Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)

1961-09-15 / 218. szám

4

NÉPÜJSAG

1961. szeptember 15., péntek

Enyhe célsás ? I

Az edinburgi herceg nemrég ünnepelte 40. születésnapját. Egyik ismeretlen tisztelőjétől elgondolkoztató ajándékot kapott: egy füzetes kiadványt, amelynek címe: „A negyven év körüli munkások szociális és gazdasági körülményeiről”. Hogyan reagált a herceg? Erről még nem érkezett híradás. Rossznyelvek beszélik, hogy még csecsemő korában tapasztalható volt nála némi demokratikus beütés, élt benne szik- rányi akarat, hogy az angol munkások szociális és gazdasági körülményeit megjavítsa, de a herceg ezt a csecsemő- kori betegségét negyven éves korára — tökéletesen kinőtte...

(kyd)

— A GYÖNGYÖSI zeneiskolában 234 növendék kezdte meg az új tanévben a zenei tanulmányokat. Jól indul az iskola fúvós és cselló tanszaka, amelyik lehetővé teszi majd, hogy az iskola is kialakítsa saját növendékeiből a kis zenekart.

— AZ ÜJ OKTATÁSI évben elsőnek a Heves megyei Tanácsi Építőipari Vállalat munkásai részére indult meg a munkásakadémia előadás- sorozata. Az ünnepélyes megnyitó után Schilinger Attila, a népművelési tanácsadó vezetője tartott filmvetítéssel egybekötött előadást.

— A HAZAFIAS Népfront és a TIT Egerben és Gyöngyösön konferenciát rendezett, amelyben a német kérdést vitatták meg a meghívottak, Zala Tamásnak, a Magyar Nemzet külpolitikai rovatvezetőjének vitaindító előadása nyomán.

— EBBEN az iskolai évben már 78 általános iskolai és 61 középiskolai osztályban indult gyakorlati foglalkozás. Ez azt jelenéi, hogy a megye iskoláinak majdnem felében már van politechnikai képzés.

— AZ EGRI Gépállomás dolgozói 6 ezer 585 holdon végeztek ebben az évben nyári szántást. Ez 115,7 százalékos teljesítménynek felel meg.

Az első lépések

1928 egy augusztus végi délelőttjén fiatal, középtermetű férfi lépegetett végig Nagyré- de poros, melegtől pilledt főutcáján: Oravecz János, az egyházközség által megfogadott és így a helyi tantestület hatodik tanítója. Nem volt könnyű, hogy megkapta ezt a tanítói állást, de végre sikerült, s most itt ez a község, benne az iskola, ahol taníthat, ahol megkezdheti azt a. pályát, amelyre évek óta készült.

Az egykori fiatalember kissé megőszült már, lévén, hogy 33 esztendő telt el azóta, most itt ülök vele szemben a Nagy- rédei Általános Iskola igazgatói szobájában, s abból már annyi kiviláglik, hogy a helyi iskola igazgatója lett azóta, de amelyhez még hozzá kell tenni, hogy 33 éve szakadatlanul itt birkózott jobb, rosszabb, és csak az utóbbi években igazán jobb körülmények között, hogy megnyissa a gyermekek értelmét a tudás befogadása előtt.

Hogy milyen volt ez a 33 esztendő, amely, idő alatt a mondabeli Jézus férfivá serdült, hogy megkezdhesse a tanítást — most ne firtassuk. Állítólag — ha hinni lehet a bibliának, vagy még inkább az idősebb tanítónemzedéknek, ama Jézusnak volt könnyebb a dolga. Essék inkább arról szó, hogyan fogadták akkor az új tanítót, s hogyan fogadták ma, azazhogy éppen néhány napja egy másikat, az is új, az is most kezdi a pályáját. Csak éppen 33 évvel később;

Nem idézem én most az igazgató szavait, inkább csak felsorolom, mint valami leltárt, mi fogadta itt az illúziókat, és elismerés azért Oravecz Jánosnak, hogy nem fásult bele tiszteletre méltó hivatása gyakorlásába. Hát először is nem fogadta senki. Másodszor: nem fogadta semmi!

Ha a jószívű kántor be nem fogadja végül is a lakásába, kosztra, kvártélyra, nyugodtan fel is fordulhatott volna. Lévén, hogy valamicsodás lakást csak két év múlva kapott, fizetést sokkal elébb: már a következő év februárjában.

AZAZHOGY azért csak törődtek vele Kötelező volt a

húsvéti gyónás — a saját papjánál, a falu plébánosánál. Ha nem nála volt bűneit megval- lani, akkor a tanító úrnak cédulát kellett hoznia ama másik paptól, amelyben igazoltatott: Oravecz János tanító eleget tett a húsvéti gyónásnak.

Mert ez fontos volt.

Az már kevésbé, hogy irka és könyv ritka jószág volt, hogy az első nap már orron ütötte a pálinkás kenyér, és a forralt bor szaga az osztályban, amely lehetett éppenséggel reggeli, de amelytől éppenséggel nem lehetett tanítani. A tanító beszélt, a gyerek aludt.

Aztán vége volt a tanításnak, mehetett neki a délutáni, estéli nagy semminek, hacsak nem ült a kertje végébe, hogy a hazatérő csordát elzavarja a beültetett krumpliról. Mert kerítésre nem jutott á tanítói lakáshoz később sem, mondván egy korifeus az egyház- községből: „Van elég ideje a tanító úrnak, üljön ki a marhák elé... Olcsóbb az.”

1961 szeptember első napján a buszról egy szőke fiatalember szállt le Nagyrédén. G y e- n e s István, az új rajzszakos nevelő, túl a 22. éven és a főiskolán. Zsebében kétezer forint letelepedési költség, szívében nagy elszántság, hogy amit tanult, azt okvetlenül a lehető legjobban adja át diákjainak.

— Nős tetszik lenni? — hangzott bemutatkozás után az első kérdés. Mondani sem

kell, hogy a nyolcadikos lányok érdeklődtek naiv őszinteséggel. Hát Gyenes István nem nős, de a most épülő pe- dagőguslakásókból kap egyet, amolyan legényembemek valót persze, most albérletben lakik, s zsebében ott van az augusztus havi fizetés is — minthogy az már járt neki.

— Hiába, itt nem volt még szakszerű rajzoktatás — mutatja a vízfestményeket, amelyeken ctt sorakoznak az egyesek, meg a kettesek és sajnos, igazat kell adni, mert csúnya pacnik díszelegnek a lerajzolandó és kifestendő táska helyett.

— Megy az majd jobban is — lelkesedik a fiatal Gyenes István, s rögtön meg is magyarázza, hogy miért. A fiatalon is neves, és Nagyrédére került költő-kultúrházigazgató, Ladányi Mihály szervezi már a képzőművészeti szakkört, ahol lehet tanítani, nevelni a szép meglátására.

A kultúrházban televízió, kijár ide a színház is, de sűrű a buszjárat, lehet utazni Egerbe, Pestre, vagy éppen Gyöngyösre és főleg sokat lehet itt festeni, mert szép, megkapó a táj. Gyenes István egy hét után már olyan lelkesen beszél a rédeiekről, mintha évek óta lakna itt. Legalábbis lelkesebben, mint igazgatója, az egykori fiatal tanító, évek múltán is beszélt;

PEDIG NEM a rédeiekben volt a hiba. Hanem a társadalomban;

Gyurkó Géza

EGRI VÖRÖS CSILLAG Puskák és galambok EGRI BRODY Az ítélet

EGRI KERTMOZI

Folytassa, admirális GYÖNGYÖSI PUSKIN

Amerika egy francia szemével GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Különös házasság HATVANI VÖRÖS CSILLAG Napfény a jégen HATVANI KOSSUTH

Dr. Faustot elvitte az ördög HEVES

A törvény az törvény PÉTERVÁSÁRA Utolsó össztűz

FÜZESABONY

Különös kirándulás

műsora

Szűcsiben este 8 órakor: SZERESS BELÉM Mátraderecskén este 8 órakor: SZAZHAZAS LAKODALOM

110 évvel ezelőtt^ 1851 szeptemberében halt meg JAMES FENI- MORE COOPER amerikai író. Első művében (A kém — 1821) az amerikai függetlenségi háború korát festi. Művei közül világhírűvé a múlt század Amerikájának gyarmatosító harcát ábrázoló, rendkívül népszerű ifjúsági regényei váltak (A bőrharisnya történetei, A vadölő, Az utolsó mohikán, Az úttörők, A préri), amelyeket megjelenésükkor a kritika hevesen támadott.

145 évvel ezelőtt, 1816-ban e napon halt meg SIPOS PÁL matematikus.

1905. szeptember 15-ét a munkásmozgalomban VÖRÖS PÉNTEKNEK nevezik, ekkor folyt a tüntetés az általános titkos választójogért és ebben 100 ezren vettek részt.

30 évvel ezelőtt, 1931-ben, az angol hadiflotta matrózainak felkelése kezdődött meg INVERGORDON kikötőjében.

Szeptember 25-e a közép-amerikai köztársaságok nemzeti ünnepe arra emlékezésül, hogy Costa Rica, Guatemala, Hondurasz, Nicaragua és El-Salvador 1821-ben e napon vívta ki függetlenségét.

James Fenimore Cooper

FILM - FILM - FILM -FILM-FILM

Különös házasság

Mikszáth Kálmán Különös házasság című regényének nagysikerű magyar filmváltozata került felújításra, amelyet a gyöngyösi Szabadság Filmszínház mutat be szeptember 14-tól 17-ig,

xxm.

— Erről jut eszembe — szólaltam meg —, még soha sem mesélt a Holdra-repülésükről.

— Én is, és Arszén Georgi- jevics is — felelte Kámov —, mindenről beszámoltunk a lapokban. Azt hittem, hogy olvasta ezeket a beszámolókat.

— Persze, hogy olvastam — mondtam. —

De talán tudna még olyasmit is mondani, amit nem írt meg a lapoknak.

— Mindent elmondtunk — mondta Faj- csadze.

Kámov ránézett és elmosolyodott:

— Őszintén szólva, eltitkoltunk egy epizódot.

— Mesélje el!

— kértem.

— Nem érdekes — felelte Pajcsadze. —

Nincs benne semmi érdekes.

— Engedje meg, hogy ezt mi döntsük el.

— Szívesen elmondom — így Kámov. — Arszén Georgije- vics szerénykedik. Amikor leereszkedtünk a Hold felszínére, ki kellett szállnunk az űrhajóból, hogy mintákat vegyünk a holdkőzetekből. Mindig egyenként szálltunk ki, niert kettőnknek nagyon kockázatos lett volna.

— Miért? — kérdeztem;

— Mert a Holdon nincs légkör. %

— Akkor sem értem; Olvastam, hogy búváröltözéket viseltek;

— Nem arról van szó — felelte Kámov. — Más értelemben veszélyes az, hogy a Holdnak nincs atmoszférája; Tudják, hogy a Föld mindennap rengeteg apró testtel találkozik útján. Ezek az anyagrészecskék csak nagyon ritka esetekben érik el a felszínét. Rendszerint nagy magasságban, a levegősúrlódás következtében, elégnek. Gyakran vagyunk szemtanúi ennek a

jelenségnek és helytelenül „hulló csillagoknak” nevezzük. Tehát a földi légkör megbízhatóan véd bennünket e mindennapos bombázások ellen. A Holdon ilyen védelem nincs és sok ezer különböző méretű kő a golyó röpténél tízszerte nagyobb, óriási sebességgel hull szakadatlanul a Hold talajára. Ez nagyon veszélyessé teszi a holdbéli kirándulásokat. Minden egyes ilyen kődarab halálos veszedelmet jelent.

— És maguk mégis kiszálltak?

— Helyesebben, kiszaladtunk. Elvégre nem térhettünk vissza üres kézzel a Földre. Hát szóval, egy ilyen kiszala- dáskor egy apró meteoritdarabka fejen talált. Átütötte az acélsisakot és belefúródott a koponyacsontomba. Elvesztettem az eszméletemet és összeestem. Bármilyen kicsi volt is a rés sisakomon, a levegő kezdett kiáramlani belőle és egy perc múlva már halott vagyok, ha nincs ott Arszén Georgije- vics. Igaz, „hold”-öltönyt viselt, de még most sem tudom megérteni, hogyan tudott olyan gyorsan mellettem teremni. Az űrhajón tértem csak magamhoz.

— Negyven méternyire az ajtótól esett össze — mondta Pajfcsadze. — A Holdon a nehézkedési erő csak a hatoda annak, ami a Földön van. öt ugrás és máris maga mellett voltam. Nyomban betapasztottam a rést. Jól látszott.

— És elpusztulhatott volna velem együtt.

—r Furcsa megítélés! — mondotta Pajcsadze. — Meg kellett kísérelnem a megmentését. Különben a gyilkosa lennék.

— Mi több — mondta Kámov. — Amikor átvitt az űrhajóra, sokáig nem tértem még magamhoz. A_ Holdon való tartózkodásunk ideje kezdett lejárni. Arszén Georgijevics egymaga fejezte be a mintavételt. Többször kiszállt az űrhajóból, kockára téve életét.

— Maga talán nem tette volna meg? — kérdette Pajcsadze.

— Tegyük fel, hogy megtettem volna — nevette el magát Kámov. — Akkor is meggondolatlan volt a cselekedete.

Még Belopolszkij is elmosolyodott.

— Sehol nem olvastam,- hogy megsebesült a Holdon — mondottam. — Miért hallgatta el?

— Óvatosságból! — felelte Kámov. — Féltünk, hogyha tudomást szereznek az esetről, nem engedélyezik harmadik űrrepülésünket;

— Nem hiszem — mondta Belopolszkij. — Aligha történt volna meg. Ez nem ok arra, hogy félbeszakítsák a világ- egyetem kutatását.

Ezen a reggelen sokáig nem széledtünk széjjel. (Reggel, persze, csak az óránk szerint.) Felidéztük emlékeinket, beszélgettünk az űrhajózás jövőjéről és á mostani űrutazásunkról. A csillagászati megfigyelésekről, amelyek a mai napig egyetlen percig sem szüneteltek az űrhajód, szinte megfeledkeztünk.

Eltelt három óra és minden visszazökkent megszokott medrébe. Belopolszkij és Pajcsadze tovább folytatta a megfigyeléseket. Kámov átvette a szolgálatot a vezérlőpultnáL

Az ünnepnek' vége volt.

De a sors úgy akarta, hogy ez a nap még egy eseménnyel váljék emlékezetessé. Megtörtént a találkozás, amely majdnem elpusztította űrhajónkat, jóllehet tudós társaimnak nagy örömet szerzett.

— Megvalósult a földi csillagászok álma — mondta Pajcsadze, amikor már túl voltunk az egészen. — Ilyen szerencsére még gondolni sem

mertünk. Most én vagyok a legboldogabb csillagász.

— Én isi — szólalt meg Belopolszkij. Mindig komor arcán mosoly ragyogott. Hangja pedig szokatlanul ellágyult. — Most már nincs több kívánságom. A Marson kívül, természetesen — tette hozzá.

Számomra rendkívül érdekes volt ez az esemény. Felvételgyűjteményem csodálatos, egyedülálló képekkel gazdagodott. Mivel gépeimet mindig teljes „harci készültségben” tartottam, sikerült lefényképeznem elejétől végéig az egész szokatlan és szinte fantasztikus találkozást.

— Ha maga nincs velünk — mondta Kámov —, valószínűleg egyetlen felvételt sem tudtunk volna készíteni. Ez nagy kára lett volna a tudománynak. Emlékszik, kételkedett abban, hogy igazolja-e majd munkája részvételét az űrutazáson? Csupán ezzel a mai

nappal jelenléte igazolt az űrhajóm /

A majdnem végzetessé vált találkozás huszonegy óra tizenöt perckor történt. Alighogy visszavonultam fülkémbe, hogy pihenjek, váratlanul működésbe lépett a rádiófényszóró automatája, A szaggatott csengetés betöltötte az űrhajót és szívem önkéntelenül összeszorult attól a tudattól, hogy váratlanul ismeretlen veszedelem közeleg felénk.

Amióta felszálltunk a Földről, egyetlenegyszer sem hangzott fel űrhajónkon a vészjelzés,

Kámov suhant el mellettem villámként és a vezérlőpulthoz állt.

Nem követtem őt, hanem ott maradtam, ahol a riadó ért. Pajcsadze, aki e pillanatban az ablaknál tartózkodott, megdermedt, s le nem vette szemét a parancsnokról. Testem parancs- váróan megfeszült, kész voltam azonna: végrehajtani, bármilyen legyen is az.

De semmifélt parancs nen. hangzott el.

Az űrhajó hirtelen megremegett, s engen egy láthatátlai, erő a falho: csapott! A szörnyű dörrenés szinte megsiketített. Az else másodpercben az villant fe! agyamban, hogy katasztróf; történt, de a következőben mái rájöttem, mi okozta: Kámo- minden figyelmeztetés nélkü! bekapcsolta az egyik motort. Most hallottam először működni sisak nélkül.

(Folytatjuk)