Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-17 / 245. szám

4 NÉPÜJSÁG 1961. október 17.. kedd Családlátogatáson a hatvani gimnázium igazgatójával Bemutat iuh Zakariás Klárát, az Egri Gár­donyi Géza Színház művészét, aki Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékában mutatkozik be Heves megye közönségének.- A HATVANI Üveg- és Porcelánban negyedéves ter­vét 115 százalékra teljesítette. A külsejében is újjávarázsolt bolt már újra a régi helyén árusít, s a nyitás napján is so­kan keresték fel az ízléses, sok­féle áruban bővelkedő üzletet. — JAVÍTJÁK a Felsőtár- kány—Miskolc közötti útsza­kaszt. A Borsod megyei rész már jó és javában folyik az innenső rész felújítása. — MA TARTJA ülését a He­ves megyei Népi Ellenőrzési Bizottság. A bizottság megtár­gyalja a megye dolgozóinak szociális ellátásáról készített jelentést, megvitatja a vállala­tok termelésének tervszerűsé­gét és a recski kőbánya és üzemegységeinek beruházási tevékenységét. EGRI VÖRÖS CSILLAG Feltámadás (széles) EGRI BRODY Az Ifjúság keresztútjai GYÖNGYÖSI PUSKIN Egv katona; meg egy fél (széles) GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Mi ketten egyedül HATVANI VÖRÖS CSILLAG Mennyei pokol HATVANI KOSSUTH Ellopták a hangomat HEVES Dúvad (szélért PÉTERVASARA A repülő 9-kor In dől (széles) FÜZESABONY Elloptak egy villamost A LEGTÖBB iskolában a nevelők munkáját szervesen kiegészíti a rendszeres család- ! látogatás. A gyakorlat azt mu- ! tatja, hogy a gyermek környe­zetének ismerete sok esetben j segíti az osztályfőnök munká- ! ját. Az iskolák igazgatói általá- j ban nem járnak látogatni, j mert sokan úgy vélik, hogy ez I az osztályfőnök dolga. Nagy- I részt igazuk van, de semmi­képpen sem árt az, ha a sok száz diák közül néhányat az igazgató is meglátogat, ha né­hány szülőt nemcsak a szülői értekezletről, de otthonából is ismer. Ezt az elvet vallja dr. Bartos Imre is. a hatvani Bajza József Gimnázium igaz­gatója, aki a nevelőtestület előtt vetette fel azt a gondo­latot, hogy az iskola autóján tegyenek hetenként legalább egy szülőnél látogatást. Itt az autó azért fontos, mert a 900 hatvani gimnazistának nagy része vidékről jár be, s a hat­vani szülők maguk is hama­rabb eljutnak az iskolába, mint a környékbeliek, így fo­kozottabban szükségük van arra, hogy ne csak ők, de az iskola is keresse velük a kap­csolatot. — Két fő gondolat köré cso­portosítjuk ezeket a látogatá­sokat — mondja dr. Bartos Imre, amikor Rigó Jánossal együtt családlátogatásra indul­tunk a hét egyik tanítás nél­küli munkanapján — egyrészt megismerni a családot, más­részt megbeszélni az iskolai és az otthoni tanulás körülménye­it, módszereit, tájékozódni afe­lől, hogy mennyire vall közös nevelési elveket az iskola és a szülői ház. MÉG HATVANBAN járunk, s a Kisudvar elnevezésű nagy háztömb előtt állunk meg. Itt is, ott is köszöntik az igazga­tót, aki kicsit restellkedve vallja be: — Lám, csak ebből a házból is mennyi diákunk van, s én még tíz év alatt itt nem is jártam. No, de amit lehet, pó­tolunk! Szabó Jánosékhoz kopog­Egeresehiben este 19 órakor: Sok hűhó semmiért Kömlőn este 19 órakor: Tartuffe tatunk be. Az édesapa MÁV kazánkovács, három gyereke közül kettő már gimnazista. — Most jött haza a fiam az iskolai kirándulásról, még nem költöttem fel, már ne tesse­nek haragudni, mindjárt ren­det csinálok! — szabadkozik a háziasszony, pedig valójában mi jöttünk korán és az édes­apa is éjszakás volt. — Nem tesz semmit! — te­lepszünk le előbb a konyhá­ban, majd a szobában folyik tovább az eszmecsere. — Jánossal kevés baj van, szorgalmas, sokát tanul ahhoz, hogy kitűnő legyen! — véleke­dik az édesapa. — Ezért az­tán nem is nagyon fogjuk be őt az itthoni tennivalókba. Egyet szeretnék én is mon­dani az igazgató elvtársnak. A gyerek géplakatos gyakorlaton vesz részt, pedig jobban sze­retne asztalos lenni, ezen jó lenne segíteni! Az igazgató megjegyzi a problémát, sor kerül majd ott­hon erre is, de közben már jön a nagyfiú, s büszkén mu­tatja a vasfűrészt, amit való­ságos műgonddal készített el a nyári gyakorlat alatt. Vélemé­nyem szerint — szereti ezt a szakmát. Az ott töltött óra alatt meg­beszélik Ilonkának — aki egyébként jeles tanuló — ügyeit is. Napközibe megy a kislány. Amikor indulófélben vagyunk, az édesapa is meg­ígéri, hogy bekapcsolódik az „egy napot az iskolában” moz­galomba. UGYANIS berendeztek egy kis helyiséget a szülőknek az iskolában, s akkor kiadták a jelszót, aminek a tartalma ab­ban áll, hogy aki csak teheti, jöjjön be az iskolába és tölt­sön ott egy tanítási szakaszt, nézze meg az iskola zajló éle­tét, vegyen részt a tízpercek forgatagában, a parancshirde­tésen, s ha úgy gondolja, ezen alkalommal szóljon is észre­vételeiről a diákoknak. Ez kezdeményezés, majd meglát­juk, milyen erkölcsi haszon­nal jár. Közben még ugyanebben a házban meglátogatjuk Tóth Gyuláékat is, majd továbbin­dultunk. Az autó széles ívben kanya­rodik a horti útra. Csontos Johanna szüleit keressük fel. — Juci — mert mi csak így hívjuk — mondja az édes­anya — paprikát válogatni van az iskolával, de tessenek csak beljebb fáradni! Ügyis rég szerettük volna már, ha meg­látogat bennünket legalább az osztályfőnök! Alig térül-fordul a szíves háziasszony, míg előkerül a férje is, aki — mint megtud­tuk — a legrégibb tanácstagok egyike Horton. — Bizony elég nehéz a gye­rekeknek innen bejárniuk! Nem s strapa miatt, de sok­szor olyan apró kellemetlen- lenségeik vannak, hogy a rajztáblával, meg az iskolában szükséges felszereléssel alig fémek a buszon! Jó lenne va­lamiféle szekrény ezeknek a vidéki gyerekeknek az iskolá­ban! — veti fel Csontosné az ötletet, amelyik hamarosan a teendők közé kerül az igaz­gató noteszébe. AZTÁN ARRA IS fény de­rül, hogy Johanna egy héten kétszer nem tud hol étkezni, mert akkor zeneiskolában van és csak este kerül haza. — No lám, milyen hasznos dolog, hogy itt jártunk és er­re is rájöttünk! — jegyez is­mét dr. Bartos Imre. — Majd elintézzük, hogy ezeken a na­pokon az iskolai menzán kap­jon ebédet, hiszen fejlődésben, növésben levő gyerekről van szó! Aztán még megnézik Johan­na kis birodalmát, ahol a zon­gora foglalja el a fő helyet, de amelyik egyes-egyedül az övé, ahol legjobban érzi ma­gát a könyvei, holmija között. Egy délelőtt három család. Nem sok a kilencszázból, de ha összeadjuk a napokat és a meglátogatott családok szá­mát, akkor mégis kedvező ke­resztmetszete lesz az igazga­tónak arról, kik és honnan járnak iskolájába, kik, milyen körülmények között végzik otthon az iskolai munkát. Hazafelé a már régebbi csa­ládlátogatásokról beszélgetünk. — Bizony előfordult olyan eset is, hogy a napló szerint beteget jelentett kislányhoz kimentünk, s a tanuló bizony hazugságban maradt. Ilyen eset csak elvétve fordult elő, de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy megtaláljuk azokat a szálakat, amelyek az iskolát a szülőkkel, a szülőket az is­kolával összekötik: EZT A SZÜLŐKNEK is ke resniük kell, de nem árt, ha az osztályfőnök mellett néha az igazgató is nyakába veszi a várost, a falvakat, hogy lás­sa, hogyan élnek diákjai a szü­lői háznál. Cs. Adám Éva 1961. OKTOBER 17., KEDD: HEDVIG 60 évvel ezelőtt, 1901 októberében született VLAGYIMIR ZAHAROV szovjet zeneszerző, a Pjatnyickij- kórus művészeti vezetője. E kórus részére alkotta a népi dalok kó­rusfeldolgozásait. Néhány ismert dala: Dicsőség a szovjet hatalom­nak. Dal Oroszországról. Háborús dalai közül megemlítjük a Kátyu- sáról és a Gyalogságról cimüeket. 1942-ben őt és a kórust Sztálin- díjjal tüntették ki. 375 évvel ezelőtt, 1586. október 17-én halt meg PHILIP SIDNEY angol költő. Ö vezette be az angol irodalömba a szonett műfaját (Asztofel és Stella — 1580). Árkádia című regénye a lovagi világ gaz- v'LAGYIMIR ZAHAROV dasági, erkölcsi és politikai tanul­ságaival nagy hatással volt korára. 125 évvel ezelőtt, 1836-ban halt meg ORESZT KIPRENSZKIJ orosz festő, az oroszországi realizmus egyik megalapozója. Főleg arcképeket festett, amelyek közül Thorwaldsen és Puskin portréi emelkednek ki. 10 évvel ezelőtt, 1951-ben e napon halt meg BERNHARD KEL­LERMANN, Nemzeti-díjas német író. Első írásait a finom liraiság jellemzi (Ingeborg). Az 1913-ban írt Alagút című regénye világ­sikert aratott, A november 9. című müvében az 1918-as német- országi forradalomnak állított emléket. A Schellenberg testvérek (1921) és az Anatol. Az olajváros című regényei a burzsoá világ realista rajzát adják. KÓPIÁS SÁNDOR: A kommunizmus mércéjével (Az SZKP XXII. kongresszusa tiszteletére) Évszázadokat pótolnak ma be a hétköznapokká összeállt percek. Áttörjük a csillagok kordonját s a munka hajnali zászlóival a holnap utcáin menetelünk. Száz nemzedék jövője fogan meg egy kicsit most mindannyiunkban. (így válunk a történelemben maradandó, átélt hangulattá, mely sziveket és kezeket mozgat.) A győzelem kürtjei ei az idő burkából kipattannak, ‘ s az éjszakák nagy poharai csordultig megtelnek fénnyel. Mire felszárad az első ámulat, mint harmat a csillogó réten, akkorra a bölcsesség lángoló Napja kibontja egy új kor virágait. Szeműnkben változnak meg a szokásos, emberi arányok, s — mint akik már kinőtték a múltat — a kommunizmus mércéjével mérjük önmagunkat és az éveket. 60. Az ellenőrző lámpa kétség- bevonhatatlanul azt mutatja, hogy a terepjáró rádiállomása teljesen rendben van. Ha te­hát a vevőkészülék hallgat, azt jelenti, hogy Kámov nincs a gépben. A Mars légkörében nem lehet lélegezni. A tartály oxigéntartaléka, amelyet Ká- movnak magával kellett vin­nie, amikor kiszállt a gépből, hat óráig biztosítja a parancs­nok lélegzését. Az utolsó be­szélgetés óta már öt óra telt el. Tehát Kámovnak alig egy órára van levegője. — Keresésére kell indul­nunk! — mondtam. Belopolszkij idegen, fahan- gon felelt: — Rendben van! Az űrhajó tíz percig keresni fogja pa­rancsnokát. Bison figyelmesen hallgatta & számára érthetetlen beszél­getést. Kétségtelen, hogy érez­te azt a szörnyű feszültséget, amely az űrhajóban uralko­dott, csak éppen nem értette okát. — Mister Kámov hol van? — kérdezte. Pajcsadze, aki háttal állt Beki, hirtelen megfordult. — Hallotta az űrhajóparancs- ttok vezényszavát? — kérdezte dühösen. Megfeledkezett róla, hogy Bison nem tud oroszul. ■f- Vegye fél a sisakját! Es 3 fc&dezőskódési; Az amerikai zavarában rám nézett. En angolul megismé­teltem a parancsot. Bison né­mán szót fogadott. A mutató gyorsan szaladt a számlapon. Odakint már be- sötétedetrt. Itt az éjszaka. — Sisakot fél! — hangzott el másodszor a parancsszó. Ez alkalommal már nem örültem neki. Kétségtelen, hogy Kámov már nem tér vissza. Egyetlen reményünk maradt: megtalálni parancs­nokunkat a levegőből. Az űr­hajó hatalmas erejű fényszó­rója bevilágítja nekünk, az egész tájat. — Elfoglalni a hálókat! Az obszervatóriumban már korábban felszerelték a kü­lönleges rendeltetésű ágyakat. Itt a Marson nincs starttér és az űrhajó változtatni fogja re­pülési irányát. Belopolszkij elfoglalta he­lyét a vezérlőpultnál. Hálója üres maradt. Még akkor sem éreztem ilyen gyötrő izgalmat, amikor éle­temben először startoltam —a Földről. Tekintetemet le nem vettem újdonsült parancsnokunk ar­cáról. Ugyanolyan sápadt volt, mint mindig, de feszülten nyu- godtnak látszott. Micsoda emberfölötti aka­raterővel erőszakolhatta ma­gára ezt a nyugalmat!..: Az űrhajó töpase meseeme­gett. A motorok másodpercről másodpercre növekvő, erősödő döreje úgy tűnt, betölti az gész világot, az egész világ- egyetemet. Az „SZSZSZR-K 2” elin­dul! De még mindig a Mars fel­színén futott. Belopolszkij lenyomta az is­mert gombot: bevonta a futó­művet. Tehát már a levegőben va­gyunk! Villámgyors kézmozdula­tok ;.. A hatalmas erejű mo torok elhallgattak s a követ­kező pillanatban működésbe léptek a „légköriek”. Az űrha­jó gyors emelkedése megszűnt és a gép, parancsnokának en­gedelmeskedve, már nyugod­tan repült a bolygó fölött, mint öt nappal ezelőtt. En és Pajcsadze pillanat alatt leugrottunk a hálónkból és az ablakhoz rohantunk. Űrhajónk széles kört írt le: visszatérőben volt ahhoz a helyhez, ahonnan az imént fel­szállt. A fényszóró sugarában minden részletét jól kivehet­tem. Feltűnt a tő és a Ids tér, ahol űrhajónk állomásozott. Még a rubincsillagos acélem­lékművet is felfedeztem. Az űrhajó sebessége oly nagy volt, hogy az emlékművet csak egy villanásnyi ideig lát­hattam* Qe Belopolszkij nem csökkenthétté a sebességet, mert az űrhajó belefúródott volna a „földbe”. Délnek repültünk, abba az irányba, amerre Kámov terep­járója eltűnt. Négy perc alatt több mint száz kilométert tettünk meg. Az űrhajó ezután visszafor­dult. Nem volt semmi értelme tovább repülni. A terepjáró nyolcvan kilométernél nem le­hetett messzebb állomáshe­lyünktől. Száz kilométer oda, száz vissza és újból száz az első irányban. Semmi;., A marsbeli sivatag sötét és kihalt. Azt hiszem, ájulás környé­kez. Mindennek vége!... Szer- gej Alekszandrovics elpusz­tult. . j Az űrhajó hirtelen megvál­toztatta irányát. Távolodni kezdtünk az ismert vidéktől. Futó pillantást vetettem Be­lopolszkij arcára. A. periszkóphoz hajolt. Ke­ményen összezárt ajkáról szi­lárd eltökéltséget olvastam le. Figyelemre sem méltatott ben­nünket. Az volt az érzésem, hogy ezekben a szörnyű per­cekben megfeledkezett létezé­sünkről. Arszén Georgijevics elfor­dult az ablaktól és visszatért a helyére. Gépiesen követtem. Pajcsadze arcán könny pa­takzott. Éppen lefeküdni készültem, amikor egy hirtelen lökés be­hajított a hálóba. A kétszeres nehézkedési erő jól ismert ér­zése béklyóba verte testem. Fülemben gyorsan nőtt a ha­talmas erejű, nyomasztó zú­EGYEDUL A dermesztő hideg levegő­ben sötéten és komoran álltak a barna gránitsziklák. Odalent lassan cammognak fejletlen elülső lábukon a hosszú testű, bozontos vad­állatok. A lenyugvó nap suga­raitól csillog ezüst színű bun­dájuk. Egyik-másik odamegy a magas sziklához. A sziklacsúcson egy ember fekszik. Feje a behajlított bal karján pihen. Jobb kezében pisztolyt szorongat. Az ember régóta fekszik itt Testileg és szellemileg nagyon fáradt. Már rég letett arról, hogy megmenekül. Nem tud leereszkedni a közelben álló tükörüveges, fehér terepjáró­hoz. A megme­nekülését, az életét jelente­né! De útját állja a halál, az undorító halál, amely a vadál­lat torkában le­selkedik rá. Nem, bármi mást, csak ezt nem! Inkább fogyjon ki az oxigénje, amely a fején levő gázálarcot táp­lálja. A nap már egészen ala­csonyan áll a látóhatár fö­lött. Még né­hány perc és leszáll az éj­szaka, a trópu­sok hirtelen sö­tétedő éjszaká­ja. A levegő még jobban le­hűl. Erős fagy lesz. Ám az ember nem törődik vele. Mi köze a fagyhoz, amikor oxigénje alig egy óráig futja még? Ott, ab­ban a fehér színű gépben van még néhány, ezzel az éltető gázzal töltött palack, de eljut­ni hozzájuk éppoly lehetet­len, mintha nem is ötven mé­ternyire volnának, hanem va­lahol a Mars egyik holdján, amely itt ragyog a feje fölött a már sötétülő égen. (Folytatjuk.)

Next

/
Thumbnails
Contents