Népújság, 1961. szeptember (12. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-14 / 217. szám
4 KÉPŰJSAG 1961. szeptember 14., csütörtök Pálfalvi Nándor: NYAKÉK PÁRIZSBÓL Szakértelem Olvasom a Ludas Matyi-ban a Szentlőrinckátáról szóló riportban, hogy az Új Világ Termelőszövetkezetben a „borjak megtermékenyítés útján születnek”. Olvasom, s ezt kell mondanom: no csak, no csak, mit meg nem ért az ember. Eddig azt hittem, hogy a borjúmagot szépen elültetik, meglocsolják, megkapálják és mikor az aranyos nap megérleli, learatják, kicsépelik és a borjú máris bőg, — hogy ilyet írtak róla. (—ó) — A HATVANI Béke Tsz az idén 113 holdon termelt kukoricát. Egy holdról több mint 13 mázsa termést várnak, májusi morzsolt kukoricára számítva. — A VASUTAS Szakszervezet Heves megyei Bizottsága legutóbbi ülésén határozatot hozott, hogy a szeptemberi titkári értekezleten vizsgálják meg az első félév baleseti helyzetét, hogy a SZOT plénuma, illetve a Központi Vezetőség határozata szerint tegyenek megfelelő intézkedéseket a balesetek megelőzésére. — A MEGYE termelőszövetkezetei ötezer mázsa csemegeszőlőre és 2500 mázsa egyéb étkezési szőlőre kötöttek szerződést a MÉK-kel. A szerződéskötés még nem zárult le. — A HEVES megyei Népi Ellenőrzési Bizottság mérnökök és gyakorlati szakemberek bevonásával a szénbányáknál vizsgálja a vállalati munka- szervezést és a gazdaságos termelés megvalósítására tett intézkedések hatásait. — AZ IDÉN a megye termelőszövetkezeteinek 21 ezer holdról kell a szőlőt leszüre- telniök. A szőlő — mint ezt legutóbb megállapították —, jó termést ígér, a becslések szerint átlagban 21,7 mázsás termés várható holdanként. Nagyrédén, este 8 árakor: SZERESS BELEM Terpesen, este 8 órakor: SZAZHAZAS lakodalom A fülszöveggel kell kezdenem. Majdnem nem olvastam el a regényt a fülszöveg után. Vagy felületesen olvasta el a fülszövegíró magát a könyvet, vagy felületesen bánt magával a regénnyel. Nem ad hiteles, átfogó, érdeklődést keltő képet a cselekmény egészéről, hanem mint a rossz filmmesélő, az egészet elmondja előre, még a poént sem hagyja nyitva, s arra vagyok kíváncsi, hogy ki olvassa el ezek után a könyvet? Én elolvastam. A tartalma röviden: Éva, érettségi után gyárba kerül dolgozni. Céltalannak és üresnek találja az életét mindaddig, amíg egy kórusba nem kerül énekelni. Ez a kórus amolyan félig „maszek” kórus, egyik barátnője lakásán folynak a próbák. Itt ismerkedik meg előbb egy zen szerzővel, aki rövid viszony után megúnja a lányt, s a kiábrán dítás legperverzebb módját választva, az egész társaságot — Évát is — meghívja a lakására. ahol felesége veszi párt fogásába a lányokat, s megmutogatja ékszereit, a párizsi nyakéket is — s ezzel mintegy kifejezi azt, hogy a munkáslány nem az 6 társaságuk ba való. Éva aztán Bandi felé, a színházi dramaturg felé fordul és az ellenforradalom viharos napjaiban már mellette találjuk. Érdekes összehasonlításra adott alkalmat ez a regény más, 1956 körül játszódó regények témájával, emberi ábráMagvető kiadó. 1981 zöldsavai. Elsősorban, cáfolni kell azt, hogy ez a regény tipikus angyalföldi légkörű és szereplői is tipikusan angyalföldiek. Nem tiszta típusok, s remélhetőleg nem azért angyalföldi a ház. mert a lányok szabadosak, a felnőttek kofák, vagy levitézlett háziurak. Ez a regény — talán a fülszöveg is ezért — egy kicsit felületes. Nem ad tiszta típusokat, nem mond ki semmit, nem érezzük a kimondott, vagy a szereplők által gondoltak igazságát. Kicsit demagóg íze van. Igaz, hogy a sokat mondott, a sokat hangoztatott dolog lehet általános, sokak által felismert igazság, azonban az, amit a regény írója a szereplők agyába ültet, szájába ad, az nem nagyon igaz, nem ráz fel a hatásával, nem izzít, nem áll meg a gondolkodó agyban. Éva, a regény tulajdonképpeni hőse, az érettségizett munkáslány, nagyon zavart jellem, zavart a gondolkodás- módja, a vágyai és nem hiszem el, hogy ezt az 1956-ot közvetlenül megelőző időszak váltotta volna ki a lányból. Egyetlen érthető benne, hogy szeretne megszabadulni abból az egyszerű. ócska lakásból, amelyikben lakik. De ezen túl, olyan ez az alak, mintha állandóan tüllfátyol borítaná. Nem akarja talán valójában megmutatni az író. vagy nincs hozzá elég kifejező eszköze? A fiatal dramaturg — Bandi — viszonylag átlagos mó dón esik át az ellenforradalom eszmei zűrzavarán, annál furcsább, hogy Solfészné, a kipróbált harcos, gyári munkásnő — Éva anyja — és Laci, a sógora, a kommunista, akit az ellenforradalom alatt keresnek, olyan szürke ábrázolást kapott a regényben. Szinte véletlenül bukkan fel hol az Éva, hol Feri öccse életében, de az egész cselekménysorozatban. Ennek a könyvnek nem célja az, hogy bemutassa az ellenforradalom előtti közvetlen hónapokat és az ellenforradalmat magát, minden véres és szörnyű borzalmával, mégis van valami, ami az elégedetlenség érzését kelti az olvasóban. Túlságosan egyszerűen, túlságosan jelentéktelen családra tereli a fényszórót és nem mutatja meg azt, amit mindenki átélt, hogy a legegyszerűbb és legjelen- tóktelenebb családokat is valamilyen igazságba vetett hit mentett -meg attól, hogy az ellenség oldalára álljon. Mindenütt voltak olyanok, akik határozottságukkal, a szocialista rendben bízva, vettk kezükbe a láthatatlan irányi tást, akár akcióról, akár az emberek gondolatainak helyes irányba tereléséről volt szó. Ezt nem szabad lett volna mellőznie Pálfalvi Nándornak sem. Mindent egybevetve: ez a regény még nem érett mű, elvei tiszták, elvi irányvonala is tiszta, ellenben nem rendelkezik mindazzal a művészi kifejezőeszközzel, amelyik igazán hitelessé és pozitívvá tenné a regényt és szereplőit. (Á. É.) EGRI VÖRÖS CSILLAG Puskák és galambok EGRI BRODY Nincs előadás EGRI KERTMOZI Folytassa, admirális GYÖNGYÖSI PUSKIN Amerika egy francia szemével GYÖNGYÖSI SZABADSÁG Különös házasság HATVANI VÖRÖS CSILLAG Napfény a jégen HATVANI KOSSUTH Dr. Faustot elvitte az ördög HEVES Nincs előadás PÉTERVÁSARA Nincs előadás FÜZESABONY Nincs előadás KÉP SZÖVEG NÉLKÜL 1961. SZEPTEMBER 14.j CSÜTÖRTÖK: SZEREMRE j 640 évvel ezelőtt, 1321. szép- I tember 14-én halt meg DANTE l ALIGHIERI a legnagyobb olasz í költő, a világirodalom halhatatlan óriása. Fiatalkori költeményeit — szerelméhez, Beat- ricehez írt szonettjeit — prózai szöveggel fűzte és e müve a világirodalom első és legbájo- sabb lírai regénye. Főművét, a Divina Commedia-t (Isteni színjáték) 1307—1321-ig írta. Ez a trilógia (Pokol, Purgatórium, Mennyország) a középkor teljes világképét adja, valamint i alkotója hányatott életének ta- | pasztalatain keresztül átfogóan ábrázolja az akkori műveltséget. A Kommédiát Szász KáDANTE ALIGHIERI roly és Babits Mihály fordította le magyarra. 70 évvel ezelőtt, 1891-ben, e napon született IVAN VINOGRA- I DOV szovjet matematikus, akit törtrészek felosztására vonatkozó ) tanulmányai és a számok analitikus elméletének új módszeréért ) 1941-ben Sztálindíjjal tüntettek ki. ) jjj 40 évvel ezelőtt, 1921-ben született MANOLISZ GLEZOSZ 1 görög szabadsághős, az EDA (baloldoli görög párt) vezetőségi tagja, aki 1941-ben az Akropoliszra a hitleri zászló helyére kitűzte a görög nemzeti lobogót. Mint partizán harcolt az angol— , amerikai csapatok ellen, ezért halálra ítélték, majd ezt hosszú börtönbüntetésre váltották át. 1958-ban kémkedés vádjával letartóztatták és életét csak az egész világra kiterjedt tilatkozó mozgalom mentette meg. A görög szabadsághős- ma is börtönben ' sínylődik. . I / FILM - FILM - FILM - FILM - FILM Amerika egy francia szemével San Franciscotól New Yorkig utazott Francois Reichenbach francia filmrendező. Amerika ismeretlen, szokatlan arcát ismerjük meg a filmből, amelyet a gyöngyösi Puskin Filmszínház mutat bj szeptember 14—20-ig. XXII. Azon a napon, amelyet a legnagyobb ünnepünknek szoktuk tartani, olyan esemény történt, amilyen, Pajcsadze szavai szerint, egy ezredév alatt csak egyszer fordulhat elő. A nap szokatlanul kezdődött: először történt a start óta, hogy Pajcsadze és Belo- polszkij együtt pihent. A számos csillagászati műszer elhagyatottnak, elárvultnak látszott. Az obszervatórium szokatlanul üres volt. A vezérlőpultnál tartottam szolgálatot, teljesen egyedül, mert Kámov a fülkéjében tartózkodott és holmi számítások ellenőrzésével foglalkozott. Zavartalan, halotti csend honolt az űrhajón. Csak a vezérlőpultba szerelt óra egyhangú ketyegése törte meg a némaságot. Mint minden óra az űrhajón, ez is a moszkvai időt mutatta. Reggel hat óra volt. Nagyon szomorú lettem. Eszembe jutottak barátaim és elvtársaim, akik most olyan végtelen messze vannak. Eszembe jutott, milyen izgatottan ébredtem mindig ezen a reggelen, hogyan siettem le az utcára, hogy le ne késsem a felvonulást. Életemben először ünnepelem ezt a napot nemcsak távol Moszkvától, hanem messze, túl a Föld határain, sok millió kilométerre tőle. Mégis otthon érzem magam. Ez az űrhajó, amely szovjet emberek kezemunkájának gyümölcse és most elképzelhetetlen gyorsasággal száguld velünk a végtelen sötét égen, a Szovjetunió elválaszthatatlan része. Bárhol tartózkodjék is, mindenütt a haza levegőjét szívjuk. Gondolataimat félbeszakította Kámov és Belopolszkij belépése. Szergej Alekszandro- vics üdvözölt az ünnep alkalmából és megkért, keltsem fel Pajcsadzét. Már kívül voltam az ajtón, amikor meghallottam Kámov hangját: — Ellenőrizzük le még egyszer. — Nem kell, Szergej Alek- szandrovics — felelte Belopolszkij. — Pontosan hét óra két perckor. Pajcsadze mélyen aludt hálójában. Sajnáltam felkelteni. De az űrhajó parancsnokának kérése — parancs. Enyhén megérintettem Arszén Georgi- jevics vállát. Nyomban kinyitotta a szemét. — Bocsánat! — mondtam. — Szergej Alekszandrovics kéreti az obszervatóriumba. — Mi történt? — kérdezte izgatottan. — Azt hiszem, semmi. — Belopolszkij hol van? — Az obszervatóriumban. Pajcsadze izgatottsága indokolt volt. Nem fordult még elő, hogy űrhajónkon megzavarták volna bárki pihenését. Sem én, sem Pajcsadze nem gondolt arra, milyen nagyszerű meglepetést készítenek nekünk barátaink. Amikor egymás után átjutottunk az obszervatórium kerek ajtaján, Kámovot és Belopolszkij t a vezérlőpultnál találtuk. Előttük néhány doboz és edény függött a levegőben. Nyilván a reggeli. Rendszerint kilenc órakor reggeliztünk. Arcukon a nyugtalanság semmiféle nyomát nem fedeztük fel. Mind a ketten üdvözöltek bennünket. — Mi történt, Szergej Alekszandrovics? — kérdezte Pajcsadze. — Ünnep van — felelte Kámov. — Igyunk egy pohár konyakot az Októberi Forradalom évfordulójának tiszteletére. Megleptek e szavak és a tónus, amellyel kiejtette azokat. Nem ismerek Szergej Alek- szandrovicsra! A kiszabott időnél két órával korábban felkelti az embert, mintha nem lehetett volna kicsit később megtartani az ünnepséget... Mi történt vele?... Pajcsadze sem volt kevésbé meglepve, mint én. — Szóval nem történt semmi borzalmas? — kérdezte. — Én meg úgy megijedtem, amikor Borisz Nyikolájevics felkeltett! — Három percünk van — mondta Kámov válasz helyett. — Gyorsabban,- Konsztantyin Jevgenyevics! — fordult Belopolszkij hez, aki a konyakosüveg kinyitásával volt elfoglalva. Ezt sem értem! Eszembe jutottak a nemrég hallott szavak: „Pontosan hét óra két perckor” — és önkéntelenül az órámra pillantottam. Egy perc múlva hét. Vajon mi történik? Belopolszkij átnyújtotta az üveget Kámovnak. — Barátaim! — szólalt meg Szergej Alekszandrovics. — Elnézésüket kérem, de egy üvegből kell innunk sorjában. Amint tudják, űrhajónkon alig van bor. Csak a rendkívüli esetekre egy kevés. Két-három kortyot iszunk abban a nevezetes pillanatban, amely mindjárt beköszönt. Űrhajónk félperc múlva átszeli a Föld pályáját. Pajcsadze és én a meglepetéstől szinte felkiáltottunk. — Ez a számunkra oly nagyszerű pillanat egybeesett nagy ünnepünkkel — folytatta Kámov. — Emiatt gyűltünk itt össze, ebben az előre meg nem beszélt időpontban. Igyunk, barátaim, az első nagyszabású űrutazás sikeres befejezésére! Hangtalanul és gyorsan száguld az űrben a szovjet űrhajó. Másodpercenként huszonnyolc és fél kilométert teszünk meg. A Föld láthatatlan és ki nem tapintható „útját” villámként szeltük át. De parancsnokunk éles szeme észrevette és szíve nagyszerű gondolatot sugalmazott neki, a szovjet embernek: nagy ünnepünkről éppen ezen a ponton emlékezzünk meg. A meglepetés nagy és kellemes volt. Én és Pajcsadze nagyon hálásak voltunk érte Kámovnak. — Köszönjék meg Konsztantyin Jevgenyevicsnek is. ö segített nekem pontosan kiszámítani a pillanatot és eltitkolni maguk elől, hogy a meglepetés nagyobb legyen. — Most már tudom — mondta Pajcsadze —, miért válaszolt olyan homályosan, amikor megkérdeztem, mikor érjük el a Föld pályáját. Bevallom, azt hittem, közömbösségből teszi. Kámov elnevette magát: — Én már a Földön tudtam, hogy pályáját éppen november 7-én szeljük át, s egyelőre el akartam titkolni valamennyiük dől, de Konsztantyin Jevgenye- vics munka közben maga is kiszámította és felfedezésének örömét megosztotta velem. Kettesben kellett hát előkészítenünk a meglepetést és eltitkolni kettejük elől ezt a nagyszerű egybeesést. — Milyen furcsa — mondtam —, hogy messze vagyunk a Földtől és mégis úgy érezzük, hogy rajta vagyunk. — Nem egészen értem a gondolatát — mondta Kámov. — Én sem értem teljesen — nevettem el magam —, de ennek ellenére furcsának tartom. — Én pedig — szólalt meg Belopolszkij — teljesen normálisnak tartom. Az emberek mindig csak a Földön éltek. Állandó jelenlétének tudata ujjmc _ olyannyira mélyen belénkivó- dott, hogy nagyon nehéz rövid idő alatt leszokni arról a gondolatról: a Föld itt van alattunk. Ez nem is gondolat — fordult Kámovhoz —, hanem inkább érzés. — Mindenesetre — felelte Kámov — nekem nincs ilyesfajta érzésem, — Nekem sincs — mondb Pajcsadze. — Ez azé van, mert nr guk nem c1 ;zör hagyták ra Földet. De é kételkedem a ban, hogy Holdra-repülésükkor ne le volna ilyen érzésük. Kámov tagadóan rázta fejét.; — Nem emlékszem, hog lett volna — mondta. — Kü lönben azon a repülőúton neír volt időnk kielemezni érzéseinket. Túlságosan rövid volt (Folytatjuk)
