Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-17 / 220. szám

■ NÉPÚJSÁG 1961. szeptember 17., vasárnap (Foto: Kiss Béla) A „közösség-napja“ Halmajugrán 1959 tavaszán fejlődött fel igazán nagy termelőszövetke­zetté a halmajugrai Béke Ter­melőszövetkezet. Az első év­ben sok nehézséggel kellett megküzdeniök, de a tagok ere­jükhöz mérten megtettek min­dent a munkák elvégzéséért. Az idén tovább folytatták ezt a munkát, sőt, az egyéves ta­pasztalat sok segítséget jelen­tett a munkák megszervezésé­nek és elvégzésének megköny- nyítésében. Még korai lenne előre jósolgatni a szövetkezet jövedelmét illetően erre az év­re, de azt mindenesetre el­mondhatjuk róluk, hogy több jut egy-egy munkaegységre, mint ahogy azt a tavasszal gon­dolták. A termelőszövetkezet veze­tősége az anyagi fejlődés.' mel­lett a jövő évre vonatkozóan elhatározta, hogy többet fog­lalkozik a szövetkezeti tagok „szellemi” fejlődésével is. A tél folyamán, amikor kevesebb munka vár elvégzésre a közös gazdaságban, létrehoznak egy ún. parasztakadémiához ha­sonló esti előadássorozatot, ahol megismertetik a szövetke­zeti parasztsággal a modem nagyüzemi mezőgazdaság kö­vetelményeit, a magasabb ter­méshozamok elérésének eddig bevált módszereit Ilyen előadásra hetenként egyszer kerül sor. Az előadá­sokon részt vesz majd a tsz valamennyi tagja, hiszen ez a nap lesz a „közösség napja”, s úgy mondják, erről nem illik senkinek sem lemaradnia. A„Budapest 1961“ hírei A „Budapest 1961.” bélyeg- világkiállítás 1961. szeptember 23-án nyitja kapuit. A kiállí­tás négy helyen kerül megren­dezésre; a Szépművészeti Mú­zeumban, a Műcsarnokban, a Műjégpálya épületében és a MUOSZ épületében. A kiállí­tás ideje alatt Budapest kije­lölt útvonalain közlekedik és megállapított helyeken postai küldeményeket vesz fel a ko­rabeli lovas postakocsi. A fel­vett küldeményekre postako­csi rajzú bélyegzőt használ „Buda-Pesth” felirattal. A Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok bejárata előtt — szükséghez képest — autóposta is működni fog, amely autó­posta feliratú bélygzőt hasz­nál. ★ A világkiállítás megnyitásá­nak napján, szeptember 23-án bocsátja forgalomba a Magyar Posta az év eddigi legszebb, legszellemesebb bélyegsoroza­tát. A Margitszigettől a Sza- badsághídig a jól ismert és mégis mindig újszerű élményt jelentő budapesti panoráma elevenedik meg a négy érték­ből álló, összefüggő képet adó bélyegsoron. Biztosra vesszük, hoéy nemcsak hazánkban, de világszerte is a legkedvesebb és legkeresettebb bélyege lesz ez a sorozat a gyűjtőknek, és hosszú-hosszú évek múlva is emlegetni fogják, rátekintve, a Budapest 1961-et, a Budapes­ten tett látogatás ezer gazdag élményét. ­A Közlekedés- és Postaügyi Minisztérium a Nemzetközi Bélyegkiállítás idejére (1961. IX. 23-tól X. 3-ig) vidéki láto­gatói számára a lakóhelyükhöz legközelebb fekvő állomástól Budapestig és vissza kedvez­ményes utazást biztosít. A ked­vezmény a MÁV vonalán 50 százalék, a MÁVAUT autó­buszjáratain pedig 25 százalék. A kedvezményes utazásra jo­gosító igazolvány ára darabon­ként három forint. Az igazol­ványt a jegyváltás alkalmával az indulási állomás pénztárá­nál, a kiállítás színhelyén, majd a visszaindulási állomás pénztáránál le kell bélyegeztet­ni. Ahol IBUSZ utazási iroda működik, tehát Egerben és Gyöngyösön, a kedvezményes utazásra jogosító igazolványt az IBUSZ-irodában kell besze­rezni. A M AB ESZ az IBUSZ- irodákat megfelelő mennyisé­gű kedvezményes utazásra jo­gosító igazolvánnyal látta el. N. V• Az ENSZ kaíangai megbízottja elismeri az EN§Z-csapatok veszteségeit Elisabethvilleben folytatódnak a harcok ELISABETHVILLE (MTI): Elisabethvilléből továbbra is harcokat jelentenek a hírügy­nökségek. Az AFP tudósítójá­nak helyzetjelentése szerint az ENSZ-csapatok öt megerősített állást tartanak a városban, il­letőleg környékén. Ezek legje­lentősebbike a város központ­jában levő főposta, amelynek három előretolt őrhelye is van. Itt indiai ENSZ-katonák tart­ják magukat a sűrűn ismétlő­dő támadásokkal szemben. ENSZ-katonaság kezén van továbbá az elisabethvillei re­pülőtér, valamint egy fontos vasúti-közúti kereszteződés, amelynek lezárásával az ENSZ-csapatok ellenőrzik Észak-Rhodésiába vezető főút­vonalat. Jól megerősített állása az ENSZ-csapatoknak az a kato­nai tábor, amelyben ideiglene­sen helyet kapott az ENSZ-nek a város központjából kivont képviselete. Ez az állandó tar­tózkodási helye O’Briennek, az ENSZ katonai megbízottjának, valamint Raja tábornoknak, a katangai ENSZ-csapatok pa­rancsnokának. Ezenkívül ENSZ-csapatok állásnak alakí­tottak ki egy közúti hidat és alagutat, itt védelmezik a több mint négyezer Baluba mene­kültnek otthont nyújtó táboru­kat A tudósítás szerint a katan­gai fővárosban pénteken a ké­ső esti órákig volt hallható az ágyúk tüze. Több heves robba­nást tűz követett, így az egyik vasúti raktár leégett Bár a villanyáramot és vízszolgálta­tást helyreállították, a vasúti és a repülőösszeköttetés a vá­rossal még mindig szünetel. A lakosság visszahúzódott ottho­naiba. Megfigyelők szerint az élelmiszcrkészletek fogyó­ban vaínnak, az utánpótlás problémája pedig meg­oldhatatlannak látszik. Hangulatkeltés a bonni választási kampányban Ez a párt az egyetlen olyan törvényes párt, amely megér­demli azoknak az embereknek a bizalmát, akik békét, szabad­ságot és biztonságot akarnak. A nyugatnémet választási kampányban Adenauer kancel­lár pénteken mondta utolsó be­szédét Bonnban. Felszólította a választókat, — tizenkét éves uralmának „eredményeire” hi­vatkozva —, hogy továbbra is bízzanak benne és szavazzanak a kereszténydemokratákra. Sikeres szovjet nehézrakéfa-kíséríetek a Csendes-óceán térségében 1961. szeptember 13-án a Csendes-óceán középső térségében nem egészen egykflo- métcres eltéréssel célba ért a Szovjetunió területéről — több mint 12 000 kilométer távol­ságból — kilőtt többlépcsős nehézrakéta utolsó fokozatának makettje. Térképünk a szovjet oehézrakéták célzónáját ábrázolja. Kivégezték Zorlu és Polatkan volt török minisztert ISZTANBUL (MTI): A Reu- ter-iroda és más nyugati hír- ügynökségek egybehangzó je­lentése szerint a török nemzeti egységbizottság jóváhagyta Menderes volt miniszterelnök, Zorlu volt külügyminiszter és Polatkan volt pénzügyminisz­ter halálos ítéletét. A többi 12 halálos ítéletet — köztük a 78 éves Bayar volt köztársasági elnökét — a bizottság életfogy­tiglani börtönbüntetésre vál­toztatta. Mint a Reuter-iroda közli, a török katonai bíróság egy szó­vivője kijelentette, hogy Men­deres beteg, de állapota javul. A szóvivő szerint kivégzését betegsége miatt elhalasztják. Mint Brüsszelből jelenti az AFP és a DPA, az Interparla­mentáris Unió értekezletén részvevő küldöttségek egy cso­portja, köztük Nagy-Britannia, Franciaország, India, az Egye­sült Államok és Kanada képvL selői azzal a kéréssel fordultak táviratban Gürsel elnökhöz, hogy kegyelmezzen meg a ha­lálra ítélt volt török parla­menti képviselőknek. Az AP gyorshíre szerint a pénteken halálra ítélt Zorlu volt török külügyminisztert és Polatkan volt pénzügyminisz­tert, szombaton hajnalban ki­végezték. A kivégzésekről hi­vatalos közleményt még nem adtak ki. (MTI) Időjárás :e!entés A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás vasárnap estig: Kevés felhő, száraz idő. Megélén­külő déli szél. Várható legmaga­sabb nappali hőmérséklet 25—29 fok, várható legalacsonyabb éjsza­kai hőmérséklet 9—13 fok között. Távolabbi kilátások,: a jövő hét elején nyugati szél, hűvösebb idő, esőkkel. (MTI) Korszerű bútor — Kényelmes otthon! MODERNBÚTOR KIÁ LLI t ás Hatvanban NYITVA: 9—19 ÓRÁIG (VASÁRNAP is) iMiiiniiiiniiiniiiiiiHiniiiinii* szükséges gépet már csak a következő évben tudják hasz­nálni. Mind a 12 érintett ipari üzemben megértéssel fogad­ták a kérést, s igen komoly erőfeszítéseket tesznek azért, hogy a gépeket határidő előtt elkészítsék. A Vörös Csillag Traktorgyár dolgozói például ígéretet tet­tek, hogy a kért és igen nagy- mennyiségű pótalkatrészt na­gyobb részét a gyártási prog­ramban meghatározott idő előtt szállítják. Rendkívül ér­tékes segítséget jelent az őszi munkák gyors befejezéséhez a Budapesti Mezőgazdasági Gép­gyárban készül. Ezek az üze­mek máris jelentették, hogy a határidőt lényegesen lerövi­dítve máris 552 napraforgó adaptert, 300 járvasilózó és 152 úgynevezett orkán-adaptert szállítanak. (MTI) A Mezőgazdasági és Erdé­szeti, valamint a Vas- és Fém­ipari Dolgozók Szakszervezete a közelmúltban közös megbe­szélésre hívta össze a mezőgaz­dasági gépgyártás, valamint a Földművelésügyi Miniszté­rium illetékes vezetőit. A meg­beszélésen a mezőgazdasági szakemberek elmondották, hogy rendkívül nagy segítséget jelentene a mezőgazdaság szá­mára, ha az 1961. évre meg­rendelt és a KGM üzemei ál­tal gyártásra visszaigazolt gé­peket a tervezett határidő előtt szállítanák. Utaltak ezzel kap­csolatban arra, hogy az idén a száraz időjárás következtében általában minden növény be­takarítását a szokásosnál ko­rábban kell megkezdeni. A megrendelt gépek korábban tervezett gyártási határidejé­nek megtartása éppen ezért azt jelentheti, hogy késve kapják meg a mezőgazdasági üzemek, vagyis az értékes és rendkívül Határidő előtt készítenek el fontos mezőgazdasági gépeket az ipari üzemek ENSZ-hadifogoly kivégzésével torolnak meg. LONDON: Az angol kül­ügyminisztérium szóvivőjéhez — pénteki sajtóértekezletén — több kérdést intéztek a ka­tangai helyzettel összefüggés­ben. A szóvivő kijelentette, hogy Csőmbe csütörtökön fel­kereste az Elisabethvilleben működő angol konzult, akivel egy órán át tárgyalt, de e megbeszélés tartalmáról nem volt hajlandó felvilágosítást adni. Viszont közölte, hogy Lord Landsowne, az angol külügyminisztérium helyettes politikai titkára, aki Leopold- viíleben tartózkodik, érintke­zésbe lép az ENSZ szintén Leopoldvilleben időző főtitká­rával, hogy az angol kormány nevében felszólítsa, haladék­talanul gondoskodjék a tűz­szünet megvalósításáról Ka- tangában. BRAZZAVILLE: Az AFP brazavillei keltezéssel jelenti, hogy a Csombeval rokonszen­vező Joulou Abbé kormánya értesítette az ENSZ főtitkárát, „biztonsági okokból” szomba­ton nem utazhat haza repülő­géppel a brazzaviliéi repülő­térről”. Nem állna módunk­ban — hangoztatja a közlés—, hogy szavatoljuk az ENSZ fő­titkárának biztonságát,- figye­lembe véve azt a közhangula­tot, amelyet a katangai esemé­nyek keltettek”. DUBLIN: Sean Lemess ír miniszterelnök pénteken este rádióbeszédben tájékoztatta az országot, a kongói ír ENSZ- katonák helyzetéről. Bejelen­tette, hogy az ir külügymi­niszter a közeljövőben Kongó­ba utazik, és ott érintkezésbe lép az ENSZ-képviseletteL Hangoztatta, a jelek szerint Kongóban hamarosan nem lesz szükség ENSZ-rendfenntartó erőkre és így az ir csapatok visszatérhetnek hazájukba. (MTI) A Reuter tudósítója jelenti, hogy Csőmbe csapatai az éj­szaka folyamán négy rohamot indítottak a főpostán berende­zett ENSZ-állás ellen. Ír ENSZ-katonák közelharcban elfoglaltak egy magánrádióál­lomást, majd a túlerővel szem­ben kénytelenek voltak meg­adni magukat. A jelentés köz­li, hogy 23 ír katona fogságba esett, közülük négyen sebesül­tek. A Csombe-csapatok két páncélos kocsit is zsákmányol­tak. Az AP helyzetjelentése sze­rint Elisabethvillét pénteken a délutáni órákban égő raktárak tüzének fekete füstje borította. Harcokat jelentettek a Baluba menekültek táborából is. Conor O’Brien, az ENSZ ka­tangai megbízottja pénteken sajtóértekezletet tartott. Elis­merte, hogy az Elisabethvülé- től mintegy 120 kilométerre fekvő Jadotvillében harcoló ír ENSZ-csapatok súlyos vesz­teségeket szenvedtek. Ezenkí­vül — mint mondotta — az elisabethvillei harcok­ban az ENSZ-csapatok 7 halottat és 26 sebesül­teit vesztettek. O’Brien a Csombe-csapatok vesztesé­gét ugyanakkor 200 halott­ra és 500 sebesültre be­csülte. Az ENSZ-megbízott bejelen­tette még, hogy etiópiai ENSZ- katonák útban vannak Elisa- beth vilié felé. A sajtóértekezlettel egyide­jűleg Csőmbe szóvivője egy titkos rádióadón azt állította, hogy a Jadotvilleben harcoló ENSZ-katonák közül 50 el­esett, 100 pedig fogságba ke­rült. A szóvivő hangoztatta, ha az ENSZ-parancsnok.ság — a rendkívüli állapottal össze­függésben tett intézkedései ér­telmében — statáriumot al­kalmazna a katangaiakkal szemben, minden kivégzést 10 felszólította a Szövetségi Köz­társaság választóit, hogy sza­vazzanak a Német Békeúmó- ra. Reimann hangsúlyozta, hogy miután az NKP-t betil­tották, és példátlan terrorral akadályozták meg, hogy kom­munisták egyénileg jelölőlistá­ra kerüljenek, a Német Béke­unió az egyetlen törvényes párt Nyugat-Németországban. amely igazi Választási lehetősé­get nyújt Adenauer és Brandt politikájával szemben. BONN (MTI): A bonni kor­mány péntek este bejelentette, hogy a biztonsági rendőrség elfogott egy Adenauer kancel­lárnak címzett csomagot, amely egy bombát tartalmazott. Az ADN kommentárjában megállapítja: az időzített bam­bamerényletről van szó, a bon­ni választási színjáték utolsó felvonásában. Max Reimann, a Német Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára pén­teken este a „Német Szabad­ságadó 904” hullámhosszán

Next

/
Thumbnails
Contents