgése sem zavart. — Ilyen kell ide — nevetett Nagy. — Ilyen nyugodt ember. Mert ha valaki izsulós termé­szetű, itt nagy mi kiizgulhatja magát. A nyugalom, a jó ideg­állapot itt aranyat ér ... No, de igyunk... Nem akarlak ilyesmivel úntani benneteket... Gazsó mereven nézett Nagy­ra. — Mondd el a futingrai erőd ostromát. De úgy, áhogy volt! — De miért?... Nem... nem ... inkább igyunk. Tölt­sük el kellemesen azt az egy órát, amely még ebédig hátra van. — Mondd el — kérte a má­sik határozott hangon. — De minek?... Hatvan em­ber itt marad, a többiek men­nek tovább. Lehet, hogy ti is utaztok tovább és a büdös életben nem emlékeztek majd Futmgrára. — Tévedsz, nagyon is sok­szor emlékezünk majd rá, hi­szen Vietnamban ezen az erő­dön lengett először a francia zászló helyén vietnami lobogó. — Rendben van. Elbeszé­lem. — Még csak azt mondd meg. láttad, vagy hallottad az ese­ményeket? — Láttam? ... Ugyan!.:. Hisz magad is tudod, hogy itt minden légiós elesett... azaz, Somogyi Gyuszi honfitársunk, aki megsérült (gerinctörést szenvedett) a földön fekve akaratlanul m »égiglátott mindent... Egyedül ő mene­kült meg az erődből . és egy német, aki viszont megbolon­dult ... Szinte egyetlen tanú tehát, Somogyi Gyula. Szavai­ban én hiszek... — Mi is... — válaszoltak Gazsóék szinte egyszerre. — Hát akkor igyunk és kez­dem... Ebédig talán meg is leszek .„ ★ Néhány hónappal ezelőtt történt... 1947 - szilvesztere volt. A jó­kedv tetőfokára hágott. Boros­üvegek dugója klattyant, sőt egy-egy pezsgősüveg is dur­rant. A futingrai erőd lakói az az óévet búcsúztatták, s ké­szültek az új esztendő köszön­tésére. Az erődben 29 magyar is szolgált, akik együtt voltak már valamennyien a kis Ko­vács kivételével. — Te Jóska — szólt a sarok­ban szöszmötölő fiúhoz Almá­éi Pali, aki a legidősebb volt a magyarok között —, púért nem jössz már asztalhoz? Kovács félegyenesedett. — Mert még dolgom van — válaszolta határozott hangon —, meg kell látogatnom vala­kit. Aknási felugrott. — A szentségit neki, fiúk! — mondotta. — Szégyellhetjük magunkat. Leültünk volna nyugodtan ünnepelni, amikor egyik társunk súlyos sebesült. Öt meglátogatni nemcsak baj­társi, hanem honfitársi köte­lességünk is. Valamennyien felszedelőz- ködtek és elindultak Bató Mi­hály szobája felé, aki két nap óta feleszik mozdulatlanul. Két nappal előbb, december 29-én egy felderítő különít­mény indult el Na-Fac irá­nyába a vadon szélén. Ezzel volt Mihály is. Az út ember nem járta te­rületen vezetett, ezeréves fák, sűrű indák, folyondárok kö­zött. Néhol valóságos harcot kellett vívni a természettel. Keservesen haladtak előre, minden méterért alaposan <£06?* megküszködtak; Egyórai út után a 12 tagból álló különít­mény egy tagja hiányzott. Az egység visszaindult keresésé­re ... Hamarosan megtalálták társuk fejét. Karóba húzva ... Mindenkiben meghűlt a vér, csak a parancsnokomban, az őrmesterben nem. Gödröt ásott, eltemette Bólé fejét _ Az egység tagjai óvatosan tovább indultak... Csőre töl­tött automata fegyvert szoron­gattak kezeik között, és riad­tan néztek minden irányba. A vadon azonban néma, mozdu­latlan volt... Az indák, folyondárok ne­hezen leküzdhető akadályként tornyosultak előttük.:. Csak néha jutottak ki az őserdőből egy-egy tisztásfélére, ahol megpillanthat­ták az égbol­tot... Azonban ez a tisztás mégsem volt egészen ‘ tiszta, buja növényzet borította; a leg­kisebb fűszál is az ember ál­lát simogatta... Az egyik ilyen tisztáson Bató, aki hete­dikként ment a sorban, egy­szerre szinte emberfeletti hangon üvöl­tötte: — Segítség! A légiósok a magas fűben a hang irányába fordultak. Ba­tó a földön fet- rengett. Az egység tagjai hozzá rohantak. Ekkor derült ki, hogy négy fő ismét hiány­zik. No és Bató súlyos sebe­sült! A vietnami harcos kése, nem tudni miért, célt tévesz­tett; Bató fejét nem választot­ta el a törzsétől, csak súlyos sebet ejtett rajta. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents