Népújság, 1961. november (12. évfolyam, 258-282. szám)
1961-11-04 / 261. szám
I NßPÖJS AG 1961. november 4., szombat 0 Kilián labdarúgó-bajnokságért Gy. Mezőg. Technikum—Egri Gárdonyi Gimnázium 8:0 (1:0) Az első támadásokat az egri csapat vezette, később azonban feljött a hazai együttes és a félidő végéig, meglehetősen kiegyensúlyozott küzdelem folyt. Az egyetlen gólt Gyetván szerezte ll-esből. Szünet után megváltozott a játék képe, a gyöngyösiek fergeteges támadásokat vezettek és szinte tetszés szerint érték el góljaikat az összeroppanó egriekkel szemben. A további gólokat Gyetván 3, Székely 2, Varga és Tóth szerezte. Jó: Szabó, Málnás, Gyetván, Székely. illetve Kovács, Tóth. Gy. Gimn.—Egri ITSK 5:1 (3:1) Rögtön a gimnázium lépett fel támadólag, az 5. percben Studer hagyott ki jó helyzetet, a másik oldalon Csépány az utolsó pillanatban tisztázott az egriek középcsatára elől. A 18. percben Búzás beadását a vendégek kapusa Rdcz elé ütötte és a csatár közelről a hálóba fejelt: 1:0. Nem sokkal később, szabadrúgás után Csépány Studer elé gurította a labdát, s ez utóbbi élesen a sarokba lőtt: 2:0. A 32. percben Pauiik ll-esből szerzett újabb gólt, majd a 43. percben szépített az ITSK: egri támadás végén a balszélső lövése jutott a hálóba: 3:1. A második félidőben is a hazaiak irányították a játékot, és Bágyi, valamint Rácz újabb góljaival megérdemelten szerezték meg a győzelmet. A hazai csapatból Csépány> Rácz és Búzás nyújtotta a legjobb teljesítményt. Motoros hírek Annak. ellenére; hogy Franciaország az európai kontinens leginkább „motorizált országa”, a francia autótulajdonosok használják ki legkevésbé az autójukat. Egy nemrégiben készült kimutatásból kiderül, hngv Hollandiában egy autó évi átlagban 22 000 kilométert, Nyugat-Németorezág- ban 16 000-ret. Eperjesi László, az MTST elnökhelyettese tartja Egerben a sportakadémia első előadását A Heves megyei TST az idén is megrendezi a tavaly télen nagy sikert aratott sportakadémiákat. Egerben, a megye székhelyén hat előadásból álló sportakadémia indul november 13-án, a Bródy mozi helyiségében, amely alkalommal Eperjesi László, az MTST elnök- helyettese tart előadást a magyar sport jövő évi feladatairól és célkitűzéseiről. Az előadást, amely pontosan hat órakor kezdődik, sportfilm yetítése követi, a hírek szerint a római olimpiáról készült kisfilmet mutatják majd be az akadémia hallgatóinak. A további előadásokra kéthetenként kerül majd sor a városi Művelődési Ház ifjúsági klubjában — az alábbi részletezés szerint: November 27: A sport diadalmas pályafutása. Előadó: Kun László, a Testnevelési Főiskola tanára. December 11: Hol van a sportteljesítmények felső határa? Előadó: Novák Ilona, a Testnevelési Főiskola tanára, olimpiai bajnok. Január 8: A sport hatása az egészséges fiatalság megőrzésében. Előadó: Rumpler László, az MTST főelőadója. Január 22: Megtarthatjuk-e helyünket az olimpiák, a Világ- és Európa-bajnokságok rangsorain? Előadó: Markovits Kálmán, a Vasas vízilabda-csapatának tagja, többszörös olimpiai bajnok. Február 5: Gulyás István, kiváló teniszezőnk élménybeszámolója. Az előadásokat minden esetben sportfilm-vetítése követi. A megyei akadémián kívül a járási székhelyeken is rendeznek három-három előadásból álló sportakadémiákat. Ezeken a megye kitűnő sportszakemberei, testnevelő tanárai tartják az előadásokat. A Megyei TST ezúton is felhívja a járási TST elnökeit, hogy az előadásokra biztosítsanak sportfilmeket — az adott költségvetésen belül. A fentieken kívül a Testnevelési Tudományos Tanács szervezésében négy előadásból álló szakmai akadémia is lebonyolításra kerül Egerben, az edzők, sportvezetők, versenybírók és játékvezetők részére. Az első előadásra november 20-án kerül sor a városi Művelődési Ház ifjúsági klubjában. Q$Q333Ű3 Heves megye 1961. évi tekecsapat-bajnoka az Egri Spartacus A megyei teke CSB utolsó előtti fordulója nem hozott különösebb izgalmakat. Az eredmények már nem befolyásolták a helyezéseket, különösen az élcsoport állását. Az E. Spartacus 1. már megnyerte a bajnokságot, mivel a szükséges három pont helyett 6 pontot szerzett. A forduló érdekessége, hogy három mérkőzésen döntetlenül végeztek a párok. Az E. Spartacus kivételével egy csapatnak sem sikerült elérni a 400-as átlagot jelentő, 2400 fát. E. Spartacus l.-Honvéd Dobó SE 6:2 (2465:2280) Ld: Ferencsei 443, Rátkai 432, Zombori 411, Lukács F. 409, illetve Román 409, Lengyel 406, Tamás 396. Petöflbánya l.-E. Lendület 6,5:1,5 (2391:2207) Ld: Kasléder 417, Kovács 411, Pamlényi 410, Szluka 406, illetve Horváth 414, Vlrágh 110, Losonczi J. 390. Kosárlabda EGRI HELYIIPAR-* SAJOBABONYI SC 85:31 (40:8) Miskolc, területi férfi mérkőzés. Eger: Renn (12), Kádár (14) — Tomsó (12) — Tompos (10), Sóskúti (10). Csere: Pilisi 4, Bóta 6; Vajk 19. A két csapat között hatalmas technikai tudásbeli különbség volt, s annak ellenére, hogy a Helyiipar csak a mérkőzés egyes szakaszaiban játszott teljes erőbedobással — végig biztosan tartotta kezében a mér- i kőzés irányítá- 1 ' sát és tetszés szerint érte el pontjait. Egyénileg Renn, Sóskúti, dr. Kádár és Vajk nyújtotta a legjobb teljesítményt. Az Egri Helyiipar november 6-án ismét Miskolcon vendégszerepei, ez alkalommal az NB I-es Diósgyőri VTK tartalékcsapata lesz az ellen★ HATVANI KINIZSI- ÓZDI KOHÁSZ 70:68 (31:26) Területi férfi mérkőzés, Hatvan. Vezette: Tallián és Tóth. Hatvan: Bakti (16), Farkas (12) — Peremiczki (10) — Szulágyi (16); Bartós (10). Csere: Gellért (2); Radnóti (4). Régen látott izgalmas küzdelmet hozott a találkozó. A csapatok felváltva vezettek. Az első félidőben a hazai csapat játszott jobban, az ózdiak szoros emberfogást alkalmaztak; de a gyors hatvani játékosokkal szemben ez nem bizonyult elegendőnek. Szünet után rövidesen 12 pontos előnyre tett szert a Kinizsi; de Szulágyi sérülése miatt előnyüket három pere alatt leadták. Innen kezdve végig nyílt küzdelem folyt; amelyben a hazaiak megérdemelten szerezték meg első idei győzelmüket. A csapat valamennyi tagja dicséretet érdemel lelkes és odaadó játékáért; külön ki kell azonban emelnünk a fiatal Bartos teljesítményét; aki ha lehiggad — értékes tagja lehet a csapatnak. Ózdi kohász—hatvani KINIZSI 39:28 (14:13) Területi női mérkőzés,- Hatvan. V: Tallián, Tóth. Hatvan: Peremiczkiné (15) — Horváth — Imrik (3) — Schmidt (7); Németh. Csere: Klauzmanné (3), Üsztöke. Az első félidőben kiegyensúlyozott játék folyt a pályán; a kosárra dobással mindkét csapat erősen „hadilábon állt.” Szünet után az ózdiak jobban kihasználták helyzeteiket; és megérdemelt győzelmet arattak. A hatvaniak közül Peremiczkiné, Németh és Schmidt nyújtotta a legjobb teljesítményt. (fazekas) Egri Vasas-Egér csehi Bányász 7,5:0,5 (2389:2119) Ld: Török 416, Skovrán 414, Halmai 400, illetve Csontos 399, Józsa 385, Juhász 355. E Spartacus II—E. Postás 5,5:2,5 (2362:2287) Ld: Tarbera 420, Nagy G. 412, Pintér 404, illetve dr. Kuszkó 422, Gömöri 384, Kása 383. A forduló legjobb dobói: Peren- csei 443, Rátkai 432. Er. Kuszkó 422, Tarbera 420, Kasléder 417, Török 416. Ünnepi ANDORN AKT ALYA-felsőn, Egertől 6 percre, állomás mellett, 450 négyszögöl fajgyümölcsösben új ház eladó. ASZTALITENISZ A megyei asztalitenisz CSB legutóbbi fordulójának eredményei: Hatvani VSE—Petőfibánya 18:0. Gy: Horváth 4, dr. Husztl 4, Kalo- ta 4, Kovács 4. a Horváth—Kalota és a dr. Huszti—Szabó páros. Ifjúságiak: HVSE—Petőfibánya 3:2. Lőrinci Elektromos—Besenyőtelek 12:6. Gy: Kiss 4, Petró S. 4, Balogh 3. a Kiss—Petró S. páros. Illetve Szakái I., H. Czakó, Lazár, Szakái n. és a Czakó—Szakái II. páros. Ifjúságiak: Besenyőtelek- Lőrinci 5:0. Egri Dózsa—Gyöngyösi Vasas 17:1. <3y: Ruttkai 4, Láng 4, dr. Bajnok 4, Seregély II. 3. A Ruttkai —dr. Bajnok és a Láng—Seregély H. páros, illetve Molnár. Ifjúságiak: Egri Dózsa—Gyöngyösi Vasas 5:0. Egri Helyiipar—Karácsond 13:5. Gy: Hompolt 4, Sztaskó 3, Szűcs 3, Venczel 3, illetve Szabados n„ Birkás, Birkás—Szabados és a Kiss—Szaloki páros. Hiúságiak: E Helyiipar—Karácsond 4:1. E. Gárdonyi Színház—Szilvásvárad 13:5. Gy: Csapó 4. Jékli 4, Szálkái 4, a Szálkái—Jékli páros, illetve Csorna. Havas. Masa. Snábel és a Havas—Snábel páros. Ifjúságiak; Szilvásvárad—E. Gárdonyi Színház 5:0. Selypi Építők—Káli Pedagógus 17:1. Gy: Katona 4. Somlyai 4. Tóth 4, Bodó 3, a Katona—Tóth és a Bodó—Somlyai páros; illetve Fabók. Ifjúságiak: Selyp—Kál 5:0. Bélapátfalva—Gyöngyösi Vasutas 13:5. Ifjúságiak: Bélapátfalva—Gy. Vasutas 5:0. A bajnokság állása: műsor: HÉTFŐ: Kézilabda; a füzesabonyi járási kézilabda szövetség női villámtornája, Füzesabony, 8 óra. Asztalitenisz: Salgótarjáni járási válogatott—Pétervásári járási válogatott, barátságos találkozó, Péter- vására, kultúrház, 9 óra. Megyei bajnokság: Egri Helyiipar—Bélapátfalva. Gy. Vasutas- Gy. Vasas, E. Dózsa—Selyp, Kál— HVSE, Szilvásvárad-Besenyőtelek, Lőrinci-Karácsond, Petőfibánya- Egri Gárdonyi Géza Színház. Saklc: Salgótarjáni járási válogatott—Pétervásári járási válogatott, barátságos találkozó, Pétervására, kultúrház, 9 óra. ökölvívás: Petőfibányai Bányász Beloiannisz. NB H-es mérkőzés, Petőfibánya, 11 óra. V.: Mesteri, Cseh. Egri Dózsa-Miskolci MTE, területi felnőtt mérkőzés. Eger, Szakszervezeti Székház, 11 óra. Egri ITSK-Borsodi Bányász, területi ifjúsági mérkőzés, Eger, Szakszervezeti Székház, 9 óra. Teke: A megyei tekeszövetség ünnepi villámtomája, Eger, Népkert, 15 óra. Megyei bajnokság: E. Dohánygyár—E. Postás, 8 óra. Petőfibánya I.—Egri Spartacus I. 8 óra. Labdarúgás: NB m. Egri Dózsa Debreceni Göcs, Eger, Stadion, 14 óra. V. Migróczi. Egercsehi Bányász-Nyíregyházi MTE, Egercsehi. 14 óra. V.: Búzási. Megyei bajnokság: Gy. Vasutas—Tiszafüred, Heves—HVSE. E. Spartacus—H. Korvin SE, Lőrinci—Füzesabony, Gy. Bányász—Ape, H. Zalka SE— Rózsaszentmárton, Hatvani Kinizsi •Honvéd Dobó SE, Recsk—Egri Előre. Járási összevont bajnokság: Ecséd—Gy. oroszi, S. Építők—Boldog, Adács—Gy. Halász, Gy. Építők—Gy. Vasas, Szűcsi-Heréd, S Kinizsi—H. Spartacus. KEDD: Kézilabda: a füzesabonyi kézilabda szövetség ünnepi férfi villámtornája, Nagyút, 7,30 óra. Teke: a megyei tekeszövetség ünnepi villámtornája, Eger, Nép- kert, 7,30 óra. 1. HVSE 2. Egri Dózsa 3. Lőrinci 4. Egri Helyiip. 5. Bélapátfalva 6. Petőfibánya 7. S. Építők 8. Karácsond 9. Gy. Vasutas 10. Besenyőtelek 11. Káli Ped. 12. Gy. Vasas 13. E. Gárd. Sz. 14. Szilvásvárad Ifjúságiak: 1. Egri Dózsa 2. HVSE 3. E. Helyiipar 4. Gy. Vasas 5. Petőfibánya 6-7. Karácsond 6-7. Kál 8. S. Építők 9-10. Besenyőt. 9-10. Szilvásvár. 11. Lőrinci 12. Gy Vasutas 13. B-falva 11. E. Gard. Sz. 6 — 5 — 5 — 5 — 4 — 3 — 3 — 2 — 2 — 2 — 2 — 1 — 1 — S - — 104: 4 12 — 94:14 12 — 76:14 10 2 71:37 8 2 60:48 8 2 59:49 8 3 57:51 6 4 49:59 4 4 45:63 4 4 38:70 4 5 30:78 2 5 26:82 2 4 23:67 2 6 6:102 27: 3 12 1 24: 6 lü 1 23: 7 10 1 18:12 1U 2 22: 8 8 3 16:14 6 3 16:14 8 4 15:15 4 •1 12:18 4 4 12:18 4 3 9:16 4 5 6:24 2 5 5:25 2 ft • ;3ft — népújság \ Magyar Szocialista Munkáspárt Heves megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja. Felelős szerkesztő: Suba Andor« Kiadja: Népújság Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Tót b József Szerkesztőség: Egén Beloiannisz u. 3. Telefon: 12—57. 12—73. Postafiók: 33. Gyöngyös. Főtér 3.i fszt. 19. Telefon: 697. Kiadóhivatal: Eger, Bajcsy-Zsilinszky utca 1. Telefon: 24—44. Postafiók: 23. Heves megyei Nyomda Vállalat. Es.er BrMv Sándor utca 4 Mb. vezető: Fényes Elemérné. Terjeszti » Magyar Posta Előfizet- lető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dij; egy hónapra U Ft. ELADÖ, Eger, Tárkányi Béla u. 1. sz. ház, lakottan. Felvilágosítás: OTP-fióknál. SAJAT készítésű kombináltszek- rény, hosszúlejáratú fizetés- könnyítéssel kapható. Budapest, Nap utca, József krt. sarok. Asztalosműhely. MINDEN igényt kielégítő fekete oldalkocsis Pannónia eladó. Eger, Cifrakapu u. 60. FÜRÉSZPORT vagontételben, leadó állomási árban, szállít: Bútorlap és Faáru Ktsz, Budapest, IV., Tavasz u. 41. ÁPOLT külső, ápolt arc minden nőnél fontos! Bőrének bármilyen rendellenességével (száraz, pattanásos, májfoltos, szőrszál) kezelésével keresse fel kozmetikánkat. Füzesabony, Szihalmi u. 53. Telefon: 78. Állomástól 5 perc, a vasúti felüljárón át. 250-ES, első kiadású Pannónia motorkerékpár eladó. Heves, Bőti- tanya, Magyar László. RÓZSAIM szállítását megkezdtem, 140 fajtában. Kérjen árjegyzéket. Garamvölgyi kertészet, Gádoros. A JÁSZIVÁNYI Szabadság Termelőszövetkezet 1962. gazdasági évre keres, az uborka nagybani termelésében jártas, több évi gyakorlattal rendelkező dolgozókat részes művelésre. Érdeklődni lehet levélben, vagy szóban a termelőszövetkezet irodájában. j Olvassa! Terjessz*1 1 O NÉPÚJSÁGOT ELADÖ második kiadású piros Pannónia motorkerékpár, oldalkocsival, vagy külön is, 12+4 ezer forintért. Gyöngyössolymos, Szabadság u. 57. ÜJ, 12 csatornás ;,Orion” televízió és Mambó magnetofon 4 hónapos garanciával, sürgősen eladó, esetleg fizetési könnyítéssel is. Cím: Magyar Hirdetőben, Gyöngyös. A Pélyi Földművesszövetkezet főkönyvelői munkakör betöltéséhez képesített könyvelőt keres, legalább ötéves gyakorlattal. Fizetés kollektív szerint. Családosnál lakást biztosítani nem tudunk. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges, belépés azonnal. Jelentkezés az fmsz ig.-el- nökénél, Sztálin út 157. sz. Telefon: 8. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. MÁV Kitérőgyár, Gyöngyös, Vasipari képesítéssel rendelkező technikusokat keres felvételre. Jelentkezni a vállalat személyzeti osztályán lehet. Fizetés megegyezés szerint. ELADÖ 2 szoba, konyhás, családi ház, nagy kerttel. Azonnal elfoglalható. Eger, Janicsár u. 25. EGERBEN most épülő új házban, ha befejezéshez hozzájárul, szoba-konyha; speizos lakást biztosítok. Címet: a Kiadóhivatalban. KIFOGÁSTALAN 440-es Skoda eladó. Posta, Nagyfüged. ÉRTESÍTJÜK kedves vásárlóinkat, hogy a november 7-1 kettes ünnep zavartalan áruellátásának biztosítása érdekében boltegységeinket az alantiak szerint tartjuk nyitva a megye területén: November 4-én, szombaton: összes boltegységeink a szokásos hétköznapi árusítás szerint árusítanak. November 5-e, vasárnap: Az összes boltegységeink a szokásos szombati nyitvatartás szerint árusítanak. Az egri húsboltok este 18 óráig tartanak nyitva. November 6-a, hétfő: Az alant közölt tejszakboltjaink és kijelölt élelmiszerboltjaink 6,30—9,30 óráig tejárusítás céljából nyitvatartanak: Eger: 108-as tejáruda, Széchenyi u. 4. 104-es tejáruda, Széchenyi u. 15. 119-es tejáruda. Dobó tér 2. 98-as élelmiszer, Lájer D. u. 28. 114- es élelmiszer, Széchenyi u. 61, 115- ös élelmiszer, Bacsó B. u. 8. 158-as élelmiszer, Lenin u. 55. Gyöngyös: 29-es tejbolt, Köztársaság tér. 2- es élelmiszer, Jeruzsálem u. 3- as élelmiszer, Vachot S. u. 4- es élelmiszer, Dózsa Gy. u. J. Hatvan: 54-es élelmiszer, Vöröshadsereg u. 57-es élelmiszer, Rákóczi u. 35. Petőfibánya: 74-es élelmiszer, Lakótelep. Az egyébként is vasárnap nyit- vatartandó édesség- és dohányárudák a szokásos vasárnapi nyitvatartás szerint árusítanak. A többi boltegységeink zárva tartanak. Heves Megyei Élelmiszer Kiskereskedelmi Vállalat. k á Á i A A 1 AAÁ VILLANYHEGESZTÖKET és MARÓSOKAT azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet az Egri Lakatosárugyár munkaügyi osztályán, munkanapokon 7—14 óráig. ▼ ▼ T ▼ ▼ T A Vasúti Kisvendéglőben naponta kapható friss, HÁZIAS HALÁSZLÉ és KOCSONYA! Kitűnő kiszolgálás, olcsó árak! Keresse fel a közkedvelt kisvendéglőt! EGRI VENDÉGLAtOIPARI VÄLLALAT 25-én viszont az ANSA hír- ügynökség közölte, hogy Pa- lermóban, egy olasz gyűjtő villájából 23 régi olasz és fla- mand festő képét lopták el, továbbá értékes kerámiákat és ezüsttárgyakat. A kár több mint negyedmillió dollár. Amerikai bűnügyi regények re emlékeztetnek azok a lopások, amelyek az elmúlt hetekben New Yorkban és Beverly HiUs-ben történtek. A kár kb. egymillió dollár volt, de az amerikai bűnügyi rendőrségnek sikerült a tetteseket megtalálni és a képeket visszaszerezni. Július végén David Thompson acélmágnás kép- gyűjteményéből elloptak hat modern festményt, egymillió dollár értékben. Ebben az esetben a rendőrség nyomozása nem járt sikerrel. Mindeddig nem sikerült kideríteni a képlopások indítékát. A múzeumokból és nagy gyűjteményekből származó híres képek közismertek, tehát a világpiacon eladhatatlanok. Feltehető tehát, hogy a lopások műgyűjtő szenvedélyből fakadnak, s az illetők vagy titokban akarnak saját képtárat szerezni, vagy egy-egy magángyűjtő megbízásából dolgoznak. végén, éjszaka ellopták Goya „Wellington hercege” című képét, amelyet a képtár nemrégen vásárolt meg körülbelül 400 000 dollárért. (Érdekes, hogy ugyanezen a napon —de ötven évvel ezelőtt a Louvre- ből ellopták a Mona Lisá-t.) Különös módon éppen ezen az éjszakán nem kapcsolták be a riasztóberendezést. Egy névtelen levélíró közölte, hogy 400 000 dollár váltságdíj ellenében hajlandó visszajuttatni a képet, azt is megírta, hogy a váltságdíjat az atomleszerelési mozgalomnak fogja juttatni. Miután a rendőrség még ennek alapján sem volt képes megtalálni a képet, a Nemzeti Galéria igazgatósága most 13 ezer dollár jutalmat tűzött ki a nyomravezetőnek. A képlopások történetét a végtelenségig folytathatnánk. Képeket loptak el a rotterdami, strassbourgi, madridi, stockholmi és több svájci múzeumból. Colmarban és Stockholmban személygépkocsikból loptak el képeket, s Bemben, valamint Madridban egy kiállításról tűntek el festmények. Az európai államok közül a képlopási huEám Olaszországot megkímélte. Szeptember c Valaha a nagy múzeumok 1 és magángyűjtemények törté- I netében ritkaságszámba men- « tek a képrablások, de a XX. i században, sajnos, mindenna- 1 pos események lettek. Alig 4 múlik el olyan hét, hogy ne i tűnne el egy Rembrandt, egy i Picasso, vagy egy Renoir. E 1 rejtélyes jelenség megdöbben- i ti és izgatja a múzeumokat, 1 magnágyűj tőket és a kiállítá- i sok rendezőit egyaránt. i A képrablások sorozata két < évvel ezelőtt a nyugatnémet < múzeumokban indult meg. ; 1959. szeptember 7-én a hano- veri képtárból eltűnt Adrian y Brouwe holland festő egyik ] zsánerképe. Három hónappal , később, december 8-án, isme- s rétién tettes ellopta Lucas : Granach „Venus-képét”. öt j nappal később a berlini Da- ] hlem-múzeum jelentette, hogy i eltűnt Rembrandt „Krisztus- . fej”-e. 1960 márciusában , Hannoverben ellopták Brueghel egy kis tájképét és a ham- j burgi műcsarnokból eltűnt a holland Wouverman egyik tájképe, valamint Bertram - Oltárképe. Három hónappá később, a müncheni Lenbach- csarnokból ellopták Ramberg „Leányzó’’-ját, a düsseldorfi képcsarnokból pedig Picasso egyik linóleummetszetét. Valamennyi kép a látogatási idő t alatt tűnt el. i Az ellopott képekből eddig . mindössze kettőt sikerült visz- j szaszerezni. Egy ismeretlen < személy felhívta a müncheni pályaudvari rendőrséget és [ közölte, hogy Granach „Ve- i nus-képe” a müncheni főpá- ! lyaudvar megőrzőjében van; ( A Ramberg-kép tolvaját sike- < rült letartóztatni. Még nagyobbszabású képlo- ■ pások történnek Franciaor- ■ szágban, illetve a Riviérán. A franciaországi lopások azon- j ban másfajták, s a rendőrség i feltételezi, hogy jól megszer- ' vezett nemzetközi bűncsoport • működik itt, amelyet nem sikerült még ártalmatlanná tenni, bár az eltűnt műkincsek egy részét már visszaszerezték. A műkincs-lopások sorozata 1960. január 31-én indult meg, amikor Drouant francia ; festő Ville-Franche-sur-Mer- beli villájából körülbelül 100 ezer dollár értékű festmények tűntek el. Néhány hónappal később a betörők felkeresték a Saint-Paul de Vence-ben levő „Augberge de la Colom- 1 be d’Or” képtárat, s onnan 23 festményt vittek el, köztük ■ Modigliani, Picasso, Dufy, Braque és Buffet műveit. A kár több mint 600 000 dollár volt. Április 14-én ugyanitt egy párizsi műgyűjtőből 24 ! modern festményt loptak el, 1 köztük Chagal és Matisse ké- . peit, szintén vagy 600 000 dol- • lár értékben. A bűnszervezet a legnagyobb zsákmányt július közepén ejtette St. Tropez-ben, ahol az ottani modem művé■ szeti múzeumból 57 festményt loptak el, a képtár ; anyagának mintegy kétharmadát. A kár kb. kétmillió dollár. A rendőrség csak any- nyit tudott megállapítani, hogy a képeket valószínűleg tehergépkócsival szállították el. Egy hónappal később Aix- en-France-ben kiállítást rendeztek és bár két géppiszto- lyos rendőr éjjel-nappal őrizte a kiállítási termet, mégis eltűnt 8 Cézanne-kép. Művészeti körökben szenzációként hatott, hogy a londoni Nemzeti Galériából augusztus