Népújság, 1961. október (12. évfolyam, 232-257. szám)
1961-10-20 / 248. szám
1961. október 20., péntek népújság T A rossznak jó tanulsága „Eg a napmelegtől a kopár tzik sarja — Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta...” S valóban, nincs tenyérnyi zöld hely sem a nagy határ- mezőben : százharminc napja egyetlen szem eső nem hullt a magasból, acélos kék harang borult immáron negyedik hónapja Tiszanána fölé is. A veréb is akkora port ver fel, mintha csorda loholna a homokon, a traktoristák együtt szenvednek a géppel, kőkemény a kifordított hant és mindenütt, a levegőben, a házakon, a fákon szürkén és kegyetlenül hirdeti az aszályt boldog szövetségese: a por. Csak az öregek emlékeznek ilyen aszályra ezen a vidéken, amikor majdhogynem ölben vitték a marhát, mert jártá- r.yi ereje sem volt és a háztetők zsúpja is csemege volt, ha volt. Mert az se volt már. 1906-ban, meg rá kerek harminc esztendőre volt itt ilyen aszály, bár az utóbbi nem is tartott ilyen sokáig. — Aszály! Hogy milyen rettenetes ez a szó? Mit tudják azt már a mai fiatalok — ezt Somogyi Károly bácsi fejtegeti, aki megérte mind a hármat, akinek van emlékezése ama régi kettőre is: — Olyanok voltak a búzák 35-ben, hogy alig lehetett őket bekötni kis kötélbe... Se kolompár, se semmi. Kukorica, csak a szára, az is arasznyi... Olyan volt a falu, mintha tűz érte volna, mindenünnen le a zsúpszalmát a tetőről, mégis hullt a jószág és imádkozott az ember... Rá tavaszon kocsival vitte még a kulák Galambos Danyi is a jószágot a Cserőközbe, mert már nem tudott az lábra állni. De a szegény népség? Eladósodva a Hajdú kuláknak, tolva maga előtt a kis talicskát, neki a nagyvilágnak, hogy legyen valami a családnak megélhetés... Aztán pergett a dob is. Az aszály utáni tavaszon lett koldus a kisparaszt B. Tóth Bálintból, Dómján Károlyból, a Gerendely Ferencből... Volt itt sírás, ima, átok... Hát azt az aszályt csak az ember bírta ki. Se növény, se állat. Csak az ember... Aszály! De hát ha történtek is változások — és nem csak alapvetően társadalmi! — ebben az országban, ha ezer holdakat is öntözünk, ha csatornákat is építettünk, ezen a tájon nem sokat változott a „térkép”, az aszály a szocializmusban is aszály: a felhőknek, sajnos, még nem tudunk parancsolni. Akkor hát mit várhat most a tiszanánai paraszt, szövetkezeti tag, nem is annyira az ősztől, mint inkább majd a tavasztól? Éhezés, nyomorúság, árverezés, menekülés innen, az ország más részeibe, sokkal inkább a reményért, mint a kézzelfogható valóságért? A Vörös Csillag Termelő- szövetkezet irodájában éppen együtt ül a pártvezetőség: készül a beszámoló a vezetőségválasztó taggyűlésre. Csillik József a titkár, Sallós Gyula, az elnök, ha nem is éppen megelégedett, de mindenképpen magabiztos hangon vall erről a várható tavaszról. Az aszály nyilván nem kímélte a szövetkezet földjeit sem, megtette a magáét, s tett volna többet is, ha... Igen, ha nem szövetkezeti földdel találja szemközt magát. Mert az őszi mélyszántás, az, ahol lehetett, jól elvégzett növény- ápolás, a mezőgazdasági tudomány már alkalmazott ezernyi kis és nagy „fegyvere”, megbirkózott az aszállyal. Igaz, meggyengülve került ki a szövetkezet ebből a harcból, ami a gazdasági eredményeket illeti, de nem vesztesen. Átlagosan háromszáz munkaegységet teljesítették a szövetkezet ^tagjai, kapnak rá egységenként 33 forintot. Ahol ketten, vagy hárman dolgoztak a közösben — könnyű kiszámolni, mennyi lesz a jövedelem — az aszály ellenére is —, nem számítva a háztájit, pedig az is pénzt, vagy hogy inkább terményt jelent. Nem kevés azoknak a családoknak a száma, ahol 30 mázsa búzát vittek már haza és talán egyetlen olyan család sincs, ahol ne hízna már a zsírnak-, kolbásznak-, szalonnának való. Szebb, jobb, talán sokkal jobb lehetett volna az idei eredmény. Talán jó néhány család álmát, tervét húzta keresztül ez az aszály, bár az is az igazsághoz tartozik, hogy ezek az álmok már nem a megélhetést, a napi ennivalót dajkálták az emberi koponyákban, hanem új bútort, televíziót, házépítést... De a kamrák nem lesznek üresek. Pénz is lesz, s az álmok egy részét is meg lehet valósítani. És a dob sem pereg a tiszanánai portákon úgy tavasztájt, és a jószágokat sem kell majd tavaszon szekérrel hordani a Cserőközbe, a Tisza árterületére, hogy erőre kapjanak. A szövetkezés már az első évben kiállta a próbát itt Ti- szanánán is. S nem is akárhogy! Földnek való jó időben talán fel sem lehetett volna mérni igazán: mit jelent az összefogás, mit a nagyüzem. Ennék az aszálynak kellett jönnie — bár ne jött volna! —, hogy beigazolja: a szövetkezet még ilyen fiatalon is megbirkózik a legnehezebb ellenféllel, a mezőgazdaság eddig örökös ellenségével: az aszállyal is. Mert a rossznak is van jó tanulsága! Gyurkó Géza Shakespeare Sok hűhó semmiért című vígjátékot nagy siker kíséri November első napjaiban nyitja meg kapuit az egri színház. Addig a megye nagy kultúrotthonaiban tartották és tartják a bemutatókat. A Tar- tuffe és a Montmartrei ibolya után most már a harmadik bemutatóra került sor Sírokban, ahol előadták Shakespeare Sok hűhó semmiért című víg játékát. A nagy sikerű bemutató után már Egereseidben és Szűcsiben játszották, ma este Domoszlón látja az előadást a közönség. A darab szereplői: Pusztai Péter, Paláncz Ferenc, F. Nagy Imre, Kakuk Jenő, Horváth Ottó, Horváth Géza, Almási Albert, Kanalas László, Má- tyus Emilia, Stefanik Irén, Dalos Szilvia. Füzessi Ottó betegsége miatt Mezei Lajos, a kecskeméti Katona József Színház művésze játszik a vígjátékban. A Sok hűhó semmi - ért-ben mutatkoznak be először a megye színházlátogató közönségének Fonyó István, Markó Sándor, Zakariás Klára és Majoros Júlia. A darabot Vass Károly rendezésében, Székely László díszleteivel. Rácz Ilona és Nádasi Géza jelmezeiben láthatja a közönség. NEM! Mindegykicsoda János Ade- nauerra szavazott, de a mostani nemzetközi helyzet kicsit aggasztja, s telefonon felhívja a kancellárt. — Halló, itt Mindegykicsoda. Herr Adenauer beszél? — Igen, azonnal. — Halló, Adenauer? — Nem! — Üdvözlöm, kedves kancellár. örülünk, hogy jó egészségben van. Mi a véleménye az őszi időjárásról? Szép napunk lesz, igaz-e? — Nem! — Remek. Látom, jó egészségben van. Így is keU, frissen, fiatalosan, fő a következetesség. Es a kedves családja? — Nem! — No, akkor ott sincs semmi baj. Mit szól Nyugat-Ber- linhez? Az oroszok egy kicsit erősködnek, igaz? És tudja, már egyszer ráfizettünk. — Nem! — No látja, éppen ez az. En azt hiszem, nem kell nagyon izgulni, hiszen emberek ők is. Es a tárgyalóasztalnál mi is jobban érezzük magunkat, mint a harckocsiban. Ugye? — Nem! — Jó, hát persze, de azért tudja, a rakétákkal ezek az oroszok... — Nem! — De kancellárom, én mégis ammondó vagyok, hogy nem olyan nagy baj az az Odera— Neise-határ. Ha a keletieknek elég, mi a fenének ugráljunk mi. — Nem! — No, persze én is mfiuflf azt mondom a feleségemnek, ha ruhára kér pénzt, vagy adósságot csinál. De a potíttir ka, az más. — Nem! — (Mindegykicsoda János türelmetlenkedni kezd. Még türelmetlenebb lesz, amint egy kicsit vár, s a telefon szabályos időközökben recsegi: nem, nem!) — A rézangyalát, herr! Mt • véleménye az egészről? (Dühösen vár.) — Nem! — Mondja, nem tud mást mondani. — Nem! Van egyáltalán véleménye... (Nem tudja befejezni.) — Nem! — Nem! — Nem! Biztosan valami autóméin ismétli a másik telefonban, állandóan, hogy nem. Ez az örült mindenkivel így beszélhet? (Elengedi a kagylót, s abbéi egyre halkabban hallatszik: Nem, nem, nem!!!) Vagy pedig le kellene szerelni azt a készüléket. (garast Néhány megjegyzés a Mátrayidéki Fémművek oktatási helyzetéhei miiiiiiiiiiiiiiiiiunnimniiiiiiiniiiinimniiiiiiinimniniiiinimniiiiiniiiiiiiiiiiiiiininiiiimnininiiiiniiiiiiiiiininimiiininimniminiwwui A gyöngyösoroszi Február 24 Tsz szőlője édes, a must jó. Igaz, termett már több is, de a mostani időjárás ... Erről beszélgetnek ebédszünetben, szalonnasütés közben a termelőszövetkezet asszonyai és puttonyt hordó férfiai. (Foto: Kiss Béla) Az utóbbi két esztendő alatt lényegesen megnőtt a gyár dolgozóinak létszáma. Százával kerültek be munkásnak olyan emberek, főleg nők, akik sohasem dolgoztak gyárban, de más közösségben sem. Messze a város, és a vasas szakmához tartozó más üzem sincs a közelben. Mindezek után nyugodtan állíthatjuk, hogy az oktatásnak rendkívüli jelentősége van ebben a gyárban. Az általános iskola padjaiból, az.egy-két holdas kisparcellától elkerült emberekből gépekhez értő szakmunkásokat kell nevelni. Hogyan, miként valósítják ezt meg? — Tudjuk, nagy feladatok előtt állunk. Munkásaink szak képzettsége — a mai követelmények és a jövő feladataihoz képest — bizony alacsony. Ezért halaszthatatlan és fontos, hogy széles alapokon, a különböző oktatási formák szervezésével biztosítsuk a fejlődést. Nem könnyű a dolgunk, hiszen a mi gyárunkban több száz ember oktatásáról kell gondoskodni. Külön problémát okoz az, hogy munkásaink a környező falvakban laknak. Nehéz őket összefogni, a műszakok, az oktatás időpontjainak megfelelő hazautazást biztosítani. Nem panaszkodott sem a szakszervezeti titkár, sem a Ax SZtiP programtervezetéről A legrövidebb munkanap országa A KOMMUNIZMUS anyagi-műszaki alapja létrehozásának útjait, módozatait, részletekbe menően taglalva, az SZKP programtervezete legfontosabb feladatként jelöli meg a nehézipar fejlesztését. E feladat végrehajtása sorain új technikával szerelik fel a népgazdaság minden ágát, s a Szovjetunió ipara a világ műszakilag legtökéletesebb és leghatalmasabb iparává válik. Mindez nem öncél — az ember jólétét szolgálja, a dolgozó emberek anyagi jólétének, s e jólét szüntelen növekedésének ütemét biztosítja. Az új technika fejlődése és alkalmazása közvetlenül kihat az emberek életére. Az új technikát a programtervezet szerint arra kell felhasználni, hogy lényegesen megjavítsák és megkönnyítsék a szovjet emberek munkafeltételeit, megrövidítsék a munkanapot, s kedvezőbb életkörülményeket teremtsenek, kiküszöböljék a nehéz fizikai munkát, majd a mindenféle, szakképzettséget nem igénylő munkát. „A Szovjetunióban magasabb életszínvonalat kell elérni, mint bármely tőkés országban” — szögezi le a kommunista építés tervezete. ÚLETSZÍN VONAL... ennek egyik legfontosabb alkotóeleme a munkakörülmény. Az irányelvek szerint már a kapitalizmusból a szocializmusba, illetve a kommunizmusba való átmenet első szakaszában, az első tíz esztendőben rátérnek a heti 34— 36 órás munkanapra, két mun- kászünnappal, a második évtizeden belül pedig ennél is alacsonyabb lesz a munkaidő. „Ily módon a Szovjetunió lesz a világnak az az országa, ahol a legrövidebb és ugyanakkor a legtermelékenyebb és a legjobban fizetett a munkanap.” A tények önmagukat kínálják, hogy párhuzamot vonjunk, összehasonlítást tegyünk a szocialista és a kapitalista rend között... A tőkés társadalomban a korszerű termelés, a modern gépek ellenére is magas a munkaidő, túlhajszolt robotban él a munkás. A szocialista társadalom segítségére siet a dolgozónak, „mindent az emberért, az ember javáért" jelszóval csökkenti munkaidejét, hogy sokkal több szabad ideje legyen, s újabb feltételeket teremthessen műveltségi és műszaki színvonala emeléséhez |Y|I TESZI ezt lehetővé?! A termelőerők magas fejlettségi foka? De hiszen a termelőerők fejlettsége tekintetében a kapitalizmus és a szocializmus azonos szintet foglal el. Mégis gyökeres különbség mutatkozik a szocialista és a tőkés társadalomban élő emberek életszínvonala és munkakörülményei között! Igaz ugyan, hogy fontos a termelőerők fejlettségi foka, de még fontosabb az a ténye ző, hogy kinek a birtokában vannak a termelési eszközök, milyenek a termelési viszonyok, s milyen az adott társadalom gazdasági rendje. Legjobban azonban mégis az elosztás elve magyarázza a két társadalom életszínvonala közötti gyökeres különbséget! A szocialista rendben más elvek szerint osztják el a nemzeti jövedelmet... „igazságosan osztják el a társadalom tagjai között és nincsenek élősködő osztályok, amelyek a burzsoá államban kirabolják • dolgozók millióit, óriási vagyonokat harácsolnak össze és fecsérelnek el.” ríiz ÉV MÜLT AN, 1970-re a Szovjetunió lesz a legrövidebb munkanap országa. Óriási jelentőségű dolog ez! Az ember alkotó tevékenysége kibontakoztatásának felmérhetetlen lehetősége! S ha arra gondolunk, hogy az általános és teljes leszerelés végrehajtásával a szovjet munkások és alkalmazottak még előbb is, jóval 1970 előtt, rátérhetnének a 34—36 órás munkahétre, gyűlöletünk megnő azok iránt, akik gáncsos- kodnak és nem hajlandók kezük írását adni, tehetségüket és erejüket adni a fegyverte-’ len világ megteremtéséhez. Megnő gyűlöletünk, s tetteink hatékonysága is, annak követelésében, hogy: tépjék szét a rothadt kapitalista burkot! Szabadítsuk fel a fegyverekbe ölt milliárdos értékeket, az ember által létrehozott hatalmas termelőerőket, s használjuk fel azokat az egész társadalom javára, az emberért, az ember javáért... Pataky Dezső vállalat szakoktatási felelőse. | De első hallásra úgy tűnt, hogy alig megoldhatónak tartják a feladatokat. Ugyanis a munkások több mint felének nincs meg az általános iskola nyolc osztálya és kevés a gyakorlott szakmunkás. De nézzük csak sorjában, milyen oktatási formákat terveznek. Mulasztás a kezdésnél Tavaly negyvenen jelentkeztek a munkásakadémia előadásaira; Az idén 136-an. Az általános ismeretek bővítésére jól bevált ez az oktatási forma. Nem kíván előképzettséget, felkelti az emberek érdeklődését és bevezetőül szolgál a következő év magasabb fokú tanulásához. A kultúrbizottság tagja és két mérnök szeptember közepén összeállította a programot, hogy mikor és miről tartanak előadást. Kijelölték az előadókat is. Október 10-én lett volna az első előadás. De elmaradt. Elmaradt, elhalasztották az első előadást, A 130 jelentkező egy része azt a következtetést vonhatja le, hogy nem komoly dolog ez a munkásakadémia. A következő előadások pontos és színvonalas megtartásával ennek az el- lenkezőjét kell bebizonyítani. Gondoskodni kell az előadások ellenőrzéséről, a színvonal emeléséről. Mi történjék a művezetőkkel és diszpécserekkel ? A személyzeti osztályon már régebben Összeállították a névsort, hogy kinek nincs meg az általános iskola nyolc osztálya. Elgondolkoztató, hogy 20 művezető és diszpécser szerepel ezen a listán. Húsz művezetőnek és diszpécsernek nincs meg az általános iskola nyolc osztálya sem. Mégis, mindösz- sze hárman jelentkeztek a dolgozók esti iskolájába. És a többiek, a 17 ember talán szakmai tanfolyamra jár? Nem, nem járnak. Hát mit akarnak, mi lesz ezekkel az emberekkel? Egyikkel-másikkal már beszélt a szakszervezet, a műszaki-gazdasági vezetők szóvá tették, hogy ez az állapot sokáig nem tartható. A gyár feladatai, a követelmények egyre nőnek, ehhez kell alkalmazkodni a művezetőknek és a diszpécsereknek is. Igaz, egyikmásik ember korosabb, gondolják, a nyugdíjazásig már kihúzzák. És a többiek? Azok hallgatnak és várnak. De mire és meddig? Ügy véljük, a vezetők nem tűrhetik tovább a halogatást. Félreérthetetlenül és világosan mondják meg, hogy ez így tovább nem mehet. Lehet-e szó ott komolyabb szakmai képzésről, ahol az alapvető, általános iskolai ismeretek is hiányoznak? Szervezzék meg és folyamatosan gondoskodjanak a műszaki középvezetők kielégítő oktatásáról. Aki ebben nem hajlandó részt venni, szoros határidőn belül helyette másik emberről kell gondoskodni. Más kiút és más megoldás nincs. Több szakmai tanfolyamot A létszámot tekintve a Mát- ravidéki Fémművek ma megyénk legnagyobb vállalata. Már érzékeltettük, hogy sajátos helyzete és egyre növekvő feladatai miatt különös fontossággal bír ebben a gyárban az oktatás minden formája. Elsőrendű fontosságú a szakmunkásképzés. De ennek előfeltétele — törvényes rendeleteink a legtöbb esetben elő is írják — a minimális általános iskolai képzettség. Sok a pótolni való, de ez még nagyobb igyekezetre ösztönözze a munkásokat is, meg a vezetőket is. Ez az iparkodás egyelőre legfeljebb a tervekben fedezhető fel. Ugyanis jelenleg semmiféle szakmai tanfolyam nincs. A minisztérium elrendelte a víz- és csatorna- kezelői szakképesítést biztosító oktatást. Ez mindössze 10 főt érint és majd később ugyanennyit a kompresszorkezelői tanfolyam. Az előadókat kijelölték, de a tananyaggal, a vizsgadíjjal kapcsolatban akad még néhány tisztázatlan kérdés. A lakatosok szakmai oktatása majd később kezdődik, erről még nem sokat tudtak mondani a gyárban. Mi lesz a beállító lakatosokkal, esztergályosokkal, marósokkal és fúrósokkal? A magas selejtszázalék és a szakképzés között nyilvánvaló a közvetlen összefüggés. Üjabb és újabb gépek érkeznek a gyárba, szaporodik a gyártmányok száma is. Ismertek ötéves tervünk főbb célkitűzései, immár törvény lett az, de valósággá csak akkor válik, ha mindnyájan jobban dolgozunk. Ennek alapfeltétele, hogy mindenki megtanulja, értse szakmáját. Akik tudásban, gyakorlatban előbb járnak, azok oktassák, tanítsák a többit. Kik a jövő ígéretei? Tizennyolcán általános gépipari technikumba, tízen közgazda- sági technikumba járnak, öt fő különbözeti érettségire készül, négyen pedig egyetemre járnak. íme, a bizonyíték, hogy lehet munka mellett is tanulni. Lehet és kell. Be kell hozni a lemaradást. Ha ezt megértik a munkások és vezetők, nagyobb összefogással több eredményt fognak elérni az oktatásban és a napi munkában egyaránt. Dr. Fazekas László Gyöngyösoroszi szüreteltük
